Kiemelt témák

Sziasztok!

35 éves gyermektelen nő vagyok. Több, mint egy éve együtt élek a párommal, aki már a kapcsolatunk elején mondta, hogy szeretne tőlem babát, de rám bízza a döntést. Neki már van egy kisfia.

Valamikor régen, még a nagybetűs életem kezdetén úgy képzeltem el, hogy lesz gyerekem, kettő is. Utána jött egy hosszú, 9 éves kapcsolat, amiben a párom nem akart gyereket, és én ezt el is fogadtam, de így visszagondolva talán azért, mert a kapcsolat is olyan volt.

Furcsa ez a kettősség bennem, hogy szeretném is, de valami mégis van bennem. Már ott tartok, hogy tervezgetek, úgy beszélek a jövőről, hogy a baba is benne van, de valami bizonytalanság ott van végig. Már kislány nevet is találtunk Olyan furcsa ez egész, hisz most is azt érzem, hogy szeretném, de valami visszafog abban, hogy kimondjam, igen, szeretnék babát.

Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de tudnátok valami tanáccsal, ötlettel segíteni nekem? 35 évesen már el kellene döntenem mit szeretnék, tudom.

Előre is köszönöm.

Szép napot mindenkinek!

Évi

Szia Évi!
Mi miatt érzed a bizonytalanságot?
Vannak esetleg konkrét félelmeid a babvárással, babázással kapcsolatban?
Vagy esetleg úgy érzed, még nincs itt az ideje, mert nem akarod magad lekötni?
A mostani kapcsolatodban mennyire érzed magad biztonságban?

Bocs, hogy inkább csak kérdezek, konkrét tanácsot elég nehéz adni. Biztosan megérik majd benned is előbb-utóbb a válasz, hogy jöhet-e a bébi.
Egy kisbaba amelett, hogy 24 órás ügyeletet igényel, csodálatos dolog. Én nagyon-nagyon élvezem, hogy egy kis emberkét nevelgetek, rengeteg szeretetet és erőt ad a mosolya, még akkor is ha fáradt vagyok, mert mondjuk éjszaka nem hagyott rendesen aludni.
Nálam nem volt kérdés, szeretnék-e vagy sem, nagyon akartam őt (én 32 évesen szültem). (Kistesó kérdésben már én is bizonytalanabb vagyok, nem is azon, hogy legyen-e, hanem hogy mikor.)

Szia Vancsura!

Először is köszönöm a válaszodat.

A baj az, hogy nem tudom megmondani a bizonytalanságom okát. Alapvető félelmeim természetesen vannak, szerintem nagyon sok nőnek van babavárás előtt és közben, de ezek nem erősek, nem olyanok amik meggátolnának a vállalásban.
A mostani kapcsolatomban teljes biztonságban érzem magam, fantasztikus párom van Tudom, hogy mindenben a segítségemre lesz. Fantasztikus apja a fiának is.
Talán a változással van a baj, mert ugye az ember élete 180 fokot fordul a baba érkezésével. Az elkötelezettségtől, a lekötéstől, a felelősségvállalástól nem félek.
Talán attól félek, hogy nem értem meg még rá.

Most hogy ezeket leírtam, még közelebb kerültem a baba vállalásához. Lehet, hogy csak arra van szükségem, hogy olyan emberekkel tudjak beszélgetni, akik vagy hasonló helyzetben vannak, vagy most várják a babájukat, vagy már babájuk van. Tehát nagyon frissek az élményeik

Lehet, hogy egyszerűen csak túlbonyolítom a dolgokat Hisz csodálatos érzés lehet először a karjaimba venni, az első mosolya, az első szava, stb...

Szép napot mindenkinek aki erre jár.

Évi

Sziasztok

Évi, pár dolog kapcsán talán hasonló cipőben járunk - pedig nekem van is már egy kislányom. Akartuk (a párom inkább, ő pont 10 évvel idősebb nálam), mégis olyan hirtelen megfogant, hogy (a kezdeti lelkesedés elmúltával, és a róka-korszak beköszöntével) kezdtem azt hinni, hogy nem gondoltam én ezt át és túl korán jött....
Még most is így érzem, pedig már elmúlt egy éves.
Mondjuk, én konkrétan tudom, hogy a felelősségvállalásra nem értem még meg.. Sztem, ha Te attól nem tartasz, akkor nincs mitől félned. Hiszen a többi része mind jó.

Vancsura, Te nem így látod?

Mi szerettünk volna tesót is, de amint közeledik a lehetséges időpont, úgy tolom egyre kijjebb.. Alig várom, hogy visszamehessek dolgozni (pedig az esküvőnk előtt felmondtam, szóval nincs is konkrét hely), újra aktív életet élhessek, úgy érzem, megőrülök itthon. Sírógörcs jön rám, ha arra gondolok, hogy nem mehetünk csak úgy el kettesben a párommal nyaralni, amikor eszünkbe jut. (Most éppen "nyaralunk" ugyan, balcsin, de egy egyévessel ez egyáltalán nem pihentető!
Teljesen bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mikor legyen kistesó.
Pedig egy szavam sem lehet a kiscsajra, mindenki csodálkozik, hogy milyen egyszerű vele, mindig vidám és jól alszik, eszik, nyilván velem van a baj, régebben is ilyen depis voltam..

Évi, véletlenül sem mérvadó egy kívülálló tanácsa, de szerintem akkor vállalj gyereket, ha nagyon akarod. 40 évesen sincs késő, csak max nem spontán módon fogod megszülni - ami meg nem nagy ügy. De ha már ilyesmiken gondolkodsz, hogy milyen lesz az első mosolya, első szava stb, akkor lehet, hogy már nagyon is itt az ideje? Nekem ilyesmik eszembe sem jutottak, még a terhesség alatt sem...

Nekem is adhatnátok tanácsot, ha valaki erre téved...
Ma a strandon azt vettem észre, hogy útálattal nézem azokat az anyukákat, akiket több gyerek vesz körül és láthatóan életük értelme a gyerknevelés..
Én miért nem tudok ennyire örülni neki..?

"Talán attól félek, hogy nem értem meg még rá" - ezt a média sugallja, ezt most rögtön felejtsd el.

Amikor megfogan a gyereked, minden megváltozik és csodálkozni fogsz a félelmeiden. Örömmel fogod várni a babát. Miután megszületik, szépen lassan "beérsz" vagy "megérsz" te is, ha már ennél az érésnél tartunk.

A gyerek nagyon sok örömöt hoz. Az álmatlan éjszakákat hamar elfelejtjük. Ha nincs gyereked, olyan, mintha félig élnél. Kár lenne ebből kimaradni.

Sziasztok!

Bocs,hogy belekotty...

Én anno nem akartam NAGYON babát, "csak" úgy döntöttünk esküvő után,ha akar,jöjjön...Jött és mi örültünk és azóta is örülünk .
Véleményem szt nem kell NAGYON akarni a babát ahhoz,hogy később kitöltse az életedet és megleld benne az élet értelmét (azon túl,hogy magara is fordítasz elég időt... ebben nagyon megértem Mangot).

A másik dolog,amivel vitatkoznék,hogy nyugodtan szüljön bki 40 évesen,max nem természetes úton szül. 40 évesen, de már 35 évesen is , még az sem biztos,hogy spontán teherbe tud esni, sőt, a mindenféle magzati problémák, károsodások kockázata is megnő, nem is kicsit. Arról nem is beszélve,hogy azt a gyermeket fel is kell valakinek nevelni, és ha abból indulunk ki,mennyi a magyarok átlagéletkora,hát jóval nem kecsegtet.

Ebben tanácsot adni igen nehéz. Annyit megtanultam,hogy nincs olyan időszaka az életünknek, ami megfelelő a babavárásra, a gyermekáldásra. Ha érkezik,ahhoz kell alkalmazkodni. Nem lehet rá megérni szt, inkább hozzáidomulni az új szerephez. Senki sem úgy születik,hogy X idő elteltével anyaként vagy apaként tud funkcionálni. Mindenkinek tanulnia kell ezeket a szerepeket...ezzel együtt meg is "érik" arra,hogy anya vagy apa legyen .
Ettől félni nem kell, bele kell vágni, és bár tényleg nagyot fordul az élet, mindenért kárpótol!!!

Mango

Ha nem tudod magadnak megfogalmazni, mi a baj,szt érdemes felkeresni egy pszichológust (és ezért most meg ne haragudj,hogy ezt írom). Ő segít neked megfogalmazni,mivel van bajod. Mert ugyan fárasztó a kicsi gyerek, én sem szerettem "bezárva" lenni (bár nekem némileg más okból voltak hasonló gondjaim),de ezen lehet segíteni.

És nyugi,én imádom a gyerekeimet, mondhatni, életem értelmei,de azt nem mondanám,hogy a gyereknevelés tölti ki az életem. Hagyok magamnak időt mindenre, hiszen csak akkor lesz jó a gyerekeimnek,ha én is jól érzem magam.

Üdv, Anyapoc

Egy életünk van. Ehhez minden hozzátartozik: a munka, a szerelem, a gyerek, a problémák, a boldog percek, a nehézségek, a drámák.
Ha nem szülünk soha, megfosztjuk magunkat valamitől, ami nagyon sok örömöt, fáradságot, boldogságot, idegeskedést, miegymást hoz. De lehet enélkül is teljes életet élni. Nem muszáj mindenkinek gyereket szülni.

Ha elszántad magad, akkor ne várj 40 éves korodig, a saját érdekedben. Lehet 40 évesen is szülni (második, harmadik gyereket), de az első gyereket inkább minél előbb kellene.

Nézd, ha nem próbálod ki a mély vízben úszást, akkor nem fogod megtudni milyen az DD

Nálad sok olyan dolog adott, amiért én biztos, hogy szülnék: a párod szeretne gyereked és máris nagyon jó apa. Bárcsak én is elmondhatnám az én férjemről ugyanezt, amikor a tévé előtt fekszik, ahelyett, hogy eljönne velünk az állatkertbe vagy sétálni...

Szia Mindekinek!

Először is nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat! Eléggé elgondolkodtatóak voltak.
Szerintem hatásosak is, ugyanis múlt héten megmondtam a páromnak, hogy babát szeretnék tőle Hát a hatás nem maradt el, mert nagyon boldog volt Hát még én! Ugyanis képzeljétek el mi történt. Egy napon van a születésnapunk, és én eldöntöttem, hogy az ajándék mellé meglepem a bejelentéssel, hogy késznek érzem magam. Csakhogy a meglepetéssel ő lepett meg engem, ugyanis megkérte a kezem Tökéletes volt a születésnapunk!

Mindenkinek szép napokat kívánok!

Évi