Kiemelt témák

Kisfiam 14 hónapos. Megkezdte a határok rugalmasságának ellenőrzését. A számítógép és telefon tabu - ezt ő pontosan tudja és minden alkalommal a kisördög kivigyorog a szemén, amikor leellenőrzi, hogy rászólok-e ismét. Ez rendben is van, mindketten tesszük a magunkét - ő hozzányúl, én szólok, hogy azt nem szabad, majd elviszem onnan. El fog múlni.

Van viszont egy olyan határ, aminek átlépése nagyon veszélyes: az ágyon ugrálás közben négykézlábazásból leül sokszor az ágy szélére. Nem mindig szándékosan, de mivel észrevette, hogy ettől én féltem őt és rászólok, nos most már sokszor direkt is. Néha el tudom kapni... Keményfa parketta van a szobánkban. A dolgot nehezíti, hogy már egyedül is fel tud mászni - a meglehetősen magas - ágyra.

Kérek szépen tehát tanácsokat: hogyan tudnám a 14 hónapos öntudatos kisfiút erről leszoktatni?

hm, hát én nem vagyok nagyon otthon a témában, csak amennyire egy gyakorló szülő lehet.

én ebben a helyzetben a következőt tenném:

puha szőnyeget vagy pokrócot tennék az ágy köré, amíg el nem múlik a probléma de addig is következetesen jelezném hogy veszélyes.
amikor az ágy szélére ül akkor ott az ágy szélén mindig hasra fordítanám, hogy a lába lelógjon. és mondanám hozzá, hogy a széleken mindig így.
én így szoktattam le annak idején Hanát arról, hogy csak úgy elinduljon a levegőben előrefelé, mintha tudna levegőben járni.
egy idő után mikor észrevette, hogy a szélén van automatikusan hasra fordult.

ennek ellenére ő is esett már fejre a kőre, pedig ott ültem mellette. Később jól jött érvnek, hogy emlékeztettem hogy akkor az mennyire nem volt jó.

szerintem mindenképp fontos, hogy ne csinálj ügyet belőle, még ha frászt is kapsz.

sziasztok!

jöttem feliratkozni a témára...

Indi, mi 8 hónaposan tanítottuk meg Nórinak, hogy tud lemászni az ágyról. 1-2 hét alatt belejött, azóta is így mászik le mindenhonnan (még alacsonyabb helyekről is , nagyon vicces). Eleinte mindig mondogattuk, hogy "lába, lába!", hogy a lábát tegye először le, most már ő mondja. Szerintem ez a legegyszerűbb.

Nekem is lenne kérdésem: a figyelemelterelést meddig csináljátok? Mert mikor tizedszer szedem ki a kukából, akkor már kezd elegem lenni... ilyenkor elbarikádozom a kukát inkább, de nem vagyok benne biztos, hogy ez -e a jó megoldás.

Indi,
Szerintem ne csinálj belőle nagy ügyet. Veszélyes, veszélyes, de... Írok egy példát. Ebben a korban a lányom néha lekapta az asztalon felejtett kést, természetesen az élénél fogva. Ugye a legrosszabb dolog amit tehettem volna, hogy nyílt szándékkal odamegyek - mert akkor rohant volna, késsel a kezében. Nyugisan befejeztem amit csinálok, megtöröltem a kezem, és mintha valami másért mennék, elmentem mellette, mellékesen kivettem a kezéből a kést is. (Érdekes, hogy mindig 20-60 másodpercig fogdosta, de soha nem vágta meg magát. Ez persze segített abban, hogy ne pánikoljak.)

Tehát természetesen teszel érte valamit, hogy biztonságban tartsd, de így nem lesz ez a gyenge pontod, amivel bármikor felkeltheti a figyelmedet (akár csak játék céljából is). Pokróc az ágy előtt meg a hasrafordítás nagyon jó ötlet szerintem is!

Livi,
Egy saját Nóri-kukát keríteni? Ami TISZTA és van benne mindenféle, és lehet pakolászni. A legjobb, ha "tiltott" dolog is kerül bele. Ha tudod, hogy általában a közelében vagy amúgyis.
Soha nem felejtem el Lili arcát, amikor az addig gondosan elpakolt ("veszélyes") nylonzacskókat kiöntötte a zsákból és önfeledten játszott velük néhány percig

Talán idősebb gyermekek anyukái is olvassák. Egy négyéves gyereket hogyan lehet kisegíteni a hisztiből? Nagyon más ez, mint a "dackorszakban" (ha van egyáltalán ilyen) volt. A fejébe vesz valamit, és ha nem kapja meg *pont* úgy, akkor jön a bömbölés. Nem segít semmi, sem vigasztalás, sem beszélgetés (ez régebben se működött). Nem szeretem semmibe venni, de persze egy idő után már nem lehet csak rá figyelni. Mindenesetre ettől ugyanúgy üvölt tovább, akár fél órát, sőt még mintha meg is sértődne.

Én azt hiszem ilyenkor mindig van valami más a dolog mögött (fáradtság, ilyesmi), ezért nem használna, ha odaadnám azt amiért üvölt. Persze nem is lehet, mert olyan dologért hisztizik, amit nem lehet.

Nem is tudom, hogy ez ebbe a topikba való-e egyáltalán. Van valami magyar link a pozitive discipline-ről? (Angol is jó, de hátha másokat is érdekel).

jól sejtem, hogy a vesztes nélküli konfliktus kezelés és Gordon módszer nagyon idevágnak?

nem olyan rég találtam rá Thomas Gordon könyveire és nagyon tetszett amit olvastam, igaz még korántsem értem a végére.
már épp teljesen magába szippantott az ordítva fegyelmezés, miközben elég vacakul éreztem magam, mert nyilvánvaló volt, hogy nem így kéne. megmentésként jött ez a módszer és szerintem nagyon jól passzol a pozitív neveléshez
az egyetlen problémája talán, hogy nagyon a beszédre épít és hát az én lányom még nem beszél olyan jól. de még így is nagy eredményeket érek el vele

Gordon módszerhez ajánlott könyvek

Sziasztok!

Katica

Lehet,hogy nem passzol jól a megoldás,mert nálunk nem szoktak nagy hisztik lenni(csak ahogy írod,eselteg a fáradtságtól,túlpörgéstől)...
Az én módszerem az,hogy először megpróbálom neki értelmesen megmagyarázni,hogy én hogy gondolom,hogy lenne jót,mit szeretnék tőle abban a szituációban(ami ugye nem használ,ahogy említetted ),és ha nem hagyja abba,utána jön az,hogy OK,de legközelebb ha ő kér tőlem valamit,majd én is ezt fogom művelni,én sem fogok ráfigyelni,nem fogom megtenni,amit kér.ez nálunk működik(most hirtelen nem is tudok olyat mondani,amikor nem működött volna),mert nyilván szeretné,ha ráfiygelnék,amikor beszél hozzám,kér stb...tehát iylenkor kitisztul az agya és meg lehet vele értelmesen beszélni a dolgot.Persze a vége az,hogy valamilyen kompromisszumra jutunk,tehát hogy ne abszolút vesztesként jöjjön ki a dologból,de ne is az legyen,amit ő akar (pláne,ha ugye nincs értelme).Nem tudom,ez így segítség volt-e ....




Határok próbálgatása:ha bmelyikem olyat csinál,amit nem szabad (pláne,ha veszélyes---kivéve olyan helyzet,amit Katica is említett,mert ugye akkor nagyobb bajt is lehet csinálni),igen határozottan,emeltebb hangon rászólok.Nálam ez még nem az ordítás kategória ( ),de érezni a hangomból,hogy az ott és úgy nem stimmel.Pláne,hogy a kicsik a nemverbális jeleket még jobban veszik szt,mint a szavak értelmét.A hangsúlyból,hanghordozásból értenek,erre alapozva(főleg a kicsinél) nálunk ez működik.Természetesen ha nem ért belőle(ami igen ritka),akkor Cselekvésbe megy át a dolog,azaz vagy "elveszem" a kezét onnan,vagy őt magát pakolom határozottan arréb,és előfodrul,hogy bizony ráütök a kezére(ez természetesen látványos sértődéssel jár...).Szl valahogy úgy tudnám személtetni,hogy édes,mézes-mázos hangon el tudsz küldeni valakit melegebb éghajlatra,ha nem érti,csak a nemverbális jeleket érzékeli......
Jó dolog a pozitív nevelés,de sajnos az életben nem csak ilyen hatásokkal fognak találkozni,hanem kőkemény szabályokkal és a szocializációnak pont az lenne a lényege,hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba,ami most sajnos olyan,amilyen.Ezalatt nem a végletességet értem,csak azt,hogy meg kell tanulni nekik szabályokhoz alkalmazkodni,persze nem a végletesséigi értem ezt...Tehát NAGYON FONTOS a pozitív megerősítés,de csak azt alkalmazni nem elég....

Lehet,hogy egy kicsit összevisszára sikeredett ,amit írtam
Kicsit fáradt vagyok ...

Sziasztok!

hiszti ről másképp

Sziasztok,

én is bejelentkezem. A mi kislányunk még csak 10 hónapos, úgyhogy gyakorlati tapasztalatom egyelőre elenyésző, de az életünket PD rendszerben éljük.

Iderakok néhány forrást az érdeklődőknek, a teljesség igénye nélkül. Személyesen eddig az első 4 könyvet olvastam és azokat mindenképpen nagyon tudom ajánlani. A yahoo levlistára már csak azért megéri feliratkozni, hogy az ember keresni tudjon az archívumban és egyéb anyagokban.

Zsanett
- Lotte lányunk 10 hónapos


Linkek

Pozitív nevelés mint az API 8 alapelvének egyike (angol): http://www.attachmentparenting.org/princdisc.shtml

API könyvek pozitív nevelés témában (angol): http://www.attachmentparenting.org/books/discipline.shtml

Jane Nelsen oldala (angol):
http://www.positivediscipline.com/

Magyar pozitív nevelés oldal (még alakulóban, Nelsen anyagok magyar fordítása):
http://www.pozitiv-fegyelmezes.hu/

Az 5-lépéses módszer (angol):
http://aolff.com/?page_id=6


Könyvek


Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
angol címe: How to Talk So Kids Will Listen & Listen So Kids Will Talk
by Adele Faber and Elaine Mazlish

Unconditional Parenting
by Alfie Kohn

Positive Discipline
by Jane Nelsen (with the caveot that her advice for
infants and toddlers is NOT AP)

Raising Your Spirited Child
by Mary Sheedy Kurcinka

Siblings Without Rivalry
by Adele Faber and Elaine Mazlish

Kids, Parents, and Power Struggles
by Mary Sheedy Kurcinka

Kids Are Worth It
by Barbara Coloroso

When Anger Hurts Your Kids
by McKay, Fanning, Paleg & Landis

Protecting the Gift
by Gavin de Becker

Parent Effectiveness Training
by Dr. Thomas Gordon

The Continuum Concept
by Jean Liedloff


Yahoo levlista (angol):
http://groups.yahoo.com/group/PositiveP ... iscipline/

haj haj ez az angol nyelv
na de csak belerázódom majd

Köszi a linket, Liv.

Amit eddig is tudtam: A hiszti kell a kisgyereknek ahhoz, hogy a rossz érzéseit feldolgozza. Meg szabad engedni neki, hogy hisztizzen, és nem szabad magára hagyni, szüksége van akkor is szerető szülőre.

Ez a hozzáállás segített engem a kettő- és hároméves korban. Jön a hiszti, vele maradok, egy idő után karomba borul, és minden oké.

De mostanában annyira elhúzódik a dolog, és nem jön hozzám, hanem követeli továbbra is azt, ami látszólag kiváltotta belőle. A fentiek miatt nem szeretem neki azt mondani, hogy hagyja abba, nem akarom hogy elnyomjon valamit, ami ugyan kellemetlen, de alapjában véve nem rossz (félelmek, bánat stb). Csak éppen nem jut el az utolsó szakaszba, nincs bezárás (closure magyarul?). Én meg húsz perc után már kiabálok vagy fenyegetőzöm. Ááá. (Igen, az imént szaporodott az esetek száma eggyel.)

Elmélyülök a cikkben, és kitalálom, hogyan vonatkoztatható ez egy négyévesre

anyapocJó dolog a pozitív nevelés,de sajnos az életben nem csak ilyen hatásokkal fognak találkozni,hanem kőkemény szabályokkal és a szocializációnak pont az lenne a lényege,hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba,ami most sajnos olyan,amilyen. Ezalatt nem a végletességet értem,csak azt,hogy meg kell tanulni nekik szabályokhoz alkalmazkodni,persze nem a végletesséigi értem ezt...

Azt hiszem sokan félreértik a pozitív nevelést ilyen tekintetben. Ez a módszer nem csak a pozitív megerősítésről szól, és nem azt jelenti, hogy nincsenek szabályok. Sőt. Pont abban segít, hogy a gyereknek segítsünk úgy alkalmazkodni a szabályokhoz, hogy közben tiszteletben tartjuk őt, mint személyt, és segítünk neki, hogy fel tudja dolgozni az érzéseit. Számomra az egész pozitív nevelés lényege, hogy ez nem pusztán egy gyereknevelési módszer, hanem ha úgy tetszik, egy világnézet, hozzáállás. Hogy a gyereket nem "megnevelni" kell, hanem teljes értékű (de még alakulóban levő) személyként kezelni, és segíteni, hogy megtalálja a saját útját/hangját és elboldoguljon az érzelmeivel. Ami az én szememben gyakorlatilag annyit tesz, hogy ugyanazzal a tisztelettel kell vele bánni, amivel egy felnőttel is bánunk, az elvárásokat pedig az életkorának megfelelően kell beállítani. Eleve ne csináljunk olyat/mondjunk olyat egy gyereknek sem, amit magunk sem szeretnénk visszakapni/hallani. Nekem a kézreütés is eleve ki van zárva – én sem tűrném el senkitől, hogy engem megüssön, akkor a gyerekem kezére miért lenne szabad ráütnöm? Ugyanígy nem szeretnék olyan feltételes szerkezeteket használni, amiket aztán nem szívesen hallanék vissza a gyerekem szájából pár év múlva (pl. "de anya, ha nem jöhet most át a barátnőm játszani, akkor legközelebb és sem hagyom, hogy te nyugodtan beszélgess a te barátnőddel") Anyapoc, te nem félsz ilyesmitől?

