Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Mindenki!

Az alábbi problémával kerültem szembe:
szeptembertől vissza kell mennem dolgozni. Szeretném Ubikát (most 15 hónapos, addigra 1,5 éves lesz) jó helyen tudni, amig dolgozom. Nem sok információval rendelkezem bölcsödék, magánbölcsik, bébicsőszök, nyugdijas felvigyázok és kismamák akik elválalnák a sajátjuk mellett, ...stb témakörökben. Érdekelnének a tapasztalatok, vélemények, árak, és az, hogy ti hogyan oldottátok meg ill. hogyan fogjátok megoldani.
(Nagyszülők szintén dolgoznak még.)

Előre is kösz: Garam
Garam
 


Szia, Garam!
Úgy látszik, megint "összefutottunk". Én tavaly ugyanezzel a problémával kerültem szembe. Vissza kellett mennem dolgozni, és nem tudtam hová tenni a fiam (most már 2,5 éves, akkor csak másfél volt). Aztán végülis bölcsibe adtam, mivel VII. kerületiek vagyunk, így a Dob utcai bölcsődébe. A férjem szoktatta be a gyereket, mert én már dolgoztam, amikor a nyári szünet után elindult a bölcsi. 1 hét alatt tökéletesen beszokott a fiam. Nagyon elégedett vagyok a bölcsivel, rendesek a gondozónők is, és ami szintén fontos: nagy, sövénnyel elkerített kerje van a bölcsinek, és még kismedence is van. Ha nem laksz messze a Dob u.-tól, akkor nagyon ajánlom ezt a bölcsit. Egyébként a díj ha jól emlékszem napi 180 Ft, szóval egyáltalán nem sok, és még ruhát is adnak a gyereknek, csak pelust kell vinni, ha nem akarod, hogy textilpelenkába csomagolják a gyermeked. (Jó sok mosást megspórolok így!) Szóval én a bölcsiről csak jót tudok mondani, a fiam nem is sínylette meg lelkileg sem az átállást, sőt, szerintem még jót is tett neki, hogy végre hasonló korúak között lehet (tesó még csak előkészületben). Gyakran megesik, hogy haza se akar jönni a bölcsiből (pedig otthon sincs rossz dolga, de persze ott nincsenek játszótársak, és kerünk sincs.) Egy ismerősöm meg úgy oldotta meg a dolgot hasonló korú kislányával, hogy heti 2-szer nagymama vigyáz a gyerekre, 3-szor pedig bébiszitter, akit már előzőleg ismert. Így viszont 30.000 Ft-ba kerül neki egy hónapban (míg a bölcsi max. 4-5000 Ft-ba). Egy másik barátnőm, akinek most fél éves a fia, otthon dolgozik. A Ficuka bébhoteltől kért bébiszittereket, jöttek hozzá többen "interjúra", így választotta ki a legszimpatikusabbat. Most így minden reggel 9-re jön a bébiszitter, és délutánig marad. Állítólag 300-400 Ft-ot kérnek egy órára. Na, ja. Ha beszorzod a munkanapok számával, kijön havi 60-80.000 Ft. Szóval csak nagyon jó fizetés mellett éri meg (a barátnőm jogász, és teljes fizetésért dolgozhat otthon, így megéri neki.) Hát ennyit tudtam most hirtelenjében összeszedni. Remélem, segített valamit!
Krisztina
UI: Nem olyan rossz az a bölcsi!
Krisztina
 


Egy kicsit hasonlo cipoben jarok, mivel az en lanyom osszel kezdi az ovodat es akkor megyek vissza dolgozni a GYEs utan. Mindkettonk munkaideje kesoig tart igy most en is potmamat keresek aki haza viszi ot es otthon van vele amig
nem vegzunk. Ha esetleg tud valaki ajanlani egy aranyos nenit a XI. keruletben, nagyon halas lennek.
Sziasztok,
Antonia
antonia
 

 
 

Sziasztok !!
Mi a II. kerületben lakunk. ugyhogy itt tudok pár helyet.
Szerintem is a bölcsi nem egy rossz megoldás, habár nekem nem voltak jó tapasztalataim a kislányommal de optimista vagyok. Két és fél éves volt amikor megpróbáltam nála a bölcsit nem munkahely miatt, hanem mert egyszerűen annyira igényelte a gyerektársaságot, akkor a kistestvére még kicsi volt úgyhogy nem tudtunk menni annyit játszótérre, játszóházba , mint azelőtt. Beszoktatással nem volt semmi baj, csak kb.2 héttel utána rájött , hogy ez valami állandó dolog, nem csak akkor megyünk amikor kedvünk van, és ekkor kezdődtek a gondok. Nem akart senkivel játszani, mindig csak azt várta, hogy menjek érte.
A párommal pedig úgy láttuk jónak, hogy kivettük, mert annak semmi értelme nem volt ,hogy ő szomorú legyen.Úgyhogy kb:1 1/2 hónapot járt bölcsibe.
A bölcsi egyébként nagyon jó volt(Pasaréti úton van)2 gondozónő volt egy csoportra amiben 12-15 gyerek volt.Tényleg foglalkoztak velük aki szomorú volt azt babusgatták, ha valamiért rossz napja volt valamelyiknek akkor azt elmondhattad nekik, és ők tolerálták azt, szóval nagyon jó volt akapcsolat a szülők és abölcsi között.
A másik bölcsi amit tudok az a Kútvolgyi kórház bölcsije állitólag szuper (játszótéri forrásokból)
igaz , hogy külsősőknek fizetős de nem egy nagy összeg 5000,-Ft havonta + a kaja ami kb:150-180Ft egy napra.
Illetve tudok egy nénit aki bébiszitter és nagyon aranyos 3 gyereke van és világ életében ilyen kicsi gyerekekkel foglalkozott . Akit érdekel írjon E-mailt és megadom a telefonszámát.
Remélem tudtam segíteni!
Sziasztok:Szilvia
Hajduvári Szilvia
 


Sziasztok!

Engem is érdekel a téma, lehet, hogy szeptembertol én is dolgozom, egyenlore itthon tudok 4 órában. El tudnám képzelni, hogy erre az idore valaki eljönne hozzánk, és itthon játszana a kislányommal, aki most 19 hónapos. Lehet nyugdíjas, vagy baby sitter stb.
Amúgy is jó lenne néha elszabadulni otthonról egy-két órára, de nincs akire bízzam, nincsennek a közelbe a nagyszülök. Hogy lehet azt elérni, hogy nem rendszeresen, de ugyanaz az ember vigyázzon a gyermekre.

Más. A XXII. kerületben lakunk, és nagyon szegényes a játszótér választék. Ha valaki tud jó játszótereket nem túl messze Budafoktól (XI.ker. Érd, Diósd) szívesen venném, a pontos helyük érdekel.
Sziasztok: Magdi
Magdi
 


Köszönöm a válaszokat, úgy látszik elég sokakat érdekel a kérdés, úgyhogy várom a tovbábbi gondolatokat.

