Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta!
Gratula a pocaklakó fiúhoz(?)! Úgy néz ki most cserélheted vissza a lányruhatárat fiúsra. Örülök, hogy végül úgy döntöttetek, hogy jöhet még egy gyermek. Zsuzsával mi tudjuk, hogy mindenképpen megéri a nagyobb család. Jól számolom, júliusi babád lesz? Épp, mint Vince. :) Már várom, mikor jelenti be Móni is az újabb picit. Úgy emlékszem ők eleve hármat terveztek. Cilinek is 3 van, Verus már kettőnél tart, ha így folytatjuk, csupa nagycsaládos leszünk itt. :D
Velünk is minden rendben. Szerdán lesz Vincének a következő oltás. Már várom a mázsálást. Novemberben volt mérve utoljára. Szépen haladunk a hozzátáplálással. Csak az első nap lepődött meg az almától. Azóta bármit adok, szívesen fogadja és sokat megeszik belőle. A répa+krumpli-nál tartunk. Megeszik belőle 300ml-t ebédre, aztán persze még szopizik is. Uzsonnára alma+banán van és szopi. Még nem hagytam el egy szoptatást sem. Amíg van tejem nem is tervezem. Kaja után az az innivaló. Vince már szépen kutyázik, sőt haladni is tud hason kúszásban. Imádják egymást Zsomborral. Nagyon jókat kacarásznak együtt. Olyan jó nézni, ahogy játszanak.
Zsuzsa, Cili, Verus, Móni! Jelentkezzetek csajok! Olyan rég írtatok. Hogy indult az évetek?
Vendég
 


Sziasztok Csajok!

Kriszta elsőnek is hatalmas gratula a pocaklakóhoz! Szorítok, hogy rendben menjen minden!

Magdi, mekkora már Vince is, épp ma hozta be a fönökasszonyom a kisfiát, ő is most volt 6 hónapos 13-án, hatalmasat nőtt és olyan kis virgonc :lol:

Verus ha lesz időd tegyél fel képeket!

Zsuzsa veletek mi van? Nagyon régen nem írtál!

Móni Levente és Csengus jól vannak?

Próbáltam otthonról képet feltenni, de nagynak találta, így meguntam a banánt és faképnél hagytam a gépet.... :oops:
cecka78
 
 


Kép
cecka78
 
 

 
 

Kép
cecka78
 
 


Elsem hiszem, hogy sikerült feltöltenem a fiúkról a képet :lol:

Pont a 7. szülinapjukon készült az ovodában. Volt nagy szülinapi buli is 10 gyerek kiséretében. Nagyon jól érezték magukat.

Apjuk 1 hete ment vissza, én ezért tüntem el, mert otthon nem is ültem gépközelben, az irodában meg általában sok a meló. Ma egy ici-picit lazább a napom.

Lányok gyertek számoljatok be magatokról, olyan rég járt erre mindenki. A másik topik azért nem volt ennyire kihalt.

Puszi mindenkinek

Stephie is jól van, róla holnap töltök képet, mert itt az irodában nincs friss. Megnyílt a bölcsiben, hatalmas étvágya van, változatlanul be nem áll a szája, és igen csak akaratos, önfejű az aranyom.
cecka78
 
 


Cili!
Nagyon helyesek a fiúk. Utólag is Isten éltesse őket sokáig!
Apa mikor jön haza végleg?
Vincét ma mérettem. 7700g, 72cm.

Zsombornak tegnap vacogott a foga, amikor kivettük a kádból.
- Fázol?
- Nem fázok. Csak a szám fázik.
:lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Köszi a gratulációt!

Magdi!
Kezdek hozzászokni a gondolathoz hogy 3 gyerekem lesz,de bevallom még furcsa kicsit.Most tényleg mindegy, hogy fiú vagy lány,csak minden rendben legyen vele!Nyárig még simán szedek össze fiú ruhákat,ha kell.Mondjuk most nincs babakocsink,hordozónk matracunk a kiságyba,fürdőkádhoz állvány...én mindent eladtam mert Léna után azt gondoltam már nem kell.
Móniék mostanában nem terveznek babát,de persze aztán majd ki tudja......
Vince tényleg nagyon nagy fiú már és ügyes!Hogy állsz gondolatban még egy kislány próbálkozással?
Cili!
Már 7 évesek a fiúk!Rohan az idő!Botondom éppen most 6,még egy évet marad oviban.
Írod,hogy Stephie jól eszik,hát nálunkl ez sajna nem így van.Léna még úgy ahogy,de nem jól,de Botond elég rosszul.Az oviban panaszkodnak hogy szinte semmibe sem kóstol bele......

Mit szóltok az időjáráshoz???
Én már várom a tavaszt!
puszi
Kriszta
pöttömke
 
 


Sziasztok!

Zsombor aranyos, meg néztem múltkor a videát. Nagyon tetszik, sőt Stephienek is nagyon tetszett.

Stephie képes kétszer is repetázni a bölcsiben, persze ez most januárban alakult ki nála, hogy megnyilt :lol: Úgy örülök, hogy tetszik neki most már igazán, és nincs sirdogálás reggel.

A fiúk már nagyon várják az iskolát...., voltunk nyiltnapon már az egyik ált. suliban, de lesz még februárban is jónéhány. Én már eldöntöttem, hogy melyik oskolába mennek, de azért persze megnézzük a többit is. :lol: , hátha változik a véleményem.

Stephie a mondókázást egyszerűen nem bírja abbahagyni, ha délután hazaérünk az az első, hogy mondókázzunk, reggel az autóban míg a bölcsibe érünk mondókázni kell. :lol:
cecka78
 
 


A tavaszt azt én is nagyon várom :o Jó volna, ha már egy-két réteg ruhával kevesebbet kellene a gyerekekre adni :( persze meg magamra is, útálok ennyit öltözni :shock:
cecka78
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy eltűntem, bár Cilin kívül mindenki tudja az okát...
Sajnos Levente beteg volt, kórházba is kerültünk vesemedence-gyulladással. 4 napot volt bent, utána már csak ambulánsan jártunk be, ill. még 10 napig kapta az antibiot. A legutóbbi lelete negatív lett, de vár még rá egy vérvétel, ill. majd márciusban egy izotópos vizsgálat. A körülményekhez képest meglepően jól viselte! Anyósommal felváltva voltunk bent vele, én éjjel, ő napközben. Aztán cseréltünk Csengére... :-) Kiscsaj is nagyon rugalmas volt, ráadásul még mindig rengeteget szopizik, elalvás nehezen megy nélküle, ennek ellenére nem ordította végig az éjszakákat. Mondjuk azóta ugyanúgy visszaállt az ébredésekre, szopikra, hiába hittük, hogy talán sikerül leszoktatni... :-) De közel 2 hétbe került, mire visszaállt a normális napirendünk.
Csengu Mikulás előtt elindult, azóta jön-megy töretlen, nagyon élvezi! :-) Tegnap átsétált anyósomékhoz (a hóban!), ami pont 1km! Levente a nyáron tette meg először! 11 foga van jelenleg, egész ügyesen eszeget egyedül (azért még nem kanállal!), és meglepően sokat dumál, igaz, a Bátyjától ellesve sajna elsőszótagozik.
Levente még mindig pelusos, nem sok benne a hajlandóság, kommentál mindent, egész választékosan, időnként jópofa beszólásai is vannak, sőt, káromkodik is... Mindezt a szavak első szótagjával! Mindig vissza kell neki mondani, és addig magyaráz, míg meg nem értem, mit akar mondani! :-))
Most már egyre jobban eljátszogatnak együtt, bár ez még csak azt jelenti, hogy főleg este, kergetőznek le-föl a folyosón! :-)))

Bocsi, hogy most csak rólunk, de elég ritkán tudok benézni.

Puszilok Mindenkit!!!

Képet nem tudok feltölteni, túl nagy, pedig már jócskán kicsinyítve van... Majd legközelebb!

