Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Kriszi!
Tuti nem előzöl be!
Trixi 9 hónaposan 6,60 kg. volt csak! Kép
Zulu!
Ne foglalkozz, az olyan anyukákkal!
Mondjuk nálam még senki sem szólt be, még a hátam mögött sem, azt hiszem le is ütném!
Mindenkinek tetszik a kiscsaj, mindenkire nevet, beszél. Én is soványka voltam, mind gyereknek, mind felnőttnek. A párom is sovány volt. Mindketten csak addig, míg el nem kezdtük a testépítést..de ez más téma.
Tudod, akik ilyen nagyon büszkék szinte moccanni sem bíró duci gyerekükre, azok írják a "csúfolják a gyereket az oviban, hogy duci" c. topicot...Kép
Egyébként nem minden gyerek ducisága függ a szülőktől. Azokat viszont teljesen elitélem, akik nagyobb korukban 1-2 évesen tömik a gyerekbe a chipset és a cukros üdítőket és aztán csodálkoznak, ha a gyereknek baja lesz!
Az én 8,5 kg-s Trixikém a 15 hónapja alatt 1x volt megfázva, azt is kihúztuk gyógyszerek nélkül. Láza sosem volt. Nem fertőtlenítettem halálra semmilyét. Igenis 2 hetesen kivittem emberek közé, bevásárlóközpontokba is..
Úgyhogy inkább ilyen "soványka" de egészséges legyen. Már eszik szinte mindent, igaz most megint kevesebbet, kiváncsi leszek a 16 hónapos méricskélésen...Kép
Ja és járunk bébiúszásra, első alkalommal 26 C-fokos volt csak a víz! Én fáztam, a kiscsaj végiglilulta, reszkette az egészet, de nem akart kijönni. És nem fázott meg!!
Van ott egy igen jó húsban lévő kb. 10 hónapos kisfiú, de iszonyú merev a gyerek. Hát nem szeretnék olyat...Kép
ilusta
 
 


Sziasztok SorstarsakKép

Kivancsi,
es kinottek ezt a ketchupos korte imadatot a fiaid?Kép

Zulu,
eloszor is grat a johirhez, a joszivu lanyodhozKép MAsodszor remelem, mar kiheverted a beszolast. En szerencsere ilyet nem hallottam meg, de nem kizart, hogy mondjak a hatam mogott. Bar mozgasa szepen fejlodott, kedves, elenk, szal nem egy fejletlen forma. Csak a furdoruha nem all jol nekiKép
Raadasul Te nem is szolhatsz, Tiedgyerek eszik rendesen, bezzeg Enyemgyerek...
Egyetertek Besztivel, minek legyen kover? Ki nem allhatom, hogy a jatszoteren mindenki nassol, kekszet ragcsal, edes lottyot iszik es kinalgatja a mas gyereket. Enyem egyen gyumolcsot, igyon vizet, ne vegyen mar most fel rossz szokasokat, ne legyen kover es legyen szep fogaKép

Beszti,
azert azt megkerdezem hogy /a még mindig szepnevu/ Natan felevesen hany kilo volt? Bennem akkoriban nem a sovanyak kozt maradt meg a masik topicbol. Mert azert a "csak szopis" idoszak az idegesito, ha mar ehet mast is es nem hizik, az az o dolgaKép

Es akkor a biztato jelek, egyszer eljott ez az ido is: lanyom 16 honaposan mar szol, ha ehes, van, amikor ebed utan egy oraval ker még valamit, ha szomjas, cuppogasszeruen szol mar azert is, szal van remenyKép
Es miota vettem 100 Ft-ert egy 5 cm-es faoroszlant es van hozza egy gipszmaci letört feje, azota ezekkel jatszik kaja alatt es gyonyoruen eszik. Amig ehes. Es ha eleg, szol es onnantol kezdve egy falatot nem hajlando lenyelni, igy mar nem is probalkozom olyankor. O tudja.

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok,

köszi a vígasztalástKép. Képzeljétek, már kinőtt a fogacska isKép.

Áfonya,
na meg is csapna a guta, 2 rosszevővel! Elég nekem az egyiknek imádkozni!Kép
Játszó nálunk is kész harc, mert sajnos Dávidka annyira rossz evő, hogy nála még egy műsoron kívüli alma is hazavágja az ebédetKép. Macót pedig nemrégiben pizzáscsigával kínáltákKép! Meg a család néha szintén kiakasztó, már többször előfordult, hogy Dávid vizet kért, és megkérdezték, nem inna-e inkább szörpötKép. Szerencsére nemKép.
Szerintem az tök jó, hogy Réka szól, ha éhes, tényleg tudják még ösztönösen, mi a jó nekik, ha meg harcba kezdesz még egy kanálnyi kajáért, az biztos, hogy katasztrofális hatással lesz az evésére.

Beszti,
Nátán roppant jól mutat a babytaxiján,Kép. Ő is szép arányos baba.(mit baba, már kész férfi lassanKép) Szoktam én is mondani, hogy nem tudom, hány kiló a jányKép.

Linato,
nekem 13 kiló a nagyobbik srác, 3 évesen, pedig alig eszikKép. És pont egy méter magas volt legutóbb.
Kicsi lányod szerintem teljesen jó súlyban van, 20 hóra 11 kiló tökéletes.

Ilusta,
Macó is imád babaúszni!Kép Sajnos nálunk van betegeskedés is gazdagon, de ez betudható talán annak is, hogy elkap mindent Dávidtól.

Zulu és MárnemfogatlanRopija

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

 
 

Áfonya!

Akkor éppen megfelelöen hizott, kicsit több volt, mint a születési súlyának a duplája (7 kg 10 dkg körül lehetett). (Ehhez képes tényleg érdekesen hangzik, hogy aztán fél év alatt csak 1 kg 10 dkg hizot.)

Itt egy 6,5 hónapos kép (összkinézetben tényleg husisabb volt):

Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó,
de lemaradtam Kép
Először is gratula a jó hírekhez. Zulu, látod, Macának Kép is jönnek a fogacskái, ahogy kell. Képzeljétek, tegnap reggelre Cicó váratlanul kinövesztette a másodikat - minden extra nyűglődés, láz, nemevés nélkül, csak most a változatosság kedvéért kicsit kevesebbet szopizik (legalábbis megint a túltermelési válsághoz közelítek.

Evés: miután többen leírtátok, mit eszik/esznek a kölkök, nálunk is vannak ám állapotok, csak győzzem türelemmel...
Reggeli: szopi + parizeres-margarinos kenyér vagy sonkás vagy virslis (ne rémüldözzetek, ez van, kilenc hónaposan másfél foggal nem hajlandó reggel kanalasat enni, és megunta a pelyheket).
Tízórai: szopi (bealvás - ezért alakult így, hogy reggel eszik szilárdat meg este, nem tízóraira-uzsonnára, de mivel nem nagyétkű, szerintem jobb is így, a tízórai hazavágná az ebédet).
Ebéd: szopi + másfél (nagyon jó napján nagyritkán két) deci főzelék (anya főztjéből csak másfél, babakajából szokott néha kettő lenni, mert az nem olyan tömény) + vízivás szórakozásból + kiöntött vízben és lecsöpögött főzelékben dagonyázás + anya kajájából darabos kunyorálás
Uzsonna: szopi (bealvás)
Vacsora: szopi + egy-másfél deci gyümölcsös-gabonás vagy gyümölcsös-joghurtos izé vagy tejpép (mit csináljak, ha egyszer imádja, nem kap gyakran)+ mi kajánkból néha kunyorálás (főleg ha virslit eszünk
Lefekvés előtt: szopi
Éjszaka: szeparációs pánikot oldandó egészségügyi szopik doszta
Kristófhoz képest semmi, de neki szerintem elég, miután többet sehogysem tudok beletömni - még ha akarnék se.
Ehhez képest féléves kora óta (amikor kicsit túl volt a duplázáson, 6.42-vel - 6.30 lett volna a duplázás) eddig egy kilót sem hízott Kép
Viszont folyton húst enne, nyilván ez kell neki a rengeteg mozgáshoz, amit művel. Amúgy 70 cm fölött van már (80-as cuccokat hord, a 74-es már kicsi), és ehhez képest mindenki azt mondja rá, hogy jó húsban van (naná, anya combját örökölte Kép

Mára elég, mert megtalálta apa CD-it, úgyhogy rohanok,
üdv
Kriszi
Ja: Zulu, a fejletlen azt jelenti (legfeljebb), hogy korához képest a mozgása, az idegrendszere, az agya, az ereje (!) nem megfelelő, nagyon el van maradva. Ezt mondani egy tíz hónaposan totyizó kis gombócra több mint ordító ostobaság!!!
kriszi
 
 


Helló!