A bölcsödével az alapvető problémám csak annyi, hogy a VIII. kerületben lakunk (Kálvária tér) és hát itt a környéken nem túl bizalomgerjesztőek az bölcsik. Ha valakinek van itteni bölcsivel tapasztalata kérem ossza meg velem.
A munkahelyem a XI. kerületben van, lehet hogy ott kéne bölcsit keresnem. Befognak a bölcsödék nem a körzetükben lakó gyerekeket?
Nehéz ügy.

Kedves otthon maradó Anyukák! Ti hogy vélekedtek egy másik gyere nappali befogadásáról. Vállalnátok a sajátotok mellett egy klambót, egy kis gyed-kiegészitéssel. Nekem jó ötletnek tünne, de nem ismerek ilyen kismamákat.

Kedves Krisztina! Sajnos a Dob utca nagyon kiesik, de a leirásodból nagyon szimpatikus és a 180Ft is teljesen renben van. (Sajnos ez is szempont kell legyen.) A baby-sitter árát kicsit sokallom, bevallom kevesebbre számitottam. De legalább tudom, hogyan számoljak.

Kösz : Garam
Garam
 


Kedves Magdi!

a XI. keruletben tudnam neked ajanlani a Kosztolanyi teri jatszoteret. Abszolut kutyamentes
(bekeritettek) es szep nagy, tagas, sokfele jatekkal. Mi is el szoktunk menni oda neha pedig
nem lakunk kozel.
Probald ki!

Szia,
Antonia
antonia
 


Szia Garam!
Szerintem meg kéne próbálni a XI.kerületi bölcsit ,mert lehet, hogy sikerülne.Amikor én a Laurát beirattam a Pasaréti útra akkor , még nem a II.kerületben laktunk, és így is felvették.Csak be kellett diktálni egy II.kerületi címet, hogy legyen a könyvbe valami(mi a párom mh címét adtuk meg)a tényleges lakcímünket pedig beirták értesítési címnek.Lehet , hogy ott is rugalmasak, de ha bölcsibe akarod adni ,akkor utána kéne járni mert most vannak a beiratkozások.
Szia:
Szilvia
Szilvia
 


Sziasztok! Szeretném megkérdezni kinek mi a véleménye a babysitterekről! Niki
Niki
 


Én pedig azt szeretném ha leírnátok azokat a tapasztalatokat hogy hogyan kerestetek/ találtatok / vált be az a személy akire a babát bíztátok.
Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok!
Személy szerint a világ minden pénzéért nem bíznám a gyerekemet idegenre (értsd: babysitter). Persze abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy jó barátnőm, aki szintén gyesen van. (Nagyszülők sajnos 120, ill. 400 km-re). Nem tudom, mit csinálnék, ha ez a barátnőm sem lenne, lehet hiogy kénytelen lennék feladni elveimet és mégiscsak egy bébicsőszt fogadni?
Ami minket illet, a barátnőmet régóta ismerem, megbízom benne, tehát a gyereket is rá merem bízni. Az, hogy a gyerek is jól megvan vele, elfogadja, valószínűleg azért van, mert már születése óta találkozik vele (többé-kevésbé rendszeresen), tehát ismeri, ráadásként (azt hiszem, nála most ez az első szempont) a barátnőmnek van egy a fiamnál egy évvel fiatalabb kislánya, akivel nagyon szeretik egymást. Vagyis: azt hiszem (persze ez nem általános) akinek van gyereke, jobban tud egy kisgyerekkel bánni, jobban megérti a reakcióit, stb.
Zsóka
 


Kedves Mindenki!

Ubika bölcsis!
Pontosabban beirattam és szeptembertől kezdjük.
Végül a XI. ker.-be, a munkahelyemtől nem messze találtam egy bölcsödét, nagyon kedvesek, szimpatikusak és minden további nélkül elfogadták a jelentkezésünket. Azt mondták kijönnek majd családlátogatásra is, ezt kicsit furcsálom, de ha akarják. Remélem nem lesz problémánk a beszoktatással.

Babysittert mi nem alkalmaztunk, de egy barátnőmék úgy oldották meg a munkába állást, hogy felfogadtak egy állandó babysittert. Ez persz költséges mulatság, de anyagilag jobban jártak, mintha az anyuka maradt volna otthon. Fél éves korától foglalkozott a gyerekkel, igy teljesen megszokta a bébi is a helyzetet, az anyuka pedig nyugodt volt, mert jó kezekben tudta a gyerekét és nem kellett azon problémáznia, hogy ki hozza-viszi a bölcsibe a gyereket, mit csinál, ha túlóráznia kell, stb.. Mikor óvodás korú lett a kislány, elvitték oviba, mert kell a gyerektársaság.
Persze szerencse is kell a jó babysitter megtalálásához.
Eleinte nekünk is az volt a tervünk, hogy mikor visszamegyek dolgozni babysittert fogadunk, de az anyagiak ...

Üdv: Garam
Garam
 


Kedves Zorkanya!

Hosszas keresgélés után a bölcsiben ajánlottak egy babysittert,akiben abszolut megbízom, Laura is nagyon szereti és el van vele akár egész nap is. Elég sok munkája van, de ha gondolod szívesen megadom a telefonszámát. Virág
Névtelen
 


Kedves Mindenki!

Nekem nagy nehezen sikerült találnom egy bébicsőszt, akiben megbízom és Alexandra is szereti, el van vele egész nap. Ha gondoljátok megadom a telefonszámát. Niki
Szépvölgyi Nikolettű
 


Lányok!!

Engem elsősorban olyan hölgy érdekelne aki
-megbízható
-van gyereke, vagy szerzett tapasztalatot (és nem gyorstalpalón)
-nem túl fiatal
-Budaörsön lenne elérhető
-viszonylag mobil lenne (éjszakát is vállalna)
Ha valaki tud ilyen Mary Poppinsról jelentkezzen.
A következőktől félnék:
-nem tisztességes, kutakodna, ne adj isten lopna
-nem foglalkozna a gyerekemmel
mert azért az ember mégis csak egy idegent enged be a lakásába, szóval én ilyenektől félek. Nekünk is azért lenne szükségünk mert a nagyik messze, meg jó lenne végre kimozdulni otthonról, elmenni valahova néha a párommal, ilyesmi..
Garam!!
Miért kell visszamenned dolgozni (hülye kérdés)?? Ubival mi lesz?? Gondolom még nem szobatiszta, vagy ez nem számít?? Nem sajnálod?? Azért csak picike lesz még akkor is. Ubinak nem lesz kistesója?? Azt mondják az oviba beszoktatás is nagyon nehéz, hát akkor egy bölcsibe?? Egyáltalán milyen feltételekkel veszik be a gyereket?? Rászorultsági alapon?? Vagy mi??
Zorkanya
Ui: nem idetartozik, de Garam főleg neked szól: Zorknak alul a 2 kis foga elöl kint van, de a mellette lévők nem akarnak jönni, a fölső 4 rendben + 3 örlőfog! Normális ez hogy az örlő előbb kijön mint lent elöl a másik kettő?? A könyvek szerint ez legkésőbb 16 hónapos korára kibújik, de Zoziknak még sehol!!
Zorkanya
 