Móni
monyesz525
 
 


Szióka!
Móni, örülök, hogy már jól van Levi. Nem lehetett könnyű ez az időszak egyik családtagnak sem. Gondolom hogy élvezhetik a gyerekek most a havat mindenkinél. Zsombor nem tud betelni vele. Ébredéskor mindjárt mondja, menjünk hóba. Alig lehet berángatni. Nem zavarja ha átázott. Egyszerűen nem érzi a hideget, ha fetrenghet a hóban.
Kép
Kép
Kép
Zsombornak is nagyon kinyílt a csipája. Olyan jópofa beszólásai vannak és egyre szebb a kiejtése is. Ő nem mondókás, mint Cili Stephieje, hanem énekelni szeret nagyon. Este lefekvéskor sokszor nem mesélést, hanem éneklést kér. Már vannak kedvenc nótái. Kis Karácsony (kajácsofázzunk), Nagyszakállú Télapó (mikujásozzunk), Volt nekem egy kecském (kecskézzünk), Hol jártál báránykám (bájákázzunk), Én elmentem a vásárba (tyúkozzunk). Zárójelbe írtam, ahogy a dalokat szokta rendelni. Mióta Vincével elkezdtük a hozzátápit (január 15), Zsombor teljesen egyedül eszik. Szépen kanalaz. A szobatisztaság sajnos még őt sem hozza lázba. Visszaköveteli a pelust. Hogy lesz ebből szeptemberben ovi? Ti tervezitek őket beadni? Vince is ügyesen fejlődik. Lassabb ütemben, mint Zsombor, de még nem estem kétségbe. Egyre többet fordul hasról hátra (vissza még semmi), a négykézlábon hintázás nagyon megy és egész jól kúszik. Zsomborral nagyokat kacarásznak. Összeszed minden játékot a járókában, teszi egyik kezéből a másikba. Sokáig el tud játszani egyedül is.
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/c ... CGiBGuz63L
Vasárnap már elkezdtem bevezetni nála a húst is. Eddig mindenevő. Imádja a pocakját ő is. Nagyobb, mint a bátyó volt ennyi idősen. Pénteken megmértem, 8400g volt. Gondolok-e ötödikre, Kriszta? Elég sokat. Januárban volt egy vaklárma is. Én elszomorodtam, amikor negatív lett a teszt. Apócának nem árultam el. Ő biztos kiborult volna. Nem akar többet. :( Még nem voltam nagylány, de az előző szülések után is csak 9 hónappal lettem először. Addig még van 2 hónapom. Nálad minden rendben? Nem kínoz meg ez a baba? Amnióra elmész vele? Verus is de rég jelentkezett. Vajon hogy boldogul a kétgyerekes léttel? Mélben kaptam tőle családi képeket. Nagyon helyesek a lánykák és úgy hasonlítanak egymásra. Zsuzsi sem meséli, hogy megy neki a nyelvtanfolyam. No meg persze mi van a fiúkkal és lányokkal? Azt hiszem valahol máshol kell rászólnom, hogy nézzen be ide is, ha tud egy kis időt szakítani.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Szégyellem magam, hogy ilyen ritkán írok, de igyekszem hamar belejönni, hogy jól beosszam az időm és még ide is jusson! :roll:

Előszöris Kriszta Neked itt is szívből gratulálok!!! Hogy viseled a terhességet? Nagyon izgalmas, hogy mindig van kismamánk :lol: Kriszta után ki jön? :wink: :lol:

Magdi! Nagyon aranyos vagy, hogy így összetartassz minket, ha te nem lennél! Még nem köszöntem meg a képeket Vincéről, mondanom sem kell, hogy gyönyörű! Mindkét fiadat szívesen fogadjuk vőlegényeknek :wink: De jó, hoyg már a hozzátáplálásnál tartotok! Hihetetlen, hogy megy az idő! Zsombor meg nagyon ügyes, ne aggódj, nmyáron könnyebb ledobni a pelust és akkor irány az ovi szeptemberben! Mi is szeretnénk ha járna szeptemberől oviba Lili, remélem felveszik így is, hogy itthon vagyok.

Móni! Sajnálom, hogy Levi kórházba került. Remélem már jól vagytok és nyoma sincs a betegségnek! Akkor ti is nephrológiára játok? Lilivel remélem márciusban kell menni utoljára és minden negítv lesz!

Cili! Jajj, én is nagyon várom a tavaszt, főle hogy ilyen picivel nehezebben mozdul ki az ember=konkrétan sehogy. Fiúk már sulisok? Olyan nagyok! Hihetetlen, hogy amikor megismerkedtünk akkor 3-4 évesek voltak!


Rólunk... Most van egy kis időm, mert mindkét gyerek alszik!

Szülés:Úgy volt, hogy szombat reggel megvizsgált a doki "jó alaposan" és onnantól beindultak a fájások. Megbeszéltük, hogy ha rendszereződik, akkor menjek be.
Még utoljára elmentünk Auchanba kakaóscsigáért, mert annyira kívántam :), aztán a barátainkhoz felmentünk egy utolsó beszélgetésre és ott már 5-8 perces fájások voltak. Aztán hazamentünk, forró vizet vettem, hátha csak jósló, de
nem mulasztotta el, így szóltunk Anyunak, hogy jöjjön, mert lassan
indulnánk. Ja igen, akkor már 3 perces fájások voltak. Anyuék pont Érden voltak a nővéreméknél:), miért is pont ne akkor :)) 23.30 kor értünk be a kórházba, maradtak a 3 percesek, de a legnagyobb meglepetésre a fájások ellenére 1 ujjnyira voltam nyitva és Armilla feje még messze volt a méhszájtól. Kaptam oxitocint, meg burkot repesztettek, na onnantól kapartam a falat a fájdalomtól, de szerintem ügyes voltam, elég jól viseltem :roll: Elhatároztam, hogy én bizony megszülöm ezt a gyereket hüvelyi úton! :lol: ... De nem sokminden történt, nem tágultam semmit és Armilla feje sem ment lejjebb, így 6ig kaptam időt, hátha... akkor sem adtam fel! :) Aztán mivel nem történt semmi :(, így császár mellett döntött a doki.
Na a császár most még rosszabb élmény maradt. Nem akart kijönni Armilla a dokiknak se, akkor látták, hogy kétszer a nyakán van a köldökzsinór, egyszer a hasán, így esélye nem volt, hogy normál úton megszültem volna. Ezért nem tágultam semmit :( Rossz volt, mert éreztem, ahogy rángatnak, kipréselik belőlem a gyereket, meg előtte, amikor néma csönd, hogy tuti baj van...
Na mindegy, már jól vagyok, most azt mondom, több császárra nem vállalkoznék. :) Remélem majd elmúlik az élmény és még egyszer beadom a derekam :)

Tejcsivel sajnos ugyanaz a helyzet, mint Lilivel. nem állhattam sorba, amikor a tejmirigyeket osztogatták. Még tudom szoptatni, nem is adom fel, de többnyire tápszerrel lakik jól a drágám.

Amúgy nem tudom írtam-e, de két Tündérkénk van. Armilla az egyik tündér, eszik, alszik, nézelődik, és néha megmutatja a hangját, de akkor is csak a hasfájás miatt :( Lili a másik kis tündérkénk, sokat segít, szereti a tesókáját! Néha megmutatja, hogy többet foglalkozzak vele, de kezelhető teljesen :) Ha sír armilla, odamegy hozzá, énekel neki és megnyugszik Armi. Olyan édesek!!! Nem gondoltam volna, hogy egy 2,5 éves gyerek ennyit tud segíteni!

Kérdés lenni kaki ügyben, hátha emélkeztek még rá! Armilla nem kakil minden nap. Volt, hogy 2 napig nem kakilt, aztán magától sikerült, de tegnap 3 napi nincs kaki után kúpot adtam neki és nem jön. A doktorn szerint ha nem fáj a hasa, nem kemény ésjól érzi magát a baba, akkor nem probléma, főleg,hogy tápszeres. 5 nap után gáz ha nincs kaka. Szerintetek? nektek rémlik valami?

Na azt hiszem,most bepótoltam mindent, igyekszek jönni gyakrabban!
Zsuzsi! Te is jelentkezz csak egy mondtat ereig akkor, hogy jól vagytok!

Sok puszi!!!

Kép
buborka.
 