Nekem is elég érdekesen hízó (nem hízó) gyerekek jutottak. Mesi 3500g-mal született, és egyévesen bírt 8 kg lenni, Imi meg 4 kg-ról most tornázta fel magát 8-ra, pedig már elmúlt 9 hónapos. Azt is úgy, hogy 3 hónapig mindig csak 7 kg volt, és egyszer csak hízott egy kilót egy hónap alatt, pedig ilyenkor már nem nagyon szokás.
Nálunk az a poén, hogy mind a kettő annyit eszik, hogy nézni is fáj, és mégse híznak. Mérleg szerint. Mert amúgy gyönyörűek, izmosak, mozgékonyak (Mesi 11 hónaposan járt, Imi is már régóta álldogál és kapaszkodva lépked). Szóval semmit sem értek, és már 3 éve minden egyes súlymérésre szorongva megyek, aztán az egész család engem vigasztal. Aztán jól megnézem őket, és kiröhögöm a védőnőt.
mvica
 
 


Hahó,
Mvica,
üdv közöttünk!
Értelek, nagyon is értelek... Cicóm 9 hónapos múlt, 3.15-tel született, félévesen volt 6.42, most 7.29 (azaz három hónap alatt hízott 87 dekát...). Ő is nagyon mozgékony, hét és fél hónaposan felállt, most nyújtott karral kapaszkodik át egyik bútortól a másikig, illetve olykor kapaszkodás nélkül álldogál egy-két pillanatig (és tapsol, aztán gyorsan fenékre ül Kép Kép Kép ). Viszont ő nem is eszik sokat, ahogyan feljebb látod. Neked viszont gratula a klassz, izmos, eleven Mesihez és Imihez. Súlyméréseknél egyébként én is szorongok. Még mázli, hogy a doktorbácsink, mióta Cicó elmúlt féléves, ritkábban kívánja látni, mint havonta, és akkor se kérdez rá a súlyára Kép (hehe).
Én is kezdek kicsit nyugodtabb lenni, hogy talán már megmarad... Kép
Ti a pároddal mekkorák vagytok? És milyenek voltatok babának/kisgyereknek? Mert a leírtak alapján (análkül, hogy értenék hozzá) ez nagyon genetikus, alkati sajátosságnak tűnik náluk. Jó az anyagcseréjük, biztos, hogy felnőttként nem lesz gondjuk a kilóikkal Kép
Nálunk ez úgy alakult, hogy én átlagos baba és kisgyerek voltam egészen kb. tíz éves koromig, aztán hirtelen kicsi lettem (most 47 kiló vagyok, és 158 cm). A párom viszont sosem volt nagy, csak újszülöttnek, kisgyereknek viszont kifejezetten kicsi és vékony is volt (most se magas, viszont már jól kigyúrta magát Kép ). A kiscsaj vonásaiban, csontozatában, formájában teljesen rá hasonlít, szerintem ebben is.
Egyébként úgy tudom, a nagyobb súllyal született babáknál teljesen normális, hogy egyéves korukra nem nagyobbak, mint a kortársaik (sok nyolc kilós egyéves van ám...), illetve hogy féléves vagy akár három-négy hónapos koruk után jobban megtorpannak a hízásban, mint az eleinte kisebbek.
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi,

tényleg, eddig észre se vettem, hogy a Mesi egyévesen volt akkora, mint most az Imi!!! Kösz!

Amúgy én pont olyan voltam, mint a Mesi, kb. 14 éves koromig nagyon vékony voltam, aztán a pubertás után kinőiesedtem, de azért nagyon duci nem vagyok. Normálban 170 cm és 63 kg, csak most még van rajtam egy ötös a szülésből.

Mázlid van az orvossal. Nálunk minden hónapban kell menni, és van, hogy orvos nem is látja, csak a védőnő, de mindig megmérik. Úgy is mondják, hogy menjünk "súlymérésre", nem tanácsadásra vagy ilyesmi! És az a ciki, hogy az orvos meg a védőnő szekál mindig a gyerekek súlyával. Mert itt fönt is olvasom, hogy "az orvos úgyis szól, ha túl sovány", de az én gyerekeimre senki más nem mondja, hogy sovik, hanem pont csak az orvos meg a védőnő. Mondjuk a doki most már kicsit kezd puhulni, mert emlékszik, hogy a Mesivel is ez volt, viszont a Mesit anno még vérvételre is el akarták küldeni, csak azért úszta meg, mert anyukám is orvos, és meggyőzte őket, hogy a gyerek tutira rendben van. Nálunk az orvos meg a védőnő is csak a statisztikát nézi, nem a gyereket.

Ja, a védőnő amúgy csontsovány, és mindig meséli, hogy őt mit szekálták miatta, pedig egészséges! És mégis...

Megpróbálok feltenni valami fotót, bár a Mesiről nincsen a gépben, a CD meg elromlott, de az Imiről van. Ti hogy másoljátok be ide, mert nekem nem sikerül?
mvica
 
 


Hahó,
Mvica,
próbáld betenni a képet a profilba, ott elvileg van neki külön helye... Igaz, még én sem próbáltam, mert nálunk mindig lemaradnak a képek tőlünk - most éppen van egy-két friss, csak azok mobillal készültek, és alig látni rajtuk valamit.

Mi dokit váltottunk, pont hasonló dolgok miatt (a lányomnak eleinte még "adagja" is volt, pedig szopizott), de konfliktusok nélkül, mert el is költöztünk. A védőnő itt normálisabbnak látszik, mint az előző, bár még nem sokat beszéltem vele... Talán az is más, hogy ebben a körzetben sok a roma család, és sok a nagyon pici (aprónak született, nem is túl gyorsan gyarapodó) baba, tehát az itteni védőnő már valszeg több mindent látott, mint az előző. A dokibácsi pedig maga is háromgyerekes családapa. Kép
Egyébként rólam akkor mentek le a kilák, amikor mellgyuszi miatt antibiotikumot kaptam. Aktilt kellett szednem, és az gyakran okoz hasmenést... Kép Kép Most már teljesen versenysúlyban vagyok, csak keményíteni kellene a formákat, de annak nem akarok nekiállni, amíg Cicó szopizik. Viszont úgy láttam többeknél, hogy a második gyerek után sokszor nehezebb leadni, ill. lassabban megy le. Anyám is, a nővérem is így voltak ezzel.
Amúgy úgy tudom (bár nem vagyok szakértő), ha a gyerek egészséges, és nincs külön extra indok, akkor sehol sincs megírva, hogy havonta kell menni tanácsadásra. Egyik barátosném fél éves kora után egyáltalán nem vitte a lányát, csak az egyéves státuszra, amit tényleg muszáj. Szóval ha nagyon stresszel, rákérdezhetsz, hogy nyolc hónapos, makkegészséges Imidet miért is kell havonta hurcolni...
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Hali!

Egy adat: Nátán 15 hónaposan 8620 g és 77 cm.KépKép Azért hizogat (kb. 400 g 3 hónap alatt), bár nem viszi túlzásba.

Ilusta!