Szia Garam!
Én azt hiszem, az, hogy a bölcsiből kimennek családlátogatásra, csak azt jelzi, hogy ez egy jó hely, ahol törődnek a gyerek hátterével is, (talán) jobban, mint másutt. Lehet, hogy fura (végül is én csak álatlános elsőpben hallottam családlátogatásról), de az én szememben ez jó pont.
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Mi is éppen most keresünk bébicsőszt és hasonló kételyek gyötörnek (ld. fenn Zorkanya írását).
Nekünk még egy kicsit sürgős is, mert szeptembertől kezdjük az ovit és naponta kellene valaki aki elhozza csemeténket az oviból.
Én szívesen vennék minden telefonszámot, információt ( kor,lakhely stb. stb.) bevált és leinformálható gyerekvigyázókról.
Ma éppen voltunk egy jelentkező néninél, aki 64 évesnek nézett ki és 75. van. Igazán tűzről pattant nőszemély de nem öreg egy kicsit?
És alig ismerjük!
Várom a infokat,
Sziasztok
Antónia
Antonia
 


Szia Antónia !

Én szívesen megadok egy telefonszámot de csak e-mailben !
Annyit tudok róla mondani ,hogy kb,50 éves 3 gyereke van az egyik a legjobb barátnőm volt a suliban,bölcsiben dolgozik és imádja a gyerekeket.
Halad a korral és abszolút toleráns , és ami nekem a legszimpatikusabb volt benne , hogy nagyon jó partner a szülőkkel. A Laura lányomnak ő volt a dadusa a bölcsiben.
Szóval ha érdekel elküldöm a telefonszámot .
Szia :

Szilvia
Nanácska
 


Sziasztok!
Hűvösvölgyben tudok valakit, ha érdekel, megadhatom a számát.
Bobo
Névtelen
 


Sziasztok!

Kedves Zorkanya!
Hosszú-hosszú vivódás előzte meg az elhatározást, hogy visszamenjek dolgozni. Már mikor eljöttem GYES-re is tudtam, hogy nem tudok majd sokáig itthon maradni, de valahogy nagyon rövidnek érzem az itthon eltöltött időt. A konkrét ok az, hogy elég jó állásom van, jó fizetéssel, ami nagyon hiányzik az életünkből, s mivel egy VIII. ker.-i egyszobás kis lakásban éldegélünk szeretnénk elköltözni. Ez persze csak akkor megy, ha tudunk kölcsönt felvenni, de ahhoz meg kell az én fizetésem is. Ráadásul a féléves tandijjam 105.000 Ft., ami az elmúlt tanévban felemészette az összes tartalékunkat. Abbahagyni nem lenne okos dolog az iskolát, ebben fekszik a családuk "jövője".
Rettenetesen sajnálom, hogy el kell szakadnunk Ubival egymástól. Mivel a családunk élettere eleve nagyon kicsi, igy mi valódi fizikai összezártságban is élünk. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de arra is gondolok, hogy Ubikának már kezd kicsi lenni a tere itthon (ez szemmel látható) és nagyon szeret más gyerekek között lenni. Persze jobban örülnék, ha lenne olyann kisgyerekes ismerősöm akire rá tudnám bizni őt.
A bölcsibe járásnak igazából nem sok feltétele van. Az anya vissza megy dolgozni, kistesó születik, ilyesmi.(Meg kellett jelölni az okot a beiratkozáskor, de elég sok lehetőség volt felsorolva ugy emlékszem.) Nem kell szobatisztának lennie, viszünk pelust és a gondozónők cserélik minden étkezés után. Egy gondozónőre max. hat bölcsis jut, ha teljes a létszám, és igy két kis csoport (6-6 bébi) van együtt két összenyitott szobában a két gondozónővel.
A beszoktatás időtartama két hét és az alatt Ubika gondozónénije csak őt fogja szoktatni(meg persze én). Remélem azért nem lesz túl nehéz, mert még igy is meg fog szakadni a szivem.
Tesót (ill. tesókat) szeretnénk, de majd egy kicsikét késöbb ha, ha befejeztem az egyetemet és felépült a házunk is.(kb. két-három év).
A fogacskákról. Az örlőfogak kibújása engem nagyon meglepett. Ubika kicsit nyűgösebb volt mint szokott, de nem vészesen. Nem is gyanakodtam fogakra, telejesen véltlenül játék közben vettem észre, hogy valami kis fehérség bújik meg hátul a
szájában. Rögtön elővettem a mindentudó könyvemet és megnéznem az idevágó passzust. Megnyugodtam, a dolog teljesen helyénvaló. Azóta kibújt mind a négy örlőfogacska, de az elöttük lévőnek még se hire - se hamva. Szóval 12 fogú a kis Pipi.

Kedves Zsóka!
Igazságod van, azt hiszem. Valószinüleg jobban tudják mire van szüksége a gyereknek, ha ismerik a hátterét is. Csak egy kicsit meglepő volt, nem számitottam rá.

Üdv.:Garam

Ui: Ha érdeklődésre tart számot, akkor irok majd a beszoktatásról szeptemberben.
Garam
 


Sziasztok!

Midket fent emlitett babavigyázó érdekelne.
Köszi
Antónia
Antonia
 


Sziasztok!

A családlátogatásról annyit, hogy nálunk oviban is volt, mégpedig beszoktatás előtt, még nyáron. Így az ovónők saját környezetében nézhették meg a gyereket, és nyugodt körülmények között informálódhattak róla. (pl.mit szeret enni, mit nem, szed-e vm gyógyszert, van-e valami rendszeres egészségügyi probléma (nálunk pl. az orrvérzés), stb.stb.). Szerintem rém hasznos, nem szeptemberben látnak elsőre 30 vadidegen kölyköt, és nem a sírások közepette kell fenti infokat levenniük.

A fogakról: a standard sorrend: 1-esek, 2-esek, 4-esek, 3-asok, 5-ösök. És ugyanez lesz váltáskor, ill. előbb majd a 6-osok jönnek.

