Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Régi válogatósok anyucijai, megoldódott-e a problémátok, és ha igen, akkor hogyan?
Nálunk már hosszú ideje fennáll a válogatás rémtette, Kép és egyelőre nem látok semmi reményt arra, hogy ez megváltozzék. Szeretném, ha írnátok, hogy volt-e valami varázslat, amivel a korábban válogatós gyereketek hirtelen mindenevővé vált? Kép
A helyzet nálunk röviden a következő: a lányom most 17 hónapos, még szopik. A probléma két részből áll, az egyik fele, hogy a szopi és a kaja aránya nemigen akar változni, azaz a szopi még mindig igen jelentős része a táplálkozásának, a másik fele meg az, hogy rettentő kevés félét hajlandó megenni. Konkrétan három étel van, amit (majdnem) mindig megeszik, virsli, párizsi, sültkrumpli. Az összes többit, (ami szintén csak pár féle) hol megeszi, hol nem. Valójában azt mondhatom, hogy inkább nem. És ebben a többiben nincs semmilyen zöldség, főzelék, rost, tej, tészta... mert ezeket egyáltalán nem eszi. Gyümölcsöt alig, hetente talán egyet, pékáruból szintén hetente ha egy kifli összejön, joghurtot kb. kéthetente egyet, husit talán kicsit sűrűbben. Sokszor van olyan is, hogy esetleg egyik nap megeszik valamit, másnap viszont már ránézni se hajlandó. Itt ne valami főtt kajára gondoljatok, ami másnap már tényleg nem olyan mint a friss, hanem bármire, gyümölcsre, joghurtra, stb...
Próbáltam végiggondolni, hogy mit csinálok rosszul, de eddig nem jöttem rá. Nem tukmálom, nem szaladgálok utána tányérral, mi mindent megeszünk, rendesen terítek, nem nasizik egész nap, lehet önálló, saját kezűleg ehet, stb...stb...
Már filóztam azon, hogy a szopit korlátozom, hátha valami történne, de nem volt hozzá szívem. Ja, azt is próbáltuk már többször, hogy a nagyinál van, szinte egész nap, de ott sem hajlandó mást enni. Ha olyat kap, ami az "elutasítom" listáján van, inkább éhesen zokog, nyűglődik, de nem eszik. Szóval várom az 5leteket, hátha feltámad a topic.

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
Én azt tapasztalom, hogy amikor a kislányom sokat szopizik, akkor keveset eszik. És ha ez napokig így megy (pl betegség után) akkor a szopit választja étel helyett is. Ismeröseim körében is úgy látom, akik még mindig igény szerint szoptatnak, azoknak nem eszik sokat a gyereke, aki pedig már egyáltalán nem, annak jó étvágyú. És ugyanúgy jól fejlödnek.
A szoptatást én úgy szoktam "korlátozni", hogy ha pl ebédidöben szopit kér, tehát éhes lehet, akkor szopi helyett elöször leülünk ebédelni. Ha tudom, hogy álmos (lefekvéskor mindig szopi van), akkor már eleve az ágyban szoptatok. Ha azért "lóg a mellemen" mert egész nap nem csináltunk semmit és unatkozik, akkor megpróbálok rajta változtatni.

Amit felsoroltál, ahhoz én csak egyet füznék. Nem ajánlok fel mást, ha nem kéri az ételt. Ezzel csupán azt próbálom elérni, hogy "nem muszáj megenni, de ez az ebéd, ezt esszük" És ez nem jelenti azt, hogy elutasítom az ételt (vagy szopit) ha esetleg egy óra múlva éhes lesz.
Oké, mégegy Kép Nálunk az olyan étel jön be, amikor 2-3 dolog van a tányéron, ilyenkor legalább eszik valamit. De például a sajtos kenyérröl leeszi a sajtot, kenyér marad az asztalon, és utána éhes, mert csak sajtot evett. Minden étkezéshez van nálunk gyümölcs vagy zöldség, így legalább néha eszik belöle, ha nem is mindig.

Amíg szoptatsz, sztem ne aggódj. Ha nem is eszik sokat, a tejböl megkapja a szükséges tápanyagokat. Én hiszek abban, hogy a gyerekek tudják mire és mennyire van szükségük.

Kati
kat_ica
 
 


Az kimaradt az elöbb, hogy azért egy nap minimum 3-szor még szopizik.
Kati
kat_ica
 
 

 
 

Kati,

jó, hogy írtál. Kép Mi is azt csináljuk, hogy van a tányérján 2-3 féle ennivaló, aztán abból válogathat. Ha nem akarja, akkor nem eszi. Nem kötelező. Eddig egyszerűen eltolta maga elől és kész. De újabban azt csinálja, hogy ránéz a tányérra és ha nem tetszik neki egyik sem, amit lát, akkor hisztizés van. Nyújtózkodás a hűtő, értsd: virsli, párizsi felé. Ebből én úgy gondolom, hogy éhes, de akármennyire éhes, akkor sem hajlandó más kajákat megenni. Nagyon sokszor azt sem, amit régebben már többször megevett és amiről azt hittem, szereti. Én meg valahogy úgy érzem, hogy naponta 3x, heteken (hónapokon) át mégse akarom egyedül párizsin tartani... (még kenyeret sem eszik hozzá, leszedi róla, ha szendvizsként kapja).
A másik, hogy amióta ezen a diétán tartja magát, (gyakorlatilag hónapok óta) azóta állandóan székrekedése van. Ha nem avatkozom bele, volt már, hogy 5 napig sem volt kaki és akkor aztán persze nagyon megszenved vele.
... ja, azt már nem is említem, hogy az elmúlt 3 hónapban összesen 10 dekát hízott. Kép

Yoan
yoan
 
 


Hááát, én néha bemakacsolom magam. Például Lili imádja az aszalt datolyát (édes) - ami oké, mert legalább egészséges. Na de azért egy fél kilót már mégsem kellene megenni! Szóval amikor megelégelem, szépen, nyugodtan nemet mondok és felajánlok valami mást (pl lekváros kenyér, hogy azért egy kicsit még édes). Egyszerüen nem adom be a derekam. Nem veszekszem, nem muszáj megenni a másikat sem.
Csak azt akarom ezzel mondani, ha pl. csokit követelne, nem virslit, akkor is odaadnád?

Észrevettem még (miután barátnömet láttam, hogy csinálja), hogy én nem úgy fözök, hogy Lili szereti-e majd. Kitalálom, hogy mi lesz és azt esszük. Ennek az az elönye, hogy amit két hete kiköpött, azt holnap lehet, hogy megeszi. Állandóan változik az ízlése. Mint ahogy gondolom, nekünk is. Mikor mi esik jól.

Székrekedésre próbáld ki a fött almapürét, cukor nélkül. Gyümölcslevet (vízzel higítva) iszik? Lilinek az is csökkenti az étvágyát, de legalább gyümölcs. 100%-osat szoktam venni, cukor és édesítöszer nélkükit.

Ennyi jutott eszembe Kép

Kati
kat_ica
 
 


Jó a kérdés!
A csokira, meg egyéb édességekre eddig még mindig ellenálltam. Néha-néha kap, nem mondom, és azt persze tömi magába. (Érdekes viszont, a Túró Rudit nem szereti.)
Szóval nálunk se kap mindig párizsit, de még így is többször adok, mint szeretném, mert marha rossz érzés hagyni, hogy éhes maradjon. Amikor nem kap, akkor meg félóra múlva a cicin akar pótolni.
A főzéssel én úgy vagyok, hogy próbálok olyanokat kitalálni, amiről feltételezem, hogy legalább egy részét megeszi; vagy a köretet, vagy a husit, levest. Sajnos többnyire hoppon maradok.
Gyümölcslevet ő is szokott inni, bár nem sokat. Napi 1-2 decit, ha megiszik, többet nagyon ritkán. Én is 100%-osat veszek. Eddig feltételeztem, hogy attól az 1-2 decitől talán csak nem csökken az étvágya, vagy lehet, hogy mégis?
Neked mennyi idős a lányod?