Látod, nem is vagytok nagyon alattunk, pedig az enyém fiú!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Enyem gyerek beindult, de meg ne kerdezzetek, mitol, egyszercsak rajott, hogy enni akar, most ugy 9 kilo korul jarhat, 16 honaposan. Nem gondoltam volna egy eve, hogy lekorozzuk NatantKép
Gyanakodom, hogy Rekan annyira kijott az anyafuggoseg, hogy evesbe menekulKép Azalatt tuti ott ulok mellette es vele foglalkozom. Lehet, hogy ezert ker olyan sokszor kajat?Kép

-Afonya
afonya
 
 


Áfonya,
ugye mekkorát tudnak változni? Kép
Nekem azt mondták, hogy hat hetesen, három hónaposan, hat hónaposan van növekedési ugrás. Más meg azt mondta, hogy kilenc hónaposan változott nagyot a babája evésileg. Én meg csak várom, csak várom a dátumokat, már hat hetes, már három hónapos, már féléves...és semmi. Most kilenc hónapos múlt, és! megint semmi. Kép
De azért biztató, amit írsz - van egy további dátum, amit várhatok.
Egyébként nem változott valamiben mostanában Réka életvitele? Úgy értem, nem változtattatok mostanában valamit? (pl. dolgozni kezdtél, eljársz tornázni, másfelé sétáltok, kertes házba költöztetek, új barátja van stb.)

Beszti,
már régen akartam reagálni: nem gondoltam volna régebbről (bár akkor még csak kagylóztam, azt is mindent késve), hogy Nátán is ide fajul Kép Kép Kép
Mindenesetre állati jó fej a képeken, és tényleg szép neve van (ha olvasom, mindig előködlik Lessing valahonnan a fejem hátuljából). Cicó is valami ilyen fazon, attól eltekintve, hogy lány. Most 7.29, 70 cm, kilenc hónapos. Husisságra is hasonló, csak nyilván rövidebb (mert Nátánnak nagyobb a súlya). Ő egyébként öt hónaposan is pont így nézett ki, csak most nagyobban, fogasabban és hajasabban vigyorog Kép

Mvica,
ugye-ugye!

Ilusta,
csak Cicó 3.15-tel született, tehát nagyobb volt - a hízási aránya kb. hasonló Trixiéhez, sőt! De majd meglátjuk, mit produkál a következő három hónapban - valami azt súgja, nem sokat, mert mióta az első fogacska kijött, csak elvétve akar enni...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Bocsanat, reg nem jartam erre, ami annak tudhato be, hogy visszamentem dolgozni par oraban es hirtelen egy perc szabad idom sincs.Most csak egy gyors koszonesre futja, de hetvegen tisztessegesen elolvaslak titeket es reagalok am rendesen. Sajnos mi is gyurjuk meg a temat, vagyis a "megeszik egy fel tehenet es nem hizik Kristof" dolgot Kép

most lesz 18-an 11 honapos Kristof, tiz honaposan kb 8 kg volt, ugyanannyi mint elotte ket honappal Kép Szoval ket honap alatt semmit nem hizott. Mondjuk megtanult maszni, felallni, lepekedni, es dupladuracellel megy, szoval egesz nap porgunk. Latnatok milyen gyors, mar elkapja a cicat is Kép
Termeszetesen jott a szokasos orvosi panik. Most uj gasztros dokink van. Ujabb vervetel, most liszterzekenysegre tesztelik, addig is szigoru gluten mentes, magas kalorias dieta. Orvosi utasitasra olajat keverek a fozelekebe, sok borsot, banant kap, a tapszer adagjat felnyomtuk 600-800 ml-re, ugy, hogy ejjel megint eszik. Mit banom en, csak hizna mar. Szerintem nem veszesen sovany, de en is kapom am a megjegyzeseket, hogy "jajj, de kicsi" stb. Pedig 76-77 cm, irto hosszu a korahoz kepest. Fogunk meg nincs, most mar ott tartok, barkinek van folosleges, mi szivesen atvesszuk Kép Roviden ennyit rolunk.

Hetvegen ha lesz idom, ujra jovok!

Orulok, hogy itt vagytok csajok!

udv

Barbus
barbus
 
 


Látjátok, a Barbusék dokija még a mienknél is "alaposabb". Kb. egyformák a gyerekek, de nekünk azért hálistennek nem kell éjjel fölkelni tápszert inni! Főleg azért nem értem, mert a jelek szerint Kristóf teljesen egészséges...
mvica
 
 


Barbus,
jesszus, ennyi vizsgálat!Kép
Macóka is eszik, mint a gép, néha ezen aggódom, hogy nincs-e valami felszívódási zavara, de azzal nyugtatom magam, hogy végülis egyenletesen "hízik", láthatóan jól néz ki, mozog, stb. Mi dokinénink szerencsére nem aggódik a súlyán, azt modja, a bőre, a szeme, a körme, mind rendben van, nem sápadt, fáradékony, ilyesmik. A védnéni időnként morog, és rajzolgatja a görbéket, de szerencsére mindig meg lehet győzni azzal, hogy bár a kis súlyú sávban van a gyerkőc, de a görbe teljesen párhuzamos az átlagossal.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!
Igaz, hogy még mindig mi "vezetünk" de nagyon szoros verseny kezd kialakulni.Kép
Most már nagyon nem izgat a dolog, ilyen és kész. Eszik amennyi neki kell, nem többet, nem kevesebbet.
Hála a mi dokink sose mondta, hogy sovány, meg, hogy vigyem el ide-vagy oda kivizsgáltatni..nincs is semmi baja.
A fogzása most leállt egy ideje, bár megint rágja az ujját nagyon, 16 hónaposan 6 foga van.
Azért meg, hogy valaki nektek a játszótéren úgymond. leszólja a kicsiteket, ne foglalkozzatok vele, attól még a tiétek sokkal szebb, aranyosabb és okosabb! Kép
Amúgy nem bírnám megállni, hogy vissza ne szóljak az ilyennek, hogy foglalkozzon a sajátjával...
ilusta
 
 


Hahó,

Barbus,
én sem értem. Ami megmaradt bennem, hogy Kristófnak refluxa van. (Bár lehet, hogy le vagyok maradva, és már kinőtte). De az csak nem indokolja ezt a tömést?! (Ne haragudj, nem tudom másképp nevezni ezt a javaslatot, amit kaptatok). A gulténmentesség amúgy sem butaság, egyéves kor alatt senkinek sem árt meg (mi sem eszünk glutént, minden rizzsel meg krumplival megy), de ez nem jelenti azt, hogy Kristóf lisztérzékeny lenne. A lisztérzékeny gyerekek Miriam Stoppard szerint nagyon soványak, étvágytalanok (!!!) és gyakran szokatlanul hosszú a szempillájuk Kép A lisztérzékenység nem arról szó, hogy rengeteget eszik, és mégsem hízik. Egyébként ha az volna, akkor a gluténmentes étrend hirtelen nagyon megdobná a súlyát. Az viszont biztos, hogy a felálláshoz, járáshoz, egész nap pörgéshez energia kell, nyilván arra használja.
De azért azt hadd kérdezzem meg: Kristóf ezt a sok kaját mind megeszi? Éjjel maga ébred és tápit kér? Mert ha nem, szerintem fölösleges ezzel macerálni. Ha maga nem kér enni éjszaka, akkor úgyis szól, ha meg nem, akkor nyilvánvalóan nincs szüksége rá. Ha tényleg úgy gondolod, és biztos vagy benne, hogy Kristófnak több tápszer kell, akkor inkább a nappali adagokat próbáld növelni - de úgysem fog többet enni, mint amennyit akar. Bár az egészet nem értem, szerintem a dokik nagyon túlaggódják a dolgot, nehogy aztán műhibapert akassz a nyakukba. Viszont azzal nagyon és egy életre el lehet rontani a gyerek evési szokásait, ha többet adsz neki, mint amennyit ő kér. Lehet, hogy Kristóf most szépen elkezd hízni, aztán tinikorában majd küzd az elhízással...vagy egy életre megutálja az evést...akkor viszont már ki emlékszik arra, hogy mit javasoltak tíz-tizenegy hónapos korában az orvosok Kép egyre jobban belelovalom magamat, kezdek már nagyon dühös lenni rájuk!!!
Na jó, ez utóbbi nem volt komoly. Azt nem hiszem, hogy nálatok ez elő fog jönni (bár tudnod kell, hogy előjöHET mindenkinél ilyen esetben). Ha engem teljesen szubjektív módon kérdezel, akkor szerintem valami olyasmi lesz, hogy itt kínlódsz az evés-hízás témával egyéves koráig, nagy küzdelemmel eléritek, hogy egy icipicit jobban hízik, mint előtte (amit lehet, hogy magas kalóriás diéta nélkül is megtenne, de ezt sosem fogjátok megtudni), aztán egyéves kora után a kutya sem ellenőrzi - vagy lehet, hogy nálatok nem így van? - , akkor megnyugodtok, Kristóf pedig hirtelen megugrik Kép
Ahogy nézem, ez nagyon fejleharapósan hangzik - de nem a te fejedről beszélek, hanem a dokikról!!!
Szerintem annak alapján, amit írtál, Kristófnak semmi baja sincs.
Ha van időd (hehe, jókor mondom), írj be itt a Rendelőbe, vagy még inkább nézz be az Anyaság topikban a Válaszol a védőnő témába, ott egy nagyon kedves háromgyerekes védőnő van, meg több igen tapasztalt anya, biztosan tudnak valami vigasztalót.
Egyébként pedig kitartás!

