Új privát üzeneted érkezett!

Adrienn, Cory!

Ez egy nagyon érdekes téma, jó lenne róla beszélgetni - lehet, hogy nem épp ebben a topikban.
Mert szerintem a szoptatás nagyon sokaknál nem annyi volt, hogy mellre raktam, szopott, semmi nem fájt, nem izgultam, nem küzdöttünk, sose volt semmi gond és csak szopott. Szerintem ilyen talán egyáltalán nincs is. Ezért aztán akinek sikerült, az joggal büszke, örül neki, megdolgoztak érte. És tényleg sokszor úgy érezheti, hogy ezt nem szabad hangoztatnia, mert a kevésbé sikeresek ezt frusztrációként élik meg. És valószinű őket is meg lehet ezügyben érteni, hisz ők is megtettek minden tőlük telhetőt és az mégsem volt elég. Na de akkor szégyellje magát az, aki küzdött és sikerült és hallgasson róla?

(na majd még valamikor foyltatom, mert érdemes szerintem, csak most már nem tűri a lányom, aki felébredt közben)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Nuska, a mi dokinénink anno másnaponta egy csepp vigantolt javasolt, és a második életévben meg már egyáltalán nem.

Manó, nekem a lassan 4,5 éves fiam is tápszert iszik, a 2.5 évesről nem is beszélve. főleg azért, mert mi a férjemmel laktózérzékenyek vagyunk, ezért ált. nincs is itthon tej, és így egyszerűbb a tápszert (beba 2)kezelni. Amúgy nem is ízlik nekik a tej, nyilván már annyira megszokták a tápit. Engem nem zavar, ezt viszont szeretik.
gyuzsu
 
 


Pildi és Adienn,
ha egyszer le tudnátok szakadni arról a témáról, hogy köztem és a lányom között milyen is a kapcsolat és hogy ez most beteges avagy sem, akkor egész jól elbeszélgethetnénk - én már nem megyek át más topicba, nem is üldözök el innen senkit, ha valaki tápszerel kapcsolatos kérdést tesz fel akkor gondolom azonnal kap rá választ is - én most csak azért nem tudok ezzel kapcsolatban mit feltenni, mert pótlásnak kapja a gyerök a BEBA HA Start-ot, ami eddig naccerűen beválik, nincsen vele probléma semmi.

Viszont azt igenis állítom - és ezzel is szeretném a tápszeres babák anyukáját bátorítani! - hogy manapság ez a szoptatás KAMPÁNY ez egy kampány, és mint minden kampány egy csomó hazugságot illetve féligazságot tartalmaz, ezekből a féligazságok a veszedelmesebbek.

És bizony, hogy igaza volt a lányomnak (aki mellesleg enegm is a LLL beépített emberének tart, mert ő nem olvasgatja a Babanetet, és én is az tanácsoltam neki, hogy tartsa egész nap mellen, meg igény szerint stb...- azt a sikítórohamot ne is hallgassa végig mégegyszer senki), aki a jehova Tanuihoz hasonlította a LLL aktivistákat. Elmondom ő miket mondott nekem, ha ráakad erre a topicra - már ha egyszer ideje lesz rá esetleg - majd igazol remélem.
Szóval ő elmondta séta közben, hogy ő átolvata a szoptatási füzeteket amiket megkapott a kórházban, meg azokat a Kismama ujságokat is amiket részben ingyen bedobtak a postaládájába még a terhesség alatt (????- a mai napig nem tudjuk mi volt ennek az előzménye) meg amiket a kórházban az egyencsomagban megkapott, volt rá ideje, mert ugye a szoptatás alatt valamivel lefoglata magát - szóval azt mondta, hogy minden ilyen szoptatási cikk végén kiderült, hogy alapjában véve az LLL-ről van szó.

Meg a "kérdezd Ibolyt" - ez mind itt mind az indexen egy visszatérő motívum. Iboly valóban mára papnővé nőtte ki magát, akinek a tanítványai a "menjetek és hirdessétek" elv alapján működnek. Kisérteties a szófordulatok azonossága, mikor egy ismamát az anyatej fontosságáról akarnak meggyőzni, ennek esszenciája nagyszerűen összefoglalható a "kitől ne fogadj el szoptatási tanácsot" topicban, ha van valakinek ideje, ugyan böngéssze át, én megtettem... azóta nem hiszem el egy szavát sem.

De - mentségemre szóljon - erről nem szóltam a lányomnak soha, én se tudtam szoptatni, igaz más okok miatt, és én igenis nagyon szerettem volna, ha a lányomnak sikerül.
De megette a fene azt a szoptatást - teával vagy pótlással tök mindegy, és akármit is mond eről Iboly papnő és kórusa - ahol a kisbaba egészséges, jól szopik, rendszeres időben gyakran mellre van téve, méghozzá rendszeresen mindkét mellre - és ennek ellenére nem növekszik a tejmennyiség, mert itt erről van szó!!!

Azt hiszem én is elmehetnék laktációs tanácsadónak, mert végül is mindenre az a megoldás, hogy "szoptass vazze!!!" Ha eddig is szoptassál, szoptass többet! Ha fáj a melled, szoptassál! ha berepedt a bimbód, szoptassál! Ha csökken a tej, szoptassál! Ha kicsi a melled szoptassál! Ha keveset eszik még többet szoptassál!"
KÖzben persze tarkítják a dolgot a szoptatós felvonulások, a tüntetés a nyilvános szoptatásért... stb. Aminek mára az a hozama, hogy a kismamák melle is közpréda, bárki bemutatkozás heyett megkérdezheti, hogy "és fejsz eleget???"

Van egy olyan fogalom, hogy "a ló tulsó oldala". És tök mindegy, hogy ezt egy éppen a depresszió szélén álló sikertelenül szoptató kismam vagy pedig egy nagymama állapítja meg.
alice_cs
 
 

 
 

Alice: nincs igazad! Tudom, hogy erre nem fogsz reagálni, nem szoktál az ilyen tipusú hozzászólásokra.
Persze, hogy ezt a tanácsot látod a legtöbbet, mert a legtöbbször az a probléma, hogy nem elég a tej, azon meg a gyakoribb szoptatás segít a leginkább.
Én pl kaptam olyan tanácsot is Ibolytól, hogyha nem megy másképp, akkor etessem meg a gyereket cumisüvegből, mert ennie kell! És még sok más tanácsot is kaptam tőle, amik mind nem azok voltak, hgoy szoptassam, mert a kisfiam egész egyszerűen nem tudott szopni. És bejöttek a tanácsai.
Utálhatod az Ibolyt, és az LLL-t, de ettől még tény, hogy nagyon sokunknak segítettek már akár telefonon, akár írásban, akár személyesen, és mi hálásak vagyunk neki(k) érte. Ez akkora baj?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Kedves Alice, értem amit mondasz, sőt... A ló túlsó oldala érzés is érthető. Én is ilyeneket éreztem, és írtam is. Engem mondjuk a mai napig zavar mindenfajta dicsekvés, amivel egyes anyukák egymást frusztrálják. Bármi legyen is az. De hogy egyes anyukák most épp a szoptatási eredményeikkel hergelik egymást, az nem jelenti azt, hogy helytelen tanács a "Szoptass vazze!". Az első gyerekemnél mindenfélék miatt nem fogadtam meg ezt a tanácsot. Most, a második fiammal is kezdődtek a bajok, de most jobb híján megfogadtam a "szoptass vazze" tanácsot. Egyelőre úgy néz ki, bejött. Lekopogom. Remélem, eztán is beválik majd. Meg hogy eztán is képes leszek a gyerek igényeihez alkalmazkodni. Ami még most, második gyereknél sem annyira könnyű, habár már jobban megy, mint az elsőnél.

Egyébként iszonyat nehéz megvalósítani azt, hgoy igény szerint szoptassunk. CSomó minden kell hozzá, ami nem feltétlen egyszerű. Pl folyamatosan együtt kell lenni a babával, valamint a babával együtt folyamatosan olyan helyen kell tartózkodni, ahol az adott anya képes szoptatni. Sokaknál a lakás az egyetlen ilyen hely... Továbbá a sebre rá kell tudni tenni a fájdalom ellenére a babát, éjszaka fel kell kelni, akár tetszik, akár nem, le kell állni a megszokott pörgéssel (ez nagyon nehéz!), meg kell barátkozni a testünkkel és annak eddig ismeretlen feladataival, stb.
Szerintem nem ciki egyáltalán, ha az ember nem tudja ezt megvalósítani. De sokan cikinek érezzük, hogy nem tudtuk megvalósítani. Mert mások meg tudták, és el is mesélik. Ha nem lenne ez a mesélnivalójuk a saját hősiességükről, akkor lenne más. Szóval a hiba nem magukban a szoptatási tanácsokban van. És ezt most látom csak be, mikor már kipróbáltam: megfogadtam a tanácsot, mert most már tényleg nagyon akartam, és tapasztalatból tudtam, hogy más lehetőség nincs, az általam kitalált, számomra kényelmesebbnek hitt módok nem jönnek be. Meg most már az életem is lassúbb, mint akkor volt.

Egyszerűen a baba előtti élettempónk nem szoptatásbarát, ezért tűnik nehezen és nagy áldozatok árán megvalósíthatónak az igény szerinti szoptatás.
Ráadásul még mondják is a szüleink a régi dolgokat, amikben ők hittek. (Nekünk meg jó önigazolás arra, ha nem tudunk annyi áldozatot hozni, amennyit elvárnánk magunktól.) Habár ma már tudjuk, hogy mind a korai elválasztás, mind a korai szobatisztaságra nevelés azt a célt szolgálta, hogy anyuka mielőbb munkába állhasson újra.

Amúgy akármilyen irányba szólsz bele a lányod életébe, mindenhogy helytelen. Felnőtt ember, de ha nem, akkor is mostantól már igazán az kéne hogy legyen. Amilyen túl szoros kapcsolatban lenni látszotok, az tuti, hogy nem tesz jót nekik. De te nyilván fontosnak érzed így magad, és ez neked jó. Ők meg nem is tudják talán, hogy nekik viszont nem jó. Nem ez az élet rendje. Szerintem kérdezz meg erről - ha már nekem nem hiszel - veled egykorú anyukákat.

Cory, az olimpiai bajnokos hasonlatod nem igazán áll szerintem. Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Alice, még valami: aki azt kérdezi, hogy "na és fejsz eleget?", az valószínűleg nem találkozott a szoptatási kampánnyal. Abban ugyanis - tudomásom szerint - azt mondják, hogy nem kell fejni.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn: miért?
Egyébként ez is tök érdekes, tipikus mások vagyunk dolog, hogy nekem az órára etetés nehézkes, mert egyszerűen megnézem az órát, és 10 perc múlva fogalmam nem volt, mit láttam, így azt sem tudtam soha fejben tartani, hogy hány óránként eszik a gyerek.
Azt hiszem ez a félreértés oka. Én nem úgy általában a szoptatásra vagyok büszke, mert azt úgy érzem, nem rajtam múlik, hanem a fiúkon, hanem arra a 9 napra, amíg Zsomát cicire csalogattuk.
De tény, hogy én az a típus vagyok, aki akárhol szoptat, mert nem zavar, mások mit gondolnak. Tehát engem ez nem zár be a lakásba.
Én abszolút el tudom képzelni, hogy valakit zavar, hogy nyílvános helyen szoptat (és ezért nem is teszi), hogy zavarja, hogy egy gyerek a szájába veszi a mellét...és valszeg még egy csomó dolog zavarhatja, ami bennem fel sem merül. Én nem ilyen vagyok, de el tudom képzelni, hogy más ilyen. Csak akkor azt is fogadják el, hogy én meg másmilyen. Hidd el, a másik végletet is b..ogatják, csak mások és másért. Az is szar érzés, az ember inkább titkolózik... Persze, ez itt most nagyon bután jön ki. Bocs, de kikívánkozott belőlem.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!
Eddig csak érdeklődéssel olvasgattam, de most már én sem állom meg, hogy ne szóljak hozzá. Pedig teljesen egyetértek Kriszivel, hogy ezek a témák nem ide valók, de nem miattam lesz OFF a topik. Kép

Szóval szoptatás:
Alice,
Egészen egyszerűen nem értem, hogy mi a bajod a szoptatási tanácsadókkal vagy az LLL-lel. Ők egy csomó embernek bizonyítottan segítettek, ártani pedig nem ártanak senkinek. Még ha Nálatok nem is jönnek be a tanácsaik (bár nehezen jöhetnének be, hiszen meg sem fogadjátok őket), nem azért nem működik Nálatok a szoptatás, mert ők vannak és kampányolnak. Annyira azért lehetnél szociális, hogy gondolj azokra a babákra és mamákra, akik a szoptatási tanácsadók nélkül nem tudtak volna szopni, illetve szoptatni. Rajtuk segítettek a "papnők", Nektek nem ártottak, akkor hadd dolgozzanak, nem?
Ne haragudj, de nekem úgy tűnik, hogy a lányod semmit nem kíván tenni azért, hogy megoldódjanak a szoptatási problémái. Ezt el is tudom fogadni, mert nekem is voltak mindenféle gondjaim és kétségbeesésemben én is sokszor mondtam a páromnak, hogy holnaptól tápszerezünk. Szerencsére mi mindketten tudtuk, hogy nem gondolom komolyan (van már két nagy gyerekem és ők sem kaptak soha tápszert), ezzel a kifakadással csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyivel egyszerűbb is lenne a cumisüveghez nyúlni. És azt is megértem, hogy ha valaki ebben a helyzetben nemcsak „fenyegetőzik” a tápszerrel, hanem elő is veszi.
Az én gyerekeim egyébként a „Szoptatós kommandó”-nak (vagy legalábbis a tanácsaiknak, mert személyesen soha nem beszéltem velük – Pelét kivéve itt a Babaneten) köszönhetik, hogy viszonylag sokáig szoptak / szopnak. Nálam minden egyben volt ahhoz, hogy azt gondoljam (pláne 11 évvel ezelőtt), hogy nem tudok szoptatni: anyám sem tudott, kicsi a mellem és soha nem voltam „bőtejű” alkat. A „Szoptatós kommandó” irányelveinek betartása nélkül biztos, hogy nem lett volna elég a tejem.
Egyébként szerinted mi érdeke fűződne a „Szoptatós kommandónak” ahhoz, hogy azt hirdessék, hogy a legtöbb mama tudja szoptatni a gyerekét, ha betartja az irányelveiket? Gondolom nem hiszed azt, hogy ezzel az egyetlen céljuk az, hogy bosszantsák azokat, akiknek ez mégsem sikerül.
Lenne még egy kérdésem. Tényleg nem kötözködni akarok, csak érdekel. A lányod miért nem néz körül itt a Babanet-en személyesen. Hiszen azt írod, hogy más fórumokon szokott beszélgetni. Akkor tehát nem arról van szó, hogy általában nincs ideje vagy kedve a fórumozáshoz (amit megértenék), csak a Babanet-et kerüli. Csak azért kérdezem, mert az első kézből kapott információkból lehet, hogy egyszerűbben ki tudná hámozni azt, ami Neki esetleg segíteni tud. (Én a szoptatási problémáim miatt regisztráltam és megoldódtak a gondjaim. J)

Alma:
Ez a beszélgetés kezd nagyon vicces lenni és egy kicsit a süketek párbeszédéhez hasonlít. J Én nem tudom Te hogy vagy vele, de ha nekem ennyien mondanák, hogy az alma kockázatos hathónapos kor előtt és én egyedül lennék a véleményemmel, akkor bizony elbizonytalanodnék…
Szerintem Borcsa tökéletesen leírta, hogy mi a baj az almával: csak annyi, ami minden más túl korai hozzátáplálással. Hogy a csecsemő bélflórája és így az immunrendszere akkor fejlődik ideálisan, ha csak anyatejet vagy megfelelő tápszert kap. Minden más – legyen az alma, barack, szőlőcukor vagy szalonna – hátráltatja ezt a folyamatot és kárt OKOZHAT a babának. Tehát ha a dolognak kockázata van, előnye meg semmi, akkor én sem értem, hogy miért kell alkalmazni. Te két érvet mondtál: enzimek és szokja az ízeket. Minden enzim, amire a babának szüksége van, benne van az anyatejben és a tápszerben is. Azt pedig egyáltalán nem értem, hogy miért kellene a babának az anyatejen, illetve a tápszeren kívül más ízt is szoknia annyi idős korában, amikor másféle táplálékra még nincs szüksége? Majd ráér megszokni, ha szüksége lesz rá.
Tudtommal egyetlen emlős állat sem ad az utódjának semmi mást anyatejen kívül, amíg szoptat. Akkor az embernek miért kellene adnia? Azt persze elismerem, hogy az ember nem csak biológiai, hanem szociális lény is. Ezért az ember baba táplálására van más mód is, mint a szoptatás. És az anyának joga van ezt választani. De ma már hál’ istennek vannak olyan tápszerek, amelyek az anyatej funkcióját egészen jól be tudják tölteni (amennyire tudom, szerencsére egyáltalán nem vagyok tápszer szakértő), de azt nem látom be, hogy bármi mást ezen a táplálékon kívül miért kellene adni addig, amíg erre a baba nem érett meg.

Jaj, ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lettem, meg biztosan ismételtem is másokat, de ez most kikívánkozott belőlem.

Anna
tinalila
 
 


Bocsi, most látom, hogy olyan iszonyat hosszan fogalmaztam az előző hozzászólásomat, hogy közben egy csomóan "beelőztetek" és nagyjábol olyanokat írtatok, mint én. Kép
De azért remélem, valamit én is tudtam hozzátenni a témához. Kép

Anna
tinalila
 
 


Alíz!
Ez egy link arról, amit megpróbáltam leírni. szerintem kb. közérthetően van.
http://www.origo.hu/mindentudasegyeteme/tulassay/20030616tulassay1.html

Amúgy hiba a kompetenciaproblémás anyukákat összekeverni az LLL-lel. Vannak nők, akik ilyen-olyan frusztrációikat mások piszkálásával kompenzálják. Éppenséggel engem a "Miért nem választom el?" és a "Miért szoptatok éjjel is?" témával sínylesztenek főleg. Előtte a "Hogy fog felállni, ha sosincs járókában?" volt a sztárkérdés. Erre egyetlen megoldás van, tojni a fejükre, és ragaszkodni ahhoz, hogy a te életed te éled.
A kedves "Szopik még?" kérdésre meg vissza kellene kérdezni, hogy "És maga?"KépKépKép - mert ez szerintem eléggé magánügy ahhoz, hogy ne akarja az ember feltétlen úton-útfélen mindenkivel megbeszélni. Az, hogy én felelgetek, az egyéni mazóm, vessek magamra.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Nagyjabol Adrienn es cory leirta az en velemenyemet is.
Amikor en elmondom, hogy milyen problemakat kuzdottem le szoptatas soran, az nem azert van, mert magamat akarom fenyezni, hanem azert, hogy a hozzam hasonloan bizonytalankodo anyukaknak biztatast adjak. En is nehezen hittem el, hogy az a veres mellseb valaha is be tud gyogyulni gyakori szopi mellett... hogy ha nem tudok fejni, az nem azt jelenti, hogy nincs tejem...
Es ha eleg sok ilyen peldat olvas az ember, csak elkezd hinni benne, nem? Felteve, ha akarKép
En biztos vagyok benne, hogy ha nem tevedek ide a babanetre, nekem sem sikerult volna. Sot, ha nincs az a "kampany", az akkori "aktivistakkal"Kép, amikor naponta olvastam ugyanazt, hanem csak a mostani forgalom, akkor sem. Mert a Szoptatas topicba most heti egyszer erkezo biztatas nem tul meggyozo, csak egy velemeny a sok karogoval szemben, ami az ember kornyezeteben akad.

Es nem gyozom hangsulyozni, hogy teljesen megertem, ha valakinek nem jon ossze /mert nem lehet mindenkinek ilyen megerto ferje, hogy nem ragaszkodik a vasalt inghez, osszeuti maganak a meleg vacsorat, ha akarja, a nőrokonok nem hivatkoznak a csaladi sikertelensegre, gyerekdoki nem cseszeget a gyerek sulyaval, stb.. vagy sose probalnam Adriennt rabeszelni, hogy a szent cel erdekeben a Plaza kozepen szoptasson, ha ugy alakulKép /, csak konyorgom, ezert ne azokat cseszegessuk, akiknek sikerult.

Az meg, hogy a "szopik a gyerek?" a masodik kerdes uton-utfelen, valahogy ertheto. Mi a rákot kerdezhetne mast a gyerekkel kapcsolatban? A hasfajost is meg szoktak kerdezni, arra megsem ugrik senki.
Minden eletkorban vannak tipikus kerdesek, terhesen a "hu mekkora a hasad, mikor szulsz mar?" , a ket evesemnel a "szobatiszta mar?" kerdessel tudnak a sirba tenniKép De eppugy eljon majd a "mar megy?", az "atalussza az ejszakat?" stb.. kerdesKép

Mit akartam még?Kép Jaigen.

cory,
olvastam anno Zsomival a gondokat.
Egyebkent szerintem is ugy van, hogy gyerekfuggo is a dolog. Eddig ket gyerekem van, teljesen maskepp szopnak, mas a termeszetuk, masok a gondok is.

Anyapoc, kerdezz nyugodtan ottKép

-Afonya

ui: nemreg megtalaltam azt a papirt, amire az elsoszulott hazahozatala utani napokban irtam, hogy mikor, hany percet szopott, volt-e bufi, kaki es ebben probaltuk mi, programozo szulok megtalalni a logikat. Hat szomoruan kellett konstatalnom, hogy nem voltKép
afonya
 
 


Cory,
nem a segítség a baj. A segítség soha nem baj, ha valaki elhatározta, hogy mármint ő szoptatni akar, és mindenáron szoptatni akar, akkor nagyon jól jönnek az oylan tanácsok, amik megmondják, hogy milyen elvek szerint működik amell, mi az előtej, mi a szomjoltó tej stb...

(Pláne mikor mellgyulladásról van szó... )

Közbevetőleg nem hagynátok már abba ezt a lányom és köztem lévő kapcsolat izét? Már töbször megíram, hogy meg lehet őt is kérdezni, manapság nem nagyon kerül a PC közelébe, mert leírtam a napirendjét is... mi lenne, ha olvasnátok is amiket megírok? Vagy egy harmincon túli nőnek (hehe... harmoncon...Kép) már véleménye se legyen? Vagy ha megírja akkor azonnal átmegy ez az egész pszichoanaízisbe?

A bajom nekem ezzel a KAMPÁNNYAL van, de vastagon. Az agyátmosós füzerteikkel. A hívőkkel, a "megyünk és hirdetjük" aktivistákkal főleg. Mert végül is mit is csinált Iboly? hazajött a nagy külföldről, és közben rájött, hogy ő naccerűen tud szoptatni, no meg neszét vette, hogy az Államokban már régóta működik az LLL, gyorsan mindent elolvasott ebben a témában, és kitűnő píár munkával meg egyebekkel mára egy fogalommá nőtte ki magát kis tudatlan hazánkban. A legjobb píárfogás szerintem az volt, hogy a "nők 99%-a tudna szoptatni, ha akarna". Csak gratulálni tudok! (Ha igaz lenne...) Mindenesetre mára sikerült elérnie, hogy kismamák ezrei élik meg sikerélményként, hogy ők igensi szoptattak - és ezt természetesen hordetik is! (nagyszerű példa pl. Tinalila beírása - elnézést tinalila, de kőkemény dicsekvés volt amit beírtál, jól illusztráltad amiket írtam. Hiszen te dicsőségnek és sikernek élted meg, hogy nem adtál tápszert! (Fogalmam sincsen, hogy közben a babád ordított-e az éhségtől, avagy le se vetted a melledről egész nap, az eredméánytől független ugyanis. ) És ez számomra kezd nagyon röhejessé válni, csakúgy mint az, hogy professzorok teszik magukat híressé azzal, hogy az anyatejnem varázsjelentőséget tulajdonítanak (Borsts linkje, ezt a professzort állandóan látom, mint hivatkozási alapot.) Így kell új vallást csinálni! Így kel félelmet ébreszteni mindenkiben, aki a saját esze után akar menni, és mondjuk első babás és bizonytalan, és neki speciel mondjuk az az elképzelése, hogy neki a babáját kell táplálnia és nem pedig a mellének dicsőséget szereznie...
alice_cs
 
 


Nuska!

Nekem az első gyerekem volt tápszeres.
Úgy kelett a D vitamint adagolnom, hogy kiszámoltuk a doktorbácsival, mennyi van egy cseppben, mert általáéban ennyi a napi adag.
Megnéztük mennyi tápszert eszik, abban mennyi van és a kettő közötti különbséget kellett csak pótólnom.
Már elég rég volt legalább hét éve, Kép de úgy rémlik minden harmadik napon kellett csak egy cseppet adnom.
Aztán ahogy változott a tápszer mennyisége ahhoz illetve az évszakhoz kellett igazítanom a mennyiséget.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Alíz,
Igazán "konstruktívan" válaszoltál a hozzászólásomra. Kép Kár volt próbálkoznom. Csak azért nem bántam meg, hogy írtam, mert talán más is olvassa Rajtad kívül.
Anna

U.i.: Én őszintén szólva eddig nem is értettem, hogy Cory miről beszél ezzel a lehurrogással kapcsolatban. Hát, gyorsan sikerült megértenem. Kép
tinalila
 
 


Alice

Nekem is az az érzésem,hogy elbeszélünk itt jópáran egymás mellett.Képvagyis Te elbeszélsz mellettünk.
Mert én spec nem azért nyaggatlakKép,mert tápszert kap Ivánka.barátnőmnek is azt mondtam,amikor 3 hónap kínlódás után áttrét a tápszerre,hogy jól tette.Neki ugyan szt nem lettek volna gondjaik,de egyszerűen nem bírta azt a 2 órát,amíg a szoptatás tartott.nyűgnek érezte az egészet,és én ezért nem ítélem el.Viszont közbenolyan jelzéseket adott akaratlanul a kislányának,hogy ő is megutálta a szopást és nem is akart egy idő után...aztán jött a tápszer és mindenki boldog.És ez ebben a szituban így van rendben.
Amit nem értünk,hogy miért nem elég akkor egyenlőre a tápszer?
Tinalilla nagyon jól megfogalmazta azt,ami a következő ötletem lett volna...az állatvilág.És ezt nagyon komolyan vegyétek fontolóra.
Mert OK,hogy az állat szoptat.De mondhatjuk,hogy majdnem teljeskörűen tudjátok pótolni ezt a tápszerrel(legalábbis tápértékileg).Amit viszont nem,az az immunológiai pobléma,de azt meg sem almával,se teával nem lehet.
Remélem,érthető,hova akarok kilyukadniKép.


Nyilvános szoptatás:no,erről csak annyit,hogy fiam kb 1 éves volt,beültünk egy kávézó kerthelyiségébe és persze akkor kelletta cici.Elég diszkrté voltam,mégsem jöttek kiszolgálni....10 perc után továbbálltunk...ésa legszebb,hogy a pincér az ajtóban állt és végig nézett minketKép.
Ne legyen közpréda a mellem,de ez egy természetes dolog...mint az orrfújás...vagy tüsszentés..legalább is nekem...
Inkább meg kéne tanítani az emebereket,hogyan reagáljanak ilyen helyzetben....

Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Köszi szépen a tanácsokat, hosszú lenne leírni, meg nagyon OFF is lenne, de a drnéniket nem kérdezhetem meg, mert szerintem ő is közrejátszott abban,hogy Sáránál egy csontosodási betegség alakult ki.Na, ez egy másik topik témája, köszi még egyszer.

Tinalila, igazad van, tápszerezni SOKKAL egyszerűbb, mint szoptatni, valóban.
Nézzük csak, főzd ki a cumisüveget, forralj vizet(vagy vegyél olyat, amit nem kell forralni), mérd ki pontosan a vizet és a tápszert, találd el a jó hőmérsékletet, az etetés után jön a mosogatás.És persze éjjel azért megszorozhatod ezt 2vel, mert olyan gyorsnak kell lenned félálomban, hogy ne kiabálja fel a baba az egész családot.És persze éjjel is , etetés után, mehetsz mosogatni.
Szóval, azért gondold végig, hogy melyik az egyszerűbb.
Mert, te aki tudsz szoptatni, nem költesz súllyos ezreket a baba etetésére, egyből kéznél van, mindig olyan, amilyennek lennie kell.
Szóval, ennyire egyszerű, nekünk, tápisoknak az élet.

Na, puszi, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 


Anyapoc, én próbálom követni a beírásokat, de az úgy elég nehéz, ha én magamra maradok a véleményemmel, és már századsszor írják be, hogy okozHAT problémát - szerintem meg nem okoz. Manapság már oylan sok dolog okozHAT problémát, hogy én inkább koncentrálok azokra, amik az egyszerű paraszti eszemmel is azt okoznak - mint pl. a benzingőzös levegő, a sok értelmetlen antiboitikum, a túlzott sterilitás.

Ó istenem az állatvilág... hát hol vagyunk már az állatvilágtól,mikor még a fákon éltünk akkorra ez igaz volt, de mára már az un. természeti népeknél sem igaz... legalábbis oylan értelemben nem, mint ahogyan hivatkoznak rájuk. Nem lehet egy gyereket természetesen nevelni, illetve lehet, de csak akor, ha az átlagnő átlag 20-at szül életében, és ebből nagyon örül annak, ha hat életben marad és megéri a felnőttkort... lásd pl. India vagy bármely más olyan ország, ahol a szoptatás teljesen természetes - naná, hogy természetes, hiszen NINCSEN MÁS - arról nem beszélve, hogy ott azok a nők nem is nagyon tudnak szülni pl. akik nem esnek maguktól teherbe, a - hozzánk hasonló országokban már sikerrel és teljesen gyógyítható születséi rendellenességek ott nem öröklődnek, mert az a nő aki ezel él nem kap férjet - és állandóan ezekkel a természeti népekkel meg az állatvilággal jöttök... miért nincsen kampány arra vonatkozólag, hogy ezentúl MINDENKI igyekezzen otthon természetes körülmények között szülni???? Megmondom: mert nem fog sikerülni nekik, azért...

Szóval én azt mondm, ai Á-t mond, mondjon B-t is, ha egyszer a civilizációban élsz, vedd tudomásul, hogy itt nem a "természetes élet" törvényei érvényesülnek. Itt már ne a nők 999 %-a tud szoptatni "ha akar", hanem jó ha a 60%-a, és ezek közül is nagy számban vannak aok, akik NEM akarnak HOSSZAN szoptatni.

Nem szólok én megs enkit aki hosszan szoptat, max. irigylem, engem nem érdekel ha szoptatni látoknyilvános helyen egy nőt (bár ezért ez is megérne egy két szót, MIELŐTT ezt a kampányt elkezdenék, jobb lenne egy olyan kampányt elkezdeni, hogy mia francnak kell a nőknek a mellüket letakarni a strandon pl???? MIért vannak olyan kétrészes fürdőruhák 3ÉVES kislányoknak is, amik melltartóból és kisnadrágból állnak?????????? Mert olyan édi, mint egy kis nő? Bezzeg azután, ha ez az eddig automatikusan divathóbortból takart mell egyszer funkciót kap, akkor mindenki csudálkozik, hogy jé... hát miért nem veszi ezt mindenki természetesnek, ki érti ezt????
alice_cs
 
 


Nuska,
en vegiggondoltam. Pontosabban csinalom, mert a ketevesem a mai napig tej helyett tapszert iszik estenkent, neha reggel es ejjel is.
Cumisuveget nem fozol ki minden eteteskor, gondolom. Vizforralas nem egy megterhelo dolog amugysem, sem fizikailag, sem idoileg. Egyik tevekenyseg sem kotodik az etetesi idoponthoz, a nap folyaman barmikor megteheted, akar ebedfozes kozben.
Ivashoz vizforralas: reggel felforralod, kitart egesz napra.
Pontosan kimerni, nos... biztos neked is mercevel ellatott cumisuveged van, nehogymar ez nagy dolog legyen, belelottyinteni.
Homerseklet: azt hiszem, bevallhatjuk, hogy a nagy tobbseg manapsag mikroban melegit. Egyszer kell kikiserletezni, mekkora hofokon, mennyi ideig kell melegiteni, oszt hadd szoljon.
Es ugye koztudott, hogy cumisuvegbol joval gyorsabban kiszippantjak a cuccot a gyerkocok, mig szopinal gyakori -pont errol nyavalygunk-, hogy 30-40 percig is eltart az elejen. Es a tapszert szigoruan 3 orankent adod, mig szopni biza neha masfel orankent is mereszel a gyerekKép
Akkor mennyi is az annyi?

-Afonya, a realistaKép
afonya
 
 


Nuska,
Természetesen minden szavaddal egyetértek. Egyáltalán nem tartom egyszerűnek a tápisok életét. Félreértettél, jobban mondva valószínűleg félreérthetően fogalmaztam. Én csak a meglehetősen elkeseredett lelki állapotomat akartam illusztrálni azzal, hogy akkor egy pillanatig azt gondoltam, hogy ennél már a tápszerezés is egyszerűbb lenne. Nem fizikaliag, hanem lelkileg.

(Ugyanis a gyerekem négy hónapig nem volt hajlandó bekapni a cicimet, csak bimbóvédővel szopott. Sokszor azzal sem, mert gyakran sztrájkolt. És amikor négy hónap után végül mégis bekapta, akkor egyáltalán nem voltam büszke magamra, "csak" borzasztóan örültem neki. Kép És ha ezt elmesélem valakinek, azt nem azért teszem, hogy "dicsekedjek", hanem azért, hogy elmondjam, hogy ilyen is van és a szoptatásban mindig van remény. De ezt már nem csak Neked mondom Nuska, csak úgy. És nem véletlenül van zárójelben.)

Puszi,
Anna
tinalila
 
 


Áfonya,
Megint nem láttam még a Te hozzászólásodat, amikor az enyémet elkezdtem írni. Hihetetlenül gyorsan pörög ez a topik. Kép
Végülis szerintem kényelmi szempontból van előnye és hátránya is mindkét módszernek. De azért érdekes, amit írtál, én ezt ebből a szempontból még soha nem gondoltam végig. Kép
Anna
tinalila
 
 


Léna!

csontosodási probléma? Én azt hallottam hogy a D vitamin túladagolás túlcsontosodást okozhat, de ahhoz nagyon nagyon túl kell adagolni, nem 2-3 szoros mennyiséget kell adni hanem vagy 10-20 szorost sé rendszeresen. Mennyi idős a babád? Az én lányom 3,5 hónapos kora óta csak tápszeres kizárolagosan, addig anytaej mellé kapta pótlásban, igaz sajnso egyre nagyobb mennyiségben, kb 4 hónapos korától egy evés lett kiváltva főzelékkel,a többi 5 evés tápszre, ezek mellé napi 1 csepp vigantol olaj (néha kettő is ha úgy sikerült, ritkán meg elfelejtettem), és csak kb 20 hónapos korától van hogy nem kap D vitamint, szóval ezeka paramétrek és semmi gond nem volt. Igaz, hamar kinőttek a fogai, most 18 van neki, de másik probléma miatt voltunk pulmonológusnál, és ő gynakodott D vitamin hiányraKép de megnézte a fogait, kérdezte hogy mennyit kap sé azt mondta hoyg akkor semmi gond,e z így jó. Szóval két orvos+védőnő szerint is ez az adagolás megfelelő tápszer mellet is.
Ti mennyi D vitamint szedtek és milyen tápszer mellett?

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Áfonya, azért nem ilyen egyszerű a világ...

MI ugye BEBA HA Stratot használunk - mint említettem nincsen vele semmi baj - de bizony azt mindig frissen kel csinálni, ugyanis ha nem frissen csinálja az ember, akkor bajt okozHAT, csakúgy mint az, ha nem steril cumiból vagy cumisüvegből jön a táp. Ugyanis a tápszeres etetés legnagyobb rákfenéje - a súlyos pénzeken kívül, még receptre is!!!!! - az, hogy az anyatej VALÓBAN steril adagolóból jön, és a megfelelő hőmérsékleten. És jó ha tőlem tudod, hogy az összes tápszeres táplálásból adódó emésztési rendellenességnek ez az alapja: a nem megfeleő sterilitás, a nem megfelelő hőfok, és a nem megfeleleő adagolás - ugyanis ilyenkor a csecsemő hajlamos túlenni magát. MÉg akkor is, ha ma már lehet olyan szűk lyukú cumiból is etetni, amiből IGEN LASSAN szívja ki a mennyiséget...
alice_cs
 
 


Áfonya!

Téyn és való, más egy 3 hetest tápszerrel etetni, meg más egy 2 évestKép Tényleg minden evés előtt sterilizálni kell, bár a vízforralás meg a kimérés nem egy bonyolult dologKép Szóval ne hasonlítgassunk. Mindkettőnek megvana nehézsége, főleg az első időkben, később már mindkettő könnyebb.

na, te vagy az első akitől azt hallom hogy szoptatott gyerekét tápszerre szokatatta át 2 éve skor körül, vagy a szopás abbahyagyása után. eddig mindnekitől azt hallottam, hogy nagy büszkén mondja hogy soha nem adott tápszert a babájának, én ezen dsizkréten el is szoktam csodálkozni, hogy ha valakinek pl 1 évesen abbahagyja a babája a szopizást, magától, nem egy ilyen eset van, akkor miért jobb ha utána tehéntejet kap, mintha tápszert. engem személy szerint pl nem az zavar ha valaki akár dicsekszik is m, vagy csak büszke rá hogy sokáig vagy épp elég ideig tudott szoptatni, tegye, minden oka megvan rá, de az igenis nagyon zavar mikro az a fő szlogen hogy az én babám soha nem kapott tápszert, mintah az valami mérgező műkaja lenne. Én pl sokkal rosszabbnak találom a tápszernél a bolti tejet. persze nem tudom igazam van e, de ezt a témát már rég meg akartam kérdezni.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Aliz,
felreertettel. En azt irtam, a vizet nem kell minden alkalomnal kulon forralni. Az osszekeveres, melegites meg nem nagy idoigenyu, ebben azert egyezzunk meg. A sterilitas fontossagaban egyetertunk, bar nem hiszem, hogy minden alkalommal forrazni kene. De ebben nem vagyok vitakepes, mert en csak egyévest tapszereztem, neki mar csak forro vizben eloblitettem es par naponta forraltam.
Az "igen lassan szivas" sem kozeliti meg egy szopizas idotartamat, ezt elozo irasaidban Te magad irtad, kozvetve...
A penzugyi oldalaban egyetertek, de nem ez volt Nuska erve. Mellesleg, aki a feles tejet sem tartja egbekialto bunnek, sot az allergiat sem tartja realis veszelynek tejugyben, annak nem feltetlenul kell ragaszkodnia HA tapszerhez.

-Afonya
afonya
 
 


Nuska,

Marcus 9 és fél hós és én a tápi mellé adom neki a D-vitamint.
Amit beírtál Tinalilának, nagyon találó. Szerintem ezerszer nehezebb tápival etetni egy babát, mint szoptatni. Tudom, mert a kezdetektől ezt csinálom.

Alice,

Nekem soha nem volt sok tejem (sőt, inkább túl kevés, max 10 ml-t tudtam általában szoptatni 40-50 perc alatt) és kezdettől fogva tápiztatni kellett Marcust. Viszont egyetértek a lányokkal abban, hogy ha a lányodnak van/volt 30-50ml teje, amit Ivánka szopott, akkor lehet, hogy lenne ott több is kis energiaráfordítással (persze ha a lányodnak is van türelme és idegzete hozzá, hogy megint szoptasson olyan sűrűn, amilyen sűrűn lehet).

Abban is egyetértek, hogy a kicsiknél a bélflóra még nem alakult ki, ezért kell az anyatej 6 hós koráig vagy tápszer (ebben vannak olyan anyagok, amik segítenek, mint az anyatejcsi ezt kialakítani). Én Marcusnak 5 hós korában (4,5 talán?) adtam először almalevet, egy hónapig csak reszelt almát kapott tízóraira, aztán jött a többi kaja. Tehát hasonlóan, mint egy anyatejes babónál. Édesköményes tea nálunk nem vált be, mert a hasfájós babámnak nemhogy segített, de még jobban fájt a hasa tőle. Tehát szvsz én is a vízre szavaznék.

Az is igaz, hogy ha sűrűn szoptatsz és rövid ideig, akkor hasfájós lehet a baba a túl sok laktóztól. A gyakori etetéssel meg egy gond lehet, ami nálunk felmerült (2 óránként kérte a tápit is): sorozatos, nagy mennyiségű bukások. Ezt 6-7 hónapos korára, az új ételek bevezetésével kinőttük szerencsére.

Abban részben egyetértek, hogy ez a szoptatási kampány, ahogy te hívod, azokban a nőkben, akik nem tudnak szoptatni és érzékenyebbek, károkat okozhatnak. Pl. mi 8 hétig harcoltunk a szopival, mindent ittam, ettem, megtettem érte, amit lehetett (egy dolgot kivéve, és ez a tanács kérése. Ha lesz következő babám, biztos, hogy kihívok egy tanácsadót személyes elbeszélgetésre és nem a neten kérek segítséget tőle) és nem segített. És jól depressziós lettem emiatt. Annyira, hogy a sógornőm most szült és a szopi szóba került. Ő tud már most szoptatni és sok teje van most. Ettől teljesen kiborultam megint, hogy én rossz anya vagyok és nekem nem sikerült.

Szóval, a lényeg: Manojoe találja meg a helyes középutat, ami számára és Ivánka számára is jó, ez a legfontosabb, szerintem.

(Cory: rád meg irigykedem a szopik miatt ám!)

Sok sikert!

Ui: Még egy dolog, hogy miért lett a szoptatás megint felkapott. Mert amikor te és anyukám szült (egykorú vagyok kb a lányoddal), akkor 6 hét után vissza kellett menni dolgozni és kb. 1 óra szoptatási szünetet kaptak a nők. Hát az semmire nem volt elég 8 óra munka mellett, tehát a tejcsinek is annyi lett egy idő után, szerintem.

H.

Kép
hanzika
 
 


Áfonya,

Teljes mértékben egyetértek Manóval. Más egy újszülött bébit tápszerezni, mint egy 1 évest.

H.

Kép
hanzika
 
 


Hanzi!

Üdv itt, bár kicsit forró itt a talajKép Akkor legalább már tudom hogy miért voltál szomorúKép Érdekes ez , engem pl tényleg nem szomorított el hogy a barátnőmnek sikerült, ráadásul mindne erőfeszítés nélkül, sőt nagyon örülök. Marcus gyönyörű baba és ez a lényeg, ne szomizz!

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Mano,
nalunk a lany elvalasztotta magat nagyjabol 10 honaposan es termeszetes volt, hogy tapszert kap helyette. Csak nehez volt megtalalni, hogy melyiket hajlando meginniKép
Mondjuk ekkor még a joghurt is kiutotte a bőrét, igy eszembe sem jutott volna probalkozni a tejjel. Ma is Similac fuggo, en meg a jo kis femdobozok miatt nem is akarom leszoktatni rolaKép

Kozben elkerultek irasaink egymast, de ugy nezem, nem mondunk ellent egymasnakKép En most el aludni, ha az egyhonapos is ugy akarja... es nem akar "ido elott"Kép kajalni.

-Afonya
afonya
 
 


Csajok,
irtam en, hogy sterilizalasban nem vagyok kepben egy csecsemonel.
Es azok a keszulekek, lottyok /nem lotyók, löttyökKép/, amik erre vannak kitalalva?

Ja, es akkor még a fejest nem is emlitettuk, ami az elso par hetben azert ajanlott. A 30-40 perces szopi utan. Meg sterilizalni a fejot.
De ezt senkinek nem kell magyarazni, hisz epp errol panaszkodik mindenki az elejen. Hogy mire vegez, ebred a gyerek, nem?
Mert azt még nem is emlitettem, hogy minderre kepes apa-nagyszulo-barki, nem kell az anyanak kizarolagosan ejszakazni pl.
Szoval engem nem tud senki meggyozni, hogy tapszerezni nem kenyelmesebb az elso idokben.


-Afonya

ui: tenyleg elKép
afonya
 
 


Afonya,

Jó éjt! Kép

Válasz, majd ha olvasod:
Hasznos, de az is idő (nekem mikrós sterilke van). Meg pl. tápiztatni én soha nem tudtam feküdve. Lehet, hogy én voltam a béna. Szopiztatni meg ugyebár lehet úgy és közben anyuci is elszunnyadhat. Nekem éjjel ez volt a legrosszabb, meg az, hogy rohanni kellett a tápicsinálással, mielőtt Marcus felüvölti a házat, szomszédokat (jó kis szigetelés nélküli falak Kép). És hát kiskorban az üveget mindig elmostam, most már annyira nem sietem el (igaz, Marcus sem kel legtöbbször még éjjel 2x - 3x).

Manó,
Ja, ja... szerintem a sógornőm szülése hozta ki megint....

H.

Kép
hanzika
 
 


Alice, ha olyan nehéz és bezzeg szoptatni könnyű, akkor mi a fenéért pótolgat a lányod? Miért nem cicire rakja vissza? Mint irod, rémes egész nap szoptatni, azaz könnyebb tápszerrel teletömni a pocakját. Most meg jösz azzal, hogy mégis bonyolult.


Lehet, hogy Adrienn, most megharagszol rám, de én 95ben igenis büszkeséget éreztem, mikor az ikreimet szoptattam és elég volt nekik a saját tejem. (sőt, állandóan fejtem és nagyon jó érzés volt, hogy ott volt a fagyasztóban, rendszeresen számolgattam, kb hány napra lenne elég, ha neadjisten valami történne velem) Nekem az akkor egy nagyon jó érzés volt és szerintem magamra is büszke voltam. Nem mondtam és nem is mondom sose annak akinek nem sikerült ilyesmi, hogy bezzeg én de ügyes vagyok, te meg béna vagy. De attól még azt, hogy küzdöttem, megdolgoztam érte (időben, lelkiekben, olykor fájdalmakkal stb), azt nem tartom szégyellnivalónak, vagy titoknak. Mint ahogy büszke voltam a gyerekemre, amikor felállt, függetlenül attól, hogy azt éppen háyn hónaposan tette. Nem sajnáltam le a másét, csak szimplán és egyszerűen büszke voltam és vagyok a sajátomra. Büszke vagyok, ha jó bizit hoznak haza a suliból, pedig ma már egyre inkább nem rajtam múlik.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Áfonya!

jó alvástKép

Készülék szuper, csak gyorsan jöjjön rá aza ember hogy tápszerezés mellet elnegdhetetlen. én pl nem tápszerezésra készültem, ígya babakelngyében nem volt benne. Chicco hidegsterilizálót vettem, na az eg yrémálom. Agyon marta a kezem, egy csomó időt elvett és vegyszerszagú volt az üveg. Forralás mellet is ott kell állni, és megégettem a kezem többször (nem vagyok egy konyhatündérKép) Kb 1 -2 hónapso korában jöttem rá hoyg ez nem Ok, vettem egy elektromso sterilizálót, nem drágán, Media marktabna (addig anyagi oka is volt hogy nem evttem, d ezatán rájöttem hoyg csak bababoltban van csillagászati áron), szóval az nagy megkönnyebbülés volt, mindnekinek ajánlom aki tápszerezik. nagyon időkímélő, bár mosogatni kell előtte.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kozben javitottam az irasomat, nezzetek at ujraKép
afonya
 
 


Manó,

Mosogatni ugyebár mindegyik előtt kell, nincs mese. A mikrós sterilizálót én is vagy 2-3 hónappal a baba
születése után vettük.

PIldi,
Légy is büszke, hogy sikerült szoptatni az ikreket!

(Igazából engem az bántott és bánt, mikor megkérdezik ezt a "szopik még" témát, amit mondtatok. És az az arckifejezés, amikor meghallják, hogy már nem és hogy tulajdonképpen alig szopott Marcus...).

H.

Kép
hanzika
 
 


Gondolkodom ezen az üveg sterilizálás témán. Én, aki sosem használtam, szóval lehet, naiv vagyok. Én valami olyan rendszert csinálnék, hogy lenne egy tucat üvegem, és egy nap egyszer (vagy max kétszer) főzném ki a cuccokat, majd pedig megfelelő helyen tárolnám. Forralt vizet szintén lehet szerintem néhány órán át tárolni, tehát tényleg nem maradna sokkal több, mint amit Áfonya irt. Persze ettől még éjjel felüvölti a ded a házat, mire mindez elkészül.
Viszotn ismerjék be a tápisok, hogy ők otthagyhatját nagymamira a babát x órára, elmehetnek moziba vagy akármi, mig az igény szerint szoptatott babával (pláne cumisüveg nélkül) ez sokkal körülményesebb. (különösen, ha anyuka fejni nem is tud, mert nem indul be fejőre a tej)KépKépKép

Ildi

ui:na látom gépelési hiba bőven, bocsi, de ismeritek a szöveget, amiben nincs egyetlen jól leirt szó, mégis lazán el tudja mindenki olvasni, na ebben bizok én isKép

Ildi
pildi
 
 


AFonya,

Olvastam, vettem Kép Abban igazad van, hogy tápszereztetni más is tud, nem csak anyuci. Tehát van előny is, hátrány is mindkettőnél.

H.

Kép
hanzika
 
 


Áfonya közben átirta a köztest... nagyon aktivak vagytok lányok, az ember idejétmúlt, mire elküldiKép
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Manó,
Még a "sose adtam tápszert" témához. Bocsi, de én nem tudok olyan gyorsan pörögni, ahogy a topic. Kép
Nekem a nagyobb gyerekeim közül a kisebb is elmúlt már nyolc éves. Az ő pici korukban egyéves kor után már nem merült fel a tápszer. Legalábbis az én gyerekorvosomnál.
A legnagyobb gyerekem egyébként tehéntej allergiás volt, ezért ő tulajdonképpen kapott tápszert egyéves kora után. Valami akkori HA-t, szójaalapút. De nem kellett neki és miután megszagoltam, én sem erőltettem. Kép Így ő egyéves kora után se tápszert, se tejet nem kapott. Vizet ivott és gyümölcslevet.
De tudom, hogy ma már egészen mások a tápszerek és valószínűleg én is fogok adni a harmadik babámnak az elválasztás vagy elválasztódás után. Kép
Anna

U.i.: Próbálom lemosni magamról a tápeszerellenes és szoptatási kommandós vádakat. Kép
tinalila
 
 


PIldi,

Lásd fentebb, Áfonyának írt válaszban.

Egyébként hiába tápis Marcus, kb. 5-6 hós koráig (tán később is), max alvásidőre hagytam a babát anyukámnál. Moziba ki tudja, mikor voltam utóljára. Tehát ezt is embere válogatja. Ismerek olyan anyukát, aki szoptatott és úgy hagyta ott a gyerkőcöt nagyira és ment moziba. Tehát szopi mellett is meg lehet tenni - persze nem a korai időkben, hanem olyan 5-6 hós kora körül.

H.

Kép
hanzika
 
 


Manó: egyéves után tej vagy tápszer téma.
A minap hallottam erről az "istennőt"KépKép, az ő verziója szerint egy éves kor után tulajdonképpen majdnem mindegy. Huha, rájöttem, nem tudom pontosan visszaadni az érveit. De valami olyasmi volt, hogy allergia terén már nem olyan vészes a dolog, hiszen mindenféle táblázatok szerint ilyenkor már lehet próbálkozni vele. Meg végül is a tápszer is tehéntejből van. Igaziból inkább csak biznisz a tápszergyártóknak (talán a babatejként is nevezett nem tudom hányasról volt szó.)

Én ezzel úgy vagyok, mint a vizzel. Én itthon sose palackos ilyen olyan vizet iszok, hanem jó kis budapesti csapvizet. Kicsi gyerekkoromban kitaláltam és játszottam, hogy nekem a viz a gyógyszer, ha valami bajom volt, kimentem inni vizet. Lehet, hogy ügyesen csináltamKép, de szerintem nekem az semmi bajom nem származott még a csapviztől. És a gyerekeim is azt isszák.
Kicsit nekem az az érzésem van ezzel a palackosviz témával, hogy jól megetették ezzel a magyarokat. Külföldön, ahonnan elterjedt, már régóta nem ivóviz folyik a csapból, vagy legalábbis sok helyen. Ilyen helyeken tényleg indokolt a palackos viz fogyasztása. De Mo jelentős részén, Bpn legalbábis tuti, hogy ivásra teljesen alkalmas, jó minőségű viz folyik a csapból (ami tulképpen luxus, hiszen a wcbe is ezt húzzuk le stb).

Bolti tej sok esetben valóban leritkított tej, nekem valahogy mégis természetesebb. Valahogy nem szeretem magam sem a tejporból készült tejet, sem az uht tejet, sőt egyik másik zacskós tejet sem (amikről azóta sem tudom, hogy na az-é az az eset, amikor a tejporból csinált tejet teszik a zacskóba) Nyilvánvaló, hogy maximálisan odafigyelek, milyen tejet veszek, hol veszem, hogyan szállitom, tárolom stb és a legkisebb gyanúra selejtezem a gyerek elől. Lehet, hogy én vagyok mázlista, de én elég lazán kezelem ezt a dolgot és az elmúlt 11 évben eddig bejött. (hasmenéses betegségünk gyakorlatilag csak virusos (helyi járványos) volt, meg egyszer egy cukrászdás sütitől, na az más tészta, az durva volt, bár mázlinkra csak a felnőtteket érintette)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Pildi!

Mint már írtam kár hasonlítgatni. Tény és való hoyg tápszerrel ott lehet hagyni, de van aki simán otthagyja lefejt tejjel is, ez babára és anyukára válogatja. Moziban én sem voltam mióta megszületet, d eezt hagyjuk, részletkérdésKép
Ennyi erővel mondhatnám hogy szopttani bárhol lehet, ha valakit enm zavar a nyilvánso hely, a tápszer melegítéséről viszont gondoskodni kell, pl. Szóval van előny és hátrány is. De tényleg ez nem téma, nem összehasonlítható dolgok ezek. Én egyébként 3,5 hónapig fejtem is, szóval egy tuti, a fejésnél szörnyűbb dolog nincsKép De most komolyan.

Az ikrekre én si nagyon büszke lennék, sajnos van ikers ismerősünk akinek alapból felírták a tápszert, mert két gyereknek nem lehet elég az anyatej ugye, sajnálom hogy meg sem próbálták.Kép
Pedig az apuka az első alakalommal hanyatt esett a gyógyszertárban a tápszer áraktól.

Félregépelés: ha az enyém el tudják olvasi, akkor a tiéd semmiKép A billentyűzetünk fele le van kopva, találomra gépelek, nem nagy sikerrel.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ildi:

na a víz az nálunk is csapból jön nem palackbólKép De a tej-tápszer kérdésben sem állítom én hoyga tápszer jobb, és azt el tudom fogadani hogy mindegy. De miért kell úgy nézni rám mint egy űrlényre maikro azt mondom valakinek hogy tápszert kap. Többször előfordult, nem a neten, az életben, pljátszóházban, hogy olyan anyukák akik szoptattak, voltak oylan vélemyénnyla, hogy na nem elég hoyh nem szopott, msot még ennyi idősen is tápszerrel tömöm, a jó kis bolti tej helyett, bezzeg az ő gyereke nem ivott egy korty tápszert sem, na ettől mászom falraKép
A másik kedvencem amikor azzal jönnek hogy a tápszer felfújj a baba fejét és hoyg nagyfejűek lesznek tőle. Kép A lányom 35-ös fejjels zületet és kis hörcsögpofival, de mindneki a tápszerer fogat ahogy kiderült hogy nem szoptatom már. Hoyg igen, látszik. Szerintem az ilyen dolgok esnek nagyon rosszul a nem szoptató anyukáknak és az ilynekből van az hogy már ugranak a témára, mint Alice pl és egy idő után már a jó tanácsot is elngedika fülüük mellett.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Alice!

Már egy ideje olvasom a tobikot, és egyre inkább olyan érzésem van, hogy olyanokról irsz vastagon negativ véleményt, akiket nem is ismersz. Nem tudom, hogy így van-e, de valahogy nem találtam az irásaidban olyat, hogy akár te, akár a lányod egyetlen egyszer is beszélt volna LLL-es vezetővel vagy más szoptatási tanácsadóval akár telefonon, akár személyesen. Cáfold meg, ha tévednék.
És néhány vélemény:

1. Az LLL szerintem nem azt állitja, hogy a nők x %-a tudna szoptatni, "ha akarna". Az LLL honlapról:
"A sikeres szoptatáshoz az édesanyának szüksége van bizonyos ismeretekre és <font color="ff0000">gyakorlati segítségre, hogy a kezdeti nehézségeken túljusson.
A szoptatás természetes művészet, de ugyanakkor tanulható is. Régen a nők úgy nőttek fel, hogy eltanulhatták a szoptatást a körülöttük lévő, gyermekeiket szoptató édesanyáktól. Ma felnőhet egy nő anélkül, hogy valaha is látott volna szoptató anyát. Következésképpen, amikor neki születik gyermeke, lehet, hogy keveset tud majd a szoptatásról. Az édesanya tudása azonban még így is csak egy része az egésznek, mivel gyermeke szintén alakítja majd a szoptatás menetét. Vannak babák, akik könnyedén elkezdenek szopni, míg másoknak időre, gyakorlatra és bátorításra van szükségük, hogy jól szopjanak.
Vannak édesanyák és babák, akiknek a szoptatás a kezdetektől könnyen megy, másoknak viszont nem. A szoptatás leginkább az első hetekben jelent problémát. A lehetséges sok kérdés, aggódás és probléma ellenére a szoptatás a gyakorlattal egyre könnyebbé válik. Sok általános nehézség elkerülhető, ha tudjuk, mire számíthatunk.</font>

2. "Gennyes mellből lehet szoptatni". Na ezt neked Iboly biztosan nem tanácsolta volna, mivel ő, akármilyen nehéz is ezt elfogadnod, képzett szoptatási tanácsadó, aki nemzetközi vizsgával rendelkezik. A te esetben ez a tanács még egy laikus számára is irtózatos hülyeség. Viszont ha abban az időben lettek volna hozzá hasonló emberek, akkor talán te is elkerülhetted volna, hogy a kálváriád a kórházban végződjék.

3. Az magyar LLL-t nem Iboly szervezte meg. Ha olvastál Ibolyról, akkor nyilván azt is tudod, hogy ő sem szoptatta évekig az első gyerekét (rossz tanácsok, bizonytalanság)... Az LLL-es baba-mama csoportok eleje a vezető és a szervezet bemutatkozásával kezdődik, ott meg lehet tudni a részleteket is az LLL alapításáról.

4. Lehet, hogy borzasztóan bosszantó, hogy minden gondra a "szoptass!" a válasz. De ha egyszer igy van, akkor mit mondjanak? Ha valaki szoptatni szeretne, akkor a problémákra ez a válasz. Ez a válasz a sebes mellre, a mellgyulladásra, a kevés tejre, stb. és nem a bimbóvédő, a mell pihentetése, a ritkább szoptatás. Még egyszer hangsúlyozom: ha valaki szoptatni szeretne. És itt elértem ahhoz a problémához, amit sokan irtak: nagyon sok múlik az anyán is. Nem gond, ha valaki nem szeretne, nem igény szerint szeretne (hanem mondjuk 3-4 óránként), nems zeretne éjszaka, nem szeretne idegen helyen szoptatni. Ez magánügy, az ő dolga. De akkor vallja be. Mondja azt, hogy ő igy szeretné és kész. És ha tanácsot kér, akkor attól, akitől tanácsot kér, annak is mondja meg és ilyen remélhetőleg ilyen értelemben fog tanácsot kapni.

Azt szintén nem értem, hogy mi a gond azzal, ha valaki büszke arra, hogy valamit meg tud csinálni. Én nem mások ellenében vagyok büszke arra, hogy 3 hónap kinlódás után sikerült a szopit rendesen végezni, hanem magam miatt. Nekem kellett, az én lelkemnek az, hogy sikerüljön. És mindenki más is igy van vele, hiszen különben senkit nem keseritene el a kudarca. Nem kérkedek vele, viszont nagyon sok olyan hasznos tapasztalatot szereztem, amivel a hasonló helyzetben lévőket segiteni tudom, praktikákat, le nem irt dolgokat, hogy nekik is sikerüljön ugy, ahogy szeretnék.

Manó!

Szerintem te is tudod, hogy a megjegyzésekből mindenkinek tele a padlása. Akár szoptat, akár nem. Ha hosszú ideig szoptat, akkor az a baj, ha nem, akkor az. Ha kap tápszert, akkor az, ha nem csak szopik, de nem kap 4-5 hónaposan hozzátáplálást, akkor az. Ha duci, akkor az, ha soványabb testalkat, akkor az. Lehet gond az együttalvás, a különalvás, bölcsi, a nem bölcsi, a bilizés, a nem bilizés... És ahogy nőnek sorra jöhetnek a különböző kedves vagy nem kedves megjegyzések.
Ez az, amin túl kell lépni mindenkinek saját magának, és ha úgy érzi, hogy tényleg valamit nem tett jól, akkor (ha lehetséges) korrigálni.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Ételallergiák


A táplálék allergiák bármilyen életkorban kialakulhatnak.
Csecsemőkorban az örökletes hajlam, és a bélrendszer fejletlensége mellett a nyálkahártya védelmét biztosító, IgA ellenanyag hiánya meghatározó. A természetes anyatejes táplálás védelmet jelent. Az anyatejes táplálás hiánya, a mesterséges táplálékkal a bélrendszerbe túl korán bejuttatott idegen fehérjék (tehéntej, szója, tojás, búza) a leggyakoribb kiváltó okok. Az allergizáló tápanyag nagyobb mennyisége későbbi életkorban is eláraszthatja a szervezetet. Betegségek, bélfertőzések, műtétek megteremthetik a túlérzékenység kialakulásának feltételeit.

A bélnyálkahártya nagyfokú átjárhatósága lehetővé teszi makromolekulák felszívódását. Gyakori hogy már első alkalommal a gyomor-bélrendszeri tünetek mellett bőrtünetek is megjelennek. A tünetek nem ételspecifikusak, és a gyermek korával változnak. Egyes táplálékok a vékonybél-nyálkahártya károsodását okozzák, ilyen a tejfehérje, a liszt gluténje, a szója, a tojás, a csirkehús és a hal is. Más ételek, pl. dió, mogyoró, csokoládé, okozhatnak gyomor-bél tüneteket, és légúti tüneteket is, de a vékonybél-nyálkahártyát nem károsítják.

Gyors reakciók, a táplálék elfogyasztása után, egy órán belül jelentkezhetnek. Az ismétlődő hányást bágyadtság, sápadtság, hasi fájdalom kíséri ilyenkor. A kései reakció visszatérő, elhúzódó hasmenések formájában léphet fel. A székletből gyakran vér mutatható ki beteg csecsemőknél. Lelassul, megáll a súlygyarapodás, és felszívódási zavar alakul ki.

A gyermekek enyhébb panasza, a köldök körüli hasfájás. Iskolásoknál lehet ez az egyetlen tünet. 6 éves kor után a táplálékallergiák gyógyulási aránya sokkal kisebb, mint a korai életkorban. A csecsemők tehéntej allergiája az esetek 60-70%-ában megszűnik, de iskoláskorban csak 25-50%-ban remélhető ez. A gyermekkori ételallergia jellemzője ugyanakkor, a tünetek nagyfokú változékonysága, más-más betegség képében való megjelenése is. Ezzel ellentétben felnőtt korban ételallergiában állandósulnak a panaszok.

Az IgA hiány nem ritka immunbetegség, amely a csecsemőkori átmeneti hiányhoz hasonló lehetőséget kínál táplálékallergiára, és krónikus allergiás gyulladás kialakulására nagyobb gyermeknél is.

Az ételallergiák gyógyításában az allergén tartalmú ételek teljes kiiktatása a leghatásosabb gyógymód, amelyet iskoláskorban is meg kell oldani. A diagnózis felállítása nehézségeket okozhat. Ismerni kell a tünetek pontos megjelenését, a fogyasztott ételeket, italokat, (érdemes leírni) hogy az allergén felkutatása eredményes lehessen.

A diagnózis felállításában, ma is a teljes elvonásos " eliminációs" diétát követő tünetmentesség a döntő. Ismételt "provokációra", az allergizáló étel visszaadására fellépő tünetek igazolják a helyes diagnózist. Iskolásoknál a szigorú diéta betartása nehezíti az életet, be nem tartása erősen rontja az életminőséget.
Allergy Guide

Ezt találtam.E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Ildi, természetesen nem haragszom meg Kép. Egyébként ikrek esetében talán még én is büszke lennék. Az én esetemben viszont úgy néz ki a dolog, hogy szégyellem, hogy az első gyerek esetében nem sikerült, és minél őszintébb vagyok magamhoz abban a kérdésben, hgoy miért is nem sikerült, annál inkább szégyellem magam, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy nem voltam hajlandó az igényeihez alkalmazkodni, aztán meg takaróztam mindenfélékkel. Másik: nem tudtam, hogy létezik három hónapos kor körül gyarapodási ugrás, és ezért akkortájt pótoltam először igazán. Meg anyukám is mondta, hogy ne éheztessem a gyereket, és hogy micsoda túlkapás ez az anyatejes kampány... (Alice, nem ismerős?) Akkor jól is esett, hogy megvédett a saját lelkiismeretemtől.
Aztán persze mikor a tej elapadt, akkor nagyon elkeseredtem. De az életünk meg sokkal könnyebb lett, mert igenis egyszerűbb tápszerezni, ha az ember ügyesen szervezi. (Mindjárt leírom, hogyan, hátha valakinek jól jön.)

A második terhesség alatt szörnyen pánikoltam, hogy megint nem fog menni, és lázadoztam is rendesen az ellen, ami életmódváltás ahhoz kell, hogy menjen. Aztán végül is eldöntöttem (miután a gyerek megszületett), hogy megpróbálom. Sokat segített egyrészt a sógornőm, aki jó példa volt, és el is jött egy napra segíteni. Másrészt amiket ti írtatok. És hogy letisztáztam magamban, hogy mennyit számít az hogy akarom-e igazán. (Nem volt ám könnyű bevallani magamnak, hogy mi minden miatt nem sikerült az első gyerekkel).

Hogyan lehet egyszerűen tápszerezni? Én vettem annyi cumisüveget, amennyi kellett, reggel kimértem mindegyikbe a megfelelő mennyiségű port, forraltam vizet, és azt eltettem steril palackba. Aztán ha a gyerek megéhezett, csak feltöltöttem vízzel a porral már előre megtöltött cumisüveget. Utána be a mikróba. Ha túl forró lett, akkor hozzátettem az előre forralt vízből (ami hideg volt) egy kicsit. Egész napra is elmehettünk otthonról, ehhez meg volt két cumisüvegtermoszom, azokban vittem a meleg vizet. Így volt, hogy reggeltől estig sétáltunk, ami nagyon jó volt, mert az én fiam nagy sétás. Azóta is egyébként.

Most pedig egy kérdés: az én fiam kilenc hónapos korában nemet mondott a tápszerre, és azóta nem kap se tápszert, se tejet. Nem is hiányzik neki. Kéne neki valami tejszerűt adni? Mondjuk tápszert nem fogok, én idegenkedem minden instant dologtól, kakaót se adok neki, hacsak nem kér magától (havonta kb. egyszer jut eszébe - na akkor fogyaszt tejet, így). Kell a gyerekeknek tej? Nem elég a sajt, joghurt, vaj, túró, stb?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Jo reggelt!Kép
A felét mar biztos elfelejtettem, amit akartam. Nomeg a hév is kihunyt, mert csak egyszer kellett kelnem szoptatni es aludtam egy jotKép

Hanzika,
itt ket kulon dologrol van szo. En egy percig nem vitatom, sot, hatarozottan allitom, hogy a szoptatas sokkal kenyelmesebb hosszu tavon. Pont a szabadsag miatt, mert barmikor, barhol keznel van.
/Persze mindez masodlagos amellett, hogy a babanak egyertelmuen ez a legjobb taplalek./
Amirol este csereltunk eszmet, az mas tema volt: hogy az elso hetekben a tapszerezes kenyelmesebb dolog es emiatt /is/ konnyebb feladni a szoptatast, ha jonnek a problemak.

Volt szo a sterilizalasrol: azt a 10e-15e koruli osszeget be lehet ruhazni, egy mellszivo ara is ekorul van. Azt hiszem, a sok felesleges /luxus?/ dolog mellett, amit elso gyereknel megvesz az ember lanya, ez is beleferKép

Ejszakai siras: szerintem a ferjekben beepitett sirasmellozo van. Legalabbis az enyem nappal mindent megcsinal a gyerek korul, ha kell /szopin kivul perszeKép/, de ejjel olyan jol tud aludni gyereksiras kozben is, hogy ihaj.
Es arra pedig a masodik gyerkoc erkezese utan jottem ra, hogy ha ket percen belul nem kap enni a csecsemo, az még nem jelenti azt, hogy ehen fog halniKép
Nem tudom, mas hogy van vele, de nekem a kezdeti maratoni ejszakai szopik elott ugyanugy keszulnom kell: pisitura, ivas, masik mell elazas elleni bebiztositasa /akar tejgyujto kagylo hasznalata, amit mellesleg ugyanugy sterilizalni kell/, hisz nagyjabol egy oras programra keszultem.

Annyi mindent akartam még, de elfeledtemKép

Egyebkent meg mindenkinek gratula, egy-ket szemelyeskedo megjegyzestol eltekintve egesz normalis hangvetelu volt ez az eszmecsereKép

Errol jut eszembe: en pl. a babaneten es a Kismama ujsagon kivul /amit ugye en veszek meg okulas celjabol es nem csak ugy szembejon velem/ sehol mashol nem talalkoztam szoptatasi propagandaval. Ha korulnezek a kornyezetemben, azt latom, hogy a "nagy atlag anya" a vedonon, gyerekorvoson es a csaladon kivul mashonnan infot nem szerez, nem kap a szoptatassal kapcsolatban, ugyhogy kampanyrol beszelni /sajnos/ eleg eros tulzas.
Akkora penz van a tapszer-uzletben /es holdudvaraban/, hogy a szoptatasert folyo kampanyra juto penz elenyeszo lehet emellett. Legalabbis en a gyerekrendeloben kismillio tapszeres prospektust lattam kirakva, de egyetlenegy Szoptatos fuzetet nem kaptam a vedonomtol /még a lehetoseget felajanlva sem, hogy megvegyem, ha kell/.

-Afonya
afonya
 
 


Afonya,

Igazad van, persze, a szopiztatással is vannak
"gondok". Tehát amit mondtam: előny is van, hátrány is van mindenhol. Megjegyzem, hogy én kezdetben vettem mellszívót, aztán sajnos nem volt rá szükség Kép Akkor jött a sterilizáló.

És az tényleg szomorú, hogy nincsenek a rendelőkben szopis füzetek. Pl. nem értem, hogy az LLL legalább ezt miért nem tudja finanszírozni minden első gyerekes kismamának ingyen. Tudom, hogy alapítvány, kell a pénz, de akkor is....

Adrienn,
Ha eszi a lurkó a tejtermékeket a tejen kívül, szerintem nem lesz gond. Igaz, hgoy van vmi a tejben, ami semmi másban nincs, de pl. a tejallergiás gyerkőcök boldogan elélnek tej és tejtermékek nélkül és szépen fejlődnek. Husival, szójával pótolható (ha nem allergiás a szójára is a baba). Én felnőtt korban lettem tejallergiás és vígan elvoltam tej nélkül. De hát én már felnőtt vagyok, az is igaz.

Nálunk is volt jópár üveg a végén, és így könnyebben működött a dolog. bár nálunk kissé finomabban kellett rendezni a dolgokat, mert egy házicic is bejátszik.

H.

Kép
hanzika
 
 


Adrienn,
Én is csak csatlakozni tudok Hanzikához. Ahogy már írtam, a legnagyobb lányom tejallergiás volt, amit négyéves korában nőtt ki. Addig nemcsak tejet, de tejterméket sem kapott. Ebből kifolyólag nem is szerette meg őket. Néhány Túró Rudin és Danonino-n kívül nem is nagyon eszik mást. A tejet ma is utálja. Ez persze nem ideális állapot, de ha a Te gyereked a tejtermékeket megeszi, akkor biztos, hogy semmi gond nincs.
Anna
tinalila
 
 


Adrienn!

Nagyon örülök ennek az írásodnak és mégjobban annak, hogy rendeződnek Mátéval a dolgok! Szerintem túl kell lépni azon, amit Ádámmal (? ciki, de most nem vagyok benne biztos, hogy hogy is hívják őt, bocsi!) átéltetek, az, hogy most átlátod és Mátéval változtattál a dolgokon az szerintem pont a tökéletes reakció, nincs okod szégyellni magad! Hiszen elsőre nem tudhattad, nem láthattad, hogy mi mihez vezet, hogy hogyan lehet megoldani másképp a dolgokat. Pont ez az, amiről annyit szoktunk írni, hogy a megfelelő információk, segítség, gyakorlati segítség az, ami sokkal több anyának lehetővé tenné, hogy sikerüljön sokáig szoptatnia a babáját.
Remélem, hogy Mátéval ezután is sikeresen alakulnak a dolgok és sok örömötök lesz a szopiban!!
Tejmentesség:szerintem sem baj, pláne ha tejterméket fogyaszt. Nagyon sokan egyáltalán nem esznek-nem ehetnek tejet,tejterméket és mégse lesz semmi hiányproblémájuk.

Ja, és szerintem most is büszke lehetsz magadra, mert ha az ember tanul a saját múltjából, belátja, hol hibázott és változtat a dolgokon, ez hatalmas dolog, erre sokan nem képesek, szóval van mire büszkének lenned!Kép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

oké lányok, azt hiszem le is zárhatnánk ezt a témát, mindenkinek nehéz dolga van, ebben megegyezhetünk(csak a pasiknak könnyűKép )
A szopisoknak ott vannak a mell körüli gondok, nekünk meg az összes fentebb felsorolt.Igazatok van, anyú is tudja tápszerezni.Viszont mellszívót mi is vettünk, de minek?Hát ezt bebuktukKép

Áfonya,jó, a forralást visszavonom(egyebként is akartam), mert én a Szentkirályi vizet adom Sárának.
Viszont fentebb írtad a mikrot, hát, nem tudom, nekünk a drnéni szigorúan megtiltotta a tápszer mikrozását.

Ennyi jutott eszembe, puszi, Léna

Lilypie Pregnancy tickers
nuska
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?