Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta,

Nálunk a kakival voltak eleinte gondok. Mintha nem tudta volna ellazítani az izmait PONT amikor wc-n volt. Tehát úgy nézett ki a dolog, hogy játék közben egyszer csak elkezd visítani és fogja a fenekét (vissza is tartja). Én erre felkapom, rohanunk a bilihez... és semmi. Volt hogy ezt végigcsináltuk ötször, és akkor adtam rá pelust, hogy szegénynek sikerüljön már végre!
Viszont ez csak néhány hétig tartott, utána ezt is megtanulta. Még ma is van, hogy a wc-be nem sikerül, és inkább bilibe kakil.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek a lányom! tegnap lehámozta magáról a pelust és belepisilt a bilibe KépKépKép.

De történtek kevésbé vidám dolgok is, vidékre mentünk és kb. 3x álltunk meg, hátha kell manónak pisilni (markolászta a kukacot, és ha reggel 8-kor pisilt, nem hiszem el, hogy dél körül még nem kell neki), de semmi. Próbálkoztam a pelussal is, de azt mondta, hogy nem kell neki pisilni. Este 6-kor! már megzsaroltam, csak akkor adtam neki inni, ha lecsücsült a bilire, na akkor végre pisilt. 9-re értünk haza, akkor is pisilt, 15 perccel később pancsiztunk akkor is volt pisi. (Még annak is örültem volna, ha a gyerekülésbe pisil, teljesen beparáztam nehogy vmi baja legyen.)

Boncsi,
Zuglóban lakunk (1 hónapja), a Narancs oviról van szó. Egyébként a gazd.titkár vezetett minket körbe (nem beiratkozási időben mentünk,de nem hajtottak el minket), megmutatta az ébredező gyerekeket, benéztünk a fürdőkbe is, köszöntünk az épp uzsonnázóknak, és a fiamnak megengedte, hogy ő fénymásolja le az anyakönyvi kivonatát. Előtte megnéztünk egy másik ovit (másik kerületben), és a vezető óvónő szeme megvillant amikor a fiam nem ült le a székre, és nem maradt csöndben, hogy a felnőttek beszélgethessenek. Ezek után duplán örültünk a Narancs hozzáállásának, ez pelus-dolog pedig a korona az egész ovin Kép.
Ti merre laktok?


Kati,
miután tegnap a pisit is visszatartotta, a kaki-bili/wc-nek még neki sem ugrunk. Úgyhogy akárhova megyünk pelust rakok neki is, tudja, hogy csak szólnia kell, és már ráadom és bele is pottyanthat.


Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!
Mi Újpalotán lakunk, és Tündi valószínűleg a Micimackóba fog járni, bár nincs túl jó híre és nekem sem ez volt a szimpatikusabb(a hozzáállás sem tetszett-Tündi ugye nem alszik du.,és azt mondták haza kell hoznom.Ez ok,amíg itthon vagyok.És mikor már dolgozni fogok???), de ide kötelező volt iratni, mert ez a körzeti.
A másik,a Katica már sokkal jobban tetszett, a vezetőnő is sokkal aranyosabb volt,itt kiviszik az udvarra,ha nem alszik,de mivel ez a legnépszerűbb ovi a környéken, sajnos nem fértünk be. Majd augusztusban megyünk próbálkozni, hátha megürül egy hely...

Egyébként nálunk is volt olyan, hogy szinte egész nap nem pisilt és úgy kellett könyörögni neki.
A lányod nagyon édes lehetett...Kép

Boncsi
boncsi
 
 

 
 

Szia Boncsi!

A lakcímkártyám (és a gyerekeké)szerint a Páskomliget utcában lakunk, és az ovi a Micimackó volt Kép. Tény, hogy a fiam elég eleven, és mivel nekünk is ez a körzeti, köteles volt felvenni, de látszott rajta, hogy az utolsó mentsvára az hogy a fiam még nem szobatiszta, és náluk ez kizáró ok. Mondjuk mi csak kb. egy órát voltunk ott, de a fiamat így is alig tudtam elrángatni,neki nagyon tesztett, szuper játékok voltak, és hát nem a vez.óvónők foglalkoznak a manókkal.
Tavaly még Újpesten próbáltam meg oviba íratni, nálunk is az volt hogy "még úgyis otthon vagyok, így csak 4 órás, de mivel évvesztes a gyerek, jobb neki még egy évig anyuka szoknyájánál, anyuka próbálja meg jövőre", köszi. Abból a szempontból örültem, hogy nem kellett a kicsit felkelteni, hogy a nagyért menjünk az oviba, ehelyett a nagy felkelti itthon Kép.

Peti sem alszik már v. egy éve du-onként, nálunk az az előnye, hogy este (ált.) hamar elalszik Kép, viszont du. 5-től zizi a manó, és csak az órát nézem, hogy mikor lehet fürdetni Kép.

Lánynál próbálkoztunk még,de mivel megjelölte az egész lakást, egyelőre elfelejtük a dolgot Kép.

A manócskáid hogy jönnek ki egymással?

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!
Tündinek is tetszett az ovi,igazából nekem a sok rossz véleménnyel van bajom, meg a ferdén néző vezetőnővel. Egyébként nem nagyon akar maradni a gyerekek közt a lányom, csak a kerti játékok és a teknősbékák tetszenek neki(mert az is van).
Egyébként most megyünk megnézni, hogy felvették-e. De Tünde kijelentette, hogy ő nem akar oviba menni, már megbeszéltük. Anyósom is rátesz még egy lapáttal, mert ő meg azon a véleményen van, hogy csak akkor menjen, ha már muszáj, ha dolgoznom kell, elég az iskolaelőkészítő.Na ettől áll a hátamon a szőr.Szerinted most mi a jobb a gyereknek, ha társaságban van és értelmes dolgokkal foglalkozik, vagy ha itthon unalmában megnézi az összes rajzfilmet és számítógépes játékot? Szerintem az előbbi.De ő ezt(mármint anyós)nem érti meg.

Nálunk 6 felé kezdődik a rajcsúr, egyszerűen nem lehet leállítani,teljesen felpörög a gyerek, vihogva rohangál, lebukfencezik a rekaméról, a fejünkön ugrál,stb.,biztos ismerős.Szóval én is alig várom a hét órát, a fürdést, de aztán még folytatja, amíg balázs megkapja az esti tejcsit vagy kakaót.Aztán 8-kor alvás(szerencsére elég gyorsan, bár most,hogy világos van,kicsit nehezebben megy).Mostanában rákapott az esti mesére, a m1-en egész tűrhető régi mesék vannak 19.30-kor.

Hogy jönnek ki? Azt kell mondanom, hogy egész jól, nagyon szeretik egymást(időnként van, hogy nem bírják a másikat elviselni, de ez velünk,felnőttekkel is előfordul), Tünde anyáskodik,óvja, félti a tesóját és tanítgatja is mindenféle jóra-rosszra(múltkor elmesélte neki, hogy mi a szivacs,kapott egy táblát krétákkal a szülinapjára:"látod Baluka, ez a szivacs.Ezzel kell letörölni a táblát") Balázs pedig teljesen bálványozza.Mondjuk ő a féltékenyebb, ha a Tündivel játszom, egyből jön, bújik.Ugyanez fordítva, de Tünde nem olyan erőszakos.Balu, ha tehetné, kisajátítana.
Miért, nálatok milyen a kapcsolat?

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Kriszta!
Van messengered? Ha igen,esténként trécselhetnénk ott. Gyorsabb,mint így, és férjem szavával élve: izgisebb is. Mit szólsz?
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Sajnos nincs messengerem, de nekem este szinte "könyörögni" kell, hogy apuka a gép elé engedjen. Igen nekem is ismerős, az esti pörgés, csak kár, hogy én nem vagyok egy megatürelmes anyóca, és van, hogy elég nehezen viselem. Bár, most, hogy anya-napot tartottunk drága anyukámmal egy kicsit feltöltődtem. Ilyenkor felkerekedünk és pasik és manók nélkül "élvezzük az életet" Kép. Nálunk is a kisebb féltékeny(ebb), van amikor a "bunyót" ő kezdeményezi. De a tanítgatás és a bálványozás nálunk is megvan.
Néha elcsodálkozom, hogy a lányokban mennyire megvan az anyáskodó ösztön, Tündi is ilyen Kép. Nálunk, mivel a Peti nagyobb, inkább autók, vonatok stb. vannak, de az Eszter eteti-itatja-ringatja a babáját Kép.

Szobatisztaságról is. Nálatok volt olyan, hogy rendesen iszik Tündi, és nem pisil? Hiába van bent a bili, hiába iszik a Peti viszonylag "rendesen", nem akar pisilni. Pl. tegnap is reggel 7-kor pisilt itthon, elmentünk anyuékhoz, és ott is van bilije, használja is, de azt mondta, hogy nem kell pisilni, du. fél 4 körül értünk haza, és csak akkor pisilt. Itthon ez nem gond, de mi csak akkor vagyunk itthon ha nagyon muszáj, mindig menekülünk a nagyi(k)hoz, mert mégiscsak kertes ház(ak). A játszóteret én nem nagyon szeretem, mert bár mindkét manó barátkozó, a nagy egy idő után elkezdi szadizni a többit (mindegy, hogy kisebb v. nagyobb nála), ha nem az van amit ő akar. Elég kellemetlen (nekem), főleg azért, mert a többi gyerek (hellyel-közzel) "angyal".

