Új privát üzeneted érkezett!

Hali ropeszok,

végre ide is eljutottam. Kis családom enyhén zűrös mostanság, alig tudok netezni tőlükKép.

Barbus,
hú, nem semmi ez a sztoriKép. De a lényeg, hogy most már minden rendben van.
Anna is sajátkészítésű cuccokat kap többnyire, csak bébiételes üvegekben fagyasztom.
Üléshez gratu!KépKépKép Mindjárt feláll ez a gyerkőcKép! Sztorit majd írok én is, talán este, de most nincs annyi időm.

Ildikó,
hát a Ti sztoritok sem egyszerűKép.
Anna is bukós, pedig azt hittem, ha szilárdat is eszik, elmúlik. És nemKép.
Balcsiba beletettem, annyira szép tiszta a víz idén, és nagyon élvezteKép.

Kriszi,
nemmondod, 15 deka?! Az én gyerekem miért nem csinál ilyent? Legalább hébe-hóba? Balcsin is vagy 3 dekát hízott a 10 nap alattKép.
KövérCicókaKépKépKép.
Erre van egy édes sztorim, hogy mennyire rutinból mondják a nénikbácsik a dícsérő szavakat. Anyukám egyik szomszédja, mikor találkoztunk vele, megáll, ránéz Macóra: milyen szép nagy...(szünet, gondolom, közben kapcsolt, hogy mennyire hülyén hangzanaKép)....SZEME van ennek a kislánynak. Alig bírtam visszafojtani a röhögést.

Áfonyadrága,
arra gondoltam, hogy csinálok egy statisztikát, hogy ki, hányszor mondta már ezen a topicon, hogy "akkoramainaptólbeszüntetemazaggódást"KépKépKépAztán hogy, hogynem, mégis itt vagyunkKép.
Egyébként nekünk most a ruhátlanság sokat lendített a dolgon, mert Maca is a vékonyhurkás babák közé tartozik, meg alacsony is. Na majd télen jön megint a " de nem is sovi, látnád ruha nélkül," stb.
Azt nem is írtam, múltkor védnéni telefonozott az adatokért, bediktálom, csönd, majd "aaaanyukaaa, ez naaaagyon kevés! Eszik rendesen? Igen. Nem sír sokat? Nem. DE VANNAK ÁM CSENDBEN ÉHEZŐ BABÁK!KépKépKép" Ezt vajon tanítják a fősulin?

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Tettem a profilomba egy képet a Balatoni éhezésrőlKép.
Z

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Áfonya, Kriszi!

Hát, én is éppen ma állapítottam meg, hogy Napsugár tényleg jó vékonyka. Most apa kezében volt, én meg ránéztem,/ ráadásul be volt gyürve a nadrágjába a pólója, így még vékonyabbnak tünt a dereka/és akkor úgy igazán feltünt hogy nem egy vasgyúró!
Mondjuk, ha mi elmegyünk valahova, akkor nem eszik egy falatot sem, vihetek neki akármit, az evés egyáltalán nem érdekli, csak iszik, de azt rengeteget...
A ti babáitok esznek ha nem otthon vagytok?

Az evéssel kapcsolatban:
Mostanában vettem észre, hogy Napsugárnak bizonyos kajáktól kikütéses lesz a szája környéke, álla, még az orra is, és a nyaka.
Pontosan még nem tudom, miktől is, de most már figyelni fogom mit adok neki. A múltkor pl. tejbegriz desszertet evett, és másnap jöttek ki a pöttyök + jó híg is volt a széklete. Megnéztem a dobozát, és tejszín volt benne, lehet, hogy érzékeny rá?
A gyerekorvost megkérdtem a pöttyökről, azt mondta, hogy ez nem allergia, hanem a nyálától ilyen az álla...
De ezen a héten " sikerélményem" is volt. Meglátogatunk egy kislányt, aki egy éves, és kb. 20 dekával kevesebb a súlya mint a Napsugárnak!
Olyan jó, hogy nem ő a legsoványabb! Viszont babás ismerettségi körünkben ő a legnagyobb hosszra a 76 centijével! Kép

Jó hétvégét mindenkinek!

Ildikó
ildikó
 
 

 
 

Zulu!

Most néztem meg a profilodat, jól kikente magát a lányod!
A Napsinak is tetszik, itt kapaszkodik mellettem, és azt hajtogatja hogy babá, babá....

Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok!

Hahó, merre vagytok? Mindenki nyaral?

Tettem fel friss képet a profilomba a Napsugárról, ha van kedvetek, nézzétek meg.

Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok!

Zulu sorstars,
az en vedonom is ugyanoda jarhatott suliba, mert szerinte is vannak csendben ehezo babakKép

Na nem mintha aggodtam volnaKép, de a mai kontrollon megkerdeztem gyerekorvost suly- es kajaugyben.
Osszefoglalva: 75 cm-hez jo a 8 kilo. Etvagytalan babakat csak 4-szer ajanlatos etetni, lightos reggeli utan kimaradjon a tizorai es az ebed legyen hangsulyos. /hehe, konnyu mondaniKép/ Ne keresgeljem a kedvenc etelet, ne kinaljam meg massal, ha nem fogadja el a menut. Nincs nassolas, edes italok, ez egesz napra vonatkozik. Uzsonna szinten valami konnyu, joghurt, turo, stb, gyumolcs, stb.. vacsora normalis.
Ha szepen, "sokat" evett, szolidan megdicserni, ha nem evett jol, semmi morgas, mert atmegy zsarolasba, nagy jatszmaba kesobb. Teritett asztal mellett meg senki nem halt ehenKép
Hat ennyi. Megyek egy het mulva is majd, megnyugtatasert, addig kitart ez Kép

-Afonya

Ildiko, Zulu, szepek a ropilanyokKép
afonya
 
 


Ildikó,
tényleg egy kis napsugár a csaj, illik rá a neveKép! És ez a tény kizárja a dundiságot, mert ugye ki látott már vastag napsugaratKép?

