Sziasztok!
Olyan kismamák, anyukák jelentkezését várom, akik szintén hasonló problémával küzdenek.
Párommal haram vágtunk bele a gyerek vállalásba, de mind a ketten biztosak voltunk a dologban, az elején! Párom már nagyon szeretett volna babát, sokat beszéltünk róla, de mivel én épp hogy befejeztem a főiskolát, friss állással a hátam mögött várni akartam még. Erre murphy törvénye szerint becsúszott a baba. Nagy volt a bánat mellett az öröm, de egy percig sem gondolkodtunk az elvetetésen. Az elején minden szépen ment...aztán....mivel a munkahelyen megtudták a babát, próbaidőre való tekintettel felmondtak nekem. Itthon vagyok egyedül, magányosan. Még több figyelemre vágytam volna páromtól, de pont ellentéte történt. Nagyon elhidegültünk egymástól. Szerinte ez persze nem így van. Nincs kivel beszélgetnem, mikor hazaér vele szeretnék, de ő csak pihenni szeretne, na meg persze "lepedőakrobatázni". Ami számomra egyre nehezebben megy, hisz azt érzem már nem szeret. Mellette megtudtam, hogy az exével beszélget nap mint nap, sőt újra felidézték kapcsolatukat. Tudom kicsit zavarodottan írtam le a történetemet, de kezdek nagyon kétségbe esni és nagyon félek hogy egyedül hagy a babával.
Üdv, egy magányos kismama.