Együttalvásról még egy kicsit: nálunk pl. azért alakult ez így, mert én képtelen vagyok felkelni éjjel szoptatni (mellesleg imádok a babával aludni, sőt, valójában képtelen vagyok nélküle
). És az meg már milyen dolog lenne, ha a nagyot száműznénk, miközben a kicsi velünk alszik, nem igaz? A mostani helyzet amiatt van így, mert a középsőnk még mindig ébred éjjel 1-3 alkalommal, és a férjemnek így egyszerűbb visszaaltatni, mint ha fel kéne kelnie (már az is csoda, hogy fel tud kelni, ő elég mormota típus, amikor csak egy gyerekünk volt, fel sem ébredt éjjel, még a sírásra sem). Pedig anyós nagyon próbált nekünk adni egy ágyat, hogy majd a férjem azon alszik.
Amúgy mi is úgy tervezzük a jövőben, hogy először külön, de egy szobában, utána meg lesz szülői háló és gyerekháló egymás mellett (külön van játszószoba). Külön szoba szerintünk is ráér a kamaszkortól.
Elmenés: az elsőnél nagyon nehezen indult, 8 hós volt, amikor először 1,5 órára elmentünk a nagyon közeli étterembe, és utána is nagyon ritkán mentünk bárhová. Másodiknál sem volt könnyű, mert ő meg roppant sokáig cicifüggő volt. Aztán a kórház ugye "megoldotta" a dolgot.
Most már jóval lazább vagyok, pl. az óvodai beszoktatást is megoldottuk nagymamás felvigyázással, pedig akkor még csak 4 hós volt a kicsi (oké, az ovi futva 5 percre van
).
Az elsőnél én is úgy éreztem, hogy csak én tudom megoldani a dolgokat, de most kénytelen vagyok másra is hagyni néha, mivel a másik kettőnek is szüksége lehet rám (pl. anyu felajánlotta, hogy majd ő beszoktatja a nagyot az oviba, de én rögtön ellenkeztem, mert szerintem ez az én dolgom volt, és a nagynak nagyobb szüksége volt rám ebben, mint a kicsinek eközben).
Zsizsa