Kiemelt témák

Livus: még kismotorhoz: nekünk volt, Nóri csak a lakásban használhatta, és nagyon élvezte. Azonban az utcára sosem vittük le, mert én nem akartam cipelni a motort, ha esetleg megunja (tehát nem W okokból, ciki, ciki!). Gyalog gyorsabban halad a gyerek, mint a motorral, tapasztalataim szerint. Pár hónapja rájött, hogy a triciklijét hogy kell tekerni, azóta teker anyukám udvarában, nálunk a lakásban. Én nem értem az antimotor-okokat, most vissza is megyek őket elolvasni...

Még Livusnak: ennyi idősen én elvittem Nórit valahová, ahol letehettem és bóklászhatott, csak rövid távokat haladtunk célirányosan. (Persze, az is hozzátartozik, hogy mikor Nóri ekkora volt, mint most Bobó, elég nagy volt a hasam már... )

Rita,
a te hsz-ed alapján ugy tünik, mintha nem minden gyereknek lenne megfelelö a Waldorf. Most még én is igy gondolom, de minél mélyebben ásom bele magam a témába, rájövök, hogy a szülö hozzáállásán (is) rengeteg múlik.

Éda,
köszi a megnyugtatást és jó volt tegnap a kerti parti, örülök hogy megismerhettelek

Ági Ez jóvót, kell néha az ilyen is

Dunaharasztin, ahol lehet bóklászva sétálni is, ha azt szeretne az ember, eszeveszetten száguldoznak a motorjaikon a másfél-2-3-4-5 ! éves delikvensek. Sétálni csak úgy már alig látok embereket, mert vagy babakocsiban tolják a nagy gyerekeket is, vagy motoron ülnek. A bölcsiben is mindenkinek van saját kismotorja, elképesztő, micsoda hangzavarral róják a köröket a betonon. Szerencsémre a kisfiamat csak a tologatés-része érdekli a dolognak, igaz, egyelőre a szupelbicikit is csak szeretgeti és tologatná, ha hagyná magát.

Mese: még a kisovisoknak is bőven elég a mindennapi életből vett történetek füzére, lehet egyszeri vagy folytatásos, nem kell bele feltétlenül tanulság és erkölcsi mondanivaló. Mi mostanság a manócskáknak és a kicsi kutyának mesélünk alváskor, mégha jön egy-egy autó is velünk aludni, csak mert nagyon szeretnek mesét hallgatni.

Indi,
én is örülök, hogy Bálint sokkal jobban szeret sétálni, mint motorozni. Mert ha néha belelendül, nem birom utolérni mindig. Bár szerencsére mindig megáll vagy félrehuzodik, ha kocsi jön, mert félös/óvatos gyerek.

Fibi,
Alex volt a második, vagy harmadik, aki teledűfont kapott. Az első egy olyan fiú, aki nagyon messze lakik és mindkét szülő dolgozik. Nálunk a késői kisvasutas hazajárás és a bizonytalan végű kisvasutas szabad programok miatt volt rá szükség. Elmondtuk a tanárnak, aki meg is értette.
Szegény Alex-szel kiszúrtunk, bár akkor a legjobbat akartuk, és egy olyan telefont vettünk neki, ami csak telefonálni meg sms-t küldeni tud (talán volt rajta 2-3 játék). Direkt ezt vettük, hog yne lehessen vele felvágni, hogy az legyen, ami: kommunikációs eszköz. Aztán időközben letta többieknek is, blútúszos, infrás, fényképezős, walkman-es csodák, és Alexnek volt a legégőbb telefonja, amire még egy fia csengőhangot sem lehetett letölteni. Rájöttünk, hogy ebben a korban (12) ez igenis számít, és most tavasszal kapott egy (még mindig olcsó kategóriás, de százszor jobb) telefont úgy, hogy a felét ő fizette. A régi telefonját pedig azóta Theo használja, mert a ővé még annyit sem tudott, mint ez a kis olcsó készülék.
Úgyhogy ha majd Olivérnek veszünk telefont (aki naponta nyaggat szinte, de azt mondtuk, hoyg akkor kap, ha szüksége lesz rá, márpedig még nincs), akkor nem esünk ebbe a hibába.

Szóval ebből nem lett konfliktus a tanár és a szülők között. Azt szokta kérni, hoyg táborba ne hozzák (úgyis nomád helyekre mennek, ahol nincs áram tölteni), ezt ált. be is tartják. A tanító telefonját bármikor el lehet kérni, ha szükséges.

Ja, iskolai szabály, hogy iskolán belül nem szabad használni, szünetben sem szabad pl. a játékokat nyúzni... Úgyhogy elég vicces: a sulival szemben va na buszmegálló, és sikola a után ott nyüzsög a rengeteg w.-gyerek és nyomkodják a telefonjaikat. Szép kis képet mutathatnak.

Majd írok még, csak büdös itt mellettem valaki...

Gergy,
felénk ugyanez van: van néhány család, akik műanyag játék nélkül élnek, de ők vannak abszolút kisebbségben.
És bizony az olyan családokban, minta mienk, ahol sok gyerek van, és a nagyobbak tényleg nagyobbak, már a kicsik is úgy nőnek fel, hogy van közelükben villanyvasút, lego, puzzle, akármi...
Hiába próbáljuk Timót távoltartani a vackoktól, azért neki az a mennyország, ha felmehet a nagyok szobájába... (Mondjuk ez akkor is így lenne, ha tök hagyományos háztartásban élnénk.

Rita,


Fibi,
igen, vannak gyerekek, akik nem érzik jól magukat egy idő után. Egy most 11-essel beszéltem tavaly, akinek pl. a legnagyobb baja az volt, hoyg milyen sokáig vannak suliban. Mondjuk tényleg: a hatodikosok minden nap 2-ig vannak, és ez csak megy felfelé. (Mondjuk ez nekem nem idegen, mert külföldön, német gimiben nekem heti 3-4-szer voltak 5-ig óráim: délelőtt 6, 45 perces ebédszünet után még 4.) De elhiszem, hogy ez sok, különösen, ha még akarna mellette mást is csinbálni, pl. az adott fiú nagyon tehetséges zenész.
Már idén is gond volt Alexnek szolfézst találni, mert elsős-másodikos szolfézs mind 3 előtt kezdődik... (Igy is, megbeszélés alapján csak heti egyszer tud járni.)
És ez a hosszú tanítás nyilván annak (is) tudható be, hogy sok az olyan óra, ami a hagyományosban sokkal kisebb hangsúlyt (és óraszámot) kapna.
Az elmaradt ismeretanyaggal kapcsoaltban nem tudok nyilatkozni, a kétévenkénti országos, hivatalos készségfelmérésekben Alex osztálya igen-igen jól teljesít...

én azt gondolom a waldorf sem garancia mindenre.
ha Rita és a gyerekei úgy érezték menni kell, akkor nekik menni kellett. Nyilván akkor ott ez volt a legjobb döntés. Gondolom ezt azért is, mert Rita azóta se bánta meg ezt a döntést.

az én döntésem a waldorf mellett arról is szól, hogy úgy látom, amit a waldorf nem tud nekik megadni, azt én könnyedén pótolhatom otthon. Könnyen kompenzálhatom azt is amit a waldorfban én esetleg kicsit túlzónak tartok. Ellenben a hagyományos iskola hibáit/hátrányait már nem tudnám otthon helyre tenni.


más: voltam szerdán a Fóti Waldorf gimnázium ballagásán. Félöcsém ballagott. háát nem egészen olyan volt mint amit a waldorfról elképzeltem. épp az a spiritusz (vagy hogy is hívjam) hiányzott belőle, amit annyira fontosnak tartok.
ez egyébként ennek az iskolának a történetében az egyik legmostohább sorsú osztály. Már általánosban is csak 17-en voltak, de a gimnáziumot már csak 6 diák folytatta.
Ez eléggé rányomta a bélyegét az ünnepségre.
Egyébként a 19 évesek waldorfiában is 19 évesek. Az orruk alatt dörmögve énekelnek, szigorúan unott pofával.
Viszont kellemes színt vitt a búcsúbeszédekbe, hogy az őket búcsúztató 12-esek épp a nagy ellenség osztály volt és ezt mindkét osztály felvállalta. ettől olyan élővé vált a búcsú, nem csak betanult produkciók sora.
az utána következő afrikai dal(több osztály részvételével) már eléggé laposra sikerült. pedig fúúú de jó dal volt! zenghetett volna igazán!

sziasztok:)

Éda, köszi a meghívást a bográcsbulira, klassz volt, kár, hogy még nem voltam (vagyok) teljesen felépülve a brutálnáthából, de azért tartottam magam:)

Fibi, ti is ott voltatok??? kár, hogy nem azonosítottuk be egymást...Savitrit megismertem:)

Matyus nagyon szeret sétálni, pedig emlékszem, nemrég még én próbáltam mutatni neki, hogy hogy használja a kismotort, mert hiszen azt minden gyerek imádja, ő meg akkor miért nem mondjuk a kertből nem vittem volna ki mocival. És most a kisbicóval se tud zöld ágra vergődni, csak húzza és tolja...meg dudál


szép napot

Lili Csak nem a Siyahambát énekelték a fótiak? illene az alkalomhoz. Jó is, hogy eszembe jutott, alkalmasint majd megtanítom nektek, többszólamú és óriási élmény, no meg Isten fényében vonulni a feladatunk felé igazán nagyszerű dolog És igen, nagy különbség van iskolák között, de bizony ez a különbség rajtunk, szülőkön erősen múlik. Persze a tanárokon is, hiszen a szellemiséget ők képviselik. Én már voltam olyan iskolákban, ahol nem dörmögtek a 19 évesek az orruk alatt.