Nagyon sokszor hallani azt az érvet, hogy a gyereket fel kell készíteni a valós életre. Erre azt szoktam kérdezni, hogy amikor valaki ráüt/rákiabál/megbünteti/kiküldi a szobából/stb. akkor azt azért teszi-e, mert ott abban a helyzetben végiggondolta, hogy ezzel segíti a gyerek későbbi beilleszkedését/élethez szokását. Vagy csak nincs jobb ötlete vagy éppen csak elfogyott a cérnája. Ezt ki-ki magának tudja megválaszolni.

Katica: Csak egy tipp. Nem írod, hogy fiú-e (vagy csak nem látom), de a yahoo listán rendszeresen fel szokott tűnni a 4 év körüli kezelhetetlen időszak, és állítólag ilyenkor fiúknál van egy tesztoszteronhullám, amitől teljesen kifordulnak önmagukból. Itt is említik: http://www.preschooldirectory.co.uk/adviceboys.html Ez ugyan nem megoldás az egyes helyzetekre, de talán segít elfogadni a dolgot, sokszor már attól is jobb lesz – már ha fiúról van szó.

Mi még nem tartunk a hisztinél, de az az érzésem, lesz benne majd bőven részünk....

Egy mesekönyv jutott eszembe, nem tudom, ismreritek-e. http://www.bergjudit.hu/hiszti/mesek_hmesek.html
Csak sajnos most nem működik a meseletöltés.

Livi, hogy csináltátok a lemászás megtanítását? Mindig megfordítottátok, mikor az ágy széléhez ért, vagy hogy? Tegnap du. ugyanis Bobónak is megvolt az első leesése

de a felnőttmesét el lehet olvasni

Köszönöm a segítséget! Nálunk a mászás nem gond, egyedül nem akar a babó lemászni, ha mégis, akkor figyel és kér segítséget, ha valamiért nem sikerül. Ő egy kolerikus kisgyerek: mindent kipróbál és addig gyakorolja, amíg sikerül neki. Így a fel-le mászás jól megy szerencsére.
De a huncutkodás közben leesés az félelmetes! Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, legalábbis nem reagálni ijedten: kétszer esett le közben... szerencsére már nem üti meg olyan nagyon
magát, mint régebben, de én meg a félelmeim...

A pozitív nevelés nagyon fontos nekem, én egy abszolút negatív családban nőttem fel, folyamatos tiltás és negatív reakciók: persze, én megmondtam, állandóan csak tönkreteszel mindent, már megint mit csináltál és a többi... sajnos most ismét a szüleimnél lakunk egy ideje, így állandó konfliktusba kerülök, nagyon kell figyelnem, hogy ne ők "szóljanak ki belőlem" egy-egy alkalmommal, ha valami gáz van.

Ezt most csak azért írtam le, mert feltehetőleg mindannyian hordozunk ilyen negatív tanult dolgokat a szüleinktől és sokszor - nem tudatosan - eluralkodnak rajtunk. Azt gondolom, hogy párhuzamosan kell haladnunk: egyrész hasznos tanulni a pozitív nevelést, másrészt viszont a saját "hozott anyagunkat" is fel kell térképeznünk, hogy ne a beidegződések hassanak, hanem a tudatosság.

Zsanett,
egy 'tomboy' kislanyom van

hiszti és GD-megint

Sziasztok,

Megnéztem a hisztismesés linket (Berg Judit) a hisztis meséket tényleg nem lehet letölteni de egyik-másik mesét le lehet tölteni és azok is nagyon jók!

laura

Sziasztok!

Nagyon tetszik a téma és amiket írtatok! Zsófi kislányom a héten lesz 10 hónapos. Tündéri, minden lében kanál kiscsaj, aki már akkor felsírt, amikor még csak a buksija volt kint és azóta se áll be a szája. Ráadásul rettentően tudja, hogy ő mit akar. Én is nagyon igyekszem a pozitív nevelésre. Szerencsére a férjemmel alapból úgy állunk hozzá a dolgokhoz, hogy a veszélytelen dolgokat hagyjuk hagy csinálja hisz ez a dolga. Pl. nálunk a kuka úgy lett megoldva, hogy kifertőtlenítettem, tizsta szemeteszsák, és csupa olan dolgot raktam bele (szemetet), mint tejesdoboz, tejfölös doboz, újságpapír.. amit nyugodtan kipakolhatott, még meg is kostólhatott. Volt egy hihetetlen boldog fél órája velük, és azóta nem érdekli.

Kat_ica, beszélgettél már a kislányoddal erről a hisztiről. Úgy értem utólag leültetek és próbáltátok együtt kibogozni, szavakba ölteni, hogy mit is érzett, gondolt akkor?

Nálunk a pelenkázással van a gond. Nem marad egyhelyben és képtelen vagyok ráadni a pelenkát, amitől sokszor kiborulok és már nem bírok nyugodt, higgadt maradni. ilyenkor inkább kimegyek kicsit, de azért előfordul, hogy rákiabálok, meg árad belőlem az ideg.

Zsófi mellett nincs időm olvasgatni, írogatnátok miket olvastok azokon az oldalakon?

köszi!
Sziasztok
Ewa

Zsanett

Nem félek ilyesmitől. Szt amit Te példaként említettél,nem tartozik egy kategóriába azzal,amit én említettem.

Livi,
Hiányzik a rajzról az a rész, amikor szemkontaktus, kézfogás, és kislány tovább üvölt Nálunk ez van, mielőtt arrébbmegyek, majd kiborulok. Van még mit javítani ezen a szupererőn.

Ewa,
Ööö, nem Arról beszélgetünk, hogy miért kiabáltam, illetve én mit gondolok, hogy ő érzett. Így leírva vicces. Jó, hogy felhoztad!

Tapasztalatból kiindulva, szerintem egy-két hét múlva eljutok odáig, hogy már nem agyalok ezen, nem foglalkozom a nemkívánatos viselkedéssel, feltétlen szeretettel fordulok felé... és egyszer csak észreveszem, hogy már nem is csinálja.