Sziaszztok:

Ildi

u.i.:aki teheti, maradjon minél tovább otthon. én csak oviba vittem őket, de még így is úgy érzem néha, hogy tovább jó lett volna otthon (bár szuper az ovink).
Pethes Ildikó
 


Szia Garam!
Kisfiam Zazó tavaly novemberben kezdte a bölcsit, mikor két éves és 1 hónapos volt. Akkor adódott lehetőségem visszajönni a munkahelyemre, és azt nem szalaszthattam el. Két hét volt nekünk is a beszoktatás, első napon egy óra bölcsi, másodikon kettő, stb. Első hét péntekén ebédelt ott először, és a következő hét keddjén aludt ott. A beszoktatás alatt semmi gond nem volt. De fantasztikus adóvevőivel megérezte, mikor megy már élesben a dolog, és amikor már dolgoztam, tehát a beszoktatás után, akkor volt négy szörnyű nap, amikor reggel úgy kellett leszakítani rólam. Nagyon szenvedtem!
A bölcsiről annyit, hogy nagyon toleránsak, mikor sírt, visszatelefonáltam egy óra múlva, hogy megnyugodott-e és persze akkor már minden rendben volt. Nálunk is lett volna családlátogatás, de létszámhiány lett dadusokból (ez egy érdekes téma, megalázóan keveset keresnek a dadusok!!!), úgyhogy elmaradt.
Volt ott egy JUTKA NÉNI, csupa nagybetűvel, egy nagyszerű dadus, akinek nagy szerepe lett abban, hogy Zazó megkedvelte a bölcsit. Határozott, de nagyon kedves egyéniség volt, rengeteget verselt, énekelt a kicsiknek, Zazó alig tudott még beszélni, de Mikulás előtt otthon énekeltem neki a Hull a pelyhest, és legnagyobb megdöbbenésemre bekapcsolódott és tudta a szövegét!!! Azóta is szeret énekelni.
Sajnos ez a Jutka néni ez év elején elment a bölcsiből, jobb fizetésért, de nem maradt a pályán. Ez bizony óriási veszteség volt, Zazón is érezni lehetett, hónapokig emlegette még. Itt egy törés következett be nála, és hát jött egy olyan kisfiú a csoportba, aki nagyon nehezen kezelhető.
Óriási dilemma volt, hogy mit mondjunk neki, mit tegyen, ha a Tibike megveri (mert ez naponta előfordult, bár a dadusok mindent megtesznek, de nehezen bírnak vele, elküldi őket is: "pusztulj meg!" - mondja nekik. Ezt hozza otthonról, nem tud játszani, neki az a játék, ha rombol.)
Persze a mi fiunknak sem kell a szomszédba menni a rosszaságért, de beletelt egy pár hetünkbe, hogy semlegesítsük Tibike hatását.
Zazó egyébként ebben a fél évben lett szobatiszta, és itt is maximális toleranciát tapasztaltam a bölcsiben. Nem okozott gondot, ha eleinte bement a pisi, mert későn szólt, kicserélték szó nélkül a ruhát, türelmesek voltak vele, úgyhogy nappalra már teljesen szobatiszta és büszke, hogy tud "kisvécézni".
Nagy udvara van a bölcsinek, és egy kismedence, amiben nagyon élvezik a kicsik a fürdést kánikulában.
Még rengeteg mindenről tudnék neked írni, de azt hiszem hosszú volna most egyszerre. Ha érdekel, szivesen folytatom.
Amit Ubiról eddig írtál, azt hiszem Ő is szeretni fogja, és megszokja hamar. Az nagyon jó, hogy a munkahelyed közelében van a bölcsi!
Ha van kérdésed, írjál!
Judó
Judó
 


Kedves Judó!
Köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataitok, szívesen venném a továbbiakat is.
Zazó szeptembertől megy oviba?
Van szünet a bölcsiben nyáron?

A gondozónénik nagyon szimpatikusak voltak első ránézésre, remélem sokat fognak foglalkozni a kicsikkel.

A munkahelyemen elég sok diplomás ovónéni dolgozik, persze más munkakörben, ők meséltek egyet-'smást a fizetésekről és a körülményekről. Döbbenetes, hogy azoknak az embereknek akikre a gyerekeinket kell bizzuk, ami szerintem hatalmas felelősség, ennyire kiszolgáltatott a helyzetük. Ha meg akar élni vagy másodállást vállal vagy elhagyja a pályát. Tudom, hogy máshol is hasonló a helyzet pl. egészségügy; de ez már megint off topic.

Üdv: Garam
Garam
 


Kedves Garam!
Van szünet a bölcsiben, június végétől 4 hét. Szerencsére a szüleimmel egy városban lakunk, Anyu nagyon sokat vigyáz rá, akkor is, ha beteg, így nekem nem kell sokat hiányozni a munkahelyemről. Ezen a héten a másik nagymama van vele, itt lakik nálunk (ilyen még nem volt, de szerintem nem is lesz, ha rajtam múlik) így most kissé felfokozott idegállapotban élek.
Mivel szeptember 24-én született, elvileg csak akkor vehető fel óvodába, amikor betölti a három évet. Hallottam, hogy vannak ovik, amelyek ezt rugalmasan kezelik, egy barátnőm kislánya októberi, mégis felvették. Sokat érdeklődtem az itteni ovikról és végül kiválasztottunk egyet, de a beíratkozásnál kiderült, hogy ők ragaszkodnak a betöltött 3 évhez. Így elvileg visszamehetnénk októberben, de előre megmondták, hogy reménytelen, mert túljelentkezés van, és körzetileg sem oda tartozunk. Így Zazó marad bölcsiben, aminek pozitív és negatív oldala is van. Bölcsiben kisebbek a csoportok, tehát talán jobban figyelnek rá. Viszont az összes kis barátja nagyobb nála, és ők elmennek oviba (Tibike marad!). Egyértelmű, hogy az oviban a nagyobb gyerekek siettetnék Zazó fejlődését is, sokkal több a fejlesztő foglalkozás, stb. Viszont akkor ismételnie kell egy csoportot, és így megint veszít barátokat, akik iskolába mennek. Ha csak három évig ovis, akkor mehet velük suliba. Szóval úgy döntöttünk, hogy bölcsis marad, de bizonytalan vagyok, hogy mi lett volna jobb neki.
Egyetértek veled a felelősség kérdésében, valóban szégyen, hogy ennyit keresnek az "állami bébiszitterek".
Egyébként nagyon örülök, hogy nem kellet idegenre bízni sosem a fiunkat.
Ha van még kérdésed, várom.
Judó
Judó
 


Sziasztok!

A három ill. négy év oviban dologról szólnék. Nálunk az a tipikus, hogy igyekeznek rábeszélni a tavaszi gyerekek szüleit, hogy még maradjanak, vagy talán ez most divat is. Mindenesetre, nálunk kicsi, kis-középső, nagy-középső és nagy csopik vannak. A nagy-középsőből mennek el páran, de pl. idén is (pedig szerintem a többség bőven betöltötte a 6 évet) bő kétharmada maradt a negyedik évre. Úgyhogy azért van esély rá, hogy a barátai vele maradnak. A másik pedig, hogy nálunk a foglalkozások stb. szintje ugye valahol középen van, de értelem szerűen a tisztán nagycsopis csoportban (ide teszik a csak utolsó évre ovis gyerekeket is) egyértelműen magasabb, mint a nagy-középsőben. Így én éppen emiatt aggódtam az egyébként 7 évesen, nagy-középsőből iskolába menő fiamnál. A kisebbek nekem 4 évet fognak járni (egszerűen a nagyobbik 4 éves koráig otthon maradhatott), és örülök neki, hogy lesznek nagy csoportosok is.
Amúgy sokak szerint tényleg jobb a bölcsi, főleg ami a körülményeket illeti.
Az meg még egy külön kérdés, hogy mi a jobb, az adott csoportban a legnagyobbak között, avagy a legkisebbek között lenni. Mindkettő mellett vannak érvek.
Ja, és nálunk volt olyan ovis, aki 2.5 évesen kezdte. Persze pedagógus volt az anyuka.