Sziasztok,

nem ismerve az előzményeket vállalva a megkövezést, és maximálisan elismerve Waldorfiát, én kíváncsi lennék Rita tapasztalataira. Talán nem lenne káros, ha a negatív tapasztalatokat is megismerhetnénk. Nemrégen kérdeztem ebben a témában, és azóta is érdekel. Nem beszélhetnénk egy kicsit arról, mi az, amit hiányoltok a waldorfban?

Érdekelne az is, mit jelent érzelmileg, intellektuálisan a napi konfrontáció a nem-waldorfos értékekkel, persze, tudom, hogy ez is szubjektív, dehát, végülis, minden az.


Indi, írtam mélt, megkaptad?:)

Picin

Indi:) nem tudom a címét a dalnak, de olyasmi szóval kezdődött, hogy "dzsambó". én ismertem már valami lemezről. igen több szólamú és nagy erő van benne.

Picinke, én még nem szivesen nyilatkozom negatívan a waldorfról, mert még csak most közeledünk. Hana szeptembertől ovis lesz, akkor már nagyobb betekintésem lesz. biztos jövök gyakran beszámolni.

egyébként én is szivesen meghallgatom mások kétségeit és ellenérveit, szóval részemről ne számíts kövekre

Ritával már volt erről egy párbeszéd itt a topikban, ha jól emlékszem kb tavaly ilyenkor.

Picinke nem kaptam

Lili akkor nem ugyanaz a dal, ez egy kerersztény spirituálé, nagyon helyes és irtó vidám lesz a többszólamú táncoló-doboló sokaság. Na majd ezt tényleg beiktatjuk egyszer, egy kis jókedv mindig jól jön, gyerekek is imádni fogják

fibi írta: " minél mélyebben ásom bele magam a témába, rájövök, hogy a szülö hozzáállásán (is) rengeteg múlik. " Ezt én is így gondolom és élem meg. De arra még nem sikerült rájönnöm, hogy honnan lehet előre tudni, hogy nekem mint szülőnek bejön e a Waldorf. Én teljesen a gyakolati oldala felől közelítettem meg a Waldorfot (elég későn, már harmadikos volt a lányom, amikor egy költözés miatt közel került hozzánk egy Waldorf és belevágtunk), nem olvastam még Steinert és egyelőre nem is tervezem
Annyira sok közös pont van a családunk nevelési elvei és az iskolában zajló nevelés között, hogy szellemi háttér nélkül is be tudtunk illeszkedni. Többször éreztem úgy, hogy ugyanazt gondolom, mint az osztálytanító, de esetleg más az út, amin végül mind a ketten ugyanoda jutunk. Hogy egy konkrét példát írjak: megértem pl , hogy mit ért Szilvi azalatt, hogy a földre húz egy kismotor, de én inkább azért nem vennék, mert Livihez hasonlóan, nincs kedvem cipelni.
Savitri, ezt mintha én írtam volna: Ellenben a hagyományos iskola hibáit/hátrányait már nem tudnám otthon helyre tenni.

Én is szívesen olvasnék Ritától, miért és főleg melyik iskolában csalódott. Olvastátok már a végzett waldorfosokkal készített interjúkat, itt is írnak jót is rosszat is: http://www.waldorf.hu/docs/bal/Sorskovetes.pdf ?
Savitri, Maminti, Fibi: Örülök, hogy többen eljöttetek a kerti partira!Nem tudtam most senkivel se beszélgetni, mert annyira lekötött a XVI. ker-i ovi megbeszélése, de legközelebb pótolom!!
Éda

A Péterem három éve ért Fóton. Elképesztően jó kis ballagás volt. Nem voltak szomorúak, inkább egy jó együttlétet jelentett. Máig is jó barátok.
De: nem tanultak a négy év alatt fizikát, kémiát is light-osan, biológiából igen keveset. Nem volt igazán gazdájuk, és amit már sokszor hallottatok tőlem: a velük való foglalkozás illetve a nevelésük nem az életkoruknak megfelelő volt, nem engedték őket felnőni. Valahogy. Úgyhogy teljesen bekeményítettek a végére. A diplomamunkáját az egyik a hányás fiziológiájából tartotta. Bemutatóként és illusztrációként ketten vödörbe hánytak. Én nem bírtam néznio, de tulképpen megértettem. Az én fiam a fotózásról írt diplomamunkát.
Jankó fiam osztálytanítója nem szerette a fiamat, és az ő barátját sem.Minket sem, a szüleit. És nagyon érződött. És ilyenkor nincs mégcsak menekülőútvonal sem, hogy nem baj, de majd felsőben több tanár tanít téged, és majd megtalálod a te emberedet. De nem, mert napi sok órában kellett együtt lenniök.
Borisom osztálytanítója egy kézimunka tanár volt, akinek semmilyen pedagógiai végzettsége nincsen/nem volt akkoriban. Bár sok jó emberi tulajdonsága volt és szerettem is. De Nagyon rosszul tanította a matekot, a lányomról nem derült ki, hogy súlyosan diszkalkuliás, és én, miután nem értek a waldorfhoz, megpróbáltam a magam módján abriktolni, de miután nem ment, jutottunk el a nev. tanácsadóba. Amúgy nem hiszem, hogy egy pedagógiai diplomától valaki jó tanító lesz. Nekem szinte semmit nem adott annak idején a tanítóképző. csak papírt, hogy taníthassak. De a minőségen nem változtatott.
Sok mindenre örömmel emlékszem azwaldorfos időkből, de a régóta topikban lévők tudják, hogy sok mindenre nem kellemes visszaemlékezni.
Ennek ellenére ha ma kellene döntenem, talán ugyanígy döntenék, csak azért másképp lennék jelen. Szülőként.
És az elején azt gondoltam, hogy bárcsak én is itt taníthatnék, és komolyan játszottam a gondolattal, hogy elvégzem a kiegészítőt, de leginkább egy nem waldorf és nem poroszos és nem magyaros iskolában látom a megoldást, bár nincsenek már kicsi gyerekeim és erőt sem érzek magamban, hogy megváltoztassam a pedagógiát. De mindenestre sokmindent a waldorf szerint csinálnék és az ideológiát pedig nem.
Na, megint bőbeszédű lettem, nálam csak meg kell nyomni a gombot és még mindig kifolyik...a waldorf.
szeretettel kérek bocsánatot a sok beszédért: Rita

Jaj, és még egy: a világért sem akarok a topikotokba belepiszkálni, teljesen véletlen, hogy idetévedtem.
Sziasztok

Sziasztok!
Én még új vagyok ezen a fórumon. Kisfiam jövőre lesz 4 éves, így előtérbe került az ovi-kérdés. Nagyon megfogott a waldorf, már amennyit így "kezdőként" megtudtam róla. Ahogy mi élünk (pl.nincs tv), ahhoz is a waldorf ovi illeszkedne talán a leginkább. Az egyetlen problémám: az ovinak 3/4 1-kor vége, és akkor még nem is ebédeltünk. Hogy működik ez a gyakorlatban? Fáradtan hazacaplatni, kései ebéd, aztán még késeibb délutáni alvás - ha addigra ki nem ment az álom a szemükből (mert még egy két évvel fiatalabb kistesó is van)? Jelenleg a kisfiam már fél 1-kor összeesik a fáradtságtól...
Szóval, nem tudom, nem lenne-e jobb, ha ott ebédelne és aludna az oviban, s én ébredés után hoznám haza. Szívesen olvasnék waldorfos szülők tapasztalatairól - ki hogy oldotta meg mindezt?
Mónika