a megemelem a hangom módszer nálunk is nagyon működött. igen ez még nem az ordítozás, egyszerűen csak érződik a hangszínen. Olyannyira érződik, hogy amikor a lányom elkezdett mászni és szétszedni a lakást és tiltott helyre tévedt, egyetlen nyomatékos nem-től elsírta magát szegénykém. finomítottam is a dolgon, legtöbbször elég volt csak hümmenteni egyet.
úgy látom ez akkor működik jól, ha tényleg csak azokban a nagyon ritka helyzetekben használjuk.
ma már persze nem mindig elég egy nyomatékos nem, hisz bőven a dackorszakban járunk. és hát egyre többször akar olyasmit, amit akkor, ott nem lehet. én ilyenkor mindig ölbe veszem és elmagyarázom neki, hogy miért nem lehet amit kitalált, esetleg mit lehet helyette, vagy mikor lehet majd. ott még sír egy kicsit a dolgon aztán amikor látja hogy kitartok az álláspontom mellett kéri a cumiját (Hana nagy cumista) vagy valamit és megnyugszik. néha még el is ismétli, hogy akkor miben is állapodtunk meg. ha ilyenkor elutasítaná a testkontaktust, meg lennék lőve. Bár nála a cumi mint jollyjoker mindig ott van.
apjával persze megcsinálja, hogy nem érhet hozzá, mert anya anya csak anya. ő ilyenkor egy idő után kiviszi a mosdóba és szelíden megmossa hidegvízzel az arcát megtörölgeti az orrát. a mosdóig még sikítozás és rugkapálás megy, de általában már egy lehiggadt gyerek jön ki az ajtón

a kézre csapás viszont nálam se fér bele. épp azért amit Zsanett leírt.
akkor már inkább ordítok (én egyébként ordítós mintát hoztam otthonról).ezzel ugyan nem érek el túl sokat, de legalább én lehiggadok.
olyat is szoktam hogy még cérna szakadás előtt figyelmeztetem, hogy türelmetlen vagyok és ordítani fogok. érdekes módon sokszor hat.
ha olyan helyzet áll elő, hogy tanácstalan vagyok vagy fáradt ahhoz, hogy mindent toleráljak, olyankor gyakran én is arrébb megyek. és csak nézek ki a fejemből. aztán mikor már kezdenek elszállni az afféle gondolataim, hogy: mindjárt agyon csapom, akkor térek vissza.

Ewa, ez a pelenkázás mizéria nagyon ismerős. Hana magyjából annyi idős volt mint a lányod amikor ez előjött. Teljesen kész voltam, mert csak brutál birkózások árán lehetett pelenkázni. Ami esetleg működhet, hogy tartasz a pelenkázónál olyan számára nagyon érdekes tárgyat ami őt nagyon izgatja, de szigorúan csak pelenkázás alatt kaphatja meg.
A másik, hogy nem csak felkapod és viszed pelenkázni, hanem előre közlöd, hogy mi fog történni, hogy ne érje váratlanul. Én ezt most is alkalmazom, folyamatosan tájékoztatom a kiscsajt, hogy mi fog történni. Általában már egy lépéssel előtte. pl: Hana, nagyon pisis már ez a pelus. Elmosom ezt a két bögrét és aztán kicserélem.

Indi, jó hogy felhoztad ezt az otthonról hozott minta témát. Nekem az az egyik legnagyobb félelmem, hogy majd úgy csinálom mint anyukám. Pedig nagyon más viszonyt szeretnék a lányommal.
A legrosszabb, hogy a mi lehetetlen viszonyunkat, Hana is látja és ha én másképp is bánok vele, azt a mintát is beépíti majd.
Még nagyon jól emlékszem gyerekkoromból, hogy anyukám se beszélt valami kedvesen az ő anyukájával. Hátborzongató, hogy mennyire öröklődnek ezek a családi viszonyulások. Jó lenne megszakítani a láncot.

Indi: én is frászt kapok, mikor meghallom anyámat a saját hangomon...jaj, nagyon kell igyekezni, hogy ez ne legyen így!

Nálunk a "súlyos vétségeknél" apa szokott fegyelmezni, sosem ideges és sosem kiabál (elefánttürelme van), de attól a hangtól még az én gyomrom is megremeg...persze rögtön összeborulnak, szent a béke, én meg csak sóvárgok, hogy bárcsak nekem is ilyen könnyű lenne!

Katica: háát, sajnos még nincs ötletem más, Nóri MÉG nem hisztizik.

sziasztok!

Anyapoc és mindenki a pozitív nevelés lelki hatásáról lehetnek viták, de szerintem egy óriási előnye mindenképp van, mégpedig hogy MI is és a gyerek is meszokjuk és megtanuljuk, hogy mindent meg lehet beszélni, minden érzést szavakba lehet önteni és akkor már könnyebben lehet segíteni is, hogy anya mindig ott van/lesz és meghallgat, próbál megérteni, ami remélem serdülőkorban nagy segítség lesz.

negatív szülői példa: az már egy biztos előrelépés, hogy felismerjük milyenek nem akarunk lenni és törekszünk rá. vicces, de egyszer, amikor nagyon mérges voltam a férjemre, akkor leírtam egy papírra, hogy "a férjem hülye, de én nagyon szeretem" és visszaemlékeztem a megismerekdésünkre és már jobban is lettem. azóta is, ha haragszom, akkor előveszem a papírt és sokszor segít. (persze nem hülye, sőt egy rendkívüli férj, csak amikor haragszok akkor mindenki hülye).

Savitri: ezt az előre mondom módszert kipróbálom, mert a játékkal is csak ülve hajlandó játszani

Kat_ica: ez a legklasszabb az egészben, amikor már teljesen kiborulunk valamitől, és utána egyszer csak már nevetünk az egészen azért írd meg, hogy ez a kibogozós beszélgetés működik e?!

zt az előre mondom módszert kipróbálom

Ewa, az 5-lépéses módszer (van hozzá a link az első megjegyzésemben) is erről szól, érdemes elolvasni. Először szólni, aztán mégegyszer szólni, aztán ha nem megy, akkor segíteni.

Azért írtam én is, hogy inkább általános hozzáállásnak tekintem a pozitív nevelést, mert annyi pluszt ad az ember életéhez - többek között a szülőt is megtanítja arra, hogy kommunikáljon. Én is hajlamos vagyok arra, hogy magamban már kitaláltam, hogy mi hogy lesz, és elfelejtem hangosan kimondani, aztán csodálkozom, hogy mások miért vannak lemaradva. Úgyhogy Lottéval tudatosan mondom már az elejétől, hogy mit csinálunk.

Szerintem Savitri módszerei valszeg a legjobbak krízishelyzetekben: ha az ember már csak kiabálni tudna, akkor tényleg ki kell lépni a helyzetből, ha van rá lehetőség. (Ez is olyasmi, ami nemcsak a gyereknevelésben igaz.) Teljesen normális, hogy a gyereknek is elmondjuk, hogy most elfogyott a cérna - pont így tanulja meg majd ő is verbalizálni a saját érzéseit.
A pozitív nevelés egyik alapeleme amúgy a "scripting", azaz hogy segítünk a gyereknek szavakba önteni a gondolatait, főleg amikor még kicsik és maguktól nem sikerül nekik. "Látom, hogy mérges vagy, mert ...", "én is nagyon mérges lennék, ha ...". Gondolom ez persze leginkább akkor működik, ha az ember tényleg bele is éli magát, és mintegy együtt mérgelődik a gyerekkel. Nálunk mostanában kezdődnek a frusztrációk, és én is mondom vele együtt, hogy "irgumburgum, de mérges vagy", ettől általában máris felderül, dehát ez még csak 10 hónap, hisztitől még elég távol van. De ki tudja, talán már most is érik az, hogy kimondjuk a dolgot, és jobb lesz tőle.