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!
Nekem is könyörögni kell a gépért,ezt az érzést ismerem.Azt az időt használom ki,amíg kimegy az erkélyre vagy wc-re, és már el is foglalom a helyét.
Én is nagyon nehezen viselem az esti (és napközbeni) túlpörgéseket, mert hát én sem az a nagyon türelmes fajta anyuka vagyok, persze néha megszáll az angyal és hihetetlen nyugalommal viselem a hülyeségeket, de általában nem túl jól kezelem a helyzetet, főleg rossz napjaimon. Olyankor legszívesebben csak egyedül lennék.
Apropó egyedüllét.Nálunk úgy havonta, de inkább kéthavonta van egy olyan hétvége, amikor csak kettesben vagyunk a férjemmel, de általában utána még nehezebb nekem, mert hozzászokni a "jóhoz" nagyon könnyű és úgy vettem észre, még türelmetlenebb vagyok egy-két napig.Aztán persze minden visszaáll az eredeti kerékvágásba.Kép

Szobatisztaság:Tündinél ilyen tavaly fordult elő, amikor még az elején jártunk a kérdésnek,most ti vagytok ebben a cipőben, úgyhogy ne izgulj, szerintem el fog múlni, meg kell szoknia még ezt az új helyzetet. Arról lehet szó, hogy már nem érzi a feneke alatt a pelust, hogy bátran beleengedhesse, ugyanakkor a játék fontosabb, mint a pisilés, és játék közben talán elfelejti, hogy kell. Velem is előfordult már hasonló eset(persze nem játszom,de például munka vagy kirándulás közben), sőt nálam az a helyzet, hogy idegen helyen abszolút nem tudok pisilni,tehát volt hogy már szétrepedt szinte a hasam egy hosszú út során, de útszélen nem megy, benzinkútnál nem megy, nyilvános wc-n nem megy(hát még ha van benn valaki a másikban!), ja és muszájból sem megy...
Szóval nem egy egyszerű eset vagyok.
Visszatérve a fiadra, szerintem ne aggódj, nemsokára túllesz ezen, amúgy meg ha nagyon tele van a hólyagja, muszáj kiürülnie, nem marad bent. És előbb-utóbb rájön majd, hogy jobb előbb.

Jó nektek, hogy a nagyszülők kertes házban laknak.
Nekünk sajnos csak a játszótér marad, bár én sem szívesen megyek oda az állapotuk miatt. Most felújítottak itt egyet, de annak a talaj pedig vörös sóder lett, ami úgy megfogja a ruhájukat, hogy alig lehet kimosni, ha egyáltalán ki lehet.
Úgyhogy ha tehetjük, meg ha a kicsit lustácsak férjemet sikerül rávennem, inkább elmegyünk kirándulni, vagy csak a Margitszigetre, Városligetbe. Tudod, ő jobban szeret csak itt sétálni, de én már őszintén szólva nagyon unom a lakótelepet.

Egyébként hogy hívják a csemetéidet? Nem emlékszem, hogy írtad volna valamikor(bár lehet, hogy csak a memóriám lett rossz.Kép Egyébként neked nem romlott a memóriád a szülések óta, illetve nem lettél szétszórtabb? Én sokszor felejtek el dolgokat, egy csomószor van, hogy vissza kell mennem a lakásba, mert a pénzt otthon hagyom, meg ilyesmi...Kép Tisztára vén hülyének érzem ilyenkor magamKép )
Na , most már teljesen eltértem a tárgytól.Kép
Egyébként Tünde most kezd verekedni, féltékenykedni. Úgy látszik, később alakult ki nála. Remélem azért nem lesz sokkal rosszabb.

Bocs a kisregényért, de olyan jó, hogy van valaki, aki ugyanolyan cipőben jár, mint én és megbeszélhetem vele ezeket a dolgokat.

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Bocs, hogy csak most keveredtem ide, de a lustaság nagy úr Kép. (Mostanában, ha nem iszom kávét este 8-ig, kidőlök Kép).

A fiamat Péternek hívják, a leányom pedig Eszter.

Én is elfelejtek sok mindent, és erősen dekoncentrált vagyok (hja kérem kismamaagy Kép).

Jelentem pisiügyben tiszta jók vagyunk Kép. Megvolt a folyadékteszt: a Peti nagyon szereti a Bolero multivitaminos innyát (ez nem a reklám helye), és ma majdnem 1 liternyit ivott belőle (remélem ezt védőnők nem olvassák Kép). Láss csodát 5x pisilt délután, a biliért kimegy a wc-be (a kiöntés-lehúzás-kimosás hármasát már rám hagyja, igazi ffi Kép). Úgyhogy óvatjával kijelentem, hogy a fiam megbízhatóan szobatiszta KépKépKép (az éjszakaival meg nem foglalkozunk).

Az én férjemnek még a parkba sem akaródzik lejönni velünk, szinte mindig meg kell győznöm, hogy ő is akar jönni. Csak azt nem értem, miért kell fél órát kérni, amikor úgyis az a vége, hogy lejön (séta helyére behelyettesíthető bevásárlás, mosogatás...) Kép.

Én is örülök, hogy végre nem egy szuperanyával akadtam össze, és a hasonló cipős dolog Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Örülök, hogy leküzdötted a lustaságot Kép.
Már azt hittem, egyedül maradok.

Gratula Petinek!Az éjszakai még ráér.

Tünde mostanában élt meg egy olyan időszakot, amikor minden alkalommal a bugyiba ment a kaki. Nem tudom, minek a hatására, de pár napig bugyit mostam, volt, hogy egy nap többször(de csak kis folt, nem igazi kaki, persze utána ült a wc-re, ahol nem történt semmi). Szerencsére túl van ezen.

Tegnap volt szülői az oviban. Esernyő lesz a jele, mint nekem volt. És az ovónénink nagyon szimpatikus nekem. Két csoport lett és szorítottam, hogy őt kapjuk és bejött. És a felújított termet kaptuk, ami nagyon szép. Bizakodó vagyok, bár Tünde elég nehéz eset, ha nem akar valamit(még én sem tudom megnyugtatni és megyőzni)

Bocs, most mennem kell, mert mindketten betegek, megyünk a doktornénihez.

Szia!
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Jobbulást a manócskáknak (remélem semmi komoly).

Én még el sem tudom képzelni, hogy a kakihoz ne pelust kelljen használni Kép. Bár az óvónénink azt mondta, hogy semmi gond, és hogy vszeg nem fog az oviba kakilni, hanem hazahozza, és nyugodjak meg, hamar beáll majd arra, hogy v. reggel ovi előtt, vagy du. ovi után kakil majd, de a lényeg, hogy ITTHON. Na majd kiderül.

Hétfőn mi is voltunk szülőin, a mi jelünk perec lesz. Holnap pedig megyünk ovipiknikre, majd beszámolok Kép.

Ahogy hallgattam az óvónéniket beszoktatásról, napirendről... akkor gondoltam csak bele, hogy egy új korszak kezdődik, véget ér a babázás boldog-idegtépő időszaka, és elkezdjük az ÉLETET szabályokkal, rendszerekkel. Amennyire várom, annyira félek is tőle. Viszont annak örülök, hogy szeptembertől én is aktívan hozzájárulok családom anyagi "gyarapodásához". Csak ne sokat betegeskedjenek (most majd kiderül van-e vmi plusz azzal, hogy a Petit 13 hónapig szoptattam, az Esztert pedig még mindig szoptatom legalább 2x naponta).

Örülök, hogy neked is ilyen jó benyomásod van az oviról Kép, ezt majd biztos Tündi is értékeli, mert megérzi, hogy nyugodt szívvel engeded oda, vagy te is bizonytalan vagy az ovival kapcsolatban.

Most mennem kell, mert jön a védőnénink környezettanulmányra (kell a bölcsihez), úgyhogy összekapom a lakást (ilyenkor örülök, hogy csak másfél szobás Kép).

Tündinek, Balukának jobbulást mégegyszer Kép.

Szia!
gkriszta_77
 
 


Köszi Kriszta, a gyerekek már jobban vannak, most mi vagyunk betegek.
Az ovitól én is félek egy kicsit, de nélunk inkább apa olyan, hogy úristen, olyan sokáig(f4), és nem lehet előbb elhozni, és miért nem lehet mondjuk minden pénteken itthon? Szóval még nem nőtt fel ő sem. Egyébként az apukák mennyit segítenekben épp az előbb panaszkodtam ki magam, majd nézd meg, ha érdekel.
A mi lakásunk is csak 1,5 szoba(35nm),tényleg én is csak akkor örülök, amikor takarítani kell.

Most befejezem, vár a házimunka, Balázs felébredt, végzett a mosógép is.
Lehet, hogy este még visszanézek, bár én inkább ilyenkor érek rá.
Szia!
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Örülök, hogy a kicsik már jobban vannak, most nektek jobbulást.

Voltunk ovipiknikezni. Óriási volt. A gyerekek (a kicsi is) birtokba vették az ovit, a játékokat és az óvódásokat is "betámadták", csak mi szülők feszengtünk eleinte. Elnéztem, ahogy a férjem focizik és kosarazik a fiunkkal, csak kár, hogy a játszótér nálunk is rém. (Egyedül ő még sétálni sem megy velük, csak akkor vállalja a közös vásárlást v. akármit, ha csak az egyiket viszi - érdekes, ilyenkor általában lelkes).
Úgyhogy teljesen nyugodt szívvel "passzolom le" a Petit, az óvónénik is tüneményesek Kép.

Olvastam. Az én férjemnek van egy öccse, de 12 éves koráig ő is "főnök" volt, megszokta, hogy mindent anyuci csinál, és megszokta, hogy én pedig nem mindig (szeretném). Már lelkileg készítem, hogy ősztől én sem vagyok itthon, és ha grammra nem is felezzük el a házimunkát, erősen be kell segítenie. Aranyos, azt mondja, hogy persze, jól van kicsim... (na majd meglátja Kép)
Mi 46 nm-esben lakunk, de a konyhában nálunk sem férne el egy mosogatógép (még mi sem Kép).
Mi is családi házról álmodunk úgy 3-4 év múlva, és akkorra tervezzük - egyelőre inkább én - a hármaskát Kép, de csakis csh-ba, főleg, hogy a Peti egész nap pörögpörögpörögpörög Kép (mint a Punto reklám).

Gyógyulgassatok Kép
Szia!

