Baba-mama.
Biztos igaza van Kytka-nak. De az a nő egy szent. Most, ha jól olvastam, valahol Belize-ben élnek, többé-kevésbé önfenntartóak, és egy ún. "missziót" (nem vallásit, hanem ökológikusat) alapítottak, és azt vezetik. Férj egy ezermester, Kytka maga naturopata (Ph.D), lelkész, bába, dietetikus, mittudoménmégmi.
Mit lát náluk a kétéves: házkörüli munkákat, mezőgazdaságot, állatokat, kézművességet, faház-építést, meg MINDENT, amit tényleg érdemes megtanulni utánozni. Náluk KEREK a világ.
Nálunk? Apa elmegy reggel az irodába (jó, nem mindenkinél, de az asztalos is messzi műhelyben dolgozik ma már), anya otthon van a kétévessel, főz-mos-takarít-bevásárol, szerencsés esetben kertészkedik, de nem termeszt semmit (esetleg csíráztat), autózik, pénzért vesz mindent, talán még kenyeret se süt (én pl. csak ritkán sütök), és még netezik is.
Szerintem ebbe a sémába pozitív példaként kapcsolódik be a baba-mama, ahol anyuka kézműveskedik, esetleg zsömléket sütnek, követik az évkört, és, ami szerintem nagyon fontos: a gyerek azt a látja, hogy az anya, - és ő is,- része egy közösségnek, annak minden előnyeivel és feladataival. Én úgy érzem, hogy nekem legalábbis a waldorf-közösség az egyetlen, amely iránt felelősséget érzek, amelyért hajlandó vagyok "áldozatot" hozni, úgy, mint régen a nagycsaládok, vagy a népcsoportok éltek.
Szóval egyetértek Kytkával, ha valaki úgy tud élni, mint ők.
(És persze gondolj bele abba is, hogy neki nincs miért közösséghez szoktatni a gyerekeit, hiszen nem is FOGNAK oviba meg suliba járni. Se kétévesen, se négyévesen, se később. Ez biztos befolyásolja a véleményét, már ami a baba-mama fontosságát illeti.)