Sziasztok:

ILdi
Pethes Ildikó
 


Kedves Judó!

Mondd, melyik bölcsibe jár a fiad? Nem véletlenül a Dob utcaiba? Tán egy csoportban is van az én fiammal (Olivér, a képét a fényképtárban találod)? Nagy poén lenne! Olvastam az Abortuszos témában a hozzászólásaidat, és nagyon szimpatikus vagy! Az én fiam is októberben lesz 3 éves. Merre laktok? Hány éves vagy? Mivel foglalkozol? (Ha szabad ilyen személyes kérdéseket felvetnem...)

"Nagydolog" tekintetében szobatiszta már a fiad? Ha igen, hogy csináltad? Nálunk a kisdolognál minden oké, de a kaki rendszeresen a nadrágba megy, pelust meg nem enged magára adni az én elszánt kis manóm. Teljesen tanácstalan vagyok. Ha bárki tud valami jó tanácsot adni, írjon!!!!

Üdv: Krisztina

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia, Judó!

Bocsi a tévedésért, most látom csak visszaolvasva az eddigieket, hogy szeptemberi a fiad, és nem októberi! Azt is gyanítom, hogy nem budapesti vagy. Viszont továbbra is kíváncsi vagyok véleményedre, tapasztalataidra!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Krisztina!
Kisfiam Zalán, és Gödöllőn lakunk, az egyik itteni bölcsibe jár.
Láttam már a kisfiad képét, a tiédet is, úgy látom, hasonlít rád! Nagyon szép neve van, ha én fiú lettem volna, így nevezett volna Anyukám!
Én 30 éves vagyok, és marketingkommunikációval foglalkozom egy vegyesvállalatnál (eredetileg tanár lennék...). És te?
A nagydologról annyit tudok mondani, hogy nekünk is problémát okozott, mert a pisi már ment a bilibe, de - hogy mondjam finoman - a nagydolog szagától rosszul lett a fiam, csak pelusba volt hajlandó. Úgy sikerült megoldani a dolgot, hogy mivel a bölcsiben kisvécé van és ott nem volt probléma, lassan otthon is átszokott a nagyvécére, (mondogattuk neki, hogy mindenki ott intézi ezeket a dolgokat) és még tetszett is neki, hogy Ő már milyen nagy fiú. Itt probléma nélkül lezajlanak a dolgok, most már sosincs gond ezzel.
Éjszakára még adok rá pelust, de már hetek óta tiszta reggel, csak egy gumilepedőt kellene beszereznünk a biztonság kedvéért.
Remélem, hogy tudtam valamit segíteni nektek. Szivesen válaszolok, ha van más kérdésed is. Melyik kórházban szültél? Lesz testvére Olivérnek?
Szia!
Judó
Judó
 


Kedves Judó!

Köszönöm a kedves szavakat! Én Külkeren végeztem, és egy banki-számítástechnikai processzing cégnél bank- és loyalty kártyákkal, illetve banki azonosító készülékek termékmenedzselésével foglalkozom. (eredetileg szakfordító-tolmács lennék...) Pesten lakom, az Asztóriánál, és 28 éves leszek nemsokára (aug. 31.). Én a Tétényi úti Szent Imre kórházban szültem, sajnos nagyon kifogtam a bábákkal, elég szörnyűvé tették számomra a vajúdást. Az orvosom és a csecsemős nővérek viszont rendesek voltak. A kórház maga elég lehangoló, szocreál stílusú intézmény a narancssárga műanyag székeivel, legalábbis 3 évvel ezelőtt ilyen volt. A babát is csak tévéképernyőn mutatják meg a látogatóknak, és csak látogatási időben. Te hol szülted Zalánt? Milyen volt a szülés? Én a másodikra a MÁV kórházat fontolgatom...

Lassan készülődünk a kistesóra, mondjuk úgy augusztus-szeptember környékétől, bár egy kicsit tartok tőle így, hogy már tudom, mi vár rám. És Zalán kap kistesót? Ha igen, mikorra tervezitek? Te nem szorongsz egy kicsit a szülés gondolatától? Mikor mentél vissza szülés után dolgozni?

Na, ennyi kérdés egyelőre elég lesz, a végén még nem fogod győzni válasszal!

Szió! Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!
Megpróbálok sorban válaszolni a kérdéseidre.
Én az orvosommal "kaptam" a kórházat, a Szent Margitban hoztam világra a fiunkat. Elégedett voltam a kórházzal, csak két apróság bántott: a csecsemős nővérek a folyosón cigarettáztak, egy sötétítőfüggöny mögött, ami mint szagelszívó nem igazán működött. A másik: Én azonnal rooming-in szobát kértem, de azt mondták, hogy nincs hely, Mégis egy kismama, aki aznap szült, de utánam, rögtön ilyen szobába került. Én csak másnap.
Indított szülésem volt, epidurálos fájdalomcsillapítással, 6 óra alatt lett meg a fiunk. Az egész szülés teljesen pozitív élményként maradt meg bennem, azóta is nosztalgiám van a várandósság, szülés, és kisbaba iránt, de Zalánnak még 2-3 évet várnia kell tesóra. Tavaly novemberben jöttem vissza dolgozni, nehezen adtam bölcsibe, de minden jól ment, szerencsére. Most szeretnék még 2 évet dolgozni, mert sajnos a lakás nem a miénk, gyűjtenünk kell a pénzt. A szüléstől kevésbé tartok, inkább attól, hogy utána, mondjuk újabb 2 év múlva hogy jöhetek vissza a munkahelyemre. És néha az is eszembe jut, hogy nem leszek-e túl öreg majd egy harmadik babához, vagy a korom miatt egészségesek lesznek-e. Bár nálunk a családban sok a 30-on túl született gyerek, és soha semmilyen gond nem volt, szerencsére.
Nálatok ki vigyáz a kisfiadra, ha beteg, vagy elmennétek valahová? Milyen Budapest közepén élni? Nem túl zajos? Én lottózom egy családi házért...
Szia!
Judó
Judó
 


Szia, Judó!

Légyszi írd le, milyen volt az epidurál! A másodiknál én is fontolgatom, hogy azzal szüljek-e. Miért kellett indítani a szülést?

Nekünk szerencsére miénk a lakás, de csak 41 nm és egy szobás, így azért nem elég nagy ahhoz, hogy az általunk tervezett 3 gyerekkel is elférjünk benne. Mi is családi házra vágynánk, de teljesen reménytelennek tűnik, ilyen lakásárak mellett!

Nálunk vagy én vagy a férjem marad itthon Olivérrel, ha beteg. Ha el akarunk menni valahová, akkor csak anyukámék jönnek szóba, de csakis nyáron vagy hétvégeken. Sajnos 40 km-re laknak Pesttől, így pár órás hét közbeni gyerekvigyázás nem jöhet szóba.

Budapest közepén élni nem is olyan rossz. Sose kellett pl. BKV-ra tuszkolni magunkat a kisfiammal, minden helyben van. Karácsony táján nagyszerűen lehet sétálgatni és pici babával is be lehet szerezni az ajándékokat. Ja, és a város szinte bármely pontjáról könnyen haza lehet jutni, még az éjszaka közepén is. Amíg nem volt gyerek bulizás szempontjából ez valami nagyszerű volt. Viszont iszonyú zajos, még nyáron se lehet nyitott ablaknál aludni. Zöldért viszont utaznunk kell.

Ti milyen környéken laktok? Közel Gödöllő belvárosához?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!
Én örülök, hogy epidurálos érzéstelenítéssel szültem, de igazából talán olyan valaki véleményét kellene megkérdezned, aki már mind a két féle szülésen (az érzéstelenítésesen és az anélkülin) túl van, mert összehasonlítani én nem tudom a kettőt. Amit el tudok mondani: az orvosom ellenvéleményének adott hangot, mert szerinte ki lehet bírni a fájdalmat, de a döntést természetesen rám bízta. Azért volt indított a szülésem, mert 6 nappal túlhordtam a fiamat. Reggel fél nyolckor indították, 11-kor kértem az érzéstelenítést, negyed kettőkor már megvolt a baba. Az érzéstelenítés után végig jó hangulatban voltam, éreztem a tolófájásokat, csak az infúziótól fáztam egy kicsit. Azóta sokan kérdezték, hogy milyen volt így szülni, de senkit nem beszéltem rá, mert mindenki másképp tűri a fájdalmakat, Te is ismered magad, neked kell eldönteni. Én a Zalán testvérét (testvéreit?) is így szeretném szülni, ha majd lehet.
Gödöllő igazán kis város, nincsenek nagy távolságok. A város Budapest felőli végén lakunk, de így is minden 5-10 perc alatt elérhető a központban. 2 park is 2-3 percre van tőlünk, de az álmom így is egy családi ház.
Olivérrel hová tudsz menni sétálni, focizni?
Jó hétvégét!
Judó
Judó
 


Sziasztok!
Kicsit OFF leszek.
Kedves Krisztina, nem ismersz egy Kamilla nevű lányt Zsófi nevű kislányával? Ők is az Astoriánál laktak.
Ancsa
Ancsa
 


Szia, Ancsa!

Igen, ismerem Kamillát és Zsófikát (akinek ha jól tudom mostanában születik/született(?) kistesója), pont a velünk szemben lévő lakásban laktak, de sajnos (legalábbis nekünk sajnos) elköltöztek. Amíg egy házban laktunk gyakran voltunk együtt. Aranyos lány. Te honnan ismered?

Szia, Judó!

Mi Olivérrel bölcsi után nem nagyon járunk játszótérre, lévén hogy fél hat körül tudom hazahozni a bölcsiből, és a bölcsiben viszont van lehetősége az udvaron játszani, sőt pancsolni is (ott is van medence, mint a ti bölcsitekben). Szóval mire hazaérünk már vacsit kell készíteni meg fürdeni stb. Hétvégén szoktunk családostul kirándulni járni, vagy lemenni vidékre a nagyszülőkhöz. Különben nagyritkán meglátogatjuk azért a Károlyi kertet, ami egy parkos játszótér fűvel, fával, szökőkúttal nem messze tőlünk.

Az epidurálról még annyit: én is kértem, amikor már nagy fájdalmaim voltak, de nem voltak hajlandók beadni, csak dumált mindenki össze vissza, hogy nem lesz arra szükség.

Még az előző leveledhez írnám, hogy ne aggódj, hogy túl öreg leszel a harmadikhoz, anyuék szomszédnője 40 évesen szülte a 3. gyerekét, komplikációmentesen, és a gyerek is teljesen egészséges (egy évben született a fiammal). Én egyenesen azt tervezem, hogy a 3. gyermekemet 40 éves korom körül fogom megszülni.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!

Én előre megbeszéltem az orvossal, hogy érzéstelenítéssel szeretnék szülni. Ha jól tudom, csak a szülés bizonyos szakaszában adható, lehet, hogy Te már túl voltál azon a részen, mikor kérted.

Írtad, hogy tervezitek Olivér testvérét. Akkor Olivér is otthon marad veled, vagy ovis marad?

Nem rossz dolog 40 évesen szülni, gondolom, hogy megfiatalítja az embert. Remélem neked is úgy sikerül, ahogyan eltervezted.
Egyébként ha rossz emlékeid vannak az első szülésről, nem választasz másik orvost és kórházat?
Szia:
Judó
Judó
 


Szia Krisztina!

Kamilla egy barátnőm. Nála láttam fényképeket a kisfiadról, és már a fényképtár nézegetésekor nagyon ismerős volt, a gyanúm csak akkor erősödött meg, amikor írtad, hogy az Astoriánál laktok. A kistesó már megszületett (július 12-én), kislány és Katának hívják.
Egyébként mi is nagyon sajnáljuk, hogy elköltöztek, mert így iszonyú messze laknak tőlünk (másfél-2 óra oda kiérni), és így sokkal nehezebb munka után csak úgy felugrani hozzájuk, ha beszélgetni akarunk egy jót; és így már Zsófikát sem lehet olyan gyakran rám bízni, amit duplán sajnálok.
Olivér nagyon szép kisfiú, gratulálok hozzá.
Szia:
Ancsa
Ancsa
 


Kedves Ancsa!

Köszönöm a kedves szavaidat! Közben én is találkoztam Krisztiánnal (épp a lakójukat költöztette ki), és elmesélte a kistesó születését. Tényleg jó messze költöztek, egyszer jártunk kint náluk látogatóban Olivérrel, meg mindkettőnk számára elérhető pontként találkozgattunk a Városligetben, de mióta dolgozom (tavaly július), azóta legnagyobb bánatomra nem nagyon van lehetőségem ilyen napközbeni látogatásokra. Te merre laksz? Van csemetéd, és ha igen, mennyi idős?

Kicsi a világ!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia, Judó!

Szerintem én "időben" kértem az epidurált, de az orvosom még nem volt benn, és más meg nem akarta beadni. Mire a dokim megérkezett, addigra meg már késő volt, mert két órán belül megszültem.

Igen, latolgatom, hogy keressek-e másik kórházat és orvost. Az orvosom egyébként jó volt, egyetlen problémám vele, hogy nagyon epidurál ellenes, bár van gyakorlata e téren is. A kórházzal (Tétényi úti Szent Imre) meg csak annyi volt a bajom, hogy nagyon flegma és kioktató stílusú bábát és személyzetet fogtam ki a szülésnél.

