Új privát üzeneted érkezett!

Alocasia!

Mi is nézegettük ezt a boltot, hétvégén sajnos nincs nyitva, hétköznap is csak 5-ig. De hogy hánytól, azt elfelejtettem, mert engem csak a vége izgatott. A pontos címet én se tudom, de ha a népligettől jössz "kifelé" a városból, és jobbra nézel, észreveszed, azt biztos.
Kinézetre tényleg tök jó babakocsik vannak, és nem is drágán. Csak én is attól félek, hogy ennyire "no name" babakocsi milyen lesz?
Mondjuk nekünk baby bell volt, az egy nagy kalap kaka (már bocs) volt.
Most pierre cardin-os ismerős találtunk, de én úgy veszem le, hogy nem túl jó ez a márka. A másik ismerős Hauck-os, de az meg 16 kgKép

Kata
Névtelen
 


Szia Kata!
Köszi az infot, sajnos épp most akarunk nekiindulni babakocsit nézni / venni, úgyhogy elég rossz hír, hogy ma nincs nyitva Kép
Igaz, hogy van még egy kis időnk, de már nem sok (ez a 36. hetem), úgyhogy szeretnék már túllenni rajta, de még nem találtuk meg az ideálisat. Na mindegy, ha ma nem sikerül, akkor a jövő héten megpróbáljuk beiktatni (bár ez az 5 óra is elég rosszul hangzik).
Mindenesetre nagyon köszi!! (Nem furikázunk feleslegesen.)
Alocasia
 


Sziasztok!

Mi is megjártuk a Könyves Kálmán útival tegnap (szombat)...jól zárva volt. Nekem az volt a problémám, hogy a Graco amit vettünk nem dönthető teljesen vízszintesre...elkapkodtuk anno.Mondjuk az jó, hogy a hordozó rácsatlakoztatható. Ott voltam már, hogy mindegy, veszünk egy olyan kocsit, ami megfelel a picinek, ami vízszintes. Ma elmentünk a Megatoysba...végül megoldódott, mert lehet kapni olyan szivacsot, amit bele lehet rakni az űlésbe és vízszintes lett. Kedves volt az eladó, hogy elárulta a titkot így megkímélt egy nagy kiadástól Kép))

Barbi
Barbi
 

 
 

Sziasztok!
Végülis megvette a nővérem azt a babakocsit, hát meglátjuk majd, hogy hogy jön be neki.
Nekem csak az az egy kifogásom volt vele így utólag, hogy bkv-záshoz kicsit terjedelmes. De lehet vele bkv-ni, csak mondjuk nem olyan kicsi, mint pl. egy sportkocsi. Az, hogy nincs bolygósítható kereke, szerintem részletkérdés. Persze, könnyebb a bolygósíthatóval, de szerintem totál meg lehet szokni azt is, ha nem bolyog.
És szerintem bkv-ni főleg kendőben érdemes.
Nekem egyébként Nania buggy volt az első, ami bkv-záshoz is kiváló, de nincs rugózása, és mivel csakülés-hordozója van, így nem fekszik benne vízszintesen a baba, ami pl. a kislányomnál nem volt probléma, de mondjuk egy hason imádó gyereknek az lenne.
Szóval azért még mindig várom a nagy "őt", azaz a "tökéletes babakocsit". Szóljon, aki megtalálta! Kép
Menta
 
 


Sziasztok!

A mi liftunk nagyon kicsi,így könnyű (cipelhető) babakocsit kerestünk. (könnyen összecsukható). Most találtunk egyet (olasz) Inglesina. 6kg!! Megfogtam és tényleg...lehet mózeskosarat is csatlakoztatni meg, hordozót, illetve alapból ülős. Tudtok róla valamit? Akit esetleg érdekel van egy honlapja: www.inglesina.com.
Ha tudtok róla tapasztalatokat, kérlek meséljetek!
Szisz
szisz
 


Barbi! Minket is a Graco érdekel, eddig a Quattro tour-ra gondoltunk, de ajánlották még az Ultimát is. Melyik tipus az, amelyiket nem lehetett vizszintesre dönteni?

Nektek aki már vett kocsit, hogy kényelmes a tolókar? Én magas vagyok, és azt gondoltam mindig, hogy a könyök derékszögben kell álljon. Ilyen kocsit nem találtam még, nekem a karom igencsak nyújtva van. Félek, ha sokat sétálunk fájni fog a kezem. Hogyan kell kényelmesre beállitani a kart?

Köszi: Karmen

Kép

Kép

Karmen
 
 


Lányok!

szebbnél szebb és ultramodernebbnél modernebb kocsikat lehet kapni méregdrágán, szinte már divat, hogy kinek milyen van. Mindig álmom volt egy mózeskosaras babakocsi, rugós kerékkel, gyönyörű kiegészítőkkel. Aztán 3 gyerek után rájöttem, a mózeskosarat csak pár hónapig használom, aztán mit csinálok vele? A rugós kerék álomba ringató, de közlekedni vele? Szerintem az a fontos, hogy könnyű legyen, lehessen teljesen vízszintesre dönteni és a döntést egy kézzel is meg lehessen oldani (a Graco Vojagernél pl. nem lehet és viszszintes sincs) és legyen hálós csomagtartója, hogy be lehessen vásárolni a babával is. Egyébként ezeket a csoda kocsikat is max 6 hónapig használja az ember, mert mikor már ülni tud sokkal kényelmesebb és egyszerűbb egy összecsukható kocsi. Nézzétek meg az utcán is a nagyobb babák már nem nagykocsikban vannak. Ugyhogy szerintem felesleges pénzkidobás egy 3-4 funkciós kocsi, mert csak nagyon rövid ideig használjuk ugyis. Ezt is tartsátok szem előtt.

üdv
Liza
Liza
 


Szia Karmen!

Nekünk Graco Cirrus Travel Systemünk van. A Cirrus nem dönthető vízszintesre és azt hiszem a Voyager sem. Az Ultima úgy tudom igen Kép

Barbi
Barbi
 


Karmen:
Nekem ultimám van, és dönthető vizszintesig
Nina
 
 


Lányok, köszi, hétvégén megnézem az Ultimát is. És milyen magasság kényelmes a tolókarnak? Nem derékszögben kell álljon a könyök? Bocs, de én kb. 3 percet toltam eddig kocsit, mégis más a min. fél óra.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
 
 


Sziasztok!
Nekem Neonato Imola Combi kocsim van, mar 2 eves, es imadom. Igaz nem olcso, de ami szamomra fontos volt, azoknak a kovetelmenyeknek megfelel. Konnyu, nem terebelyes, van mozeskosara, ra lehet tenni az autosulest, es esernyore csukhato. Ja es a leglenyegesebb meg nem fakult ki a huzata, pedig 2-szer nyaraltunk vele Olaszorszagban a tengerparton! A Peg Peregom (elso gyermekeme volt) egy ev utan ugy kifakult, hogy kenytelen voltam eladni, nem mertem megtartani a masodiknak!A mostani kocsim barkinek szivesen ajanlom, bar nem tul olcso, en 2 eve vettem 72-ert, de jo befektetes volt. Mert ha valaki vesz egy melykocsit, es egy jo minosegu tolokat akkor ugyanitt van arban.
Moni

 
 


Sziasztok!
Összegyűlt a kívánságlistám, hogy milyen kocsit szeretnékKépBabó januárban érkezik.
Ha valaki tud esetleg kapásból olyan márkát, ami az összes követelménynek megfelel, akkor várom a válaszát!
-Teljesen vízszintesre dönthető
-Babahordozó és autósülés a kocsira pattintható legyen (travel system)
-Elöl-hátul bolygósítható és fixálható kerék
-Nagy kerék
-Felfújható kerék
-Két irányból tolható kocsi
-Tolókar magassága állítható
-Kocsi egy kézzel nyitható, csukható
-Levehető, mosható huzat
-Könnyű babakocsi
-Összecsukva férjen el a csomagtartóban
-Jó rugózás
-Nagy, terhelhető kosár
-Lábzsák, napfénytető
-Lehetőleg aluminium váz (súly miatt)
-Összecsukva a tolókar és a kerekek ne egy oldalon legyenek (hogy összecsukva is húzható legyen)
-Ötpontos őv
-Fékezhető kerék


Köszi!
lola77
 


Lola77!

Ilyennel még nem találkoztam....sajnos a babakocsik vagy vagy....mind 1ben..háát...kétlem Kép Aminek jó a rugózása, felfújható a kereke...meg stb. az sztem bazi nehéz súlyra. Sokat járok a Madrinába, végignéztem a Brendont is meg a Megatoys-t, ilyennel nem találkoztam sajna.
Talán a könyves kálmán kőrúti...talán ott van vmi Kép
A Graco könnyű, de csak egy irányból tolható és nem felfújható a kereke. Hátul fix kereke van és összecsukva nem lehet húzni.
Persze vannak a kombinált csodák 130 ezer körül, de sztem azok nehezek.

Remélem sikerül találnod ideálisat!

Barbi
DBarbi
 


Lola77!
En mint 2 gyerekes anyuka mondom, hogy ilyen kocsi nem letezik. Ketszer jartam ugye korbe a temat, hasonlo kivanalmakkal, de rjottem, hogy rangsorolni kell az elvarasaidat, es igy mar talalsz kozel az elvarasaidnak megfelelot. Azert probalok segiteni.
-Teljesen vízszintesre dönthető: Vagy a mozeskosaras kocsik(Neonato, Cam, Chicco travel systemjei), vagy a Peg Perego Milano Xl

-Babahordozó és autósülés a kocsira pattintható legyen (travel system): A Neonato, Cam, Chicco travel systemjei, Peg Perego vazai, Bebe Comfort vaz
-Elöl-hátul bolygósítható és fixálható kerék: Peg Perego Milano XL
-Nagy kerék: Graco
-Felfújható kerék: ABC design, talan Graconak is van, meg Pierre Cardin
-Két irányból tolható kocsi: altalaban a klasszikus ketfunkciosok
-Tolókar magassága állítható: Bergon kocsik, Pierre Carden egyes tipusai
-Kocsi egy kézzel nyitható, csukható: Graco
-Levehető, mosható huzat:most mar az osszes ilyen szerintem
-Könnyű babakocsi: amiknek nincs oriasi kereke, azok altalaban konnyuek.
-Összecsukva férjen el a csomagtartóban: A Neonato, Cam, Chicco travel systemjei
-Jó rugózás: klasszikus melykocsisak
-Nagy, terhelhető kosár: Graco
-Lábzsák, napfénytető
-Lehetőleg aluminium váz (súly miatt) Peg Perego, Cam, Neonato, Chicco, BEBE Comfort
-Összecsukva a tolókar és a kerekek ne egy oldalon legyenek (hogy összecsukva is húzható legyen) A Neonato, Cam, Chicco travel systemjei, tobb nem jut eszembe
-Ötpontos őv:Graco, de lehet van mas is
-Fékezhető kerék: osszes kocsi

Amik kapasbol eszembe jutottak azokat irtam. Mindenhol lehet, hogy van mas is, de szerintem rangsorold az elvarasaid, es ugy nem marad sok kocsi tipus a listan, ami majdnem megfelel, es igy kiszurheted melyik a legjobb.
Moni

 
 


Sziasztok!

Én csak néhány szót szólnék babakocsi ügyben.
Egy babám van és az elsőnél még elég tapasztalatlan az ember. Én csak azt néztem, hogy nagy kerekei legyenek, tágas belső tér és 5 pontos biztonsági öv. Bergon babakocsit vettem. Még a férjem is beleült és elbírta. Csak nem bolygósítható a kereke. Ez eleinte nagy problémát okozott és el akartam adni, de mára már örülök, hogy megtartottam.
A nagy téli overálban szűkösen férne el e Graco kocsiban és a bergon ebben tökéletes.
A szomszédomnak van Graco, de a téli hónapokban szűkösnek bizonyult.
Második gyermekemnek is Bergont veszek, de csak bolygókerekest!
De lehet addigra más márkák lesznek a piacon!

Anikó

Kép

KépKép
 
 


Sziasztok!

Na, pénteken megnéztük a Könyves Kálmán krt-i babakocsiboltot.
Hát, én tök happy lettem beleszerettemKép

Szóval: Klasszikus mélykocsinak néz ki elsőre, lehet bele mózeskosarat tenni (nagyon jó puha "bele" van a mózeskocsinak), téliesíteni több szempontból is lehet: Nagyon jó vízhatlan vastag lábvédője van, a hátulján ahol a tető van plusz téliesített szélvédett vastag huzat van, ami nyáron lecipzározható, és akkor hálós-szellős, teljesen fektethető, ötpontos öve van, nem bolygókerekes ugyan, de könnyen tudtam kormányozni, jó tágas, sportkocsivá alakítva is nagyon pofás, és amibe én különösen beleszerettem az az, bőrszíjak tartják. (ezt elég bonyolult elmagyarázni, de megkísérlem: ahol a négy keréket összekötő "váz" van, az elöl meg hátul lévő párhuzamos váz a kocsi testét tartó vázzal két-két bőrszíjjal van összekötve. Ezáltal irtó kellemesen ring a kocsi, és tolni is könnyű. Ja, és a súlya se nehéz.
Utánna még elmentünk az Asti gyermekruha boltba ott vannak Bergon kocsik. Szépek nagyon, meg hasonlóak is ehhez, de nehezebbek, "batárabbak" valahogy. Ami talán még bizonyítja, hogy mennyire tetszik ez: Egy bababoltban van egy ismerősünk, aki a "szerelmemet" a bárányos hauck babakocsit 19.000,-Ft-ért tudta volna adni, és Piere Carden kocsit is hasonló áron, mégis, inkább ezt vesszük megKép Engem megbabonázott a bőrszíjas megoldás. Csak lelkiismeretfurim van a kisfiam miatt, hogy neki egy vacak (örökölt) gagyi kocsija volt, ami szűk is volt, átfújt rajta a szél, a múlt nyáron ha elaludt, és feküdt, kilógott a lába belőle....
Ja, ez a fenti kocsi minden "extrával" mózeskosár, stb 39.000,-Ft.

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

A héten énis készülök megnézni a Könyves Kálmán boltot Kép Nagyon kíváncsi vagyok Kép

Kata: bíztató, amit írtál!

Barbi
DBarbi
 


Kata!
Borszijra vigyazz, mert megnyulik, elszakad, sokan megjartak mar vele. nem lebeszelni akarlak, de ezt vedd figyelembe!
Moni

 
 


Moni!

Igen, ezt sejtettem, de hát azt lehet cserélni legalább. A bolt is állítólag nagyon segítőkész, sok alkatrészt ad ingyen, ezt a bőrszíjat meg bármelyik bőrdíszműves megcsinálja, olyan mint egy sima öv, csak kicsiKép De köszi a figyelmeztetéstKép

Kata
LadányiKata
 


Moni!

Igen, ezt sejtettem, de hát azt lehet cserélni legalább. A bolt is állítólag nagyon segítőkész, sok alkatrészt ad ingyen, ezt a bőrszíjat meg bármelyik bőrdíszműves megcsinálja, olyan mint egy sima öv, csak kicsiKép De köszi a figyelmeztetéstKép

Kata
LadányiKata
 


Druszám:

Nos, nekem peg perego veneziám van, ami ezekből sok követelmény teljesít:

-Teljesen vízszintesre dönthető
-Babahordozó és autósülés a kocsira pattintható legyen (travel system-lehet hozzá autósülést venni, ez rögzíthető)
-Elöl-hátul bolygósítható és fixálható kerék
-Nagy kerék (ez nem túl nagy, de városi közlekedésre elég)
-Két irányból tolható kocsi
-Tolókar magassága állítható
-Kocsi egy kézzel nyitható, csukható (itt azért a lábra is szükség van, de nagyon könnyen és nagyon kicsire össze lehet csukni, megáll a lábán, ami lényeges, ha sárban csukod össze, akkora lesz, mint egy közepes bőrönd, és nem hullik szét)
-Levehető, mosható huzat (nem kopik, nem néz ki használtnak másfél év után sem)
-Könnyű babakocsi (a kétfunkciós és nagy éllettartamú kocsik között az egyik legkönnyebb)
-Összecsukva férjen el a csomagtartóban (még az anyós ülés előtt is elfér)
-Jó rugózás (na nincs olyan rugózása, mint egy nagy és nehéz 3 funkciósnak, de a kétfunkciósok között jó a rugózása)
-Nagy kosár (de nem túl terhelhető, de ezért is könnyű a babakocsi)
-Lábzsák, napfénytető (a napfénytető az a kupolatetőből képezhető, nagyon jó)
-Lehetőleg aluminium váz (súly miatt)
-Összecsukva a tolókar és a kerekek ne egy oldalon legyenek (hogy összecsukva is húzható legyen) -húzható, állítható
-Ötpontos őv (a legjobb fajta, mert nem rögzíti a gyereket a háttámlához, ez fontos a későbbiekben)
-Fékezhető kerék (mindkét oldalon)


Ami tuti: olyan kocsi nincs, ami könnyű, de nagy felfújható kerekei vannak (vagy ha mégis ilyet találsz, legyél nagyon szkeptikus, mert a masszív felfújható kerék az biza nehéz)

Amikor babakocsit veszel gondold végig:
-hol akarod használni: ha városban, akkor a súly, ha terepen, akkor a kerék méret ami számít. Ha mindekettő kell, akkor két kocsi kell
-tartsd szem előtt, hogy a gyerek csak kb 3-4 hónapig igényel mélykocsit, mózest, utána a gyerek nehéz, és ki akar látni. És már nehéz, így elsősorban a könnyűség a lényeg.

A venezia amúgy jelenleg 80E ft, és kevés dolog éri így meg. 1 év garancia van rá, saját szervíz, és a peg peregok a legstrapabíróbb babakocsik közé tartoznak, használtan is érdemes beszerezni. Ja, és adnak hozzá ajándékba babakocsitáskát, pelenkázóval, de ez nyilván nem érv egy babakocsi mellett.

A másik tippem szintén peg perego: én ha most vennék, lehet, hogy elgondolkodnék a pliko + navetta párosításon (ez 50E+50E), a pliko a legjobb esernyőkocsik közé tartozik (könnyű, nagyon kicsire összecsukható) a navetta pedig egy rá csatlakoztatható mózeskosár, ami autósülésként is funkcionál (vízszintesen szállítható benne a baba, ami jobb az első időben, meg a lakásban hurcolhatod benne, meg mindenhol, de még ezzel együtt sem nehéz a kocsi)

Nagy csábítás 3-4 funkciós kocsit venni, de aki nem falun lakik, vagy nem kell emelgetnie SOHA, az előbb utóbb megbánja.

Remélem tudtam segíteni, meg remélem lesznek még páran akik kiokosítanak.

Lola
 
 


Lola es Lola77!
A MIlano is hasonlo mint a Venezia, nekem mindegyik nagyon tetszik, csak eleg kicsik szerintem a kerekei. Az elso gyerekemnek Caravel vazas Peg Peregoja volt, imadtam, de kifakult, es a kerekei is kicsinek bizonyultak. A 3.-nak szeretnek majd hasznalt, de jo allapotu Veneziat, vagy Milano XL-t, anyukamekhoz, mert mint ahogy irtad nagyon praktikus. Lola77, gondold vegig amit Lola irt, nem akarom ismetelni, de igaza van!
Moni

 
 


Sziasztok!

Megnéztük ma a Könyves Kálmán boltot. Babakocsink már van, csak kíváncsi voltam. Kapásból bele is szerettem egybe, nagyon klassz, állati praktikus meg minden, szuperül téliesíthető, teljesen vizszintesre dönthető, két irányból tolható, nagy kerekek (igaz nem bolyongnak) szóval nagyon kircsi....és 32e ft.
Csakhát el kéne adni a Gracot, ahhoz, hogy megvegyük...nem tudom mi legyen Kép

Barbi
DBarbi
 


Barbi!!!

Örülök, hogy tetszett!!!!!!!! Vidd ki a börzére a Gracot, vay hirdesd meg ittKép
Én is beleszerettem nagyon. Mi veszünk mózeskosarat is, azért 39000Kép

de az autósülések is nagyon nagyon jók ám!

Pusza: Kata
LadányiKata
 


Kedves Lányok!

Most nálunk is nagy a dilemma babakocsi ügyben, ugyanis kompletten tudnánk venni egy alig használt Cam 4 funkciós bolygókerekes babakocsit 60e Ft-ért (bolti ára 90-100e Ft), amiben már benne van hordozó is, meg minden tartozék (lábzsák,esővédő, ilyenek). Csakhát nem tudom, hogy elég jó-e a rugózása és figyelembe véve az eddigi tanácsaitokat lehet, hogy vidékre tényleg nagyobb kerekű kellene... Ha belegondolok, Bp-en is elég rosszak az utak, oda is jó rugózású kell szerintem. Ismeri valaki jobban ezt a Cam-et? Milyen a rugózása?

köszi, ha írtok
Zsuzsi
Névtelen
 


Sziasztok!

Használt babakocsit készülünk venni. Kérlek segítsetek, mire figyeljek a kiszemelt darab megvásárlásánál?

Előre is köszönöm a segítségeteket.

Ági
 


Elsosorban a rugozasara szerintem! Meg a kerekek allapotara! Ha agyon vannak a kerekek strapalva, akkor sokat hasznaltak! Erdemes olyat venni, ami kevesebbet futott.
Moni

 
 


Móni: Köszönöm!

Hát, kár hogy nincsen rajtuk kilométeróra, könnyebb dolgom lenne :-).
Igazából nem tudom, megéri e egy új kocsit venni,olyan szépek, de a pénztárcám szíve a használtak felé húz...

Ági
 


Szia Agi!
Nem konnyu hasznalt kocsit venni, de erdemes! Mert ha van idod es turelmed, akkor ki lehet fogni nagyon szep allapotban levo szinte uj hasznalt kocsikat. Itt a haztombben van egy csaj, februar vege korul szult, es mar a 3. uj kocsija van...
Moni

 
 


Sziasztok!

Kata: képzeld, megszületett a döntés! Megvesszük a kocsit úgy, hogy megtartjuk a Gracot. Az döntött, hogy Fanni fekve már most végigéri a Gracot, és télen baromi szűk lesz, ha be lesz bugyolálva. Ráadásul jó alaposan ki is kellene bélelni, mert elég szellős kocsi.
Megtartjuk, mert egyfelől sajnálnám, másfelől ez lesz a szaladókocsi, hisz mikor ülni tud, akkor tökéletes lesz. Így lesz 2 Kép
Ti már megvettétek??

Barbi
DBarbi
 


Ági!

Akár használt, akár új, a fő szempont azon legyen, hogy mennyire erős alapokon van a kocsi. Pl fémváz legyen, a műanyag nagyon könnyen törik, pláne, ha használt és nem tudni mikor vették. Lehet, hogy nagyon szép a huzata, meg úgy tűnik jó állapotban van, csak ne a hóban derüljön ki, hogy ott kell hagyni. (jó ez durva voltKép) A másik, mivel gonodom téli baba lesz, az az, hogy mennyire huzatos, mennyire lehet kizárni a fagyos szelet, a hópelyheket. Vagy ha nem is nagyon zárt, de elég nagy legyen a fekvőrész, hogy alá tudjál rakni még egy plédet. Ebből a szempontból a Pierre Cardin babakocsi jó volt, mert simát aláraktam a félbehajtott nagy gyerekplédet, így becsavarva, plusz a lábzsák már jó volt. A plédet meg lehet úgy formálni, hogy abszolult védje az arcát is. A kerekek legyenek nagyok, bár ez attól függ, hogy hol laktok, és a hóban úgyis teljesen mindegy, mert így is, úgy is elakad. Lábzsák szerintem fontos ilyenkor télen. Sokat véd. Bár én jól körülnéznék (a mostani eszemmelKép) és inkább olyat választanék ami mózeskosaras, vagyis cserélhető az ülés/fekvős rész. Az egyik anyukán itt a házban mózeskosarasa van és nagyon szuper.

Nekünk is két babakocsink van, igaz az egyik esernyőkocsi, mert a fiam már 1 éves, de a nagyot is használjuk még. Bár metrózni, BKV-ni vele kész rémálom.
puszi
sasha

Kép
 
 


Sziasztok!
Mi is babakocsivásárlás előtt állunk. A baba november 21 körül várható, és valószínűleg elég nagy baba lesz.(a szüleiből kiindulva Kép )Már végigolvastam az egész fórumot, most sem vagyok sokkal okosabb, mint voltam..
Mindenesetre szeretném megkérdezni, hogy a Pre Perego, Inglesina illetve Neonato típusú kocsikat hol árulják? Megnézném őket, de azokban a boltokban, ahol én voltam, nem voltak.
Illetve van valakinek tapasztalata BeBeGo vagy Hauck Denver típúsú kocsikról? A boltban szimpik voltak, de jó lenne, ha lenne valaki, aki ilyeneket használt.. Szereteném elkerülni, hogy 3 babakocsit kelljen venni.. Illetve olyant szeretnék, ami majd a kistesó(k)nak is jó lesz.
Köszi!
Cleo
cleo
 


Szia Cleo!

Peg Peregot és Inglesinat a Brendon árul, ez tuti. Neonatora nem esküszöm, vagy a Brendon, vagy a Madrina...valamelyikban láttam Kép

Barbi
DBarbi
 


cleo! Nekunk Hauck Denver van. Mi falun lakunk, ide tokeletes. Amolyan nemet robusztus kocsi, ami nagyon strapabiro a rozoga utakonKép Viszont ha bkv-zni kell majd vele, akkor ne ezt vedd, iszonyat nehez (16 kg). Szoval en ezt a kocsit azoknak javaslom, akik falun, vagy rozoga utakkal teli kornyeken laknak, es nem akarnak majd vele buszozni stbKép

orsoly

ps: viszont jo hosszu. Anyueknal egy Pierre Cardin van, a gyerek mar kilog belole fekve (igaz, o mar 9 hos es 74 cm, de a Hauckban meg elferKép)
 
 


cleo: nekünk is denver 6 van. Az első gyereket már kiszolgálta. Én úgy vettem anno, hogy tudtam, lesz még egy kocsink, ami nem dönthető teljesen vízszintesig, de könnyű. A kettő együtt tökéletes volt.
A hauck télen jó szélvédett (szeptemberi a nagyobbik fiam, augusztus végi a kisebbik), és én nagyon szeretem a mózeskosarát Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sasha, Moni! Megvan a kocsi!!! Nagyon boldog vagyok, követtem a tanácsaitokat, és így sikerült szert tennem egy fémvázas, alig kopott kerekű kocsira, aminek cserélhető az ülése mózeskosárra/vagy babahordozóra, és még a rugózása is tökéletes! Bár a mózessel nem kalkuláltunk, de legalább megvan a lehetősége, és nem kell egy új kocsit venni (vagy kettőt...)

Ági
 


Köszi szépen a hozzászólásokat! Sajna nekem kell BKV-zni is, így akkor azt hiszem keresni kell másikat.
Cleo
cleo
 


Agi!
Megkerdezhetem milyet vettetek?
Moni

 
 


Szia Moni,

Még egyszer szeretném megköszönni a segítségedet. Nos ez egy Bebecomfort, megyek megnézem pontosan ...
szóval Trophy Avenue a váz, és az ahhoz illő sportülés. Állítólag másfél babát szolgált ki problémamentesen, igazán szép állapotban van, és mivel már használt, talán így nem üt majd meg a guta ha Őkelme belepasszírozza a túrórudijátKép

Ági
 


Sziasztok!

Nna, megvettük a kocsit (a Könyves Kálmán krtit) Kép Tulképp meglehetősen hasonlít a Bergonra, ha jobban megnézem Kép
Asszem minden igényt kielégít, kivéve, hogy nem bolyong a kereke, de ez legyen a legkevesebb Kép Ha bolyongani akarunk, ott a Graco Kép
Tökjó tágas belül és szuperül téliesíthető és 2 irányból tolható, jah és a tolókar magassága állítható...és még össze-vissza variálható a kocsi KépKép

Barbi
DBarbi
 


Sziasztok Lányok!
Látom,igen összetett a probléma a ti számotokra is.Bennem most egy nagy kérdés fogalmazódott mek, kérlrk,ha tudtok segítsetek.
Szerintetek melyik a jobb az előttem látható típusú,vagy amelyikbek van külön mózeskosara,és külön sportrésze? És kell még külön bébihordozó is?
Mert én ma beleszerettem egy ilyen háromkerekű futókocsiba,csak nem tudom sajnos a márkáját.
manóka

manóka
 
 


Manóka,

attól függ, hol fogod használni. Nekem is 3 kerekű van, eleinte mózessel használtuk, most már simán ül benne a csaj. Autósülést csak azért nem vettünk hozzá, mert már volt egy.
Mi eléggé "terepen" lakunk, és nem kell BKVznom, így nagyon szuper ez a kocsi. Tavaly abban a nagy hóban is simán toltam fél kézzel. A mózeskosár egy ideig kiságyként is működött, abban aludt a lányka az ágyunk mellettKép. Vásárláshoz, kisebb utazáshoz van egy másik kocsim, ami esernyőre csukható. De a nagy kocsi is jól elfér a csomagtartóban, mert teljesen szét lehet szedni, pillanatok alattKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Agi!
Megkerdezhetem mennyiert sikerult szert tenned a kocsira? Mert nekem anno nagyon tetszett, de az araval nem voltam kibekulve, igy nem vettuk meg. Fajt a szivem nagyon! Utanaszamoltam, ha a vazat a sportkocsit, a mozest es a hordozot megveszem, akkor 120-ba jott volna ki kb. 2 es fel eve... Kép
Annyiert mar autot is lehetett volna venni!
Moni

 
 


Sziasztok!
Hétvégén újabb babakocsikat sikerült megnéznünk, így újabb kérdésem is lenne Kép A Bergon babakocsik mennyire nehezek? Nekem a boltban 11 kg-ot mondtak, de azért érdekelne, annak a véleménye is, akinek ilyen van. (mivel téli baba lesz, úgy gondolom jó lenne a Bergon, mert elég nagy, és jól téliesíthető) Nyárra meg veszünk egy könnyű sportkocsit. Így ezt a kocsit sem szívja ki a nap, meg azzal mindenképpen könyebben tudunk közlekedni. És a két kocsi együtt is elfogadható árban van.
Persze ez csak akkor jó megoldás, ha tényleg 11 kg. Liftbe nem nagyon kell vinni, a buszozást meg majd kitapasztalom. (bár inkább metrózni fogok)
Cleo
cleo
 


Még egy kérdésem lenne, ami kimaradt az előző levélből: Van valakinek Bergonos babahordozója? Ha igen, mennyire van megelégedve vele? Egyrészt ugye ez biztosan passzol a kocsihoz, de nem tudom, hogy mennyire jó minőség. Egy másik boltban nekem azt mondták, hogy egy jó babahordozó kb. 20,000 Ft, ez olcsóbb. És még nem hallottam róla semmit.
(bár persze azt is olvastam, hogy egy pár hónapos kisbaba kb. 30-l való ütközést tud még maximum túlélni.. de azért mint mindenki én is törekedem arra, hogy a lehető legjobbat tudjam neki nyújtani)
Cleo
cleo
 


Cleo!

Nem tudom hogy milyen a Bergon babakocsi, csak annyit, hogy ha 11 kg+ belerakod a 3-4 kg-os babát, már rögtön 15 kg lesz belőle. Plusz a plédek egyéb ruházat és ha még vásárolsz is és berakod az aljába akkor hamar-hamar eléri a 20 kg-ot.... Ha nem kell lépcsőzni akkor ok, de hogy fogod felrakni a buszra és levinni a metróba? Meg a baba sem marad mindig 3-4 kg. Észere se veszed (főleg, ha olyan ütemben gyarapszik, mint az én fiam, havi másfél kilók) és már cucc nélkül lesz majd' 20 kg a babakocsiKép Fiam fél évesen megközelítette a 9 kg-ot. Sportkocsizni meg csak akkor tudsz, ha már biztosan megül, esetleg magától felül.
El fogod bírni?
Én annó minden babakocsit felemeltem amit nézegettünk és többnyire az alapján is választottam, persze a babát annyira számításba se vettem, meg a cuccokatKép Pelenkázó táska ráakasztva a váltás ruhával, a pelenkákkal, a csörgőkkel, az innivalóval, a popsitörlővel, kenőccsel. Ezek így különk-külön nem nagy tételek, de nagyon sokszor úgy ki volt tömve a táska, hogy el se hittem, hogy ilyen létezhet, mert még belemegy az én pénztárcám, meg még egy-két cucc, hogy ne legyen annyi táskaKép Ez persze nem mindig volt így, de én nagyon sokat mentem ide-oda a babával. Na meg avásárolt cuccokat is könnyeb a kocsiba berakni. Egy óriás csomagos pelusnak is van súlya ám...Kép
Szóval, a helyzet bonyolódik és bonyolódik, de remélem adtam még néhány szempontot a választást illetően.

Babahordozó, nekünk 10 forintos volt és én azzal is meg voltam elégedve. Formára és minden egyébre megegyezett drágább márkásabb társaival. Mondjuk nekünk akkoriban még nem volt autónk, csak ha anyósékkal, vagy anyukámékkal mentünk akkor használtunk, egyébként meg nagyon jókat tud benne nézelődni egy pár hónapos csecsemő és nagyon nagyokat tud benne rottyantaniKép
Mostani ülésünk egy Brevi autósülés és az sem került 20-ba, csak 16-ba... Ezeket is érdemesebb több helyen megnézni, mert van ahol ez is drágább.

sasha

Kép
 
 


Tény, hogy a kocsi súlyához még a babán kívül más is hozzájön.. De amiket láttam kocsikat, azok közül volt egy 9 kg-os (amit én kicsinek találtam + a kerke is nagyon kicsi volt) az átlag kocsi 12-13 kg. A nehéz 16 kg. Így már a 11 kg jónak számít. Mivel november közepére várjuk a babánkat, bízom benne, hogy jövő nyárra már jó lesz neki egy kicsi könnyű kocsi.
Mindenesetre köszi a véleményedet, mert mindenképpen okosabb lettem tőle Kép
Cleo
cleo
 


Cleo: szerintem a 11kg-s nem vészes. Az elején még kicsi a baba, aztán meg szép fokozatosan hozzáedződsz. Bár a metrózást én könnyű kocsival is utálom.
Ja, én nem pakolom meg a kocsi alját.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Moni,

Priviben írtam anyagias részleteket Kép.

Ági
 


Tipp kétgyerekes anyától:

Nekünk Graco van (abból is van tágas, az Ultima), méghozzá TS, és a nagy tapasztalat: egyáltalán nem baj, hogy nem átfordítható a tolókar, mert ha nagyon szembesüt a nap vagy ilyesmi, akkor TS-ként lehet használni, és akkor pont fordítva ül a gyerek.
Ezt útközben nem lehet variálni, de a kétfelől tolhatót se nagyon, mert akkor ki/be kell bolygósítani a megfelelő kerekeket, és elég vacak a porban guggolva kínlódni a 4x2 kerékkel (ebben is van tapasztalatunk). Ha meg csak átfordítod a kart, de nem bolygósítod át, az hirtelen halál.Ráadásul az átfordíthatók elég nehezen tolhatók, mert a bolygósítható kerekek elég lötyögősek, a Graconak meg tök stabil a futása.
Ilyen szempontból szerintem a legjobb lehet az, amikor nem a kar átfordítható, hanem az ülés fordítható meg. Ez is Graco trükk, csak iszonyú drága.
Szóval a tanulság: nem biztos, hogy minden "extra" tényleg olyan szükséges, sőt néha van, hogy csak ront a babakocsin.
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: