Új privát üzeneted érkezett!

Eddig nem az volt a probléma, hogy mindenhonnan a szoptstást eröltetik, és a nem szoptató anyukák úton, útféle fruszrálódnak, mert őket csak bántják, és megbélyegzik???

Én Szipolának teljes mértékben igazat adok. Szerintem a másik topikban mindenki csak örül annak, hogy Szakembertől tanácsot kérhet, és kap. Ha én a gyerekemmel kapcsolatban elakadok valamiben, akkor egy hozzáértőt megkérdezek, esetleg más véleményt is meghallgatok, de biztosan nem kezdek el kötekedni. Kiváncsi lennék, a gyerekorvos is ennyi intrikában részesül??

manóka

manóka
 
 


Kedves Szipola!
Egyrészt szerintem ez az ellenségesdi az, ami már rég lefutott. Te most mintha újra akarnád kezdeni. Csak hát nem fogsz partnert találni, legalábbis bennem biztos nem, én azt hiszem, jól kiveséztük ezt a témát azokkal, akikkel lehetetett beszélgetni (nem pedig veszekedni). Nyilván ezeket nem olvastad, vagy felületesen olvastad. Nem is vettél részt benne, érdekes módon. Kicsit olyan, mintha lecsendesült hangulatban már nem lenne kedved vitatkozni. Pedig hát nem csak az a két véglet van, hogy vagy totál egyetértünk, vagy egymás torkának ugrunk. Szerintem lehet máshogy is.

Szakembert provokálni - hol volt akkor a szakember, mikor a vita elkezdődött? Sehol. Csak ti voltatok Matskával. Ugye nektek ellent szabad mondani? Ugye nem tabu a véleményetek? A hangnemben ugye nem nehéz észrevenni, hogy a tiéd például semmivel sem finomabb az enyémnél? Ja, persze ezt nem fogod észrevenni. De én nem írnék olyat, hogy "hányok tőled". Meg hát nem is hányok tőled, hisz ez csak egy vita, ki ezt gondolja, ki azt... Mit kell ettől hányni? Rossz lehet neked, ha egy internetes vitától vagy vitapartnertől ennyire kiakadsz, hogy hányingered támad.
Az emberi tulajdonságaidat sem minősítem, mert ez sem szokás, hogy a vita része legyen.

A szakembert nem akarja bántani senki, őt mi magunk is tiszteljük a munkájáért.
A véleményemet a szakembernek megírtam már mélben tegnap, semmi veszekedő szándék nem volt a levelemben, és egyebek között azért nem itt írtam meg, mert látom, hogy itt mindkét "oldalon" vannak elszánt veszekedéspártiak, akik lehtetlenné teszik a kultúrált, nyitott és építő vitát. Egyszóval: nem nagyon szeretek veled vitatkozni, mert nem érted a vitatkozás szépségét és lényegét. Amit meg te csinálsz (ellenségeskedés), ahhoz viszont nekem nincs kedvem. A provokátor kifejezésre pedig mondhatnám, hogy kikérem magamnak, de hát tőled semmi se sértés...
Én válaszoltam PIldinek. Ti viszont egy csomó kérdés elől szépen kitértetek. Főleg Te meg Manóka. No, nem baj, nem is vár már tőletek senki komoly válaszokat, arra itt vannak a többiek. De akkor ne te hiányold már a mi válaszainkat, mert vizet prédikálsz és bort iszol.
Na, jó, ez nem ér annyit, hogy tovább ragozzam.
Jó hányást! Hányás ellen a leghatékonyabb egy pohár Unicum.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Ja, és nem tudom, Iboly mit szólna ahhoz, hogy te a válaszát ingerült reagálásnak nevezed, meg azt állítod, hogy elvesztette a fejét, és úgy válaszolt. Szerintem ő ennél intelligensebb, rutinosabb, higgadtabb.
Nem védeni akarom, mert nem szorul rá, hanem azt tartom kicsit tiszteletlennek, ahogy te (aki viszont tényleg ingerült vagy) minősítetted az ő írását.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Rjuli: az LLL-et megtalálod a www.lll.hu oldalon!
Egyébként itt nem igaz az ártatlanság védelme? Miért az LLL-nek kellene állandóan azon (is!!!) dolgozni, hogy ne mossák össze másokkal? Egyébként nekem semmi közöm az LLL-hez, mielőtt bárki összemosná őket velem.