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!
Köszi, hál'Istennek, már jobban vagyunk, én szerencsére megúsztam egy torokkaparós, egész napos émelygéssel, és ráhúzódhatott a fülemre, mert két napja be van dugulva a jobb fülem, egyébként tökjól vagyok. A férjem is túlélte, már ő is jól van. Tündi még elég taknyos, de ugyanolyan lelőhetetlen, mint máskor.Kép Kép

Nagyritkán nálunk is van olyan, hogy leviszi magával Tündét vásárolni, de ez tényleg nagyon ritka.Kép
És ígérgetések persze mindig vannak, hogy majd többet segít, még szép, csak a betartással vannak gondok.Kép

Szeretnénk családi házat(nem túl nagyot, elég egy 70 nm-es is, csak legyen külön szobájuk a gyerekeknek,világos nagy!konyhám és külön wc), sokkal inkább, mint egy nagyobb panelt, de sajnos majd az anyagi lehetőségek fogják megmondani, hogy melyik lesz belőle.;)

Szeretnél harmadikat? Irigylem és tisztelem az energiádat és magát a vágyat, mert én mióta Balázs megszületett, semmi pénzért nem szülnék még egyet. Nem mintha nem szerettem volna hármat, de sajnos idegileg és fizikailag(+ anyagilag sem) sem tudnám úgy vállalni, ahogy kellene.(sajnos elég ideges és hirtelen természet vagyok, máskor meg megszáll a kisangyal és mindent teljes nyugalommal végzek és kezelekKép ).Szóval minden csodálatom a tiéd(és a többi sokgyerekes anyukáé), és sok szerencsét és egészséget hozzá!Kép

Szobatisztaságról: Tündi ismét bugyicsokizós korszakát éli, ma megint két bugyit kakizott össze(de nem kakált be, csak megszínezte a bugyit).Megint nagyon belemerül a játékba és későn indul a wc felé. De majd ismét helyreáll a rend. Már megszoktam.Kép

Örülök, hogy az oviban minden jól ment, nálunk majd aug-ban lesznek ismerkedős napok.Remélem, nem lesz nálunk sem gond.

Képzeld,keddhez négy hétre, négy év után(2001.óta nem nyaraltunk) végre ismét megyünk a Balcsihoz. Már alig várom. Igaz, csak 5 nap(ennyit tudtunk megoldani a férjem munkája miatt), de nagyon kell már a környezetváltozás és kikapcsolódás! De jó lesz!Kép

Az jutott eszembe, hogy ha volna kedved hozzá, nem futnánk valamikor össze személyesen, gyerekekkel, vagy csak mi ketten kikapcsolódni?
Mit szólsz hozzá?Kép

Szia!
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Örülök, hogy jobban vagytok, további gyógyulgatást Kép.

A hármaska nálunk is azért még a jövő zenéje. A férjem hol azt mondja, hogy milyen jó lesz megint egy pici, és hogy fog neki örülni a két manócska (ez ált. akkor van, amikor együtt eljátszogatnak, mosolyognak, ahogy a Peti mondja "aranyosak"). Ha épp sikong-visong van, akkor pedig azt mondja, hogy "felejtős" a hármaska.

Ha minden igaz mi is megyünk nyaralni, kb. akkor amikor ti és mi is a Balcsira Kép. Hogy pontosan mikor még nem tudjuk, mert meg kell várnom a bölcsis szülőit (júl.12) és el kell jutnom a forgalmi vizsgámig (aminek persze sikerülnie kell Kép), és úgy kell kitalálni mindent, hogy aug. elejétől lehet az Esztert bölcsibe szoktatni, a Petit pedig aug. közepétől oviba. Ráadásul (hál'Istennek) szept. 1-jétől üzletvezetőként dolgozom, egyelőre ennyit tudok a leendő munkámról, erre még erősen rá kell mozdulnom Kép.

Én is szeretnék veled/veletek találkozni, de amíg nem vagyok túl a forgalmin nem nagyon tudunk, mert elég kiszámíthatatlan az életünk, bármelyik pill. csöröghet a tel. hogy most anyu ráér, tud vigyázni a manókra, és akkor mehetek vezetni.

Addig is itt talizzunk Kép

Szia!
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Kép
gkriszta_77
 
 


Szia!
Úgy látom, te is most írtál, remélem, még itt vagy.
De jó neked, hogy forgalmizol. Én is szeretnék vezetni tanulni, de nálunk ez még a jövő zenéje, talán a köv. évben.
Hová mentek a Balcsihoz? Mi B.szemesre.

Kicsit irigyellek, hogy mész dolgozni, én is vágyom már egy kis "magánéletre", aztán lehet, hogy ezt fogom visszasírni.

Képzeld, fogyizom a 90 napossal. Tegnap kezdtem és kicsit szenvedek, hogy nem ehetem,amit akarok és azt is csak kis mennyiségben.Kép remélem az eredmény majd megvigasztal.Kép

Szia!
boncsi
 
 


Szia!

Az oktatóm azt mondja, hogy elvisz vizsgázni júl. közepéig (akkor megy nyaralni), kicsit ijesztő, hogy utána meg kell tanulnom EGYEDÜL boldogulni az utakon, de azért már nagyon várom!
(Csak azt sajnálom, hogy nem 10 éve kezdtem el Kép) Ahogy lehet, te is vágj bele Kép.

Remélem, már meggyógyult a família Kép.

Még nem tudjuk, hova megyünk - megnézem majd a neten -, terveink szerint vhol a déli parton bérelünk egy kis házat, csajos nyaralás lesz (+Peti Kép), fiúk meg majd hétvégén (az kicsit olyan, mint itthon, mert körbeugráljuk ám őket, érkezésük előtt 2 nappal már az a téma, hogy mit főzzünk nekik).

Biztos szuper lesz az eredmény Kép, az már fél siker, hogy elhatároztad magad Kép.
Melyik a 90 napos?

Én a Norbi-félét csinál(gat)om, és a Réka-tornát (2.-at és beledöglöm Kép, viszont nagyon hatékony, ha vki rendszeresen csinálja - nem úgy mint én). Persze, az update nem igazán tolerálja este a hatalmas tányér bolognait Kép, de én annál inkább Kép.

Szia!
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Már jól vagyunk, köszi.

A déli parton szerintem Szemes a legjobb hely, persze, ha a csendes helyeket szeretitek. Mi egy apartmanba megyünk, 2500 ft egy éj/fő, de a gyereknek 3 évig ingyenes, utána 50%, kiságyat is adnak, csak messze van a parttól. Ami közel volt, az már 10000 volt egy éjszakára, de a teljes ház és 6-7 főre(ha jól emlékszem).Ez úgy 50-80m-re van a parttól( de azt hiszem min. 5 éjszakára adja csak ki)

Én a Norbis tornát csináltam- most csak a fenékformálóját, az is elég kemény, és egy angol nőcinek az kazettájára tornázom(ezt még 5 éve vettem és fogytam vele akkor 8 kg-t, meg még futottam...)
Hát ez a 90 napos egy kicsit meredekebb, mint a norbis, ez 4 naponta változik meghatározva: 1.nap fehérje(hús, tojás, vaj,tej, ja és leves,saláta), 2.nap keményítő(krumpli,borsó, lencse,rizs), 3.nap szénhidrát(tészta, kalács, torta, fagyi), 4.nap gyümölcs. És havonta egyszer egy víznap. Állítólag igen hatékony(centiben jobban),majd meglátjuk, én az első körön vagyok túl, ma kezdem a második 1.napomat.

Szorítok neked a vizsgán, én is mennék, de sajnos anyagilag most nem engedhetjük meg.Kép Pedig olyan jó lenne, elképzeltem, hogy hazafelé én vezetnék a kirándulásról.Kép

Tündi tegnap megint bepisilt,bekakilt a játszótérenKép

Szia!
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Köszi a tippet Kép, én szeretem a csendes helyet, de az anyuval megyünk, és ő egy kicsit pörgős, szereti a nyüzsit, de eddig még nem volt gond a közös nyaralás, mióta a Peti megvan, mindig együtt oldjuk meg Kép. Tavaly nem nyaraltunk (Eszter még kicsi volt), csak néhányszor Zamárdiztunk Kép, annyira tetszett, teljesen bele szerelmesedtem Kép.

Ez a 90 napos nem kicsit meredek, hanem nagyon.
Anyósom tavaly tavasszal kezdte, le is fogyott vele szépen 11 kg-t, de a lényeg, hogy nem jött rá vissza. Én ezt nem tudnám véghez vinni, úgyhogy bele sem kezdek Kép, viszont neked gratulálok, nem semmi, hogy ebbe belevágtál Kép.

Lehet, hogy a nagy meleg miatt sokat ivott, és nem jól mérte fel, hogy kell-e pisilnie v. vissza tudja-e tartani. (Most, hogy szinte egész nap isznak a Peti is sokszor mondja, hogy nem kell neki pisilni, köv. pillanatban pedig szalad ki a biliért). Gondolom a kakis bugyi ismét ok nélkül jött, mint a múltkor. Ezen is biztos hamar túl lesztek Kép.

Ma anyóséknál voltunk, a kicsik egész nap pancsoltak, rohangáltak a kertben. Eszter pedig a medencében megszólalt, hogy óóó! és felállt, ki akart jönni a pancsiból, nem értettük, hogy miért, kiderült, hogy elkezdett kakilni. Gyorsan bilit adtunk a popsija alá, elé raktunk egy csomó játékot és vártunk. Volt minden Kép. Tudom, hogy ezt nem ő "produkálta", hanem csak pont a bilin történtek a dolgok, de úgy örültünk Kép. Miután a teraszt egyszer összepisilte, már fürdőbugyiban hoztuk haza (mondjuk csak kb. 20 perc az út).

A Petivel - szerintem - nagyon sokat vártunk, hogy levegyük a pelust, de azóta szerencsére, csak egyszer engedte az elejét a bugyiba - belefeledkezett a játékba. Én még mindig "irígykedem" rátok, mert nálunk még esély sincs arra, hogy kaki bilibe/wc-be menjen.

Szia!
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Ne aggódj, hamarosan a kaki is menni fog!
Esztinek puszi,amiért ügyi volt!Aranyos, és mi az, hogy nem ő produkálta, hát szólt, amikor elkezdett kakilni, nem?

A fogyival már elérte egy kiló és átlag 2-3 cm mínuszt(6 nap alatt).Úgyhogy ezek után folytatom, már nem vagyok igazán éhes.Már csak a sorrendet kell betartanom.

Ellopták a pénztárcámatKép Mindenemmel együtt...
de már nem vagyok ideges, majd pótoljuk az iratokat. Csak nagyon-nagyon szomorú vagyok, mert az én hibám, rossz helyen tartottam(a babakocsiban).Kép

Tegnap strandoltunk, Tündi hihetetlenül élvezte, kellemesen csalódtam, Balázs viszont még félt a víztől, úgyhogy ő apucival hűsölt az árnyékban.Kép

Már alig várom a Balcsit!!!

Most megyek,mert lassan el kell kezdenem a napi feladatokat!Kép

Szia!
Boncsi
boncsi
 
 


Sziasztok lányok!

Van nekem egy két és fél éves nagylányom, aki jelenleg még pelusos. Egyszer-egyszer hajlandó ráülni a bilire, (néha volt már pisi is bele) de többnyire inkább nem. Jobbára nem érdekli az ügy. Szerintem kényelmesnek találja a pelust, -bár magát a peluscserét nem, azon mindig küzdenem kell vele. Tudatában van annak, hogy mikor pisil, kakil, néha megáll, és kommentálja is. :-) Én eddig úgy voltam vele, hogy ráér még, hiszen idén még úgysem mehet oviba, majd csak jövőre, hiszen januári születésű. Az oviba azért már elő-jelentkeztünk, mert elég nagy szokott lenni a túljelentkezés itt a kerületben. Igenám, de legnagyobb meglepetésemre -noha korábban szóban elutasítottak, -most mégis kaptam egy levelet, amiben azt írták, hogy most szeptembertől felveszik, annak ellenére, hogy még nincs 3 éves. (Több új csoportot is indítottak a kerületben, gondolom abba már befértünk.)
A kérdésem az volna, hogy szerintetek két hónap alatt el szokták érni a gyerekek azt a fokú szobatisztaságot, hogy a délutáni alváshoz se kelljen pelus? Érdemes elkezdenem próbálkozni ezügyben, vagy ne erőlködjek, ez túl kevés idő?

Yoan
yoan
 
 


Szia Yoan!

Nálunk kb.két nap alatt lett szobatiszta a leányzó.(perszer még adtam rá du.pelust, de szerintem az is 1 hónap alatt megoldódott).
A lényeg, hogy ugyanígy júniusban jött össze a dolog,mégpedig úgy, hogy nem adtam rá se pelust, se bugyit. Néhány szőnyegre-parkettára pisi után(ennyit szerintem megér) magától ment a biliért, és aztán már csak alváshoz kellett a pelus. Balesetek sem nagyon voltak.
Szóval szerintem 2,5 hónap nagyon sok idő, próbáld ki ezt a módszert. Úgyis jó meleg van, nem fog megfázni.
Sok sikert!Kép
Boncsi
boncsi
 
 


Szis Boncsi!

Ilyennel már próbálkoztunk kétszer, kb. 1 hónapja. Mindkétszer ő mondta, hogy nem akar pelust, inkább adjak rá bugyit. Mondtam oké, örülök: kapott bugyit. Ezekután rövid 3 óra leforgása alatt ötször pisilt a szőnyegre, ami nem lett volna baj, -tudom, hogy ez ezzel jár,- hanem a gondom az volt, hogy abszolút nem zavarta. Ugyanúgy vígan eljátszott tovább a pisis bugyiban. Amikor meg ajánlgattam neki, hogy üljön rá a bilire, (vagy a vécére, mert van wc-szűkítőnk is) és próbáljuk meg a pisit oda csurrantani, ott a helye,- akkor azt kategorikusan elutasította. Nem értem a kis gondolatvilágát, mert pl. ha én pisilek, akkor már többször volt, hogy mondta, hogy én is, én is!, csak épp a pelust nem engedi levenni, még véletlenül se. Vígan üldögél a vécén ruhában, tekeri le a papírt, törölgeti a nadrágját. De ruha nélkül semmi pénzért. (Mellesleg soha nem szokott hagyni egyedül pisilnem, mindig ott ácsorog a térdemnél.)

Yoan
yoan
 
 


Szia Yoan!
Azt írtam, hogy bugyit se adj rá! Buyival mi is ugyanúgy jártunk, ahogy te írtad, azért próbálkoztunk(anyu javaslatára) bugyi nélkül és az jött be. Próbáld meg úgy is, hátha!Kép Ne keseredj el, mi is végigjártuk azt, amit most leírtál, és tényleg nagyon hamar elértük a szobatisztaságot a csupasz seggóval.Kép
Majd írj, hogy mik a fejlemények!

Szia Kriszta!
Mi újság veletek? Voltatok valamerre a hétvégén?(strand, hazai tavak) Rég jelentkeztél,remélem nincs semmi baj(még csak pár napja nem írtál, de már hiányzolKép).
Gyerkőcök jól vannak?
Figyu! Nálatok is úgy volt, hogy amint levetted Petiről a pelust, máris a kukacát morzsolgatta? Nálunk most ez megy. Meg Tündi is felfedezte magáét, állandóan a kezén ül, ha levetkőzik, akkor meg nézegeti. Ez most normális? Örüljek neki, hagyjam, vagy tiltsam? Mit gondolsz?

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Tegnap késő este szerettem volna írni, erre "a lap nem jeleníthető meg" Kép.

Pénztárca Kép, egyszer már én is megjártam, de szerencsére iratok nem voltak nálam (kb. előtte egy héttel vettem át az "új" nevemre az okmányokat).

Nemrég mi is voltunk "nagy" pancsiban (barlangfürdő), először egyik sem akart bemenni, aztán pedig kijönni Kép. Tündi édes lehetett, Baluka pedig majd a Balcsin rájön, hogy mi a jó Kép (Peti a második nyarán félt a Balcsitól, de egy felfújható "Forma 1"-es megoldotta a problémát Kép).

A szombatot a párom szüleinél töltöttük (szuper volt), apuci vas. dolgozott, úgyhogy semmi extra (játszótér, hiszti...).

Kukac morzsolgatása elég (nagyon) gyakori, sőt az Eszter is most - hogy nincs rajta pelus - megtalálta a puncust. Teljesen normális Kép (szerintem), tiltani semmiféleképpen ne tiltsd, a legjobb, ha észre sem veszed Kép. (Egyébként az Eszter, ha látja a Peti kukacát meg akarja fogni, szegény kissrác pedig menekül a hugi elől Kép). Én úgy gondolom, hogy ez teljesen normális, persze, ha mondjuk egész nap csak ezzel foglalkozna, az más lenne, de gondolom nem ez van nálatok. Nyugi Kép.

Yoan!

Én igazából nem tudok neked tippet adni, mert a fiam csak kb. 1 hónapja döntött úgy, hogy bili (ritkán wc-szűkítő), ő pedig már elmúlt 3,5 éves. Én is próbálkoztam mindennel, a pelust is levettük (az volt a játéka, hogy összepisilte a lakást, és "anya, mossuk fel"), a pisis bugyiban (sőt kakisban is) ő is addig játszott, amíg észre nem vettem Kép. Hiába beszéltem a "lelkére" (már nagy vagy, kezdődik az ovi...) v. ígértem be vmit a "produkcióért", semmi. Azt pedig, hogy másokhoz hasonlítgassam (ezt sokan ajánlották), hogy bezzeg ő már bugyit hord, inkább kihagytam. Szóval nálam ő döntötte el, viszont egyik napról a másikra megbízhatóan szobatiszta lett. A délutáni alvás érdekes lesz (ő is most kezdi az ovit), mert ő már v. egy éve nem alszik du. Kép. Egyébként az egyik leendő ovis társa (kislány) még pelusos és ő 4 lesz ősszel, de az ovi nem csinált gondot, azt mondták, hogy majd látja a többi manót, és akkor neki sem kell többet, addig is adnak neki pelust, ha kéri Kép. Ha az oviba felveszik 2,5 évesen akkor erre is biztos gondolnak, úgyhogy ne görcsölj ezen Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Sziasztok lányok,

Boncsi, Kriszta, köszi szépen. Akkor most majd meg fogjuk próbálni bugyi nélkül is a dolgot. Hátha az bejön. Kép Az ovi hozzáállásáról annyit tudok, hogy amikor jelentkeztünk, akkor mondta a vezetőnő, hogy szobatisztának kell lennie, de hogy ezt mennyire veszik szigorúan, azt nem tudom.

Yoan
yoan
 
 


Sziasztok!

Kriszta! Örülök, hogy írtál! Kukac és punci már nem zavar annyira, igazából érdekelt, hogy mennyire általános ez, Tündét egyébként nagyon foglalkoztatja most a nemiség, folyton erről beszél, meg hogy mekkora cicim van, és ő nem akar nagyot, a fiúk állva pisilnek, miért
van fütyijük, stb. Balázsnál pedig azért rossz(persze fürdés után semmi gond), mert ahogy kibontom a pelust, akár a kakiba is belenyúl és aztán ken össze mindent.

Remélem, hogy a Balcsin alakul a nagy víztől való félelme, bár úgy emlékszem, Tündit is ölben kellett vinni a Velencei-tóba és úgy sétálgatni, mert, ha letettem,sikított ennyi idős korában.Kép
Vices lehet, ahogy a kicsi lányod szalad a bátyja után, hogy megfütyörészhesseKépKépKép

Jó lehetett a barlangfürdő. Hol voltatok?

Egyébként a pénztárcámban nekem is az egy hónapos személyim volt benneKép Ez van.Már nem idegesítem magam rajta, majd apránként pótolom.

Tudod már, hogy mikor vizsgázol? HOgy szoríthassakKép


Yoan!
Sok sikert, majd írj a fejleményekről!

Sziasztok!
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Nálunk az Eszter a "pelusba nyúlós", sőt, amikor bekrémezem, neki mindig meg kell kóstolni a krémet brrr.... Már az is előfordult (nem is egyszer), hogy bébi kibontja a pelust, és tiszta barna mindene, amitől betojtam, hogy meg is kóstolta (dupla brrr...). Volt egy időszak, hogy alig tudtam pelenkázni, mert a pracli állandóan útban volt Kép.

