Új privát üzeneted érkezett!

Szia újra Danimama!

Így késõ este egy kicsit már szétszórt vagyok. Kép Szóval a tojást úgy szokták adni a babáknak, hogy megfõzik keményre, azután kiszedik a sárgáját, és belemorzsolják a babakajába. 10-11 hónapos kortól adható, heti 1-2 alkalommal. A tojás fehérje pedig csak egyéves kor után ajánlott. Mindez persze a Kismama magazinban megjelent táblázat szerint van így, más források egészen biztosan más életkorokat jelölnek meg. Kép

Én meg szoktam sózni egy picit a Lacikának készített kajákat is, jódozott tengeri sóval.

A fûszerezés nem baj, csak ne legyen túl intenzív. Nyugodtan használható már a mi kisfiaink ételeibe petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélõhagyma, bazsalikom, kakukkfû, borsikafû, borsmenta, szurokfû, citromfû és lestyán. Sütve vagy fõzve mehet a vöröhagyma és a fokhagyma is. Én eddig még mindig külön fõztem Lacikának, de ha csak ilyen jellegû fûszereket használsz, az étel nem zsíros, és az összes többi alkotóelem okés, akkor nyugodtan ehet már a tiétekbõl is. Vagy pl. meg lehet csinálni azt is, hogy csak a végén fûszerezed meg a kaját igazán, és elõtte kiveszed azt, amit Daninak szánsz. Ugyanígy a felnõtteknek készülõ fõzelékbõl is ki lehet venni rántás vagy habarás elõtt annyi már megpuhult zöldséget, amennyi egy kisbabának kell.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Ágci, próbáld ki a tökfõzeléket kapormentesen. Én is világéletemben utáltam, mígnem rájöttem, hogy igaziból a kaprot utálom benne. (érdekes, hogy csemege ubiban nem, de amikor kovászost próbáltam csinálni, és anyu mondta, hogy tegyek bele kaprot, és emiatt vettem, hát nagyon rüheltem a szagát)

BMárti: szerintem a paradicsom volt a ludas nálatok, arra "szokás" érzékenynek lenni. (mi mondjuk leginkább piros popsi formájában csináltuk, de abban sokáig)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

PIldi, mi sem szeretjük a tökfözeléket kaprosan, én csak egy kis fokhagymát teszek bele és érdekes módon az én alma és öszibarack imádó fiam is nagyon szereti.

Bevallom én is lusta anya vagyok. Nem szeretek naponta 5-10 dkg zöldségpürét fözni. Egyszerre nagyobb adagokat csinálok, és a kész püréket adagokban lefagyasztom. Mindig van a fagyasztóban 5-6 fajta. Igy nem kell mindenn nap pepecselni vele, és sokkal olcsóbb mintha állandóan bébiételt vennék. Persze az se mellékes, hogy tudom nincs benne +cukor, tejpor, tojás, és egyéb gyanús dolog.
Szerintetek mikortól érdemes az önálló kanállal evéssel próbálkozni.

Nadin
nadin
 
 

 
 

Sziasztok!

BMárti! Nekünk van csicsóka a kertben, ha érdekel, szívesen adok, ha majd megnõ (õsz végére).
Legalább is ha találkozunk már végre talin... Kép

Örülök a fûszeres listádnak, éppen ez lett volna az egyik kérdésem. De mibe rakjam a citromfüvet és a mentát? Meg lehet fõzni a babáknak teának?

Szerintetek zöldborsót mikortól lehet adni a babáknak? A héja miatt kérdezem... Múltkor fõztem neki zöldborsófõzeléket, persze úgy, hogy átpaszíroztam, hogy a héja ne menjen bele. Na akkor megfogadtam, hogy szegénykém legközelebb akkor eszik zöldborsót, ha már eheti a héját is.
Amikor én 4 hónapos voltam (akkor ugye még a korai fõzelékezést ajánlották) anyukám fõzött nekem zöldborsót, de héjastul turmixolta. Kép Én persze semmire sem emlékszem, de mesélte, hogy egész éjszaka fel-alá sétált a hasát fájlaló, bõgõ gyermekkel...
Romola elmúlt 9 hónapos, ti megpróbálnátok a zöldborsót héjastul?

Nadin! Az önálló kanállal evéssel mi fél éves korától próbálkozunk, szóval soha nem kapott cumisüvegbõl fõzeléket a lányom. (Illetve, egyszer próbálkoztam, amikor nem akart enni, pedig én úgy gondoltam, éhes. De persze nem kellett neki.)

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Laura! Köszönöm, de azt hiszem félreérhetö voltam. Én arra gondoltam, mikortól érdemes a gyerek kezébe adni a kanalat. A fiam a darabos ételeket ügyesen megeszi kézzel, de a kanalat még nem tudja használni (10 hónapos). Igazából még nem jött rá mire való. Arra vagyok kíváncsi nagyjából mikorra tanulhatja meg.
Nadin
nadin
 
 


Nadin!

Hogy fagyasztod le a kajákat? A lányom még kicsi és csak szopizik, de gondoltam eltennék a mostani friss zöldségekbõl fõzelékeket, mert mire elkezdõdik a hozzátáplálás semmi sem lesz szinte már. Mindennek jó állaga van ha felengeded? Mikróban lehet vagy forró vízbe teszed? És egyáltalán mekkora adagokat érdemes eltenni?
Mondjuk bébiételes üvegbe, vagy lehet fagyasztózacsiba is?

Tesztek anyatejcsit a fõzelékekbe? Szerintetek a fagyasztott tejcsi is jó bele?

Bubu
bubu
 
 


Bmárti, Laura!

Csicsókát is lehet? Kép Mikortól? Nekünk is van ha kell.

Bubu
bubu
 
 


Szia Bubu!

Bár nem tõlem kérdezted én is tettem el kis bébiételes üvegbe. Én inkább a kicsire szavazok, nálunk még most is egyszerre csak ennyi fogy általában (9,5 hó). A legtöbbet megpároltam, pürésítve üvegbe, be a fagyasztóba, mikor már kicsit megfagyott, rátekertem a tetejét. A gyümölcsöket, csak turmixoltam. Anyatej tökéletes bele-fagyasztott is, bár nagyon kevés kell. Rizsliszttel, burgonyával lehet sûríteni. De szvsz ezeket inkább, mikor adod a babucidnak, készre csinálod, csak akkor tedd bele.
Nálunk egyébként a kész bébiételek voltak a menõk, szóval ezzel számolni kell. Amit magunkanak fõzök, az csúszik, úgyhogy én már nem nagyon fõzöcskézek neki külön, az úgyis mindig a kukába végezte.
Ja, és nagyon sok nem kell, mert eleinte úgyis kevesebbet esznek, aztán kb. 9 hónapos kortól meg már eheti azt amit ti.Kép

Nadin,
azt nem tudom mikorra tanulják meg használni (van aki még iskolás korára semKép ), de ha bekened egy kis gyümölccsel, fõzelékkel add oda neki. Biztos szívesen lenyalogatná róla, aztán szép lassan csak rájön.Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Nadin! Már értem a kérdést... Kép Hát, nem tudom. Én a 9,5 hónapos lányomnak még korainak találom odaadni a kanalat, fõleg fõzelékkel teli. Kép

Bubu! A fõzelék mélyhûtésérõl: én végig mindenbõl eltettem a szezonjában. Általában úgy csináltam, hogy megfõztem a zöldséget pici sóval, kevés vízben, botmixerrel turmixoltam és jégkockatartóban megfagyaszottam. Aztán kiszedtem a zöldségkockákat, és hármasával csomagolva fagyasztottam le.
Szerintem arra próbálj törekedni, hogy legyenek (a kezdetekhez) picike adagok is, de legyenek nagyobb adagok is arra az esetre, amikor már többet eszik majd a babó.
Ja, de nem mindent így tettem el, a zöldbabot pl. csak megmostam, megszárítottam (hogy fagyottan ne ragadjon össze) és beleraktam egy zacskóba.
A felengedés utáni állaga jóformán mindegy, úgyis összeturmixolod.

Nekem a szilárd ételek bevezetését a dokinéni a következõképpen ajánlotta 6 hónapos kortól: elõször fõtt krumpli + jó sok anyatej. Ez eleinte egy nagyon híg pép volt, és fokozatosan növeltem benne a krumpli arányát.
Aztán jöttek bele a különféle zöldségek, de még mindig krumpli+anyatej+zöldség volt a fõzelék összetevõi.
Aztán kb. 7,5 hónapos kortól kezdtük a husikat, elõször csak körömhegynyit. Aztán szépen lassan csökkentettem a tejcsi arányát, és mára (9,5 hónapos) el is hagytam. (Mármint a fõzelékben.) De azért idõnként még rakok, fõleg olyanokba, amibe mi is rakunk tejfölt vagy tejet, pl. zöldbabfõzelék, spenót, stb.
Én a tejcsit általában frissen fejem a fõzelékbe, de ha kevés idõm van, veszek elõ fagyasztottat.

Csicsókát is lehet adni, legalább is az LLL ajánlja, de nem tudom, hogy mikortól. Én már adnék Romolának, de sajna nálunk még ici-pici a kertben, nem érdemes még kiszedni.

Hát, remélem ezzel a kérdéseidre is sikerült válaszolnom. Kép

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!
Ágci! Kép

Bubu! Csak az tudom megismételni amit Ágci leírt a fagyasztással kapcsolatban. Én is csak megpárolom, pürésítem a zöldségeket, majd kiadagolom bébiételes üvegekbe, és jöhet a fagyasztó. Felmelegítés: én a forró vízre szavazok, de ha nagyon sietnem kell, akkor a mikrót használom.
Felengedés után szoktam még egy kicsit varázsolni a kajával. Ha túl híg akkor egy kis gabonapehellyel sürítem, ha sürü akkor anyatejjel, vagy vízzel hígítom, ha éppen van husi akkor abból rakok bele valmennyit stb.
Nadin
nadin
 
 


Sziasztok!
Nadin! Te mikor adtal eloszor darabos etelt a fiad kezebe? Nem nyelt felre? Hogy lehet veluk megtanitani a ragast, hogy ne fuldokoljanak?
A tokfozeleket hogy csinalod kapor nelkul (mi is utaljuk a kaprot, de lehet, hogy maskent szeretnenk a tokfozeleket)? ugyanugy mint a kaprosat csak fokhagymat teszel bele?

Laura! en is passzirozom a borsot Daninak es uuuuuuuuuuuutalom passzirozni! Nagyon pepecselo munka! Szerintem mar nem igazan okozna hasfajast naluk (ez csak az en privat velemenyem) en inkabb azert nem merem turmixolni, mert felek, hogy a hej csak kemenyebb es nehogy felrenylje...

BMarti! Azert nem ragaltam eddig, mert tudtam, hogy amugy sem olvasod most. Kép Nagyon koszonom az infot a fuszerekrol es a tojasrol is!!!!!!!
Kiprobaltad a brokkolit? Milyen volt a fogadtatas? Nem fajt tole Lacika hasa? En vettem friss borsot a piacon, azt probaltuk ki, nagy sikert aratott, de szornyen utalatos passzirozni. Kiprobaltam a Heinz zborso puret es hat megette... de nem lelkesedett.
Milyen gyumit vezettel most be?
En is kb. 1 eves koraig tervezem szoptatni... aztan majd kiderul...

Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!

Danimama! A csemetém kb. 7 hónapos korától kapott kiflicsücsköt, azt nyammogta. Amúgy csak szopott, ha azt az egy két kanál gyümölcsöt nem számítjuk amit néha hajlandó volt elfogadni. Aztán egyszer nem volt otthon kifli, és a párom egy szelet kenyeret adott a kezébe amit szépen megevett anélkül, hogy félrenyelt volna! Valahogy megtanulta, de azt, hogy mikor arról nem tudok nyilatkozni. Azóta gyakran kap reggelire, margarinos kenyeret, valamilyen puhább gyümölcsel - körte, szilva, banán - vagy paradicsommal. Mindig csak egy-egy falatot teszek a keze ügyébe és csak ha megette kapja a következöt. Ha véletlenül nagyobb falatot gyömöszöl a szájába mint amit meg tud enni, akkor benyúl, kihúzza és újrarágja.
Ó, igen! Az is fontos, hogy kilenc hónapos volt amikor az elsö foga kijött, de ez nem zavarta, elötte az ínyét használta.

A tökfözelék: a habarásba szoktam néhány összenyomott fokhagymát tenni.

Nadin
nadin
 
 


Köszi mindenkinek a tanácsokat akkor majd úgy teszek ahogy írtátok.

Bubu - a mami aki olyan mint a szorgos hangyák
bubu
 
 


Sziasztok!
Még nem jártam itt, de jó, hogy idetaláltam!Most rögtön lenne egy kérdésem!
Aprólékom, Enikõ hét és fél hónapos. Ma vettem neki két kisebb sütõtököt, és itthon jöttem rá, hogy én ilyet még csak sütve ettem. Hogyan készítsem el? Mennyi ideig kell fõzni, stb. Van valakinek tapasztalata?
Köszi
Csi
szetti
 


Sziasztok!
Csi! Vágd kockára és fözd meg annyi vízben ami ellepi, mintha krumpit föznél. Azután már csak össze kell turmixolni. Ha túl sürü a fözövízzel, vagy anyatejjel lehet hígítani. Én nem teszek bele semmi mást, így is elég édes szokott lenni.
Nadin
na
 


Sziasztok!

Némi lógás, nagymamázás és csavargás után újra itt vagyok! Kép

Több dolgon is gondolkozok, kíváncsi lennék a véleményetekre, tapasztalataitokra. Az egyik a kész bébiételek kérdése. Egy hetet a szüleimnél töltöttünk PiciLacival, és túl macerás lett volna megoldani a fõzõcskézést, pempõzést, anyagbeszerzést, úgyhogy felpakoltam kész bébiételekkel. A legtöbbet szivesen fogadta, kb. olyan jó étvággyal megette, mint amiket itthon én csinálok neki. A meglepetés itthon ért "mázsáláskor", ugyanis az én Drága Kisfiam 22 dekát gyarapodott azon a héten, pedig mostanában a heti 3-5 deka a megszokott tõle. Azon morfondíroztam, hogy vajon miért hízik mindig többet, amikor otthon vagyunk. Az egyik 5letem az, hogy lehet, hogy a tej összetétele megváltozik attól, hogy az itthon szokásosnál többet és zsírosabbat eszek (részemrõl +2 kg. Kép). A másik, amin gondolkozom, hogy miben más a bébiétel, mint amit én csinálok. Az egyetlen különbség az összetételében az, hogy a bébiételekben mindben van vmi gabona. Rizsliszt, kukorica keményítõ, stb. Errõl aztán felrémlett, hogy olvastam vmiféle táplálékpiramisról valaha régen, aminek az alapja a gabonafélék voltak. Lehet, hogy kellene valami gabonafélét tenni már a saját készítésû babakajákba is? Tudtok errõl valamit?

A másik, amin gondolkozok, az a babakaja-fagyasztás. Készülök spájzolni egy kicsit, igaz, nincs túl nagy fagyasztóm, de ezek a picike adagok nem is foglalnak nagy helyet. Csak azt nem tudom, hogy készen lenne-e jobb eltenni a babakajákat, és akkor tényleg nem kellene minden nap vacakolni velük, vagy csak azt az alapanyagot, ami télen nem lesz. Pl. Lacika imádja a cukkini "fõzeléket", amit úgy csinálok, hogy fele krumpli, fele cukkini, jól összeturmixolva. Egyszerûbb lenne így, készen lefagyasztani, mint minden délben megfõzni egy közepes szem burgonyát, és pürézni, turmixolni örökké, de tartok tõle, hogy a krumpli fagyasztás után milyen lesz. Ha arra gondolok, hogy milyen az elhûlt, és újra megmelegített krumplipüré... Ti hogyan szoktátok fagyasztani? Van valakinek errõl tapasztalata?


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Ágci!

Hogyan kell rizsliszttel sûríteni? Részletes, pontos receptet kérek, soha nem is láttam még rizslisztet! Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Csi!

Szerintem a sütõtököt sütni kell. Azért sütõtök. Kép Valahol olvastam, hogy úgy sokkal finomabb, és a babák is szivesebben eszik, mint fõzve. Persze megsütni sokkal macerább, legalábbis sokáig tart, de akkor legalább jut majd nekem is. Kép Én még nem vezettem be, mert az lesz télen is, úgyhogy most inkább az idényjellegû dolgokat vesszük sorra, de ha majd Lacika sütõtököt kap, akkor osztozunk. Kép Imádom a sült tököt... Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Nadin!

Az én kisfiam imádja a kanalakat, pedig picike korában a konakiont kapta kanálból, szóval minden oka meg lett volna rá, hogy megutálja. Kép Még nem kapott kanalas kaját, mikor már gyakran odaadtam neki a kiskanalamat, mikor kávéztunk, és õ meg hisztizett, és próbált megszerezni valamit a nagyok "játékai" közül. A kezébe került kanalat persze a szájába vette, mint minden mást is. Kép Azután amikor elõször kapott kanálból enni, azonnal elvette tõlem a kanalat, és határtalan boldogsággal dugdosta a saját szájába. Persze minden lehetséges szögbõl és irányban, fejjel lefelé éppúgy, mint a nyelével befelé. Kép Mostanában (lassan 9 hónapos lesz) úgy eszik, hogy elveszi tõlem a kanalat, amivel a falatot a szájába tettem, akkor én egy másik kanállal egy újabb falatot teszek a szájába, õ azt a kanalat is elveszi, de nekem van egy harmadik kanalam, neki meg nincs harmadik keze... Kép Evés közben folyamatosan dugdos õ is kanalakat a saját szájába, ezzel sokszor kiszedi onnan azt, amit én beraktam, és persze az ég is csupa fõzelék. A tálkába nyúlni még nem szoktam engedni a nála lévõ kanállal (nem is nagyon akar, ha próbákozik, azt puszta kézzel teszi Kép), de néha hagyom, hogy már a szája felé menet megszerezze a kanalat. Ebbõl aztán majd alakul tovább az önálló evés, de arra szvsz fel kell készülni, hogy még hónapokig csupa morcs lesz minden, amikor kanalazunk. Kép PiciLaci pl. rendszeresen a szájába nyúl, utána meg a fülét és a haját fogdossa a fõzelékes kezével. Ehhez képest a kanalakkal okozott "kár" szóra se érdemes. Kép

Hogyan csinálod a gabonapehellyel való sûrítést? Pontosan mit használsz hozzá, és kell-e vele valami extrát csinálni, mint pl. a rántással vagy a habarással a nagyok fõzelékénél, vagy csak simán bele lehet tenni?


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Laura!

Köszönöm a felajánlást, de egyelõre sajnos nincs hová vetnem csicsókát. Ha lesz saját kertem, jelentkezek egy kis vetni valóért! Kép Addig is egy pár szemnek nosztalgiázásból nagyon örülnék. Mostmár tényleg el kell mennem talira! Kép

Arról gõzöm sincs, hogy a citromfüvet és a mentát mibe érdemes rakni. A zöldborsót 7 hónapos kortól írta a Kismama magazin táblázata paszírozva, és 8-9 hónapos kortól héjastól. Te mivel paszíroztad a borsót? Azon gondolkoztam, hogy talán puhára párolva paradicsom-paszírozón át lehetne nyomni. Persze akkor nagyobb mennyiséget kellene egyszerre megcsinálni, mert az az 1-2 dl csak szétkenõdne a paszírozón.


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok,

Bmarti,

krumplis kajat szerintem ne fagyassz le, mert az elkeszitett krumpli nem nagyon birja a fagyasztast. En mar jartam ugy, hogy ki kellett dobni a kajat, amit magunknak csinaltam es lefagyasztottam. Nagyon rossz lesz az allaga.
Szerintem nyersen fagyaszd le a zoldsegeket, mert lehet, hogy mire felhasznalnad, akkora mar nem szereti PiciLaci a turmixolt fozit, hanem darabosan kivanna. Eleg nagy fiu mar latom, szinte haromnegyed eves.

sziasztok,
gabomamo
gabomamo
 
 


Danimama!

Nálunk most a bébiétel-kínálat szabta meg, hogy mi kerüljön bevezetésre, így a brokkoli egyelõre kimaradt. Talán majd a jövõ héten. Volt viszont zöldborsó, babakaja részeként (sárgarépával és csirkehússal), ízlett Lacikának, és nem is volt tõle baja. Sajnos gõzöm sincs, hogy héjastól, vagy paszírozva volt a borsó a bébiételben, de azt hiszem, én inkább paszírozni fogom egy darabig még. Te hogyan csináltad a paszírozást?