 


Verus!
De jó, hogy írtál! Ma írtam neked emilben, hogy írj magatokról, mielőtt megnyitottam volna ezt az oldalt. Olyan jó volt olvasni, hogy milyen boldog vagy. Sajnálom a rossz császáros élményt, de Arminak ez volt a jobb. Gondolj erre, és akkor feldolgozhatóbbá válik a dolog. Ha keveset is tudsz szoptatni az is számít azért. A kakátlan napokat illetően én csak arról tudok, hogy az anyatejes babáknál nem gond, ha egy hétig sincs széklet, mert annyira jól emészthető a tej, hogy kevés salakanyag lesz belőle. A tápszerről nem hallottam és tapasztalatom sincs, de hallgass a dokidra, biztos nem ártani akar. Remélem a pocifájás nem olyan vészes és azt is hamar kinövi. A "ki lesz a következő kismamánk?" kérdésre én Mónit tippelem. :wink: Ő hármat tervezett eredetileg. Vagy jól meglepek mindenkit és bejelentem az ötödiket. :lol:
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Magdi!
Persze megyek amnióra!Most pénteken genetikára és akkor mondják az időpontot.Már holnap töltöm a 16.hetet!Remélem a jövő héten megcsinálják az amniót,de legkésőbb azután héten.És persze remélem minden rendben lesz!!!Az eredménnyel majd kiderül biztosra a babám neme,bár én nagyon hiszek a régi dokimnak aki fiút látott!Még lesz egy genetikai uh is,talán ott is mondanak valamit.Mondjuk csak a kíváncsiság miatt érdekel,mert egyébként úgy érzem teljesen mindegy!Szerintem nem lesz Móni mostanában kismama,legalábbis nem tervezik.Azt mondja talán pár év múlva.Úgyhogy rajtad a sor!!!!Apóca megbékélne úgyis,csak első pillanatban lenne neki "sokkoló"!Én magamból indulok ki,hogy ha valami így motoszkál a fejemben akkor előbb-utóbb megvalósítom,addig nem nyugszom!Bíztatlak egy kislányra!!!!
Nálunk a hó nem nyerő dolog!Botond folyton eszi,Léna meg nyávog hogy hideg és hozzá sem akar érni!Hát nem sokat megyünk ki!Autóval járunk szinte mindenhová,ezért is lenne már jó a tavasz!!
Én beíratom Lénát oviba,de azt tervezem hogy nem viszem szeptembertől.Meglátjuk mennyire lesz féltékenység és majd attól függően döntöm el!
egyébként aug.3-ra vagyok kiírva,de a doki már most azt mondta ha júl.közepéig kihúzom akkor rögtön megcsászároz!Így igazából már 2.5 hét múlva félidős leszek!!!
Verus!
Nagyon köszi a képeket és a szülés beszámolót!Tudom miről beszélsz a rossz élményed említésekor,mert Lénámat úgy rángatták ki belőlem,hogy azt hittem leesek az ágyról!De mindent kibírunk a kicsikért!!Én most jobban tartok a szüléstől mint eddig.Igazából nem magától a szüléstől,hanem a körülményektől.És azért mert nem ismerős a terep!Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam a régi dokimnál és ott ahol már 2 gyereket szültem.De 300ezer forintot most sajna nem tudnk kifizetni a szülésért!Még mindig ott tartok,hogy nem mondtam le és csak 1x voltam az új dokinál,de lassan erőt kell vennem magamon......
Cili!
Szuper hogy Stephie ilyen jó evő!Nálunk nehéz a gyerekek "etetése"!

Puszi
Kriszta
pöttömke
 
 


Kriszta!
Tuti minden renben lesz ezzel a babáddal is. Szóval augusztus 3 lenne. Egy kisoroszlán készülődik odabenn. De ha úgy látjátok jobbnak és júli közepén kilakoltatjátok, akkor Vince szülinapján érkezik. Ő is oroszlánnak készült, de végül rák lett belőle.
Félelmed a szüléstől el fog múlni, amint megkedveled majd az új dokidat. Nem a hely számít, hanem a körülötted lévők személye. Ha bennük megbízol, biztonságban érzed magad. Tibid nem tervez ott lenni? Botond és Léna mit szólnak a kistesó érkezéséhez? Mondtad már nekik? Ők mit szeretnének, fiút, vagy lányt?
Rajtam a sor megint? :) Igazából elég vegyes érzéseim vannak. Egyszer úgy gondolom, hogy van már 4 tökéletes gyermekem, mit verem itt a nyálam már közel a 4. X-hez, máskor pedig azért csak jó lenne egy lányka is. Mindenesetre a nyarat megvárom, újra formába hozom magam, aztán ha még mindig gondolok az ötödik lehetőségére, ősszel elkezdem puhítani Apócát.
Annyira jó nézni a két kicsit együtt. Olyan aranyosak tudnak lenni. Zsombor, ahogy vigyáz Vincére és pátyolgatja, Vincének pedig egy isten a bátyó. Mindig őt keresi, ha sír is, amint találkozik a tekintetük neki rögtön mosolyog, nevet. Imádni valóak. Már alig várom, hogy Vince is igazán nekiinduljon és tudjanak együtt játszani.
Azért van zavaró dolog is. Zsombor a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja a pelus nélküli lét iránt, Vince pedig kihagyni látszik a hátról hasra fordulást. Ha próbálom is őt rávezetni, megfeszíti magát, úgy ellenkezik. Oldalig elfordul magától. Itt adnék neki egy noszogatást, de azonnal dobja vissza a kezét hátra, nehogy átbillenjen. Inkább a következő lépcsőfokot gyakorolja szorgalmasan és hintázik négykézláb.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!
Először is óriási gratula Verusnak és Krisztának (itt is)! Magdi, látom, te még esetleg bevállalnál egy ötödiket? Én továbbra sem érzem így...
Itt nálunk nincsenek ilyen óriási hírek. Végre vége az első adag finn nyelvkurzusnak, nagyon élveztem, nagyon hasznos volt, de nagyon intenzív és elég fárasztó, abszolút nem volt időm mellette semmire. Úgyhogy most pótolok itthon. Ha minden jól megy, márc. közepétől folytatom a haladó kurzuson :-). Közben pályázgatok állásra is, de nem túl nagy sikerrel. Ha felvesznek a haladó kurzusra, az szept. 21-éig tart, és összesen egy hét nyári szünet lesz, ami nem túl sok, és még nem tudom, hogy oldjuk meg a gyerekek nyaraltatását, de ez még kicsit odébb van. Meg itt a házban csővezeték felújítás lesz a nyáron - előre borsózik tőle a hátam, és még arról sem igazán lehet tudni, hogy mint lesz, hogy lesz.
Luci most pont itthon van velem, mert úgy tűnik, megint fülgyulladása van :-(. Egyébként viszont lelkesen nyomja az ovit, kezd kommunikálni a gyerekekkel, már barátnője is van. Nagyon mozgékony, és minden alkalommal kiveri a balhét, mikor Virág balettozni megy, hogy ő is akar - úgyhogy majd szeptembertől ő is fog járni. Mellesleg még Luci is pelusos, bár jobbára már csak alváshoz meg kimenéshez kap pelust, azért még nem szól megbízhatóan mindig, ha wc-re kell mennie.
Nálunk iszonyű kemény tél van, hosszasan -20 alatt volt a hőmérséklet, még az elmúlt hétvégén is, de most már kezd egy kicsit felengedni talán. Eszméletlen sok hó is esett, és szinte folyamatosan hullik, a kertünkben legalább 1 m magas a hó, de ahol a traktorok összekupacolják, ott 5-6 m is. A gyerkőcök vidáman furkálnak bele alagutakat :-). A nagyoknál jövő héten síszünet lesz a suliban, ennek örömére egyedül leszek négyükkel itthon :shock:
Más újság nincs, remélem, most majd tudok kicsit gyakrabban is jönni....
Puszi mindenkinak!
Zsuzsi
ortzsu2
 
 


Sziasztok! :D

Nálunk Stephie van most otthon közel 1 hete, elég taknyos volt és köhögött, aztán hétvégére kezdett elmúlni neki, majd vasárnap este ismét beindult a váladék az orrából :o Egyenlőre otthon tartom.

Fiúkkal az iskolákat járjuk, most minden hétvégén nyiltnap- van a sulikban itt Móron, játszóházzal, bár tudom melyik suliba fogom iratni őket, de a játszóházak kedvéért nem hagyjuk ki a többi suli meglátogatását sem. :lol:
Fociznak is nagyon lelkesen, jövő hét csütörtökön Bodajkra megyünk meccsre ha az edzőbácsi összetudja hangolni a másik két csapattal is.

Én örülök végre a jobb időnek, a hóval már nagyon ki volt a pupom, és a gyerekekkel is marha nehéz bent a lakásban, már ők is mennének ki a szabadba. Voltak is kint a télen is eleget, de ők ha lehet reggeltől estig az udvaron vannak.... :D

Párom nemsokára jön, csak van egy csomó papír amit el kell intéznie. :) Aztán reméljük hamarosan elkezdődik az építkezés is majd. :o

Örülök, hogy végre hallottam Zsuzsi felőletek is :D
cecka78
 
 


Zsuzsi! Sziaaaa!
De jó, hogy írtál. Gyógyuljon gyorsan Luci, neked meg sikeres további nyelvtanulást. Sajnálom, hogy ilyen rövid nyarad lesz. Akkor gondolom idén sem találkozunk Velencén Krisztáéknál. Megnézhetnénk együtt a legifjabb fórumbabát :wink: Mióta találkoztunk ő lesz a negyedik új érkező. Én még nem találkoztam Móni és Verus lánykáival sem :(
Azt a hatalmas hóbányászatot az én fiaim is élveznék. Ők az itthoni havat összehordták a kerteben, hogy építsenek belőle hóbunkert :lol:
Cili!
Jobbulást Stephinek is. Sok sikert a fiúknak a foci bajnoksághoz. Remélem összejönnek a csapatok. Ha van róluk felvétel, amin fociznak, mutasd meg lécci! Úgy megnézném. Olyan édesek szoktak lenni az ilyen kicsik, ahogy rúgják a bőrt.