Mónika,
igen, ez talán az én szemszögemből is az ovi egyetlen baja. Több vidéki w.-oviban van ebéd és alvás, ah jól tudom, Bp.-en csak törekvésről tudok, de az sem igazán a szülők részéről. Merta másik oldalon ott az érv, hogy a gyereknek ELÉG az 5 óra közösségben (sőt!), távol az otthontól, egy olyan helyen, ami második otthon ugyan, de mégis viselkedni kell, nem lehet elvonulni, nagyon kötött program (=napirend) van. Ha belegondolsz: ha pl. 1/2 1-kor ennének, 1/4- fél kettőtől lenne pihenés mondjuk fél 3-3-ig, akkor a gyereked már 7 órát töltött intézményben. (Vagy többet, mert én pl. 1/2 8-ra viszem a lányomat, őt tesszük le előbb, aztán jön a suli.) Szóval ez SOK.
Viszont igen: a kistestvérek igen gyakran bealszanak az autóban, babakocsiban, kendőben, miközben anya a nagyobbért megy. A nagyobb is gyakran fáradt, hisztis a hazaúton.
Nekem szerencsém van, mert Timó délelőtt alszik, és ha sikerül 10-kor letennem, akkor 12-ig majdnem eleget alszik, és fel tudom kelteni. (Ha később alszik el, sajnos akkor is fel kell kelteni.)
Igen, mindezt mérlegelni kell, és valóban, valamilyen szinten áldozatot kell hozni, mert sajnos nem ideális világban élünk, ahol a w.-ovi mindenkitől 10-15 perces kényelmes sétányira van...
Kérdés, hogy mit áldozunk be, mert a hagy. ovi is áldozatot követel, különösen, ha w.-elvek szerint nevelnél a szíved szerint.

Szia Rita!
Köszi, hogy válaszoltál!
Azon gondolkodtam, ahogy olvastam a leveled, hogy én mit csináltam volna másképp. Ha jól értem szembekerültél két olyan tanárral (Jankónál és Borisnál), aki a Te családodnak nem volt megfelelő, az egyiknél nem volt meg az összhang, a másiknál a megfelelő képzettség és vagy tudás hiányzott. A harmadik gyereknél nem is volt osztálytanító? És miért nem tanultak fizikát?!

Nyilván sok mindent kell mérlegelni, mennyi pluszt kapsz a sok nehézség mellett, érdemes e emiatt maradni, vagy ki kell lépni és vállalni egy állami iskola nevelési rendszerét. Vagy ha minden sarkon lenne egy waldorf iskola, akkor akár könnyű is lehetne a döntés, hiszen ennyi szörnyűség ellenére még most is tudsz jókat is írni Fótról

Teljesen megértem a döntésed és szerintem nem belepiszkálása topikba, ha őszintén írsz arról, hogy Nektek miért nem vált be eza rendszer. Nekem nagyon unalmas lenne, ha csak Szilvit és Indianyót olvasnám
Na jó komolyabban fogalmazva, hiteltelen, ha csak a jókat írjuk le és nem ismerjük be a hibákat. Például a gombamód szaporodó Waldorf intézmények mindegyike átesik a gyerekbetegségeken, a Waldorf tanár képzés nem tud lépést tartani a felmerülő igénnyel, a mi sulinkban is volt több osztálytanítócsere, ami szerintem az egyik legrosszabb ami történhet. Ezt annak tudatában írom, hogy az állami iskolában is vannak kevésbé képzett pedagógusok, vannak tanárcserék és én is sokat pótoltam az egyetemen amit nem tanultam meg anno.

Talán amit leveled végén írtál az lehet a megoldás ilyen esetekben, azaz, hogy szülőként lehet többet tenni: nem tudom ugyanarra gondolunk e, de én úgy látom , hogy a Waldorf rendszere lehetővé teszi a szülők és a tanárok közötti folyamatos kommunikációt, a jobbítást a fejlődést mind a két oldalról. És ha ez nem sikerül, mert olyan a szülői közösség, vagy olyan a tanári kar, akkor igen- menni kell...
Éda

Lili,
Hana biztos hogy ösztöl ovis lesz? Én is beirattam a nagyfiam szerdán, és mivel januárban lesz 4 éves, az óvonö azt mondta hogy keresztféléves lehet csak... (kérdeztem h ha decemberi lenne, mehetne e, és azt mondta hogy nem, mert 1-2 hónap tolerancia van csak).

Kati,
igen, ott voltunk Ti hol laktok, melyik kerületben? és Matyust beiratod (beirattad)? Legközelebb keressük meg egymást


Szilvi,
köszi a választ én naivan azt hittem, hogy a 2 óra nem jelent sokat. Bár biztos abból indultam ki, hogy az unokatesom a hagyományos suliban is sokszor késön megy haza, föleg ha táncra is elmegy órák után.

Fibi, a két nagyfiam hagyományos oviba (is) járt. Amikor dolgoztam (6 órában!), 4-re értem értük, ez az oviban normális volt de nekünk semmire nem jutott időnk: VAGY bevásároltunk, VAGY játszótereztünk, VAGY főztem... (Az az ovi sem volt a szomszédban, 10 perc volt autóval, mert a húsmentes étkezést ott tudták/voltak hajlandóak megoldani.) És nem is az tűnt fel, hogy fáradtak, mert igazán nem voltak azok a fizikai értelemben, hanem, hogy otthon nincs elég szabadon tölthető idejük. (Hogy lelkileg fáradtak voltak-e, az meg akkor még nem tűnt fel, így utólag meg nem tudok rá visszaemlékezni.)
És igen,a fiaim is egyre gyakrabban jönnek haza később. Alex heti kétszer 4-re ér haza, Olivérnek meg négy nap van valami "extra", mert ő két hangszeren tanul (saját választás!) És különösen Alex panaszkodik, hoyg hétköznap alig van idő játszani, pedig hát közel sincs annyi házi feladata, mint egy hagyományos suliban lenne egy hatodikosnak, mint NEKEM volt hatodikban... (pedig nem hiszem, hogy azóta kisebb lett a nyomás, és én nem voltam sem lassú felfogású, sem lusta...)

Fibi, az hogy Hana szeptembertől ovis lesz-e sokmindentől függ. Én szeretném, de az se baj ha "csak" keresztféléves.
Nekem az első tájékotató esten azt mondták az óvónők, hogy elvben a decemberiek szeptemberben kezdenek. Aztán majd meglátjuk ki is lesz az én Hana lányom szeptemberben. Könnyen lehet, hogy bármennyire is várja, hirtelen megretten majd és nem tudom beszoktatni. meglátjuk

Nekem nagyon erős az az emlékem gyerekkoromból, hogy soha semmire nincs időm. Ijesztő, hogy ez mára már szinte életformámmá vált. Meg vagyok róla győződve, hogy ez nem életkörülmény, hanem a gyerekkorból hozott rossz beidegződés. Mintha csak lopni volnék képes az időt bármire.
nem egyszerű, de próbálom úgy szervezni a napjainkat, hogy csak minden másnap legyen program, amikor menni kell és lehetőleg az se legyen több fél napnál. ha Hana ovis lesz még nehezebb lesz, akkor lehet a heti 2 kiruccanás is sok lesz. nem csak nekem, főleg a gyerekeknek.

