Szia Mindenki!
Viri üdv köztünk
Katy mégegyszer köszi, hogy hiányoltál és irtál mailt, aranyos vagy!
Nagyon rég írtam, nem is tudom hol kezdjem.
Először is Katy kérdéseire válaszolva:
Gergővel júliusban voltunk tágításon, akkor Verebély mindent rendben talált, bár G. majdnem szétharapta a szondát..
és hárman kellett, hogy lefogjuk. Úgyhogy Katy nála is megvan az orvosutálat...Ja és fél évet mondott a kontrollra, tehát januárban megyünk. (Gergő most 3 és fél éves).
Az evése: hát még mindig iszonyat rossz evő, de simán megeszi a darabos kaját, kopp kopp nagyon rég volt akadása.
Gergő maradt a bölcsiben, ennek több oka volt és semmi köze a nyelőcsövéhez.
Röviden: Júniusban voltunk vele a Tanulási képességvizsgáló Szakártői Bizottságnál, ahol megállapították, hogy figyelemzavaros hiperaktív, plussz megkésett beszédfejlődésű, így mindenki azt javasolta maradjon bölcsiben. Kap a bölcsiben heti két óra logopédiai fejlesztést, meg két óra gyógypedagógiait. Emellett heti kétszer visszük külön Ayres terápiára.
Olyan egyébként mint a higany, mint aki állandóan fel van húzva, nem bír nyugodtan leülni, nemigen lehet pár percnél tovább lekötni a figyelmét. Azt mondják ebből fakad a beszédfejlődésbeli lemaradás is.
De most úgy látom szépen fejlődik, szókincse nő, már leül magától könyveket nézegetni, kezd hosszabban eljátszogatni dolgokkal.
A bölcsiben szeretik és nagyon rendesek vele, pedig egyrészt iszonyú fárasztó egy ilyen gyerek hosszútávon.., de imádnivaló is, annyira őszinte kisember, mindig kimutatja, kimondja amit gondol, úgy tud szeretni, ölel, puszilgat meg lehet zabálni.
Emellett iszonyú makacs, öntörvényű, nem szabálykövető.
Betegségek:
A nyár nagyon jól telt, nemigen volt beteg, aztán októbertől meg állandóan az. 3 és fél hétig volt otthon mindenféle nyavajával, aztán 3 nap bölcsi után most megint az.
Amiben sajna semmi változás ez a csúnya asztmatikus hörghurut. Egy nap taknyolás után jön a szűnni nem akaró, fulladásos, hányásos köhögés, úgy tűnik nem tudunk ebből kimászni. Ilyenkor annyira sajnálom, hogy nem tudjuk neki enyhíteni, hiába kap kúpot, ventolint, nemigen használ.
Katy ti mivel csillapítjátok Alex köhögését ilyenkor? Sajnálom, hogy most is betegek vagytok, kívánom, legyetek rajta túl mielőbb, meghogy tudj egy kicsit pihenni is már.
Mesélj Alexről! Hogy fogadta az ovit? Ő már folyékonyan beszél? Milyen Leóval? Te hogy bírod?
Viri!
Olvastam, milyen fulladások történtek Ricsivel. Még olvasni is borzasztó...
Nálunk szerencsére ilyen nem volt, azért, mert Gergőnél az első megfázásos megbetegedés másfél évesen jelentkezett, ekkor volt először hörghurutos is. Sok erőt és kitartást Nektek, de hidd el idővel sokkal könnyebb lesz.
Anna!
Légyszives írj Enikőről! Engem is nagyon érdekelne, amiket Katy kérdezett az előző hsz-ban. Írtad, hogy a XIII.-ban laktok, megkérdezhetem merre? Mi is itt lakunk, a Béke térhez közel.
Hkat!
Mizus veletek? Hogy van Matyi? Te is nagyon eltűntél...
Pusz mindenkinek, vigyázzatok magatokra és csemetéitekre ebben a csúnya hideg nyirkos időben.
Hajni