Katica: A "Beszélj úgy..."-ban vannak jó tippek hisztikhez is - tényleg érdemes elolvasni. Legalábbis azt hiszem, ott olvastam pl. olyanokat, hogy adni papírt és tollat, hogy rajzolja le, hogy mennyire mérges. Persze mindezt úgy, hogy közben te kimondod, mindig ez az alap.

sziasztok,
most keveredtem ide, mar kevesse fog az agyam, csak ket ropke dolog:
1. Liv, nalunk is van, h Apa nehany fulbe-suttogott szava megoldja a szitut, amit en mar hosszu percek ota keptelen voltam: vad sirasbol hirtelen csond lesz, es minden ok. na ilyenkor csendben elvonulok, h emesszem a dolgot (egyebkent mar en is kiprobaltam ezt a suttogosdit, de nekem nem mukodik: asszem nem sikerul eltalalnom a megfelelo hangszint... )
2. Zsanett, ezt a "segítünk a gyereknek szavakba önteni a gondolatait" az Erzelmi intelligencia konyvben olvastam eloszor, mint nagyon fontos es hasznos dolgot az erz.int. kialakulasahoz

azt hiszem, ide lassan jegyzetelni jövök...

Na, kezd alakulni az a super-power Nagyon örülök, hogy felvetettem a témát, és a válaszoknak is. Jobban átgondolom így, hogy mit és miért csinálok. Tegnap sikerült türelemmel végigülni a vihart. Szándékosan vigyáztam arra, hogy ne merüljön fel bennem a gondolata sem annak, hogy most már csendet szeretnék. A hatás: tíz perc alatt lecsillapodott. Ezen kívül előállt saját ötlettel, nem én javasoltam neki alternatívát.

Ewa,
A beszélgetés is megvolt. Ahogy Zsanett írta, még nincs neki saját szókincse arra, hogy mit érez. Azokat a szavakat ismételte, amiket én a hiszti közben mondtam neki (ezt máskor is szoktam csinálni): csalódott, szomorú, mérges. "És utána felvidultam, mert eszembe jutott, hogy felhívhatom apát!"

Sziasztok,

megmondom őszintén eddig jó messzire elkerültem minden gyereknevelős könyvet, és elméletet. Illetve még a nagyfiú kicsikorában vettem egy altatósat, elolvastam, és akkor úgy döntöttem, hogy ilyen marhaságot soha többé nem teszek (naná, hogy a hagyjuk sirni és menjünk vissza x perc múlva fajta volt....). Ennek megfelelően még nem találkoztam a pozitiv nevelés elmélettel sem.
Viszont ez tetszik.

Gyorsan kérnék is gyakorlati jótanácsot. Ha hülyeséggel jövök, nyugodtan küldjetek el a francba
Hogyan tudtam volna elkerülni a 3 évesem orditva fegyelmezését ma reggel. Az eseménysor: visit, mert nem akar felkelni, vigyem neki oda az ágyba a reggelit, kiudvarlom az ágyból nagynehezen; visit, mert reggelire nem jó a kukoricapehely, amit már elkészitettem, de nem tudja mit akar; egyezkedés, oké jó lesz a tojás; megcsinálom, (közben a kicsit átpelenkázom, megszoptatom), leülünk végre reggelizni, ő a tojást, én a pelyhet; visit, hogy ne egyem meg az ő reggelijét, jó cserélünk, reggeli kipipálva; elkezdünk készülni, mert időre megyünk, adom rá a ruhát, visit, hogy nem azt a pólót akarja felvenni, de másik sajnos nincs, mert minden használható cucca koszos; közben a kicsi is rázendit, mert rá a reggel során minimális figyelem jutott; na ekkor szakadt a cérna....

Ilyenkor, amikor ennyire nem hajlandó együttműködni, én érzem, hogy kúszik bennem egyre feljebb és feljebb a feszültség, és azt is tudom, hogy azonnal robbanni fogok. És sajnos ilyenkor engem egy kiadós orditozás lehiggaszt, nyilván ezért is csinálom. Viszont szegény kisfiút nagyon megrémiszti. Nem szeretném ha felnőttkorában ezért kellene majd pszihológushoz járnia....

Szóljak neki, hogy kezdek mérgesedni, jó lenne, ha nem ellenkezne? Igazából azt hiszem ezt nem értené. Vagyis azt értené, hogy anya ideges, de azt nem értené, hogy mit nem csinál jól. Hiszen ő tényleg nem azt akarja enni reggelire, amit én kitaláltam neki (ja, hogy később mégis.... de még ez is őszinte). És ő tényleg nem akarja azt a pólót felvenni, mert amikor a múltkor az volt rajta, szúrta a nyakát vagy mittomén (persze elmondani nem tudja). És elhiszem, hogy nem akar felkelni, mert az ágyban hempergés van, játék van, szeretgetés van, utána pedig kezdődik a taposómalom, az ezt csináld-azt csináld, és a kis mágikus agya még azt hiszi, hogy a helyzet kulcsa az ágyban maradás.

Tudom, hogy valahol az alapoknál kellene máshogy csinálni. Pl nem elvárni egy 3 évestől, hogy tudja, mit akar reggelizni. De valamit azért csak elvárhatok tőle?
Tényleg, mit lehet elvárni egy 3 évestől????

A szakirodalmat pedig elolvasom

o

Ja még annyi akartam irni, hogy ugyan gyereknevelős elméletekben nem vagyok járatos, de anno a kutyanevelésben kicsit beleástam magam, és hű de érdekes, ott is feltalálták a pozitiv nevelést nincs új a nap alatt
hmm, tulajdonképpen az ott tanultakból elég sokat alkalmaztam is a gyereknevelésben, de az csak kb 2 éves korig működik, onnan a gyerek rakétasebességgel hagyja el a kutyák szinvonalát.

Indi feltett nehany kerdest a hordozokendos topikon cc-vel kapcsolatban. ha nem baj, athoztam ide:
Viszont ezzel kapcsolatban én is kérdezek: mi a helyzet a többedik gyerek esetében? Kicsi rajtam, másik hol és hogyan? És ha három, vagy több van? Értitek, higy nem kötözködni akarok, ugye? Persze a nagyobbaknak már kevesebb testi kontaktusra van szükségük, de ha igénylik, ti hogyan oldjátok meg (már ha a CC-nél maradunk)?