VAn kedvetek kicsit együtt gondolkodni? Most nem konkrétan reagálok, csak egy mostanában gyakran és sokfelé tapasztalt jelenség miatt írok néhány mondatot: Nagyon fontos, ezért újra és újra elmondom mindenhol (és elmondja minden waldorfos tanár, szülő), hogy az, hogy egy waldorf intézmény milyen minőségben, mekkora hatásfokkal működik, az a szülőkön múlik. Nem a tanárok, nem az állam, nem egy intézmény hoz létre és működtet egy intézményt, hanem a a szülői akarat és folyamatos (eszement nagy energiát, idő-és anyagi ráfordítást követelő) részvétele. Ez tény. De ennek megértése és maximális elfogadása nélkül nincs értelme a gyermekemet waldorf oviba-iskolába adni. Sajnos az nem működik, hgoy reggel beadom a gyereket, majd délután elhozom és várom a minőséget.
A waldorf-pedagógia nem egy módszer. A tanárnak egyetlen dolga van: az általa megfelelőnek gondolt "tanítás". Csak ennyi - igaz, ez 24 órás elfoglaltság. Semmi egyéb nem az ő dolga, azt nekünk kell elő- és megteremtenünk. Ja, és közben bíznunk, hinnünk a tanárban, abban, hogy ő tudja és érti, mit, miért csinál és melyik gyereknek az miért lesz jó. (Óvónő is tanár nekem) TErmészetesen van oylan, hogy valamelyik tanár nem alkalmas a feladatra, vagy egy idő után nem boldogul vele, vagy a gyerekek és a tanár között nincs összhang. De ez nem egyik pillantról a másikra szokott történni és itt is tudnak a szülők sokat tenni- és fontos is, hogy tegyenek! az egész iskola érdekében. Szívesen elmélkednék ezen tovább veletek, ha van kedvetek, azt gondolom, hogy ezt fontos tisztázni, mert sokszor azt látom, hgoy egy érdeklődő a waldorf pedagógiát mint egy magán pedagógiai szolgáltató intézményt képzeli és hát ugye nem az... a szellemi héttér nélkül pedig ez nem lenne waldorf, tehát tessék ezt is figyelembe venni. A szellemi háttér az alap. A kiindulás.

Erről jut eszembe, hgoy Szilvinek adós vagyok egy levéllel egy másik fórumon tárgyalt óvódai témában

Ha pedagógiai vonalon is szívesen mentek tovább, akkor beszélhetnénk a megfigyelésről, mint az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - (waldorf)pedagógiai eszközről. (esetleg majd a temperamentumokkal kiegészíthetjük, gyermekmegfigyelésnél fontos egyébként is)

Szép hétvégét! Engem megrészegít ez a verőfényes napsütés, ami körülvesz bennünket

Azt gondolom, bár megfogadtam, hogy tényleg nem kotyogok bele a topikba, hogy a tanár mögött egy ideológiai háttér van, hiszen annak tudatában és erős meggyőződésében választ a módszereiből és a megoldásaiból.
Itt is, mint annyi helyen, pl az egészségügyben ez egy bizalmi kapcsolat, röpke találkozások alapján, megérzéseinkre hagyatkozunk illetve a tanári közösségre, akik alkalmasnak találták az én leendő tanítómat a feladatra. És aztán nemegyszer útközben derül ki, hogy mégsem ő az én emberem, illetve nem az enyém, hanem a gyerekemé . Az, hogy a szimpátia és ennek folyományíként a bizalom is meggyengül, az valóban egy folyamat, de alig lehet tenni érte valamit. Az egyik tanítónknak azt mondtam, hogy úgy látom, nem szereti a fiamat, mire azt válaszolta, hogy dehogynem. Csak éppen sem a fiam, sem én nem éreztem a "dehogynem"-nek az erejét és megnyilvánulását.
De ez nyilván nem a waldorf sajátja. Ez általános, csak éppen azzal a különbséggel, hogy egy állami iskolában fel sem merül az emberben a közlés. De hiszen azért adtam pl. a waldorfba, hogy személyre szabott tanítást-nevelést kapjon...
amúgy meg sokszor, nem egyszer azzal fizettek ki, amikor kérdeztem, hogy ehhez én nem értek, mert ez magasabb, antropozófiai gondolkodás része, meg a steineri elgondolások ismerete kell hozzá. Tehát "mi, a hozzáértők, tudjuk a tanítás tutiját, te pedig csak a gyerekedet ismered, nem a magas, nagy egészt". Nem bírtam a tudás elefántcsonttoronyba emelkedett tudás birtokosait.
Azt gondolom hát, hogy egyelőre nem olvasgatom a levelezéseteket, mert sem az ördög ügyvédje nem akarok lenni, sem a régi sebeket nyalogató elégedetlen, nyafogó anya lenni.
Szeretettel üdvözlök mindnyájatokat

Rita amit én írtam, az nem a te történeted kapcsán került elő, hanem egyéb, meglehetősen sok mostanában ért tapasztalás miatt.

"tetszik nekem a waldorfban, hgoy nincs tévé, meg figyelnek a gyerekekre, meg nincs osztályzás, de nem tetszik, hogy nem engednek be az oviba megnézni, hgoy mi történik, meg nincs nyílt nap, meg ott van az ideológiai hókuszpókusz, meg tőlem, szülőtől túl sokat követelnek, meg ez a kézimunka-teknő-kásaevés, meg nem tetszik, hogy nemcsak a gyereket akarják nevelni, hanem az egész családot" Na az ilyen gondolatok maitt írtam. Ez msot sarkított volt, de olyan sokat kaptam belőle az elmúlt hetekben, hogy úgy éreztem, muszáj, hogy beszéljünk erről.

Én nem hiszem, hogy van oylan gyerek, akinek ne lenne való a waldorf-pedagógia, de szülő van, akinek nem ajánlanám. Nem kevés.

De Indi, én ilyen fent "fiktíven idézett" emberkéknek megmondom, hoyg akkor nekik jobb helyük van más altern. iskolákban. Ha még csak érdeklődők, úgy értem.
Mert annak semmi értelme, (és ezt konkrétan nekem és Theonak mondta egy olyan ember, akit sokan ismertek, de még többen ismertek hallásból ill. a munkásságáról), hogy a legnagyobb gyerekük ötödikes volt, amikor ráébredtek, hogy az iskolában "agymosás" folyik, "secret agenda", és Steiner pedig ró-ró-ró-pszt!!!!!-rózsakeresztes volt... Ők nem keresztények, hanem totális ateisták, amúgy. Szóval, már elnézést, de hol voltak ezek a szülők a figyelmükkel az azt megelőző 5+ovis években?!

Én mindig hangsúlyozom, sokkal jobban, mint a tanári kar, hoyg ez nem egy világi iskola, és akit ez zavar, akinek olyan erős ellentétes elvei vannak, az nem fogja magát jól érezni.

A szülői ténykedésről: egyrészt nagyon egyetértek. Másrészt azért meg van kötve a szülők, a tanárok keze is, ezt speciel a mi sulink nyelvtanításán látom. Van egy-két nyelvtanár (igen régóta w.-tanárok mindketten), akik hajlandóak lennének az általuk is kívánatosabbnak tartott és a szülők által is hiányolt hatékonyság érdekében kompromisszumokat kötni a majd' 80 éves szeineri ajánlásokkal kapcsolatban. Például középtagozatosoknak (5-8 oszt) nyelvkönyvet adni, gimiselnél változtatni egyes módszereken. Talán a botrány szó túlzás lenne, de bizony a konferencia, a többi tanár nem üdvözölte a kezdeményezést. Mondom, nem frissen az Eltéről kikerült, w-képzetlen emberkékről van szó.

Rita,
a tiedhez hasonló "lerázásről" is hallottam már máshonnan, máskor. Nagyon sajnálatosnak tartom. Nehezen tudom amgam beleélni, mert a mi eddigi két osztálytanítónk abszolút ne milyen. Bár totál más embertípus mindkettő, eléggé biztosak magukban ahhoz, hogy ne legyen gátlásaik megmagyarázni a problémáikat. (Ez érthető gondolat? Nem tudom.) Természetesen a nagyfiam osztályából is mentek el gyerekek (nem tömegesen és nem egyszerre), ahol a szülők nem jöttek ki a tanárral, és a vicces az volt, hoyg engem is fel akart egyikük bujtani, mondván olyan szigorúan fogja a tanár a fiamat. Közben a gyerekem viselkedése, a tanár és a köztem történő (akkoriban igen gyakori) beszélgetések mind arról árulkodtak, hoyg lehet, hoyg gyakran rászól, de közben A. érti, hoyg miért és igenis jól érzi magát az osztályban, másrészt meg olyan szeretettel beszélt a tanár a fiam pozitív dolgairól, hoyg még én szégyelltem el magam, hoyg ÉN nem vagyok vele elég elnéző.

És bizony, a tanár is ember, és sajnos én azért sem lennék jó tanár, mert nagyon sok(féle) gyerek az agyamra bír menni, és egy idő után (órák, nem évek!!!! múlva) nem bírom nem érezni, hogy milyen jó lenne, ha hazamenne... Persze ezzel nem azt modnom, hogy ami veletek történt, az "ez van, ezt kell szeretni", hanem, hoyg tényleg nagyon nehéz néha tanárnak, szülőnek, gyereknek egyaránt.

tanárnak egyetlen dolga van: az általa megfelelőnek gondolt "tanítás". Csak ennyi - igaz, ez 24 órás elfoglaltság. Semmi egyéb nem az ő dolga, azt nekünk kell elő- és megteremtenünk. Ja, és közben bíznunk, hinnünk a tanárban, abban, hogy ő tudja és érti, mit, miért csinál és melyik gyereknek az miért lesz jó.