Egyébként továbbra is várom a választ a kérdésemre, nem csak tőletek hangzott már el ilyesmi, máskor másik ilyenjellegű topikokon is, és nekem úgy tűnt, ti egyetértetek ezzel, akkor segítsetek, mazsolázni, tényleg érdekelne! (és ezt ti jobban megérzitek, mi bántó nektek, én nem érzem!, nem tudom én mazsolázni)

A bölcsi vagy nem bölcsi ugye kicsit más, kevés köze van a szopitanácsadási dologhoz. Meg szabad bántódni az ezzel kapcsolatos kijelentéseken, csak ne mossuk össze a szopi-kudarc-lelkifuri dologgal és ne legyen ez is a szopiban segiteni próbálók bűne.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi, én nem akartam már ezt nyilvánosan feszegetni (már kétszer megírtam, miért), így megírtam egy e-mailben Ibolynak. És hogy teljes legyen a kép, azt is megírtam, más ismerőseim, akik negatív élményeket szereztek, miért és milyen hatásra fordulhatnak el a kampánytól annak ellenére, hogy szoptatnak, vagy legalább akarnak.
Ha tényleg nagyon érdekel, neked is elküldhetem magánban, de ide nem írok ilyeneket, mert néhány vitapartner túlságosan fel van már így is háborodva, nem akarom növelni a feszültséget. De ha azt mondod, hogy ennyire azért nem érdekel, hát azon sem fogok megsértődni. Kép
Ezt komolyan mondom, bár amúgy is: nem vagyok egy sértődős fajta, épp ezért sokszor nehezen vagyok tekintettel arra, hogy mások nem úgy vitáznak, mint én, vagyis másokat jobban megérint a vita érzelmileg is, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam. Én szeretek vitázni, gondolatokat cserélni, és sokszor nyilván tapintatlan vagyok, mert nekem a vita nem igazán hat az érzelmeimre. Néha azért kicsit felhúzom a szemöldököm, de mostanában már kb ez a maximum. Viszont tudomásul veszem, hogy néhány embernél ez szemmel láthatóan máshogy megy, és nem akarom hergelni őket, ezért nem itt mentem bele a részletekbe.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


"Ja, és nem tudom, Iboly mit szólna ahhoz, hogy te a válaszát ingerült reagálásnak nevezed, meg azt állítod, hogy elvesztette a fejét, és úgy válaszolt. Szerintem ő ennél intelligensebb, rutinosabb, higgadtabb. "

Ezt direkt csinálod, biztos vagyok benne.

Ez kész.
Feladom, mert végleg elfogyott a türelmem.
Nyertél, adrienn.
Íme, a vitatkozás "szépsége és lényege"
Kép

Többiektől elnézést a mumus-effektusért - még sosem fordult elő velem ilyen, de adrienn (és az elején Rjuli - de azt el is felejtettem már) kihozta belőlem a szunnyadó pökhendi, hányós, kötekedő disznót. Legalább épül a személyiségem, jobban megismerem önmagam, hogy ilyen is tudok lenni. Egyszerűen az írásai hatására áramütésként bedühödök és jó párszor újra kell fogalmaznom, amit válaszolok, nehogy lemeztelenedjek itt végleg és elszálljon velem a kutyafogat. De, ha mások ennek ellenére megtűrnek itt továbbra is, akkor örömmel maradok, a kis üröm csak az, hogy ezt az indulatot fékeznem kell és akkor majd vezetés közben jön ki, vagy egy pénztárosnő kapja, vagy netán magam ellen fordulok...
Kép

Izé...adrienn, egyszer talán majd egyetértünk.
Neeeeeeeeeeem. Tudom.
Akkor majd úgy teszünk, mintha a másik nem írt volna semmit.
Talán ez az egész már picit muris is. Nem? Kép
Talán majd egyszer virtuálisan kezet rázhatunk.
Ígérem, ha olyat találok majd a hozzászólásodban, ami szimpatikus, vagy egyetértek vele, jelzem!
 
 


Sziasztok!

Engem pl érdekelne, hogy mi a gondotok a szopis kampánnyal... De látom, ez itt már sose derül ki Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory,
az olyan időigényes! Magam részéről már majdnem egy éve megígértem Ibolynak, hogy összeszedem, a fene a büdös lustaságomat, még mindig nem tettem meg. Tényleg nagyon nyugodt körülmények között le kellene ülni hozzá, és hetekig bányászni, és nem csak itt a babaneten, hanem másutt is ám, hogy korrekt legyen az összeállítás. Egyszer bizisten megteszem, addig átvihetem hozzád a srácokat? Kép Viccen kívül, azért gondolhatod, hogy nem merő kötekedésből írogatnak be nagyjából ugyanazat időről-időre érintett kismamák! Az is megoldás lenne addig is, amíg nem szedem össze magam, hogy túltengő empatikus érzésektől hajtva magad olvasod a más szemével az itt-ott megjelenő sorokat. Ez amúgy máskorra is ajánlott, semmibe nem kerülő, szórakoztató időtöltés. Jó mulatást! Kép Kép
 