az tuti, h indianeknal nem jellemzo az egykeseg, szoval ok biztos, h megoldjak
eloszor is a babakat csak addig hurcolasszak allandoan, amig nem kezd el kuszni-maszni. akkor leteszik es max csak odebb viszik, ha kell. tehat ujra van egy szabad hatuk egy kicsinek es ket szabad kezuk a nagyobbaknak . aztan: ok egymasra odafigyelo, egymast segito kozossegben elnek, nem egy embernek kell odafigyelni az osszes gyerekre... pl. a nagyobb gyerekek is reszt vesznek a kisebbek "dajkalasaban" (ahogy novekednek, kialakul bennuk ez az odafigyeles - tehat nem "parancsszora", hanem onkent teszik), mikozben ok maguk tovabbra is a naluk idosebbektol tanulnak. aztan: a mar jarni tudo gyerekek nem igenyelnek szigoru felugyeletet, nem szaladgalnak el szanaszet, reszt vesznek a felnottek mindennapjaiban egyeni szintjuknek es kedvuknek megfeleloen. stb. nekem nem ugy tunik, h ugyet csinalnanak ebbol a kerdesbol ahogy egy csomo masbol sem (pl. nem attol es akkor kipihentek, ha vegigalusszak az ejszakat: felebred az egyik, mert eszebe jutott vmi, elmeseli a tobbieknek, nevetnek egyet, es alszanak tovabb...) egesz masmilyen ott az emberek hozzaallasa altalaban (pl. nincs kulon szavuk a munkara; a kellemetlennek (v akar veszelyesnek) tuno helyezetekben is kepesek "viccelodni" es nevetni), es a gyerekekhez is persze...
hogy ebbol mit lehet atultetni egy egesz mas kulturaba, na az egy jo kerdes. nyilvan nem lehet egy az egyben, es erosen egyen fuggo, ki mennyit es melyik reszet tudja megvalositani... de en nem erzem teljesen remenytelennek

ooo... hat asszem nem valaszoltam egy kerdesedre sem, majd nehany ev mulva, jo?

ja es meg vmi:
Liedloff nem gyozi hangsulyozni (vegig a konyveben) a kezdeti (szuletestol a kuszas-maszasig) allando egyuttlet (testi kapcsolat) jelentoseget (ha nem az anyan van a baba, akkor vki mason)! szinte az osszes kesobbi viselkedes gyokeret innen eredezteti, erre epul minden. itt alakulnak ki olyan alapveto erzesek, mint az on es mas emberek iranti bizalom; annak az erzese, h az ember alapvetoen jo, es ilyennek is tekintik; h eredendoen szocialis leny...
es aztan a tovabbiakban meg ezektol fugg, hogyan viszonyul a szuleihez, a tarsaihoz, a testvereihez, a szabalyokhoz, a mindennapi teendokhoz... az elethez
nemtom, mennyire van igaza ebben a kezdeti hordozas-kesobbi viselkedes osszefuggesben, de ez az indian-szokas egyaltalan nem megvalosithatatlan. nem igaz?

hát én is még képzetlen vagyok a témában, de ez a reggeli jelenet nagyon ismerős
Hana ráadásul olyan, hogyha nincs olyan az asztalon ami szerinte finom, inkább nem eszik. Akár egész nap ezzel még nem is lenne olyan nagy gond, csak hát éhes és ettől óráról órára kezelhetetlenebb lesz. Amikor már végre megtanult egy picit beszélni, szinte állandó evés körüli hiszti volt, hogy nem jó, onnan(hűtőre mutat) valamit. Egy ideig csináltam, hogy akár egy órán keresztül is ugráltam körülötte, kipakoltam az asztalra a házban fellelhető összes élelmiszert, de nem ez hozta a megoldást.
Egyszercsak elég lett. Minden étkezésnél kb 3 félét kínálok neki, ha egyik se jó akkor nincs tovább, bármennyire visít. Meghallgatom mi a baja (éhes), kínálok neki megoldást, de nem a végtelenségig. Szóval Hana visít, én közben befejezem a reggelit/pelenkázást/akármit, aztán ha addig még mindig tart a kiborulás ölbe veszem, megmosom az arcát és mégegyszer elmondom neki, hogy ezek és ezek vannak reggelire, de ha nem akar nem kell reggelizni, a következő program ez és ez.
Nem mondom, hogy azonnal hozott megoldást és nem is szokott le teljesen erről, de mivel én döntöttem és határozottan és ugyanúgy kezelem a helyzetet, most már csak nagyon rövid ideig tart egy ilyen kiborulás.

Szerintem egy 3 éves még nem tud arról dönteni, hogy mit egyen és mit vegyen fel. Ha hiszti van az öltözésből, én általában 2 ruhadarabot mutatok neki amiből választhat, de azt nem engedem, hogy az egész szekrényt feltérképezze. Ja és ha még 2 darabbal is sokáig megy a huza-vona akkor az egyiket elrakom. Ilyenkor persze mindig az kell amit elraktam és megoldódk a nagy dillema. egyáltalán nem biztos, hogy jól csinálom(pozitív nevelés szempontból), de nálunk most ez teremt élhető körülményeket.

Orsko, igen, szerintem az segít ilyen helyzetben ha folyamatosan kimondod mit érzel. tehát nem csak akkor amikor elszakadt a cérna. Ez nem csak a gyerekeknek segít, hanem neked is. Mert ha megnevezed az érzelmet, már egy lépéssel hátrébbról látsz rá és kevesebb eséllyel ragad magával.


nekem egyébként nagyon nehéz az érzelmek kommunikálása, mert soha senki nem tanított rá, de hát gyakorolni kell, fog az menni.
és hát igen Hana se tudja még magától megfogalmazni mit érez, mindig azt mondja vissza amit a szájába adok. ez azért nagyon nagy felelősség.

nagyon örülök ennek a nevelési hozzállásnak, mert folyamatos önmegfigyelést igényel. és reméyneim szerint a gyerekeimet se intézem el annyival, hogy hisztizik és megvonom a vállam, hanem egy reinkább tudni fogom, hogy épp mérges, csalódott, szomorú, fáradt.
Az egyik legfájdalmasabb általános élményem gyerekkoromból, hogy minden problémámra közölték, hogy hiszti. Tulajdonképp elképzelésük sem volt, hogy mi a bajom, végig se hallgattak.

Most meg itt vagyok a feladattal, hogy megtanítsam ezeknek a csöpp kincseknek, hogy hogyan mondhatják el.
tök jó

sziasztok!

mivel még az én lánykám is csak 10 hós semmi tapasztalatom a nagyobbakkal, úgyhogy engedjetek meg egy kis elméleti okoskodást, amit cáfoljatok meg ha hülyeség vagy hosszútávon semmi jót nem hoz.
nekem javasoltátok az előre elmondom módszert pelenkázáshoz. az itt nem segítene??? bemegyek megszeretgetem a nagyobbat, hogy ébresztő, akár odaadok egy játékot is, hogy még van egy negyed órája lustálkodni, addig megcsinálom a reggelit, kikészítem a ruhát, amit ő az ágyból kommentálhat. letelt negyed óra után már szigorúan visítás ide-oda felkelés. a kajánál, ruhánál savrati módszerét csinálnám én is. meg ha van kedvenc, nálunk most a danonino, amikor semmi mást nem fogad el a 2.-3. evészetkor sem, akkor hozom azt, abból mindig eszik valamennyit.
a nagyobbat mindenképp bevonnám a kisebb körüli teendőkbe, sokmindenre megtaníthatja már ő, ami felelősséggel is tölti el és ettől fontosnak, nagynak érezheti magát. bár erről nem szólt a fáma, lehet így is csinálja orsko.

másfelől még azt is megpróbálnám, hogy megpróbálnám elterelni a figyelmét az öltöztetésről, evésről.. beszélgetnék vele, mi lesz aznap vagy a kedvenc játékkatonájáról, bármiről és a végén ott a kész gyerek. jó is lenne ugye nálunk egyébként ez beválni látszik. Zsófi utálja a fürdetés utáni macerát, öltöztetés, kenegetés.. így én éneklem és bábozom, az apja meg csinálja ezeket és így sírás nélkül, gyorsan elkészülünk. az etetés sem ment sehogy, mintha egy ventillátort próbáltam volna megetetni, Zsófi pedig Hudinit meghazudtolva menekült az etetőszékből. most mese nézés közben etetjük. így úgy eszik, mint a kisangyal. majd ha nagyobb lesz, önálló evésre tanítjuk, akkor vissza a konyhába, addig játékosan, amíg mi eszünk ő kanalazgathat, mazsolázik. a babakocsi is probléma volt, most háti hordozónk van. nem akarjuk, hogy ő legyen az úr, mi meg ugráljunk neki, meg azt sem hogy sírjon és rosszul érezzem magát. úgyhogy mindig keressük a kompromisszumot, ami mindenkinek jó. aztán majd látjuk, hogy mi lesz. az máris jó, hogy azért nagyjából béke van. vettünk bugyipelenkát (az egy álom!) amikor látjuk, hogy lehetetlen lenne a hagyományosat ráadni, akkor jön a bugyi és nincs szenvedés.

kiabálni, veszekedni meg nincs sok értelme, max. 25 év múlva egy hasonló fórumon ő is azt fogja írni, hogy csak ne úgy,m int az anyám kat_icánál is azt jött be, hogy nem aggódik rajta.

Recca Nagyon köszönöm a részletes választ! Hasznos és érthető. Persze a mi körülményeinkre lefordítva azért továbbra is fennáll a kérdés: itt van 2-3 gyerek és mindegyiket meg kell sezretgetni. 2 gyereknél oké, de a harmadiknak már se cici, se kar nem jut

Ewa Hát a tv, mint gyereknevelési segédeszköz nem igazán örvendetes... még csak mint figyelemelterelő sem.

Orsi jó kis probléma ez, szép kerek csomag Azt hiszem, túl sok választási lehetősége van a fiúcskának és ettől elbizonytalanodik - aminek simán lehet ilyen hisztis reakció a vége. Ha már eleve ott a reggeli az asztalon - és maximum 2 féle, ha mindenáron választani szeretnél - akkor gördülékenyebb a dolog. A ruháknál ugyanezt gondolom. A választás felelősségét a kisgyerekek nem bírják el, ha mi döntünk helyettük - és ez nem is merül fel kérdésként - akkor biztosaban állnak az őket körülvevő védőbástyák. Persze nem azt mondom, hgoy vegyük őket semmibe, de bizonyos dolgokban egyszerűen ne állítsuk őket választás elé, vagy csak minimálisan.
A kiabálás szerintem pedig rendben van, emberből vagyunk és a hitelesség fontosabb, mint a mindenáron "megőrzött hidegvér". Persze előre szólni, megbeszélni fontos. Ezt én is tanulom, igyekeszem mindig mindent előre elmondani. Azt is , ha az ordítás határán vagyok, még ha nem is verbálisan, de mégis "veszi az adást"

tv nincs, egyáltalán. dvd van - Vackor, Vizipók, Süsü.
Viszont örülök a kritikának!

olyan jó érzés, hogy mások is hasonló gondalotokon rágódnak mint én

amióta megszületett a második gyerekem, hát bizony elbizonytalanodtam a folytatást illetően (hát még a férjem). és nem azért mert annyira megoldhatatlan 2 gyerek, de erősen mélyvíz.
és akkor itt jön Indianyó felvetése, amin épp Iván születése óta agyalok, hogy az embernek csak 2 keze van.
a 3 vagy több gyerekes anyukák persze csak mosolyognak ezeken a felvetéseken, ahogy most már én se értem, hogy nem volt időm egyetlen újszülött mellett, amikor ezekkel a kicsikkel semmi gond nincs
de én most azon az álláspontomn vagyok, hogyha lesz még gyerekem és tervezhetek, akkor az egy kicsit később jön majd. Mondjuk mikor már Iván is óvodás.

én mindenhol azt olvastam, hogy egy anya szeretete csak több lesz a gyerekei számával. na ja. nekem azért sokkoló volt az elején amikor egyszerre két gyerek sírt és mindkettőnek csak anya kellett, hiába állt ott apa tárt karokkal.
de valahogy az a meggyőződésem, hogy el kell hogy férjenek az ölemben mind. Ha ketten vannak akkor ketten, ha öten akkor öten.

Recca, annyira jó hogy ilyen részletesen írsz a könyvről. Már már azon vagyok hogy nekivágok angolul az olvasásnak, de nem sok esélyét látom. Csak meg lesz már magyarul végre.

Indi, meg az jutott eszembe, h olvastam vhol, h termeszeti nepeknel (ahol hordozzak a babakat, aki akkor szopik, amikor akar - tehat akar orankent tobbszor is), a gyerekek kozotti atlag korkulonbseg 3,5-4 ev (a peteeres termeszetes "blokkolasa" miatt)! ha igy nezzuk: mire megszuletik a 3. gyerek, az elso mar 7-8 eves... ot mar nem kell lepten-nyomon olbe venni
szoval a nagyobb korkulonbsegnek megvannak a maga elonyei

Savitri, remeljuk (en mar nem birtam kivarni )

orskoiszen ő tényleg nem azt akarja enni reggelire, amit én kitaláltam neki (ja, hogy később mégis.... de még ez is őszinte). És ő tényleg nem akarja azt a pólót felvenni, mert amikor a múltkor az volt rajta, szúrta a nyakát vagy mittomén (persze elmondani nem tudja). És elhiszem, hogy nem akar felkelni, mert az ágyban hempergés van, játék van, szeretgetés van, utána pedig kezdődik a taposómalom, az ezt csináld-azt csináld, és a kis mágikus agya még azt hiszi, hogy a helyzet kulcsa az ágyban maradás.

Nekem az a kérdés merült itt fel, hogy az jó, hogy te elhiszed, meg tudod, hogy ő tényleg nem akar felkelni, de vajon ő is tudja-e, hogy te tudod/elhiszed? Mert az nagyon fontos, hogy tudja. Ahogy írod is, ha neki az ágyban maradás egyfajta menedék, akkor segíteni kell neki a felkeléssel. Persze azt megértem, hogy amikor az ember reggel sietni akar, akkor azt várja, hogy a gyerek együttműködjön. De lehet, hogy ha a felkelést sikerül úgy intézni, hogy végül önszántából (nem kiudvarolva) keljen fel, akkor utána a többi dolog is simábban megy.
Az első lépés szerintem az, hogy amikor látod, hogy nem akar felkelni, akkor elmondod, hogy látod és megérted. Valami ilyesmi: "Még álmos vagy, nincs kedved felkelni, szeretnél még az ágyban játszani." Utána mondani, hogy miért kell felkelni. "Ma nincs időnk játszani, mert XY vár minket (vagy ahova éppen mentek). Esetleg: emlékszel, tegnap este beszéltünk erről. (Nem szemrehányóan, hanem emlékeztetőleg.)" De ha van lehetőség, akkor úgy intézném, hogy először együttérzés, figyelmeztetés, aztán 5 perc, amíg tud játszani, tudván, hogy aztán fel kell kelni. Utána újra próbálni. Végülis az 5-lépéses módszer: http://aolff.com/?page_id=6

Mindez elvi alapon, mivel ilyen helyzetben még nem voltam a sajátommal.