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
aszalt gyümit eszik Eszti? Merthogy nálunk akármi, ami barack, megdobja a kakit. Ja és gondolom, olyan parizert vesztek, amiben a lehető legtöbb husi, és a legkevesebb mindenmás van. A zöldséges, sajtos stb. felvágottak nem mennek? Unokahúgaimnak nemrég az volt a nagy kedvenc. Ja és még az jutott eszembe, hogy van egy magyar találmány, a gyümölcsszalámi Kép De tényleg van, igaz, gőzöm sincs, lehet-e kapni vhol, de pár hónapja olvastam az IPM-ben.
Cicónál, amikor nagyon nemivós időszaka van (látod, nála más a dolog bibije), akkor a krémlevesek be szoktak jönni. És ezzel rájöttünk, hogy mi is szeretjük.
Jaja, és Eszti kap már tehéntejet? Cicó már igen, és azótasok minden könnyebb, mert azt nagyon szereti. A múltkor annyira tetszett neki, hogy előtte öntöttem a tejet a salátafőzelékbe, hogy hajlandó volt nagyjából megenni (pedig nem szereti). Időnként vannak rigolyái, kinevez kedvenceket, és akkor amiben az van, vagy amihez az van, azt mindig megeszi. Most pl. ha krumpli vagy sajt vagy borsó van jól láthatóan valamiben, az már nyerő. Vagy tej...
Ja a szendvics. Cicó sem eszi meg csak úgy minden hepaj nélkül a kenyeret, úgyhogy nálunk az megy, hogy katonákat csinálunk, kapja a szájába (ha elé tesszük, leszedi róla a feltétet), és ha dilizik, elmondjuk neki, hogy ez kapcsolt áru. Most már elég szépen bele szokott nyugodni. Ja és a szimpla kenyérnél sokkal jobban megy a pogácsa, a sajtos rúd vagy a kalács (azóta megtanultam kalácsot is sütni - a mixergép dagasztófejével nem egy nagy szám. Hogy dagadt a keblem, amikor két pofára tömte anya kalácsát Kép ) Most készülünk (már vagy egy éve Kép ) kenyérsütő gépet venni, hátha anya kenyere is megtetszik neki, ha látja sülni. Pláne mostanában olyan penészszagú kenyereket fogunk ki a boltban...fuj.

Ja és persze az nagyon tetszik neki, ha valamit együtt csinálunk. Már sok mindenbe elég szépen be lehet vonni, és amit ő "főzött", azt mindig megeszi, feltéve, ha végig látja a folyamatot (mert ha vmi kimarad, akkor nem hiszi el, hogy ez ugyanaz). Egyszer-egyszer volt, hogy Apa főzött, ezt elmondtuk neki, és már maga a tény evésre sarkallta. Kép

Ja és séta közben, ligetben, kint egyszerűen akármit meg lehet vele etetni Kép Az uzsik általában így mennek, csavargás közben.

Na most megint írtam egy kazal dolgot, hogy kapkodd a fejed Kép

Ráadásként kérdezek is: Cicó nem eszik meg semmi idénygyümölcsöt eddig. Epret egyszer vagy kétszer falta, különben teljesen elutasítja. Barack fúj (igaz, az még nagyon primőr volt), meggy fúj. Csak az alma, a narancs meg a banán megy, meg üvegesben bármi. Nyugtassatok meg, hogy ez nem marad így... Ja, ősszel a szilvát, a szőlőt nagyon szerette. És még érdekes (ez már nem a kérdés, csak úgy eszembe jutott): a múltkor barátkozott egy nála jóval idősebb kislánnyal a szökőkútnál. Eljött az uzsonnaidő, mit tesz isten, anyuka is, meg én is elővettük a kis műanyag dobozból az epret. Cicó vad bömbibe kezdett, először, hogy nem kell neki, másodszor, hogy a másik kislányé kell!!!! Ugyanaz az eper, ugyanabban a formában (még a doboz is ugyanolyan volt). Na ezt adjátok össze. Úgyhogy a végén epret cseréltünk Kép

Na mára ennyi a nagy tiráda, mindjárt felébrednek úgyis,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Kriszi, húúú, de sokat írtál. Kép
Nu, sorra veszem őket: az aszalt gyümi eddig nem ment, de már elég rég volt, hogy utoljára próbáltuk. Újfent kisérletet teszünk majd rá. Amúgy a sárgabaracklét megissza, csak abból is max 1-2 decit, és az meg nem elég a hashajtó hatáshoz. Párizsiból igyekszem a legjobbat venni, ha már mindenáron azt akar enni, akkor legalább jó legyen. Korábban szívesen ette a sonkát is, meg másféle felvágottakat, de újabban nem kell neki egyik se, pedig inkább adnék neki azt. Sőt, a párizsinál is csak az a jó, ha 30 dekás, vagy fél kilós rúdban veszem, és az orra előtt vágok belőle. Ha szeletelt van csak, akkor azt se kéri!
Krémlevessel is régen próbálkoztunk, akkor elutasította, de ezt is újra vesszük. Kép
A tehéntej az már messziről fújj!, de újabban regel, meg este hajlandó meginni fél-fél deci kakaót. Ennek nagyon örülök.
Kenyérkatonákat nem eszi, de csíkokra vágva korábban néha előfordult, hogy megette. Főleg valahol máshol. Nagypapáéknál, vendégségben. Mostanában nem nyerő.
A pogácsa, sajtos tallér, kalács néha nálunk is megy. Főleg, ha elmegyünk valahova vásárolni, akkor még a boltban kiköveteli és hazafelé kicsit megcsócsálja. Itthon már csak nagyon ritkán.
Nekünk van kenyérsütőgépünk, de az én kenyeremre még sohasem bukott rá, pedig elég sok félét csináltam már.
Az együttfőzőcskézés eddig még nem jött be. A pult nagyon magas, nem lát fel rá. Ha beleültetem az etetőszékbe, mert onnan már rálátna a dolgokra, az skandalum, ha meg én költözöm le a padlóra pl. pucolni, keverni valamit, az csak egy apró része a főzésnek és nem volt motiváló hatással az evésére. Székre felállni a pult mellett meg nincs módja, mert túl pici a konyha, és úgy már nem férünk el egymás mellett.
Séta közben eddig csak pogit, sajtos tallért, meg gyümiket és hasonlókat próbáltunk, ezek elég jól bejöttek. Lehet, hogy valami komolyabbal is kisérletet teszünk.

Idénygyümölcs ügyben nem tudok neked tanácsot adni, de végülis az alma, narancs, banán már egész jó választék. Kép Egyébként ahogy látom, azért Cicó előbb-utóbb hajlandó megkóstolni mindefélét. A gyümölcsökre is biztos rá fog bukni. Esetleg süteményben? Meggyes piskóta, gyümölcstorta?
Eperrel nálunk Eszti eddig azt csinálta, hogy ha ettünk, akkor vadul integet, nyújtogatja a kezét hogy ő is, ő is!! Aztán amikor a kezébe adom, akkor összehúzza a szemét, elrántja a fejét, épp csak azt nem mondja hozzá, hogy "mit képzelsz, miket adsz itt az én kezembe!?" Kép
Valahogy az az érzésem, hogy ha valaminek a fogása nem tetszik neki, kicsit nedves, vagy maszatos, morzsás lesz a keze tőle, akkor az eleve nem kell. A baj az, hogy kanállal, villával, vagy anya kezéből sem. Mintha feltételezné, hogy aminek nem jó a fogása, annak az íze sem lehet jó.

Puszikák!

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
Olvastam a "minek örültél ma" topikban, hogy megevett (néhány hónapja) egy gyümölcsjoghurtot Kép
Amúgy a lányom 20 hónapos. Szerencsére amikor eszik, akkor jó sokat. A reggelit is megszokta, bár régen abból is többet evett. Ki tudja mi lett vele..
Napok (hetek?) óta nem kell neki a föztöm, aztán a hütöbe jár joghurtért. (Megenne belöle egy litert is, de nem nagyon akarom engedni). Nálunk is nagyon megy a (vega) virsli, fasírt - és újabban sajt.
Együttfözés - nekem állandón fel kell vennem Lilit, mert látni akar. Ha nagyon nem tudom félkézzel megcsinálni, akkor mi is leguggolunk, vagy mindketten az asztalhoz ülünk és ott pucolom a zöldséget (ö meg rakosgatja az edényébe).

Kati
kat_ica
 
 


Yoan,
én felültettem a magas pultra, és ott kavarok mellette - így "csak" arra kell vigyázni, hogy le ne essen, és meg ne egyen olyat, ami még nincs ehető állapotban Kép

Nagyon mások ezek a leányok...Cióc újabban azt eszelte ki, hogy nem hajlandó reggelizni, csak kakaót vagy parizert (kenyér nélkül, max. sajttal vagy paradicsommal).

Kaja fogása...jah, én pont ilyen voltam. Plusz undorodtam minden magtól Kép Azért egész szépen megmaradtam Kép
Ja és érdemes időről időre próbálkozni uazzal, mert ami egyszer nem kell, az pl. egy hónap vagy két hét múlva akár kedvenc lehet. Nekünk egy csomó minden így volt/van.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Halihó!

Kati, igen, volt egy alkalom, amikor megevett egy egészet. Ráadásul teljesen önállóan, nagy igyekezettel, szinte átszellemülten... Kép Azóta sajnos nem volt újabb ilyen eset. Egyébként már többször előfordult, hogy egyszercsak egészen rendesen evett, ilyenkor mindig azt hiszem, hogy nnna, most megtört a jég, itt a kánaán, Kép és ezentúl jobban fog enni. De menetrendszerűen csalódok és a következőkben megint várhatok egy-két hónapot is, hogy valamiből egy kivételes alkalommal normális mennyiséget egyen. (Vagy legalább egy fél bébiadagot.)
Ez van...
Vega virsli? Az mi? Egyszer vettünk biovirslit, ami zöldségekből volt, hááát... nem is tudom... elég fura volt. Ez ugyanaz? Evett belőle valamennyit, (nem túl nagy lelkesedéssel) de szerintem meglehetősen túl volt borsozva.

Kriszi, nálunk a pult mindössze kb. 40 cm széles. (már ha ezt lehet pultnak nevezni...Kép )és közvetlenül mellette van a tűzhely. De majd kitalálok valamit, hogy hogyan tudnánk mégis együtt főzni.
Nem irigylem anyukádat. Kép neki sem lehetett egyszerű téged etetni. Kép
Sokszor mi is újra próbálkozunk egy-egy régebben elutasított kajával. Néha bejön. Ma ebédre speciel gombás csirkehusi volt rizzsel, amiből a gyerek a gombát és a rizst eszegette, (kb. három-négy kiskanállal) pedig mind a gomba, mind a rizs régóta feketelistás volt. Szóval néha azért vannak apróbb sikerek. Kép

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
Vega virsli? Hát igen, Angliában lakunk, vegetáriánus kánaán. Lehet mindenfélét kapni, vega parízer, "csirkemell", hamburger. Én csak a virslit szoktam venni, az hiányzott nagyon anno. Illetve zöldséges vagy szójás fasírtot, de azt itthon is csinálunk.

Azt írtad, a lányod csak 10 dekát hízott 3 hónap alatt. Közben azért nölt? Mert ez az a kor amikor sokat mozognak, arra is elmegy az energia ám! Szoktam látni, hogy vékonyabban lesznek a gyerekek egy év után, megnyúlnak.

Kati
kat_ica
 
 


Hali!

Kati, Angliában mennyire divatos a hosszú szoptatás? Amennyire én hallottam egyes ismerőseim beszámolóiból, Franciaországban, meg más nyugat-európai országokban a féléves szoptatás már soknak számít. Anglia milyen ebből a szempontból?
Bár, ha jobban belegondolok, idehaza is főképp a babaneten kapok csak támogatást, a környezetemben levők nagy része enyhén elszörnyűlködve néz rám, amikor mondom, hogy a gyerek bizony még mindig szopik és ahogy most állnak a dolgok, ez nem is fog egyik napról a másikra megszűnni.

Egyébként igen, nőtt, kb. 2 centit.

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
Hát, nem valami jó. A tápszer elfogadott alternatíva, sokan már eleve úgy állnak neki a szülésnek, hogy nem fognak szoptatni, mások feladják a kezdeti nehézségek után. A maradék pedig négy-hat hónapig, de max. egy évig.
Mostanában inkább olyanokkal ismerkedek, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak gy.nevelés terén, és ebbe sokaknak beletartozik a hosszú szoptatás.
Meg szoktak nézni, ha nyilvános helyen szoptatok (pl. a repülön!). Ha viszont többen szoptatnának gátlások nélkül, a leendö anyukák is természetesnek vennék.

Kati
- - tegnapelött találkoztunk egy kislánnyal, ö is 20 hós, és Lilinél egy fejjel kisebb volt! - egy 15 hós kisfiú pedig néhány centivel nagyobb. Szóval vannak eltérések Kép
kat_ica
 
 


Kati,
én ezen mindig csodálkozom. Mármint amikor olyat hallok, hogy van, aki eleve tápszerezni akarja a gyerekét. Anno, amikor még csak terhes voltam, tőlem is kérdezte egy kedves rokon, hogy "na, és fogod majd szoptatni?" Őszintén nem értettem a kérdés. Kép
Azt el tudom fogadni, hogy pl. dolgozni kell visszamenni, vagy hasonló és ezért korábban elválasztják a dedet, de hogy kezdetektől így készüljön valaki, az nagyon furi. És nemcsak azért, mert az anyatej sokkal jobb a babának, mint bármi más, hanem azért is, mert a szoptatás sokkal kényelmesebb. Nem kell üveget sterilizálni, éjnek évadján tápszert melegíteni, stb, stb... Mellesleg én még ráadásul szeretek is szoptatni, valószinűleg azért ragaszkodik a kölök is a dologhoz annyira. Kép
Amúgy, pl. szerintem, itthon se tudja senki, hogy ha visszamegy is hamar dolgozni az anya, akkor jogosult - a gyerek 1 éves koráig- napi 1 óra szoptatási/fejési szabadidőre.

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok!
Én a Schöpf-Méreis topic lakója vagyok, csak azért nyergeltem át ide, hogy megkérdezzem:
Érdekelne-e valamelyikőtöket szép, permetszer-mentes sárgabélű őszibarack?
A szüleim termelik, elsősorban eladásra, tavaly nyáron én azt fagyasztottam le az akkor még pocaklakó gyermekemnek irdatlan mennyiségben és nagyon bevált (sajnos még így sem lett elég).
Ezért jutott eszembe, hogy ajánlom kisgyermekes anyukáknak is.

Az ára még bizonytalan, mert majd csak 1-2 hét múlva kezdődik a szüret és nyilván az akkori piaci ár fogja meghatározni. Mindenesetre lényegesen kedvezőbb áron szokták adni, mint a zöldségesek vagy akár a piacosok.

Pátyon van a barackos, de ha valakinek gondot okoz oda elmenni, úgy is megoldható a dolog, hogy hozzánk (Budafokra) elhozzák és innen viszitek el.

Ha érdekel valakit, írjon mailt (medvike@freemail.hu), mert mostanában nem nagyon érek rá olvasni a topicokat. Gyerkőc nagyon igényes

Üdv
Mackoo
mackooo
 
 


Kati,
és akik még külföldön éltek, ott milyen formában szokás az 1-2 év körüli piciknek adni a zöldséget? Azért kérdem, mert itt Magyarországon főleg a főzelékek dívnak, azaz rántással, habarással adjuk a zöldségeket, viszont tudomásom szerint ez a fajta ételkészítési mód csak nálunk honos.
Az én gyerekem meg semmilyen főzeléket nem eszik meg, hátha másféle módon elkészítve megenné...

Yoan
yoan
 
 


Yoan,

Off - bocs, hogy nem írtam, nem voltunk itthon.

On - tudtommal köretnek, és levesbe. Vagy nyersen, pl répa darabkák (hosszú, vékony), uborka stb. Én is leszoktam a fözelékfözésröl a baba elött. Kezdek visszaszokni, mert Lili imádja. Azonkívül mindig megeszi az uborkát (saláta vagy savanyú), úgyhogy azt mindig tartunk itthon. Menö még a borsó.

Próbáltál már zöldséget püríteni, és aztán szószként elkészíteni? És a rántott gomba (karfiol, padlizsán, kelbimbó, ...) ??

Lili mostanában elég jól eszik, bár ha nem ízlik neki, egyszerüen befejezi az étkezést (Elöbb-utóbb úgyis lesz tejcsi Kép)

Kati
kat_ica
 
 


Mókusnyúl,

sajnos senki nem harapott rá a tavalyi üzeneted utolsó soraira:
"A "főzelék" és a gyümölcsszósz elkészítésére vannak igen gyors munkaerő-kímélő módszereim és bevált ízű receptjeim. Ha érdekel, leírom azt is."
A kisfiam most lesz egy éves és nagyon hasonló stílusban nyomom neki a kajákat, én is a krumlis csirkés zöldséges levesszerqséget adom, meg gyümölcssalátát, katonákat, túró rudit minden tök hasonló csak a kaja közbeni képeskönyvnézegetést igyekszem most kiiktatni Kép Ha véletlenül erre jársz és van idQd leírni engem nagyon érdekelnének a receptek!!
köszi elQre is,
mandi
mandi
 
 


Sziasztok,

Kati, bocsi, nem vettem észre, hogy írtál nekem, mert augusztusban amikor válaszoltál, akkor épp nyaralni voltunk, és azóta nem néztem be ebbe a topicba.
Köszi a tippeket, sajna ezeket korábban már próbáltam, de nem igazán jöttek be. Illetve volt egy-egy kivételes alkalom, amikor pár szem zöldbabot kieszegetett a rakott zöldbabból.
A rántott dolgokról meg leszedegeti a panírt, és ha husi van alatta, akkor megeszi, ha bármi más, akkor nem.

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok!

Ha már elegetek van abból, hogy a városban nem lehet babakocsival közlekedni, a járhatatlan aluljárók miatt, gyertek ti is TÜNTETNI! HOLNAP
azaz SZEPTEMBER 20-án, 15.30-kor a Blaha Lujza téren!!!
Lesznek gyerekprogramok is, Kolompos együttes, arcfestés, kézműveskedés.
Nagyon várunk!
Andi
andi68
 
 


Yoan,
Én már abszolút semmi figyelmet nem fordítok az ö tányérjára. Ha éhes, megeszi, ha nem nem. Néha a krumplit hagyja ott, máskor meg a zöldséget. Szart nem adunk neki, csak egészségeset, azon belül meg ö választ. Ezért már nem is vegetáriánus, választott Kép, itthon csak halat kap, apjánál akár husit is. Közben azért eszik gyümölcsöt, meg hát ott a tejcsi. Néha kínálok neki valami mást (szó nélkül, nem úgy, hogy "akkor legalább ebböl egyél már") -- ha például indulni készülünk, és tudom, hogy egy ideig nem tud majd enni.
Nem aggódom, mert egészséges, aktív (hajjaj!), és állítólag nagy a korához (ezt nem tudom megítélni).
Hány éves is a kicsid? Azt olvastam mostanában, hogy két éves korig a szilárd ételek táplálék szempontjából nem olyan fontosak, amíg igény szerint szoptatják a gyereket. (Persze szopi-párti volt a szerzöje Kép) Nálunk meg már nemigen aktuális.

Kati
kat_ica
 
 


Kati,

a 20 hónapos a kölkec, és még intenzíven szopik. És egészséges is, szépen növöget, (bár az elmúlt hónapban épp visszaesés volt, mert fogyott 15-20 dekát) szóval én nem is a vitaminok, meg ilyesmik miatt aggódom, hanem azért mert most már hosszú ideje állandóan székrekedése volt/van. (Gyakorlatilag azóta, amióta kicsit többet eszik, azaz kb. május-június óta) És a zöldségektől reméltem volna némi enyhülést. Most már ott tartunk, -mivel volt egy-két alkalom, amikor nagyon megszenvedett,- hogy akármeddig képes visszatartani. Kép Ha nem avatkozom be, akkor addig tartogatja, hogy már csak a beöntés segít. Voltunk doktornéninél is, aki azt mondta, hogy ha másképp nem megy, akkor kapjon háromnaponta kúpot. Most ez megy két hete. És érdekes módon a kaki, ami a kúppal kijön, az egyáltalán nem kemény, inkább nagyon is lágynak mondható, szóval simán ki tudná kakilni, ha akarná. Úgyhogy nem igazán tudom, hogy hogyan tovább... A végtelenségig nem kúpozhatom, viszont magától meg nem kakil, akármilyen puha is az a kaki. Kép

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
Lehet, hogy nem is a kajával függ össze, hanem visszatartja??? Olvasgass csak bele a Szobatisztaság topicba!
És amúgy iszik a tej mellett eleget? Fehér kenyeret szoktál neki adni, vagy teljes kiörlésüt? Állítólag a gabonafélék egyáltalán nem jók a kisgyerekeknek, nem tudják rendesen megemészteni (egy természetgyógyász írta valahol). Ez onnan jut eszembe, hogy amióta mi nem eszünk kenyeret, vagy csak alig, Lilinek megint lazább lett a kakija (másik végletKép).
Próbáltad már a hasát masszírozni (pl esténként, fürdés után)? (Megmelegíted a kezed, a hasára teszed és az ujjaiddal óramutató járásával egyirányban a köldök körül masszírozol. A köldöknél kezdd, és egyre nagyobb köröket.) Hátha segíti az emésztést.
Én megfontolnám, hogy homeopatához, vagy természetgyógyászhoz viszem. Ök nem csak a tüneteket kezelik (mint a kúp). Ha viszont nem fáj a hasa, akkor lehet, hogy nincs is baj, csak alkati kérdés (ha ritkán, de még is rendszeresen kakilna - mondjuk egy héten egyszer). Ez föleg igaz, ha nem sok szilárdat eszik még.

Kép
Kati
kat_ica
 
 


Kati,

Igen, erre gondolok én is. Márminthogy visszatartja. Belenéztem a Szobatisztaság topicba, de mi még nem próbálkoztunk a bilizéssel. Van ugyan már bilije, párszor ruhástól rá is ült, (augusztusban, amikor megvettük) de meztelenül nem volt rá hajlandó, úgyhogy nagyon hamar levettük a kérdést a napirendről azzal, hogy majd jövő nyáron is ráér. Szóval biztos, hogy nem a bilizés az oka a dolognak. A masszírozás nagyon jó ötlet, ki fogjuk próbálni. Meg a természetgyógyász is. Keresek majd egyet. A homeopátiában nem igazán hiszek, mert amikor kipróbáltam, nekem nem igazán használt, -persze lehet, hogy csak nem jó szert kaptam-, de ha minden kötél szakad, akkor azzal is kisérletet teszünk.
A hasa egyébként nem fáj, ennek ellenére, ha sokáig hagyom, hogy ne kakiljon, (4 vagy több nap) akkor addigra már túl kemény lesz az eredmény, ami után persze még jobban visszatartja. Szóval ha ilyen alkat is, valamit akkor is muszáj tenni.
Ja, és kenyeret szinte semmit nem eszik.
Próbáltam vele megbeszélni a dolgot, de ha szóba kerül a kaki, csak annyi a reakciója, hogy "nem-nem-nem". Kép

Yoan
yoan
 
 


Yoan,

Rosszul fogalmaztam. Olvastam a Szobatisztaság-ban direkt erröl, hogy visszatartja a kakit. Nem bilizésre gondoltam!
Homeopatánál Lili "konstitúciós" kezelést (nem tudom magyarul) kapott. Kiütésekkel vittem, ez egyhamar nem múlt el, de a végére az egész gyerek állapota javult. Nem vagyunk havonta egyszer betegek, akkoriban megszünt a hasmenés stb. Csak akkor müködik az egyszeri kezelés, ha akút dologról van szó (pl. köhögés) és jó szert választanak. Ha nem jó, vagy változnak a tünetek, akkor vissza kell vinni (Tudom, költséges)

Remélem megoldódik hamarosan Kép

Kati
kat_ica
 
 


Kati,

Ja, értem. Egyébként régebbre visszaolvasva most találtam egy-két ötletet, amit ki fogok próbálni. Köszi! Kép A "konstitúciós" kezelés magyar megfelelője az "alkati szer". Azaz az olyan szer, amit nem konkrétan a betegségre adnak, hanem holisztikusan az egész embernek szól. Gondolom ez ugyanaz. Ugye?
Egyébként elmentünk egy homeopátiás dokihoz, jó sokat kérdezett, a jövő hétre meglesz az analízissel, és kap a gyerek valamit. Kíváncsi vagyok használ-e majd? Nálatok mennyi idő alatt használt a kúra?

Yoan
yoan
 
 


Yoan,

Igen, pont erre gondoltam. Mi öt vagy hat hónapig (vagy négy??) jártunk, havonta egyszer. Két hetet kellett várni, hogy hat-e a szer (és általában volt javulás, majd visszaesés), de egyszer megkérdeztem, és nem akart minket két hét után megint látni (mert akkor ha mást is ad, nem lehet tudni minek a hatása jön ki). Fel kellett jegyeznem mindent, mitöl javul, mitöl rosszabb, mi történt a bevétel után.
Ezzel egyidöben átálltunk a kecsketejre, és nagyon sokáig nem adtam neki búzát (amit sztem túl korán kezdtem adni neki) -- lehet hogy ez is besegített.
Az összes téli és tavaszi fényképen kiütéses az arca Kép De már furcsa nézegetni öket.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Segítségeteket szeretném kérni, vagy bárki szolgál jó ötlettel , megköszönném.
Kisfiam 16 hós lesz , egészen egy éves koráig szerencsére semmi gondunk nem volt az étkezésssel. A hozzátáplálás is nagyon jól működött, fokozatosan bevezettük az új ízeket, mondhatni mindenevő lett (persze amit az adott hónapban lehetett ennie). Közben elég későn egyévesen elkezdődött a fogzás nála, ami nagyon megviseli szegénykémet.Nem tudom ennek tudható e be, de lassan másfél hónapja nagyon keveset eszik, sőt azt is mondhatnám, hogy visszaszokott az anyatejes táplálkozásra. Jóformán nagyon kevés dolgot eszik meg, pl: sajt, de azt is sokszor kenyér nélkül eszi.Gyümiket egyáltalán, húst szintén nem eszi meg.Holott eddig ezeket azért ette. Mindennel prbálkoztam már, a zöldségféléket is most csak turmixolva eszi, főzinek, régen ezt is szépen darabosan ette már.
Nem tudom, hogy most én ronthattam e el valamit, vagy tényleg lehet ilyen korszak náluk, hogy visszatérnek az anyatejhez, vagy a másik lehetőség, hogy nála a fogzás zavar be ennyire.Minden ötletet , segítséget szívesen fogadok."Kicsit" aggaszt a dolog, bár a doki szerinte vannak ilyen változások a babáknál, de azért jó lenne tudni, hogy másoknál ez hogyan zajlott le és mikorra állt vissza a régi rend. (remélem visszaáll egyszer).

Köszönöm:Anita
anita77
 
 


Sziasztok!

Csak szeretném feléleszteni ezt a beszélgetést, hogy akik régen jártak itt, hol tartanak most. Változott e a gyerkőc, és ha iegn, hogyan?

Andi
andreat
 
 


Sziasztok!

Rég jártam erre, gondoltam benézek. Kép
Anita, -bár már elég régi a kérdésed... röviden a válaszom, igen, ez egy korszak. Van ilyen, Nagyon sok gyereknél előfordul, hogy jó evőből hirtelen rossze evővé válik. De az esetek többségében ez egy idő után rendeződni szokott. Sok türelem kell hozzá, az biztos. Kép

Andi, az én lányomnál az evészeti problémák nem rendeződtek, ugyanúgy nem eszik, mint korábban, viszont a székletgondok megoldódtak. Most már naponta, másnaponta van kaki, noha az étrendje gyakorlatilag változatlan. Pont ugyanazt eszi, mint amit az oldal tetején levő júniusi írásomban olvashatsz. Illetve néha még azokat sem. Most 26 hónapos, még mindig rengeteget szopik, és alig eszik valamit. Ellenben hízik és nő, kb. 88 centi, és kb. 13 kiló! Kép

Viszont ami a múltkorjában szöget ütött a fejembe, azt megosztanám veletek. Korábban, amikor a kakigondok megoldásán fáradoztunk, akkor a doktornéni javasolta, hogy adjunk a gyereknek paradicsomlét és sütőtöklét. A paradicsomlét az istennek se volt hajlnadó meginni, a sütőtök levét is csak akkor, amikor valami más gyümölcslével összekevertem. Adtam is neki szorgosan, és tényleg: a kaki is szép puha lett tőle. Ellenben néhány nap után tiszta kiütés lett a gyerek feje, fejbőre, szegény vakarózott mint állat. Úgyhogy ezzel a sütőtök kilőve. Amint nem adtam, pár nap alatt elmúlt a kiütés. Ugyancsak nem itta a gyerek a tejet sem. Aztán valaki tanácsolta, hogy tegyek bele pici mézet, vagy cukrot. És lőn! Így már megitta tejet is. Örültem neki, mint majom a farkának. Egészen eddig, amíg el nem kezdett ekcémás lenni a bőre. Úgyhogy el kellett hagynunk a tejet is. Amióta nem kap tejet, azóta újra szép a bőre.
Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet, hogy a gyerek jobban tudja, hogy mi árt neki, mint mi. Bár valószínűleg biztos-ami biztos alapon inkább elutasít szinte mindent, és így rengeteg olyan dolgot sem eszik meg, ami nem ártana.
Pedig én már nagyon szeretném elválasztani, de, ahogy a dolgok állnak, (vagyis stagnálnak már másfél éve) erre nem sok reményem van a közeljövőben. Semmi jelét nem adja, hogy akár egy iciri-picirivel is nagyobb érdeklődése lenne a kaják, mint a szopi iránt.

Yoan
yoan
 
 


Szia Yoan,
olvastam, hogy a babad meg mindig sokat szopik , es ha jol latom mar ket eves elmult. Ne ertsd felre a levelem, nem vagyok szoptatas ellenes, de noverem pont ugyanigy volt, mint te. Jovore megy iskolaba a lanya, es meg tavaly is szopizott volna, ha engedte volna neki anya, de hat azert mar megseKép Szoval csak annyit, hogy szerintem az evesgondok abban a pillanatban megoldodnak majd, ha nem lesz tobb cici, es idovel egyre nehezebb elvalasztani, legalabbis noveremnek igy volt. Igy evekig tarto harc volt, amiben persze o volt a hibas, mert ugy gondolta egyreszt miert ne, masreszt majd magatol leszokik a cicirol. Sajnos nekem nem sikerult valami jol a szoptatas, de en a cumisuveggel voltam igy mint ti, csak a tapszert itta meg a babam, rendes tejet nem akarta, nalunk a csodaszer csokoladepor, nem is kellett bele sokat tenni es ugy itta, mint a kisangyal. Sajnos hosszutavon gondolkozva keresned kell olyan dolgokat amit megiszik-eszik, nekunk mindig is ekcemas volt a baba bore, csak egy kicsit az arcan, ez nem komoly problema, de ha nalatok csak az uj kajaktol van az lehet masnak a jele, kerdezz ra a dokinal. A mindent elutasit pedig teljesen normalis (ahogy latom Ti sem vagytok azok szerencsesek egyike akinek ezzel nincs gondd), azzal annyit tudsz tenni, hogy mindig megkinalod mindennel aztan elobb-utobb majdcsak megprobalja. Nalunk a gyumolcslet egy evig kinalgattam neki, egy hete vegre ugy issza, mint a tejet (inkabb a zoldsegle a kedvence). Egyebkent szinte minden etkezessel megszenvedek, annyit eszik, mint egy kiseger, es alig par dolgot, de mindenki azt mondja ez nem gondd, amig gyarapszik es no.
Hat sok sikert az elvalasztassal. Hidd el ha tenyleg szomjas, akkor valamit biztos fog inni. Probalj szojatejet hatha attol nem lesz gondd.
Eniko
enikonyc
 
 


Szia Enikő!

Köszi a választ! Kép Bennem is felmerültek már azok, amiket írsz, de a környezetemben van három olyan gyerek is, akik már jóideje nem szopnak, (az egyikük alig három hónapot szopott) és ugyanolyan kevés félét esznek, mint a lányom. Azaz, sajnos nem törvényszerű, hogy ha elhagynánk a szopit, akkor jobban enne. Hallottam olyat is már, hogy a rosszul evő gyerek a bölcsiben/oviban/társaságban/idegen helyen/stb. a többiek hatására elkezdett szépen enni. Nálunk ez sem jött be, sehol nem eszik többet, mást, mint itthon.
A szójatejet ki fogjuk próbálni, gondolom a szójával nem lesz gond, mert párizsit, virslit sokat eszik, (azokban meg mindig van szója) és nincs vele gond.
Egyébként nagyon igazad van, hogy nehéz lesz elválasztani, tartok is tőle. Kép Mondjuk van már pár szabály, ami szűkíti a szopik körét, pl. csak itthon szopizunk, sehol máshol, stb. És az a helyzet, hogy simán elvan szopi nélkül is egész nap, de ehhez az kell, hogy egész nap ne legyünk itthon. Ezt meg hosszú távon nem tudom megoldani. Volt már egy próbálkozásom, amikor kb. egy hétig bírtam, hogy jöttünk-mentünk, nem voltunk itthon, és akkor csak este meg reggel szopizott, de a hét végére teljesen kész lettem, a háztartás meg úszott, és a következő héten mintha mi sem történt volna folyatta az egész napos szopikat. Kép

Yoan
yoan
 
 


Yoan,

Igazat szeretnék adni Enikönek. Ismeröseim körében van több kisgyerek is, aki 2+ évig szopizott, és keveset ettek. Amikor a szopi elmaradt, nekik is megjött az étvágyuk. Az nem azt jelenti, hogy nem kellene szoptatni, ellenkezöleg, szerintem azt mutatja mennyi táplálékhoz hozzájutnak a tejböl Kép
Lili is inkább a tejet preferálja (nem csak anyatejet, de általában azt). Az elválasztás nekem azért nem megy, mert egyrészt lassan szeretném, másrészt elfogadom, hogy ebben a korban még oké (olyasmi mint Enikö növére). Így természetesen nehéz lesz.
Elözö hszdal kapcsolatban - az öcsém is azokat a dolgokat "nem szerette" amikre késöbb kiderült hogy allergiás. Kecsketejet próbáltátok már? Állítólag az van legközelebb az anyatejhez, mármint az enzim benne.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Kati, teljesen igaz, hogy ha abbahagynánk a szopit, akkor majd többet kell, hogy egyen, mint most, hiszen pótolnia kell a hiányzó kalóriákat, amit jelenleg az anyatej biztosít. Lehet, kicsit félreérthető voltam, mert nem annyira a mennyiség, mint inkább a válogatósság az amiről írni akartam. Szóval csak az, hogy az említett gyerekek ugyanolyan válogatósak, mint az enyém, alig pár dolgot esznek meg, vagyis a szopi abbahagyása nem biztos, hogy hirtelen mindenevővé teszi majd a kölköt. Kép (És csak zárójelben jegyzem meg, hogy mindhárom elég vékonyka. Nálunk ez egyenlőre nem áll fenn. Kép ) Szóval a mennyiség, amit megeszik nyilván nőni fog, de, hogy a választék bővül-e...?
Én persze kínálgatom, kínálgatom, de teljes érdektelenségbe fullad a dolog. Ha nagynéha mégis megkóstol valamit, akkor tutira közli az első falat után, hogy "nemjó", és köpi ki az asztalra, ruhájára. Hiába eszi az orra előtt egész család -a legnagyobb élvezettel - épp azt a valamit.
Egyébként, az igazat megvallva most már nem igazán izgatom magam azon, hogy mit eszik, és mennyit. Amióta nincs gond a kakival (csak néha-néha), azóta nem küszködöm különösebben, hogy ezt egyen, meg azt egyen. A kettővel feljebbi hozzászólásomban nem is panaszként írtam, amit írtam, inkább csak helyzetjelentést volt. Kép
A kecsketejet nem próbáltuk még, de majd megkóstoljuk azt is. Kösz a tippet! Kép

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok,
hat sajnos teljesen igaz, hogy egy nem jo evo gyereket a szoptatas abbahagyasa nem fogja nagy etvagyuva tenni, marcsak a sajat tapasztalatom alapjan, mivel en nem szoptatok, megis gondok vannak. Sot az utobbi heten csak este van tejcsi, mert az etvagya meg rosszabb volt, mint eddig, es semmi valtozas, meg igy se eszik tobbet, vagy valtozatosabban! Pedig ez regebben bejott, de most nem tudom mi van vele, epp ma adtam neki ismet nappal tejcsit, mert mar sajnalom, hogy nem eszik. Valoszinu a szemfoga jon a fiamnak, dehat az a baj, hogy mar egy eve mindenert a fogakat okoljuk...
Nalunk ami nagyon megy etel az a banan, es kifli. Lehet nem kellene ezeket adni neki es mast is jobban enne, dehat ha ehes akkor nagyon nyugos tud lenni, nem tudom hogy vegyem ra, hogy jobban egyen. Semmilyen husfelet nem eszik.

Nektek jobban megy mar az eves?
Eniko
enikonyc
 
 


Nekünk nem, pedig már nagyon szeretném, ha nem a szopi menne egész nap (3-4-szer, az nekem most olyan soknak tünik). És tényleg válogatós lett a lelkem, mert éhes, csak nincs itthon semmi, amit kíván. Lehet, hogy lesz egy nagybevásárlás...

Yoan,
Egyik esetben amit említettem iszonyatosan válogatós volt a kislány amíg szopott, az anyja mindig "neki" fözött, nagyon figyelt rá hogy az legyen amit szeret. Elválasztás óta nagyon sokmindent eszik. De, ugyanolyan vékonyka mint volt, egyszerüen ilyen a testalkata.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Hááát, nálunk sincs változás. Illetve ami van, az csak negatív, mert az elmúlt hetekben már szinte semmi mást nem evett, csak üres erőlevest, sültkrumplit, párizsit és virslit, és a napi 2 deci gyümölcslevet. Korábban, ugyan mikromennyiségben, de azért néha-néha ette még a joghurtot, rizst, gombát, sajtot, husikat, banánt, almát, körtét, tésztát, pitát és kiflit. Most már ezeket sem, pedig még ezekkel együtt se volt változatosnak nevezhető az étrendje.... most meg aztán.... Kép
Ilyen menü mellett nem igazán tudok "neki" főzni. Kép Ha a fent említett három kaja közül nics épp egyik sem, akkor jön az egész napos szopi. (Ami mellesleg így is megvan.) És az a vicces az egészben, hogy néha látom rajta, hogy ő maga is igencsak unja már ezeket, nyitogatja a hűtőszekrényt, kérdezi, hogy mit egyen, de amikor elkezdem sorolni, vagy mutatni, hogy mik vannak, akkor viszont semmi sem kell. És a végén mindig a virslinél kötünk ki. Kép Vagy inkább. Kép

Yoan
yoan
 
 


Szia Yoan,
en sose foztem a gyereknek, es nem is fogok. Egy eves kora elott a kesz babaeteleket kapta, azota pedig amit mi eszunk, ha tetszik neki. Mondjuk minden nap fozok, es semmi olyanra nem tudok gondolni, amit kifejezetten neki kellene csinalnom. Nalunk az a baj, hogy csak darabos etelt eszik a fiam, amit meg tud fogni, nekem nem hagyja, hogy etessem, kanalat pedig meg nem tudja hasznalni. Kivetel a joghurt, mert azt imadja (gyumolcsos kevert jughurtok, tehat az nem jo neki, ha a gyumolcs nagy darabokban van benne). Tesztabol, csak a nagy csavar teszta jo neki, se csoteszta, se spagetti, se kocka se csikKép, a teszta is csak uresen vagy paradicsomosan. Gyumolcsbol, szereti a szolot (kette kell vagni es kimagozni), kortet, sargadinnyet es a kiwit, de ezeket miutan megveszem be kell erlelni itthon, mert altalaban nem eleg edesek mikor megveszem, neha egy hetet is varnom kell, mig erzem, hogy eleg puha, es akkor altalaban mezedes is, egyebkent felejsd el, kikopi (viszont edesen egy egesz kortet megeszik). Arra is vigyazni kell, hogy ehes legyen a gyerek, de ne tul ehes, mert akkor mar nyugos, ugyhogy kaja elott ket harom oraval nem is ihat semmit.A fiam meg a zoldbabot es a paradicsomot szereti, ki tudja miertKép
En ugy hallottam, hogy virslivel csak mertekkel szabad adni gyerekeknek, a nitrat miatt.
Sajnos a fiam a hust nagyon nem szereti. Mogyorovajas (sos fajta) kenyeret szoktam neki adni, valamennyire potolja a hust.
Hat nekem ezek az eddigi tapasztalataim, sokszor ilyen aprosagokon mulik, hogy megeszik e valamit. Sajnos nagyon bosszanto, mikor kikopkodi az etelt, a legujabb, hogy lesopri az egeszet amit ele teszek, regen csak egyesevel dobalta a darabokatKép Egy biztos a dada, nem szabad, utannaszaladgalas a kajaval nem jo semmire, meg jobban tiltakozik. Most az van nalunk, csak azt eszik amit es amennyi jol esik neki, az elso jel utan mehet az etetoszekbol, nem hat nem, napkozben ismet csak gyumolcsle, felig vizzel higitva, hogy azzal ne lakjon jol.

Katica,
hat az tenyleg sok szopi, akarhogy is nezzuk, de ha egyedul vagy otthon a gyerekkel, akkor egyaltalan nem meglepo, en is a konnyebbik utat valasztom, lehet cumisuveggel megy a fiam oviba. Persze az uvegbe nem kell tejet raknomKép Csoros poharat nem nagyon szereti hasznalni, tudja hasznalni, mert a kakaot azonnal kiszippantotta, de azt csak azert adtam neki, hogy megnezzem mivel van a gond, egyebkent nem kap edeset (rossz etvagya miatt, mert nekem is sovany fajta a baba. Ehetne edeset, de minek, tobb a nyugosseg utanna). Nekem semmi energiam mosni a ruhajat es a padlot csak azert, hogy poharbol igyon, ugyhogy egyenlore csak vizet kap poharbol. Lehet hulye otlet, de cumisuveg nem tudna helyetesiteni a cicit? Esetleg csoros pohar, van aminek szilikon a csore ugyhogy puha (azt meg az en fiam se veti meg, majdnem olyan, mint a cumisuveg, csak megis nem neznek rad rossz szemmel, hogy meg mindig cumizik). Egyenlore az a tervem, hogy ket eves koraban vege a cumisuvegnek, es csoros pohar, ezt egyik naprol a masikra tervezem, mert eddig probaltam valtva hasznalni, de nem megy valami jol.