Gyümölcsök közül a szilvát és a sárgabarackot próbáltuk ki, mindkettõ bavállt. A szilva szintén valami húsos baba-menüben volt, de elõtte kapott PiciLaci igazit is. Na, azt aztán förtelem elkészíteni! A félbevágott szilvát próbáltam a héja felõl megfogva lereszelni üvegreszelõn, de mind lemet a bõr a kezemrõl. Héjastól nem mertem adni, de meghámozni se tudtam, a végén már közel jártam hozzá, hogy az egészet a földhöz vágjam. Kép A sárgabarck elõször bébiital volt, és késõbb sárgabarack bébi-desszertet is adtam Lacikának. Nagyon szerette, és jót tett a szorulásának is.
Ti próbáltatok azóta valami újat? A zöldborsót csak úgy magában adtad, vagy keverted valami mással (pl. krumplival)?

OFF: képtelen vagyok utol érni magam az "osztály" olvasásával, ezért kérdezem itt, hogy hogy álltok az alvással?


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


gabomamo!

Köszi a gyors választ! Kép Igazad lehet, talán tényleg nem érdemes egész télire pempõket bespájzolni, de kicsit tartok a darabos fagyasztástól. Ahhoz kell valami elõkészítést (blansírozás?) mûvelni a zöldségekkel, nem? Tartok tõle, hogy még úgy se mindent lehet jól eltárolni. Te miket próbáltál ki? Mi az, ami bevállt fagyasztva is, és mi az (a krumplin kívül Kép), ami nem? Kb. milyen idõs korukig esznek szivesen pürésített kaját a gyerkõcök?

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti: krumpli ügyben én is csak azt tudom mondani, hogy ne! Rettenetes lesz! Brrrrrr!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


BMárti ha mindneképpen akarsz fagyasztani, akkor kész kaját fagyasszál. Én azt csinálom mindig hogy ha fözök mondjuk zöldbabfözeléket vagy borsót, salátát, bármit, akkor egy adagot megeszik a többit pedig bébikajás üvegben lefagyasztom, a husi adagokat pedig a danonitos poharakban.
Krumplit lehet kapni télen nyáron, azzal nem érdemes foglalkozni szerintem.
tikk
 
 


BMárti!

A zöldségek nagyrészét simán le lehet fagyasztani. Ez fõleg olyanoknál lehet érdekes, amit egyébként a nagyok is megesznek, ott megfontolandó, hogy milyen formában tedd el. Anno az ikreim egy éves koruktól csak azt ették, amit mi is, egysezerûen a pempõzött bébikaja nem kellett nekik.
Sóskát, spenótot én megpucolom, egyet forrjon -összeessen- alapon szinte víz nélkül, mondjuk úgy megpárolom, leturmixolom, és így fagyasztom. Felnõtt fõzelékalapnak is jó, spenót meg pl. zöld galuskának is stb.
Cukkini, tök teljesen jól elvan, ha nyersen lefagyasztod, mondjuk kockákra vágva.
Borsót ugye a bolti mirelit is simán csak lefagyasztva.
A zöldbabot állítólag jobb elõbb megpárolni egy kicsit.
Répaféle eláll télire is, ezzel együtt nekem a nyers fagyasztása nem jött be sose.
Saláta? azt sose csináltam, de max mint a sóskát, spenótot úgy próbálnám ki.
MI van még tipikusan nyári?
Paradicsomot tehetsz el üvegbe lé vagy püré állagban, szerintem gusztusosabb mint a nyersen lefagyasztott verzió.
Ja. A mirelit és kiolvadt szilváról meglepõ mód rettentõ könnyen lejön a héja. Lehet, hogy valami egyéb hasonló trükkel megoldható a friss szilvánál is?

Én biztos szem elõtt tartanám, hogy egy baba kaja-kedvét nem lehet fél évre elõre programozni, tehát a félkész és még módosítható dolgok ugyan macerásabbak, de biztosabbak. Plusz még a krumplifagyasztásos katasztrófa.
Apropó: valahogy a mirelitesek a sült krumplinak való krumplit lefagyasztják úgy, hogy utána finom. Õk hogy csinálják?

Ildi

Ildi
pildi
 
 


BMárti!
Én a Milupa 7-Gabonás pehelyhet használom. Az van ugyan ráírva, hogy keverjük el tejjel vagy tápszerrel és így adjuk, de ez engem nem hatott meg. Elöször csak a gyümölcsöket sürítettem ezzel, mert nem akartam édes keszreszeléket, babapiskótát használni, aztán elkezdtem a fözelékekhez is ezt adni. Nem fözöm meg, hanem közvetlenül etetés elött keverek két-három kiskanállal a híg zöldségpürébe.
Képzeljétek! Kipróbáltam, hogyan tud a fiam egyedül kanállal enni. A módszere a következö: jobb kezében fogja a kanalat, ütögeti vele a tányért, a tálcát, néha megnyalogatja, eközben a másik kezével tömi be a fözeléket a szájába. A módszer elég hatékony, bár nem túl illedelmes. Remélem néhány hét, alatt eljutunk egy olyan szintre, hogy ebéd után nem kell majd fel- és lemosni a környéket, és legalább a homloka és a haja tiszta marad.

Kérdés:
Már kb. 2-2,5 hónapja naponta 3x eszik a csemetém fözeléket, gyümölcsöt, stb. Viszont a szopik száma még mindig nem csökken, napi 4-7 között váltakozik. Tudom, hogy ö nem olvasta a szakirodalmat, így nem tudhatja, hogy kevesebbet kellene szopiznia, de érdekelne, nálatok hogy zajlik, zajlott az átállás. Mire számíthatok?

Nadin
nadin
 
 


Sziasztok

A kisfiam 8,5 hónapos.Eddig a tízórai gyümi volt, az uzsi pedig fõzelék, a többi meg szopi. Azonban 1 hete már estére szinte alig van tejci és meglehetõsen éhes marad. Este is adjak fõzit? A utána ebédre mit kapjon, ha már akkor sem lesz elég neki a cici? Naponta többször egyen fõzit? Nem unalmas az? Egyébként sajna a tejpépeket utálja úgyhogy az kiesett.
Kérleg adjatok tanácsot mikor mit lehetne adni neki? Ja, egyébként a házidokink szerint neki már nem kell elkezdeni a tápszerezést, szerinte már lassan ehetne velünk normális kajákat.

Köszi a segítséget

Ádimami
névtelen
 


Sziasztok!

Ádimami: az én fiam ugyan már elmúlt 1 éves, de nálunk 4 étkezés van, ami nem szopi. Ezek: 1 joghurt vagy krémtúró, 1 gyümölcs, és 2 fõzelék. Nincs vele semmi gond Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!
Tanacsot szeretnek kerni a darabos kajak bevezetese ugyeben! Segitsen valaki! Inkabb nagyobb darabot adjak neki (pl. egy negyed banan) amit elcsamcsoghat vagy kicsit ami tutira lecsuszik a torkan ha nem nyomja szet?
(Itt nincs kifli....)


BMarti!
A zoldborsot teaszuron passziroztam at par darabonkent. REMES! GYULOLETES! Neha mar en is a foldhozvagasnal tartottam. Viszont Dani imadta!!! Megkostoltattam vele magaban ( a zoldborsot egy kis pzselyemmel foztem meg); majd fott krumplival. A bebikaja zborso nem izlett neki.

Hat szegyen es gyalazat, de en most nem vezettem be semmi ujat... Kép Megvettem a ceklat de ugy tudom azt hosszabban kell fozni, igy mindig elnapolom. Most mar a hust szeretnem bevezteni... Te mar adtal neki sajat magad fozott csirkehust vagy csak bebietelben? Ha adtal akkor turmixoltad vagy ha nagyon megfozod akkor szetnyomhato? En most azon szenvedek, hogy olyan husit akarok venni amire ra van irva, hogy termeszetes taplalakeon felnevelt - annyit hallani a hormonkezelt csirkekrol... Kép

Most nagyon kacerkodom azzal, hogy a hetvegen (amikor apa is itthon van Kép ) megprobalom a darabos kajat... most olvastam, hgoy puha gyumivel lehetne probalkozni. Majd beszamolok a fejlemenyekrol ha lesz ra merszem...

Annyi ujdonsag volt csak a gyumiknel, hogy amiota barackszezon van zomeben oszit eszik. Eppen nem volt itthon oszi igy turmixoltam neki almat banannal es nagggggggggggyon izlett neki! Kép Ma pedig nektarint kapott, de hat az is barack...

En a sargabarckrol azt olvastam, hogy allergizalhat, de ezek szerint Lacikanak nem lett semmi baja.

OFF: az ejszakaink meg mindig valtozatlanok - de neha rosszabbak pl. a tegnapi ejszaka. Tobbnyire szopival alszik vissza en meg mar olyan vagyok mint egy elnyutt mosogatorongy... Nalatok?
Nem lehetett semmi az eses! Meg igy is nagyon ijesztonek tunt! Orulok, hgoy Lacikanak nem lett semmi baja!!!!!!!

Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!
BMárti,
bocsi, hogy csak most írok, de babaaltatási projekt van nálunk és egy kicsit kiestem most az interneten való lógásból. HA érdekel benneteket, a szegedi topicban olvashatjátok. Danimama látom ti sem nagyon boldogultok az éjszakával, ajánlom neked is írásomat.
Szóval rizsliszt, úgyanúgy lehet belõle rántást készíteni, vagy kicsi anyatejjel habarást. Lehet kapni egyébként a Tescóban, nagyobb boltokban, vagy kimondottan gabona boltban. Amúgy uolyan, mintha rizst ledarálnál kávédarálóval, csak az nekünk nincs. Amit Nadin írt Milupa 7 gabonás... nagyon jó, mi is használjuk. És jól gondolod, a bébikajában levõ gabona, rizs, keményítõ, biztos szerepet játszott PiciLaci gyarapodásában.
Lassan szerintem próbálhatsz adni neki darabos kajcsit is.

Danimama,
darabos kaja: mi elõször banánt, õszit adtunk, úgy hogy kicsire felvágtam és még szétnyomkodtam az ujjaimmal egy kicsit. Ekkor nem volt pépes, de nem volt annyira "kemény" sem. Ezt én adagoltam neki. kenyérhéjat is adhatsz enki, ha nincs kifli, de nagyon kell figyelni rájuk, nálunk nem 1x volt, hogy kis Cumi betömte, úgy kellett kihalásznia szájából. Közben jókat vigyorgott!Kép
Aztán nagyon vékony sonkát kapott (selyemsonka), ezt kicsi falatkákra feldaraboltam, elõször én adagoltam, aztán oda tettem elé egy kistányérra, tündéri ahogy ette. Aztán ezt megcsináltuk: srépával, husival, krumplival (húslevesbõl), azóta kapott rántott husit panír nélkül, virslit, jó puhára fõzve, párolt almát, banánt, vajas kenyeret, zsömlét. SZóval lassan azt eszi, amit mi. Õ különben jobban is szereti azokat, amit mi eszünk. A bébiételekbõl egy idõ után nagyon kevés fajta van, és már nem annyira ízlik neki a nagyon pépes.
Most úgy állunk, hogy megetetem, amivel gondolom, és aztán jöhet a darabos, amit már saját kezével eszik.
Reggel szopi, rá kb. 1-1,5 óra múlva reggelizek, akkor kap sonkát, zsömlét, ebédre szopi, fõzelék (általában húsos), meg még vmi darabos (mondjuk az én ebédembõl), délután uzsi gyümölcs, szopi, vacsorára vmi fõzelék, gyümölcs gabonapehellyel, vagy zsömle sonkával, stb, szopi.
A sbarack hasfájást okozhat, de a mi lurkóink már szvsz elég nagyok.
Cumkó szinte mindent eszik, ami nincs tiltva nagyon: mogyoró, méz, tej és tejtermékek, tojás...

Ma vettem megint brokkolit, mert két hete majd lenyelte még a kanalat is Cumkó. Nagyon ízlett neki.Kép

Nadin,
nálunk is kb. így van. Sokat járunk el otthonról délelõtt is délután is, ha nem vagyunk otthon, akkor napi 4, ha otthon vagyunk, akkor több. Ha nincs okod rá, akkor szerintem hagyd hogy õ határozza meg, magától fog kihagyni szopikat. Legalábbis nálunk így volt. Nagyon cicifüggõ amúgy, de egy ideje teljesen jól elvan a napi 4-gyel is.

Ádimama,
mi úgy csináltuk, hogy ebédre kapott a szopi mellé fõzeléket, uzsira gyümölcsöt, este pedig szopi volt csak. DE már mint fentebb olvashattad mostmár kicsit változott a menetrend. Ha nincs problémátok a tejtermékekkel pötidanont, natúr joghurtot gyümölccsel, fõzeléket túróval, reszelt sajttal ízesítve, husit, sonkát, tésztát is kaphat már, és ezzel igen változatossá tudod tenni az étrendjét. Nekünk azt mondta a dokinénink, hogy ha nagyon megcsappanna a tejci, akkor legyen tápszer még a fehérje miatt, mert most egy félévig el vagyunk tiltva a tejtermékektõl. De ha ez nálatok nem áll fenn, tényleg felesleges. Bár ha én már nem fogok szoptatni, a tej helyett lehet hogy tápszer fogok adni a babámnak legalább 3 éves koráig. Egyébként ebbõl pl. kakaót is lehet csinálni.Kép

Bocsi, hgoy ilyen hosszú voltam,
szia mindenkinek:
Ágci (és 9,5 hónapos Gabó)

Kép
Ágci
 
 


Ágci

Köszi, nagyon jó ötleteket adtál, biztos ízlik majd Ádinak, mert mindent megeszik, s ha mi eszünk szinte kinézi a kaját a szánkból.
Milyen gabonapelyhet lehet adni egy 8,5 hónaposnak? Bármilyet vagy van spéci kisgyereknek való?