Ez a bizalom a tanárban nagyon képlékeny dolog. Sokszor leírtam már, hogy én többek között azért nem otthon oktatok majd, mert úgy érzem "szak"segítségre van szükségem ehhez. Egy olyan tanárra, ideológiára, módszerre, akiben/amiben megbízhatok.
Ez részemről úgy néz ki, hogy utánajárok a waldorf pedagógiának, ismerkedek szülőkkel akik már ilyen intézménybe járatják a gyerekeiket, aktív tagjai egy ilyen közösségnek. Mára eljutottam oda is, hogy a leendő óvónőkkel szóba álljak. Én maximálisan hagyatkozom a személyes benyomásra az első megérzésre és csak akkor kezdek el tovább kutakodni, ha valami zavar, ha valami nem stimmel. Egyelőre nincs ilyen, így aztán megkaphatom azt a vádat, hogy úgy bízom a gyerekemet majd szeptemberben 2 waldorf óvónőre, hogy nem jártam utánuk 100% osan. ez hiba volna?

mit csinálok ha az elérhető távolságban lévő iskolákban (esetem szerencsés mert kettő is tűrhető közelségben van) egyik induló első osztály tanítója sem az igazi? akkor nyilván jobban utánajárok az embernek és meghozok egy kompromisszumos döntést. aztán majd az iskola is hoz egy döntést, mondjuk, hogy az én gyerekem/családom nem fér be abba az osztályba.
Nem egyszerű egy waldorf iskolába bekerülni, nem biztos hogy az ember megengedheti magának, hogy mindenben a tökéleteset várja el. Ha viszont probléma van akkor azt jelezni kell. Tényleg csak a tanítás lenne a tanár feladata? ha a szülőktől aktív közreműködést, együtt gondolkodást, dolgozást várnak el, akkor
a létező legrosszabb válasz a felmerült problémára, a Rita által leírt lerázás
eddigi ismereteim alapján nem a feltétlen bizalom a helyes szülői magatartás a waldorfban, hanem éppen a készenlét és folytonos kommunikáció.

a fóti iskolában most érettségiző öcsém beszámolója szerint az ő matektanáruk konkrétan azt mondta nekik, hogy a matekra nincs szükség, menjünk inkább fagyizni ez szerintem elfogadhatatlan. a minimum amit elvárok egy matekot tanítótól, hogy lelkesedjen azért amit tanít, hogy ha mást nem is a tantárgy szeretetét át tudja adni vagy legalább példamutatni. Egy ilyen esetben én csak a tanár cseréjét látom megoldásnak, hiszen aki nem szereti a matekot, az nem is fogja(felnőtt emberről van szó). A másik megoldás, hogy keresek egy magántanárt matekból, de azért ez elég necces, mert nem biztos, hogy a gyerek annyira érdeklődik a matek iránt, hogy plusz délutáni órákat legyen hajlandó ezért beáldozni.
de vajon mennyire egyszerű egy tanárt lecserélni?

ezt a sokmindent itt gondolkodásnak szántam és most hirtelen abba kell hagynom.
Rita, szerintem ne kérj elnézést amiért sokat írsz. Nagyon sokat tesz hozzá a beszélgetéshez a bőven leírt vélemény. Szerintem.

Indi, hú, szerintem nagyon nem életszerű az, amit leírtál, még ha a "nagykönyv" szerint így is kéne lennie (arra gondolok, hogy

gy waldorf intézmény milyen minőségben, mekkora hatásfokkal működik, az a szülőkön múlik

...egyrészt szerintem egyszerűen nem lehet alapelvárás, hogy minden szülő ténylegesen és részletesen ismerje a waldorf szellemiség "alapját", és még ha sokkal szorosabb is a kontakt a w szülők és tanítók között, akkor se lehet akkora rálátása egy szülőnek a pedagógiára, meg akkora ismerete a pedagógiáról, hogy minden esetben idejében felismerje, ha valami nem úgy megy, ahogy kéne. Pl egy matekos vénájú szülő nehezen ismeri fel, ha mondjuk a biológiaoktatás nem megfelelő...És ez engem meg is ijeszt, hogy most komolyan nekem kéne majd erre figyelni? És számontartani, hogy miből hol tart a gyerek (ez még rendben van) de emellett pontosan tudni, hogy hol is kéne tartania? ráadásul a waldorf pedagógia épp arról is szól (vagy nem?) hogy nincs alaptanterv, és sokkal nagyobb szabadsága van a tanítóknak, ennélfogva sokkal nagyobb egyéni eltérések lehetnek az egyes tanítók tanítási tempója/stílusa/módszere/tananag súlyozása szempontjából...vagyis még nehezebb nekem, laikus szülőnek átlátni, hogy melyik tantárgyban merre tartanak és meddig érhetnek el az adott tanítóval...? Szerintem ez tényleg csak úgy működhet, ha a szülő megpróbál előre tájékozódnia a tanító személyét illetően és megismerni őt (személyesen és mások elbeszélései/véleménye alapján), aztán ha kialakul benne a bizalom, akkor tud működni ez az egész. És most jön az, hogy mi van, ha meginog ez a bizalom? Sajnos nincs annyi választási lehetősége a legtöbb w-szülőnek, hogy akkor átviszi máshová a gyereket, és ha nagyobb tere is van az SZMK -nak, hogy mondjuk eltávolítson egy tanítót, de ahogy hallom nagyon nem könnyű új tanítót szerezni, ráadásul ehhez gondolom valamiféle többségi szülői akarat szükséges, hogy tanítóváltásig fajuljon a dolog (és ha pl én azt érzem, hogy a gyerekemmel nem "bánik jól" az adott tanító, de a többi szülőtárs nagy része meg épp úgy érzi, hogy az ő gyerekével meg jól bánik, akkor nem sokat tudok tenni...). Úgyhogy én nagyon remélem, hogy elsősorban nem rajtam múlik majd az adott w-intézmény minősége, hanem megbízhatok mondjuk a tanári gárda döntésének helyességében, mikor kiválasztanak egy-egy új tanítót, vagy hogy megbízhatok a waldorftanárképző minőségében, ami kitermeli a tanítókat.
na, még sok minden kavarog bennem, de nem folytatom, mert nem lenne túl összeszedett

indianyoAz, hogy egy waldorf intézmény milyen minőségben, mekkora hatásfokkal működik, az a szülőkön múlik. Nem a tanárok, nem az állam, nem egy intézmény hoz létre és működtet egy intézményt, hanem a a szülői akarat és folyamatos (eszement nagy energiát, idő-és anyagi ráfordítást követelő) részvétele.

Indi, és kinek van erre ideje, energiája és pénze? Most tényleg nem kötözködő a hangnemem, inkább azt kérdezem, hogy :ezt ma "tömegek" Magyarországon csinálják, és bírják?

Szilviersze ezzel nem azt modnom, hogy ami veletek történt, az "ez van, ezt kell szeretni", hanem, hoyg tényleg nagyon nehéz néha tanárnak, szülőnek, gyereknek egyaránt.

De ilyenkor mi van? Mi van, ha nincs másik iskola? Meddig működik a bizalom a Waldorfban, és honnan kezdődik a bizalom magában az osztálytanítóban? A szülőket mennyire világosítják fel? Tudom, hogy minden suli más, de csak a tanári felhozatal miatt más, vagy pl. törekvésekben, szabályokban is más?
Ja, és még egy: akkor Indi mondata alapján az egész dolog azon áll, vagy bukik, hogy milyen a szülői gárda szervezőképessége, időbeosztása, energia-ráfordíthatósága, lelkesedése abban a suliban? Ez azért kicsit rizikósnak tűnik nekem.

Sziasztok, remélem, nem bánjátok, ha bekapcsolódom... A legnagyobb lányunk elsős egy bécsi waldorf iskolában, a középső pedig ovis, de pár hónap múlva ő is iskolás lesz.
A tanárba vetett bizalom nagyon fontos szerintem. Amikor mi a lányunkat beírattuk az iskolába, örültem volna, ha tapasztalt (nem a főiskoláról frissen kikerülő) tanár veszi kezébe az első osztályosokat. Örültem volna, ha nem magyar-kommunkikáció szakos, hanem pl. biológia (nem szeretnék senkit megbántani, én is magyar szakos vagyok, éppen ebből indultam ki: én nem tudnék jól, hitelesen, lelkesen matekot, fizikát stb tanítani, pedig fontos látni egy gyereknek, hogy a világ valóban (eléggé) megismerhető egy emberen keresztül). Ennek ellenére tudtam, hogy annak oka van, ha a tanári kar valamiért őt választotta, a gyerekek jól érzik vele magukat (legalábbis a lányaimnak mindig tetszett, amikor találkoztak vele) és be kell látnom, hogy egyszer mindenki a pályája elején van. Bíztam benne, mert tudtam, hogy ha bármikor elégedetlen lennék, akkor ebben az iskolában KELL, hogy legyen megfelelő kommunkikácó és azt is tudtam, hogy bár az osztálytanító felelőssége hatalmas, azért még mi is ott vagyunk. nem egyedül neveli, tanítja 8 éven át a gyermekünket. Nem tudom, milyen osztálytanító lett, lesz, remélem, jó, de időközben elköltöztünk Bécsbe, így őt nem ismertük meg. Ahogy én képzelem, a szülők igenis bele tudnak szólni abba, ha nem megfelelő színvonalú az oktatás.
Itt az évnyitón találkoztunk először az osztálytanítóval. Bizalom első pillantásra. A második lányunk szeptemberben kezdi az iskolát, neki még nem ismerjük a leendő osztálytanítóját, de ebben a hónapban talán lesz már szülői est, igazából nem aggódom miatta.
Ennyi a gyors bemutatkozás Jövök majd kérdezni és mesélni...
nyagi

Savitri,
"így aztán megkaphatom azt a vádat, hogy úgy bízom a gyerekemet majd szeptemberben 2 waldorf óvónőre, hogy nem jártam utánuk 100% osan. ez hiba volna?"
Nem hiszem. Én hiszek az intuícióban, például. (Én az otthonszülésnek nem jártam utána. Valamelyest igen, de nem pontosan, alaposan, nem vol trá szükségem, TUDTAM, hogy nekem ez lesz jó.
"nem a feltétlen bizalom a helyes szülői magatartás a waldorfban, hanem éppen a készenlét és folytonos kommunikáció"
Igazad van! Talán a feltétlen bizalom rossz jó. Viszont muszáj a bizalom annak érdekében, hoyg a kommunikáció kommunikáció és ne sárdobálás, stb. legyen.
Matektanár: ha ez rendszeres és általános ennél az embernél, akkor az gáz.

Rita,
igen, én is ezt kérném tőled: ha szeretnél ide írni, írjál, ha nem szeretnél, ne írjál. De ha olyanokat írsz, hoyg "Megfogadtam, nem írok ide többet", az sokkal kevésbé mentegetőzés, inkább sértő (bár nem sértődöm meg!!!! ) Szóval kérlek, ha írsz, akkor hidd el, hogy elolvassuk, megfontoljuk, és szívesen látjuka véleményedet, és nem kötelező neked egyetértened velem (például) és viszont, de ugyanolyan jogon írjál csak ide, mint bárki más!

Maminti,
igen, engem is megijesztene, ha nekem kéne követnem, hoyg a gyerek hol tart. Itt játszik a bizalom, bízom abban, hoyg a tanár reálisan látja, hoyg hol tart az osztály ahhoz képest, ahol ő tertani szeretne, hol szeretne tartani a tantervéhez képest, stb. Pl. a kisebbik fiam tanítója úgy két éve mondja, hogy ezzel az osztállyl nem tud úgy haladni matekból, ahogy ő szeretne (meg ahogy az előző osztályával tudott), egyszerűen nehezebben megy nekik. És én örülök, hoyg ezt ő felismeri, sőt, a szülők előtt ki is mondja.
Egyébként létezik alaptanterv, olyan 2000 forint körüli áron meg is vásárolható sok iskolában (nálunk is). Nekem nincs meg.
És elhiszem a sok kavargó gondolatot, és aggodalmat is!!!! Megértem! És tényleg kisebb a mozgásterünk egy olyan konfliktusban, amit feloldhatatlannak találunk. Egy tanárt (de gyereket is!) normál esetben nehéz eltávolítani, nehezebb, mint egy hagyományos iskolában. (Persze én is hallottam túlkapásokról w.-intézményben, amivel nem is értettem egyet, de persze nem is ismertem a részleteket.)

Liv,
őszintén: nem tudok a kérdéseidre válaszolni.
Ez most magánvéleményem, "most találtam ki": egy iskolát valóban a szülői akarat teremt meg, hoz létre, gondoskodik róla. Az elején 100%-ban. Igen ám, de ahoyg elkezd működni, "életre kel", és már nem csak a szülők alkotják, meg a tanárok, meg a gyerekek, hanem van neki egy saját "lelke", lénye, égregor-ja. Erre hatnak a szülők, nagyon is, DE nem a szülők alkotják.
Ha ez nem így lenne, akkor szerintem igen sok iskola (különösen kis hazánkban) 5-10 éven belül tönkremenne, megszűnne. Márpedig pont az ellenkezője történik: ahogy túlesnek a gyerekbetegségeken (osztályfelbomlás, botrányok, stb.) az iskolák elkezdenek nőni, ha nem is egyforma mértékben és tempóban, de működnek, élnek, előbb-utóbb gimnáziumban gondolkodnak...

Nyagi,
szia! A nagyfiam osztálytanítója énektanár. De könyvet írt a matematika-tanításról a waldorfban.
De valóban: sokat beszélt arról, hyog csak akkor tudta úgy átadni a "tananyagot" (nem csak matekból, akár töriből is), ha előtte ő úgy és annyit foglalkozott vele, hoyg felébredjen őbenne a kíváncsiság, az érdeklődés, a lelkesedés. És persze ahoyg erre rájött, onnantól ezt így csinálja. Szerintem (vagy remélem) minden vérbeli pedagógus ilyen.
Úgyhoyg nekem nincs bajom a bölcsészekkel, szerintem nem a szakosodás a lényeg.

Sziasztok!

Lehet egy kérdéssel több fa futóbiciklivel kapcsolatban? Kivételesen pusztán technikai szemszögből.


Szóval kinéztem két, még éppen megfizethető típust.

http://www.khan-it.com/Gyerekj%E1rm%FBv ... 729.html#x

és

http://fabicikli.hu/


A kettő között a lényeges különbség, hogy az utóbbinak - a biztonságra hivatkozva - csak elég korlátozott mértékig fordítható el a kormánya, míg az elsőnek (noha csak tömör gumis a kereke) de normál mértékben elfordul.

A kérdésem, hogy
- van valakinek egyik vagy másik (vagy ahhoz hasonló) fajta?
- Tényleg veszélyes ha rendesen el lehet fordítani a kormányt? (tapasztalat?)
- Illetve mennyire használható a korlátozottan kormányozható? (egyszer néztem hasonlót élőben és nem tetszett, hogy az egyik járdáról egy arra merőleges másikra szinte lehetetlen lett volna vele befordulni)

(Ha más is jár ebben a cipőben, az első szerintem egy könnyebb bicikli - ami előny -, csak sajnos a tömör kerekek miatt kevésbé komfortos és talán nem olyan jól tapad mint a másik)

Köszi!

Szilvi igen, biztos vagyok benne, hogy ha valaki nem elég sokoldalú és nyitott, nem megy waldorf tanárnak. A mostani oszt.tanító(nk) is nyelvszakos (angol) és nagyon szeretik a gyerekek a matematikát, (persze, még az elején vannak:).
A ritmus és a matematika pedig nagyon is összekapcsolható (többször volt alkalmam megnézni, hogyan tanulják a matekot és fantasztikus volt, Szegeden is, Bécsben is), állítólag sok matematikus zenél(t) is.
Éppen azt akartam leírni, hogy nem csak egy emberben kell bíznod, hanem egy egész tanári kar döntésében, hiszen ők választották, ők tartották a legalkalmasabbnak az adott tanárt. Bevallom, bennem eleinte volt pár pillanatnyi előítélet, de tényleg nagyon gyorsan elmúlt és amikor eljöttünk, sajnáltam is, hogy nem ismerhetjük meg az adott tanárt, de ha egyszer visszamegyünk, akkor úgyis abba az osztályba, hozzá megy vissza Bori.

Sziasztok! Bocsánat, hogy beleoffolok ebbe a mély témába, de van egy friss waldorfos élményem, és ezzel kapcsolatban kérdeznék: mi az oka annak, hogy a mesét monotonon meséli a pedagógus?

Livus,
az, hogy ne ő adja át az érzelmeket, hanem a gyerekben keletkezzenek, a hallottak alapján. De remélem Indi majd kifejti jobban.
Monoton és monoton között is van NAGY(!) különbség, egyébként. Attól, hoyg nincs túlhangsúlyozva, nem biztos, hogy monoton. Inkább arra ügyel, hogy tárgyilagosan meséljen.
Szóval szerintem az a fajta monoton, mint a régi filmek alámondása "csókolj meg drága férjem" (monoton férfihangon előadva!) NEM kívánatos w. szempontból sem!

Miklós bácsi csinált egyszer egy olyat, sajnos nem hallottam, hogy ugyanazt a mesét kvázi-monoton hangon, de a négy különböző temperamentumban mesélte el. Tehát csak a mese ritmusa, hangereje, dinamikája változott egyik napról a másikra, a szavak nem. Figyelte a gyerekek reakcióját, hogy ki melyik verzióra hoyg reagál...

Amúgy még ebben a topikban is volt erről szó valahol korábban, ha jól emlékszem.

Livus, és ez nem OFF!

Hű micsoda izgalmasakat írtatok! Msot csak Livusnak reagálok, majd jövök még...

Livus Nem mindegy, milyen korú gyermeknek mesélünk. Monotonul semmiképp, de halkan, kerülve a hangsúlyokat a kisgyermeknek nagyon jó mesélni. Azt mondja erre a waldorf-pedagógia, hgoy akkor jó a mese, ha a gyermek "belealszik" Ha erősen gesztikulálunk, meg-megállunk benne, olvassuk könyvből, akkor folyamatosan rángatjuk a figyelmét.
Nagyobbacskáknál már más a helyzet, egy harmadikosnak már szépen hangsúlyoznék, ahogy a székelyek mesélnek, negyedikeseknek pedig már lehet akkorát kiáltani a mesében, hogy kieessen a padból, a kamaszoknak meg már muszáj is erős jelenlétet mutatni a mesélésben is. No és akkor Miklós bácsi temperamentumok szerinti megközelítését is fontos figyelembe venni, mert bizony nem mindegy, hogy milyen gyermeknek mesélünk (pedagógiai mesék például)
Van egy csodálatos osztálytanító a hámori iskolában (magyar szakos tanár és angol nyelvet is tanít) na ő mutatott ilyen mesélési trükköket, sose felejtem el.

Köszi! Már hallottam erről, de még csak most hallottam ilyet először. Persze lövésem sincs, hogy W. szerint ez az előadásmód menniyre volt szakszerű, (amúgy óvónő volt szerintem, aki mesélte)mindenesetre te jutottál eszembe, Indi, mondtam is anyukámnak (vele voltam ott), hogy el nem tudom képzelni, hogy te így mesélj! MErt te beszéd közben is rengeteget játszol a hangoddal, gesztikulálsz, stb...
Szóval: így mesélsz Dominónak?

Dehát ez teljesen nem életszerű!
Amikor hazajössz a munkából összeül a család, és mindenki elmeséli, mi volt aznap, akkor mindenki teljes hangulati skáláját beleadja az elmesélésbe, hanghordozással, a mesélés tempójának az érzelmek vagy a történet sodrásának változtatásával. Tudjátok: ...és képzeld, mi történt?...- szünet, mindenki feszülten figyel- jött egy akkora kutya a lenin körúton, hogy a a farka az oktogonnál volt, a nyelve pedig a jászai mari téren lihegett!
és nem hiszem, hogy egy anyának vagy egy pedagógusnak annyira tudatosnak kell lennie, hogy az érzelmeit háttérbe szorítva meséljen el egy mesét. akkor ő hol van a történetben? szerintem ez egy sajátos magára hagyás, jól van, oldd meg az érzelmeidet...
Én annak idején visszakérdeztem a gyerekektől, néha, hogy kinek milyenek a mesém szereplői. rengeteget meséltam, mindig aznap kitalálva, mire van szükségük. és mindenkinek más "mozi ment", de benne voltam én is. nemcsak a hangom vokálisával, hanem a életem élményeivel, ahogyan meséltem, amilyen szüneteket hagytam, ahogyan az én érzelmeim kiütköztek az egészen.
Hát uff, én szóltam.
szeretettel

Indi:) és ahogy Éva mesél az melyik kategória szerinted?

mint elmélet én érdekesnek találom, hogy minden korosztálynak másképp mesélünk. ez valamennyire akkor is megvalósul ha soha nem hallottunk ilyesmiről.
de hogy ne adjunk át érzelmeket, az tényleg nem életszerű.
én azt figyeltem meg, hogyha halkan de hangsúlyozva mesélek este, akkor a kisebb kényelmesen bealszik(cici rásegít), a nagyobb meg érdeklődve figyel. A figyelmét csak addig "rángatom", amíg el nem álmosodik, mert aztán a halk mesélő hang simán egybemosódik az egyéb zajokkal. Persze Hana életében még csak egyszer volt olyan hogy elaludt mese közben.

Rita,
úgy tudom, waldorf nem javallja, hogy összeüljünk, és mindenki mesélje el az aznapját. A gyermeket a múltba viszi. Ám ha ő akar mesélni a napjáról, az oké.
Azt nem tudom, milyen életkorig fontos ez.


Savitri, nincs arról szó, hogy szenvtelen légy. Inkább: a drámázást hanyagoljuk. Árnyalni igen, drámázni nem.

em tanultak a négy év alatt fizikát, kémiát is light-osan, biológiából igen keveset

Én sem. Pedig egy jónevű, budai (de humán) gimnáziumba jártam. Ez nem azon múlik, hogy waldorf vagy állami.

Liv felvetésére: nekem az jutott eszembe, hogy ez kicsit olyan, mint a társadalom. Elvileg mi tartjuk fenn, mi működtetjük, de azt hiszem, egyikünk sem vállalná fel, hogy ő miatta olyan, amilyen, pedig ott van benne ő is. De azért a minőségére valamilyen szinten mindannyian hatunk, ha csak ülünk és nem csinálunk semmit, akkor azzal.
Kicsit sántít a hasonlat, de talán értitek-érzitek, mit akarok mondani.

Pindi

Sziasztok!
Szeretnék bekapcsolódni és ha megengeditek, kérdezni dolgokat a waldorffal kapcsolatban. Most elkezdtem olvasni a topikot az elejétől, szép lassan elolvasom majd az egészet. A kisfiam még éppen csak fél éves, de már most nagyon érdekel az egész waldorf-pedagógia. Különösen, hogy van elérhető óvoda-iskola a közelünkben, Vácon. Tudtok a váci intézményről mondani valamit?
Szóval egynéhány dolgot már tudok, de úgy érzem, az lenne a legjobb, ha most bekapcsolódnék és veletek tartanék, olvasgatnám a hsz-okat és néha kérdeznék

Például, hogy miért nem jó, ha mindenki elmeséli az aznapját? Mi ezt (ketten) szoktuk csinálni a férjemmel, este átbeszéljük a napot Nem csak a történéseket, hanem az érzelmeket, stb.

Szilvi! Nagyon szeretem a blogodat olvasgatni! (hordozós topikban láttam meg ) Tulajdonképpen onnan jött a gondolat a waldorfról...

Viru,
az teljesen oké, hoyg ti elmesélitek a napotokat, nekünk az elsős osztálytanító mondta, hogy a gyereket ne meséltessük, ne kelljen tudatosan emlékeznie, hogy pl. mi volt az uzsonna, kivel játszott, ásott-e árkot az oviban. Ha magától mondja, és kap egy-egy érdeklődő kérdést a szülőtől, az is teljesen oké.
A múltra való emlékezés erőltetése nem jó kicsi korban. (Később persze igen!)
Ez nem ugyanaz, mint hogy megtanul hallás után ezer mesét, verset és emlékezetből skandélja egész nap, játszás közben.

Én azért már a htéévestől is kérdezek dolgokat az ovis napjával kapcsolatban, de tudom, hoyg ha nem emlékszik, vagy nem akar válaszolni, "fárasztom", akkor ez tényleg így van, és érdemes békén hagynom.


Pindi,
én értem a hasonlatodat, szerintem helytálló.

A drámázásról még: amikor a angyfiaim kicsik voltak, és nem tudtam mindezt, büszke voltam magamra, hoyg pusztán a ahngsúlyozással képes voltam a mese félelmetes részeit (beleesik a kútba, mittudomén), még félelmetesebbé, kilátástalanabbá tenni. Ma már nem tenném ezt, talán pont amiatt, amiért a nagyok sem nézhetnek meg még "félelmetesebb" meséket sem filmen (Pl. Gyűrűk ura, Harry P.), mert ahoyg Miklós bácsi mondta: olvasás közben olyan Gonoszt képzel el magának, aminek ellensúlyozására megvan őbenne magában a Jó. Ha készen kapja, filmen, akkor ez talán sokkal rosszabbul néz ki (Orkok(?), állítólag... én sem láttam), mint amit ő elképzelt volna. Valahoyg ezt érzem a túlzott drámai olvasással is.

Köszönöm, Lányok, ezeket a nagyon értékes infókat a mesélésről, pont ezeken problémázok mostanában, az én kisfiaimat is hergeli és megzavarja, ha nagyon beleélem magam, és drámázok. Nem gondoltam, hogy szenvtelenebbnek kéne lenni, volt, hogy azt hittem, nem vagyok elég jó mesélő...Nem drámázok eléggé...Nagyon köszi!!!:)

Rita,
nekem nagyon szimpatikusak az írásaid, nagyon jó ilyen véleményt is hallani.

sziasztok,

rég olvasgattalak titeket, de jókat írtatok
nekem az ovis szülői lét okoz fejtörést most... persze még frissek vagyunk, de valahogy az óbudai játszócsoportos év után űr van bennem... persze ott baba-mama együtt volt, itt tényleg nem látom, hogy mi történik az oviban, szülőket kezdjük megismerni , de úgy érzem, hogy szülés előtt ez olyan volt, hogy reggel beadom, 1-kor elhozom, persze mindez tetszett gyerkőcnek és nekem, csak olyan mást várnék... vagy nekem kéne tennem valamit? persze lesznek közös dolgok, most hétvégén kertrendezés, meg más tevékenységek, de eddig valahogy nem kerültem közelebb a waldorfhoz, sőt mióta nem Óbudára járunk, távolodtunk... persze, most kicsit le vagyok fáradva, meg sötétebben látom a dolgokat, de kérdeznélek titeket, hogy ez változni fog? vagy nekem KELL változnom?
(Egyszer már mostunk ki ovis dolgokat, az nagyon jó volt, a kisállatok+babruhák, meg törölközök. Fiam segített teregetni, ő is aktív részese volt a dolognak...)

Annyira kíváncsi lennék, hogy milyen ott egy napja, de csak szösszeneteket hallok, és tudom, hogy ez így van rendjén... Amikor arról hallok, hogy a fiam mesél a kis cérna hangján és őt figyelik többetn, el nem tudom képzelni, csak próbálom... Édes lehet.

Orsi,
(Bécsben) gyakorlatilag semmi közös program nincs az oviban, talán a gyerekeknek ilyenkor épp elég a délelőtti közös játék. csak az ünnepeken találkoznak a szülők, olyankor mindig van közös sütizés, beszélgetés is. Nálunk nincs hétvégi közös takarítás, ilyesmi sem, szeptember óta 2 szülői est volt összesen. Ovikezdés előtt (nyáron) van nagy babamosás, takarítás, ami fakultatív, az ovit nem a szülők festik, mint ahogy az iskolát sem (azt hiszem, régebben írta Kriszta, hogy ez Németországban is így van). A gyerekekkel viszont járnak hetente erdőbe kirándulni az óvónénik, nekik ez a rendszeres heti kedvenc program. Tulajdonképpen én is nagyon "passzívnak" éreztem magam eleinte.
Az iskolában annál több szülői összejövetel van (ott most lesz majd a 4. szülői est, ami mindig nagyon jó), havonta vannak közös programok, általában pik-nikkel egybekötött kirándulások, de volt olyan is, hogy egyszerűen csak egy kávéház teraszára szerveztek egy találkozót, hogy ismerkedjünk egymással.
Már májustól készülünk az adventi bazárra, a lányom osztálya varrott, horgolt, kötött manókat varázsol Adventre és két anyuka lakásán vannak délelőttönként közös varrókörörök, hogy minél több szép manó készüljön, a kirándulásokon pedig majd gyűjtjük a köveket, terméseket a "berendezéshez". Ott igazán aktív szülői "munka" folyik, már jól ismerik egymást a családok.

nagyon érdekes ez a mesetéma. Én mondjuk nem tudom elképzelni, hogy ne hangúlyozzak, bár írtátok is, hogy főleg a túlzott hangsúlyozás kerülésére kéne törekedni, ezzel végülis egyet tudok érteni. Mondjuk én egyelőre olyan meséket mesélek, amiben nem történik egyáltalán semmi rossz, így inkább csak nagy nevetést váltanak ki a hangsúlyok, ez pedig nem hiszem, hogy árthat:)

Rita, én is szívesen olvasom a véleményed, gondolatébresztő tud lenni úgyhogy csak tessék, csak tessék, csak folyvást, csak folyvást

ja, és fizikaoktatás nálunk sem volt, mezei bp-i gimibe jártam, volt 3 "elvetemült" reálos osztálytársam, akiknek a felvételihez kellett a fizikajegy, na ők előre megbeszélték a tanárral, hogy ki mit fog húzni. De tényleg egyáltalán nem volt fizikánk, eleinte mert nem volt fix tanár, aztán mert megbeszéltük a matektanárral, hogy fontosabb nekünk a matek (mert addig matektanárok is elég sűrűn váltották egymást) és fizikaórákon is matekoztunk.

Sajátos módon meséltem. Voltak állandó szereplős meséim, Jeromos, a kiscica és Felicitász, a kis piros tűzoltóautó kalandjai. Ezt akkor meséltem, amikor valami programra készültünk /én nem tudatos, anya-szülő vagyok, nem waldorfos, de nem bántásiból, csak, hogy tudj hová tenni/tehát, ha csillagvizsgálóba mentünk azon a héten, akkor a Felicitászék is oda mentek. Ezzel mintegy előkészítettem a várt dolgot. volt olyan is, hogy csak cukrászdába akarták a gyerekek elküldeni őket, akkor hát oda mentek. volt ezeknek a meséknek bizonyos visszatérő motívuma, hogy a barátokelköszöntek, t.i. külön laktak és a Jeromos a pohár tej után álombadorombolta magát.
volt egy másik "vonulat" az Óriás Hegyvetős. aki Visegrádon lakott egy barlangban és volt neki Dunakeszin egy ksifiú barátja. és az összes helyzet ebből a méretkülönbségből adódott. nagyon örömmel hallgatták, hogy az óriás hegyvetőnek vödörbe kellett tenni a fagyit, mert meg sem látta a tölcsérest.
aztán volt egy tündérmókusos, a gyerekeim most sommásan azt mondták, hogy ez a mama grínpíszes vonulata. mindenféle történt az erdőben az állatokkal és a tündérmókusok megmentették őket. pl a vadmalac rágógumit evett véletlenül, mert a kiránduló emberek elszórták a szemetjüket, és a malacnak összeragadt a pofácskája stb.
és amikor nagyon fáradtak voltak, annyira, hogy már csak zizegtek
, akkor pedig lazítós volt. el kellett helyzekedniök úgy hogy ne kelljen egy pár percig mozogniuk, péternek mondanom kellett, hogy most vakarózza ki magát. és akkor tudatosan végigjártuk a testüket, minden izomot ellazítottunk és elkezdtem mesélni, hogy hol járunk. mindig az én kedvem szerint hol tengerparton jártunk, hol erdei tisztáson, hol patakparton és így tovább. közben ellazultak és engedtek az álomnak. és eközben a mese közben én is jót pihentem
sokat meséltem könyvből is, szinte mindig népmesét,nem szoktam rémületesre hangsúlyozni a mesét, mert sok a rémület benne amúgy is, meséltem népmesét úgy is, hogy előtte elolvastam és aztán fejből mondtam. akkoriban sok-sok mesét tudtam.
volt úgy, hogy annyira fáradt voltam, hogy az olvasott mesekönyv mesélése közben elaludtam, a szám olvasott, én meg álmodtam. nagyon szégyelltem, de elnyomott az álom. és jól hansúlyozva olvastam, amíg csak egyszer összevissza hülyeségeket kezdtem mondani és szóltak a gyerekek, hogy mama, mi van?
és az az érdekes, hogy minden napra jutott belőlem mese, de most nem tudom felidézni őket, pedig jó lenne leírni, de az akkor volt, ott és nekik.
egyet leírtam, valami ebihalas mesét, azzal nyertem egy mesepályázaton. de az egy véletlen volt. mármint a megörökítés.
Remélem, ha lesznek unokáim, lesznek megint meséim is.
hát a hosszú hozzászólás megint itt van.