Azon gondolkodom, hogy átmenjek-e a MÁV kórházba a következő szülésnél. Ott mondjuk szülés után elhanyagolják az embert egy kicsit, és pelenkázó is csak a VIP-es szobában van, dehát most már úgyis van gyakorlatom... Viszont jó dokit találni olyan nehéz!!! Kicsit magasak ilyen téren az elvárásaim:

1. Ha epidurált kérek, ne tagadja meg csak azért, mert ő a természetes szülés híve.

2. Legyen kedves, megértő, együttérző, legyen pszichológiai érzéke és kellő empátiája.

3. Ne nyomkodja a hasam szülés közben, hagyja, hogy én egyedül nyomjam ki a babát. (Ez a nyomkodás rémületesen elterjedt gyakorlat!)

4. Jó lenne (bár elég reménytelennek tűnik), ha nemcsak az utolsó órában lenne jelen (főleg, hogy akkor már epidurált se kaphatok).

Hallottam a Herczeg dokiról a MÁV-ban, épp szombaton szült nála egy ismerősöm, aki áradozott róla, viszont ez a doki ráült az ismerősöm hasára, és úgy segített kinyomni a babát. Na, ettől totál elszörnyedtem. Nem tudsz véletlenül egy olyan dokit a MÁV-ban, aki megfelel a fenti elvárásaimnak?

Ha kistesó születik, természetesen akkor is bölcsis/ovis marad Olivér, most is imádja a bölcsit, szerintem jobb lesz úgy, hisz otthon unatkozna, tán még be is dühödne a tesójára, hogy annyi időmet rabolja el tőle.

Hol szeretnél letelepedni, ha vesztek saját kuckót? Maradnál Gödöllőn? (Szerintem nagyon kedves, szép város!) Zalán megy oviba az idén? Mi úgy döntöttünk, hogy Olivér még egy évig bölcsis marad, úgyis évvesztes, meg ezt a bölcsit nagyon szereti.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!

Mi a Budai Skálánál lakunk albérletben. Csemete egyelőre nincs. Jövőre szeretnénk összeházasodni, aztán szabad a pálya :-)) Már mindketten szeretnénk gyereket, így valószínűleg hamar hozzáfogunk :-). Egyébként az Olivér a párom egyik kedvelt fiúneve, így nem kizárt, hogy a mi csemeténket is így fogják hívni :-)
Szia:
Ancsa
Ancsa
 


Szia Krisztina!
Sajnos a MÁV kórházban nem ismerek senkit, de csupa jót hallottam én is azoktól, akik ott szültek. Itt a Babaneten szerintem kaphatsz tippeket. De ha csak az epidurál-ellenesség volt a gond a dokiddal, talán újra meg kellene beszélned vele, hátha végre figyelembe veszi a kérésedet!
Igen, Gödöllőn szeretnénk lakni (főleg én, a gyerek miatt). Nagyon szeretem ezt a várost, mert nyugodt, de közel van Bp-hez, fél óra alatt elérhető.
Zalán is marad a bölcsiben, mert abban az oviban, amit kiválasztottunk neki, nincs hely az idén. Ennek előnyös és kevésbé jó oldala is van, erről már írtam Garamnak július 12-én, ebben a témában.
Már régóta szeretnék képet feltenni a fiamról a fényképtárba, csak be kellene scannelni. Majd írok neked, ha sikerült.
Hogy álltok a "nagydologgal"? Van előrelépés?
Üdv:
Judó
Judó
 


Szia, Judó!

Jaj, ne is mondd, ez a "nagydolog" téma kiborít! Tegnap délután megint egy alsónadrágja, meg az apja öle bánta! Viszont éjjelre véletlenül elfelejtettem rá pelust adni, és nem történt semmi baj, még csak be se pisilt! Azért reménykedek!

Kíváncsi vagyok Zalánra nagyon! Alig várom, hogy feltedd a képét! Én az előbb tettem fel Olivérről egy nagyfiúsat, igaz, csak sokadik nekifutásra sikerült...

Én nem is merem megkérdezni az orvosomat az epidurálról, mert annyira az alternatív szülés híve, hogy szégyellném felvetni is a témát!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia, Ancsa!

Az unokatesóm is a Budai Skálánál lakik, a Bocskai úton. (A végén még kiderül, hogy még egy közös ismerősünk van!)

Szóval jövőre már esetleg várható a ti Olivéretek? (Mondjuk ahhoz nagyon bele kell húzni, mondjuk egy valentin-napi esküvővel és akcióval hmmm:-)) Mi is jövőre tervezzük a következőt, bár mi már május-június környékére. Azért egy kicsit tartok a szüléstől - az elsőnél még semmitől se féltem boldogok a "tudatlanok"....

Sok sikert kívánok nektek, és nagy-nagy boldogságot egy (-két-három-...) kis csöppséggel!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Ti mit tennetek a helyemben?
Az ELTE-re jarok masoddiplomas kepzesre. Mivel megszuletett a kislanyon, egy evet halasztottam. Most kene folytatnom, de nem tudom, hogy elkezdjem-e. Mi Svajcban elunk. Kethavonta kene haza repulnom. Persze jonne velem a kislanyom, de mikor az egyetemen vagyok, valakinek vigyaznia kene ra. Egy ismeretlennek, mivel a nagyszulokre nem tudok szamitani ( Pesttol 200, illetve 300 km-re laknak, es tobb napra nem akarom egyik nagyszulonel sem hagyni - vagy megtehetnem?).
Szerintetek nem viselne meg a sok repulout es az, hogy mas lenne vele? Tobb napra otthagyhatom-e a nagyszuloknel? Lehet, hogy en vagyok csak egy kicsit aggodo? Szerintetek, kene halasztanom meg egy evet?

Alma.
Alma
 


Szia, Alma!

Attól függ, hogy mennyi idős a kislányod, szoptatod-e még, van-e kire bíznod, és hogy mennyire folytatnád szívesen az egyetemet. Az biztos, hogy nem lesz könnyű, én például biztos halasztanék még egy évet, de hát én elég kényelmes típus vagyok... Ha már nem szoptatod a kicsit, vagy ha már csak kiegészítő táplálék a szoptatás, akkor szerintem nyugodtan hagyhatod pár napig a nagyszülőknél a kicsit. (Én mondjuk először 9 hónapos korában bíztam 1 teljes hétre anyukámékra a fiamat) Csak akkor vágj bele, ha ez nem veszélyezteti a családi harmóniát! (Nem kis munka utazgatni, tanulni, a gyereket szeretetteljesen és jól ellátni, és még az apukával is foglalkozni egyidejűleg!)

Szóval mennyi idős a pici lányod?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia ALma!