Köszi
Ádimami
névtelen
 


Ádimama,
mi a Milupa 7 gabonáspehely nevezetût vettük, Tesco, Cora, DM mindenhol leet kapni, a tejpépeknél szokott lenni (vkék a doboza).
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Tikk! Nem értem pontosan, hogy hogyan érted, amit írtál. Hogyan tegyek el kész kaját, ha krumplit ne fagyasszak le? Hiszen minden babakaja sûrítõje a krumpli, szóval az aztán mindenben van. Már legalábbis abban amit én csinálok. Akkor hogyan tegyek el kész kaját krumpli nélkül?

PIldi! Köszi a tanácsokat!

Nadin! Ha tejjel, vagy tápszerrel kell(ene) elkészíteni, az ugye azt jelenti, hogy a Milupa 7 gabonás pelyhében nincs tehéntej? Eddig ilyet csak a körtés rizspépet találtam, de nagyon örülök, ha van másmilyen is. Kell (érdemes) ezt felíratni a gyerekorvossal, vagy bemegyek pl. a DM-be, és megveszem?
Jól mulattam a fiad önálló evési módszerén. Nagyon édes lehet! Kép Egyszer PiciLacinak is sikerült kihasználnia egy pillanatnyi figyelmetlenségemet, és belenyúlnia a tányérba. Kis nézegetés és tapogatás után õ is a szájába tömte a fõzeléket, de én gonosz voltam, és nem engedtem neki meg azóta. Kép
A szopi nálunk úgy alakul, hogy PiciLaci szopizik egyszer hajnali 4 óra körül, azután egy másodikat 8 óra körül. Délben kap fõzeléket, és szopizik utána egy keveset. Délután 4 órakor szopizik újra, azután 7 óra körül, amikor mi vacsorázunk, kap gyümölcsöt, ami után nincs azonnal szopi. Végül szopizik még egyszer elalváskor, olyan este 9 körül. Mostanában gondolkozom rajta éppen, hogy a déli fõzelék után el kellene hagyni a szoptatást. Végülis már (éppen ma Kép) 9 hónapos, és én nem akarom 2-3 éves koráig szoptatni... Amikor utazunk, akkor zokszó nélkül tudomásul veszi, hogy a déli fõzelék után gyümölcslét igyon, szerintem itthon se nagyon venné zokon, ha nem kapna cicit. Ja, fõzelékbõl is és gyümölcsbõl is kb. 2 dl.-t nyom be egyszerre, szóval igazán jóllakhat vele. Kép Az evések rendszeressége egyébként PiciLaci igénye, valamiért õ egészen kicsi kora óta ilyen óramû pontossággal éhezik meg.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Szia Danimama!

Teaszûrõn átnyomni tényleg borzasztó lehet a borsót. Kép Magában, vagy krumplival ízlett jobban Daninak?

Én adtam már PiciLacinak saját készításû husit, igazából olyat adtam elõször. Tuti biot nem találtam, de olyat, ami 50%-ban kukoricával takarmányozott csirke igen. (Magunknak is ezt veszem, mindig nagyon szép a hús, és szépen is van feldolgozva.) Úgy csináltam, hogy apróra eldaraboltam a csirkemellet, és jó sokáig fõztem. Utána összeturmixoltam, de ez nem volt túl jó megoldás, elég sok lé kellett hozzá, hogy bírjon vele a turmixgép. Talán húsdarálóval könnyebb lenne pépesíteni a megfõtt husit, de az nekem nincs, és csak ezért nem akarok költeni rá. Szóval amikor készen volt a pempõ, akkor jégkockatartóban lefagyasztottam, és amikor akarok husit tenni Lacikának a fõzelékbe, akkor csak elõkapok egy kockányit.

A sárgabarackról én azt hallottam, hogy hascsikarást tud okozni, de mindenképpen lágyítja a székletet. Ezért is adtam Lacikának, mert olyan bogyósat kakilt (nagy keserves nyögdécselésekkel kísérve), mint egy nyuszi. Kép Bejött, egy dl. kajszilé már meg is tette a magáét. Kép

A darabos kajával mi is megpróbálkoztunk, amikor Anyukáméknál voltunk. Ott volt a 3 gyermekes védõnõvérem, meg a kettõnket sikeresen felnevelt Anyukám, gondoltam nagy baj nem lehet... Kép Adtunk PiciLaci kezébe egy 10-15 cm husszúságú viszonylag sima felszínû kenyérhéjdarabot. Egy darabig nézegette, azután a szájába vette (mint mindent), és rágcsálni, szopogatni kezdte. Az elsõ 2-3 alkalommal elõfordult, hogy nagyobb darabot szakított le belõle, és fura öklendezõs hangokat hallatott. Olyankor oldalról benyúltam a szájába, és kivettem a bûnöst. Viszont azóta szinte fennakadás nélkül csócsálja a kenyérhajat, és teljesen odavan érte. Egyszerûen imádja, egész nap elüldögélne az etetõszékben, ha valaki cserélgetni a kezében az elhasználódott kenyérhéjakat. Kép Kiflit nem adok neki, mert megkérdeztem a kedvenc pékségemben, és azt mondták, hogy a legegyszerûbb kiflijükben is van vmi tejtermék. A kenyérhéjon kívül rágcsált már Lacika almát is. Az a játék is nagyon tetszett neki. Olyan szépen reszelgette lefelé a két kis alsó fogacskájával, hogy öröm volt nézni! Kép Mondjuk abból viszonylag sok nagyobb darab került a szájába, és az alma héját is folyamatosan le kellett harapdálnom elõtte, úgyhogy az eléggé macerás volt. Apró, puha kajadarabokat én még nem próbáltam adni Lacikának, de lehet, hogy lassan annak is itt lenne az ideje.

OFF: Nekünk most volt két feltûnõen nyugott éjszakánk, de elõtte már én is totál kész voltam. Jól jött a nagy esés, utána nem tudtam kivenni a gyerkõcöt az utazóágyból, mert nem tudtam nyujtott lábbal elõrehajolni annyira, hogy elérjem. Szerencsére szombaton történt, így ApjaLaci át tudta venni az ügyeletet, és mivel utána egész héten szabin volt, 3 teljes éjszakát magára vállalt. Utána azt se tudta, fiú, vagy lány, miért, és hova indult éppen, stb. Kép De legalább végre megértette, milyen érzés éjszakákon át nem aludni, én meg jól kipihentem magam. Kép Ki is jelentettem, hogy ezentúl minden hónapban jól bele fogok esni valami nagy gödörbe, csak máskor elõbb biztonságos helyre teszem a gyereket. Kép Laci meg azt mondta, hogy önként átvállal havi egy éjszakát, azért a látványért, amilyen csillogó szemmel ébredek, ha kialszom magam. Kép Tisztára mint a volt szeretõje... Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Szia Ágci!

Nagyon-nagyon érdekel az altatás téma, de léci valami pontosabb útbaigazítást adni hozzá (legalább napot), hogy gyorsan megtaláljam.

Szóval a rizslisztet is meg kell pirítani kicsit valami étolajfélén, utána bele a fõzõvíz, és végül a megfõtt zöldség? Vagy az összeturmixolt zöldségpürét öntöd rá rögtön? Utána kell még fõzni valameddig? Az anyatejes habarás ötlete nem tetszik igazán, mostanában nem szeretek vele vacakolni, hiszen nélküle is szépen megeszi már Lacika a fõzelékeket, és nagyon utálom a szagát.

Írtad Ádimamának, hogy tésztát is lehet már adni a gyerkõcöknek. Dehát abban tojás van!? Vagy létezik valami speciális tojásmentes tésztaféle?


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti!
A Milupa 7 Gabonásban a gabonapelyheken kívül nincs semmi, ezért tetszett meg nekem is.

Tészta: nem mindegyikben van tojás. Mi Gyermelyi durumtésztát használunk, ez tojásmentes. Kinézetre és ízre ugyan olyan mint a többi, szinte mindenhol lehet kapni, lehet, hogy te is ettél már, csak nem tünt fel. Kép
Nadin
nadin
 
 


Sziasztok!

Ágci! Hogyan csinálod meg a brokkolit? Ma nálunk is az lesz az ebéd, kíváncsi leszek a fogadtatásra. A rizslisztrõl akartam még kérdezni, hogy szoktál-e vele felnõtteknek készült fõzeléket is sûríteni?

Nadin! Köszi az infót a tésztákról. Döbbenet, mi mindent megtudok az élelmiszerek összetételérõl a babakaják kapcsán! Kép Nekem a tésztákról csak az ennyi meg annyi tojásos felírat rémlik, meg valami haloványan arról, hogy rizstésztáról is hallottam már.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Lányok egy éves lett a babám, most aztán már mindent adthatok neki? úgy tûnik nincs allergiája semmire sem.

este a tápszer helyett most már jöhet a tej? Ti hogy csináltátok?

Nóri
Nóri
 


Sziasztok!
BMárti,
brokkolit megpároltam (kicsi só, vegeta, egész hagyma, petrezselyem), bele a turmixba, kicsi fõzõlével (hagymát kihajítottam), kanálka olajjal összeturmixoltam. Bele a gabonapehely. És kész. Magamnak tettem bele tejfölt, de nem volt az igazi, legközelebb, berántom. A múltkor mikor sûrûbbre csináltam szinte csak zöldség püré volt, jobban ízlett Gabónak.
Alvás:
szept 19. csütörtök este

Most nem rizslisztezem, mert ez a gabonapehely sokkal egyszerûbb. Amúgy lehet vele, felnõtteknek is. Meg lehet belõle "hamis tejberizst" is csinálni, vízbe felrakod, megvárod míg besûrösödik, aztán ízesíted gyümölccsel.

Nóri,
bár mi még nem tartunk ott, én 2-3 éves koráig tuti nem adok tejet a gyerkõcnek. A tápszer sokkal szimpatikusabb (sokx nem is látott tehenet a bolti tej), nyugodtan adhatod neki továbbra is. Tej nélkül különben fel is lehet nõni.Kép
Ha mégis be akarod vezetni, van kimondottan (a Corában láttam 1-3 éves kor) gyerekeknek tej. A tartós tejek között. Bár akor már inkább a tápszer talán az olcsóbb is.
Kétéves korig nem ajánlott csonthéjasok, magvak és nyers répa adása, fulladásveszély miatt. A mogyoró és a belõle készült ételek erõsen allergizálnak.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


BMárti!
PL. úgy hogy fözöl tökfözeléket turmix kisüveg és fagyasztó, vagy saláta vagy bármi más. De abban fagyaszthatsz krumplit én csak arra gondoltam, hogy külön csak krumplit ne fagyasszál, de ha krumplisan fözöd a fözeléket azt le lehet fagyasztani, vagyis én fagyasztottam és teljesen jó volt. de én most már nem mindig krumplival süritem.

Tikk
tikk
 
 


Sziasztok!

Ágci! Hát, nálunk nem jött be a brokkoli. Kép Még nem tudom, hogy az új ízek iránti (Lacikára jellemzõ) bizalmatlanságról van szó, vagy utálja, és kész, de alig tudtam néhány kanálnyit beletömködni. Igaz, én nem is ízesítettem semmivel, csak egy kis sót tettem bele. Legközelebb megpróbálom úgy, ahogy te írtad.
A hamis tejberizshez van már valami kipróbált recepted? Mennyi vízhez mennyi rizsliszt kell, hogy jó legyen az állaga?

Tikk! Mostmár értelek, köszi. Úgy tûnik, nem fogalmaztam elég pontosan, én csak a kész fõzelékben lévõ kruplit gondoltam lefagyasztani, hogy ne kelljen minden nap pepecselni, csak elõkapni a babakaját, megmelegíteni, és bekanalazni Õbabasága arcába. Kép Azt hiszem, végül csinálok majd néhány kész adagot, és néhány olyat is, ami csak a zöldség, aztán majd meglátjuk.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

BMárti! Miért turmixoltad össze a husit? Én is hasonlóképpen csináltam, csak nem turmixoltam, hanem kockákra vágtam, egyenként alufóliába csomagoltam, és úgy tettem a mélyhûtõbe.
Felhasználáskor turmixolom, úgy, hogy ha készen van a fõzelék, és még forró, belerakom a husikockát, gyorsan kiolvad és együtt turmixolom.

Szia: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

BMárti,
a brokkoli Hangámnak se megy. Sõt a saját fõztömet se nagyon eszi meg.Kép Eddig egyedül a spenót ízlett neki.Kép Azért nem adom fel.

Képzeljétek, a túrórudi rudiját csoki nélkül secperc alatt megeszi a jányKép.

Ágci,
olvastam az alvás-sztoritokat. Hasonlóképpen vagyunk mi is, úgyhogy most vértezzük fel magunkat erõvel...

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!
BMarti! A zborsot pzselyemzolddel foztem meg. Magaban is adtan Daninak - ugy is nagyon izlett neki. A bebikonzerv zborsot viszont muszaj volt krumplival kevernem, egyebkent nem ette volna meg.
Vasarnap adtam neki vegre csirkehusit. Tettem a vizbe egy kis fokhagymat, hagymat, pici sot es a fozovizeben foztem meg a repat es a krumplit is. A husi magaban nem izlett neki, de belekvertem a fozelekhez es ugy mar megette. (kulonben teljesen ledobbentem, mert 2 kozepes krumplit, meg egy egesz sargarepat megfoztem, osszeturmixoltam - gondoltam, ket adagra eleg lesz es az EGESZET megette!).
Lehet, hogy en is kiprobalom a brokkolit.... bar meg a cekla mindig fuggoben van...
Majd ird meg, hogy az uj izeseitessel izlik-e neki! Te husit milyen gyakran adsz Lacikanak? Probaltad mar a csirkemajat is? Mar azt is lehet nekik adni.
Rizst adtal mar Lacikanak?
Apropo: ha rizst adok a babanak akkor ugye feher rizst szoktak adni? Vagy lehet barnat is?
Gratulalok a darabos kajahoz! En meg nem mertem Daninak adni vegul semmit... ossze kell szednem a batorsagom. Az a rossz, hogy most vettunk a hetvegen egy botmixert a husihoz es most mindent botmixerrel turmixolok neki, tehat meg annyira sem darabos mint eddig... de igy sokkal kenyelmesebb es szerintem neki is jobban izlik....

off: Agci! En is olvastam az altatasos esettanulmanyodat... hat nem egyszeru... Nalunk teljesen valtozo, hogy telik az ejszaka. Van, hgoy "csak" hajnali 6-kor kel (korabban 8-ig aludt) van, hogy tobbszor...