Hatásos volt a panaszkodásom Vincére. Ma végre elkezdett forgolódni a hátáról a hasára :D
Vendég
 


Sziasztok Lányok!



Bocsi, hogy nem jelentkeztem egy ideig, de "kivoltam". Röviden, rólam annyit tudni kell, hogy nálam jobban fogorvostól nem fél senki a világon szerintem, daruval kell behúzni, de csak akkor megyek ha baj van.

Múlthét hétvégén elkezdett fájni nagyon az egyik rágófogam, de már a fejemet vertem a falba szinte, annyira fájt, hétfőre ez erősödött, így felhívtam a figdokit (ami nálam nagy szó) és szerencsére tudtam menni egyből hozzá. Dupla érzéstelenítés után nekiállt csinálni a fogamat, sajnos gyökérkezelni kell... Ami már szinte nem is lenne probléma, ez lenne a legnagyobb gondom most már azt mondom, de mondta, hogy ki kell húzni a bölcsességfogamat, ami semennyire nincs kinn, mert nyomja az alsó fogsoromat teljesen és sorra fognak kihullni a fogak ha hagyom... SZóval ha vége a gyökérkezelésnekm, irány a szájsebészet... Ha rágondolok már rosszul vagyok, nem tudom hoyg fogom kibírni, de komolyan... Na emiatt tök hülye vagyok mostanában... de csak arra tudok gondolni, hogy idővel csak jó ez nekem. Na mindegy! Örülök neki, hogy "csak" ez a legnagyobb problémám jelenleg. Csak ne félnék ennyire. A szám meg tele lett aftával a fogdoki után, van benne vagy 10 minimum, alig bírok enni, inni, beszélni...



Rólunk: jól vagyunk, két tündéri kislányom van!!!! És ez a legfontosabb! Armilla minta baba, eszik, nézelődik, alszik, csak akkor sír ha nagyon éhes vagy fáj a pocija, de szerencsére ez ritka. Sajnos továbbra is kevés a tejem, de ha a másik oldalról nézem, inkább örülök, hoyg még van valamennyi és még tud szopizni! A héten volt 4300 gramm (3100grammal született). Már sokszor átaludta az éjszakát, hogy 22kor eszik utoljára, és 6kor kel! Hát ilyenkor ez felüdülés! A héten voltunk a koponya és hasi ultrahangra, jól megszivattak. Időpontre mentünk, bejelentkeztünk, persze időben nem hívtak, de ez a legkevesebb! Mi és rajtunk kívűl mégegy Anyuka várt a kisgyerekével már csak, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy jóideje nem hívnak senkit. Akkor beszólt a Gábor, hogy minket nem akarnak behívni? Erre mondja a nő, hoyg vége a rendelési időnek! Azt hittem hátast dobok, persze nemhgytuk magunkat és megvizsgálták Armit, de akkor is. Szerintük szórakozásból ülünk kinn? Kész...

Lili nagyon jól bánik kistesójával, annyira szereti, hogy öröm nézni. Sokszor odamegy hozzá, ad neki egy puszit vagy megöleli, és mondja, hogy annyira szeretlek kistestvérem! Már tanítja olvasni, lapozni a könyvet, megmutatja hogy kell szépen enni, táncolni, tündéri :)

Voltam a 6 hetes kontrollon, szerencsére minden oké, élhetem a "régi" életem!!! Már annyira vágyom egy kád forró fürdőzésre, amit ma meg is foogk tenni remélem!


Írok majd mindenkinek, de most mennem kell!

Csak annyi, hoyg ha gondojátok, mi sok szeretettel várunk Titeket, akár lehetne nálunk egy találka! Hm? Örülnék neki! :lol:

Kép
buborka.
 
 


Csajok!
Most Ti vagytok nagyon eltűnve!
Tessék jelentkezni!!!!
Kriszta hogy vagy??

Puszi!

Kép
buborka.
 
 


Sziasztok!
Nálunk most olvadozik a hó! Hip-hip-hurrá! Már helyenként kilátszik a talaj is. Más különösebb újság nálunk nincs, mennek a hétköznapok, én takarítgatok, rendet rakok meg egyéb háztartás. Gyerekek suliban, oviban. múlt héten mind a négy itthon volt síszünetelni, de az egész banda elég taknyos volt, Balázs még most is kicsit húzza.
Kriszta! Mi újság? Minden rendben, remélem!
Puszi mindenkinek!
Zsuzsi
ortzsu2
 
 


Sziasztok lányok!

Nálunk is minden ok! Tegnap voltam Stephievel az oviban nyilt napon, nagyon tetszett neki, és már szóba áll az ovónénikkel is. :lol: Amúgy nem betegek szerencsére, én kinlódtam hétvégén az arcommal, fülemmel, fogammal, nem akart a váladék kifele jönni, de mára szerencsére már elég jól kikúráltam magam.

Fiúkkal rendületlen járunk focizni, Bodajkon volt meccsük, nyertek 5:3-ra, nagyon büszkék voltak magukra! :lol:

Legyetek jók, amint tudok jelentkezem, hív a munka.

Pussz mindenkinek!
cecka78
 
 


Sziasztok!

Találtam egy oldalt ahol végre kapok olyan kávét, ami nem piszkálja a gyomromat, egészséges és most 1.000 Ft kedvezménnyel lehet vásárolni. Munkalehetőségként is szóba jöhet, ha gondoljátok nézzétek meg, szerintem érdemes regisztrálni,: http://www.papeva.dxn.hu

Anita
xxxxxxx
 
 


Szió Anyucik!
Nagyon rég nem jártam erre. Szégyen. :oops:
Vince azóta 8 hónapos lett. Aznapi adatai: 9000g, 72cm (az indulási 2970g, 51cm volt). Egyre nagyfiúsabb már ő is. Zsomborral odavannak egymásért, mint Verusnál a lányok. Zsombornak egyre jobb dumái vannak. Sokat nevetünk a beszólásain. Sajnos a pelusmentes létről még mindig hallani sem akar. Nagyon bízok a nyárban. Ha akkor sem lesz szobatiszta, akkor már sose.
Zsuzsi! Itt is boldog szülinapot!
Verus! Én benne lennék egy taliban nálatok. Sajnálom a fogadat. Egy ilyen procedurán mostanság esett át az öcsém is. Neki is gyökérkezelés, aztán szájsebészeti foghúzás volt. Azt mondta a beavatkozást meg se érezte, csak lassan gyógyul a sebe. Bátorság csajszi. Túl leszel rajta és jó lesz utána.

A tavaszunk nagyon mozgalmas. Most volt Apóca névnapja (József). A spamalotra akartam elvinni, de nem kaptam rá jegyet. Helyette majd az agyatlantiszra megyünk. Áprilisban lesz Dini 17, Apóca 40 éves. Májusban anyósék 50. házassági évfordulója és a hónap közepén elugrunk a két kicsivel pár napot lazítani Sopronba. Szóval van mit szervezgetnem és ezzel még nincs vége. A nyár is sok családi eseményt tartogat. Hogy mást ne is említsek mindjárt júni elsején 3 éves lesz Zsombor. Hogy elrepült ez a 3 év. Ha nem jött volna Vince már készülődhetnék a munkába visszatérésre. Hű de utálnám. Nagyon nem akarózik nekem újra dolgozó anyának lenni.
Kriszta biztos nem haragszik meg, ha elárulom helyette, hogy túlvan az amnion. Eredmény majd április elején.

Vannak új filmjeink a www.videa.hu oldalon. Keressétek szt0310 felhasználó videóit.
Vendég
 


Sziasztok!

Semmi okom amiért régen írtam,úgyhogy nem is mentegetőzöm!
Magdi!
Köszi hogy írtál rólam,igen az amnió eredménye ápr.6.De igazából nem izgulok eszembe sem jutott hogy valami gond lenne.Sokkal jobban foglalkoztat maga a szülés,nekem az a mumus,hogy ott ne történjen semmi gond!És ahogy telik az idő egyre jobban tartok a koraszüléstől megint,de próbálok nem gondolni rá.
Mindenkinek írom Lányok!
Már holnap betöltöm a 22.hetet!Rohan az idő!Közben túl avgyok mér a terheléses cukor vizsgálaton is, a múlt héten nézték de bevallom nem mentem még az eredményért majd csak 6-án egyben a másikkal.És aznap a dokimmal is találkozom délután.Eddig 2 uh-on mondták már hogy fiam lesz úgyhogy azt hiszem ezt majd csak megerősíti a 6-i eredmény!Neve még egyáltalán nem került szóba,de lassan nézegetek majd....Most tényleg mindegy volt a baba neme.Van amiért jobban örültem volna lánynak,de van ami a fiú mellett szól.Lénám egy ideig tiltakozott hogy neki csak lány tesó kell,de most már mondja hogy a fiú is aranyos.Egyébként nem igazán várják.Mondjuk Botond a legelejétől azt mondta nem szeretne tesót.Léna még nem tudja mi is ez és időnként kérdezi mikor jön már ki?Egyik nap elém állt és mutatta neki is nagy ahasa.Aztán közölte mi egy pár vagyunk mert lehet hogy neki is baba van benne????Nagyon édes,csuda dolgokat talál ki,de továbbra is úgy beszél hogy valószínűleg csak én értem.Amilyen szavakat mond azt nagyon szépen tisztán,de a legtöbb dologra speciális szava van.Valódi szókincse még nem túl bőséges.Kezdem szervezni a gyed dolgait hogyan járunk majd a legjobban?!Nem egyszerű!Kérdezted Magdi hogy Tibim ott lesz-e a szülésnél?Persze,úgy mint eddig is a műtő előtt.Én amikor még sima szlésre készültem (annó Botondnál)akkor sem szerettem volna apásat.Ebben meg is egyeztünk és bár tudom hogy manapság már császárhoz is be lehet jönni,de én egyáltalán nem akarom!Egyébként jól vagyunk,bár nekem a kelleténél többet görcsöl a derekam.És mindkét szülésnél is a derekam fájt a hasam kevésbé.Nem kéne már Lénát felvennem,de időnként elkerülhetetlen!Már elég nagy a hasam,pedig a 18.hétig szinte nem is láétszott.Aztán hirtelen sokat nőtt!És amúgy is jól meghíztam,jobban mint máskor,de ez nem nagyon érdekel.Most 8kg plusznál tartok.Az utolsó uh-on egyébként a babám 1 héttel nagyobb a koránál,a dokim szerint nagy az esély hogy diabéteszes leszek és ettől a méretkülönbség.Hát nem tudom,lehet hogy igaza lesz,de engem nem aggaszt ez az 1hét +.
Holnap megyünk az oviba beíratkozni,de nem biztos hogy járni is fog szeptembertől.Ahogy majd akkor alakulnak a dolgok,meglátom.
Botond jövőre még nagycsoportos lesz,úgyhogy járhatnának 1 évet együtt oviba.
Nekem most szüléskor megcsinálják majd a meddőségi műtétet,tehát tovább nem gondolkodhatok már babavállaláson.És ugyan azt érzem hogy nem is akarok többet,de mégis azért nem jó ez,hogy így végleg elzárul az út.Azért döntöttem így,mert egészségügyi szempontból nem javasolják 3 császár után a terhességet.És így legalább nem lehet több kísértés még ha most kicsit fura is elfogadni.
Magdi vállalj még egy kislányt!Csak nagyon számolj hogy mikor próbálkoztok!Én most is számoltam,minden gyereknél,és most már magamban is fiúra tippeltem.Bár eredetileg lányra készültem,de aztán kicsit megúntam hogy hónapokig próbálkoztunk a lányos napokon,hiába.Aztán amikor sikerült tudtam pontosan,hogy ha abban a hónapban összejön fiú lesz.Hát így is lett.Szóval érdemes számolni nekem 3x bejött.
Közben úgy néz ki tervezzük az építkezést,nyáron talán kezdjük,de ez még a banki hiteltől függ.

Most bepótoltam az eddig "hiányzásomat"!
Verus!Én sem bánnék egy találkozót mielőtt még itt a nyár!
Egyeztessünk!Ígérem most benézek sűrűbben és jó lenne megbeszélni valamit!
A jó időben sokat vagyunk kint,Botond megtanult 2 kerekűn biciklizni és görkorizni,Lénám is nagyon ügyesen már állva biciklizik,persze még kitámasztóval.És Húsvétra rollert kap,már kinézte magának.Csak nekem már időnként nehéz utánuk szaladgálni.Hétvégén nagytakarítottam,elég is volt az ablakpucolásból.....

Puszi mindenkinek
Kriszta
pöttömke
 
 


Sziasztok Lányok!

Kriszta, neked előszöris nagyon boldog születésnapot kívánok!!

Nem semmi, hogy már túl vagy a félidőn, nagyon rohan az idő! Hamarosan már a karodban tarthatod a kisfiadat!
KOraszülésre ne is gondolj, legalábbis próbáld meg, tudom, könnyű mondani. Az agy nagyon sok mindenért felelős, csak arra gondolj, hogy időben fog érkezni a bébikéd!
Ne aggódj, majd megszokják a kistesót, Léna is. Lili annyira szereti Armillát, hogy csak na! Sokszor odamegy csak adni egy puszit, vagy megöleli. És mi, csúnya szülők, pl. csak 1 labdát veszünk, Lili reklamál és Armillának? Még ezt szoknunk kell, hogy igenis, kettő jár mindenből.
Nagyon ügyes Botond, hogy megtanult kétkerekűzni!
Építkezés remélem összejön, jó lenne nektek is végre a saját családi ház!
Mónikkal mi a helyzet?

Cili te hogy vagy? Rendbe jöttél? Mikor lesz az oviba a beiratkozás?

Zsuzsi. Megérkezett a tavasz?

Magdi!

Nagy családotok van, egyfolytában szinte akkor ünnepeltek! Köszönjük a videó bemutatókat, nemsokára megnézem, eddig sajnos nem sikerült.

Mit szólnátok akkor egy találkozóhoz nálam? Feldobok akkor egy időpontot, aztán megbeszéljük!
Vagy a következő hét lenne nekünk jó, ápr. 7-8-9,vagy 19-20-21-22-23. Hm?

Puszi mindenkinek!

Kép
buborka.
 
 


SZIASZTOK! :lol: Tegnap próbálgattam délután képet feltölteni a csemetékről, de sajnos valamiért nem sikerült lekicsinyíteni.
Beiratkoztunk hétfőn az oviba és a suliba is. Stephie nem akar kiscsoportos lenni egyenlőre, most a böli a nagy kedvenc, imád járni, nagyon boldog reggel mikor bemegy, jó nézni, hogy jól érzi magát :D
Fiúk is várják a sulit, de sajna nem időben jutottunk beiratkozni, így valószínű lecsúsztunk arról a tanárnéniről akihez menni szerettünk volna. Mindegy végül is a Gabi néni is nagyon aranyos meg szimpatikus.

A gyerekek jól vannak, a fiúk szinte nem is voltak betegek a télen, inkább Björnöm a fogzással küzd.
Imádnak focizni, és már holnaptól kint lesznek a nagypályán, jövő héttől pedig beindul a Bozsik kupa is, ugyhogy hétvégén tuti programjaink lesznek.

Teszek fel majd képet az iwiwre is, hátha itt nem sikerül.

Próbálkozom továbbra is a képekkel.

Örülök, hogy mindenki jól van.

Puszi mindenkinek


Cili

U.I. Kriszta Nagyon Boldog Szülinapot!
cecka78
 
 


Kép

Elsem hiszem, hogy sikerült!

Mindjárt folyt. köv.
cecka78
 
 


Kép

Mindenkinek Nagyon Kellemes Húsvéti ünnepeket!

Kép
cecka78
 
 


Kép

Móni
monyesz525
 
 


Sziasztok!

Kicsit se vagyok pipa, írtam egy hosszút, és elszállt az egész! :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Úgyhogy most csak annyit, hogy jól vagyunk!

Verus!
A jövő hét nem jó, de a 19-ei egyenlőre annak tűnik!

Móni
monyesz525
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1270074326.3822.jpg[/img] [/img]

Móni
monyesz525
 
 


Nektek is ennyire idióta a rendszer, vagy csak én nem vagyok hozzászokva? :oops:

Jó fej vagyok, hónapokig nem jövök, aztán most is csak puffogok... :oops: :P

Puszi Mindenkinek!
Ha lehiggadtam, leírok mindent mégegyszer! :wink:

Móni
monyesz525
 
 


sziasztok,
bocs csajok a betolakodasert, s bar hasonlo koru a kislanyom, de a google-n keresztul jutottam ide,beirtam a "nehezen kakil" buvszot, s ezt a topikot talaltam elsokent:-)) de most nem lelem, ki irta.
Nekem most ajanlottak egy tesztet, ami kimutathatna, milyen etelekre erzekeny esetleg a kisfiam, ami megzavarhatja az anyagcserejet, ugyanis mas tunet is jellemzo ra az etelintolerancia tunetei kozul (http://www.food-detective.hu/etelintole ... netei.html), pl. bőrgondok, neha kis piros pottyok, alvasgondok (meg mindig ebred ejjel), szekrekedes.
Kerdesem az lenne, nalatok is vannak-e ilyesmi, vagy egyeb tunet, amit meg a site-n felsoroltak? vizsgalodtak-e orvosok eziranyban??
nekem megerne a teszt, de most tapasztalatokat szeretnek gyujteni elotte! ezert bocs a betolakodasert, s koszi a valaszokat elore is! Allitolag eleg gyakori ez a gond, csak nem propagaljak.
anna83
 
 


Kellemes Húsvétot, sok locsolót mindenkinek!
Zsombor két versikével indul a lányokhoz.
1. Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi.
2. egy tök, két tök, nem tökölök, öntök.
Kriszta!
Isten éltessen sokáig!
Én sem gondoltam, hogy izgulnod kellene az amnio eredménye miatt. Tuti, most is egészséges babát vársz. Feltétlenül császárnak kell lennie?
Nálam nem lehet számolgatni, annyira változó hosszúságúak a ciklusaim. Még a hőmérőzés sem árulja el tökéletesen a peteérésemet. Marad a citromba ülés :), mert a savas közeget kedvelik jobban a lányok. Egyelőre még nem vagyok termékeny. Már 8 és fél hónapja szültem, de még nem voltam nagylány.
Apócánál volt egy érdekes lebukásom. Szoktátok hallgatni a Bumerángot? Valamelyik reggel azzal idétlenkedtek, hogy bármilyen kérdésre tudnak válaszolni. A hecc kedvéért küldtem nekik egy sms-t.
"Négy fiam van. Milyen módszerrel lehetne garantálni, hogy az ötödik gyerek lány legyen? Az ügy érdekében az első két fiú után apát cseréltem olyanra, aki már csinált lányt. Nem jött be."
Aznap Apóca azzal jött haza, hogy:
- Le akarsz cserélni?
- Dehogy akarlak. Honnan veszed ezt?
- Hallottam mit írtál a rádióba.
- (piruló fejjel) Ezek szerint a válaszukat már nem hallgattad. Ők azt mondták, hogy akkor engem kell lecserélni, nekem kéne aggódnom.
Ezt a kis viccelődést reménysugárnak könyveltem el. Nem az ötödik baba lehetőségén akadt fenn. :D
Verus!
Ez is jó a nagy családban. Mindig van mit ünnepelni, meg lehet szakítani az egyhangú hétköznapokat. Elsején 17 éves lett Dinim. Most itt a Húsvét. A következő ünnep 26-án Apóca negyedik iksze. Már megvannak az ajándékai. Csináltattam egy születésnapi újságot. Az ő születésének a napján megjelent újságokból válogattak össze oldalakat és tették egy mappába. Beköttetni nem akartam. Úgy már nagyon sokba került volna. A másik meglepije egy élmény ajándék. Feldobox.hu oldalon rendeltem neki egy kalandra fel csomagot. Majd ő választhatja ki sok ajánlat közül, hogy milyen kalandot szeretne átélni.
Tali időpont nekem attól függ, hogy milyen egyszerű, vagy bonyolult eljutni hozzátok. Ha a nyugatiból lazán el lehet tömegközlekedni hozzátok, akkor bármelyik nap jó nekem. Ha jobb kocsival, akkor csak hétvége jöhet szóba. Még Pesten sose vezettem és nem a két törpével szeretnék kísérletezni.
Köszi a rendszeres képes beszámolót a lányokról. Mindig sárgulok azokat nézegetve fiús anyukaként. Nagyon cukik.
Cili!
Már néztem iwiwen is a képeket. Nagyon helyesek a gyerekek.
Biztos nem lesz gond az ovival sem, ha a bölcsi ennyire tetszik neki. Van esetleg onnan valaki, aki szintén abba az oviba megy most tovább? Az ismerős arc még jobban megkönnyítené a beszokását oda.
Mi a fiúk csapatának a neve? Ha esetleg kiabálnám, hogy HAJRÁ ...!
Móni!
Nagyon várom, hogy lehiggadj. :)
Le sem tagadhatnák a te gyerekeid sem, hogy tesók. Szépségesek ők is. [/b]
Vendég
 


Sziasztok Lányok!
Kriszta! Amnio eredmény? Néven már gondolkodtál?
Nálunk is megj9tt végképp a tavasz, nagyjából a hó is elolvadt, az első virágok nyitnak a kertben. Most már biztosnak látszik, hogy a nyáron nem megyünk haza, de talán az ősszel a két kislánnyal igen. Közben teljes fürdőszoba- és vízvezeték felújítás elé nézünk... :shock: Egyébként beszámoltam már róla, hogy lett egy új autónk? Ez 7 személyes, végre mindenki kényelmesen befér! :lol:
Ismét kurzusra járok, folytatom a finnt. Állás sajnos nincs kilátásban :-(. Pont ma mondta a tancsi, hogy nekem javasol egy újabb iskolát, ahol finnül oktatnának múzeumi idegenvezetést - hááát, kicsit úgy érzem, elegem van már a tanulásból, szívesen dolgoznék is már (főleg szakmában)! Semmi nyugdíjra nem leszek jogosult :-O Persze tudom, meg is kell azt élni.
Luciról is kicsit: végre kezd szobatiszta lenni, nagyjából már az. Nappal szól, meg önállóan el is megy WC-re, du-i alváshoz se kap már pelust. Éjjelre még adok, bár vmelyik nap elfelejtettem, és nem lett baleset! És ha kimegyünk, akkor is általában adok, de feleslegesen. Az elmúlt héten Luca is próbálkozott a biciklivel. Eléggé fél tőle, párszor felborult vele :-O, de próbál hajtani is időnként - még nem megy neki. Egyre többet rajzol, bár még nem felismerhető, hogy mit. Az evése változó, nagy kakaó-rajongóvá lett ő is - Virág viszont leszokott a kakaóról az utóbbi időben. Óriási akarata van továbbra is, és persze mindig az kell neki, ami a tesónál van. :evil: Mostanában egyre gyakrabban meg kell küzdenie (és nekünk is), hogy nem veheti el a többiek játékát, már nem olyan pici, hogy ezt ne értené meg! Csak nekünk nehéz elviselni, hogy emiatt hisztizik. Magyarul szerintem változatosan és tisztán beszél, a finn is alakul neki, alapdolgokkal már elboldogul, el tudja mondani - itthon is szereti azt játszani, hogy finnül beszél. Vicces, hogy Luci csővé tudja pödörni a nyelvét (én nem), és állandóan ezt gyakorolja - próbálja nekem is megtanítani :-). Más érdekes most nem jut eszembe róla. Egyébként a méretei: kb 95 cm, kb 14 kg és kb. 23-as a lába. Kíváncsi volnék Léna méreteire :oops: neki olyen pici lába volt!
Képzeljétek, a kurzusomon van egy orosz csajszi, aki babát vár, a kurzus utolsó napjára van kiírva... Nekik fogjuk adni a babacuccainkat (kiságy stb.), űgy örülök neki!
Puszi mindenkinek!
Zsuzsi
ortzsu2
 
 


Sziasztok Lányok!

Magdi!

Először is köszi hogy érdeklődtél rólunk sms-ben!Nagyon aranyos vagy!
Nálunk a kínai fogamzásnaptár mindhárom esetben bejött!És a köreimben azt hiszem mindenkinek akinek megnéztük!Ebből tervezhetnél lányt,hátha sikerül!Itt nem számít a ciklusod hossza,de fontos a kor jó megállapítása!Fogamzástól kell számolni a Te korodat is!Lesz itt még kislány!!!!
Igen,csak császárral szülhetek.2 császár után már sehol nem vállalnak sima szülést.Viszont egyre biztosabb hogy a meddőségi műtétet mégsem csináltatom meg.

Az a szülinapi újság szuper,én Anyukámnak a 60.ra csináltattam.De a kalandtúra is érdekes!

Zsuzsi!

Amnió eredménye negatív!Minden oké,egészséges kisfiam lesz!Most már a lényeg hogy ne jöjjön idő előtt és s zülés is rendben menjen!A terheléses cukrom is rendben!Majd 23-án megyek a dokimhoz akkor megnézetem a méhszájat mert eddig még nem vizsgált csak a legelején.És már a 24.héten járok!Sokat fáj a derekam,de ennyi a bajom összesen!Ja és sokat hízok combra,fenékre......Mondjuk nem is diétázok az biztos.
Lénám méreteit nagyjából tudom,mert a magasságát pontosan nem.De biztos hogy nincs 95cm,mert utoljára decemberben volt 86cm.11.7kg és 21-es a lába.Már elég jól beszélget de tudom hogy nem a korának megfelelően.Mindent elmagyaráz,sokat kérdez,Botonddal sokat veszekszik.És kezdődik a szégyenlős korszak.....Lassan szeretném elvenni tőle a cumit,de nem sok esélyét látom.2 cumival alszik éjjel is és délután is.Alvás mentes időben nem adom oda,de ha álmosodik már nagyon kell neki.Nappal már ugye 1 éve szobatiszta,de éjjel szó sincs róla!2-3x eszik még mindig éjszaka és emiatt sokat pisil.Időnként felkel és szól de kb.2 hetente 1x.Tudom,hogy ez a tápszer már csak rossz szokás,de nem bánom mert így nyugodtan alszunk és a benne lévő vitamin meg nem árt neki.Eléggé felhígítva adom,este kb.200-at,éjjel kb80-100-at alkalmanként amikor kér.
Sokat kérdez,minden érdekli.Benne vagyunk javában a miért korszaknak.És Botondot is kérdezgeti,de Botond hamar megúnja és vagy nem szól neki vagy azt mondja ez őt nem érdekli.....akkor persze Léna nyavajog.
A bébi nevén kezdtünk gondolkodni.Nekem a Kolos és az Áron a választott nevem.Kolost már Botondnál is akartam,de Tibimnek akkor sem,most sem tetszett.Úgyhogy egyenlőre talán az Áron marad,de még ki tudja?
Hát ennyi!

Puszi mindnekinek!
Kriszta
pöttömke
 
 


Sziasztok!
Csajok, nyolcadikán végre nagylány lettem. Kezdhetem puhítani Apócát. Augusztusban kellene összehozni az ötödiket, akkor lehetne májusi babám is. A kínai szerint úgy fiú lenne, de eddig mindig tévedett velem kapcsolatban. Aszerint minden fiam lány lenne. Csabeszt nem tudtam megnézni, mert vele 17 évesen lettem várandós, és a naptár csak 18-tól van.
Zsombor már több mint 1 méteres, 17kg, 26-os lába van. Csak hogy ne csak a lányok méretei legyenek itt :-D Hihetetlen szövegei vannak. Abszolút meglátszik rajta a két bátyó hatása. Dinit tegnap nyakon csaptam, mert Zsombortól hallottam már a basszust is. Ezt csak tőle hallhatta.
Vince 15-én 9 hónapos lett. 9000g, 74cm. Szépen mászik már 4kézláb és erősen próbálkozik az üléssel. Még mindig sokat szopizik. Ő az egyetlen cumi és ujjszopi mentes gyerekem. Egyikre sincs szüksége. ennek nagyon örülök. Zsombort még mindig nem sikerült lebeszélnem az ujjai szívásáról.
Az ovis beiratkozás május 5-6-án lesz. Szobatisztaság még a határba se. Nagyon bízok a nyárban, különben nem mehet oviba.
Vendég
 


Talán még emlékeztek, hogy Zsombornak nem bújt ki a jobb alsó szemfoga. Minap is nézegettem neki fürdés után.
- Itt nincs fogad. Hiányzik innen egy fogad.
- Akkor vegyünk. Menjünk a boltba és vegyünk fogat.
:lol:
Vendég
 


Nagyon édes :lol: :lol: :lol: Zsombor beszólása

Stephie is tegnap este lefekvés előtt:
-mama te nem mész fürödni?
- mondom nem.
- de hát miért nem, egész délután lent hemperegtél az udvaron. :lol: :lol: :lol:

Amúgy újra beindult az építkezés, kész a második szintünk is, és ha minden igaz akkor 3 hét múlva jöhetnek az ácsok :D

Fiúkkal vasárnap Iszkaszentgyörgyön voltunk focizni, mind a 3 meccsüket megnyerték, és 1 gólt sem kaptak :lol:
Amúgy Magdi Móri SE a csapatuk neve, extra nem találtak ki mást.... :D

Otthonról teszek fel képet majd a házról, amint időm engedi :lol:
Ma ha megérkeznek a tuja csemetéim, akkor azt fogok ültetni, közel 100 darabot, ebből majd a telekre szeretnénk kerítést, sövényt......., addig is ráérnek nődögélni a kertben anyuéknál, amúgy már 105 db fenyőcsemete ültetésén túl vagyunk.
cecka78
 
 


Sziasztok!
Apóca tegnap 40 éves lett. A legjobban annak az ajándéknak örült, amit Zsombortól kapott. Megtanítottam neki egy verset, azzal köszöntötte apját.
Kicsi vagyok,
Székre állok,
Onnan egy nagyot kiáltok.
Boldog szülinapot Kívánok! Apa

Cili, nagyon ügyesek a fiúk. Hajrá Móri SE!!! Kíváncsian várom a házikóról a képeket. Mi tavaly ültettünk fenyő csemetéket a kert végébe, hogy majd minden évben azok közül az egyik legyen a karácsonyfa.
A nagy hírem, Vince felállt. Úgy örülök neki.
Múlt héten elvittem őket szemészeti szűrésre. Zsombor látása tökéletes, Vincének van némi dioptriája meg cilindere, de nem vészes, van esélye a kinövésre. Fél év múlva ellenőrzik újra. Ha változik jó irányba, akkor megnyugodhatunk, ha nem, jöhet a szemüveg.
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/birizga-W7vdieBkysxlNv6O
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/motivalo-radio-TFjPGTCAxMzzdcAZ
Vendég
 


Zsombor szeret szaladgálni a hempergő körül, főleg, ha kergetik. Minap odaállt a sarkába és nézte Csabeszt. Mivel nem mozdult, így csalogatta.
- Kapd el a seggem!
Vendég
 


Sziasztok!

Tudom, tudom, de talan ha valaki .......
Olyan egeszseges 30 ev alatti not keresek aki sajat petesejttel vallalna terhesseget. Nem ingyen gondoltam.
egy.ket.esely@gmail.com
esely
 
 


Sziasztok!

Magdi!

A kínai számítással úgy számolj,hogy neked nem a szültési idődet kell figyelembe venni az életkorodnál,hanem a fogantatásod időpontját!!Ezt sokan eltévesztik!Így sem stimmelnek a gyerekeid?Nálunk mind a 3-ra igaz.....Nagyon szurkolok Nektek egy kislányért!!!
Vince ügyes hogy felállt!!És Zsombor is a verssel!Nyáron biztos szobatiszta lesz,bíztasd az ovival hátha az vonzerő!Mi sem kaptuk még meg az ovis papírt,hogy Lénát felvették-e de végülis nekem mindegy.Anyiból jó lenne ha felvennék,mert ő szeretne menni.De ha mégsem akkor sem lesz gond.
Nálunk egyébként annyi még az újság,hogy sajna ezzel a terhességemmel is megkezdődtek a gondok.Az előzőeket tovább húztam probléma mentesen.Múlt héten voltam dokinál és a méhnyak nagyon megrövidült,a doki szeirnt kb.10 héttel jár előrébb a méhem mint kéne.A szerencsém hogy a méhszáj zárt(remélem még most is),valószínűleg azért mert nem simán szültem és az izmok még erősen tartanak.Extra adag magnéziumot szedek és elvileg feküdnöm kéne,de ez lehetetlen a 2 gyerek mellett. Kedden töltöm a 27.hetet és reménykedem hogy még marad a kicsi legalább 10 hetet!!!!
Puszi mindenkinek!!
Kriszta
pöttömke
 
 


Sziazstok Lányok!

Szokásos.. Ég a pofámről a bőr, stb...
Mindig visszaolvasok, de h válaszoljak, az tuti nem jön össze :)

Kriszta hogy vagy? Pihengess és zárd össze még a lábad akkor :lol:

Magdi,
Nem is tudom mihez kellene gratulálnom, annyi minden történt nálatok! Remélem az ünnepeltek jól töltöttuk a napjukat, nagyon jó ajándékot találtál ki Apócának!
Gratula Vince felállásához! Nagyon ügyes nagyfiú, nemsokára elindul!
És mekkora Zsombor! Nem hazuttolja meg születési súlyát :) Lili 14,5 kg és 94cm. A szája annál nagyobb :) Neki is van dumája!
Mi ha csúnyát mondunk valamire, akkor csak a magánhangzókat mondjuk. Sthol megnyilvánolására Gábor ennyit mondott: AÁ! Erre Lili, Anyád? :oops: :shock:
Sok sikert Apóca megpuhitásához! Nem semmi vagy Magdi! 5. gyerek! :shock: :wink:

Mi is beiratkoztunkaz oviba, a hónap végéig derül ki, hogy fel is veszik-e. Jó reményeket mondtak, szóval remélem nem kell aggódnom.
Armi nagyon jó baba :) Tovébbra is végigalussza az éjszakát, 1 éjszakát leszámítva, amikor szegénykém nagyon félt a széltől, úgy dobálta a redőnyt. Ő 6 kg és jó kérdés hány centi.. Sztem kb. 63, de majd holnap a doktornéni megméri :)
3,5 hónapos kora óta forog hátról hasra, rá 1 hétre meg hasról hátra is megy neki. Lilivel imádják egymást, annyira jó érzés!

Csajok,most teljesen elbizonytalanodtam a bárányhimlő elleni oltásban. Kinek mi a véleménye?

Anyatanyán nem vagytok regisztrálva?

Sok puszi!
Ha valakit érdekel a blogom, meghívós lett, írjon egy mailt :)

Verus

Kép
buborka.
 
 


Sziasztooook!

Szokás szerint elvesztem én is...
De megvagyunk, jól vagyunk, zajlik az élet, most is csak pár szóra jöttem.

Kezdem azzal, hogy én nagyon pártolnám, ha átköltöznénk a Tanyára, sokkal jobban szeretem, ott többet is írnék! ;-)

Levente mindjárt 3 éves, 107cm és olyan 18kg körül van........ Lába meg 28, de inkább 29-es...... Beszéde változatlan, ellenben alig 2 hete egyik napról a másikra szobatiszta lett nappalra!!!! 2 nap volt csak, hogy át kellett öltöztetnem, azóta viszont napközben minden a WC-be megy! ;-) Sőt, éjjel is hiába iszik ugyanannyit, mint előtte, már alig van a pelusában! Eddig 1x tuti átpelusoztam álmában, de reggelre így is szinte mindig átázott...
Oviból mi is várjuk a papírt, Csengéét ma kaptuk meg a bölcsiből, elutasították! :-( Fellebbezünk, hisz vissza kéne mennem dolgozni.

Már mi is blogolunk, akit érdekel, küldöm, bár még nyilvános! ;-)
Verus! Én kérhetném a Tiéteket?

Puszi Mindenkinek!!!!

Móni
monyesz525
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenki jól van!
Nálunk is jól mennek a dolgok!A gyerekek édesek!Botondnak ez a hét az utolsó az oviban azután nyári szünet!Még nem tudjuk szeptembertől felvették-e Lénát oviba?
Én holnap töltöm be a 31.hetet.Vagyis ez még bizonytalan mert éppen ott tartunk,hogy mivel az uh szerint nagyobb a kisfiam a koránál így a héten majd újraszámol nekem a doki szülési időpontot.Eddig abban votunk hogy júl.közepe,de most nem tudom még mi az álláspontja.Még nincs nevünk!
Magdi!
Hogy álltok a kislány tervezésével??
Verus!
Mekkora már a Kicsid?

Minden babánknak itt egyben kívánok Boldog szülinapot!!!!Hisz Levente már elkezdte az ünneplést,holnap Zsombor is 3 éves és a napokban mindenki sorban!Szóval Boldog 3.szülinapot a kicsijeinknek!!!

Puszi
Kriszta
pöttömke
 
 


Most marha mérges vagyok, jó sokat írtam már, erre elszállt az egész.

Tehát újra: Szeretnék én is minden csemetének nagyon boldog szülinapot kívánni :D

Tegnap voltam az első sulis szülőin 5-7.30-ig ültem a suliban, de szerencsére bekerültünk abba az osztályba amelyikbe szerettünk volna.
Kaptunk egy jó hosszú listát a beszerzendő cuccokról, hát mit nem mondjak majdnem seggre ültem....

Stephie kezdi várni az ovit, már tisztában van vele, hogy a bölibe nem sokáig fog már járni, egyre jobban érdekli az ovodai élet. Kérdezgeti, hogy ő is fog-e táncolni járni mint a fiúk, meg ő is fog-e sokat barkácsolni.
Sőt, most már kezd haverkodni az ovónénikkel is, ugyhogy remélem szeptemberig behaverkodik egy kicsit.

Húúúúúúúúú Kriszta nem semmi, egy-kettőre itt lesz a nagy nap!

puazi mindenkinek
Cili
cecka78
 
 


Hali Csajócák!
Nagyon boldog szülinapot utólag és előre a júniusi babáinknak!
:oops: A májust egy az egyben kihagytam. Pedig gondoltam ám rátok. No de olyan mozgalmas volt a hónap, hogy a netre nagyon ritkán jutottam el. Kezdődött egy csodás anyáknapozással, rá egy hétre Ecsém szülinapját ünnepeltük nálunk bográcsozással. Aztán Sopronban lazítottun 4 napig. Ez volt Apócával a 11. évfordulós ajándékunk. Onnan hazaérve Anyósék 50. házassági évfordulóját ültük meg. Végül ez a hétvége a gyereknap és Zsombor szülinapja jegyében telt. Bizony, elsején 3 éves lett. Gyorsan meg is méregettem. 17,3kg, 101cm. Részletesen nem is tudok kitérni az eseményekre, mert egész kisregényt rittyenthetnék ide. A soproni utazáskor valamivel utánunk szakadt be az M1-es. A várossal nem volt szerencsénk. Az időjárás sem volt ideális és épp akkor túrták fel a tűztorony körül. Anyósék ünneplése viszont nagyon jól sikerült. Minden ajándéktól el voltak ájulva. Készítettünk nekik egy fotókönyvet az elmúlt 50 évük jelentősebb eseményeiről, de az elejére az ő gyerekkorukból is beválogattunk pár képet. A tortára fényképes családfa került. Zsombor bulija és a gyereknap természetesen jó volt. Volt egy kis eső is, de nem sikerült elrontania a rendezvényt.
Nálunk szerencsére nem okoztak nagy károkat ezek a nagy esőzések. Remélem ti is megúsztátok.
Kriszta, úgy örülök, hogy már itt tartasz. Hamarosan a karjaidban lesz a fiúcska. Ugye már megvan a neve? Áruld el! Jövő pénteken, 11-én megyünk Balatonboglárra egy hosszú hétvégére. Apócának mondtam, hogy odafelé meglátogathatnánk téged. Ő nem ellenkezett. Te benne lennél? Ráérsz akkor? Visszatérve a kínaira. Persze a fogantatáskori életkoromat néztem. Csabeszra ezért nem tudom a jóslatot, mert ő 17 éves koromban fogant. Egy hónappal a 18. szülinapom után született. Erről jut eszembe, májusban volt a névnapom is. Na ezt csak azért említettem, hogy dicsekedjek. Apóca mosogatógéppel lepett meg. Hatalmas segítség egy ekkora családnál. Végre rend is van a konyhámban.
Móni, Levi igazi óriás bébi. No és a szobatisztaságra nagyon irígykedek. Nagy gratula. 11-én délután jó lenne, ha te is el tudnál ugrani Krisztához (ez persze a többiekre is igaz). A lánykáddal még nem találkoztam.
Verus, olyan jó olvasni téged. Abszolút érződik a boldogságod. Ilyen nagy harmóniában még nem lobbant fel a vágyad egy harmadik babáért? :wink: Én még nem keztem el fűzni Apócát az ötödikért (neki a hatodik lenne). Úgy terveztem, hogy majd ha megkérdezi, mit szeretnék névnapomra, bedobom ezt a lehetőséget is neki. No de kérdezés nélkül meglepett a masinával. Sebaj, júliusban jön a szülinapom.
Cili, gondolom az építkezésnek nem kedvezett a mostani időjárás. Valamivel lehetett azért haladni? Már suliba mennek a fiúk! Gyorsan eljött ez az idő. Hugim is panaszkodott, hogy micsoda bezerzési listát kapott a szülőin. Az ő fia is szeptemberben kezd.
Zsuzsi, felétek is ilyen ramatyra sikeredett a május? Újabb álláslehetőség? Tényleg, ha adódna valami, abbahagynád a kedvéért a sulit?
Vendég
 


Sziasztok!

Csak szólok, hogy Verus megnyitotta a babaszobán a zárt fórumot! Ha jelentkeztek, felvesz! (bár már oda se írt napok óta...)

Mi megvagyunk, Leventét felvették az oviba :D, kedden megcsinálták a kukiját, rém büszke az "új", nagy kukijára! :D (Azért volt egy húzós napunk vele...)
Szülinapi képek iwiw-en! :wink:

Magdi! Inkább Ti jöhetnétek valamikor, és akkor Pannát meg Lilit is beszervezem! ;-)

Puszi

Móni
monyesz525
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?