Kedves Szofi,
Én magam sem tartozom egyik oldalhoz sem igazán. Megkereszteltek, ún. vallásos nevelésben részesültem, voltam elsõáldozó, bármálkoztam, jártam rendszeresen templomba úgy 22 éves koromig, plusz egy fiatalokból álló vallásos csapatba (na ugyan ott a vallásról a legritkább esetben volt szó, kiránsdultunk, buliztunk stb.) Valamikor, késõ kamaszkoromban elveszett a hitem. Ma már úgy gondolom, sosem volt igazán. Belenõttem a szituációba, nem én találtam meg. Én a magam részérõl a mai napig "értéktelenebbnek" tartom a gyermekkori megkersztelkedést, a felnõtt fejjel valót sokkal jobbnak tartom. Hisz az saját tudatos döntés eredménye, nem pedig csak úgy belesodorták az illetõt az események.
A gyermekeink ezért nem is lettek megkeresztelva. Úgy érezzük a férjemmel, majd ha õ akar, akkor majd megkeresztelkedik, (vagy épp vízbe merítik vagy mittudomén) és él az általa választott vallás értékrendje szerint.
A szüleimnek ez nagyon nem tetszett. Apám rendszeresen belémrúg (képletesen) emiatt, örökösen könnyes szemekkel, némi színpadias pátosszal szóbahozza a témát, és kis pogáényoknak nevezi az unokáit. Az õ szempontjából talán igaza is van, csak azt nem veszi figyelembe, hogy õk az áén gyermekeim. Ahogyan õ annak idején szabadopn döntött az én megkeresztelésemrõl, én most döntöttem a nem-megkeresztelésrõl.
Hiszek abban, hogy a gyermek nevelése igenis, akármit mondunk, befejezõdik 15-16 éves korára. Utána már "csak" veled él, õ alakítja saját magát. És ahogyan én nevelem õt, remélem jól, aszerint fog majd õ élni, döntéseket hozni. Nem hiszem, hogy CSAK azért kellene elsõáldozóvá lennie, hogy majd 16 éves kora után, ha már nekem nem lesz olyan sok beleszólásom az életébe, mint addig, mégis legyen rá valami pozitív hatással. Nyilvánvalóan Te sem csak ezért akarod, hogy a gyermekeid elsõálsdozók legyenek, késõbb esetleg bérmálkozzanak, tudom én is
. Abszolút megértelek, csak azt hiszem, hogy CSUPÁN magától az elsõáldozástól nem lehet azt elvárni, amit leírtál. Ehhez bizony Te is kellesz, és az egész addigi hatásod a gyerkõceidre.
Nem tudom, lehet, hogy kötözködésnek tûnik majd ez az egész, amit írtam, becsszó nem volt szándékomban. Csak én is szándékoztam már jó ideje ilyen topikot nyitni, elsõsorban a szüleimmel való állandó, visszatérõ vita miatt - kíváncsi lettem volna, hogyan van ez más családokban. Engednek-e a szülõk csdak a békeasség kedvéért a nagyszülõknek, vagy hozzánk hasonlóan makacsul mennek a sajáét konok fejük után
.
Rita,
azt hiszem, téged nagyon sok bátntás érhet, mert hívõ vagy. Legalábbis ez tûnik át a sorok között. Én még az átkosban éltem vallásos életet, soha senki egy rossz szótr emiatt nem szólt rám. Nem hiszem, hogy aki hívõ, annak sokkal nagyonn megpróbáltatások vannak az életében - ugyanolyanok, mint mindenki másnak. És ha ezt plusz keresztként fogja fel, az máér az õ negatív gondolkodása... Gondolod, hogy aki nem keresztény, nem hívõ, az nem báénja meg soha, amit rosszul tett, soha nem próbál meg jobbá lenni? merzthogy ez írtad.
Attól tartok, megint vihart kavarok csak...
üdv
Zsóka