Áfonyasorstárs,
ez jó, akkor az én kicsikém 66 centis mélységéhez tökéletesen passzol a 7 killa.
Ez az etetéses dolog jól hangzik, egész addig, míg a kölkec öntudatra ébred. Mert az én fiam bizony képes éhezni, ha nem olyant kap, amit szeretne. És itt most nem a spenót kontra spagettiről van szó, ennyire nem vagyok elszánt, hanem mondjuk a fél kiló fagyi kontra BÁRMILYEN normális kajárólKép. De Ő nem csendben éhezik, az tényKépKépKép. No, ezt most nem elrettentésként írtam, csak azért, ha esetleg bekövetkezik valami hasonló, ne aggódj. Malackám pl. hónapokig csak piros színű ételeket fogadott el. Meg ilyenek.

Barbus, Kriszi, hol vagytok? Úgy meghíztak a skacok, hogy felénk se néztek már?Kép

na pusz, jóéjt

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Hahó,
én éppen készülök valahová a stresszemmel, mert Cicóka NEM hízik, a 15 dekás csoda óta egy grammot sem (igaz, nem is igen eszik, már másfél hete), még mindig a 6600-nál toporgunk, 67 cm-vel. Hiába etetem/etetném most már husis főzivel is, egyharmad üveg megy el belőle, ha jó napja van. Behaladtunk közben egy mellgyuszit is, mert annyira nemevés volt... Most talán javul egy hangyányit a helyzet két napja, de nem akarom elkiabálni...
Mozgás változatlan, csiszoljuk a kutyázást, egyre biztosabban ülünk, illetve négykézlábról hasra pottyanásokkal is tudunk már közlekedni, nemcsak kúszva Kép Kiságyban ülve a szánkkal kapaszkodunk a rácsba, hogy a kezünk szabadon maradjon Kép
Széles jókedély változatlan, ez nyugtat meg egyedül. A "csendben éhezést" Cicóka láttán még talán hajlandó vagyok el is hinni, de hogy egy baba röhögve éhezzen, az már nekem is sok lenne...

Zulu,
Barbus itthon van most, és nincs netje nekije Kép Anna egyébként bájos, tegnap Cicó is ezt mívelte, csak nála körben olyen lett az ülés is, meg a konyhakő tele cseppekkel. Kép Ja, és ő még nem ül ilyen klasszul.

Áfonya,
bár már ott tartanánk mi is, hogy nem hetente-havonta hízásokat kellene számolni, mert ez így totálra kikészít.

Ildikó,
Napsugár tényleg nagyon napsugaras, csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagyon szép kislány Kép Nekünk még mindig csak három hónapos fotóink vannak, a többi nincs beszkennelve.

Holnap megyünk miniszabira Kép Kép, a jövő héten meg költözünk, szorítsatok, hogy le ne tegyen végleg a kajálásról.

Üdv
Kriszi + Cicóka (6.5)
kriszi
 
 


Sziasztok Sorstársak Kép
idejöttem, mert Zulu hívott. Ropitopic Kép
Julcsikám 2700g-mal, 48cm-vel született, 23-án lesz 5 hónapos, a héten 62 cm-nek és 5320g-nak mérték, az uccsó 4 hétben összesen 20dkg-t gyarapodott. Csak anyatejet kap.
Furkált a lélek, hogy kevés a tej, meg nem elég eki, de nincs éhező külleme, és szerintem sem csendben, sem hangosan nem éhezik.
Viszont jövő hétre bekért minket a védőnéni, hogy mérjünk megint egy súlyt, s ha nem "megfelelő" a gyarapodás, akkor elkezdjük a főzeléket hamar, vagy esetleg tápszert kap.
Na azt már nem! Úgyhogy most biztatom, hogy hízzon, dehát hogy is hízna, mikor apja-anyja, de még az összes nagyi is tök ropi (na én azért mostanában nem annyira Kép).
Szóval idejöttem Hozzátok, hogy írjátok meg, ennyi idősen mekkorák voltak a megtekintve tündérszép babáitok.
Íme egy kép a sovánka kislányomról:

Kép

Köszipussz
Kangi
kangi
 
 


Kangi,
üdv ittKép.
Még eszembe jutott valami tegnap, csak valahogy kimaradt. Nem kakkantás után lett mérve az éhező?
Mert nálunk az nagyon be tud kavarni, tekintve, hogy Mac kb. akkorát szokott trottyantani, mint fél-egy havi gyarapodása. Ha nem kerekítenék nagyvonalúan felfelé a súlymérős füzetben, akkor bizony nem ritka, hogy fogyás lenne látható a görbén.
Most ez így lehet, hogy zavaros, konkrét pl., vasárnapi mérés, 7100gr, görögtűz, pompomlányok, telefon a nagyiknak, hogy Igen! Hű, meg ha!, majd egy elégedett rottyanás kíséretében 30 deka legurultKép. És azóta sem jött vissza. Hát ez van.

na pusz
Zulu, aki elszabadult a Legóállatkertből egy kicsit

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu Kép
de igen, de mivel nálunk legtöbbször délelőtti a nagy kaki, az előző havi adat is kaki utáni.
Amúgy igazad van, 15-20 dekákat simán kitrottyol, és mint mondtam, szép sárgát Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Szia Kangi!

Üdvözöllek a ROPIKLUB-banKép

Először is azzal kezdem, hogy nagyon édes JulcsiKépEz a zsepi kötés ismerős, hú de sokszor borogattam én is Napsi lábát...
És azért vannak hurkái a lábán rendesen, nem sovány, csak éppen nem egy gombócartúr...
De szerintem a duci, dagadt babák nem olyan szépek mint a mi modell-lányaink! /Vagy csak szokás kérdése.../

Szóval, én vezetek a babaszoba.hu-n három táblázatot /súly, hossz, fejkörfogat/ és ez alapján megtudom neked mondani, Napsugár hány kiló volt ilyen idősen:
5 hó: 62 cm, és 6160 g
6 hó: 65 cm, és 6370 g
3100 grammal és 49 cm-rel született, és tápszeres baba, tehát nálunk nem igazolódott be hogy a tápis babák elhíznak. Ja, és az utolsó fél évben /most volt egy éves/ össz-vissz 2 kg-t hízott....
Igaz, hogy a te babád még nincs hat kiló, de fél évesen tuti megduplázza a súlyát!Kép

Áfonya!
Nálunk eddig bevált a négyszeri evés, de mostanában kezdünk áttérni ötre, hátha így több fogy. De nálunk nincs tízórai, inkább délután eszik sűrűbben.

Zulu!
Piros ételekKép
Mi vár még ránk? Azt hittem, ennél már csak jobb lesz....

Kriszi!
Jó költözést! Gondolom, már minden dobozból áll nálatok! Cicókához kitatás!!!!

És köszönjük a napsugaras dícséreteket!

Ildikó és Napsugár
ildikó
 
 


Ildikó Kép
köszi az adatokat, és a bókot Julcsi nevében ... háát, Napsihoz képest seholse vagyunk 5 hónaposan ...
De a duplázás azért tényleg meglesz, remélem, már az 5 hónapos szülinapon Kép

Jó éjt!
Kangi és sovi Juliska
kangi
 
 


Szia Kangi!
Trixike 2670 gr-mal és 53 cm-rel született.
Ugyancsak tápszeres baba.
5 hónap: 5870 gr
6 hónap: 6070 gr
A súlyát megduplázta, de 1 évesen nem triplázta meg!!
1 évesen: 7700 gr, a 8 kiló helyett, a hossza 76 cm
Most 13 hónapos, most viszont elég jól eszik, de inkább olyasféle kajákat, mint mi...
ilusta
 
 


Sziasztok!

Ropi-topik korelnöke a kisebb fiam lehet, aki múlt heti mázsálás alapján, kerek 8 esztendősen 121 cm és 21 kg. (2600, 48 cm-vel született, egyévesen 8 kg körül járt.) Ő 4-5 hó táján állt le,előtte már megvolt a duplázás, de utána alig hizott, bármitől. Se főzeléktől, se tejtől. Megtanultam, emiatt elválasztani-hozzátáplálni sos tempóban felesleges.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Szia Ilusta!

Van már Trixinek foga?
Én már halálra aggódom magam, hogy miért nem bújt még ki Napsinak egy foga sem!

Ildikó
ildikó
 
 


Szia Ildikó!
Irtam ugye, hogy Trixike most 18.-án volt 13 hónapos!
ÉS 1 FOGA SINCS! Kép
De egész jól rág az ínyével..Kép
Ne aggódj!
Van egy kép rólam kicsi 2 éves koromról, 1 fogam sem volt!!
Lehet, hogy a lányom és Napsi is így fog járni...Kép
Aztán állítólag 4-esével jöttek a fogaim!
Utána meg fogváltáskor ki kellett húzni a két alsó metszőmet, mert olyan erős volt, hogy a maradandó nem tudta kilökni, 4 fogam volt alul egyszerre. Most így 35 évesen sem hiányzik 1 fogam sem, elég erősek...talán a kiscsajoké is ilyen lesz..remélem Kép
ilusta
 
 


Sziasztok!

Ilusta!
Szinte hihetetlen, hogy neked két évesen még nem volt fogad! Akkor végül mikor bújt ki az első?
Csak a miheztartás végetKép
Én is abban reménykedek, hogy ha már ilyen későn jön neki, legalább sokáig egészséges lesz. Ha már nálad bejött...

Mindenesetre kellemes fognövesztést kívánok, és köszi a megnyugtatást!

Ildi!
A fiad szeret enni, vagy válogatós?
Mi a kedvenc étele?

Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok!

A fiam tulajdonképpen szeret enni, nem válogatós. Alapvetően húsevő fajta, de a srácaim közül szerintem ő az, aki a leginkább mindent megeszik. Kedvenc kaján most elgondolkodtam, őt is megkérdeztem, az volt az első válasza:passz. Aztán többiekkel rájöttünk, talán a palacsinta (abból félelmetesen sokat eszik). Nála nem az a baj, hogy nem szereti a kajákat. Inkább az, hogy pici a gyomra, keveset eszik, viszont rengeteget mozog és lemozogja. (tán egyetlen dolgot nem szeret kifejezetten, az ananásztKép) Neki egyébként 10 hónaposan jött az első foga.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildikó!
A kérdés jó, azt nem tudom pontosan mikor bújt ki az első foga(i)m..majd megkérdezem anyukámat, de lehet, hogy már ő sem tudja..Kép
Trixikém most rohamosan megindult az evés mennyiségben. Eddigiekhez képest jó étvággyal eszik, pl. imádja a dinnyét, bár a védőnő nem jó szemmel nézte, de mit tegyek, ha izlik neki és semmi baja sincs tőle? Ha meglátja, mutogatja, nyafog addig, míg nem kap! Más nem is kell addig neki...úgyhogy újabban eldugjuk és csak, ha "normálisan" evett, akkor kap belőle...Kép
29.-én viszem dokihoz mérésre, kiváncsi leszek. Párom szerint jóval nehezebb...
ilusta
 
 


Ilusta Kép
köszi neked is az adatokat Kép Julcsi a pont 5 hónapos mázsáláson 5520 gramm volt Kép Még mindig mi "vezetünk". Viszont ez azt jelenti, hogy 20 dekát hízott az elmúlt 1 hétben, épp annyit, amennyit az előző 4 hétben! Hurrá! Megjegyzem, közben feltűnt, hogy mennyit NŐTT azalatt az időszak alatt, míg nem hízott. Hát most meg kerekedik Kép

Már nem aggódom, ja, és a tej is teljesen visszajött.

Pussz
Kangi és mostnemropi Julcsi
kangi
 
 


Szia Kangi!
Nem kell aggódni szerintem amíg jókedvű, vidám, élettel teli..Kép
Ildikó!
Nagy újság van!
Trixikének áttörte az ínyét az első foga alul!
13,5 hónapos korában...ezt felírom! Kép
ilusta
 
 


Ilusta Kép
nagy gratula Trixikének az első foghoz!
Hiába, ez az akceleráció, a gyermekek mindent hamarabb csinálnak, mint a szüleik Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!

Ilusta, Kangi!
Nálunk is nagy újság van, én is látom már a Napsugár első fogacskáját!!!!!!!!!!!!!!!
Kb egy hete vettem észre, hogy valami nagyon fehér az ínye tetején, és pár nap múlva már éreztem is a pici recéket!
Neki is alul jött az első. Úgy örülök, végre nem fogatlan az én lányom!Kép Kép Kép
Gratulálok Trixinek is, ezek a lányok űgy látszik egy húron pendülnek!

Ildikó
ildikó
 
 


Kangi, Ildikó!
Köszi.
Gratula Napsinak is!
Gyanúsan egy húron pendülnek!!!Kép Kép
ilusta
 
 


Sziasztok!


Megérkezett a második fogunk is!

Hízás, evés:
Napsugár étvágya kicsit jobb mostanában, amióta szüneteltetjük a tejes dolgokat/a tápszeren kívül/
Már pár falat margarinos kenyeret is meg tud enni, hányás, öklendezés nélkül, ugyhogy haladunk!
Jövő kedden megyünk allergiavizsgálatra, már kíváncsi vagyok az eredményére nagyon.
Viszont a hízás az most stagnál, két-három hete egy plusz deka sincs. De egyfolytában mozog, megtanult járni is, ugyhogy nem csodálom, hogy nem hizakodik...
Többiek merre vagytok?


Ildikó
ildikó
 
 


Szia!
Mi itt vagyuk. Pont ma reggel vettük észre, hogy a második alsó foga neki is áttörte az ínyét...Kép
Mázsáláson már rég voltunk, holnap ejtjük meg. Nagyon kiváncsi vagyok! Végülis jól eszik, de már csak felnőttkajákat hajlandó enni. (kivéve a reggeli és esti tejpépet, sűrítve gabonapehellyel)
ilusta
 
 


Sziasztok!

Megjottunk Magyarhonbol, ami elege izgalmakkal teli es irto rohangalos volt. Megprobalok egy kisebb osszefoglalot gyartani:
Fiam a fraszt hozta rank egy epilepszia szeru rohammal ami miatt a Heim Palba kotottunk ki. Minden vizsgalat negativ, valszeg nincs epilepsziaja, az orvos szerint ez is a refluxja miatt volt. Hat mit mondjak, kihagytam volna ezt az elmenyt. Azota viszont ismet onmaga, porog-forog, meg nem all egy percre sem Kép Kirokonoztuk magunkat, irtora elvezte a tarsasagot es az allando programozast, most meg iszom a levet, anya egyedul nem annyira izgis. Gyarapodni ... haaaat nem hinnam hogy tul sok jott fel rank, sot, a magyar korhazi merleg total levitte a jo kis 7800 g-unkat 7550-re, de en az itteninek hiszek Kép. Majd penteken kiderul, mert megyunk 9 honapos rendelesre. A hossza viszont megint nott, mar 75 cm, a babaszobas gorben total kilogunk a tablazatbol, ami eleg erdekes mert sulyban meg eleg alul kullogunk. Szoval van egy kis nadszalam.

Most 8 honaposan es 24 naposan meg egy darab fogunk sincs, de a fentieket olvasva nem aggodom Kép A foldon kuszik es forog, furge mint a gyik, par lepest igazi maszassal is veghezvisz, de altalaban orral a sarban landol. Mindent pakol, fel pillanatra nem lehet egyedul hagyni mert galibat csinal. Igazi rosszcsont, amolyan csillaron logo tipus Kép Be nem all a szaja, van mar nehany szo amit ertelemmel hasznal es sokat ismetel.

A magyar bebietelek nagyon bejottek neki, mint kiderult, ott ketszer annyi van egy uvegben, de azt is meg tudta enni. lehet, nem adtam neki eddig eleg kajcsit? Nagyon bevalt a cseresznyes tejpep, mint magyar kuriozum, de az igazi favorit az a kifli. Most mar nem is csak ragja, hanem meg is eszi az inyevel.

Etkezesek: ebredeskor 200 ml tapszer
reggeli: jo nagy tanyer tejpep
kiflicsucsok
ebed: 200 g fozelek
ket ora korul : 150-200 ml tapszer
uzsi: valami gyumolcs, keksz, de nem nagy mennyiseg
vacsora; 200 g fozelek
lefekves elott: 100-200 ml tapszer
Fozelek helyett neha huslevest is kap.
Szoval szeintem rendesen eszik a fiatalur, megsem latszik rajta.

Mindenkinek megtekintettem az uj kepeit, es nagyon tunderiek a csemetek. Udvozlom Kangit, kis tunder a kiscsaj, es tavol all a sovitol.
a mi adataink (mondjuk itt fiu van)
szul: 3670 g 50 cm
1: 4120 g 55.8 cm
2: 5000 g 60 cm
3: 5800 g 65 cm
4: 6100 g 66 cm
5: 7000 g 69 cm
6: 7250 g 71 cm
7: 7500 g 72 cm
8: 7800 g 75 cm

Mindenkit puszilunk, es most mar ujra leszunk
Barbus es Kristof
barbus
 
 


Barbus Kép
köszi az adatokat Kép
Julcsikám legutóbb (5 hónap 10 naposan 63-64 cm és 5700 gramm Kép A kis mérlegtörő Kép
Kiflievés ínnyel KépKépKép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok Lányok!
Nem tudom ki fogja utolérni "ropi-lányomat"! Kép
Ma voltunk mázsálni és 1 héttel a 14-dik hónapja előtt, kerek 8 kiló Trixike...Hát nem sok! Kép
DE tudjátok mit?
Amíg úgymond jól eszik, életvidám, beszélős, nevetős,fürge, addig nem izgat!
ilusta
 
 


Ilusta: ne aggodj, jo? Tenyleg az a lenyeg, hogy vidam es ertelmes a kiscsaj, a tobbi nem szamit, Ugy tunik, o mar csak ilyen alkat. Nem emlekszem, kivizsgaltak mar ot? Mert ha igen es nem talaltak semmit akkor meg vegkepp nem kell aggodnod. A doki mit szolt?

Kangi: szivesen!
barbus
 
 


Szia Barbus!
Egyenlőre nem aggódom, bár a mozgásfejlődésében is van elmaradás az átlaghoz képest..(állítólagos oxigénhiány miatt, amiről senki sem tudott, hisz programozott császár volt a 39. héten!)
Most 14 hónaposan négykézláb rohangál, de magától még nem akar felállni és járni..
Neurológushoz járunk, tornáztatni kell (kötöttek az izmai) szerinte jól halad...

Szóval a gyermekdokinéni nem szólt a súlyra semmit, amúgy nagyon tetszik neki a kiscsaj! Kép
ilusta
 
 


Sziasztok!
Én új vagy itt a társalgóba.Idáig csak olvasgattalak benneteket, de tetszik ez az oldal és azt hiszem sürün itt fogok ragadni.
Látom szinte mindannyiótoknak a "kis súlyú" baba a gondja nálunk a "nagy" súly a "gond" (persze nem gond csak eleinte a védőnőnek volt gond mert szerintem igy is formásak vagyunk,de ezt a védőnénit már lecseréltük).Az én kisfiam ugyanis 5 és fél hónapos és 8350 gr.Idáig csak szopizott most kezdtünk el mást is enni (répa,krumpli,gyümi)Viszont most meg alig hizik. Szerintem sincs értelme ilyen dolgok miatt aggódni amig jókedélyü a baba ugyis annyit eszik amennyi jólesik neki.Bár ezen én is sokat idegeskedtem eleinte amikor 1 hónaposan 200 ml evett.A védőnő azt mondta ne adjak neki annyit,de Ádám meg szegénykém kérte ha elvettem a cicit addig sirt még vissza nem kapta.
Most egyenlőre ennyi mert felébredt a kis husi.Majd teszek fel képet a profilomba csak még tömritenem kell mert túl nagy méretüek és igy nem sikerült
szedem
 
 


Sziasztok!

Barbus!
Jó hogy megint itt vagy!
Szerintem is elég rendes adagokat eszik a fiad, Napsugár ennél jóval kevesebbet kér. És nálunk nincs ennyi étkezés, max. öt.
Még nem nőtte ki a refluxját? Az én lányom is nagyon sokáig hányt, de rengeteget, de mára már /lekopogom.../ szinte teljesen elmúlt.
Ezek szerint a magyar bébikaják jobbak mint nálatok?Kép

Ilusta!
Napsugár is ugyan ilyen baba, mint Trixi, állandóan mozog, amióta megtanult járni, egész nap a lakásban korzózik, csak akkor pihen ha alszik.
Trixinek is lassan nő a foga? Igaz, hogy nincsen összehasonlítási alapom, de szerintem Napsinak elég lassacskán növöget a foga. Még csak kb. egy negyede bújt ki.
Napsugár súlya most 8,40 kg körül van, és a hossza 78 cm lehet.

Most nálunk a fő gond a lányom tejallegiája, semmilyen tejes dolgot nem ehet, mert másnapra hasmenése lesz, és csupa kiütés az arca...
Igy kétszer eszik főzeléket, / joghurt, tejpép helyett is, és most kóstolgatja a margarinos kenyeret. Már elég ügyesen rágicsál a két pici fogával!


Szedem!
Üdv. itt a ropi topikban!
Szerintem nem fog már nagy ütemben hízni a kisfiad, fél éves kor körül már lelassul a hízás, és ilyenkor már ugye többet is mozognak.
Majd szólj, ha sikerül feltenni a képeteket!

Ildikó
ildikó
 
 


Sziasztok!
Nos, új fejleményeim vannak..na, nem a súlya növekedett rohamosan! Kép
Aug. 15.-én állva várt a kiságyban! Azóta ahol tud, állandóan feláll! Olyan lehetetlen helyeken is, hogy csak nézek, mint a moziban!
Trixikének már 4 foga van! Alul 2 és felül 2!
De, hogy milyen élesek!
Ami az evést illeti, nálunk 4 fő étkezés van (egyszerűen nem kell neki több) és a köztes időkben, ha látom, hogy a kezét harapdálja, belenyomok, kiflit, vagy pogácsát, vagy kekszet.
Vagy megeszi, vagy nem...
A következő súlymérés szept.közepén lesz, szegény akkor kap 2 oltást is!
ilusta
 
 


Hahó,
én is újra itt (költözés után két hónapig nem volt net, nem talált ide a szolgáltató Kép ). Gratulálok fogas lánykáitokhoz!!! Trixinek külön is a felálláshoz.
Nálunk is vannak fejlemények - na először a jókat.
1. Cicóka hét hónaposan elkezdett mászni, felült és feltérdelt, mindezt egyik napról a másikra.
2. Két héttel később felállt a kádban (engem majd kitört a frász).
3. Jelenleg bármibe kapaszkodva feláll, órákig elácsorog, profin leül, és kb. egy hete végigtipeg kapaszkodva mindenhol, ami hosszabb egy méternél. (hétfőn lesz kilenc hónapos)
4. Másfél fogunk van (a második elakadt félúton).

És most az árnyasabb fele:
jelenleg 70 cm és 7290g. Ami azt jelenti, hogy az utolsó hét hétben sikerált neki összesen 39 dekát hízni Kép
De már nem izgatom magam. Most háromszor kap szilárd kaját, hatszor szopizik, meg amit még éjjel csinál...ennél több kaját egyszerűen nem tudok neki adni. Egyébként kutyabaja, a rá jellemzó szokásos széles jókedély is változatlan. Már szavakat utánoz, pillanatnylag én vagyok Henne, az apja Ta, szóval meg kell zabálni. Van még valaki, aki ilyen fergeteges ütemben hízik, illetve aki így leállt, pedig eredetileg sem volt nagy?
Üdv
Kriszi + Cicó (9)
kriszi
 
 


Kriszi,
uhum, pl. az en lanyomKép Ugy remlik, fel evesen volt 6500g kb, egy evesen meg 8200, szal nem vitte tulzasba.Kép Mostanra mar vannak hatarozott kedvencek, pl. lekvaros kenyer, ketchupus kenyer /egyebkent ezt mindenre szivesen ratenne, evett mar kortet is azzal, sot turostaskat, ilyeneket. Bar mostanra amr megegyeztunk, csak kenyerrel eszunk. De ha mondom, megyunk, ebed-eszunk-kaja, egybol nyitjaa szekrenyt es veszi elo./ Epp ezekbol gondolom, hogy unja a kajalast egyszeruen. Nincs ideje raKép Es ezek a lekvar/ketchup/kenheto dolgok, ezek jatekossa teszik. Mert persze elore megkenni nem szabad, pöttyönként kell sokszor, kulon minden falatra.
Gyümölcs az johet minden mennyisegben viszont.
Ezen kriminalis eveszet ellenere is tartom, hogy nem kap nassokat, edes lottyoket, nekem ne attol hizzon, a folos kaloriaktol.
Egyebkent most epp 2 napja egyfolytaban enni ker /es eszik is, tenyleg/, nem tudom, mi baja van, gyanusKép

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

Rég igérgetem, most megirom Gergő fiam súlyfejlődését.

Született 2600g-al (37 hét, ikerpár fele, de azóta tudom, egyedül se lett volna nagyobb) 48 cmvel.
1. hét 2500
2. hét 2660
3. hét 2880
4. hét 3120 52 CM
5. hét 3350
6. hét 3590
7. hét 3870
8. hét 4080
2 hó 4310 53 CM
3 hó 5160 (eddig tök szuper, már duplázunk szinte) 57 cm
4. hó 5790 61 cm
5. hó 6460 62.5cm
6. hó 6930 (oké, lassul, de még szép súly) 65 cm
7. hó 7050 (pedig evett már főzeléket) 65.5cm
8. hó 7300
9. hó 7600 68 cm
10. hó 8000 70.5cm
11. hó 8300
1 év 8550 73.5 cm
(jól látszik, hogy leálltunk a második félévre, fél év alatt alig másfél kiló. Na ja, közben mászott, állt, járt)
15 hó: 9.15 kg
kétévest sajna nem lelem, két és fél évesen 11 kg
Megint luk
4 évesen 13 kg
5 év 14,5 kg
6 év 17 kg 111cm
7 év 19 kg 116,5 cm
8 év 21 kg 121 cm

És drnéni nem csinál gondot belőle, sehova nem küldött, sőt ha látja, mindig dicséri, mintha hizott volna...

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi!

Húha, Most vagy a fiam túl nagy, vagy nem tudom. Gábor 9-én lesz 1 éves és már most 11,5 kg és 79 cm. Pedig annyira nem látszik rajta, nem mondhatni kövérnek. Pedig Duracell elemmel működik...

sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Nálunk is van újság, sajnos rossz, Napsugárnak mandulagyulladása van. Épp a napokban beszéltük a férjemmel, hogy tavaly tél óta nem volt beteg a lányunk, erre tessék, a nagymamitól elkapott egy jó kis vírust, amit aztán én kaptam el tőle...
Szegénykém alig eszik, gondolom nagyon fáj a torka, pufin, vizen és tápszeren él. A gyógyszereit alig akarja bevenni. Csak ha a kakaós tápszerébe keverem, akkor issza meg, de tegnap ez sem jött be, végül valahogy sikerült beléöntenem kiskanállal, aminek majdnem hányás lett a vége...Mellesleg ceclorettát eszik, aminek szerintem tök jó íze van, + panadol lázcsillapítót. Ja, és a lázmérésről ne is beszéljek. Eddig a popsijába simán meg tudtam mérni, de most üvölt, így csak akkor adok neki lázcsillapítót, ha nagyon meleg a homloka, arca.
A ti gyerkőceitek simán beveszik a gyógyszereket?

Na, most jól kipanaszkodtam magamat, írok valami jót is: Napsugár az egész napját járással tölti /még lázas betegen is/ , állandóan közlekedik a lakásban, kertben, csak akkor pihen, ha alszik. Beszélni már nagyon jól tud, és napról napra új szavakat tanul meg. Tudja hogy mit mond a kacsa, liba, kutya, cica, kismalac, csacsi, stb, ha tüszentünk mondja hogy egészségedre, /természetesen babásabban.../, megmutatja a testrészeit. Fényképeket szeret nézegetni, és a róla készült videókat...

Ilusta!
Gratula Trixinek a felálláshoz, mire legközelebb írsz, már lehet hogy járni fog!Kép Nekünk is most kéne oltást kapni,de el lett napolva a betegség miattKép

Kriszi!
Én is utánanéztem, hány kiló volt Napsi kilenc hónaposan: 7060 gr., jelenleg 8650, úgyhogy nyugi, Cicókánál is volt soványabb baba!

Ja, nekünk két fogunk van, most jön a harmadik, tizenöt hónaposan... Darabos kaját nem hajlandó enni, a margarinos kenyéren kívül, sokszor már nem tudom, mivel etessem...

Mára befejezem, hagyok szóhoz jutni másokat is.
Üdv. Ildikó és a beteg Napsi
ildikó
 
 


Sziasztok,

nnna látom, visszatért ide az élet!Kép

Kriszi,
gondoltam Rátok, mekkora lehet CicókaKép. Anna is hasonló sebességgel hízik továbbra is, annak ellenére, hogy annyit eszik, mint egy aratómunkás. Viszont már totyogKép. Most 10 hónaposan 7.8 killa, és 69 centi rövid (emiatt jó kis gombócnak néz ki)
Cicóka is rohamléptekkel fejlődik mozgásilag, gratulálok a kiscsajnak, nagyon ügyesKép.

Áfonya,
Malackámnál odáig fajult a ketchupimádat,hogy egy ideig csak a piros színű ételeket ette meg. (most már azt sem, áttért a levegővel táplálkozók módszerére)

Sasha,
hűha!Kép Mondjuk ha úgy nézem, hogy tíz centivel magasabb a lányomnál, már nem is tűnik olyan soknak az a 11 kiló.

Ilusta, Ildikó,
gratula a csajsziknak a fogakhoz, Macó továbbra is fogatlan bábaKép.

pusz ropimamik
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Áfonya, kecsapos körte, ez jó, mintha csak a fiaimat látnám! Kép
Mindenki izgő-mozgó-járó gyerekéhez gratulálok, az enyém nem ilyen, de majd csak!
kukucskáló Kíváncsi Kép
kíváncsi
 
 


Hahó,
Ildikó,
először is jobbulást Napsinak, szegénykének... Ha ez vigasztal, Cicót a múltkor megtömték Nurophennel, okos ügyeletes doktornéni azt mondta, vírus, mert belázasodott, aztán érdekes módon másnapra megjelent az első fogacska, és sajátos módon leesett a makacs láz Kép Kép Na és Cicó az első pillanattól utálta az egyébként finom narancsízű szirupot, és neki volt igaza, mert totál kiverte szegényt, tiszta pöttyös volt mindene utána Kép Kép Kép
Mindenesetre Napsi szegény jól bekapta - játsszatok sokat, és esetleg ilyenkor jó lehet a homlokos hőmérő, ha tudsz szerezni valahogyan. Vagy mérd meg a tiedet is hónaljban, meg az övét is, talán akkor hagyja.

Áfonya, Zulu,
mindig lelket öntötök belém Kép Cicó most éppen a sósat és anya főztjét favorizálja, meg a szopit (annyi hónap nemérdeklés után most kezd el ragaszkodni hozzá?!). Sajátos, mivel eleddig kizárólag azt ette meg, amiben gyümölcs volt - most meg hirtelen átállt arra, ami sós. Persze azok az egy-másfél decik nem rengetik meg a falakat, de szopi mellett szerintem ez is valami. És mostanában, mióta van foga, a darabos cuccot megrágja és kiköpi - fura, amíg nem volt foga, simán megette a kezéből a szelet gyümit, az egész banánt, husit, főtt zöldségdarabokat, most meg rágja, köpi, rágja, köpi. Nektek nem volt ilyen?

Zulu,
megyünk utánatok, csak győzzétek Kép Kép Kép

Sasha,
már korábban is irigyeltelek benneteket (öt perces szopik, stb.), de most meg pláneeeee!

Egyébként kecsapos körte??? Most már nem csodálkozom a mi reggeli sonkás kukoricapelyhünkön - lesz ez még cifffrrrább is...

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Ildikó,
most látom, hogy szegény Napsi betegKép. Jobbulást Neki! Gyógyszert én egy kis gyümölccsel adom, ha nagyon nem akarja bevenni.

Eszembe jutott az egyik fő parám, hogy a tél és a vírusok beálltával még ennyit sem fog felszedni a kiscsajKép. Tavaly is ez tett be a hízásnak.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sasha!

Egy pillanatig sem állitottam, hogy Gergő egy átlagos babaKép. Nyilvánvalóan átlag alatti, csak a fiatalabb ropi-mamáknak irtam, hogy még ez is belefér a nem kell nagyon kétségbeesni kategóriába. Bálint fiam egyévesen 11,5 kg volt, most 10 évesen valami 37.Kép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Rég jártam erre...Kép

Ildikó!
Napsinak mielőbbi gyógyulást!!

Trixike most 15 hónapos, szerintem azóta is mi vezetünk, ami a ropiságot illeti.Kép
A mostani mérlegelésen kemény 8,5 kg volt.
De kivételesen most 1 hónap alatt 0,5 kg-t tudott hízni! Csoda történt! Kép
Egyébként combja husos, ugyanolyan vidám, nevetős.
Már vezetve jár, egyedül még nem.
Eddig összesen 6 foga van, 4 felül, 2 alul, de nagyon rágja megint a kezét, valahol megint bújhat elő fog! Kép
"Beszélgetni" ő is nagyon szeret, még nem teljesen érthetően, de nagyon aranyosan!
Szerintetek, nagyon sovány?
Kép
ilusta
 
 


Hahó,
Ilusta,
Trixi egyáltalán nem néz ki soványnak! Sőt lehet, hogy mi beelőzünk, mert most volt a 9 hónapos mérés, és Cicó 7.29 kemény kila... Ebben a tempóban nem jutunk el mi sem a nyolc kilóig egyéves korunkra. Amikor a güzüke (fogacska) jön, akkor napokig elvan csak a cicivel, kanalas kaja nem kell neki, vagy csak minimális mennyiség.
Egyébként fél kiló egy hónap alatt klassz, pláne ebben a korban már! Lehet, hogy most húz bele? Kép
Üdv
Kriszi + RopiCicó (PiciCicó)
kriszi
 
 


Ilusta,

szerintem semKép. Teljesen arányos babaKép.

Lányok,
Ti hogy viselitek a szörnyülködőket? Nekem tök rosszul esik, mikor valaki megkérdezi a játszón, hogy "na és, mennyi idős?", megmondom, akkor lesápad, majd jön a hánykilós, hányfogavan kérdésKép. Mióta Macó totyizik, azóta megtöbbszöröződtek az ilyen kérdések. Egyszer hallottam, véletlenül, amikor azt mondta egyik anyuka a barátnőjének, hogy milyen kis fejletlen a lányomKépKépKép. Pedig nem is! Én csak azt nem értem, miért számít ez annyira? Én már egészen megbékéltem a helyzettel, ekkora a kölök, és kész, de néha úgy el tudok keseredniKép. Főleg, mikor a beszólós anyuka előkapja az 5 hónapos lurkót, aki akkora, mint Macóka, és diadalmas tekintettel néz, mintha az ő érdeme lenne, hogy kis husis a babája. Pedig ez tisztán alkati kérdés, ha a kajától függene, Mac már 25 kiló lenne minimum.
Bocs, hogy így idezúdítottam a nyomoromat, de olyan rossz kedvem van ettőlKép, Ti megértetek legalább.

pusz, jóéjt
Zulu és FogatlanRopiMaca

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Olvasgatom a topikot, hogy mennyi bajotok van a kilókkal, és föleg anyatársainkkal. Szerencsére én még senkitöl sem kaptam megjegyzét Nátánra, pedig ezek szerint ö is a "soványabb" kategóriába tartozik, 1 évesen 8240 g volt (átlagos súllyal született 3400 g-mal és 56 cm-rel).
De én ezen nem aggódom, mert egyébként egy örökmozgó, sokat és jóizüen eszik. Egyébként ilyenkor az a kérdés szokott lenni, hogy nem allergiás-e, de nem az, csak valamivel késöbb sikerült rávenni, hogy szopin kivül mást is egyen (10 és fél hónaposan 7560 g volt, tehát utána, amikor már a tejen kivül mást is elfogadott akkor egy kicsit meglódult a súlya.)
Én egyébként egyáltalán ne érzem soványnak, söt igazándiból én nem is annyira vagyok oda a duci kisgyerekekért.

Kép

Zulu!

1. nem az ö érdeme (kivéve, ha tömiKépKép, de az ugye nem egészséges)
2. egyáltalán nem hiszem, hogy fejletlenebb lenne, amiatt, mert nem annyira husis.
Nem piszkálódásképp a ducibb babák mamái ellen, de orvosi kutatások igazolják, hogy a duci kisbabáknak a késöbbiekben sokkal nagyobb esélye van felnöttként is kövérnek lenni. És az ilyen "husisság" csak gyerekként aranyos, felnöttként már nem annyira tetszik az embereknek.
3. Az, hogy hány kiló, igazándiból csak az eljén érdekel mindenki. A késöbbekben (hacsak nem nagyon sovány), ugyse fogja senki sem megkérdezni. Vagy ha mégis, akkor azt kell mondani, hogy nem tudom, nem mértük, látszik, hogy jól érzi magát, rendesen fejlödikKépKép.
4. A ducibb babák mamáit meg pont azért piszkálják, hogy miért olyan a gyerek, pedig ott is nagyon sokszor a mama nem is tehet róla. Lehet, hogy a téged kellemetlen helyzetbe hozó mamát valaki pont azért piszkálta, hogy miért olyan az ö gyereke ennyi idösen...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!Mind a két lányom nagy súllyal született.Miléna 3960g,Korina 4190g volt.Miléna most 4 éves és 21 kg.Egyáltalán nem kövér,116cm.Korina 20 hónapos 11kg.Ő 1,5kilóval sovibb mint Mindy volt ennyi idősen.Igaz magasabb is.(88cm)Engem mindig azzal szekáltak,hogy hú de jó húsban vannak.Szerintem ne foglalkozzunk a jóakarókkal.A gyerekorvos úgyis szól,ha túl soványnak vagy túl husisnak tartja a gyerekeinket.Szerintem ez genetikai adottság.Kép
linato
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?