Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kislányom Agusztus 26.-án volt két éves.Már 1évesen beszélt.Mára szép tisztán,mondatokban beszélget.Lehetőségem lenne Angolra tanítani.Nem tudom eldönteni legyen vagy sem.Volt,vagy van valaki hasonló helyzetben?Várnék ötleteket.
Köszi:ERIKA
szherika
 
 


Szia!

Én csak olyt ismerek, aki eleve kétnyelvűnek nevelte a gyereket. Az apuka kubai volt, ő spanyolul beszélt a gyerekkel (magyarul nem is igazán tudott), anyuka magyarul. A gyerek tökéletesen beszélte mindkét nyelvet. Ugyan kicsit később kezdett beszélni mint a kortársai de akkor azonnal két nyelven, soha nem keverte, apához spanyolul szólt, anyához magyarul.- Nálatok ez már nem megy, sajna. Egyébként ilyesmin már én is gondolkoztam, de a hugom meg a sógor akik magyar szakos tanárok, lebeszéltek róla. Õk azt mondják, hogy előbb a magyar nyelvet kell tökéletesen megtanulnia, ami kb. 5 éves korra tehető, addigra szilárdulnak meg a nyelvtani szabályok, szerintük egyébként magyarul sem fog jól beszélni. (Nyilván itt összetett dolgokról van szó, nem egyszerű kis mondatokról). Úgyhogy ők azt mondták, hogy majd akkor kezdjük el a nyelvtanítást. Szerintem az is fontos hogy milyen jól beszéli a nyelvet az aki tanítja, ha nem tud tökéletesen akkor nem érdemes kezdeni.
Na jó, ennyi, biztos írnak olyanok is akiknek konkrét tapasztalatai is vannak, az többet segít.

Ditke
ditke62
 
 


Szia Erika,
Úgy van három kétnyelvű gyerekem, ahogy Ditke is leírta, csak nálunk a férjem anyanyelve az angol. De mivel itt élünk, itt járnak közösségbe, angolul nem beszélnek tökéletesen, még a legidősebb sem. Magyarul a saját korosztályuk szintjén igen. (De nem keverték, valóban.)

A korai nyelvtanításról kicsit más a véleményem, mint általában a magyartanároknak. A legritkább esetben fordul nálunk elő, hogy az angol nyelvtant használná valamelyik gyerek "nyersfordításban", hogy véletlenül beszélne helytelenül magyarul. Előfordult, de hihetetlenül ritkán. Másrészt azt sem hiszem, hogy 5 éves korra a gyerek "tökéletesen" megtanulja az anyanyelvét. Egy ötéves gyerek szintjén igen, de az messze van a "tökéletestől".
Figyelembe lehet venni azt is - a korai nyelvtanítás mellett és ellene is,- hogy iskoláskor előtt a gyerek nem fog írni, tehát csak hallás után tanul. Ez egy részről "nem elég hatékony", másrészről viszont felfogható úgy, hogy nem is idegen nyelvet tanítunk, hanem "zenét", az idegen nyelv zenéjét.

Ami énszerintem borzalmasan összezavarhatja a kisgyermek lelkét, az a nem következetes tanár. Itt a következetesség a nyelvhasználatra voatkozik, tehát legyen a tanár "native speaker", akinek a "lelke és a szelleme" és az egész gondolkodásmódja angol, (akkor is, ha esetleg beszél magyarul is valamennyire), vagy ha ez nem lehetséges, akkor sem szabadna kitenni a gyereket annak, amit egyszer magam tapasztaltam: felhívtam egy kétnyelvű óvodát, az óvónő társalgott velem magyarul, közben kiszólt a gyerekeknek, hogy menjenek kezet mosni-angolul. Namármost a gyerek nem érti, hogy a pedagógus miért nem önmaga, miért "hazudik", és ez bizonytalansággal tölti el, ilyen környezet nem kedvez a tanulásnak. Ilyen esetekben hall az ember olyanról, hoy "nem hajlandó megszólalni az x nyelven, pedig hát mindent megért". Mert az számára nem tiszta, nem "igaz".

Bocsánat, ha nagyon elvont voltam, és hosszú. És biztos beletiportam a kétnyelvű ovikban dolgozó magyar anyanyelvű tanárok lelkébe, ez az én véleményem.
h_szilvi
 
 

 
 

Sziasztok.

Köszi lányok,a válaszokat.Midkettőtöké elgondolkodtató.Majd beszélek a férjemmel is aztán eldöntjük mi legyen.Egyébként ez Helen-Door módszer amit a világon 17 órszágban alkalmaznak sikeresen.Csak angolul beszélnek,és a kisgyerekek álltal tanult tudott magyar szavak megfelelőjét tanítják angolul.Még azt megteszem hogy elmegyek a jövö héten,egy bemutató órájukra.Aztán meglátom.
Sziasztok:ERIKA
szherika
 
 


Azért ha elmentél a bemutató órára írnál róla? Kíváncsi lennék milyen! Köszi!

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Persze,írok majd róla.Neked mennyi idős a gyerkőc?Fiú vagy lány?
Szia:E
szherika
 
 


Nekem két lányom van, ikrek, 11 hónaposak, Petra és Csenge. Persze nekünk ez még korai, csak érdeklődés szintjén van a dolog, igyekszem gyűjteni az infókat. Egyébként ikrekkel állítólag még macerásabb, mert ők egyébként is később tanulnak meg beszélni mint az átlag. Valami ikernyelven gagyognak egymással. Az egyikük már mond néhány szót, a másik semmi értelmeset, de együtt nagyon jól "elbeszélgetnek", még nevetnek is néhaKép egymás dumáján.

Ditke
ditke62
 
 


Helló.

Hát nem irigyellek.Nekem néha Lili meghaladja,az erőmet.Van azért segítséged?Végülis a héten nem jutottam el a bemutató órára.Majd a jővő héten.Mennek már a lányok?
E
szherika
 
 


Sziasztok! Ez a téma engem is érdekel. Az én kisfiam is 2 éves múlt, és nagyon hamar kezdett el beszélni. Úgy vettük észre, hogy a hallása is nagyon jó, szóval én is elgondolkoztam ezen az angol tanításon. Egyelőre csak annyit csinálok, hogy amilyen mese DVD-nknek van angol hangja, azt csak úgy teszem be. És vettem egy angol gyerekdalos lemezt is, amihez van szövegkönyv. Hát ezeket hallgatjuk. A múltkor jött is, és közölte, hogy Mrs. Conelly. Tökéletes kiejtéssel.
Erika, merrefelé van ez a tanfolyam? Nagyon kiváncsi vagyok rá. Mesélj!
kimgus
 
 


Szia Erika!

Ált. egyedül vagyok velük, csak előre megszervezett időpontban van 1-2 óra segítség nagymami részről. Így szoktam meg, ki lehet bírni, csak vannak nagyon nyűgös napok, akkor kivagyok estéreKép meg mikor apa ügyeletes és egyedül kell fürdetni-fektetni. Az macerásKép.
Ha fogom a kezüket lépegetnek, Csenge már sokáig megáll kapaszkodás nélkül is, de ha el kell lépni, inkább leül. Nem is bánom, így is kész életveszély amit néha művelnek...

Ditke
ditke62
 
 


Sziasztok.

Kimgus:Neked,majd írok erről bővebbet a Soris topikban.

Ditke:
Gondolom,azért néha az az 1-2 óra is nagy segítség.Az biztos nem lesz egyszerű,ha elindulnak majd.Ti hol laktok? Kertes házban?
Nálunk,most roller mánia van.A tesóm vett neki egy rollert,és most egész nap azt nyúzza.Na meg engem...Csináltam róla egy csomó képet,mert olyan édes ahogy bénázik.Ma is annyit nevettem rajta,mert ma rájött a beszélhetnék.Egész nap csak csacsogott.De minden félét.A férjem is megjegyezte,hogy mostmár ez mindig igy lesz.Szóval itt is zajlik az élet.Most még kiélvezzük a jó időt.
Kellemes hétvégét kívánok.
Erika
szherika
 
 


Erika!

Köszi, nektek is!
Szerencsére kertes házban, debreceniek vagyunk. Nálunk a bébitaxi a sláger, Csenge ül rajta, Petra meg tolja. Hát igen, már itt elkezdődik a munkamegosztásKép

Ditke
ditke62
 
 


Szia Kimgus,

Valami hasonlora gondoltam en is, mivel nalunk sincs a csaladban idegen anyanyelvu. Mi a velemenyed hogy valik be ez a dolog? Bele kezdjek? Tudsz ajanlani DVD-t vagy zene musort? Nincs fent a neten mondokak mert en hiaba kerestem nem talaltam semmi hasznalhatot.

Koszi
Edina
foldike
 
 


Sziasztok.
Ditke,jól telt a hosszú hétvégétek?Gyerekek jól vannak?Hétfőn megyek az angol bemutató órára.Majd meglátjuk milyen lesz.Bővebbet akkor.
Sziasztok:E
szherika
 
 


Sziasztok!

Erika!

Köszi, eltelt. A halottak napja miatt kicsit rohanásban, ráadásul a férjem vasárnap dolgozott, de azért jól jött egy kis pihi. A csajok jól vannak, ráadásul mostanában egész jól alszanak nappal, de ezt gyorsan le is kopogomKép
Kíváncsi vagyok az órára, majd írj!
Lili hogy van? Nehéz egy kétévessel?

Ditke
ditke62
 
 


Sziasztok,
Én a német tanárommal beszélgettem erről a témáról, gondoltam ad majd valami tanácsot, főleg, hogy ő is kisbabát vár és talán foglalkoztatja a gondolat.
Szóval azt beszélgettük, hogy valóban úgy érdemes a picurokat taníttatni, ha igazi anyanyelvű tanár adja át az ismeretet. Ha a magyar angol tanárnak van egy sajátos magyaros angol kiejtése és a gyerek is ezt veszi át, az nem túl szerencsés. Egyszer az angol tanárom a suliban megkérdezte, hogy szerintünk mi a fontosabb. Több szót ismerni, vagy jobban hangsúlyozni. Õ a hangsúlyra voksolt, ugyanis hiába ismerünk egy szót, ha rosszul ejtjük ki, akor soha senki nem fogja megérteni.
Szóval ha a pici, aki issza az ismeretet, rosszul tanul meg hangsúlyozni, akkor lehet, hogy képtelen lesz ezen a rossz berögződésen változtatni.
Tudom, hogy óriási lehetőség egy picinek az idegen nyelvű oktatása, de vissza is üthet. Azon kívül ha magamra gondolok, én sem haltam bele, hogy nem tanultam ovis koromban angolul, és mégis megtanultam később.
Azért megmondom őszintén, engem is foglalkoztat a dolog, kíváncsi vagyok a bemutató órás beszámolóra!!
sziasztok
Cirmi
cirmogó
 
 


Sziasztok!

Erika!

Milyen volt az óra?
Képzeld, találtam egy angol tanításról szóló honlapot, kifejezetten gyerekeknek. Tulajdonképpen nem is tanítás, inkább olyan játszóház-féle, ahol angolul beszélnek, énekelnek, mondókáznak a gyerekkel. www.helendoron.com
Nem egy ilyen órán voltál véletlenül?

Várom a beszámolót!Kép

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Ez az,ezen voltam.
Nekem tetszett,és Lili is rögtön feltalálta magát.
Van egy kezdő táska az 9000 ft.Ebben vannak könyvek,meg cd.Ezeket a cdket kellene minden nap háttérzeneként halgatni a gyereknek.A foglalkozás,két évesnek heti 1x50 perc lenne.800ft/50 perc.Azt hiszem,hogy mi belevágunk.Csináljuk amig Lilinek látom hogy van kedve hozzá.Aztán majd meglátjuk.Szerintem nem vészes egy kétévessel.Csak az én csajom hozzászokott ahoz hogy mindig foglalkozva volt vele,igy most nem igazán tudja magát egyedül elfoglalni.És ez néha rossz.Ott egy csomó játék,de csak akkor érdekli,ha én is játszom vele.Egyébként,most megvagyunk fázva mindketten.Szedünk antibiotikumot is.Lili egész éjjel baromira köhögött.Szinte semmit nem aludtunk.Remélem,ti jól vagytok.Itt nálunk most virus van nagyon sokan betegek.
Szia:E
szherika
 
 


Szia!

Köszi a híreket! Közben én is elkezdtem itt érdeklődni, írtam a honlapon megadott címre, már válaszolt is afickó, majd megyek én is egy bemutató órára, csak én még picit később szeretnék. A csajok most 1 évesek, még nem beszélnék, legalább tavaszig azért várnék. Addig majd írj, hogy ti hogy haladtok! Közben az is eszembe jutott, a szemben lakó szomszédunk angoltanár az egyetemen, őt is megkérdeztem, mi a véleménye a dologról. Azt ígérte, eljön velem a bemutató órára, akkor élesben látja és többet tud mondani, de alapvetően szerinte nem rossz, bár azt, hogy tökéletesen fog beszélni a gyerek angolul, kicsit túlzásnak tartja. De gondolom neked sem ez a célod vele.
Egyébként jól vagyunk, szerencsére még nem vagyunk betegek. Ezért sem szeretném most elkezdeni, mert ha bekerülnének valami közösségbe, akkor tuti azonnal elkapnának valamit. Így télre nem hiányzik.
Jó éjt!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Mi ujság veletek?Mi már végre javulóban vagyunk.Kíváncsi vagyok,majd a szomszédod mit mond!
Ki kellene menni,egy órácskára Lilivel a levegőre,de nem nagyon fűlik hozzá a fogam.Pedig muszály lesz.Fáj a fejem,lehet hogy mostmár tényleg jön a vadhideg.Ma eléggé nyügi vagyok.De neked is biztos vannak ilyen napjaid.Ma ugy dontottem,hogy sztrájkolok,és nem főztem.Hoztam haza a Mc-donaldsból kaját.Már Lili is benyomat,egy sajtos hambit.Igy mosogatnom sem kellet.Ma lustizom.Neked a gyerkőcök mennyit alszanak nappal?
Szió:Erika
szherika
 
 


Szia!

A nappali alvás kb egyszer 30-40 perc, egyszer meg egy óra, hogy melyik délelőtt és melyik délután, az változó. És sajna nem is mindig egyszerreKép A rossz időtől előre félek, elég macerás a két gyereket berángatni abba a sok ruhába, mire felöltöztetem őket, totál leizzadok... Aztán meg a havas-jeges úton nem nagy élmény egy ekkora kocsival, úgyhogy nem hiszem hogy minden nap sétálunk majd. Bár akkor meg nehéz velük itthon, legalább a séta idejére nyugi szokott lenni. Én nem is főzök minden nap, ha van energiám, akkor igen, ha nem , jön a bébiétel. Nekem meg jó a tegnapi maradék is. Apa meg szerencsére nem válogatós, azt eszi, amit talál. Holnap lesz a csajok szülinapja, 1 évesek leszünk!!! KépKépMintha tegnap születtek volna. 1-2 hónapos korukban nem hittem el az állandó szoptatás-fejés-pelenkázás-nemalvás között, hogy hamar el fog telni, de tényleg így van!
Majd teszek fel szülinapos képeket (majd ha apa feltölti a gépre, mert én ebben elég béna vagyokKép )

Jó éjt!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!


Elöször is nagyon BOLDOG SZÜLINAPOT kívánok a csajsziknak.Várom majd a képeket.Én is teszek majd fel,persze apa segítségével,mert ebben én sem vagyok valami ügyes.Nekem Lili 1 órát alszi napközben.De ez 11 hónapos kora óta igy van.És sajna nekem még nem volt,egy átaludt éjszakám sem.De már beletörődtem.Vannak ilyen gyerekek.Hát ő pont ilyen.
Lesz buli a csajoknak?Már ugy értem hogy összejön a család?Mert nálunk ez sem egyszerű.
még mindig fáj a fejem.Ezt már nem hiszem el.Reméllem holnapra kialszom.Egyébként ilyenkor látja az ember,hogy megy az idő.De néha meg nem akar vége lenni egy-egy napnak.Lesz torta a csajoknak?
Na mára ennyi:Szia:E.
szherika
 
 


Szia!

2 éves elmúlt és még nem alussza át az éjszakát?! Nekem mindenki azt mondta, hogy addigra már átalusszák!! Merthogy még én sem aludtam át egyszer sem, a legjobb esetben is 4-kor felkelnek. Azt mondják, hogy ha majd nem szopnak, akkor nem is kelnek fel. De azért nem akartam még abbahagyni a szopit... De edig azt hittem, 2 éves korra elmúlik!
Na, jól letörtem.Kép Igaz, azt is hittem, ha majd 1 évesek lesznek, könnyebb lesz, hát eddig semmi változás. Pedig volt torta, tortaszétkenés, meg minden. Nincs nagy család, voltak anyósomék meg a szüleim és kész. A hugom meg ma jött. Képek majd egyszer... ha apa ráér. Ma este ügyel, talán holnapKép
Részvétem a fejfájás miattKép, remélem mire ezt olvasod, már elmúlt. Jön a hidegfront, a hétvégén még lehet, hogy hó is lesz.
Voltatok már angolon? (Úgy értem a bemutatóórán kívül.)

Szia!

Ditke
ditke62
 
 


Szió!

Nem biztos,hogy neked sem fognak aludni.
Az a lényeg,hogy jó volt a buli.
Képeket majd várom.
Férjed mivel foglalkozik?
Lányok jól vannak?
A havat,nagyon mondják.Kíváncsi leszek lesz e.
Az én csajomnak,mióta hideg van,nem nagyon tetszik a kintlét.Azt mondja,semmit sem lehet csinálni.Persze,mert az összes játékot,lehordtam a pincébe,hogy ne fadjanak szét.És ne utolsó percben keljen kapkodni.És persze,öltözködni sem szeret a hölgyike.
Angolon,még nem voltunk.Nincs most autóm,és hidegben babakocsival eléggé messze van.Apa meg sokat vidékezik,szóval nem tudom,lehet hogy a tél kimarad.
Szia:E
szherika
 
 


Szia!

A csajok köszönik jól vannak, és büszkén újságolhatom, hogy Petra megtette az első önálló lépését! Nemhiába, öregszikKép
Csenge még csak áll, akár játszik is allva a kezében levő dolgokkal, de ha el akar indulni leül és mászik. Majd biztos ő is elkezd már menni lassan, remélem akkor könnyebb lesz. Elég nehéz a két lurkót egyszerre cipelniKép
A havat én is várom, kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá a lányok. (Lehet hogy semmit?) Sétálni mi is egyre nehezebben indulunk, mire mind a kettőt felöltöztetem, totál elfáradok. Meg a csajok is utálják a sok ruhát. Csak itthon meg olyan nehezen telik az idő. Várom a nyaratKép
Apa sebész, állandóan dolgozik. Egy kollegám szerint a sebész felesége az az özvegy akinek még él a férjeKép vagy inkábbKép

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

A csajok köszönik jól vannak, és büszkén újságolhatom, hogy Petra megtette az első önálló lépését! Nemhiába, öregszikKép
Csenge még csak áll, akár játszik is allva a kezében levő dolgokkal, de ha el akar indulni leül és mászik. Majd biztos ő is elkezd már menni lassan, remélem akkor könnyebb lesz. Elég nehéz a két lurkót egyszerre cipelniKép
A havat én is várom, kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá a lányok. (Lehet hogy semmit?) Sétálni mi is egyre nehezebben indulunk, mire mind a kettőt felöltöztetem, totál elfáradok. Meg a csajok is utálják a sok ruhát. Csak itthon meg olyan nehezen telik az idő. Várom a nyaratKép
Apa sebész, állandóan dolgozik. Egy kollegám szerint a sebész felesége az az özvegy akinek még él a férjeKép vagy inkábbKép

Ditke
ditke62
 
 


Megvannak a szülinapi fotók, íme:

Kép

Kép

Jól vagytok?

Ma azt mondták a rádióban, hogy Sopronban már havazik!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Hát elvagyok ájulva a csajoktól!!
Óriási gratula.Jól sikerült csajok.
Na majd én is megsürgetem apát,kép ügyileg.
A havazást ne is emlegesd.
Ma egész nap nagytakarítottam,szóval hulla vagyok.De igy hogy már kész vagyok,nem bánom hogy reggel rávettem magam a dologra.Lilinek is nyugis napja volt szóval haladni is tudtam.
Hogy megy a menés a lányoknak?Nálunk Lili kapott hétfőn a tesomtól vasalódeszkát és vasalót,ugyhogy egész nap vasal.Nem tudom kitől látta,mert én UTÁLOK vasalni.Minden megcsinálok csak vasalni ne keljen.Szóval ha jön anyu akkor fél napig ő vasal.Holnap vendégeim lesznek,de vasárnap jövök.
Szia:E
szherika
 
 


Szia!

Én valahogy úgy vagyok a vasalással, hogy csak elkezdeni utálom. Gyűjtöm egy halomba, aztán mikor már végépp nincs mit felvenni akkor nekifogok, vasalok egy fél napig, de akkor már szinte élvezemKép
Nagytakarítás... jó lenne, de általában csak arra van időm, hogy elrámoljak a két gyerkőc után. Ha pl. a fürdőszobában kisúrolom a kádat, mosdókagylót, ilyesmit, akkor addig ott vannak mellettem és mire lenézek a földre, már kirámolták az összes fiókot (pedig már tényleg csak a legszükségesebbek vannak benneKép) aztán mire azt összepakolom, tuti leszedik az összes törölközőt meg kiguberálják a koszos pelenkákat a szemetesből... Szóval így lehet egy pár perces munkából egyórányit csinálni (bolhából elefántKép)
Meg nálunk az etetés után is kész nagytakarítást kell csinálni, a disznókra sértő, ha azt mondom hogy úgy esznek mint ők! Kétévesen tudnak majd maguktól enni? (anélkül hogy úgy nézne ki a konyha mintha atomcsapás lett volnaKép) Ráadásul újabban az a hülyeségük, hogy evés közben vigyorognak egymásra és elkezdik kifújni a kaját. Nagyon vicces... Ja, és az első szavaik közt volt a kutya, úgyhogy ahogy kint ugatni kezdenek (márpedig van belőlük bőven), szóval azonnal elkezdik mondani hogy kutya (Petrának csak "tya"), képzeld el ezt tele szájjal, főzelékkelKép
Azért néha nehéz kibírni röhögés nélkül, bár pár perc múlva már sírni tudnék.
Felénk egész jó idő van, hideg, de nem fúj a szél, süt a nap, hónak se híre se hamva, szóval ma is egész jót sétáltunk. (Pláne hogy itthon volt a férjem és nem nekem kellett mindkét csajszit öltöztetni meg nem én toszigáltam a babakocsit. Így duplán elég jó kis súlya van. Egyszer egy ismerősöm babáját toltam egy kicsit, ő nagyobb súlyú, de egyedül van, meg hát a kocsi is könnyebb, szinte szaladtam vele!
Na, megyek lefeküdni, mindjárt riasztanak a lányok!

Lilinek jó vasalást! Ha belejön a dologba esetleg rábízhatod apa ingeit isKép!

Jó bulit a vendégekkel!

Ditke
ditke62
 
 


Helló.

Megérkezett,nálunk a várva várt hó.Hurrá.
Lilivel voltunk kint délelőtt,nagyon élvezte.Igaz,kesztyűt nem hajlandó felvenni,és néha mondja,hogy anya lefagyott a kezem.
A buli jó volt,csak az utánna lévő romeltakarítás nem.A kajálás miatt ne izgulj nekem is ilyen "mókásan" evett Lili egy darabig.
De mostmár szépen eszik.De még igy is mindig van valami a földön.Ti mit vesztek a csajoknak karácsonyra?Tudom hogy nem könnyű az iker babakocsival egyszer próbáltam,még üresen is baromi nehéz.De legalább jó kondiban maradsz...
Te császárral szültél?Lilit tegnapig kötötte le a vasalás.Este már betette a játékos doboz aljára és mondta neki,hogy:Itt várjál rám tegnapig.Kicsit még fogalom zavaros a csajszi.Ez nálla azt jelenti,hogy most egy darabig nem fog vele játszani.Most a Minimaxról nézett ki,egy favonatot.Mindenreklámnál megkérdezi,hogy veszel nekem ilyet.Majd beszélek a Télapóvan.
Szia:E
szherika
 
 


Helló!

Remélem jól vagytok!?
E.
szherika
 
 


Hello!

Mostanában elég nehezek a napjaim. Apa elment valami konferenciára, úgyhogy totál egyedül vagyok, ráadásul holnap vendégek jönnek, úgyhogy takarítottam ezerrel-inkább romeltakarítás voltKép
Holnap mennem kell a postára is, utálok babakocsival bemászni, nem ilyen dupla kocsira tervezik ezeket a helyeketKép

Császáros voltam, pedig nagyon nem akartam, de Petra lett volna az első, ő fejvégű volt, Csenge viszont nagyobb volt és harántban feküdt, aztán mikor mindkettőnek elment a magzatvize, azt mondta a dokim, hogy úgy néz ki farral fordulna, akkor meg nem biztos hogy kiférKép, szóval csaszi lett. De a következőt spontán szülöm, ezt eldöntöttem! (Már ha apa beleegyezik egy következőbeKép)
Karácsonyra még nem tudjuk mit veszünk, szemezünk egy Micimackós hajóval (Azt hiszem Megablocks, építeni is lehet vele, meg remélem a vízbe is be lehet tenni), de még nem biztos. (Ha van valami tuti ötleted, amivel Lili 13-14 hónaposan imádott játszani, akkor várom!)Télapóra keménylapos leporelló könyveket kapnak, mert ami itthon van, azokon mindig összevesznek, tuti az kell ami a másiknál van. Remélem ha több lesz, jobban megosztoznak. Meg vettem egy könyvet, aminek műanyagok a lapjai, állatok vannak rajta (bár nem tudom melyik eszementnek jutott eszébe kékre festeni a nyulat meg zöldre a tigrist...), szeretném belőle megtanítani az állatokat. Csengének egyelőre minden állat kutyaKép
A játékok egyébként általában nálunk is hasonló sorsra jutnak mint Lili vasalója. Néhány napig elvannak vele aztán nem izgatja őket. Pedig rendszeresen elteszem egy részét, hogy ne legyen szem előtt, de mikor előveszem, csak néhány percig újdonság. Egyetlen tuti játékunk van, egy olcsó formaberakó, semmi sütifaló-beszélő-meg ilyesmi, csak egy henger, amibe bele lehet hajigálni a formákat, az egyik oldalát elhúzva meg kiszedni. Õk még úgy használják, hogy az oldala el van húzva és ott rakosgatják kifelé a formákat-csak győzzem visszatenni. Mindig én unom meg előbbKép Bár Petra már próbálkozik néha a formákat a lyukakhoz illeszteni, de még nem megy.
Az olyan jó lehet, ha már lehet velük beszélni. Most még csak találgatok, hogy ha rámutat valamire, akkor mit is akar tulajdonképpen, de azért örülök, ha kitalálom, akkor olyan boldogok!
Na, azt hiszem pótoltam a lemaradást!

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Képzeld,szerdán este,a kórházban kötöttem ki.Délután,4-körül marhára elkezdett fájni,a hasam.Este 6ig bírtam aztán kihívtuk az ügyeletes orvost,aki vakbél gyulladást állapított meg.Azonnal beutalt Bp-i Bajcsi kórházba.Mostmár jól vagyok,ma jöhettem haza.Lili a mamiéknál volt és semmi gond nem volt vele.Mindent csinálhatok,csak emelni nem szabad.Jó mi?Egy kétévesnél ezt hogy kivitelezzem??Hétfőtől már a férjem is melózik,és anyuék sem érnek rá.Hát majd valahogy megoldom.Csak Lili is sokkal anyásabb most,szerintem azért fél hogy megint elmegyek.Még soha nem volt külön tőlem.Ma egész nap jött,bujt hozzám.Olyan kis édes.
Szóval zajlik az élet...De még jó hogy nem az ünnepek előtt,vagy alatta történt.
Lilinek is tavaly a Mega.Block kockák jöttek be,meg a játék-konyha,minden kiegészítővel.
Szóval te szeretnél még egy babát?
Most megyek mert elfáradtam ülni,majd jelenkezem.
Szia:E.
szherika
 
 


Szia!

Sajnálom, jól kifogtad. De ha ez vigasztal, nem nő ki újra.Kép
Egyébként én is ettől félek, hogy nehogy addig jöjjön rám valami ilyen kórság, míg picik a gyerkőcök.
Én nagyon szeretnék még egy babát(ha lehet, kisfiút, persze azért egy lánynak is nagyon örülnék), szóval én nagyon szeretném, de a férjemet nehéz lesz megpuhítani, ő eredetileg csak egy gyereket akart. Aztán mikor megtudtuk hogy ikrek, akkor már nem volt választásKép
Valahogy hiányzik az, amit szerintem minden kismama elképzel az első gyereknél, hogy összebújik a babaával, szoptat békésen... ez nekem olyan idilli képKép. Nálunk ált. az volt, hogy míg az egyik szopott addig a másik ordított, így aztán a lábammal ringattam hordozóban, vagy amíg Petra nem szopott, próbáltam fél kézzel tartani és beleügyeskedni a szájába a cumisüveget, ami persze időnként kiesett, vagy elkezdett fuldokolni mert naygon folyt a tej... Szóval macerás. Egyszerre jó szoptatni, csak nehéz utána büfiztetni. Ráadásul Petra 3 hónapos koráig nem szopott, úgyhogy miután Cseni szopizott, minden szoptatás után nekikezdtem fejni. HorrorKép Éjjel is, mikor ők már kezdték átaludni az éjszakát, én akkor is keltem, hogy legyen elég anyatej, ne keljen tápszerezni. Tudod ebből valahogy presztizskérdést csináltam, hogy ha már a terhesség ilyen szarul alakult (1 hónap kórházi bentfekvés, császár, koraszülés, a babákat úgy átvitték a Klinikára, hogy én szülés után nem is láttam őket, csak másnap mehettem ki hozzájuk, ott is ben feküdtek 1 hónapot), legalább szoptatni tudjak. Ez szerencsére sikerült is, Pepe 3 hónaposan rákapott a cicire és a mai napig 2-3x szopiznak mindketten. Igaz, most már kicsit fárasztó, próbálnám leszoktatni őket, de nagyon féltékenyek egymásra, így gobndolom ezért bújnak nagyon.
Nálatok lesz következő baba? Te simán szültél?

Jó lábadozást, vigyázz magadra!

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Akkor,neked nem volt egyszerű,a szülés,hátmég utánna.Egy gyerekkel is nehéz megtalálni a középutat,hát még kettővel.Én simán szültem,és gyorsan.Agusztus 28ra voltam kiirva és 25.én voltam a dokimnál aki azt mondta hogy még este szerinte találkozunk.Hát ugy is lett.Este 11 kor mentünk be ,és Reggel 8,06 kor meg is született Lili.Kb,a vajúdással együttvéve,3óra alatt.
Nállunk,nem valószínű,hogy lesz még egy baba,mert a férjem nem akar.De persze ez még változhat.
Ti jól vagytok?Készültök már a Télapóra? Nállunk,már mindennapos a téma.
Szerintem Lilinek most lesz az igazi,a Télapó és a karácsony is.
Szia:E.
szherika
 
 


Szia Erika!

Irigykedem a szülés miatt... Én 34 és fél hetes voltam, mikor egyszer este minden előjel nélkül elkezdett folyni a magzatvíz. (Pepe nagyon rugkapáltKép ) Ja, és a dokim aznap utazott külföldre, még mondta is délután, hogy meg ne szüljek míg nem ér haza, én meg nevetve mondtam, hogy miért tenném? Aztán a helyettesének (szerencsére őt is jól ismerem) könyörögtem, hogy hadd szüljek simán. Először rábólintott, aztán mikor a második magzatvíz is elfolyt, azt mondta, hogy a második baba valószínűleg faros lenne, meg nagyobb is, úgyhogy félő hogy elakad menet közben, szerinte inkább császár. Akkor már a vérnyomásom is 180 volt, na erre felment 200 föléKép, szóval vittek a műtőbe. Utána már pár perc múlva kint is voltak. Kaptam egy gyógyszert na vérnyomásom miatt amivel kicsit benyugtattak, ennek viszont van olyan mellékhatása, hogy utána az ember nem emlékszik semmire. Szóval állítólag megmutatták a csajokat, még meg is simogathattam, de sajna én erre egyáltalán nem emlékszem, csak arra, hogy felébredek az őrzőbenKép
Másnaptól jártam hozzájuk a Klinikára, fejtem a tejet és vártam hogy hazamehessünk. Szerencsére nem volt semmi komoly gond, nem kellett lélegeztetni, csak hízniuk kellett. Petra viszont nem akart enni, csak szondán át tudták etetni, még a umisüveget sem fogadta el. Nagy nehezen találtunk olyat, amiből hajlandó volt enni. Ezért voltunk bent egy hónapot. Amikor hazajöttünk, utána már könnyebb volt, léegalább nem egy széken ülve kellett gubbasztanom egész napKép Milyen apróságoknak tud örülni az ember...
A férjem nálunk sem akar több babát, de van még néhány évem puhítaniKép A múltkor már megjegyezte, hogy gondolkozott a dolgon, de mi lesz akkor, ha azok is ikrek lesznek? Akkor ő elköltözik. Fizeti a gyerektartást, látogatja őket, meg minden, de ő mégegyszer nem bírná ezt kiKép
Persze szerintem ennek baromi kicsi az esélye, úgyhogy tulajdonképpen szerintem ez jó jel, ez azt jelenti, hogy talán beadja a derekát. Kép

A Télapót nem tudom milyen lesz, szerintem csak odaadjuk nekik az ajándékokat, egy beöltözött télapótól megijednének. A Karácsonyfa biztos fog nekik tetszeni, Petra már akkor is majdnem kiugrik a bőréből, ha a boltokban meglátja a karácsonyi dekorációt a színes, csillogó gömbökkel.

Te hogy vagy, gyógyulgatsz? Van aki segítsen Lilivel, vagy mégiscsak emelgetsz? Jobbulást!

Ditke
ditke62
 
 


Szió!

Akkor nállatok,több esély van a tesóra,mint nálunk.Nálunk,még a téma elől is elmenekül a férjem.Hogy vagytok?Mostmár én is egész jól.Nem igazán van segítségem,de eléggé jól boldogulok.Lili nagyon értelmes és megérti hogy most nem tudom cipeli.Persze csak ne legyen álmos,mert akkor nyügi.Lilit is nagyon érdeklik,a csilogo-vollogó dolgok.Ajándék ügyileg a férjemmel vagyok meglőve.Eddig mindig volt valami jó ötletem,de idén semmi.Eddig mindig elcsíptem valami mondatát,amiben áradozott valamiről,de idén nem nagyon.Ami meg kellet,azt meg is vette.Szóval nagyon gondolkodóban vagyok.ÕTLET???Már csak csomagolnom kell,majd egyik este becsomagolok mindent.Lassan,már nekem is kezd megjönni,a karácsonyi hangulatom.Itt harasztin,már megint rengeteg a beteg gyerek.Remélem most megússzuk.Hogy megy a járás a csajsziknak?Vagy már egyenesen futnak is?Ti minden nap kimentek a levegőre?
Szia:E.
szherika
 
 


Szia!

Örülök hogy javulóban vagy, és tök jó hogy Dorka is így megérti!Kép
A futás még odébb van, Petra lépeget, de a vége mindig vetődés, el kell kapniKép, Csenge feláll kapaszkodás nélkül is, látom rajta hogy már szeretne ellépni, de az utolsó pillanatban mindig lehuppan inkább és mászik. Ma leesett a székról és kicsattant a szája. Ehhez képest nem sírt jobban mint mikor csak megijed (mind a kétszer szörnyen ordítKép)
Megvettük nekik a karácsonyi ajándékokat, Megablocks játékot kapnak, egy kastélyt, amiben van lovag, királykisasszony meg beépített sárkány, ja meg lovag lóval, és ha megnyomjuk a figurákat zenélnek. A másik játék szintén Megablocks, csak az egy hajó Micimackóval. Mindegyikhez van ilyen legohoz hasonló építőkocka, remélem majd tudnak vele játszani! Nekem még csak a szokásos napi rutin hangulatom van: főzés-mosogatás-etetés-etetés utáni romeltakarításKép
De remélem azért nemsokára jobb leszKép
Ajándékügyileg semmi ötletem, még itthonra semKép, ha lesz majd írok!
Sétálni nem tudunk minden nap, macerás a két csajszit beöltöztetni, utálják, úgyhogy kb. 2 naponta szoktunk. Igyekszem más kismamákkal megbeszélni valami találkozót, vagy bevállalom a férjem helyett ha menni kell a postára, így kénytelen vagyok kimenni.

Szia!

Ditke
ditke62
 
 


Sziasztok!

En csak annyit szeretnek hozza szolni,hogy nekem is van egy 2 eves fiam es Amerikaban elunk.Tudom hogy mas a helyzet ,de mi sem jarunk semmilyen amerikai kozossegben es en mar egy eves koratol tanitottam a fiamat az alapveto szavakra mivel o is koran beszelt.Mar 18 honapos koraban tudta a szineket,formakat is angolul az osszes kozlekedesi jarmuvet(beleertve a munkagepeket),az allatokat,gyumiket,zoldsegeket,szamolni 10 -ig angolul.Ezt mind tolem tanulta.Szerintem nem butasag oket tanitani.Sot!Ahany nyelvet beszel majd annal okosabb lesz.A masik ami nagyon jo dolog ha vesztek angol nyelvu konyveket,es meseket.Szerintem ebbol nagyon sokat tanulnak ugy ahogyan az en fiam is.Nem tudom hogy ti beszeltek -e angolul vagy sem,de en neha oda ulok melle es amikor nezi a meset forditom neki.
Meglepetesemre nagyon sokat tud mar.Ha utcan vagyunk leszolit embereket es merkerdi toluk a nevuket,vagy azt hogy hogy van?,stb
NEkem magyar itt kint a dokim es o azt ajanlotta hogy szerinte meg ne keverjem a ket nyelvet de en ezzel nem ertek egyet,az is igaz hogy nincs ket egyforma gyermek es nekem ez bejott de masnak nem.Mindenesetre azt erezni lehet hogy egy gyerek elvezi a dolgot vagy sem.Ha igen akkor hajra!
gabi75david
 
 


Sziasztok!

Gabi:Én is ezen az állásponton vagyok,mint te.
Köszi,a megerősítést.Mióta laktok,Amerikában?

Ditke:Hogy vagytok?Sikeresen lezajlott,a Mikulás?
Örültek a csajok,az ajándéknak?Nekünk,nagyon jól sikerült,és szerencsére,Lili sem ilyedt meg a Mikulás bácsitól.Már kezdtem begolyózni,itthon hogy már 4 napja esett itt az eső.Ma végre jó idő volt ugyhogy jó sokat voltunk kint.Csengének,hogy van a szája?Jó lenne eljutni,a kozmetikusig.Most éppen ez minden vágyam.Majd hétvégén megpróbálok anyuval beszélni.Csak ugye egy kezelés 2-3 óra.Ja és jó lenne elmenni fodrászhoz is!!!Na jó,nem álmodozom.Te nem érzed,néha úgy hogy kevés egy nap?Szeretem imádom a kislányomat is és a férjemet is,de néha olyan jó lenne kitörni a minndenapos dolgokból.Jó lenne úgy dumcsizni valakivel,hogy nem kéne ötpercenként az órámat figyeni,hogy haza érjek időben,és jó lenne úgy is beszélgetni,hogy a csaszika nem szakít félbe két percenként.Na most jól kipanaszkodtam magamat.De biztos neked is van ilyen időszakod.
Szia:E
szherika
 
 


Sziasztok!

Gabi!
Örülök hogy írtál, kíváncsi vagyok rátok. Pl. hogy angolt csak tőled hall a gyerek, vagy néz tv-t, jár bölcsibe, stb.? Angolul ugyan gagyogok valamit, de azt hiszem egy itteni kpfokú nyelvvizsga nem elég ahhoz, hogy én így beszéljek vele. (A szomszédunk az egyetemen az angol tanszéken docens, és azt mondta, hogy ő nem érzi úgy, hogy tud annyira angolul, hogy a fiával így beszéljen. Jó, mi? Szóval én nem is próbálkozom)
Egyébként tavasztól én is elviszem ebbe a nyelvi játszóházba, amiről itt írogatunk Erikával (már ha épp nem totál másról csevegünkKép), szerintem ártani nem árt. Hogy mennyire tanul meg tőle angolul azt nem tudom, de legalább járunk majd közösségbe.
Nekem az is rossz, hogy ellentétben veletek, az enyémek még nem beszélnek. Összesen annyit mondanak, hogy hejte (simogatás), kutya (ez kb. mindenféle állat, de néha olyankor is mondják, amikor se kutya, se macska nincs közel s távol), tessék. Ebben a három szóban ki is merül a dolog, se anya, se apaKép, pedig úgy várom már, hogy monja, hogy anya... amíg meg nem mond szinte semmit sem magyarul, akkor nem gond, ha bejön egy idegen nyelv? Én úgy gondoltam, hogy azokat a szavakat kellene angolul megtanítani, amit már magyarul stabilan használ, nem? Te hogy tanítottad a kisfiad?

Erika!
A Mikuláson túl vagyunk, bár szerintem nem igazán fogták a dolgot. Mondjuk nem kerítettünk nagy feneket a dolognak, csak odaadtuk az ajándékokat. Egy beöltözött Mikulástól tuti megijedtek volna. Csengének így is 2 napig rémálmai voltakKép anyuék vettek egy babát ami nevet meg énekel, közben meg rázza a lábát, mozgatja a fejét. Na mikor ezt Cseni meglátta, úgy elkezdett ordítani mint akit nyúznak. Addig abba sem hagyta, míg ki nem vittük a babát a szobából, többször is visszanézett arra a helyre ahol volt, hogy tuti nem jött-e vissza. Aztán mikor kimentünk meglátta ott ahová leraktuk, rámutatott és megint ordítani kezdett. Aztán éjjel felébredt és akármit csináltam, ordított, alig lehetett megnyugtatni, kapaszkodott a nyakamba és sírtKép Szörnyű volt, remélem ma nem ismétli meg!)
A szája már rendbe jött, bár szinte minden napra jut mostanában valami kék-zöld foltKép
Fodrász, kozmetikus... Csak álmodozom. A társasági életet pedig itt élem ki a neten éjszakánként (ahelyett hogy most is inkább aludnék, mindjárt kelhetek) Nekem egyébként csak ilyen időszakom van, már kezdem megszokniKép
Te meddig szoptattál? Mikor szoknak le maguktól is az éjszakai szopiról? Hajnal 3-4-kor mindig felkelnek, szopcsi, aztán már alszanak is. De ha megpróbálom, hogy nem szoptatom meg, akkora üvöltés van, hogy zeng a ház. Próbálkoztam cumisüvegből lefejt tejjel, vízzel, simogatással, ringatással, sírni hagyással... semmi nem jön be. Maguktól mikorra térnek jobb belátásra? Ja, és azzal is próbálkoztam, hogy következetesen az egyik mellemből szophattak csak, magyarul a másodiknak már nem volt mit. Nem izgatta, csak cumizik akkor, de akkor is kell. Ja, és nem cumiznak, nem adtam nekik. Ha eddig kibírtuk, most nem szeretném rászokatni őket. Van valami ötleted?

Ditke
ditke62
 
 


Ditke!Erika!
Jol mondod en is igy gondoltam.Szoval amikor a fiam mar mondta magyarul az allatokat,stb stb utana tanitottam ot meg angolul is.En is igy lattam jonak hogy eloszor tudja az alapveto szavakat magyarul majd angolul.Egyebkent en is igy ereztem az elejen hogy nem tudok elegge helyesen angolul (mivel soha nem tanultam angolul)es nem akartam rosszul megtanitani.De az alapveto kifejezeseket te is megtudod tanitan.Pl :Kutya,cica,stb stb.Azert jok az angol nyelvu mesek dvd-n mert ott is hallja es a kiejtest is megtanulja.Egyebkent a fiam nem jar bolcsibe meg majd most januartol,mivel es sulizok itt kint.Mostmar eljutottam oda a fiammal hogy rengeteg szot ismer mar angolul is ,mostmar elkezdtem neki az alapveto kerdeseket vagy 2-3 szavas mondatokat tanitani.Szerintem ez nem nehez foleg ha van egy kozepfoku angol ismereted.Pl:What's your name?what is this?What color is ...?How many ....do you see?Semmi komoly de ez eleg ahhoz hogy megalapozza az angoljat.Kesobb ha tanulni fog angolt a suliban mar konnyebb lesz a dolga.Jo dolog szerintem egy angol nyelvu ovi(habar gondolom irto draga).Szerencsere nekem megvan a lehetosegem ra itt kint.
Ja a lenyeg szerintem hogy folyamatosan tanitsd,ha minden nap megtanitassz neki jatekosan egy szot az is nagyvalami.Utana rendszeresen gyakoroljatok es tanits hozza mindig valami ujat.Ha nem vagy biztos a kiejtesben akkor menj fel az internetre es nezd meg az English -Hungarian dictionary Mta Sztaki,ott meg a kiejtest is meghallgathatod.Mennyi idos a gyermeked?SZerintem ha 2 evesnel fiatalabb akkor boven eleg ha egyenlore te tanitod otthon.Meg beszelni ugy sem tud folyamatosan.A szavakat meg te is meg tudod tanitani.En ugy vettem eszre hogy a fiam is olyan 2 eves koraban mar ertelmes volt ahhoz hogy felfogja a hosszabb kifejezeseket is.Addig inkabb csak szavakat mondott angolul.Na nem mintha mar folyamatosan beszelne de szerintem rengeteget ert mar.Mondjuk o minden nap nezi az angol meseket:Dora,Blues clues,Shrek,Nemo stb stb.
En 3es fel eve vagyok kint,a ferjem 4 es fel de nagyon keveset voltam amerikaiak kozott.Ferjem egesz nap suliban volt,meg versenyeken(tennis) en meg itthon terhesen,es utana a fiammal .Nincsenek amerikai barataink egyaltalan.Viszont van egy magyar baratnom aki itt lakik az apartman negyedben minden nap egyutt logunk neki is van egy pont egyidos fia az enyemmel Kép Dallas Texasban.Kicsi a vilag nem?
sZoval csajok kitartast szerintem a nyelv nagyon jo!En beszelek romanul is,neha mar azt is tanitom neki(van egy roman baratnom is itt kint Kép
Az en kicsi fiam most 27 honapos ,DAvidnak hivjak.O mar neha ugy beszel hogy :anya ott van a SAnta (mikulas),pick a boo-zott(kukucsolt)a Santa a kandallobol Kép,come to momy es kozben bujik hozzam hogy vegyem olbe.,megyek anya potty-ba(bilire),anya leesett a blanket.,pick a boo-zik(kukucsol) anyanak az arm pitt-je(honalja) Kép-ezt meg 18 honaposan mondta annyit nevettunk rajta a ferjemmel.Mondjuk en azert is akartam hogy megtanuljon ilyen koran szavakat mert ugy is megy oviba es nem akartam hogy semmi az eg vilagon ne ertsen.Igy legalabb meg fogja tudni mondani hogy kell pisilni,vagy hogy ehes ,szomjas stb stb.Ja es kepzeljetek a fiam pont egy hete teljesen szobatiszta meg ejjel is!Hurra ,mert attol feltem ha pelussal kerul oviba akkor varhatok 3-4 eves koraig hogy szoba tiszta legyen mivel itt ez a szokas vagy nem tudom.3 ev alatti gyermeket nem igazan talalsz aki szoba tiszta.
gabi75david
 
 


Sziasztok!

Gabi!

Ezek a mondatok nagyon jók! Azt hiszem én is akkor kezdek majd neki ha már kicsit legalább beszélnek magyarulKép Egyelőre csak valami halandzsa nyelven gagyognak de úgy aztán nagyonKép
Mondjuk nektek annyiból jobb, hogy amint bekerül oviba, ott kénytelen lesz megértetni magát, így nagyon gyorsan fejlődni fog az angolja, és a kiejtése is jó lesz. Itthon viszont nincs olyan közösség ahol csak angolul beszélnek, így nincs is rákényszerítve a gyerek a nyelvhasználatra. De ezt a HelenDoron módszert azt hiszem megpróbáljuk, ha annyit fejlődik a nyelvérzéke hogy könnyebben fog menni az iskolában a nyelvtanulás, már az is jó.
Gratulálok a szobatisztasághoz! Ez viszont meglep hogy az amerikai gyerekek ilyen sokára szoknak le a pelusról. Miért van ez?

Ditke
ditke62
 
 


Sziasztok!

Hogy vagytok? Nálunk,az egész családot ledöntötte,a lábáról a nátha.Én amióta élek,ilyen borzasztó torokfájásom,még nem volt.Lili is rettentő nyűgös,de hát megértem.Remélem az ünnepekre sikerül majd kilábalnunk.
Nekem Lili 22 hónaposan,már szobatiszta volt,24 hósan,meg már éjjel is.Ugy,hogy eggyáltalán nem erőltettük neki.Egyszer ráültettem a bilire és nagyon tetszett neki,aztán már mindig ment a fürdőbe,a biliért.Szóval én szerencsésnek tartom magunkat.Beiratkoztam a Januárban induló,Helen Doron csoportba.Már várom.Ha elkezdődött,majd bővebben róla.
Na megyek,mert lefőtt a jó citromos teám.
Sziasztok:E.
szherika
 
 


Sziasztok!

Erika!
Jobbulást a családnak! Szerencsére mi nem vagyunk betegek, remélem megússzuk az orrszívást idénreKép
A január már mindjárt itt van, kíváncsi vagyok a tapasztalatokra! Szerintem kb. március-április körül én is belevágok, remélem addigra már könnyebb lesz a csajokkal. Vettünk nekik cipőt, hát nem hajlandóak ráálni a lábukra benne. Petra egyenesen ordít ha megpróbálom a lábára húzni. Lehet hogy kinövik mire megbarátkoznak veleKép

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Már kezdünk javulgatni.Remélem,ti jól vagytok.Először Lili is igy viselkedett,a cipővel.Tegnap megvettük,a fenyő fát.Jó nagyot vettünk,ugyhogy gyorsnak kell majd lennem a díszítésnél.Ugy csinálom,hogy 24,-én míg Lili alszik ebéd után,majd gyorsan megcsinálom.Szerencsére,főznöm aznap nem kell,mert 3 ra anyósómhoz megyünk ebédre este pedig anyuékhoz vacsira.Másnap,meg levest főzök,Töltött káposztát,és rendeltem hidegtálat.26.-án meg megint nem leszünk itthon.A férjem morog is hogy megint mindenhová időre kell menni.Tiszta rohanás lesz az egész ünnep.Nálatok hogy lesz?Beiglit nem sütök.mert nem tudok!!Szóval rendeltem a cukrászdából.Azért valamit 24 délelőtt majd sütök.Csak még ki kell találjam mit.
Este még jövök.Szia:
E.
szherika
 
 


Szia!

Nálunk még fogalmam sincs hogy lesz, de 24-én nem lesz az tuti, merthogy a kedves életem párja ügyelKépKépKép Valakinek azt is kell, és úgy voltunk vele, hogy jobb most letudni míg kicsik, mert még úgyis mindegy nekik, hogy mikor tartjuk, így legalább néhány évig nem kerül rá a sor. Szóval lehet hogy 24-én átmegyünk anyuékhoz, fadíszítés meg vagy 23-án vagy25-én lesz. Egy nap majd megyünk családilag anyuékhoz, anyósékhoz, de egy napot megtartunk magunknak. Hogy ez melyik lesz még nem tudom. Valami sütit majd sürök, de még nem tudom mit, lehet hogy beiglit, majd meglátom mire lesz időm. Mi nem beszélünk meg pontos időpontokat a családdal, csak hogy kb. délelőtt vagy délután számítsanak ránk. Így nincs nagy rohanás, nem tudunk elkésni. Mikor összekészítem a családot megeresztünk egy telefont, hogy na most indulunk, és kész. Egyébként szerintem inkább jövőre fogják élvezni a csajok az ünnepet, idén örülök ha nem szedik szét a fátKép
Fát majd vasárnap veszünk, még nem dőlt el hogy mekkorát. Én a gyökeres híve vagyok, eddig mindeen évben azt vettünk (tudod, sajnálom szegény fákat, így legalább túlélné az ünnepet), de azok kicsik. A csajok miatt szeretnék nagyot. Majd meglátjuk.

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Most értünk haza,mert céges ebéden voltunk étteremben,meghívtuk a dolgozókat.Már 4 éve igy szoktuk,csak már egyre többen vagyunk.Jól sikerült,mindenki degeszre ette magát.Lilit nem vittük,ő maradt a mamáéknál.Szóval ma nem főztem,igy romeltakarítanom sem kellett.Mi is nagy fát vettünk,a gyerek miatt.A párod milyen orvos?Képzeld,szerdán megyek fodrászhoz!!!Hihetetlen,de eljutok.Itthon most Lilinek a kedvenc meséje,a Kisvakond.Azt nézné éjjel nappal.De addig is míg nézi,tudom csinálni a dolgaimat.Ti nem szoktatok feljönni Pestre?Tudom eléggé messze van.Nekem arra felé Tunyogmatolcson vannak rokonaim.Na most megyek mert apának kezdődik a meccs a tv ben,én meg megyek legózni a csajjal.
Puszi:E.
szherika
 
 


Szia!

A férjem sebész én meg belgyógyász vagyok. (Bár még 1-2 év itthon a gyerekekkel és mindent elfelejtek. Jó kis IQ csökkentő ez a babázásKép)
Irigykedem a fodrász miatt, én is szeretnék menni, nem tudom befér-e Karácsony elé.
Pesten sajna ritkán járunk, inkább a férjem ha van ott épp valami konferencia. Ha meg megyünk elég nagy rohanás szokott lenni. Rokonaim nincsenek fent, úgyhogy inkább átutazni szoktunk. Míg nem voltak gyerekek gyakran jártunk fel színházba, operettbe, de mióta megvannak semmiKép
Még 8-10 év és mehetünk megintKép
Sajna most nem nagyon érek rá, nyakamon a karácsony és még nincsenek becsomagolva az ajándékok, meg most estem neki függönyt mosni.
Ma láttam a Corában Kisvakond dvd-t azt hiszem 799-ért. Én is szerettem annak idejénKép
Puszi:
Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Hát igen én is ugy érzem néha hogy egyre jobban hülyülök itthon.De neked is kitartás,mi az az 1-2 év??Nállunk is megkezdődött az utolsó hajrá.Én is takarítok,mint az őrült.Még holnap megyünk vásárolni,mert kiderült hiányzik még egy-két dolog.Na meg persze,a főzéshez is kellenek cuccok.Csak már előre rósszul vagyok,ha belegondolok,hogy milyen tömeg lesz.Na midegy.
Szeretnék nektek NAGYON KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNNI!!!
Mert nem tudom hogy lessz e még időm irni.Ha tudok jövök még.
Szia:E:
szherika
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?