Olyan érdekes, hogy még nem olvastam végig az összes hozzászólást, már fogalmaztam magamban dolgokat, és erre Zsunya megírta kb. azt, amit mondani akartam...
Egyébként egész du. nem nyitotta ki nekem a babanet ezt az oldalt, talán, hogy tipródjak rajta???
Szóval az egész valahol Klára mondatainál indult el bennem. Hogy írta, hogy az említett családok mind hívők. Vagy katolikusok? Nem is tudom, de végülis mindegy. Az igazsághoz tartozik, hogy már régóta fel akartam tenni a kérdést, talán a vallásról szóló rovatban, vagy a legalább háromgyerekeseknél, hogy vajon lehet-e sok gyereket vállalni istenhit nélkül. Mert gyakran érzem úgy, hogy nem lehetne elbírni ezt a terhet anélkül a megerősítés nélkül, hogy valahol a végén - a túlvilágon?
- ennek értelme van. Ezen még csak morfondírozom, nem a végső szó.
Aztán megütötte a szememet Zsunya utalása - valószínűleg - a nyár eleji beszélgetésre, amiben azt találtam mondani, hogy nem normális dolog, ha valaki nem akar, nem mer szaporodni, illetve nem akarja szinten tartani a szaporulatot. Nos, ezen is sokat gondolkodtam azóta. Most ott tartok, hogy egyénekre lebontva akár elfogadható dolog is lehet, hogy valaki nem tartja olyan fontosnak a gyerekvállalást, mint egyéb társadalmi teendőit. A baj (?) csak akkor következik be, ha túl sokan vannak olyanok, akik így gondolkodnak. Szerinem ez arra utal, hogy az adott társadalomban óriási gondok vannak, elveszett a bizalom a jövőben. Az egyedek már nem érzik úgy, hogy van perspektíva, már csak a jelennek élnek, kihasználják, hogy addig legyenek "boldogok", amíg lehet. Vagy nem használják ki, de nem is adnak esélyt a következő nemzedéknek, hogy jobban élje majd a jelenét, mint mi. Végülis, bár ezt már nyáron is írtam, akármilyen kegyetlenül is hangzik, nem baj, ha egy ilyen emberi közösség eltűnik a föld színéről, hiszen önmaga bizonyította be, hogy lelkileg már életképtelen. Volt már ilyen az állatvilágban, nem is egyszer, ugye, Anyapoc?
Lehet, hogy most egy ilyen küszöb szélén állunk. Rajtunk is, a mi hitünkön is múlik, hogyan tovább.
És akkor itt kanyarodnék vissza Zsunyához. Illetve ahhoz, hogy oly sokszor megjegyezte már különböző fórumokon, hogy mennyire kételkedik a mai ember gondolkodásmódját illetően, hogy mennyire nem bízik abban, hogy egészséges, élhető jővő vár az új nemzedékre. Amiben persze nagyrészt igazat is adok. Csakhogy a különböző adatokat az emberek másként értékelik, más következtetéseket vonnak le belőlük. Az egyik tart a gyerekek számának növelésétől, a másik éppen ebben bízik. És itt kapcsolódik össze számomra minden, hogy tényleg nem az anyagiak motiválják végső soron a gyerekvállalást, hanem a hit. Hit az Istenben, a jövőben, önmagunkban, ki mit választ, ahogyan Zsunya olyan jól megfogalmazta: "talán azok vállalnak sok gyereket aki nem bizonytalanok a saját megitélésükben. Akik biznak magukban, hogy akárhogy is leszen, ők helyt fognak állni.".
Magam is erre jutottam délután, és nagyon klassz volt olvasni, köszönöm, Zsunya, hogy te is kimondtad ezt.
Olyan szép végszó, hogy szinte sajnálom tovább írni (megszakad a szívem, brühühü
), de azért azt még nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy - hasonlóan Solyához, aki ugyan még ténylegesen a nagy család előtt van, de lélekben már benne
- én is érzek még magamban erőt arra, hogy ne "csak" anya legyek, én is úgy gondolom, hogy osztott még más szerepet is rám az élet, van még a tarsolyomban. Bár lehet, hogy a hivatalos munkaerőpiac már nem számít rám, illetve én nem számíthatok rá, de nem tudom elképzelni - én kis naív
-, hogy a többi arcom mindörökké fátyol fedje. Nem vagyok olyan értelemben "született anya", hogy teljes mértékben kielégítsen a gyerekek ellátása. És engem is nagyon feszélyez, hogy nem tudok akkor és ott kreatív, termékeny és hatékony lenni, amikor és ahol kellene. De még leszek, ha Isten is, Ember is úgy akarja.
Mára búcsúzom!
Kíváncsi
, de mégis tudtam , hoyg lesz. 
