Szia Pocok!
Bár az én lányom 2 évesen lett szobatiszta (kivéve fenti gondok), én nem borzadok el, ha valakinek a gyereke még 3 éves korában is pelust hord hébe-hóba. A gyerek tudja, mikor minek van itt az ideje. Ezért nem szabad erőltetni semmit, mert az mély nyomokat hagyhat.
Tényleg anyósod erőltethette csúnyán a gyereket, mert ok nélkül nem csinálnak ilyet a pöttömök. Van, hogy az én lányom sem fogadja el a bilit, de csak azért, mert helyette a WC-t, vagy az anyatermészetet választja.
Nem tudom, mennyi idős az anyósod, de az én anyósomról is megvan a véleményem a szobatisztaságra nevelést illetően. Szerencsére nem az én gyerekemmel művelte ezt.
Íme a rémtörténet: A férjem és az öccse között 16 hónap van. Akkor még mosni kellett a pelenkát keményen. Így aztán az anyósom 7(!) hónaposan elkezdte a férjemet biliztetni (gondolom, ahogy megtudta, hogy megint terhes). Még ülni sem tudott, úgy fogta, vagy párnákkal támasztotta ki. Képzelem, jó gyakran rátehette, mert egy akkora gyerek még nem szól, nem tudatos a szobatisztaság, csak előbb-utóbb némi reflex kialakul. Feltételezem így 1 éves kora körül elhagyhatta a pelenkát - bár erre nem kérdeztem rá.
Ez a sztori engem már akkor is dühített, de most egyenesen tajtékzom!!!
Kiderült ugyanis, hogy a férjem kezdődő gerincsérve valami csecsemőkori megerőltetéstől, vagy gyors növéstől lehet. Gyorsan nem nőtt, marad a megerőltetés.
Beszélj erről feltétlenül anyósoddal, ne erőltesse a gyereket (bár nála már ilyen károsodást szerencsére nem okozhat, csak lelkit). Más világot élünk, és ha neked van pénzed pelenkára, akkor ne ő döntse el, meddig használja azt a gyerek. Ha 3 éves koráig, akkor addig. És ha még azután is szüksége van néha rá, akkor még utána is. Ha nincs kóros oka, hagyni kell. Iskolára majdcsak kialakul...
No, persze tudom, oviba csak szobatisztán veszik be a gyereket, de az éjszakai szobatisztaság senkit sem érdekel.
Lehet, hogy bölcs dolog lenne egyszerűen eltenni a bilit, ne is lássa a gyerek, és pár hét múlva újra próbálkozni. Elvégre még ráértek. Ha akkor is visít, vegyetek együtt egy újat, és próbálkozz azzal. De anyósodat ne engedd beleszólni!