Recca: mókás, pont elkezdtem írni, amit te is, aztán valahova elkavartam, most meg látom, hogy mit írtál. Az Our babies, ourselves-ben ír többek között ilyesmiről, a busmanoknál átlag 4 év, ami részben a szoptatás miatt van. Ott azt is írják, hogy az ősembereknél is valszeg 4 év lehetett az átlag, hogy legyen idő egyenként intenzíven foglalkozni a gyerekkel. De vannak természeti népek, ahol 2 év a különbség, mert egy idő után kevesebbet szopnak. Úgyhogy nem mindenütt olyan hosszú a szünet.
Egyébként mi is tűnődünk, hogy mi legyen, én leginkább a 3 év felé hajlok.

Sajnos még mindig kevés könyv van meg magyarul. Akarok egy oldalt indítani, ahol magyar összefoglalókat írnék. Recca és mások, akik olvastak angolul, lenne kedvetek beszállni? Én pl. nem olvastam Liedloffot még. Ha van valakiknek kedve és ideje, az írjon privit.

Köszi a hozzámszólásokat, sokat segit ez nekem. Tudjátok, az a vicces, hogy a baráti körben, más társaságban általában ilyenkor mindenki nagyon együttérző, és elmeséli, hogy ő mennyit és mikor szokott üvöltözni a gyerekével, és akkor én is jól megnyugszom, hogy ez a természetes, és tk teljesen jól csinálom. Nagy francokat Tényleg nagyon sokat segitetek, kicsit szemléletet váltok éppen....

Savitri,
olyan jó gyakorlatias dolgokat tudsz irni

Indi,
naigen a választás szabadsága... ezt jól elrontottuk próbálom nyesegetni, de már megvan neki az az élmény, hogy ő dönt, nehéz visszavenni.
Dini teljesen tipikus első gyerek, nagyon sokat foglalkoztunk vele, simogattuk az intellektusát, és a kis egoját. Okos is a lelkem, és nagyon verbális fajta, hatalmas aktiv szókinccsel, választékos fogalmazással. Ámde cserébe kissé csökevényes szociális készséggel van megverve... olyan űberokos fajta, vagyis mindenkinél mindent jobban tud és mindent jól megmagyaráz. Nem lesz neki könnyű az élet az oviban, iskolában.

Zsanett,
szerény tapasztalatom szerint 2,5 év a nagyon alsó határa a korkülönbségnek. Az én gyerekeim között ennyi van, ezért mondom. A 3 év sokkal biztonságosabb lett volna.

o

ez jó. én meg a 22 hónapot tartom alsó határnak. az én gyerekeim között ugyanis annyi van
de igény szerinti szopi így vagy úgy ha a természetre bízom, akkor bizony épp hogy15 hónap lenne köztük. pedig Hana az első évben szinte csak anyatejen élt, és éjjel is minimum 3 óránként szopizott.

Zsanett,
mi eredetileg kis korkulonbseget szerettunk volna. aztan a szervezetem ugy dontott, h nem (a fiam mar 2 eves mult, es peteeres meg nuku - tisztara mint a busmanoknal ). igy min 3 ev mar biztos lesz a tesok kozott. es egyre inkabb nem banom ezt (bar jo lenne, ha ennel azert sokkal tobb sem lenne...)
magyar osszefoglalok jo otlet! a Liedloff konyvrol van mar egy eleg jo osszefoglalo: ez

Recca, köszi ezt a linket!! Tessék, pontosan az áll benne, amin már hónapok óta gondolkodom, hogy le kéne írni valahova - hogy ez a modern világ leelőzte azt, ahol az ember érzelmileg tart az evolúcióban. El fogom olvasni a könyvet. Köszi!

orskozóljak neki, hogy kezdek mérgesedni, jó lenne, ha nem ellenkezne? Igazából azt hiszem ezt nem értené.

Én szoktam szólni. Például, ne haragudj, nagyon ideges vagyok, ez meg ez van, nem a Te hibád hogy kiabálok. Lehet, hogy háromévesen még nem értette, de fontosnak gondoltam kimondani, hogy belőlem jön ez az érzés, nem tőle. (Az én családomban mindig minden valaki hibája volt ) Vagy, ideges vagyok, MOST ezt nem tudom elviselni. Lehet, hogy nem jó, de legalább őszinte, és elkerülöm vele (szerencsés esetben) az ordibálást.

Írtad, hogy közben érzed hogy megy fel benned a pumpa. Talán ha szólnál neki mielőtt túl sok lesz? Akkor talán még megy nyugodtan a dolog.

Választás dologban a tapasztalatom. Kiskorában nem állítottam választások elé egyáltalán, úgy láttam az túl sok neki. Megcsináltam például a reggelit, de nem volt kötelező megenni, lehetett helyette mást. Kétszer nem főzök, én itt húzom meg a határt, de a hűtőből, konyhaszekrényből szivesen kiveszek még valamit. Legfrissebb korlátozás: miután leültem én is enni, nem szaladgálok neki Szólhat előtte vagy kiveheti magának ami kell. (Amióta nem szereti a kását, én meg gyakran azt ennék reggelire, muszáj eldöntenie, mit is szeretne. De most már idősebb is.)

Orsko,
még egy ötlet, nem emlékszem hol olvastam. Jókedvűen egyszer megemlítettem, hogy akkora a türelmem, mint egy görögdinnye. Aztán máskor, mikor nem volt olyan hú de jó kedvem, akkora volt mint egy narancs. Reggel induláskor, vagy amikor ő "rosszalkodott": mint egy szőlőszem, mazsola, stb.
Nem sokáig használtam, de akkor jól működött

kat_icarsko,
még egy ötlet, nem emlékszem hol olvastam. Jókedvűen egyszer megemlítettem, hogy akkora a türelmem, mint egy görögdinnye. Aztán máskor, mikor nem volt olyan hú de jó kedvem, akkora volt mint egy narancs. Reggel induláskor, vagy amikor ő "rosszalkodott": mint egy szőlőszem, mazsola, stb.
Nem sokáig használtam, de akkor jól működött

Szerintem ez is a "Beszélj úgy..."-ban van, vagy legalábbis ott is.

Akkor biztos ott olvastam en is Mar reg volt.

kérdés:
hogyan értetem meg a 2,5 évessel, hogy azt az ajándékot most nem ő kapta, azzal most hagyjuk egy kicsit a tesót játszani? hogy most nem őt hanem a másikat ünnepeljük?
egyáltalán elvárható ez egy ekkora gyerektől? vagy ilyenkor jobb ha ő is mindig kap valamit, a jó hangulat érdekében? Mi lesz majd a szülinapokon?

ráadásul őt is ünnepeltük és ő is kapott ajándékot, örült is nagyon, mégis a tesónak vett dömper miatt ment a nagy halál.
egyszerűen nem bírt saját magával. láttam hogy mennyire szenved.
pedig együtt mentek apával megvenni, a tesónak. vagy lehet ez volt a baj?