Gilice!
Szuper a fotó.
Ezt észrevenni.
Ancsúr: megnéztem a szobát.
Ahol ekkora lelkesedéssel készül a bútor, ott aztán lesz babarajongás.
( Remélem rövidesen.
)
Ma egy kicsit el vagyok havazva. A kisfiam ma a kisördög időszakát éli. Mindent ledobál, kipakol, kint több alkalommal is hasravetette magát az aszfalton, a boltban egyfolytában nyafogott. Én pedig eléggé intoleráns voltam ezekkel a dolgokkal szemben.
Az igazi ok persze nem Gergi rosszcsontsága.
Hanem az, hogy az én drága anyósom lassan két hónapja nem jött át Gergőhöz, pedig 5 percre lakik tőlünk. A szomorú az, hogy nem is érdeklődik iránta. Sosem hívna föl, hogy hogy van esetleg, hogy vagyunk.
Gondolkoztam azon, hogy ez helyzet minek tulajdonítható. Másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy az én egyetlen kisfiam nem vérszerinti unokája. Már-már tálcán kínáljuk és mégsem kell.
Ezzel szemben az én szüleim 200 km-ről rendszeresen, havi egy-két alkalommal elutaznak hozzánk, hogy láthassák Gergőt. Minden nap beszélünk telefonon és Gergi kiabálja anyukámnak, hogy mama.
Különösen fáj, mert szeretném, ha a gyermekemet elfogadnák a körülöttünk élők és úgy érzem, pont az nem tesz egy lépést sem,aki tehetne.
Irigykedve néztem ma is a nagyikat, akik sétáltak az unokáikkal.
Nagyon bánt az is, hogy látom a férjemen, hogy Őt is bántja ez a helyzet.
Legszívesebben megmondanám ANYUKÁNAK, hogy mit gondolok róla.