Eniko
enikonyc
 
 


Kedves Yoan!
Ne haragudj, hogy hozzaszolok a temahoz, es ne sertodj meg, de kisse "meglepodve" olvastam, hogy parizsit es virslit adsz a babadnak.Kép
NE TEDD!!!!!!
A leheto legegeszsegtelebb, amit csak el tudsz kepzelni. Tudod mi van benne??? Viz, nitrat, "kutyagumi" meg mindenfele husmaradek. Hogy vitamin egy szal sem, az biztos.
Meg felnottek sem adnam, nemhogy egy kisgyereknek.
En helyedben foznek jo, tartalmas leveseket (kizarolag bio zoldsegekbol)valamint finom sutiket (pld. muffint)vagy probalkozz palacsintaval, fankkal. Ha mindenkeppen felvagottat akarsz adni, akkor mar inkabb valami sonkafele legyen!
Sesame
 


Sziasztok,
nem akarom Yoant tamogatni virsli ugyben, de megertem, hogy azt ad a babanak amit legalabb elfogad, VISZONT Sesamenak igaza van sajnos. Nalunk a paradicsomos husgombc az egyetlen husfele amit eddig evett a gyerek, de ezt tenyleg nem tudom gyakran csinalni.
Eniko
enikonyc
 
 


Sziasztok!

Eniko, nálunk is volt olyan korszak, amikor csak darabosat volt hajlandó enni a gyerek. Kanállal abszolút nem hagyta, hogy etessem, de aztán szép lassan megtanult kanállal is enni, most már villával is tud, de azért ettől nem lett sokkal könnyebb az élet. Kép
Ha a kisfiad a paradicsomos húsgombócot megeszi, akkor esetleg csinálj belőle nagyobb adagot, és fagyaszd le, akkor tudsz neki adni többször is. Esetleg másféle husigombócokkal is próbálkoztál már? Lehet, hogy azokra is vevő lenne. Vagy egyéb gombócformájú kajákkal. Zöldséggombóc, krumpligombóc... (Mondjuk nálunk nem jöttek be, pedig egy időben sokat próbálkoztam. Egyszer kétszer belekóstolt, aztán soha többé.)

Sesame, teljesen igazad van virsli/párizsi ügyben. Nem sértődöm meg. De ha tudnád, hogy már hányféle kajával próbálkoztam... Tartalmas biolevesek óóóóó Kép nos az a helyzet, hogy a levesből csakis a huslevest eszi meg, és ha véletlenül belekerül a kanalába egy hangyányi zöldség, vagy bármi, akkor azt rendkívül gondosan kipiszkálja. A lehető legkisebb darabot is észreveszi. Ha túl sok van a levesben, akkor eleve el se kezdi enni. Ha összeturmixolom, akkor még csak rá se néz. Pedig irtó finomra szokott sikerülni. (A párom imádja a turmixolt zöldségkrémlevesemet.) A sütiket se szereti. Semmilyet. Pedig pont miatta vettem muffinformát is. Palacsintával is próbálkoztam már csomószor, de ha havonta egyszer egy felet-negyedet megeszik, akkor sokat mondok. És persze szigorúan üresen. Bármit teszek bele, már nem kell. Sonkát szintén nem eszi meg.
Kiéheztetni meg nem tudom azzal, hogy ha mondjuk nem kap reggel párizsit, akkor majd délben megegye a levest, vagy bármit, mert addigra elég éhes lesz. Nos nem: ha nincs kaja, akkor jön, hogy cici. És simán elvan szopival is egész nap. Azt meg végképp nem tudom megcsinálni vele, hogy se kaja, se cici. Jelzem, legutóbb amikor elkapta ezt a hányós-hasmenéses vírust, és szopni se tudott, mert az is kijött belőle 10 perc alatt, csak sima vizet ivott majdnem két napig. És a diétás kajákat, amiket lehetett volna kapnia, (főtt krumpli, almakompót és társai) így sem ette meg, pedig a második napon már marhára éhes lehetett.

Yoan
yoan
 
 


Szia Yoan,
nalunk decemberben volt itt a virus, a fiam penteken kezdett el hanyni, szombaton aztan elmentunk ugyeletre, persze csak virus volt, en meg ugye nem tudtam, hogy tejet olyankor nem szabad adni a babanak, mert ugyis kijon. A doki azt mondta nekunk, hogy csak pedialiteot ihat tiz percenkent egy korty(tobbet nem, akkor se ha inna), es ha kb. fel napig semmi nem jon vissza akkor lehet almapurevel folytatni, majd banan, szaraz keksz stb. 2-3 napig pedig tejet ne is probaljuk, a legjobb, hogy szombat estere a ferjem is elkapta, majd hajnalban en kovettem oket.....hat mi rosszabbul birtuk, mint a babaKépazt hittem meghalok, es etelre gondolni se tudtam egy napig, aztan persze meg napokig kutyaul ereztuk magunkat. Ugyhogy sajat magamon tapasztalva mondhatom, hogy olyankor erzi az ember, hogy jobb semmit se enni...
Nalatok a sutikkel, edesebb tesztakkal is baj van..oooo....hat ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen is letezik. Meg a vegen kiderul nalunk nincs is gond, csak nem eszik tul sokatKépSzerencsere nalunk a zoldseg/gyumolccsel nem nagyon van problema. Kekszekkel (pl. haztartasi szeru, vagy sos apro kekszek) probalkoztal? Reggelire valo zappeheyszerusegek is bejonnek nalunk, nem tudom milyenek vannak most otthon, de rengeteg van itt, ami egeszseges is es nem fullad meg tole a baba (O vagy golyo formajuak).
Nalunk csak ez az egy husfele valt be, pedig sokkal probalkoztam, fagyasztas meg nem fordult meg a fejemben, de majd elrakok egy parat, hatha...Ja es tojas eddig semmilyen formaban, bar nehany tesztaban ugyis van.
Te nem vagy sovany attol, hogy ennyit szoptatsz? Vagy ez mindegy, kivancsi vagyok, mert persze en is szerettem volna hosszan szoptatni, csak nem jott ossze, de majd legkozelebbKép
enikonyc
 
 


Hahó,
bocs hogy belekotty... Ráadásul egy kicsit off is.
Enikonyc,
nem feltétlenül fogy le az ember a hosszasabb szoptatástól. Én sem fogytam le, csak az első kb. két-három hónapban (de akkor az idegeskedéstől, az tuti), utána szépen kigömbölyödtem inkább, aztán jó egy év múlva nagy nehezen versenysúlyba kerültem (pontosan azt ettem, amit a kölök, sok zöldség-gyümi, sovány husik, ugye rántás nuku, ő kenyérfélét máig nem eszik, a tésztát most már szereti, de akkor még nem), sőt később teherbe is estem, és az első két-három hónapban jól meghíztam Kép Mindezt szoptatás mellett. Szóval szerintem sokkal inkább alkat meg táplálkozás kérdése, hogy lefogy az ember vagy meghízik, és azt mennyire. Ja és mozgásé, de nekem az nem játszott sajna...

Yoan,
a szopiról lemondást nálunk a kistesóval jövő hormonális változás hozta el, de hát tudod, hogy nálunk más a helyzet...
Esetleg a kimaradó tápanyagokat valami "mesterséges" módon pótolni, addig is, amíg rákap a többi kajára? Egyébként éppen most mesélt rólam anyám egy sztorit, mely szerint egy jó kis fostos vírus után, amikor végre isten tudja, hány nap után hajlandó voltam a ropin kívül mást is enni, az rögtön a pickszalámi volt... én meg még ráadásul nem is szopiztam. Szóval Eszti valami hasonló lehet, mint én voltam gyerekkoromban. Sajátos módon engem anno az iskolás közétkeztetés annyira megedzett, hogy most már szinte bármit meg tudok enni, ha muszáj Kép És érdekes módon most a zöldséglevesek a kedvnceim közé tartoznak, gyerekkoromban meg nem ettem volna... Változik az ember... Cicó szerencsére más alkat, pedig amikor pici volt, paráztam rendesen, én válogatós is voltam, hányós meg allergiás, szóval szép kis gyűjtemény Kép Neki a gyenge pontja a bele, minden a kakiban manifesztálódik, úgyhogy nagyon kell figyelnem, hogy mindig egyensúlyban legyen a kajában a hajtós meg a fogós elem Kép Kíváncsi vagyok, az öcskös mi újat hoz a képbe Kép
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Off.
Képzeljétek, egy csomó emberkének törlődött a felhasználóneve. Többek között nekem is. Kép A szerkesztő topicban sorra mentünk panaszkodni.
Most újra regisztráltam, úgyhogy bár most csak 1 hsz-em lesz, azért még én vagyok az.

On:
Eniko, nálunk is körbejárt a vírus, a gyerek után én jöttem, aztán a nagyi, utána a hugom, férjem, sógorom. Nagyjából egy hét alatt mindenkit elért. brrrr.... De szerencsére tényleg nem volt több 1-2 napnál. És nálunk is a kölök viselte a legkönnyedébben. Jött-ment, játszott, szaladgált, és időnként puff: a szőnyegre hányt. Kép
Hízásügyben: nos én eleve elég vékony vagyok, (mondhatni sovány Kép ), viszont a terhességgel 16-17 kilót felszedtem. Ezt a többletet nagyjából háromnegyed év alatt fogytam vissza, és utána még fogytam a korábbinál minuszba kb. 4 kilót. Na azt már én is nagyon keveselltem, úgyhogy most már egy jóideje napont kétszer ebédelek, vagyis eszem egy komplett ebédet dél körül, és utána az uzsonna is (szinte) egy rendes ebéddel felér. Így visszajött a korábbi súlyom.

Szia Kriszi! Jól elhúztál mellolem a 700 hsz-al ! Kép (Ezt még akkor írtam, amikor még megvolt a felhsználónevem. Most meg aztán pláne!!)Mi is szeretnénk tesót, de eddig még nem jött össze. Bár én minden hónapban, amikor nem jön meg napra pontosan, elkezdek reménykedni. Kép De megfogadtam, hogy most már csak akkor veszek tesztet, ha legalább két hetet késik.
Gondúkodtam én is valami vitaminpótláson, lehet, hogy veszek is majd valamit neki. Szerinted milyet érdemes venni? Bár tudod, mivel még mindig elég sokat szopik, ezért úgy gondolom, a tejbol nyilván sokmindenhez hozzájut. És nagyon energikus, szépen fejlődik, meg rohangál ezerrel, mint a mérgezett egér, szóval nem nagyon látszik rajta, hogy valamiben hiányt szenvedne. (Én meg szép rendesen eszem vitaminokat, zöldségeket, stb.)

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok,
van akinek megmaradt a felhasznaloneve?Nekem nem sajnos, ugyhogy uj van, de azert meg az egykori Eniko vagyok.

Kriszi,
igen ezt hallotta, hogy az elso evben szoptatassal, sokan meg hiznak is, de ha utanna is szoptatsz pl. 2-3 evet akkor szerintem akkor mar fogyni kene, de nem tudom Te meddig szoptattal...szoval erre is ellenpelda vagy?

Yoan,
nagyon irigyellek, hogy muszaly ennedKépNekem bezzeg nem muszaly, de megisKépNa nem vagyok kover, csak szeretnek par kilot leadni.
Egyebkent ha Te is ilyen testalkatu vagy, akkor ugye vsz. a lanynal is ez van, egyszeruen nem ehes. Mi hasznalunk vitamint a gyereknek, a doki irta fel, azt mondta, ha ez megnyugtat adjak neki, de nem fontos, jobb etvagya nem lesz tole, ez egy harmas vitamin: A,D,C van benne, ugyhogy mikor eszembe jut, es tudom nem valami jo kajakat evett aznap akkor teszek a tejebe. Viszont ha meg ilyen sok a szopi nalatok, es Te tenyleg jol eszel, akkor gondolom nem lesz gondja a lanyodnak. Bar lehet nalatok vassal gondok lehetnek, noveremeknel gond volt/van ez, vagyis inkabb az, hogy nem jol szivodik fel a lanynal a vas, amit ugy nagyjabol a hosszu szoptatasra fognak...na de nem ertek ehhez (azert kezdtek el vizsgalni, mert a lanynak nem no a haja, van haja, csak rovid).
Eniko
nikinyc
 
 


Eniko,

jéééé, nem is tudtam, hogy a haj nem növése összefügghet a vashiánnyal. Érdekes. Akkor viszont szerencsére nálunk ez nincs így, mert a kisasszonynak úgy nő a haja, mintha húznák. Amúgy eleve nagy hajjal született, ami ki sem hullott, most meg már ha nem vágnám egy-két havonta, akkor legalább a válláig érne. Szerencsére jól tűri, sőt néha ő maga jön, hogy vágjunk hajat, körmöt. Kép

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok!

Nekem is újra kellett regisztrálnom, nem tudom most sikerül-e elküldeni. (nem sikerült, de most!)

Off
Enikö,
Lehet hogy soknak tünik a 3-4 szopi, de ezek már csak néhány percesek, nem úgy mint egy kisbabánál. Ha unatkozik akkor gyakrabban kér az igaz, de az sem ritka, hogy a buszon vagy városban kell nemet mondanom. És a múltkor bizony addig kérdezgette, míg meg nem szoptattam.
Én sem fogytam a két és fél év alatt, söt. De Lilin nem látom, hogy fáradékony vagy beteges lenne, ezeket szokták mondani vashiányra nem? Lehet hogy ez egy tévhit, hogy az anyatejben nincs elég.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok,
mivel en nem szoptatok, sajnos nem tudom, hogy egyeves kor utan eleg e minden vitamin ami az anyatejbe benne van (gondolom nem a mennyiseg miatt). Na persze minden vitaminhianynak szerencsere tunetei vannak, amit ugyis eszrevennetek.
Ezek szerint a sullyal/szoptatassal kapcs. Yoannak igaza van es csak alkat kerdese Kép.
Mikor en szoptattam, naluk kb. egyoras volt minden szoptatas, az is ketorankentKépugyhogy el se tudom kepzelni milyen a kevesebbKép

En mar egy hete attertem arra, hogy "nem erdekel" mit eszik a gyerek, vagyis azt eszik, amit akar (regen azert volt utannafutkozas, probaltam eroltetni, vagy mast nem adtam neki, ha nem evett meg valamit). Hat annyi a kulonbseg, hogy ezeket a dolgokat eddig is edte, de most aztan semmi mast nem eszik....de legalabb a hangulat jobb.
Nehez dolog ez nekunk, persze a TV-ben lattam ilyen koru gyerekeket, akik tobbet esznek, mint ket felnott es iszonyatosan tulsulyosak, na legalalabb ezert nem kell dokihoz mennunkKép
Eniko
nikinyc
 
 


Sziasztok,
állítólag helyrejött a rendszer, én eddig csendben maradtam, hátha nem kell kevernem az újraregisztrálással - na majd most kiderül Kép

Yoan,
hát akkor nagy gond nincsen Kép A kistesó azért jutott eszembe, mert ugye a szopival kiolthatják egymást. Nálunk már csak két szopi volt, amikor jött a tesó, aztán nagyon gyorsan már csak egy, és az meg jóformán teljesen magától maradt el. Bár már csak alváshoz kellett neki. Mondjuk gondolom, legkésőbb ha közösségbe kerül, Eszti is kevesebbet fog szopizni, az evés meg látod szopi nélkül is alakulhatott volna hasonlóan.

Enikő,
ez a vashiány dolog érdekes, Cicótól éppen most vettek vért (már nem szopik, tömi magába a vörös husit meg minden más magas vastartalmú cuccot, és egyáltalán ő evés ügyében csak annyira faxnis, amennyi még szerintem bőven belefér), hogy kiderítsék, nem vashiányos-e, és a kérdés már babakora óta ott lebegett fölöttünk. Amúgy a kölök egy turbómasina, mindenhová futva megy (én meg rohanok utána a dinnyepocakommal Kép ), az átlagos tartamnál világéletében kevesebbet aludt, és noha fehér bőrű (szőke és kék szemű), gyönyörű pirospozsgás lesz a levegőn, evés közben, alvás közben stb. Haja is nő szépen gyorsan, igaz ezen a területen nincs valami sok dicsekednivalónk, nem valami dússörény a lelkem... Kép
22 hónapig szopizott, igaz az utolsó fél évben már eleinte háromszor, majd kétszer, aztán ez is elmaradt. Amikor viszont sokat fogytam, akkor nagyon sokszor szopott egy nap, és még éjszaka is többször. Úgyhogy nem vagyok ellenpélda, meg nem is szoptattam annyira sokáig, hogy időm lett volna durván lefogyni.

A súly meg a kajálási kedv sem feltétlenül függ össze szerintem, ez is alkat kérdése is, Cicó speciel huszonhét hónaposan 11 kiló, és már jó ideje kb. annyit eszik, mint a terhes anyja Kép Viszont most is két-három kaki van naponta, azaz a felesleg simán kijön. Babakorában csak szopival vagy szopival és egyéb kajával is hasonló hízási ütemet követett, azaz mindig valahol a minimum körül. És mindegy, hogy sokat vagy keveset evős periódusában. így rá kellett jönnöm, hogy működik ez a gyerek, csak észre kell venni Kép
Amúgy a napokban ő sem volt egy evőbajnok, biztos az időváltozás kevert be, ez már csecsemőkorában is így volt.

Kérdezhetitek, mit keresek ebben a topikban Kép Hát mint hajdani válogatós gyerek Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?