Miskolctapolcán voltunk, és nemcsak a manókat varázsolta el a hely, hanem minket is. Szerintem káprázatos volt Kép, bár egy kicsit húzósnak tartottam a beugrót (már nem emlékszem pontosan, hogy mennyi volt, de ledöbbentem, hogy az egész napos, és az "utolsó 3 órás" belépő között 2-300 Ft különbség volt csak.

Peti még tavaly nyáron sem akart először bemenni a Balcsiba, de amikor az Esztert bevittük, akkor már ő is lelkes volt, sőt idén amikor először akartam a kis kerti medencébe rakni, sírógörcsöt kapott, hogy ő nem akar stb... Ismét a Forma 1-es tette helyre a dolgokat Kép, majd a Balcsira is levisszük, biztos ami biztos Kép.

Igazad van, tényleg semmi értelme ezen húzni magad, úgysem változtat semmit a dolgon, csak magaddal szúrsz ki ha ezen puffogsz (én sajnos erre hajlamos vagyok).

Ha minden igaz (pénteken derül ki, hogy belevágunk-e) július 13-án megyek. Ma kezdtük el a vizsgaútvonalakat (6-ból 2-t csináltunk).
Holnap (azaz ma) jön a lakott területen kívüli, ha kedves az életetek, ne menjetek Dunakeszi felé Kép.

Yoan!
Én is drukkolok Kép.

Sziasztok!
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Miskolctapolca nagyon szép. Nekem Miskolc mellett laknak a rokonaim, úgyhogy minden nyarat és téli szünetet+tavaszit lenn töltöttünk a húgommal nagymamáméknál, és sokat jártunk Tapolcára, bár inkább az ottani strandra, a barlangfürdőben csak 1x voltunk azt hiszem, és még a felújítás előtt(ha jól emlékszem).Én is néztem a mostani árakat, hát tényleg meredek. Egyébként hogy kerültetek arrafelé, vagy direkt a fürdő volt a cél?

A fogyókúrát lecseréltem az update-re, mert elegem lett a sok tiltástól, hogy egy csomó dolgot nem ehetek, mert együtt van a protein a szénhidráttal,stb.Úgyhogy váltottam(még csak ma kezdem azt el)Kép

Majd drukkolok a vizsgán,biztos menni fog.Kép

Tök jó volt tegnap a kis lehűlés, nem? Mondjuk én szeretem a meleget, de mégis kellett már egy kis hűs. Bár pont fordítva hatott rám, mert elég szarul voltam tegnap, és még undok is mindenkivel, igazi kibírhatatlan, házsártos feleség.Kép Mára szerencsére kialudtam.Kép

Tünde mostanában sorozatosan rosszat álmodik(majdnem egy hete minden nap), sírva jön hozzánk,vagy hív be magához. az egész azzal kezdődött, hogy látott egy piros szemű,lebegő csúnya bácsit(rövid hajjal és szakállal,fekete ruhában, ezt a pontos leírást ő adta)a szobájában.Kivittem hozzánk.Ott teljesen belémbújt, még féltem is, hogy kap levegőt, csurom víz volt, még nem láttam így félni. Aztán reggel mondja, hogy nem csak a szobájában volt, hanem itt az ajtóban is, és a kezét rátette a fejemre és nézte őt.(mondjuk éjjel rajtunk is futkosott a hideg a férjemmel)tiszta horror!
Utána két nyugodt éjszaka következett, és aztán a mindennapos felriadás és persze minden este jól körülnéz a szobájában lefekvéskor.
Mit szólsz?

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Árut vittünk vidékre és, bár nem esett útba, kitaláltuk, hogy elmegyünk a barlangfürdőbe.

Én is azért választottam az update-et, mert szinte mindent ehetek, és én nagyon szeretek ám enni Kép.

Érdekes, hogy én a világon a legjobban fázni utálok, de ez nekem is sok volt, én most érzem igazán jól magam, hogy nyitva az ablak, és jön be a hüsike Kép.

Tényleg elég ijesztő, amit Tünde mostanában át él. Hasonló figura van a Pindur Pandúrokban is Kép (igyekszem kikapcsolni mielőtt elkezdődik, mert ezeket a meséket a Peti bűvölten nézi).
Amikor én láttam egy pszichohorrort (azóta semmilyen durvább filmet nem nézek) nagyon féltem, nekem lelki megnyugvást az adott, hogy elkezdtem olvasni a Bibliát, és azóta bármilyen félelmem van este elalvás előtt olvasgatom.

Nálunk a gyerekek rögtön pancsi után elalszanak, így nem tudok nekik mesét olvasni (kész röhej, sőt még ha énekelni akarok nekik, akkor is visítanak, hogy neeee...Kép-bár ha a suliban a kórusban énekeltem, azért annyire nem lehet gáz, szerintem Kép).
Ha te olvasol nekik, akkor a legaranyosabb mesét olvasd, amiben még véletlenül sincs erőszak. Bár az nem tartozik rám, hogy vallásosak vagytok-e v. sem, lehet hogy néhány történet Istenről segítene, megnyugtatná, hogy amíg ő alszik, addig is vigyáznak rá, Balukára és a szüleire Kép.
Mondjuk ez a helyzet egész más, de ha én el szeretném terelni a Peti gondolatait - hosszabb távon - bármiről, nálunk még felmerül a Mikulás is, hogy most mit csinálhat, és hogy milyen jó volt, és milyen jó lesz... Előbb utóbb a manó gondolatait a Mikulás, Karácsony... "uralja" és talán segít elterelni a negatív gondolatait.

Tegnap külön voltak a gyerekek, és amikor hazafelé sétáltunk a Petivel, Eszter és apa lejöttek elénk. Ez a két kis büdös kölök, amikor meglátták egymást, elkezdték egymás nevét kiabálni és szinte rohantak egymáshoz KépKépKép.
Még a könnyem is kicsordult Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Aranyosak lehettek, biztos én is elsírtam volna magam.Kép

Én amikor ilyen félős időszakom volt, megpróbáltam imádkozni. Na akkor még jobban féltem, úgyhogy abbahagytam. Sajnos nem jött be. egyébként valamilyen szinten vallasos vagyok, szoktunk esti imát mondani Tündivel, de a Bibliát nem olvastam már nagyon régen. Lehet, hogy tényleg megnyugtatna.
Mesélés nálunk sem nagyon megy, valószínűleg kellene, de amikor szoktam, általában a békakirályt és a berci és a hónapok című könyvet szereti elmeséltetni velem. Ja meg a sünit, aki legyőzi a nyulat futásban, bár ezt nem hiszem, hogy érti még. Szereti a Piroskát is, de szerintem elég ilyesztő lehet egy gyereknek, ahogy megeszi a farkas őket, úgyhogy ezt is hanyagolom mostanában.
Egyébként meg a válogatott rajzfilmjeinket nézi(szerintem túl sokat) este pedig a m2-n az esti mesét(gyerekkorunk aranyos meséi)Kép
Nem akarom elkiabálni, de most éjszaka nem volt semmi gond.
Most nappal teljesen kibírhatatlan aleányzó, pörög, nem fogad szót, hisztizik, kínozza a Balázst, hol játékból, hol azért mert játszani szeretne szegény vele és Tündi nem akarja. Megkérdezi, hogy csinálhatja ezt(valamit szeretne), és ha nemmel válaszolok, hiszti,mert ő már eldöntötte tulajdonképpen, hogy csinálni fogja. Tegnap is olyan balhét csinált, amikor elállt az eső , azt mondta, hogy esik, de akkor is és mindenképpen vigyük az ernyőt a napsütésbe.
Megeszi az idegeimet.
Balázs kedvenc eledele pedig a wc zselé. Már nem is töltöttem űjra.
Az is mindenhez hozzányúl, múltkor a vasalóval égette meg a kezét, de legközelebb ugyanúgy megfogta volna. Tündi legalább tanult belőle, ő meg sem fogta, amikor kicsi volt, elég volt közel tenni a kezét, és érezte, hogy mekleg. Egyébként Tünde nem szereti a meleget, kaja is, ha langyos,úgy a jó, meleg neki forró. Fürdővíz is éppen melegen jó, Balu pedig szereti a meleget(kajában, vízben, vasalóban...Kép )

Szóval nehéz most velük, már éppen jó lesz, hogy megyünk a Balcsira, egy kis környezetváltozás biztos jót tesz majd.Kép
Ti eldöntöttétek már, hogy hová mentek és mikor?

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Júl.13-án reggel 7-kor vizsgázom, utána irány Balaton. (Ha sikerül azért, ha nem - de -, akkor meg azért Kép, oktató is akkor nyaral). Ismerős keres Szántódon egy kiadó kis házat.

m2-n mi is megpróbálunk normális mesét keresni. Peti kedvence most a Scooby Doo, nézi a szőnyegről, egyszercsak felugrik a kanapéra és riadtan nézi, megijedt a mesétől Kép.

Én inkább Istenfélő vagyok, mint nagyon vallásos, de minden este arra kérem, hogy nagyon vigyázzon ránk Kép. Egyszer az anyuéknál nyitva volt az erkélyajtó - előtte soha! -, és én örültem, hogy a meredek lépcsőn nem estünk le, és eltorlaszoltam a lépcsőlejárót, mire felnézek, Peti nincs a látótérben és az erkélyajtó nyitva, (a lécek, kb. fél méterenként vannak), szerencsére a gyerek a fal mellett állt, és első szóra jött. Akkor kb. 20 hónapos volt, és az Eszterrel félidős voltam. Miután "biztonságba helyeztem" majdnem egy órát zokogtam, és utána még v. 2 órát remegtem. Hazafelé bementem a templomba - nem volt szokásom -, és megköszöntem, hogy nem történt semmi baj. Ahogy álltam Mária szobra előtt egy jóleső nyugalom "szállt meg", az hogy fentről - nevezzük, ahogy akarjuk - vigyáznak ránk. Ekkor tulajdonítottam csak jelentőséget annak, hogy egyszer - nem tudtam miért - anyu megállt egy kereszteződésnél, épp akartam kérdezni, hogy miért állt meg, amikor egy Ifa elrobogott előttünk, nem igazán vette észre/figyelembe a STOP táblát Kép. Úgyhogy ez is eszembe jutott, és akkor döntöttem el, ahogy Eszter megszületik megkereszteljük mind a kettőt. A nagyszülők is nagyon értékelték, mert ők régóta azzal "nyúztak", hogy a Petit kereszteljük meg, de én nem igazán tartottam fontosnak. De ahogy az Eszter 6 hetes lett, mindkettőt megkereszteltük, és azóta nyugodtabb vagyok én is Kép.

Nálunk a Peti az akinek a langyos kakaó nagyon forró, és a fürdővíz is. Az Eszter pedig bírja, ő pl. a tényleg forró! kaját is simán zabizná, annyit mond, hogy foró Kép, és megfújja a kanál/villa nyelét Kép. Ilyenkor a Peti azt találja ki, hogy tegyük be a hűtőbe, v. nyissuk ki az ablakot, mert akkor bejön a hideg Kép.
Én pedig (hála az öreg motoros Babaneteseknek Kép) nem vasalok, csak ha nagyon muszáj Kép. (Azt tanácsolták, hogy ki kell iktatni a felesleges időrabló tevékenységeket Kép, és kiderült, hogy ők csak az első újszülöttnek vasaltak, a 2.-3.-nál már nem. Gondoltam, ha az ő babáik ezt "túlélték" az enyém is túl fogja, és milyen jól gondoltam Kép. (Szerencsére apuci nem inget hord a melóba, ez nagyban hozzájárul, hogy csak alkalmakra vasalok, a pólóknak meg elég, hogy kirázva teregetem). Na, most megtudtad, hogy milyen kényelmes háziasszony vagyok Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Hát én is csak akkor vasalok, ha muszáj, mert utálom, de én sajnos rosszul csinálom, mert amikor leszedem a ruhát, nem hajtom össze mindig azonnal, és összegyűrődnek a pólók. És akkor muszáj vasalni. De általában egy-két hetente egyszer vasalok.

Vallásosságról. Nálunk is meg vannak keresztelve a gyerekek, mert mindenképpen szerettem volna nekik egy ilyen "védelmet", főleg Balázsnál, mert három hónapos volt, amikor először vittük hosszabb útra az m3-on, és nem akartam, hogy baja essék. Csodák velünk is történtek, pl. tegnap is, Tünde majdnem kiesett anyuéknál az erkélyen, illetve lehet, hogy nem esett volna ki, de lógott a párkányon, felállt a műanyag székre, hogy kinézhessen(6.em).Bent beszélgettünk, amikor (gondolom ösztönből) elkezdtem keresni és akkor láttam, hogy a feje kinn lóg az erkélyről. Akkor még nem is, de este az ágyban jött rám, nem tudtam elaludni, mert rémképek szálltak meg, hogy hogyan törte volna össze magát.Volt már, hogy kiszaladt az úttestre és jött az autó, éppen nagyon lassan...Balázzsal pedig felborult a babakocsi(leesett egy lépcsőfokot), amikor két hónapos volt, semmi baja nem lett
Amúgy meg átéltem egy nagyon nehéz időszakot, amikor már el akartam volna hagyni a férjemet, mert úgy éreztem, nem bírok vele élni tovább, folyton veszekedtünk(már semmiségeken is, de főleg pénzen), nem bírtam nézni a semmittevését, folyton bántott lelkileg, bár ő szerinte csak viccelt, de nekem nagyon fájt, és folyton visszajött az a gondolat, hogy a másik fiút kellett volna akkor 8 éve választanom(egyszerre jöttek), mert vele teljes lelki társak voltunk.
Szóval a barátnőm nem hagyta, azt mondta most nekem kell erősnek lennem és türelmesnek, mert ő nem fog megváltozni, ha csak veszekszem vele(egyébként vallásos a barátnőm)Adott egy imát,amit 9 napig kell mondani, és fel kell érte ajánlanom valamit,amiről lemondok cserébe azért amit kérek.mondta, hogy előbb magamért imádkozzak, hogy türelmes és kitartó legyek mellette, és én még azt is kértem, hogy ne állandóan a hibáit lássam. Sikerült. Nem mondom, hogy nem veszekedtünk azóta, de már meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjam emiatt, és sokkal ritkábban tud felidegesíteni hülyeségekkel.
Szóval megmenekült a házasságom, már nem érzem magam rosszul benne. De mondta a barátnőm, hogy nem higgyem, hogy mostantól minden szép lesz, mert ezután majd még nehezebb próbatételek jönnek, hogy azt is kiálljuk, és időnként mondjam el ezt a kilencedet nem csak magamért, hanem érte is.
Egyébként én sem vagyok olyan nagyon vallásos, csak hiszek pár dologban, és inkább én is Istenfélőnek mondanám magam.

A vizsgán majd szorítok!Kép

M1-en 6-kor van este a mese, amit 7.30-kor ismétel az m2(mi ezt szoktuk nézni).

Most már megyek.

Szia.
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Gratula a házasságmentéshez Kép, nálunk tavaly nyáron volt a krízis. Hirtelen elkezdett apuci jól keresni (relatív, hogy mi a jó, de a dupláját kereste az addigiaknak), és soha nem láttuk őt, hajnaltól késő éjszakáig dolgozott, sokszor vidéken, volt, hogy 2 hétig nem is láttam Kép. Anyagi gondok nem voltak, csak családfő nem volt 3 hónapig. Gyökeres változás következett be, amikor az első fizu csúszott, aztán egyre több csúszott, aztán már nem is volt, csak ígéret, hogy majd. Anyagi összeomlás Kép, mélypont, hogy a közértben a Peti sírt egy túró rudiért, de akkor nem tudtam volna egy pohár tejfölt venni a főzelékhez Kép. Aztán nagyon lassan elkezdtünk kimászni a gödörből, és akkor kezdődtek nálunk az állandó napi viták. Érdekes, hogy nem a legnagyobb bajban, hanem amikor már kezdtünk kilábalni belőle. Õ a géphez menekült a problémák elől, én pedig nem értettem, hogy miért a gépre pazarolja a drága időt, ahelyett, hogy hasznosan töltené (pl. tanulna, segítene takarítani v. akár a gyereketet levinné a játszóra, hogy nekem segítsen...). Õ pedig azzal érvelt, hogy reggeltől estig dolgozik, a szabad idejét ne osszam be. Napi szinten vitatkoztunk, a kicsik is feszültebbek voltak (akkoriban a Peti majdnem mindig a mi ágyunkban ébredt). Kora tavasszal, amikor már tudtuk, hogy a tulaj hamarosan el fogja adni a lakását (előző albérletünk), akkor megint elkezdtünk összekapaszkodni. Rájöttem, hogy ő sem nagyon fog megváltozni, és inkább elkezdtem magammal foglalkozni (pl. jogsi - igaz szülői anyagi segítséggel). És hát a hiúság, anyagi lehetőségek függvényében elkezdtem kicsit jobban adni magamra (apró dolgok), de a hatás Kép.

Nekem annak idején nem "kellett" választanom, mert én "nem tehettem mást", szerelem első látásra, tudtam, hogy ő lesz a gyermekeim apja, ahogy megfogta a kezem "megrázott"... KépKépKép
Mi szeptemberben töltjük a 7. évünket (tehát már ősztől a 7-be léptünk, és tényleg húzós volt ez az egy év, minden szempontból). Bár ált. a horoszkópokat megmosolygom, két különböző is azt mondta, hogy ez a változás éve stb..., és ha idén nem válunk el, akkor együtt öregszünk meg.
(Az albérletben is 7 évet töltöttem.) Nálunk olyan nem volt, hogy összecsiszolódjunk, mert ahogy összejöttünk mindennap találkoztunk, és 1,5 hónap után összeköltöztünk Kép, vagyis mire a gyerek(ek) jött(ek), tudtuk nagyjából mit várhatunk a másiktól. Én is jól érzem magam benne, és most már magamra is több figyelmet fordítok (lelkiismeret furdalás nélkül Kép), mert ha az anya elégedett/boldog, akkor a család is az. És abban is biztos vagyok, hogy együtt maradunk, közénk max. olyan állhatna, ha erőszakos lenne, vagy alkoholizálna, ez a kettő számomra a "mumus", de ő egy "erőszak- és alkoholmentes" ember.

Nem semmi, hogy ti is miket úsztok meg, szerencsére Kép.

Peti, ma reggel a wc-be pisilt Kép

Köszi, hogy szorítasz Kép.
Este mi is "aranyos" meséket nézünk Kép.

Szia,
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta,itt vagy még?
boncsi
 
 


Szóval, már nem.
Örülök, hogy ti is átvészeltétek.Kép Nálunk is napi veszekedések voltak, nagyon sok mindenen, apróságok, pénz, ismered... Nálunk az volt a gond, hogy megszűnt a munkahelyünk, de előtte fél évig nem kapott fizetést, feléltük az autóra félretett pénzünket, aztán elment betegácsiba.Feljelentés a cég ellen, megítéltek egy csomó pénzt, de akkor már a cég nem volt sehol, felszámolónál volt az ügy, és soha nem tudjuk meg, vajon megkapta-e a végzést vagy sem, mert már nem arra a címre ment a levél. Mindegy. A fél végkielégítést azért megkaptuk állami bérgaranciából(én is ott dolgoztam-ill.gyed),meg tudtuk az autót venni.Aztán majd egy év után lett munkahelye, de addig itthon volt és már mindenbe belekötöttünk egymáson. Aztán a munkahelyén reggeltől estig dolgozott, alázták, úgyhogy 9 hónap után otthagyta, ismét karácsonyra lett munkanélküli. Előző évben is a telefon egyik tartozékát adtuk el, hogy tudjunk fát és a Tündinek ajándékot venni. Ja, és az első nagy pénztelenségben fogant Balázs, végigveszekedtük, idegeskedtem a terhességet, utolsó három hónapban már volt munkája, de a hangulat csak kicsivel volt jobb.
Egyébként is megváltozott, mióta házasok vagyunk, de gondolom, valamilyen szinten ez minden házasságban megvan. Most ismerős által kapott egy jó állást, hogy csak egy nap kell bejárnia, és a szakmájában is dolgozhat(informatika, sajnos papír nélkül, de 6 éves korában már programozott, 16 éves korától dolgozik, 95-től egy helyen, ahonnan szívtunk).De ez sem olyan jó, mert 6 napig csak itthon van, és zavar, hogy nem csinál semmit, csak ül a gép előtt. De muszáj visszafognom magam, mert nem akarom, hogy szétessen a család. Persze néha kiborulokKép
Egyébként néha rám is tör, hogy kihozzam magamból a legjobbat, sajnos anyagilag még mindig nem engedhetjük meg, hogy jól öltözzünk, de nem is vagyunk szakadtak, megpróbálok csinosan öltözni az eddigi kollekcióból, és néha újat is veszek, de igen ritka. Inkább frizura, smink, és finom illatok, a régi ruháim, amik tetszettek neki és még fel tudom húzni magamra, ezzel el lehet varázsolni. Ja meg egy-két tányér fincsi kajával, és egy kis masszírozással...Kép

Jól elterelődtünk.

gratula Petinek, ügyi volt. Õ jelentkezett, hogy a wc-be akar pisilni?
Most nálunk sincsenek ilyen gondok.

Ha hazajöttünk a nyaralásból, találkozzunk már, több mindenről tudnánk beszélni. Majd megbeszéljük.
Egyébként mennyi időre mentek?
Én már alig várom, hogy menjünk, hiányzik Szemes.

Szia.
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

A férjem szakmája szerint szobafestő, de neki is a gép a hobbija. (Néha egy kis mellékes is beugrik, amikor atomjaiból összerak egy gépet.)

Most még mi sem nagyon költünk ruhákra (sajnos Kép), viszont én is belefogytam a régiekbe Kép. Na igen meg a női praktikák Kép.

Hát ő "svarcba" dolgozott, a főnök egy jót röhögött, hogy nem igazán tudunk mit csinálni Kép(de a drága sk. kitöltött egy munkáltatóit hitelhez, úgyhogy papíron tavaly febr. óta dolgozik, majd megbosszúljuk, ha nem másra kell költeni), köv. főnök közölte, hogy a megrendelőnek nem tetszett a munka, nem fizette ki és ezt együtt bukták, mármint a főnök és az alkalmazottak. Mindez nem sokkal azután, hogy kajára nem volt pénzünk. Akkor az én "erőszakmentes" pasim elég erélyesen léphetett fel, mert a "nincs nálam pénzből" hamarosan, "tessék itt a pénzed" lett. Úgyhogy kedves férjem akkor döntötte el, hogy ezentúl nem lesz főnöke, egy volt kollégájával összeállt, és így közösen nyomják.

Köszi a gratulát, épp én pisiltem, és közölte, hogy ő is akar, de most nem a bilibe, hanem a wc-be Kép. Fürdés előtt Eszter levette a pelusát, mondtam neki, hogy csücsüljön a bilire, erre kirohan, rácsücsül a bilire, ott ül 2 percig, majd feláll, eltelik kb. 2 perc visszaül és vigyorog. Nekem csak később tűnt fel, hogy pisi is volt a biliben Kép. Elájulok a két kis büdös kölöktől Kép.

Kicsit "eltájolódtam" nem Szántódra megyünk, hanem Szárszóra ( ha minden igaz), de Udvari is versenyben van (ismerős ajánlotta fel jelképes összegért, csak kár, hogy az északi parton van).

Egy hetet terveztünk, de akár másfél hét is lehet belőle Kép.

Igen, igen találkozzunk Kép!

Szia,
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Nem semmi, hogy mik vannak. Nálunk ez az alázós munkahely volt félig fekete, mindig izgultunk, hogy mi lesz, de szerencsére mindig kifiztették(jó is volt, mert kéthetente kapta a pénzt, hó elején a bejelentettet,...)

Lehet még ilyen későn nyaralóhelyet foglalni? Nem félsz, hogy nem lesz hely?(nyilván, amit az ismerős ajánlott fel, az ok, de a másikon?)

Nem semmik a gyerkőceid! Látod, egyik pillanatról a másikra megy a dolog.KépTündi is:egyik nap még vígan pelusozott, másik nap meg már bilizett.

Szia!
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Tavaly előtt úgy találtunk nyaralót, hogy lementünk Balcsira strandolni, és megnéztük a kiadó házakat, egyet lestoppoltunk és a köv. héttől a miénk volt. Állandóan azt halljuk, hogy pang a Balaton, és mindenki Horvátországban nyaral, úgyhogy remélem lesz egy kis ház a déli parton. Ha meg nem, akkor irány az északi. Udvari közel van Tihanyhoz (örök szerelmem Kép, csak mondjuk még a manóknak nem nagy élmény), és a rokonainkhoz, úgyhogy az is jó lesz Kép.

Peti tegnap óta csak wc-be pisil Kép. Õ rakja rá a szűkítőt, odakészítí az "állókát" (Ikeás "babasámli"), ő húzza le, és utána ő mos kezet, szigorúan egyedül Kép. Eszter ma nagy lelkesen lehámozta a pelust, és összepisilte a szobát Kép. A kisasszony tegnap volt 21 hónapos, lehet, ha ma meglesz a kaki, majd megszabadítom a pelustól. Tündi is két éves volt, a barátnőm kislánya is két éves volt, úgyhogy nekiugrunk, hátha ...Kép. Csak attól félek, ha lekapom róla a pelust, akkor majd az útra se kéne adni, de akkor tuti mindig összepisili az ülést, ha meg adok rá, akkor talán "bezavarok" a pelus-ügybe. Egyébként ő nagyon szeret pelus nélkül lenni (bugyival és nélküle is), csak sajnos őt sem zavarja a pisis bugyi (tiszta Peti).

A barátnőm, amikor a lányát a szobatisztaságra "szoktatta", először csak a sarki közértig vitte le a kislányt pelus nélkül, aztán minden nap egyre messzebb mentek, majd a játszóra is bugyiba mentek,mondjuk előtte addig nem indultak el, amíg nem pisilt a gyerkőc. Elképzelem, hogy a Petinek magyarázom, hogy ma csak 20 percet vagyunk a játszón Kép, nem valószínű, hogy értékelné Kép. Egyébként most tanácstalan vagyok, mert a Petire absz. rábíztuk, az Eszterrel pedig nem akarok ilyen sokáig várni, és fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes.
Eszter a koránál "fiatalabbnak" néz ki(nagyon kevés haja van), és mivel még szoptatom nekem is olyan "babaszerű" (ált. mások is csodálkoznak, hogy már 2 éves lesz), de talán már időszerű a bugyi.

Majd beszámolok Kép.

Szia,
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Tök jó, hogy Peti rászokott a wc-re. Szerintem Eszti is teljesen érett rá, csak még ugye nem mindig tud kontrollálni, de majd belejön, szerintem nyár végére már ő is szobatiszta lesz.Kép

Várom a fejleményeket!Kép

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi

Kicsit halasztom az Esztert, mert szépen lehűlt, és még a húgoméknál hagyom őket, amíg vezetek. És hát nekem is kényelmesebb, hogy nem cipelek még plusz ruhákat neki is. De ahogy megvan a jogsim és megszűnik ez az ide-oda rohangálás, akkor nekiugrunk Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia!

Most írtam meg egy levelet, ami eltűnt, most kezdhetem elölről,de most már rövidebb leszek.

Szóval jobbulást Eszternek, neked szorítok, és irigyellek, hogy hamarosan jogsid lesz!Kép

Tündi mostanában csak velem hajlandó pisilni, merthogy állítólag belelóg a pólója a wc-be, egyébként meg ívben pisil, és folyton lepisili a lábát.Fura.
Balázs meg ismerkedik a klotyóval, folyton nyakig lóg benne, mindent beledobál(ma pl. a sortomat gyömöszölte bele, mondjuk nem tudom, hogy jutott be, lehet, hogy valaki nyitva hagyta az ajtót), kapargatja a kefét.brrr...Kép

Képzeld, a férjem rosszul volt valamelyik nap(migrén), és amíg Baluval gyógyszerért mentünk, Tündi maradt apát ápolni, és apuka elmondása szerint kisangyal volt, csendben(tőle szokatlan), odahajtotta a fejéhez a fejét, és állítólag megszűnt a fájdalom.Aztán amikor megjöttünk és Tündi kiszaladt hozzánk, újra elkezdett fájni. Érdekes, nem? Lehet, hogy örökölt valamit a nagyanyjától, mert ő is tud kézzel fájdalmat csillapítani(odateszi pl a hátad fölé a kezét és szépen lassan elkezd bizseregni és elveszi a fájdalmat)Kép Nem kizárt, hogy kapott valamit tőle.

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Köszönjük Eszter már helyrejött, tegnap megáztam a csajszival (rajta esőköpeny, úgyhogy neki mázli), este hidegrázás ..., teljes para, hogy megbetegszem és szerdáig nem gyógyulok meg. De egy félórás (nem pénztárcabarát megoldás, de muszáj volt) forró zuhany és egy megértő gyermek (fél nyolcig aludt) helyretett Kép.

Peti tegnap anyuéknál aludt és ott nincs szűkítő és "állóka", úgyhogy bilibe pisilt, most nemrég itthon is (azért remélem legköelebb a wc-t választja Kép). Nálunk a bilivel volt egy olyan időszak, hogy a pisihez levette a pólóját is, mert pisis lesz. A múltkor Eszter nagyon nézte a Petit a wc-n és ő is rá akart ülni. Ahogy ráraktam, nagyon megijedt és keservesen sírni kezdett. Nálunk ennyi az Eszter és a wc kapcsolata (még egy darabig) Kép. De Balázs és a wc... nem egyszerű Kép.

Nagyon aranyos lehetett Tündi, ahogy apát gyógyítgatta Kép. Azért kicsit irígykedem, nálunk is elkélne egy kis gyógyító Kép (nincs kézrátétes nagyink, bár anyósom agykontrollos, és egyszer helyrehozott engem). Nekünk azt szokta mondani a Peti, hogy igyunk kávét és meggyógyulunk (lehet akármi bajunk a kávé a gyógyszer Kép).