Egyetértek Krisztinával, sok függ a pici korától. Bár én könnyen vagyok, a két hónapos fiam mellett folytattam az egyetemet, Pestről Pestre. (bocs, Budáról Pestre) járva, nap mint nap, nappalin. (Vizsgaidőszak végén szültem). Kihagyás nélkül. Szoptatás mellett. Szóval ez is megoldható. A repülőzést ha jól tudom elég jól bírják a picik, a nővérem többször közlekedett a gyerekeivel, az elsővel először kb. 4-5 hónaposan. A távollét pl. nagyszülőnél nekünk elég hamar ment, bár enyémek mindig edzőttek a nagyszülőkkel, apukával levéshez. Nekem a 13 hónapos gyerek (4 nappal azután, hogy szopira azt mondta:nem) maradt először 2 egész napra külön, az ikrek 19 hónapig szoptak, így ők csak ezután.
Igaza van Krisztinának a kivárással, de azt is figyelembe kell venni, hogy hosszabb szünet után nehezebben szánja rá magát az ember újra, és nehezebb is egy kicsit a tanulás, meg felejtünk is a régiekből (én diploma után maradtam 3 évet otthon és most a munka mellett PhD-zek)
SZia:
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!

A legfontosabb momentumot tenyleg elfelejtettem irni! Dori most kilenc honapos, nem szopizik.
Sajnos a nagy tavolsag miatt Dorinak meg a nagyszulei idegenek. Bar ez most jo lehetoseg lenne ra, hogy egy kicsit a nagyszuleit is megismerje ( mar talalkoztak , de mindig csak par napra, es ez is 2-3 alkalom volt).
Az egytemet nagyon van kedvem folytatni, viszont azt is tudom, hogy a ferjemnek nagyon hianyoznank. Nem szivesen engedne el. Szeretnem folytatni most, mert amig nem felyezem be az egyetemet, addig nem gondolhatunk ujabb porontyra.
Vagy ha megis szulok, akkor az egyetem ugrott. A ferjem meg nem is biztos benne, hogy egyaltalan be kene fejeznem. Szerinte nincs itt szuksegem ra. De hat annyi energiat fektettem bele eddig is! Nagyon nem szivesen mondanek le rola! Szoval, nem tudom eldonteni, mi legyen. Folytassam-e egyaltalan, ha igen, mikor?

Alma
Alma
 


Szia Alma!

Nem tudom, mit tanulsz, de úgyse tudnám megítélni, hogy hol és mikor lehet a hasznodra, de a józan eszem azt súgja, hogy egy elvégzett iskola mindig kapóra jöhet. Az nem derül ki, hány éved van vissza, talán ez is szempont lehet. Hallottam olyanokat, akik pl. orvosi egyetem mellett szülték sorban a gyerekeiket, a végére tán három volt. De szerintem is igaz, hogy egy gyerek mellett még viszonylag könnyű, több mellett egyre nehezebb. Másrészt pedig, ha úgy érzed, hogy szeretnéd, és mégse csinálod végig, akkor később esetleg sokat fogod bánni, még akkor is, ha tényleg nem használnád. De sose tudhatjuk, mit hoz az élet. Én szeretnélek bíztatni, hogy csináld meg, a körülmények apránként el tudnak rendeződni. Így, hogy már nem szoptatsz a legnehezebb akadály szerintem meg vala oldva. A párodnak biztos hiányozni fogsz, de ez akármikor így lesz. (mikor 6.5 év házasság után a férjem 2 hétre külföldön volt konferencián, hát rémes volt nélküle. Idén is volt egy hetet (közben én is), és ez már egész normálisan eltelt. nem mondom, hogy nem hiányzott, mert hiányzott, de azért nem egy katasztrofálisan hosszú idő) A nagyszülőkhöz még annyit, a nővérem is 4-5 hónaposan hozta először a lányát, és később sokszor volt olyan, hogy rájuk hagyta, peig ők is elég ritkán látták. Fontos megszervezni, hogy előtte együtt legyetek a nagyszülőknél, megszokja őket, akkor szerintem nem lesz gond. De ha megoldható, akkor az apukájával is maradhatna. Bár talán remek lehetőség, hogy a nagyszülőkkel mélyíthesse a kapcsolatot, gondolom ők nagyon örülnének egy ilyen megoldásnak.
Egy szó, mint száz, szerintem ne add fel a terveidet az egyetemmel.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!

Igazabol en is igy gomdolkodom. De a csalad mar nem biztos. Tudom, hogy egy gyerek mellett nem nehez befejezni az egyetemet ( korabban ket munkahely mellett csinaltam, most mar csak egy ev van hatra), nem igazabol azert tettem fel az eredeti kerdest. Arra voltam kivancsi, hogy Ti is ugy velekedtek, mint a csalad ( felteni kell meg Dorit, legyen velem - bar tudom, most egy kicsit ellentmondok az eredeti levellel - , meg amugy is olyan sok mindent kene vinnem a repulon, hogy az sok...stb jottek a kifogasok). Most a ferjemnek az a velemenye, hogy inkabb nyelvet tanuljak, szerinte az sokkal fontosabb.
Nem azert kene lemondani az egyetemrol ha jonne a masik gyerek, mert az mar sok lenne, hanem azert, mert akkor meg kevesebb lehetosegem lenne elhelyezkedni itt, beadni bolcsibe pedig nem eri meg. Ket gyerek bolcsije mar annyiba kerul, mint az en keresetem ( ha elmennek dolgozni). Itt az ovi csak 5 eves korban kezdodik, addig az anyukak otthon vannak ( de utana is, inkabb ez a szokas ).
Amugy informatikat tanulok, tudnam hasznositani.

Nagyon koszonom a valaszaitokat, segitsegeteket! De a nagy kerdes meg mindig nem dolt el, most vagy jovore. A ferjem a jovo evre szavaz, addig el akarja halasztani a dontest. De en be vagyok sozva, nem tudok megulni itthon a fenekemen! Ilyen vagyok! Tudom, hogy a kovetkezo evben a nyelvtanfolyamok nem elegitenek ki "szuksegleteimet"!
Ez van.

Alma.
Alma
 


Szia, Alma!

Teljesen egyetértek Ildivel, vágj bele! Én annyit szeretnék még hozzátenni ahhoz, amit Ildi leírt, hogy talán érdemes lenne próbát tenni, leadni a kicsit a nagyszülőkhöz mondjuk egy szombati napra, és vasárnap mennétek érte, hogy lássátok, hogy működik a dolog. (Először lehet, hogy sírni fog, de az ilyen kicsik hamar alkalmazkodnak az új helyzethez, és többnyire amint becsukódik az ajtó mögötted már fel is száradnak a könnyeik. De azért hallottam már kivételekről is, ahol nagyon "anyás" volt a gyerek). És még valami: ha valaki nagyon akar valamit, akkor azt meg tudja csinálni, minden attól függ, hogy mennyire vállalod a fáradságot. Ha ennyire vágysz rá, akkor mindent bele! 9 hónaposan már egyáltalán nem olyan kicsi az a gyerek, hogy ne lehetne leadni!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?