Ma ünnepelünk, Cicó csak kétszer ébredt éjjel, egyszer háromkor, egyszer háromnegyed hatkor, és ebből csak egyszer volt szomjas - a másik két ébredés nem számít, mert akkor csak belekeveredett a rugijába, és ahogy kikevertem belőle, már aludt is megint - egyszer meg elég volt a karomba venni. Szóval sikerált összesen nyolc órát aludnom az éjjel, igaz, hogy több darabban, de ilyen se volt már hónapok óta. És úgy, hogy Cicó a SAJÁT ágyában aludt, a SAJÁT szobájában, én meg végre Apával kettesben Kép
Az evéstéma egyébként változatlan, azzal a különbséggel, hogy most már mindent megeszik, amit kap, csak mindenből nagyon keveset - viszont azt igen jóízűen. Most úgy látom, hízott is, legalábbis nagyobb rés van a pelus két tépőzárja között a hasán, és kerekebb a feje. Viszont szopizik ezerrel, és ezt imádom Kép
A védőnő nem járt nálunk még (az új), pedig már harmadik hónapja lakunk itt, de én nem is bánom. Van egy kis barátném, ő is végzett védőnő, azokban a dolgokban, amikhez szakmai ismeret kell, ő is tud segíteni, amihez meg tapasztalat, abban meg ti Kép Arra meg nincs szükségem, hogy csóválja a fejét valaki, miért nem adok több kaját a lányomnak, miért nem szoktatom már le a szopiról stb.
Nekem egyet mondott egyszer a dokibácsi, hogy sápadt Cicó egy kicsit, de ez is gázos, mert én annyira fehér bőrű vagyok, hogy egyáltalán le sem tudok barnulni, őt meg nem is vittem napra. Az okos ügyeletes dokinéni meg - hrrr! - mindenképpen mag akart róla győzni, hogy Cicó vérszegény, mondván, hogy annak nincs más jele (!), mint a sápadtság, mert fokozatosan alakul ki (én nem így tudom, hát ti?). Tőlem egyébként kivizsgálhatják, de nem hiszem, hogy a vascseppektől fog jobban hízni. Kép (vagy többet enni).

Na nem spannolom magam tovább,
szép vasárnapot,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam jonni hamarabb, mert Kristof vegre talan noveszti az elso ket fogat (ha jol saccolom, ket nagy pumuklija nott alul), es minden ejel tobbszor felkel, plusz nappal is extra nyugos.
Nagyon koszonom a valaszokat.Kép
Eloszor is, megvan az eredmeny, es nem liszterzekeny a gyermek, ami jo hir.Kép Bar en is ketelkedtem abban, hogy az lenne. Szoval most mar ki van zarva a felszivodasi baj, a cisztikus fibrozis, es a liszterzekenyseg is. Az orvosok fleg azert panikolnak, mert a 75 percentiles sulygorberol esett le 10 percentil ala. 3,69 kg -al szuletett es 50 cm volt. Erdekes modon a suly leesett, a magassag meg felment, mert most az van mindig 75-80 percentil korul. Szerintem most mar nincs mire vizsgalni, nem is engedem, egesz egyszeruen eleg. Mi mar annyi de annyi orvosnal jartunk (nem csak a sovanysag miatt), hogy masnak egy eletre eleg lenne. Es mindezek ellenere Kristof egy jol fejlett, okos, egeszseges, es iszonyu zsivany Kép baboca, es nem vagyok hajlando tobbet aggodni.

Kristof valoban rengeteget eszik, de a mozgas igenye sem mondato atlagosnak, az teny. O az a tipusu gyerek, akit ha harom honaposan felemeltek, akkor is maratont futott a laba a levegoben. Most mar kieli magat a maszasban es a kapaszkodva kozlekedesben (mikozben terrorizalja a macskat), de ezt egesz allo nap es faradhatatlanul Kép Szoval nem csoda, hogy elegeti a kaloriakat. Tegnap jott hozzank valaki aki meg sosem latta, es ket perc mulva felve megkerdezte, hogy "ugye nagyon eleven ez a kisfiu? " A ket perc alatt Kristof korbeszaladta a lakast, beosont a furdoszobaba letepkedni a wc papirt, szetszekirozta a macskat es majdnem megette a macskatapot. Szegeny vendeg nem merte kimondani, hogy "Tejoeg, hogy lehet ezt birni" Kép

Ejjel egy ideje amikor felkelt mar csak vizet adtam neki, most, hogy mondta az orvos, kezdtem ujra tapszert adni neki. Felkel magatol legalabb egyszer meg mindig.

Bocsanat, kisse osszevissza irok, de eleg faradt vagyok. Probaltam atolvasgatni az elmult idoszakot, de belezavarodtam, foleg azert mert keso van. Kerhetnek egy gyors infot mindenkirol (nev,kor, suly )? Csak hogy nehogy osszekeverjem a lurkocskakat Kép

Beszti: a Natan nagyon szep nev, teljesen oda vagyok erte meg vissza, elegge eselyes a kovetkezo csemetenknek, mint Nathan.

Most megyek, mert hulla vagyok, de igerem igyekszem gyakrabban jonni
barbus
 
 



Hahó,
Barbus,
éljenéljenéljen! Kép Kitartás a fogacskákhoz (mi most növesztjük a harmadikat, éjjeli három-négy keléssel dúsított összesen nyolc óra alvással - mármint nem én, hanem ő alszik nyolc órát! -, meg nemevéssel, szóval értem a kérdést), előbb-utóbb egészen biztosan kijönnek Kép
Oké, akkor éjjeli kelés felzúdulás storno (csak azért volt, mert egyes dokik néha olyan hülék tudnak lenni a hízástémában). Azt hiszem, az a tanulság a témában, hogy nem vagyunk egyformák, és az átlag a sokféle szélsőség összeszámolásából jön ki Kép
Kristóf egyre jobb fej Kép, képen is, leírásban is. Kár, hogy olyan messze vagytok, biztosan jól elnyúzgálnák egymást Cicóval

(hopp, a kért infó: Cicó kislány (amúgy Katinka Júlia, de még újszülöttként rajta ragadt a Cicó,mert folyton összegömbölyödve aludt, mint egy kismacska), kilenc és fél hónapos, utlós mérés szerint nem egészen kilenc hónaposan 70cm 7.29kg. Bár azóta egészen biztosan nőtt és talán hízott is, mert egyre több mindent fölér Kép Kép és lassan újra pelusméretet kell váltanunk. )

, szóval elnyúzgálnák egymást, mert hasonló típusúak, csak nálunk nincs nyúznivaló macska. Itt a virágföldevés játszik, meg a halrémítgetés, meg a popsikenőcsmajszolás, és persze a drótrángatás, újságevés, és ízlenek neki a könyvek is (egyszóval mindent eszik már, szó szerint Kép Kép Kép )
Még egyszer kitartás, a nemaggódásban is,
üdv
Kriszi

OFF
Egyébként megkérdezhetem, hogy pontosan mi volt a PhD-témád? Emlékszem, hogy nyelvészetben utazol (ha nem tévedek és nem keverem), de pontosabban? Én társadalmi kommunikációból fogok PhD-t írni, és azon belül egy szociolingvisztikai témám van, ezért érdekel különösen.

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Barbus!
Kristóf sem sovány!
Trixi hasonló kinézetű...

Kép

Azért mert nem úgy néznek ki mint a Michelin-baba, még nem nevezném őket soványnak.
Szerintem is megnyugodhatsz ennyi orvosi vircsaft után, hogy ő ilyen és kész.Kép
ilusta
 
 


OFF
Csajok, hogy tesztek föl képet ide?
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi!
Ha a gépeden van a kép akkor először is kicsinyítsd le, mentsd el másképp valahova.
Itt a hozzászólásnál van alúl, hogy "melléklet feltöltése", rákatt, utána "tallózás", ott megkeresed az elmentett kis képet, rámész, enter, aztán a feltöltés gomb. ennyi az egész.
üdv.
ilusta
 
 


Barbus,
de jó!Kép Megnéztem a képeket, szuper a srác!
Infok: Macó (Anna Sarolta), most 10.5 hó, 69cm és 8 killa, és egy kis zabagép!Kép

Ilusta,
de édes ez a csajszi!Kép

Dobok fel én is egy képetKép

Kép

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Haho Csajok!

Jajj de jo kepeket latni a kistorpekrol! Nagyon cuki Trixi es Maco is Kép

Koszonom az adatokat is, tok jo, nagyjabol egy korosztalyban vannak a kolkok Kép

Holnap viszem a gyerekorvoshoz, majd megirom a 11 honapos adatokat. Szerintem hizogat a dragam, mar tokaja is van, mint amikor megszuletett Kép


Kriszi: az biztos, hogy jol ellennenek a manok egymassal. Kristof (aki amugy Mano, csak probalok hozzaszokni a nevehez amin sosem nevezzuk Kép ) imadja a gyerekeket, de meg jobban a jatekaikat, igy mindenkit terror alatt tart, aki jatekot birtokol Kép

OFF
Nem a PhD-met irtam, hanem a Master Thesis-emet, de valoban nyelveszet a szakom. Egy itteni foiskolai ESL (English as a Second Language) program tananyaganak a szokincset elemeztem egy szamitogepes programmal. Az vizsgaltam,hogy vajon mennyire kesziti fel a kulfoldi diakokat az amerikai felsooktatasban valo reszvetelre az adott tankonyvek/olvasmanyok szokincse, mikozben a szamitogepes programot teszteltem illetve kibovitettem, majd tovabbi lehetseges alkalmazasokat inditvanyoztam a felsooktatasban levo ESL programok tantervenek kialakitasara. Remelem valamennyire ertheto voltam Kép Vegulis elegge atfogo a dipomamunkam temakort tekintve, tobb teruletet is lefed (SLA, Discourse A. , Computitional Ling. )
Es neked mi a temad? Engem is nagyon erdekelt a szociolingvisztika, de szornyu volt a tanarom.

Bocsanat az OFF-ert.

Mindenkit puszilok
es meg megprobalok ide probakent egy kepet berakni, mert nekem sem sikerult a multkor


Kép
barbus
 
 


Kriszi!

Bocs, hogy most reagálok.
Nálunk az a helyzet, hogy a védönöt nem nagyon érdekeljük (5 hónapos kora után 1 évesen látta legközelebb a gyereket, akkor is csak azért, mert én vittem el), a dokinöt meg nem nagyon érdekli a gyarapodás. Igy én nem nagyon izgattam magamat. Most meg pláne nem, mert Nátán eszik, néha még a bátyjánál is többet. Ráadásul most már nem annyira (felhizlaltam), de korábban a párom is nagyon sovány volt. Most már végre lehet rá nadrágot is kapni, nem mindenhol a legkisebbnél kisebb derékböségü kell neki (tovább azért nem hizlalomKépKép).
Kedden jártunk dokinál, és ö mondta, hogy jó hosszú gyerek, mire én, hogy de nem túl sok a súlya, erre ö csak annyir reagált, hogy inkább legyen sovány, mint duci! Ilyet!Kép Azt hittem, rosszul hallok, mert az orvosok nagyon szoktak a gyerek súlyára adni!

Ja, a "játszótéri anyukákhoz" nekem van adumKépKép: fogban valószinü mi vezetnénk, mert 15 hónaposan 14 is van (és +2 nö, az egyik napokon belül kint lesz)!KépKép

Barbus!

A név gyönyörü, csak mindenki számára ismeretlen... De rá nem is illene más név, ö egy igazi Nátán!KépKép
Kristóf nagyon szép, formás!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó,
na akkor csak próbaképpen: így fest a kábé kilenc hónapos Cicó reggeli éhezése közben, mobillal fotózva Kép
Üdv
KrisziKép
kriszi
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, úgy látom itt már "tapasztalt" szülők vannak. (most vagyok itt elöször) 7 hetes a kisfiam (Gábor Berti) és eddig még csak anyatejet kapott. Mostanában ritkábban van széklete egy nap, eddig naponta 4-5 ször is kakilt, de ma pl. egyszer. Eddig volt túl sok, és a napi 1 a normális? Nektek mi a tapasztalatotok ebben a kakis témában?

Nomi
nomi
 
 


Sziasztok!

Kriszi: edes a kiscsaj azokkal a hatalmas nagy szemekkel Kép

Noemi: udv nalunk. Nem akarok hulyeseget mondani, de Kristofnal is szepen lassan lecsokkent a kakik szama. Nekem itt mindig azt mondtak, hogy ha van eleg nedves pelenka (5-6) egy nap, akkor az jo (nedves lehet kaki is pisi is). Ha nem nyugos, novekszik a sulya es kiegyensulyozott a baba, akkor nem kell aggodnod.


Beszti: az anyukam is nagyon idegenkedik a Nathan nevtol, azt mondja, neki az nem nev. Nekem akkor is nagyon tetszik Kép Natinak becezitek?

Hirenk vannak, mert ma elvittem Manot a gyerekorvoshoz mazsalni. Nagyon jol tettem, mert bar nem ezert mentunk, de kiderult, ful gyulladasa van mind a ket fuleben a kicsimnek. Ugyhogy nem a foga, hanem a fule zavarta idaig Kép
Hizas fronton nem is tudom hogy allunk, mert bar nem tul sokat, azert 300 g-ot sikerult hiznia az elmult ket hetben. Az eddigi nullahoz kepest en ezt haladasnak veszem, szoval orulok neki Kép
A 11 honapos adatok tehat:
8500 g, es min. 76 cm magassag , ket hettel ezelotti meres alapjan.
Nagyon magas, nagyon vekony Kép


mindenkit puszilunk
Barbus
barbus
 
 


Barbus!

OFF:
Miért nem név?KépKép A Nátán héber eredetü, az óvzövetségben is szereplö név (próféta volt), jelentése: Isten ajándéka.
Az enyémnek az volt a baja vele, hogy héber név, és nehogy ebböl a gyereknek baja legyen. De az a helyzet, hogy nem annyira müveltek az emberek, a 90 %-uknak kétszer kell elismételni, mire egyszer megértik. Szerintem a legtöbben a Dzsennifer, Esmeralda, stb. körbe sorolják, "modern" névhülyeségként.
Nem becézzük!Kép

ON:

Noémi!

Semmi gond nem volt a napi 4-5-tel, de a napi eggyel sem. Fejlödik a bélrendszere, és emiatt jobban sikerül megemésztenie az anyatejet. Anyatejes babáknál elég nagy szélsöség megengedett a napi sok és a 10 naponta egy között.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó,

Barbus,
Kristóf se panaszkodhat a szemeire Kép Sőt, szerintem majd a lányok sem fognak úgy tizenöt év múlva Kép

Beszti,
én értettem elsőre, vigasztalódj Kép Nemzetiségi gimibe jártam, és kötelező olvasmány volt Lessing Bölcs Nátánja eredetiben (Nathan der Weise). A német irodalom egyik első műve a toleranciáról, nekem ez is mindig hozzáadódik, ha olvasom a fiad nevét Kép

Noémi,
én attól voltam frászban, hogy Cicó egészen féléves koráig nagyjából (vagyis ameddig csak szopizott) minden áldott nap három-négy kakija volt ("nem szívódik fel a kaja, uramisten, le fog fogyni ez a gyerek"). Csatlakozom Besztihez: ennyi kaki tökéletesen normálisnak tűnik, lehet, hogy később még kevesebb lesz (sőt, valószínű). Nekünk ma már, kilenc és fél hónaposan, csak egy van mindennap, szigorúan reggel hét és nyolc között Kép

OFF

Ilusta,
köszi! Trixi tényleg édes!
Zulu,
az előzőben nem reagáltam, de Maca csodaszép Kép Mekkora cipőt hord? És milyet vettetek neki elsőre? Én most ezzel vagyok gondvan, mert mire Cicó elindul(ill. amikor már kint fog totyizni), szerintem éppen a legzordabb tél lesz, szóval elsőre mindenképpen bélelt téli cipőcske kell neki. De nemtom, mekkora! Most éppen tizenhatos körül van a lába, ekkora csuka még nincs, legalábbis itt Pécsett még nem találtam Kép

Barbus (még egyszer),
egészen pontosan mi az a Master Thesis? Nálunk ilyen nincs, az alapdiploma után a PhD jön. Klassz a témád, nagyon tetszik (nekem is eszembe juthatott volna a saját szempontomból a tananyagelemzés). Az enyém a kommunikációfogalom használata a különböző képzési irányokban készült hallgatói diplomamunkákban (társadalmi kommunikációból fogok doktorálni, ha minden úgy akarja, néhány év múlva), az egyetemi nyelvi szocializációt tükrözve. Az én szociolingvisztika-tanárom szuper volt (jelenleg, már jóval hetven fölött, három infarktus, öt feleség és harminc év tanszékvezetői munka után elment Baszkföldre baszkul tanulni)... Kép

ON
Üdv,
Kriszi
kriszi
 
 


Cső!

Nagyon felgyorsultatok ebben az egy hétben, míg én a kórházban csücsültem! Kriszi, bejött a "recepted": elkaptam egy iszonyú ronda bacit, véres hasmenéssel meg nem ecsetelem, és mire hazajöttem a kórházból (tegnap), leadtam 3 kilót.

A Master Thesis nálunk a diploma fedőneve volt. Szintén bölcsész, csak irodalom. Ha tudok segíteni középkori angol és francia cuccokkal, állok rendelkezésedre. De nyelvészetileg én csak a XII. sz. occitan-t tanulmányoztam. Annak nincs sok köze a szociolingvisztikához.

Kért adatok áttekintéshez: Imi 9 hó, 8 kg. Pont kórházban voltam, mikor 10 hónapos lett, úgyhogy ezt a mérlegelést megúsztuk. A férjem meg (burkoló) pont a védőnőnél dolgozott ezalatt, úgyhogy most megígérte, hogy ő fog eljönni. Mármint a védőnő. Remélem, nem hozza a mérleget!!!

Üdv: Vica
mvica
 
 


Kriszi!

OFF:
Nem tudom, milyen árban keresel cipöt, de Pécsett van Siesta márkabolt (Jókai u. 6., ez ott a fötér alatti résznél a Széchényi majd Jókai tér felöl ha mész a Rákóczi úthoz, egy ház aljában (pár lécsöt fel kell menni bolthoz)), ahol már 18-19-es cipöket kaphatsz száras, béléses változatban. (Valószinünek tartom, hogy ekkora azért kell majd neki, Nátánnak most 20-as bélelt téli cipöje, 19-es béleletlen öszi cipöje van és 18-as szandált hord itthon, de az már mindjárt kicsi (13 hónapos kora óra jár).)
Az áruk kicsit borsos, mint 8-9000 Ft, de a béléses drágább is lehet...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok,

hogy begyorsult a topicKép.

Kriszi,
köszi a dícséretet, Cicóka is nagyon szépséges kiscsajKép.
Macka is kislábon él, ami a képen rajta van, az 17-es szandi, ennél kisebbet nem találtam. (Ja, és pont Pécsett vettükKép, ha jól emlékszem, Rákóczi úton. Falcon márkájú, és nagyon jó talpa van)
De ahogy Beszti is írta, télire nyugodtan vegyél nagyobbat, Anna bakancsa is 19-es, a vastag zokni vagy harisnya, és a cipő bélése levesz a nagyságból.

Vica,
jesszus, szegénykém, jól kifogtadKép.

Barbus,
aztaaa, micsoda kék szemek!Kép Roppant jó fickó Kristóf!Kép Az én zsebgombócomhoz igazán jól mutatna egy magas, vékony pasiKép

pusz ropeszkáimKép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu,
nehogymá' összevesszünk Kristófon! Majd a csajok elintézik egymás között Kép
kriszi
 
 


Sziasztok!

Itt vagyunk mi is, kigyógyulva a torokgyulladásból. Nem tudom, ennek tudható-e be, de kevesebb lett 10 dekával. Igaz, tényleg nem sokat evett, inkább teát és tápszert kért. Remélem sokáig elkerülnek a vírusok, mert ha minden betegség után lemegy a kb. 1 havi hizakodás, szépen fogunk kinézni!
Napsi megkapta a 15hós oltását is, a doktorúr megállapította, elég soványka… Igy megírta a már hónapok óta igérgetett beutalót egy jó alapos kivizsgálásra. Szerinte lehet, hogy valamilyen allergia miatt nem hízik” neki megfelelően”. /Szerinte minimum 10 kilósnak kellene lennie/
A vizsgálatok egy részén már túl vagyunk, vettek vért, megnézik hogy allegiás –e valamilyen élelmiszerre, tejre stb., + vizelet és székletvizsgálat is esedékes. A jövő héten még egy hasi ultrahangra is el kéne vinni, de lehet , hogy oda már nem cipelem el szegényt. /Úgy látszik, most mi vagyunk soron, Barbus Kristófja után.../

Most értelek utol benneteket, rengeteget írtatok!
Nagyon jók a babafotók, szerintem egyik gyerkőc sem sovány, pont jól néznek ki. Igaz, alkatra nagyon hasonlítanak Napsira, biztos ehhez vagyok hozzászokva… Én akkor szörnyűlködök, ha meglátok egy dagi babát, aki általában tök lusta, a mi fürge gyerekeinkhez képest…

Most megyek, de még megpróbálok feltenni én is egy képet a ropibabámról...

Kép

Puszi,
Ildikó
ildikó
 
 


Hahó,

Ildikó,
szééép Napsi! Cicó pont ilyen alkat, biztos, hogy pici és vékony lesz. Ne aggódj, az egyik ismerősöm fia kétévesen egy betegség után (elhúzódó vírusos izé) öt (!) kilót fogyott. Igaz, hogy neki nagyon volt miből...

Vica,
nem azért írtam, hogy rögtön ki is próbáld Kép De remélem, már minden ok, és teljesen jól vagy, plusz szép karcsú Kép

OFF
Hú, de beégtem a multikulturális ismereteimmel, azt se tudom, hogy hívják külföldiül a diplomát Kép
Ajha, occitán? Én azt csak hírből meg irodalomtörténetből ismerem (magyar szak).

OFF továbbra is
Csajok,
köszönöm a cipőügyi infókat. A Siesta boltnak rendszeres látogatója vagyok magam is (34-es lábam meg a lúdtalpam folytán), csak a múltkor nagyon ki volt fosztva. De ma megjöttek az új topánok, és ki is néztem Cicónak egy édeset, csak még mindig hezitálok, hogy mekkora legyen, de asszem, maradok a 19-esnél, annál is inkább, mert a csaj az utóbbi hetekben vad lábnövesztésbe kezdett Kép Árak-árak...ha az ember jó felépítésűt és strapabírót akar, akkor nemcsak a Siesta a drága... Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Kriszi!
Végül milyen cipőt veszel?
Napsinak van egy Siesta bordó velúr őszi cipője, most azon gondolkodom, venni kéne neki egy bundásat is, + egy szandit, itthonra, mamusz helyett, hátha most akciós... / Hú, neked milyen pici lábad van! Biztosan aranyosak a kis cipőcskéid! Cicóka nemsokára belenőKép /

Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok,

Nme tuntem el, csak en is lebetegedtem. valami jo kis nyavajas virus elkapott, alig elek. Meg jo, hogy anyum itt van segiteni. Ha kicsit jobban leszek, jovok ujra.
Azert Napsit megkuksiztam, es naaaagyon edes Kép

sok puszi
barbus
 
 


Gyönyörűek a babák! Az enyéim is, de nem bírom föltenni a képeket, már akkor lefagy a gép, ha rákattintok a mellékletek gombra...

KÉPZELJÉTEK, ma sikerült visszahúzni Imikémnek az előbőrt! Ez nekem óriási élmény, mert mindig úgy állt a dolog, hogy fitymaszűkülete lehet, és talán majd műteni kell!
Fiús anyukák, ez normális, hogy 10 hónapos korig csak az előbőr látszik? A keresztfiamnak már születése óta tök "profi" kukija van! Bocsi, lányos mamák, de még nektek is lehet fiatok...
mvica
 
 


Hahó,

Mvica,
nemtom. A környéken mindenkinek lánya van, de Beszti vagy Barbus biztos tud valamit mondani Kép

Ildikó,
asszem már bundásat fogok, mert még nem indult el a kiscsaj, csak kapaszkodva megy, de mire elindul, tutira nagyon tél lesz. Addig elvagyunk a kocsicipőnkkel, ez kínai, valódi műanyag, valódi műszőrrel bélelve, kemény ezer forintért. Kép Itthon meg jó a csúszásgátló zokni, édesen pipiskedik benne...
Énlábam: jajj, ne is mondd! Eccerűen nem kapok magamra tisztességes női cipőt. Szóval úgy megy, hogy ha látok valahol méretben passzoló, normális magas sarkút, akkor bespájzolok, akár kell, akár nem, mert nagyon ritkán van. Még jó, hogy alapban laposat szeretek hordani, így elvagyok a Siesta bolt kínálatával Kép De volt már olyan, hogy a keresztlányom kinőtt cipőjét hordtam Kép De most már nem megy, mert tizennégy éves, és neki már 37-es lába van Kép

Barbus,
jobbulást - dolgozós vírus?

Na és most végre ON:
Képzeljétek, Cicó kinőtte azokat a tescós bodykat, amiket születése óta nyúz, mert valahogy nyúltak együtt vele - de most kész, vége, nem bírják tovább Kép Plusz most már lassan a 74-es cuccait is rakosgatom el,annyira nagylány már. Ma meg előszedtem azt az örökölt dzsekit, ami állítólag két éves korra való, az unokahúgaim akkor hordták - és Cicónak már jó! Szóval azért sutyiban nő a nő, csak nagyon jól titkolja Kép

Mindenkinek jó hétvégét
Kriszi
kriszi
 
 


Mit eszik a gyermek, aki nem hízik?

Imi mai menüje:

Reggelire 2 dl babatej, 2 szelet kenyér, 1 pohár joghurt.
Ebédre egy tányér leves (hússal, daragaluskával, répával), 1 szelet rántott hús (csak a védőnő meg ne tudja), egy felnőtt adag krumplipüré.
Uzsonnára a tesója maradék fánkja. (Ezt az apjától kapta)
Vacsira ismét 2 szelet kenyér, meg amit még apától lehet kunyizni.

Gyakorlatilag többet eszik, mint én. És nem hízik! Ennyit az egész témáról.
mvica
 
 


Az elozo hozzaszolas volt azon reszerol, akinek sokat eszik a gyerekeKép
Az en lassan masfel evesem atlagos napi menuje:
reggelire fel szelet kenyer heja nelkul, fel szelet szalami, egy kis sajttal. Jo esetben nem eteti meg Anyaval a feletKép
Ebedre leves nem kell /mar nagyon ritkan csinalok/, kb. egy bebietelnyi masodik fogas.
Uzsonnara egy joghurt/kremturo/fel gyumolcs, persze csak az egyik a felsoroltak kozulKép
Vacsora egy fel szelet kenyer felvagottal, vagy az edes tejpepbol lecsuszik akar 2 es fel dl isKép
Lefekves elott 1 dl tapszer /ami kb. egyeves korig valoKép/ es valamikor ejjel 1 deci megint.
Ennyi.
Kozte egyaltalan nincs nass, edes lotty. Persze vannak jobb es rosszabb napok, de ez az atlagos. Hat csoda, hogy nem hizik?!Kép

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!
Mvica!
Nem semmi a kajamennyiség!!

Áfonya!
Kb. Trixike is ennyit eszik..sajna..
Holnap megyünk mázsálni, örülök, ha lesz 9 kiló, bár kétlem...Kép
ilusta
 
 


Sziasztok!

Mvica!
Az én lányom szerintem még iskolás korában sem fog ilyen adagokat megenni! Legalább azért nem kell aggódnod, hogy Imi nem eszikKép

Napsi menüje:
Reggeli/fél kilenckor/ 2dl Nan2 bifiduszos tápszer
Tízórai nem nagyon van, pár falat kenyér v. pogácsa
Ebéd: /fél egykor/ 1 üvegnyi bébiétel/pépes/
Uzsonna1: /4kor/ kis joghurt, vagy banán gabonapehellyel kb. 1 dl
Uzsonna2: /este hatkor/ fél üveg főzelék
Vacsi nyolckor 2dl tápszer
Ált. ha mi eszünk, kap a kajánkból, de csak csipegeti a darabos ételeket, és ebéd után, amig mosogatok, pufit eszik. Ezt nagyon szereti, de mindig csak evés után eheti.
Ja, ha megyünk valahova, kanalas kaját nem eszik, esetleg autóban egy kis tápszert. Ugyhogy nálunk kész fogyókúra az ilyen nap.


Különben nagyon jó, hogy leírtátok egy páran, mit esznek a babáitok. Már éppen kérni akartam, hátha nagy eltérés van a kaják között, és azért nem hízik Napsi.
Ma jöttünk meg az uh. vizsgálatról is, szerencsére negatív. Még várjuk a élelmiszer allergiavizsgálat eredményét. Ha minden OK, és egészséges a lány, nem foglalkozom többet a súlyával és KÉSZ!

Üdv. Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok!

Kriszi,
jaja, majd a csajok lejátszák a meccset, szerencsére a súlycsoport is stimmelKép. Viszont a hosszon most elgondolkoztam. Macka még vidáman 68-as cuccokban nyomul, igaz, már előszedegettem a 74-est is, de ezt inkább a magam kedvéért, meg hogy nagyobb legyen a választékKép. Nem túl kicsi az én lányom?

Áfonyasorstárs,
Réka áttérőben van a fénnyel való táplálozásra?Kép Mondjuk így legalább tudod, hogy miért nem hízik.

Mvica,
asztaaa, ennyit még Macka sem burkol!Kép Pedig Ő is tud élniKép. Most a hosszú hétvégén kirucantunk egy kicsit, gyermekem a hosszú, unalmas vacsoraidő alatt végigkoldulta az összes asztaltKép.

Barbus,
jobbulást!Kép Hess vírus!

Ildikó,
gyönyörű a kis ropilány!Kép Micsoda szempillák!
KivizsgálásKép. De legalább megnyugodhatsz a sok negatív eredménytőlKép.
Egy hasi UH én is gondolkodom.

Csajok, én azt kértem a Mikulástól, hogy Macka legyen 8.5 killa a szülinapjára. Szerintem a Miki fetrengve röhög rajtamKép.

puszka

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Koszonom a virusolo uziket, igazabol ket nap alatt kilabaltam belole, de utana meg nyakamra tornyosodott minden ami elmaradt, igy el voltam/vagyok havazva.

Koszonjuk a dicsero szavakat a hatalmas szemekre, mondjuk meggyozodesem, hogy mivel kis picike sovi arca van, ezert optikailag nagyobbak - de ha ezzel hodit, akkor nem hizlazlom tovabbKép

Nagy hirunk van: kijott az elso (ketto) fogunk! hegyes es szuros, ugyhogy ketseg nem fer hozza, ez biza fog ;) Kb ugy orultem neki, mint kismajom a farkanak. :-O

Latom, etrend a tema. A fiam elegge rapszodikus, de altalaban jo etvaggyal es sokat eszik. Ezert nem ertjuk, miert nem hizik. MVica, hasonlo cipoben jarunk.
Leirom egy jo meg egy rossz napjat.
Jo nap (mult vasarnap):
Ebredes: 2 dl tapszer (HA, specko refluxos)
Reggeli: 4 dl fagyasztott gyumikocka (sajat gyartmany), 3-4 evokanal zabpehellyel, fel dl tapszerrel, melle kb egy marek babamuzli (Cheerios), vagy egy szelet sajt
Tizorai: kb 1,5 dl tapszer
Ebed: 1 egesz sult csirkemaj, egy marek babamuzli,
egy babatalnyi krumplipure spenottal, kis gyumolcs desszertnek
Uzsonna: 1,2 dl tapszer, egy egesz banan
Vacsora: 180-190 ml fozelek (bebietel)vagy a gyumolcsos zabkasa mai reggelinel volt irva, egy marek babamuzli
este 11 korul: 1,8 -2 dl tapszer

Minden etkezesnel kap valamit amit o eszik kezzel, kulonben nem bir magaval. Ez altalaban a babamuzli,(Cheerios), ami kis, kor alaku zabpehely, es konnyen fel tudja kapkodni kezzel. Ha nem ezt, akkor egy szelet sajtot, kenyeret, vagy hus darabkakat kap.

Rossz nap (mai, fogzasra fogom)

Ebredes: 60 ml tapszer
Reggeli: a fenti gyumolcskockas, tapis zabpehely, + cheerios
Tizorai: 1,2 dl tapszer
Ebed: 90 ml fozelek (fel uveg), kb egy negyed parolt csirkemell, cheerios, 4 db karikara vagott sult krumpli (kunyizott tolem), par kanal gyumolcs
Uzsonna: 1.2 dl tapszer, fel banan
Vacsora: egy egesz, kozepes-nagy meretu hejaban fott edesburgonya, fel dl tapszerrel, 120 ml csirkehusos bebietellel, cheerios,desszertnek kb 4-5 Goldfish (halacskas keksz), ket babakeksz
este 11 ora: 2,1 dl tapszer

Mint latjatok, rossz napokon sem hal ehen a dragam, ezert nekunk ez orok rejtely marad, hova megy belole a kaja? Mondjuk hozza kell tenni, hogy a mai elfoglaltsagai kozott volt: reggel egy oras babatorna ahol szetrohangalta az agyat, majd alvas utan harom oran at kitartoan maszott le-fol (szoszerint ertve) a lakasban villam gyorsasaggal,illetve az egy oran at tarto kiskocsi tologatas futolepesben az eloszobaban.Mindehhez majdnem profin bukfencezik egyedul (o talalta ki,a szivbajt hozza ram kozben) es azt is kepes akar fel oran at gyakorolni. Konyv mellett nem ul el tovabb mint egy perc. Jarni meg nem jar, mar akkor sem ha a butorokban kapaszkodik, ugyanis ott mar tud szaladni.

Bocsanat a hosszu regeny miatt , de ki tudja,mikor tudok megint jonni

Zulu: kivanom a Mikulassal a kilenc kilot,szerintem en is kivanhatom u.ezt, meglatjuk, melyikunkhoz kegyes az oreg az iden Kép

Ildiko: orulok, hogy Napsi eredmenye negativ lett. Kitartas a tobbihez, en mar csak tudom milyen ez Kép

Kriszi: gratula abodyk kinovesehez. Kristofnak is van meg egy-ket 3-6 honapos bodyja, de a novekedesre nem panaszkodhatom. Kb 76-78 cm hosszu, foleg 80 -as ruhai vannak, mert a kiseb gatyak rovidek. ezek meg lotyognek derekban Kép

Ilusta: ird meg a meres eredmenyet, drukkolok!

Lanyok mentem, mert mar megint elmult ejfel, es a fiamat az oraatallitas hidegen hagyja - otkor kel Kép

Mindnekit puszilok es jo novekedest kivanok!

BarbusKép
barbus
 
 


Sziasztok!
Szerintem még mindig vezetünk a ropi-ságban!
Most jöttünk a dekázásról. (mázsálást már nem írok, hisz messze vagyunk ettől..Kép)

Hát a kicsi lányom a majd 1,5 hónap alatt hízott kerek 15 dekát!

Most mondjátok meg: 16 hónaposan 8,65 kg.
És Zulu a szülinapra kérte a 8 kilót!
Sokkal jobban áll! Kép
Akkor Zulu babája ennyi idősen simán lesz 9 kiló vagy még több..

Mi menünk kb. attól függ éppen milyen napja van:

reggeli: 2,5 dl félsűrű tejpép, gabonapehellyel dúsítva , esetenként + 1 virsli, vagy vajaskenyérbelső sonkával
tízórai: vajaskifli rágcsálás, vagy hasonló, esetleg gyümölccsel (pár falat)
ebéd: Mikor, mit főzök, főzelék husival, vagy krumpli husival, esetleg tészta husival, egyébként a kedvencve a pörkölt.
uzsonna: kekszek, gyümölcs, joghurt (pár falat)
vacsora: majdem ugyanaz mint reggeli...
kivéve, ha a miénkből hajlandó enni valamicskét.

Inni, csak vizet kap, cukros teát sosem kapott, üdítőt sem akarom jó ideig.
Bár már azon gondolkodom, hátha hízna kicsit valami cukros löttytől...de máshol meg azt olvasom, hogy az mégjobban elveszi az étvágyát.

üdv, puszi minden Ropikának!
ilusta
 
 


Sziasztok!

Ilusta, sajnalom, hogy nem gyarapodott sokat a kiscsaj Kép De nekem ne tessek itt hasonlitgatni, tudod, hogy minden gyerkoc mas, igaz? Szoval ne stresszeld magad azon, mennyi mas gyerek testsulya, a legfontosabb, hogy jo etvaggyal es szepen eszik a lany.(bagoly mondja verebnek, mintha en nem ugyanilyeneket irogatnek mindig Kép ) Ha alultaplalt lenne rossz lenne a kedve, sapadt lenne, es beteges. Ezek ugye nem igazak? Az orvos mit mondott kulonben?

Tejet nem adsz meg neki? Szerintem a 100 %-os zsirtartalmu tej eleg hizlalo lehet, ha amugy nincs tej allergiaja. Van egyaltalan 100 %-os tej otthon? Nem is emlekszem... Ebben az orszagban csak azt kapnak a gyerekek eleg sokaig, meg is latszik, a lakossag nagy resze elhizott malacka.

masik tipp: probalj nagyobb kaloriatartalmu eteleket adni. Nekunk a dietetikus javasolta, hogy pl a bananban tobb kaloria van mint a korteben vagy barackban, es a zoldborso es egyeb huvelyesek jobban hizlalnak mint pl a sargarepa.
A porkoltrol nem nyilatkozott, hihi Kép

Szerintem ne adj cukros lottyot neki, ha ezektol nem hizik, attol sem fog, es nehezebb lesz rola leszoktatni. Kulonben tenyleg telitenek. Kristofom nagyon pocsek ivo, irto keveset iszik, a gyumilevekert sincs oda, szoval akkor inkabb igyon vizet vay cukor nelkuli babateat, attol nem romlik a foga.

Ma itt gyonyoruseges ido volt, kivittem tombolni a jatszoterre, es imadta! Most mar zuhog az eso, ugyhogy lehet, ez volt az utso szep nap Kép

Holnap megyunk lemeretni a tappancsat az elso komoly cipohoz, amit nagyi vesz neki szulinapra. Hatha kedvet kap a jarashoz Kép

Mindenkit puszilunk
Barbus
barbus
 
 


Ilusta,
a próféta szóljon belőledKép! Sajnos nem állunk valami jól, ebben a hónapban 10 dekát bírtunk gyarapodniKép.
Sok kalóriával kapcsolatban: érdemes megpróbálni, de ne fűzz hozzá nagy reményeket. Itt a topicon belül is van néhány feneketlen bendőjű bébi (Mint az Én MacómKép), akiknél a napi kalória biztosan megvan, mégsem híznak.

Barbus,
nagyon édes Kristóf a kiskocsiban!Kép

Képzeljétek, tegnap túrtam Macnak egy kabátot, itthon nézem a címkét, 3 hónaposoknak. JujjjjKépKépKépKép. Biztos félre volt számozva, de akkor is.

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?