Legújabb: ha az Eszter hozzányúl a Peti játékához, akkor rögtön felborítja a nagy a kicsit. Sajnos eljutottunk oda, hogy nem tudom kezelni a Petit Kép. De ha csak ketten vagyunk akkor nagyon aranyos, és akkor is, ha nem én vagyok vele. Az egyik ismerősöm szerint lehet, hogy indigógyerek (mert az indigókra jellemzők megvannak benne), bár hiperaktívnak is elkönyvelték egyszer, pedig egyszerűen csak "ilyen" (akár egy órát is el tud játszani egy helyben, és csendben tud maradni, ha akar).

Eszternél is kezdődik a dackorszak Kép, már ő is "berogyaszt" és le akar feküdni a földre, ha vmi nem tetszik neki. Remek Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Aranyosak a gyerekek, amiket írtálKép
Nálunk is jön a dackorszak Balunál, mert ő is hihetetlenül meg tud sértődni, ha valami nem jön össze neki, vagy nem engedjük.Kép

Tündi visítozik, ha a Balázs csak a játéka közelébe megy(persze csak akkor, ha játszik valamivel, egyébként nagyon megértő, sőt kínálgatja a játékokat), de van, amikor rettenetesen anyáskodó.
Mi az az indigógyerek?
Egyébként néha ő is szófogadó mintagyerek, szépen beszél, okosakat mond, és egyedül is eljátszik, de legtöbbször kezelhetetlen, állandóan kiabálni kell vele.

Egyébként írtam már, hogy Balu oroszul beszél? Az igenlő válasz nála:daaa (az a és az e között ejti valahogy)

Most mennem kell, mert megyünk át anyósékhoz, és még készülnöm kell(és Balu bólogat-teli a szája, hogy igen, bekakiltKép)

Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Balu legalább bólogat, Eszter még most is egy határozott nemmel felel a kakis kérdésre, de a kakaó és a párolt zöldség meghozta a hatást. Inkább az orromnak hiszek, mint a lányomnak Kép.

Indigógyerek az a különleges képességű gyerkőc, aki az eredendő bölcsességgel születik. A nevüket az indigókék aurájukról kapták. Felsőbbségtudattal jönnek a világra, nincs önbizalomhiányuk, sokan közülük hiperaktívak, nehezen fogadják el a tekintélyelvűséget (mindent meg kell nekik magyarázni), nem tesznek meg biz. dolgokat (pl. nem szeretnek sorban állni).... Ezek szerintem egy egészséges, érzelmi biztonságban cseperedő gyermekre is jellemzőek, úgyhogy nem tudom...

Egy szavad sem lehet Kép Balu beszél oroszul Kép, az én leányzóm mindig nemet mond, ha azt kérdezed tőle, hogy miért, a válasz : "azét".

Néha összenézünk apával, hogy már csak 15 év Kép.

Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Hát igen... hamar elszáll az a 15 év is, aztán majd jön egy nehezebb korszak, csak azt éljük túl úgy, hogy közel maradjanak érzelmileg a gyerekek hozzánk.

Igen, ez az indigó leírás tényleg ráillik a legtöbb ilyen korú (és idősebb)gyerekre. Mindenesetre Tündi mások véleménye szerint is kiemelkedően okos a kortársai közt, számol, fel is ismeri, és már kicsiben, de összead, kivon, egy csomó verset mond, és hihetetlen okosságokat tud mondani, felismerhető rajzokat csinál, és hát tényleg saját éntudata, ízlése, akarata van az öltözködéstől kezdve mindenben. Nem akarom fényezni a gyereket, mert hát minden szülő okosnak,stb.tartja a saját gyerekét, de hát nem csak szerintünk okos. Na mindegy.
Balu meg tanul tőle.Kép Ügyességet, hülyeséget,pl.ő soha nem próbált meg fejjel jönni lefelé az ágyról, hanem rögtön megfordult és lábbal lefelé indult el, ahogy a nővérétől látta, már ő is felmászik a székre, hogy a villanyt felkapcsolja, ilyenkor vagyok aztán frászbanKépstb,stb...
Most ezekkel biztos untatlak!

Már csak alig több,mint 1 hét, és nyaralunk!!!Kép
El sem hiszem, 4 év után először...Kép Gondolom, már ti is várjátok! Egyébként hogy haladsz a vezetéssel? Hogy érzed, jól megy?

Puszi!Kép
Boncsi
boncsi
 
 


Szia Boncsi!

Tképpen annyira egyszerű, csak szeretni kell a gyereket, figyelni rá, komolyan venni, megbízni benne és remélhetőleg nem menekül el 18 évesen. (Vkitől hallottam, hogy azért nem nagyon szigorú a gyerekkel, mert később csak akkor fogja látni, ha majd felnőttkorában meglátogatja az elfekvőben, és a vizespoharat arréb teszi, hogy idős felmenője ne érje el Kép).

Tündi tényleg nagyon okos Kép számol, összead, kivon (!), verseket mond Kép. Le a kalappal előtte (és persze előttetek) Kép. Nálunk ilyenek nincsenek, mint már írtam én pl. egy "normális" mesét sem tudok nekik olvasni, mert a Peti rögtön átkölti (mindenben van jármű, rendőr, tűzoltó ... egyéb fiús dolgok). Amikor énekelek nekik a Peti elkezd vísítani, hogy neeee... (nálunk ezt tanulta el tőle az Eszter Kép). Mi csak max. mondókázunk, de az óvónő barátnőm tavaly azt mondta, hogy Peti úgy rajzol, mint a nagycsoportos ovisok Kép.

Abszolút nem untatsz, ezek nagyon jó dolgok Kép.
Érdekes, hogy a Peti is tanult az Esztertől pl. ülve enni Kép, tornázni, egyedül fogat mosni, kezet mosni... Ezeket előtte mindig ketten csináltuk, Eszter pedig mindent (!) egyedül akar.

Igen, mi is nagyon várjuk Kép. Udvari kiesett, marad a déli part, így nyugodtabb leszek Kép. 4 év után képzelem mennyire várhatjátok Kép.

Úgy érzem, hogy sikerülni fog, elég sokat vezettem, de nem parázok (nagyon), érzem az autót, az oktatóm szerint is nagyon jól megy, csak figyeljek (amitől félek, az a parkolás Kép).

Puszi Kép,
Kriszta
gkriszta_77
 
 


Szia Kriszta!

Biztos sikerülni fog!

Jó, hogy egymást tanítgatják a gyerkőcök, nem?Kép
Régen én sem tudtam mesélni Tündinek, mert csak azt élvezte, hogy végiglapozza a könyvet, a mesét már nem hallgatta meg, de mondjuk 2 éves korától, amikoris egyszer anyu mesélt neki hófehérkét egymás után 6x elismételtette, és azóta szereti a meséket hallgatni, és 1 olyan könyv van(verses mese), amit van türelme végighallgatni. Balu meg csak szakítja 100felé a könyveket.KépÕ az éneklés híve.

Igen, a déli part sokkal jobb, én is jobban szeretem. Akkor hová is mentek?
Már csak 9-t kell aludni!!!Kép

Tudnál segíteni egy fontos kérdésben? Nem tudok dönteni, hogy spirál legyen-e vagy sem. Tabletta a májam miatt kizárva, pessz.nem jött be, óvszert utáljuk, és folyton húz.Viszont Balu születése után beállt pont 30 napra a ciklusom, és már nem ájulok el(szó szerint)a görcsöktől, elég 1 algopyrin, vagy még az se(ma pl.nem kellett), félek, hogy a spiráltól megint görcsölni fogok. ja és elég könnyen fertőződöm(ált. "csak" gyulladás, de elég kellemetlen)
Szóval most nem tudom, mi legyen, tényleg gumival sokszor fáj, de ott van a másik félelmem is.
Vélemény?

Mit szólsz ehhez a szar időhöz?
Én utálom, még egy napig jó volt egy kis hűvös, de már jöhetne vissza a nyár, főleg így nyaralás előtt!Nem?Kép

Puszi
Boncsi
boncsi
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem a fejleményekkel: a múlt hét közepe óta megy a bugyitlanság, nagy sikerrel, az első egy-két balesettől eltekintve önállóan megy a bilihez, pisil, kakil. (Még egyszer kösz a tippet! Kép )Mikor 6-ik napja ment már ez, és úgy látszott elég nagy biztonsággal működik, akkor azt gondoltam lépjünk előbbre, és ha nem is bugyit, de olyan nagyon lenge shortot kapott, ami mintha szoknya lenne. De ez már elég volt ahhoz, hogy tévedésbe essen, és úgy érezze, mintha pelus lenne rajta, és azóta mindössze egyszer sikerült elérni a bilit, az összes többi alkalommal vagy az egész pisi a földre ment, vagy jobb esetben a fele, mert félúton észbe kapott és a bilire is ráült. (Ez két napja megy így.) Szerintetek hogyan csináljam tovább a dolgot? Térjünk vissza a korábbiakhoz, vagy próbálkozzam még a nadrágocskával. A gondom az, hogy így utcára nem nagyon tudunk menni, ugyanis kislányruhákkal nem nagyon vagyunk ellátva, konkrétan 1 db. van, amit hajlandó felvenni, azt se mindig. (Pedig örököltünk többet is.)
A másik problémám, hogy én ugyan igyekszem minden ébren töltött percében pelustalanul tartani, de több olyan programunk is lesz az elkövetkezendő egy-két hétben, amikor hosszas autózás lesz műsoron, és a gyerek eddig még soha nem szólt, hogy pisilne, kakilna. Ami, ha itthon vagyunk nem probléma, mert magától elintézi, de ez mindenhol máshol elég nagy gond. Ha meg esetleg megkérdezem, akkor a válasza mindig az, hogy nem akar bilire ülni. És még akkor is ezt mondja, amikor a kérdés után alig két perc elteltével a padlón van az eredmény.
Van esetleg erre valami ötletetek?

Yoan
yoan
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?