Kiváncsi: engem Adrienn már megírt írása érdekelt volna. Nem akarom senki idejét beosztani.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Azt hiszem, itt félreértés van, habár én se láttam Adrienn ama írását. De mintha azt mondta volna, hogy abban Ibolynak írt bizonyos személyes dolgokról. Na de lehet, hgoy neked van igazad. Nem is ezért jöttem vissza, csak a példa kedvéért, és jó, akkor nem neked szól, hanem mondjuk Ildinek és Szipolának: ez a kérés kb. olyan, mintha Ibolynak azt mondanám: na most akkor elő azokkal a tévhitekkel! És várnám, hogy hsz-fordultával itt is vannak. Nem, ehhez neki is hosszas gyűjtőmunkára és egy már hónapok, évek óta futó topikra van szüksége, hogy könyv legyen belőle. Na, én könyvet nem vállalok, de a rövid összefoglalóhoz is idő kell! Kép
 


Cory, egyrészt vannak benne valóban személyes élmények, és mivel nem csak az enyémek, nincs jogom megosztani a tudtuk nélkül ennyi emberrel. A többi okot (hogy miért magánban) lásd föntebb.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Szipola, ennyire nem kell ezt komolyan venni! Ne befolyásolja a hangulatodat, hogy egy cinikus idegen csajszi a neten miket ír... Kit érdekel az én véleményem? Egy a sok közül. Azért mert úgy vitázom ahogy (talán tényleg agresszíven), még nem lényegesebb a véleményem, mint mondjuk macskásié vagy bárki másé. Nem így van? Akkor meg mit akadsz így ki? Érdemes? Az én véleményem csak egy a sok közül, kicsit talán erőteljesebb fogalmazással.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Időm, mint a tenger, én megvárom!Kép

Szipola, türelem!!!!!
Egyébként ebben az az érdekes, hogy én Adriennel is, és Rjulival is rengeteg topikon, rengeteg témában beszélgettem már. Nagyjából mindkettőjükre igaz, különösen Rjulira, hogy szinte semmi nincs, amiben ugyanazt az oldalt képviselnénkKép. Ezzel együtt szerintem jól megvagyunk, legalábbis remélem. Sőt, nemrég volt egyszer valami -húha, már nem ugrik be mi- amikor Rjulival egyetértettünkKép.

Most én gyűjtő korszakomba léptem, másik topikon éppen azt firtatgatom, hogy szopis, sokáig (kb 6 hó) kizárólag szopis (azaz szerintem tejjel nem gond anyukánál), tehéntejre még nem érett babáknak (10-12 hó tájékán) miért kell a tápszer. Nekem ez se volt sose logikus, és most szerencsére válaszolnak ott nekem, gyűjtöm az infókat.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi, de igen, én egy csomó mindenben egyet szoktam veled érteni, de nem szoktam olyankor odaírni, hogy "igen, igen, szerintem is" - ezért nem tudod, hogy sokkal több írásodat olvasom (és tetszik), mint amennyire reagálok. Asszem, politikailag is közelebb állunk egymáshoz (sőt, még egy közös: ugyanabban a kerületben laktam, ahol te most Kép, és még mindig oda járok egyébként "haza" a szüleimhez meg a tesómékhoz).
Julival is az a helyzet, hogy néha egyetértünk, néha (politikában) nem, de egyrészt mindettől függetlenül kedvelem, többek közt az egyenessége miatt, másrészt nagyon jól esik, hogy sok jó tanácsot kaptam már tőle késői mozgásfejlődés témakörben.

A miért kell a tápszer kérdés már nekem is eszembe jutott, és mikor a barátnőm elválasztó tápszert kezdett adni a babának szopi mellé, akkor én mendtam (még nem láttam, hogy nem lesz elég tejem), hogy nálunk ilyen nem lesz, nem érdekel, ki mit mond. Aztán máshogy alakult, habár az elválasztó tápszerrel végül valóban nem ismerkedtünk meg. Kruppos gyereknek elvileg egyébként is tilos minden ilyesmi.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Ildi!

Én tudom, hogy hol találom meg Ibolyt, többször kértem is tőle mail-ben segítséget, és villámgyorsan kaptam is, és hasznunkra volt. DE:amit én firtatok, az az, hogy, ha ne adj Isten, nincs netem, akkor hol találok rájuk, és, ha netezem is, de mondjuk nlc, vagy babaszoba, vagy mittoménmilyen oldalakra járok, akkor szintén nem futok beléjük. Az ártatlanság vélelmében van igazság, de, ha az a tapasztalat-márpedig az-, hogy sokan keverik őket, akkor saját érdekükben kell "elhatárolódniuk", ill. felhívni magukra a figyelmet, ismertetni az ő elképzeléseiket.
(off: politikailag értettünk egyet, hogy a jelenlegi kormányKép , valamint megállapítottam, hogy egy gyerek is gyerek, de 2 sokkal jobbKép )

Adrienn!
Krupposnak miért nem szabad tápszert adni?

Szipola!

Adrienn regisztrált neve A-val kezdődik, és nem a-val.
Ha csak 1x írod kicsivel, tuti, hogy nem szólok, de gyakorlatilag az számít nálad félregépelésnek, ha véletlenül A-val írod.
 
 


Sziasztok!

RJuli: Iboly telefonszáma meg Peléé is benne van a Kismamában. Az azért elérhető a többségnek. Nekem az a legfurcsább, hogy szopis gondokkal nem a leginkább hozzáértőket keresik meg sokan.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sztem a nagytöbbségnek a védőnő és a gyerekorvos a szakértő. Hogy ez mennyire nem így van, az csak akkor derül ki, amikor 4 hónaposan egy csepp tej nem sok, annyi sincs.
Amúgy a Kismama és társai egy vagyonba kerülnek, én pl. csak az 1. terhességem alatt vettem, utána már sajnáltam rá a pénzt, de akkor még a tanácsadókat nem is kerestem.
Én még mindig úgy gondolom, hogy az lll-nek egy kicsit "nyomulósabban" kéne működnie, vagyis a gyerekrendelők, védőnők rendelőiben kéne elhinteni az igét, szóróanyagot, prospektust, akármit. Illetve a többi babás oldalon is lehetne egy banner vagy mifene.
 
 


Én még sosem vettem Kismamát, és a többi ilyen női lapot is elkerülöm. Viszont a szülőotthonban valamilyen szinten ott volt a szoptatási kampány, ugyanis a szülészorvos személyesen világosított fel minden szoptatási kérdésről (teljesen modern felfogásban), a csecsemősök pedig a gyakorlati dolgokra tanítottak meg - jól. A problémák hetekkel később kezdődtek, otthon, amikor a védőnőn és más anyukákon kívül senkivel se találkoztam. (Persze nekem volt internetem, ami azért kicsit más.)
Megjegyzem, a védőnővel se volt semmi bajom, habár közel lehet az ötvenhez. Szoptatáspárti volt, ismerte az anyatejes kampány anyagát, de volt, amivel nem értett egyet (pl azzal, hogy akár félóránként is szoptassunk - erre azt mondta, hogy nem gondolja úgy, hogy ez a babának jó, mert sosem ürül ki a gyomra, és eszik aztán eleget, hanem ezzel a sűrű szoptatással folyamatosan félig telve tartom a gyomrát és a beleit.)
Szerintem a védőnők nagy része nem akar rosszat, és nem is szoptatásellenes, nem is maradi, csak néhány dologgal nem értenek egyet az új elvekből. Amellett pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amit tanultak húsz-harminc éve, abban hisznek, ahogy mindenki más is.
A baj inkább sokszor az anyósokkal van, akik a tápszerezést azért sürgetik, mert addig is náluk lehet a gyerek. Ez sok anyából jogos felháborodást és haragot vált ki "az idősebb generáció" iránt. Szerencsére az én anyósom nem egy erőszakos fajta, de ha olyan anyósom lenne, aki ilyesmit propagál, vagy akár csak beleszól, hát le is harapnám a fejét! Nem csak a butaság propagálása miatt, hanem a hátsó szándék miatt is.
A nyomulást egyébként úgy kéne az lll-nek (vagy az illetékesnek, bárhogy hívják is) csinálnia, hogy alaposan informáljon, technikai útmutatást nyújtson, de ne propagáljon. Elhiszem, hogy Franciaországban az anyákat győzködni kell, de Magyarországon nem. Itt segíteni kell csak, mert biztos vagyok benne, hogy a szándék a legtöbb anyában megvan győzködés nélkül is. Akiből meg hiányzik a szándék, azt úgyesem nagyon lehet meggyőzni.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Ami az LLL-t illeti. Ez nem egy tőkeerős szervezet. Szóróanyagot akkor tudnak nagy mennyiségben nyomtatni, ha erre valaki (a tagok, vagy adományozók) pénzt adnak. Az információhordozó füzeteik azért kerülnek pénzbe, hogy tudjanak újabbakat nyomtatni. Kampányt akkor lehet csinálni nagy felhajtással, ha elég sok reklámköltségnyi kiadása fedezve lenne. Ha az LLL-ben dolgozol, akkor tagdíjat fizetsz, tanulsz és ingyen dolgozol. Igen rentábilis dolog egyébként, nem? Kép
Viszont ha bemennek a védőnőkhöz, orvosokhoz akkor nem biztos, hogy pozitívan fogadják őket. Még csak ha azt mondják, hogy ha van valami probléma, akkor szívesen segítenek, akkor sem. A dokik EGY RÉSZE (mielőtt általánosítást fognátok rám)és gondolom a védőnők is, büszkeségből és féltékenységből sose tanácsolná, hogy valaki ne tőle kérjen segítséget. Ami még nem is lenne akkora baj, ha hajlandóak lennének fejlődni és legalább a szakmai körlevelekben írtakat betartani.De ahol a papíron hat hónapos kizárólag anyatejes táplálás nem zárja ki a teáztatást és a 4 hónapos kor utáni hozzátáplálást, ott úgy gondolom, hogy lenne még mit fejlődni. Ezt úgy mondom, hogy nem vagyok LLL tag, viszont elég sok orvost ismerek (nem csak gyerekgyógyászt)jót is és rosszat is, akármilyen szempontból csoportosítjuk őket.

Ha valami nem úgy van, ahogy én látom, akkor nyugodtan szóljatok rám, OK?

Snoopy

KépKép
 
 


Az én fiam csk szpoizik, mást nem kap.
' hónaposan kicsit folyt az orra, megmutattam a dokinak, aki tudja, hogy csak szopik, de Cebon cseppet ajánlott, hogy tegyem teába, úgy adjam.
A gyógyszertárba is mondták, hogy tea, vagy lé. Ekkor közöltem, hogy nem teázik a fiú, erre nem mondtak semmit.
Hozzánk a védőnő hála nem sokszor jön, mondtam neki, hogy értek a dolgokhoz, ha meg baj van szólok.
De, eddig minden alkalommal, amikor itt volt közölte, hogy csak sárga a gyerek, és mégiscsak akkor múlna el, ha több folyadékot fogyasztana, vagyis adjak neki teát, mert különben vért kell tőle venni. Én mindig jó, józgatok, aztán kész.Ja, és még a sját anyukám is azt mondja, hogy mi is kaptunk teát.
De nekem van azért tapasztalatom, ott van nekem Dr Kovács Judit adjunktusnő, akihez bármikor fordulhatok.
Viszont egy úgymond " laikus" anyuka kinek higgen, ha nem a védőnőnek, gyerekorvosnak, családnak.

Az lllhez még annit szeretnék hozzátenni, hogy itt a keleti régióban szinte nem is hallani felőlük, én is a Kismamában, ill. itt találkoztam volna velük csak. Viszont, nekem volt egy szóróanyaguk egy régebbi konferenciáról.
Egyszer megfájdult a cicim a szopis melltartótól, be is lázzasodtam hírtelen, és akkor ők segítettek. Tökéletesen érthetően le van írva a mellgyulladás tünetei, kezelése. Másnapra el is múlt minden problémánk.

manóka

manóka
 
 


Lányok,
az elvi vitától függetlenül van egy gyakorlati kérdésem.
Egy ismerős mamának a múltkor azt mondta a védőnője: az lenne az ideális, ha 15 hónapos korig tudna szoptatni. A pontos kontextust nem ismerem, a mama nekem úgy mondta, hogy a babája most (12 hónaposan) hagyta abba a szopit, és a védőnő erre ezt mondta.
Az kezdett el motoszkálni a fejemben, hogy miért pont 15 hónapot mond? Gyakran hallani ugye az egyéves kort, mint vízválasztót Kép, de hogy tizenöt? Miért nem 14 vagy 16, vagy másfél éves???
Szerintetek mi lehet emögött?

Ja,
lll, ill. szopis tanácsok ügyben csak a saját példámmal tudok jönni: én az nlc-ben kezdtem vmi miatt - aztán pár nap múlva megjelent ott vki (most úgy rémlik, talán Snoopy?), és átzavart Kép ide Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Más.

Ma a párom, mikor orvoslátogatott, megláta az egyik gyermekorvos asztalán a Humana papírját, amire az illető orvos tételesen felírta, hogy hány gyereknek írta az ő tápszerüket. (Ez egyébkén bevett gyakorlat általában a gyógyszercégek részéről.) Nem lepett meg, de hogy ennyire érdekeltté teszik a gyermekorvosokat a tápszarok írásában, az enyhén szólva felháborít!

Virág
Virág
 


Virág, hol orvoslátogat a férjed? A mi gyerekdokinknál? Kép
 
 


A teáztatásban én azt nem értem, hogy mért pont tea? Az én fiam nyári baba, első perctől kellett neki tiszta víz is, mert hónapokig negyven fok körül volt. De nem tea. Az ugyanis izgatószer, ráadásul cukros, másképp elég rossz. A mai napig nem adok neki teát, hacsak nem az apjáét kívánja el. Ásványvizet iszik, illetve mióta Béres cseppet szed, azóta szörpöt is. De teát? Jó hogy nem kávét...
Viszont hallottam már olyan újszülöttről, aki csakugyan kiszáradt, mert nem kapott külön inni semmit, az anyukának viszont a teje még nem indult be. Infúzióra is került szegény baba. Úgyhogy igenis vannak esetek, mikor itatni kell a babát, mert a kiszáradás veszélye reális veszély. De szerintem vízzel...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Süti,
igen. Kép És Kép Övé a IV., XV., XVI., X. és XIII. kerület. De ugye a fentiekből egyértelműen következik, hogy országszerte és tápszercégekszerte ez általános... Kép (Ki a dokitok?)
Virág
 


Virág, dr. Póta Magdolna...anno ő volt a párom dokija is, és mivel ő allergiás (csak nem tudom mire???Kép), ezért állítólag a gyerek is örökölhette a hajlamot és emiatt kapott HUMANA-t. Kép
 
 


Sziasztok!

Ibolynak nincs netje, ha lesz, majd jön.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Ezt most gyűjtöttem a szomszéd topikból:

"Csak azért, hogy leessen az állad : az egyik nagynevű bp-i kórház állítólag lemondta az anyatejigénylést az anyatejgyűjtőtől, mert valami új tápszer sokkal jobban "bevált" nekik. (Csak tudnám, kinek, a babáknak, vagy a dokiknak, akik emiatt a kis "választás" miatt most majd a tápszergyártó cég cehjére nyaralnak a Kanári szigeteken ?)." (idézett Clarissa V. -től)

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Adrienn nekünk a kórházban a csipkebógyó teát ajánlották amig meg nem jön a tejcsi. Az szerintem nem izgat. :-)
Az én vedőnőm pont olyan volt mint a tied. Sajnos a mellkisebesedésemre semmi hasznosat nem tudott ajánlani. Sőt nekem a sokgyerekes barátnőim, és a kórházi fejőközpont sem. Totál úgy tűnt, hogy ez teljesen normális amíg itt nem olvastam róla, hogy nem.

Azért hogy egy kicsit örüljetek, hogy milyen jó nektek otthon. Mi Hollandiában élünk. Itt nem dívik a szoptatás, bár mostanában egyre jobban kampányolnak érte. Nincs anytejközvetítés. Az itteni LLL honlapján egy darab hasznos info sincs, de pénzért küldenek kiskönyvet. A hozzátápiról pedig végképp semmi használhatót nem találtam. Azaz a dokinéni adott egy listát amin az volt hogy 6 hónapos kortól mit lehet adni, de semmi folyamatos bevezetés stb...
Szóval nekem úgy tűnik Ibolyék lehetőségeikhez képest igencsak jól végzik a dolgukat.

Itt viszont nem járnának jól a gyerekorvosok (azaz háziorvosok) mert a tápot nem receptre adják.

Amcsi
 
 


Sziasztok!

Nem a Humana volt az, amely Izraelben a csecsemőhalálokat okozta, a Bvitamin kivonása miatt???

Kép
 
 


Hopp, ez egy érdekes kérdés: erről volt már szó korábban, hogy legyen-e szabad polcon a tápszer, vagy ne? Eddig azt mondtuk, milyen jó, hogy nálunk kell a recept, mert így nehezebben elérhető. Lám, most Amcsi írt a másik oldaláról, ha nincs recept, nincs érdekeltség! Na, most légy okos, domokos!
 


Szipola, de azt hiszem a Humana volt! Kép
Mondjuk mi már ezt akkor kaptuk, amikor nem tudtam tovább szoptatni, de kaphatott már mást is a gyerkő!

Kíváncsi, hát ez az!
 
 


Kíváncsi!
Igen, ezek szerint ez egy szép nagy vizesnyolcas. Kép

Süti!
Kép

Akkor én túl naív vagyok, mert minimum betiltanám az egész világon a Humana tápszereket és lecsukatnám a Bvitamin kivonásáért felelős személyeket - ez most tisztára, mint egy ovis.
Bocs, de ahogy azt Micike elképzeli, ilyen egyszerűen mennének a dolgok...
Azt sem tudom, milyen felelősségrevonási lehetőségek és milyen szervezet kezében vannak és működnek-e egyáltalán...szóval csak dumálok itt, mint egy hülye. Elkeseredettségemben. Kép
 
 


Ja, amit PIldi szerzett, az valami őrület!!!
Kép

Melyik kórház az?????
 
 


Szipola, ha jól emlékszem Izraelben némileg köze volt a dolognak a kóserséghez, bár már elég halványan dereng az emlék! Amúgy volt itthon egy kósza doboz, B1,B2,B6 és B12 vitamin is van benne.

Kicsik vagyunk mi ehhez, az összes tápszert úgysem tudod betiltatni, mert tény, hogy van akinek szüksége van rá, hogy vényköteles, így meg kenhetőek az orvosok, szóval, ahogy írtad, vizesnyolcas!

Amúgy tegnap volt a Duna TV-n a Kalendáriumban egy műsorrész, amiben a szoptatással foglalkoztak. Nagyon szép dolgok voltak benne. Plusz ezen kívül megkérdezték az OEP szóvivőjét, hogy hogy is van ez, hogy a pécsi Anyatejgyűjtőt miért akarták bezáratni és miért az anyukák gyűjtötték rá össze a pénzt! Természetesen az OEP csipőből a helyi önkormányzatra hárította a felelősséget...meg elmondta, hogy havi 36 millió forintot szánnak az anyatejgyűjtő állomásokra és a többi. Tehát már megint nincs gazdája a dolognak!
 
 


Hááát biza az az agyonfinanszírozott pécsi önkormányzat azt se tudja már, hova tegye a sok-sok pénzét Kép
Kép Kép Kép
És még csak tavasz sincs Kép
 
 


A tápszer nem receptköteles, csak úgy olcsóbb lehet (bizonyos esetekben). Persze az orvos ettől függetlenül ugyanúgy érdekelt! Kép
 


A tápszer nem receptköteles, csak úgy olcsóbb lehet (bizonyos esetekben). Persze az orvos ettől függetlenül ugyanúgy érdekelt!
 


Beatrix,
szerintem az első hat hónapban csak gyógyszertárban, receptre kapható! Vagy recept nélkül is kiadják? Még nem próbáltam... Az biztos, hogy boltban, szabad polcon 1-es tápszert nem találni, pedig nyugatabbra úgy szokás.
 


Kíváncsi!
Mi kaptunk gyógyszertárban 1-es tápszert recept nélkül is. Sőt, HA tápszert is adtak a férjem előtt álló apukának, aki nagyon kétségbeesett, amikor megtudta, hogy kell a recept. De megígértették vele, hogy beviszi a receptet és így kapott egy doboz Humana HAt.

Szipola!
Nekem is rémlik valami, mint Sütinek, hogy vallási okokból módosították a tápszer (vagyis a kóser tejpótló termék) összetételét, és az eset után történtek elbocsátások is a Humananál. Persze nem mintha így már minden rendben lenne ezzel Kép...

Üdv, Virág
 
 


Süti,
nem volt elég tejed? Vagy miért kellett a manódnak tápszer? (Ez egy érdeklődő kérdés, nincs semmi mellékzönge.)

Virág
Virág
 


Sziasztok Kép

szipola,
ha gondolod, privátban megírhatom, melyik intézmény ....

de azért urambocsá, hogy a bánatban van az, hogy egyszer azért kampányolnak, merthogy az anyatej dinamikussága etc., egyszer meg egy statikus összetételű tápszer mellett ?

Úgy megnézném pl. az állatvilág tápszerrel nevelt bébiit .... huhh, még belegondolni is rossz Kép

Na mindegy. Én egyet tudok : a kiscsajom 10 hónaposan napi ötször szopik, anyatejgyűjtőnek odaadom a maradékot, mert azért nem mindenki síkhülye még szerencsére Kép

Nya csóóók :

Klár
 


Virág,

úgy öt hónapig ment minden mint a karikacsapás, aztán egyszer csak vége lett! Mondjuk Bencém tényleg extra sokat evett, de tény, hogy a mai napig nem tudom, mitől apadt el a tejem! Sztem agyilag nem voltam akkor rendezett, esetleg azért! De szerencsére utána a bnőmtől hordtuk a a fagyit, tehát azért elég sokáig anyatejesek voltunk!

Clarissa, nálunk van állatvilágos tápszeres példa! A kutyámat nekem kellett etetni 2 óránként tápival, mert az anyja nem tudta...Még él. 6 éves, de mindenki azt hiszi róla, hogy kölyök! Kép

Süti
 
 


Kíváncsi!

Mi most egy ikres családot segítünk. Az anyuka kómában volt a szüléstől számítva kb 1,5-2 hétig, így nem lett tejcsi a babáknak (most 2 hónaposak). A GYES-t még nem kapják, így nincs miből tápszert venniük, mi küldjük nekik, a BEBA HA-t, és minden kérdés nélkül kiadják a gyógyszertárban, ráadásul nem kis mennyiséget veszek (gondolhatod, 2 babának és kb 3 hetente), alkalmanként 4-5 nagydobozosat. Amúgy most volt nálam a gyógyszerész szomszédasszonyom és mondta, hogy nem receptköteles a tápszer, de a baba 6 hónapos (!!!!) koráig 50% támogatás van rá. Szóval: bárkinek, bármikor, bármennyit, csak VIGYÉK!
 


Süti,

Igen, ez előfordul, de akkor úgy fogalmaznék, hogy a szabad természetben.... tudod, kivétel erősíti a szabályt Kép

Véleményem szerint az ennyire "emberközelben és embertől függőként" élő állatok egy egész más kategóriát képviselnek.

De abban azért gondolom, egyetértesz, hogy nem ez a legjobb megoldás. Kép

Annak viszont örülök, hogy fel tudtad nevelni a kutyit Kép Most 6 éves ? Akkor még bőven nem a "még él" kategóriába tartozik KépKépKép
 


A tápszer patikában csak receptre kapható kedvezménnyel. Kedvezmény nélkül kapható recept nélkül is. De nagyon drága! Legalábbis a miénk (HA prev) iszonyú drága volt. Az oké, hogy támogatva csak a patikában adják, és receptre. De támogatás nélkül nyugodtan kinn lehetne a drogériák meg élelmiszerboltok polcain, nincs az a krőzus, aki csak azért fogja a szoptatást feladni, mert a Tesco-ban "úgy kínálja magát a tápszer". Nekem viszont nagyon kényelmetlen volt, hogy rendszeresen patikába kellett menni (akkor is, ha épp nem volt receptünk), mert ott várni a tömegben a melegben (beöltözve) a sok beteg emberrel összezárva... Hát, nagyon bosszantó volt.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Az még hozzátartozik, hogy épp tél volt, és a fiam minden alkalommal ott nyűglődött szegény a babakocsiban a hőségben (kinn hagyni azért mégsem merném). Járványok idején voltam leginkább bajban.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn! A 2-es tápszer (BEBA) a DM-ben kapható. Csak azt nem értem a recept-kedvezmény kapcsán, hogy miért pont 6 hónapos korig. Hiszen a szakemberek szerint az az ideális, ha minél tovább szopik a baba, és nem javasolják a tehéntej adását akár 3 éves korig sem. Akkor miért nem támogatják 1-1,5 éves korig a tápszert? Ha már KELL adni a babunak. Mivel valóban nagyon drága, így csak azt érik el, hogy akik nem tudják megfizetni (a teljes árat), mégiscsak tehéntejet kénytelenek adni a talán 7 hónapos babának. Kép
 


Na ez az, amin én is nagyon csodálkozom. Ráadásul a mi doktornénink nem is volt hajlandó nagyobb mennyiséget felírni, amikor még nem múlt el 6 hónapos a baba, és olcsóbban kaphattuk volna, mondván, hogy nagyobb gyereknek úgyse elég az 1-es. megénztem, mi a különbség, hát, elenyésző. Nyugodtan kaphatta volna ugyanazt még 7-8 hónaposan, kedvezményes áron. Ilyenkor már úgyis hozzátáplál az ember.
 


Na igen, ez engem is érdekelt volna! ráadásul a mi esetünkben ugyebár...szóval speciális esetben sem jár receptre a tápszer. A másik - bár ez egy szopis topikban jócskán off -Kép, hogy pl. mi semmilyen tájékoztatást nem kaptunk a tápszerek közti különbségről, haza adtáka babókat az egyik félével, amire a dr.néni mondta, hoyg nem jó - szóval nagyon úgy tűnt, hogy az éppen aktuális propagátor hatása volt a döntő. Még az is csak később jutott eszébe, hogy nem tudván az esetleges allergia hajlamot, HA tápot adjon. Meg amikor a babatejet ajánlgatta, pedig az csak abban tér ela 2-től, hogy vanília ízű, meg tán egy-két kalóriában.
Egyébkénta gyűjtött tejjel volt eg yrossz tapasztalatunk, a naygobbik kaikja egyszer teljesen megváltozott, pedig még semmi hozzátáplálás nem volt. Vizsgálaz hegyek, semmi. egy ötlet volt, hogy valszeg az egyik tejleadó mama antibiotikumot szedhetett, és így adta le a tejet. Hát, elég gáz...
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: