na, lehet h több részletben fogok írni, de azért nekilátok.
2. pontot nem igazán értem: sztem ez inkább nagyobb gyerekekre vonatkozik - pl oviba szoktatásnál. ilyen pici bébiknél azért még másképpen működnek a dolgok.
sztem nem memória problémáról van szó, legalábbis tudtommal, de az igaz h az idő számukra még végtelennek tűnik.
sztem a trenírozás abban az értelemben h majd megszokja, meg majd abbahagyja nem működik - pontosabban lehet h abbahagyja idővel, de nem azért mert hurrá, végre megszokta h anya nélkül is van élet, hanem mert LEMONDOTT arról h az anyjára számíthat! egy éves korukig mindenképpen nagyon sérülékenyek a babák, ilyenkor alakul a kötődés és az emberekbe és általában az életbe vetett bizalom. én is jártam szimultán két suliba is, amit úgy gondoltam, szeptembertől folytatni fogok, mégis úgy láttam h ez még nem megy és azt mondtam h akkor majd jövőre. én azért nem maradok le igazán semmiről, az ő életében viszont tényleg meghatározó hónapokról van szó.
egy tanárom mondta bölcsen h minden sírástól megmentett perc az elkövetkezendő 40 évben mosolygássá változik. ezt azóta hallottam mástól is, de akkor engem mélyen megérintett és ehhez igyekeztem magam tartani. nem mondom h Viktória soha nem sírt - nagyon is - de ha éppen nem kellett wc-re szaladnom, felöltöznöm, akkor mindig rajtam lógott és már most úgy veszem észre h ez a "befektetett energia" megtérült, mert nagyon derűs, barátkozós kislány lett belőle. (úgy beszélek, mintha már legalább 5 éves lenne, mi?
)
ja és az sem igaz h ha megszokja h mindig veled van, akkor majd mással nem marad el soha! sőt, minél inkább bízhat benned, annál jobban fog tudni/merni eltávolodni tőled, ha itt az ideje. pontosan azért, mert most megtapasztalja h LEHET BÍZNI benned és másokban és nem fog hoppon maradni semmilyen értelemben.
uakkor sztem a szélsőségektől érdemes tartózkodni: ez a SOHA ne bízza nagyszülőre, azért azt hiszem, nem reális.
most rendkívül "bölcs" tanácsok következnek (azért az idézőjel, mert gondolom, ezeket részben v egészben már te is végigzongoráztad, de hátha mégsem teljesen): magaddal nem viheted Hangát? mert pl ha suliról van szó, akkor akár az is beleférhet. én számtalan olyan képzésre jártam, ahova hozták magukkal a szülők a kisbabájukat. akár be az órára is v kint vigyázott vki a babyre, amíg tűrte, aztán kiszaladt hozzá az anyuka, amikor kellett. és akkor a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. ha nem lehetséges, akkor vszeg megpróbálnám ezeket az egy órás elmeneteleket kiiktatni egy időre, ha lehetséges VAGY apára bízni, ha vele tényleg olyan jól elvan, akkor is, ha te nem vagy. kire bízod különben? fontos h gyakran lássa az illetőt máskor is, ill ne csak olyankor legyen jelen, amikor te nem vagy. nálunk eddig beválik h ha már álmosodik, de még nem aludt el, akkor anyum el tudja altatni és mire megébred, én visszaszáguldok - mert az ébredés sokszor nyűgös, kell cici, meg ilyenek, de az altatás megy mással is. így max egy órára el tudok menni ügyeket intézni. ez nyilván vagy akkor működik, ha van és alakítható a napirendetek v akkor ha a távozás ideje rugalmasan változtatható.
valóban kihagyhatatlan ez a 2x1 óra? nyilván ezt kell mérlegelni. vagyis azt h esetleg néhány hónap "áldozatról" van szó részedről, azonban neki ez az idő az életében viszont visszahozhatatlan. ha mégis olyan h ezt nem lehet megtenni, mármint az eltávokat kihagyni, akkor viszont érdemes azért abba is belegondolni h ha a hét 168 órájából 166-ot vele töltesz, akkor 2 óra külön töltött idő vszeg "belefér", hiszen nem lehetünk tökéletes szülők, ha szeretnénk sem és a gyereknek "elég jó szülőre" van szüksége, vagyis aki többnyire, általában, nagy többségében, stb kielégíti az igényeit. és hát sajnos valóban vannak elkerülhetetlen szenvedések. még egyszer mondom, azt a mérleget neked kell megvonnod h ez valóban elkerülhetetlen-e v sem.
remélem, válaszoltam a kérdéseidre. ha vmi nem vili, akkor szólj.