Danimama
danimama
 
 


Szila,
próbáld meg Hangának azt adni, amit ti esztek. Lehet, hogy azért nem bírja, mert már uncsi. Tudom hülyén hangzik, de mint fenntebb is írtam, azóta szinte mindent megeszik, mióta azt adom neki, amit én is ennék. Mármint a fõztömet. A bébiételeket is megeszi, de addig alig evett vmit amíg külön neki trutyiztam. Persez, ha olyan amit õ is ehet. De ilyenkor már sokminden a terítékre kerülhet. Egy kicsit összetöröd, nem is kell már mindent turmixolni, próbáld ki!Kép

BMárti,
amint Gabómamó is írta, azért kalkuláld bele a babakaják fagyasztásába, hogy mikor akarod majd adni PiciLacinak, mennyi idõs lesz akkor, mert lehet, hogy nem fogja értékelni, hogy "dedósnak" nézed és turmixolt kaját adsz neki. Mint ahogy nálunk is, most leginkább a darabosakat bírja, a turmixoltat épp, hogy meg tudom vele etetni. Ha kicsit rágni kell, az ok.

Kicsit off:
Danimama,
ha olvastad nálunk az alvással leginkább az volt a baj, hogy 1,5 óránként felkelt és ha el is aludt, ahogy visszaraktam az ágyba, felébredt. Ez neki sem volt jó, másnap hót álmos volt. Szvsz ha bírod, akkor kelj nyugodtan, szoptasd meg, jót tesz a tejtermelésnek. (egyébként én is húztem halasztottam, mert addig míg 1-2x kelt én sem akartam bele kezdeni.) De nálunk ez már nem errõl szólt. Most teljesen más, és napközben is jókat szundizik, jókedvûen ébred.

on:
barna rizst nyugodtan adhatsz enni, és darabosat is, csak legyél ott mellette.Kép Nagyon profin visszaöklendezik (bocsi), ha nagy darab csúszik a torkukra.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!
Agci!
Le tudnad irni, hogy milyen zoldsegeket es gyumiket eszik a kisfiad? Ugye jol tudom, hogy mar lencset is lehet nekik adni?
Pulykahust ehetnek? Ugye Te mar tesztat is adsz neki? Liszttel suritettel mar neki valamit? Vagy ilyenkor rizslisztet hasznalsz? Te mar adtal neki tojassargat?

off: igen, en is erre a megallapitasra jutottam. Kép A mostani ejszakat vegigaludta - reggel 1/2 7-kor kelt. Remelem, nem indul be nalunk is ez a 1.5 oras ebredes sorozat...csak az a furi, hogy o mar 2 honapos koratol vegigaludta az ejszakakat es 1-2 honapja kezdodott nala ez az ejszakai felkeles. Nekem meg mar pont beallt a cicim, hogy akkor ejszaka szunet... erre visszatertunk a regi idokhoz...

Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!

Laura! Azért turmixoltam le a husit, mert kézenfekvõnek tûnt, hogy úgy tudom jégkocka tartóba tenni és lefagyasztani a legegyszerûbben. Azt hiszem, itt olvastam a tippet. Jól értelek, te akkora kockákban fõzöd meg, amennyi husi egy adag babakajába kell, és utána egyenként becsomagolod a megfõtt húskockákat? Elég pepecs meló lehet, de abban igazad van, hogy amikor a fõzeléket úgyis turmixolom, akkor egyszerûbb lenne rögtön beledolgozni. Lehet, hogy a következõ adagot majd így próbálom meg.

Danimama! Én kb. 2-3 nap adok Lacikának husit, utána 1 nap nem. Attól függ, hogy mit eszik. Pl. a spenóthoz nem szoktam husit tenni, hanem egy kis Liga margarinnal "lágyítom" az ízét, és tegnap pl. úgy sikerült vele egy kis srépát megetetnem (utálja), hogy anyatejjel csináltam a krumplipürét, amibe a répát kevertem. Csirkemájat nem adtam még neki, és rizst is csak amennyi a gyári babakajákban volt. Darabos kaja ügyben olyan háttérrel könnyû volt bátornak lenni! Kép

OFF! Ágci! Nálunk is örök téma az alvás. A sírni hagyás, nem felvevés, x percenként visszamenés módszere is volt már napirenden, de nem jött be igazán. Bár lehet, hogy nem voltam elég következetes. Viszont én most úgy látom, hogy Lacikánál nem az aludni nem tudás a gond, mert pl. az elõzõ 3 éjszakát úgy végigaludta, hogy a hajnali szopi elõtt nem kellett felkelnem hozzá. Mára virradó éjjel meg megint azonnal felébredt, amikor le akartam tenni, és úgy sírt, mintha tüzes vas lett volna a kókuszmatraca helyén. Naná, hogy megsajnáltam. Egyszerûen nem értem, hogy miért képes végigaludni az egyik éjszakát, és miért nem a másikat. Ha az lenne a baj, hogy nem tud aludni (meg kell tanítani), akkor egy éjszakát se tudna végigaludni. Viszont ha valami baja lenne (pl. fájdalom), akkor az nem múlna el azonnal, ha felveszem... Egyszerûen nem értem. Volt már olyan, hogy 20 perc dajkálás után sikerült elaltatnom, és 10 perc múlva megint sírt, ez ment órákig. Ilyenkor ha közénk veszem, akkor is felébred félóránként, óránként, de akkor elég egy kis simi, ölelés, és alszik tovább. Persze mire én is visszaaludnék, kezdõdik az egész elõrõl. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!
Milyen olajat tehetek 9 honapos baba etelebe? Oliva olaj mehet?
Ha berantjatok a babakajat azt ugyanugy csinaljatok mint a felnotteket csak mondjuk rizsliszttel vagy csak siman hozzakeveritek a kajahoz es osszeforraljtok?

Danimama
danimama
 
 


Danimama,
igen oliva az jó. Én csak hozzákeverem, de volt már, hogy abból evett amit magunknak csináltam rántásososat. Nem felejtettem ám el, leírom majd miket eszik Gabó, de most mennem kell.
Ágci

Kép
Ágci
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: