Új privát üzeneted érkezett!

Szép napot mindenkinek.  Mi Pécset élő pár vagyunk, a párommal keresünk hölgyet vagy olyan szülöt aki örökbe adná vagy béranyaságot vállalna.  Csak komoly jelentkezőt szeretnék.  Minden anyagi helyzetünk biztositott a örökbe fogadott gyereknek.  Lehetőleg kis babát szeretnénk örökbe fogadni.  Email írj.  előre is köszönöm

Bogdán Attila
attila25
Pécs
 
 


Sziasztok!

Sajnos most az év elején teljesen elvesztettük a reményt, hogy kisbabánk legyen! 10 éve vagyunk házasok, és 10 éve dolgozunk a családalapításon. 10 terhességet, ezek közül több ikerterhességet veszítettünk! Az orvosok eddig nem tudták megállapítani, hogy mi lehet az oka. A magzatok szépen fejlődnek a 3.-id hónap végéig, aztán sajnos, szívmegállás történik! Most már papírom is van róla, rejtett autoimmun, illetve T alakú méh. Az orvos szerint meg kellene plasztikázni, de Magyarországon még nem csináltak ilyet, ezen kívül, olyan gyógyszeres kezeléseket is kellene kapjak, ami már az egészségemet is károsíthatná. Igazán ez térített észhez, hogy már az életem múlik rajta. Számunkra a megoldás egy béranya lenne, aki vállalná, hogy egészségben tartja Őket 9 hónapig, mert sajnos erre én képtelen vagyok :( Kérek Mindenkit, aki már átesett ilyenen van tapasztalata, vagy tud Nekünk segíteni, hogy szülők lehessünk írjon itt vagy, a tappancsadri@gmail.com címre.
Köszönöm Adrienn

 


Sziasztok!

Fejér megyei 20 éves lány vagyok. 9 és fél hónapja életet adtam egy tünemény egészséges kislánynak. Már tudom azt, hogy mennyi örömet és boldogságot tud okozni egy csöppség! Ezért most SEGÍTSÉGEMET nyújtanám olyan párnak, akinek sajnos
dinko
Fejér megye
 
 

 
 

Sziasztok!

Fejér megyei 20 éves lány vagyok. 9 és fél hónapja életet adtam egy tünemény egészséges kislánynak. Már tudom azt, hogy mennyi örömet és boldogságot tud okozni egy csöppség! Ezért most SEGÍTSÉGEMET nyújtanám olyan párnak, akinek sajnos valami okból kifolyólag nem lehet természetes úton kisbabája.
VÁLLALNÉK BÉRANYASÁGOT AKÁR SAJÁT PETESEJTEL IS!

174cm vagyok,
Vékony arányos testalkat,
Világos barna haj (most festett fekete) terhesség alatt nem festem
Kék szem
Életvidám természet.
Nem dohányzom
Nem fogyasztok alkoholt
Nem drogozom
Sportolok

Bárkit érdekelne nyugodtan írjon! edinaa9621@citromail.hu
dinko
Fejér megye
 
 


Kedves Babára vágyakozók!


Nem sikerült megtalálni a számomra tökéletes szülőket, de teszek egy utolsó próbát. 
Tehát Még egyszer segítenék egy babára váró párnak vagy egyedül állónak.  Magamról csak annyit írok egyenlőre, hogy már voltam életadó mami, saját petesejtemet inszeminációval termékenyítették meg.Mivel nem élek kapcsolatban, a baba apukája apasági nyilatkozatot tett, így elkerültük a felesleges adminisztrációs köröket.

Budapesten élek 15 éves nagy fiammal, akit egyedül nevelek, főiskolai diplomám van,dolgozom, biztos állásom van, autóm, lakásom is van,amin lakáshitel van, ezért vállaltam el a bérmamiságot.Nem iszom alkoholt,nem dohányzom,egészségesen élek. 180 cm magas vagyok, szükésbarna hosszú hajam és szürke szemem van.

Ha szimpatikusnak találsz, írj nyugodtan,komoly szándékú emberek jelentkezését várom,hiszen én is az vagyok,hitegetők és "majd aktuális lesz"-ek ne keressenek,és azok sem, akik nem beszélték meg a párjukkal! Ha sikerül, karácsonykor már babázhatsz! :-)
valakierkezik@gmail.com


 
legendas
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!
Örökbe fogadnànk a pàrommal egy új szülött kislànyt vagy két és fél éves korig egy tündérkét félroma szàrmazàsu is lehet.Mi hivatalosan is örökbe fogadó szülők vagyunk minden kritériumnak megfeleltünk!De törtébetünk nagyon szomorú 13év sok mütét és sajnos semmi.Az idei mütétemmel végleg eldökt a sorsunk nem lehet gyermekem eggyàltalân.sajnos a vàró listân 118 vannak elöttünk és mivel én 43 éves vagyok a korhatàr meg 45igy csak valami csoda fojtàn lehetne pici babânk.Nekünk nincs pénzünk hogy fizessünk bârkinek is.Egy valamink van ami nagyon fontos az oda adàs és a feltételnélküli őnzetlen szeretet.eztés egy kitünő remek csalàdot tudnànk biztosìtani egy tündér kislànynak.Kérek mindenkit aki segìteni tudna nekünk valamijen modon az tegye meg.elérhetőségem monikafarell@citromail.hu vagy telszàmom;06205029380 minden segitségnek nagyon örülnénk.Segìtsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Sziasztok!
Örökbe fogadnànk a pàrommal egy új szülött kislànyt vagy két és fél éves korig egy tündérkét félroma szàrmazàsu is lehet.Mi hivatalosan is örökbe fogadó szülők vagyunk minden kritériumnak megfeleltünk!De törtébetünk nagyon szomorú 13év sok mütét és sajnos semmi.Az idei mütétemmel végleg eldökt a sorsunk nem lehet gyermekem eggyàltalân.sajnos a vàró listân 118 vannak elöttünk és mivel én 43 éves vagyok a korhatàr meg 45igy csak valami csoda fojtàn lehetne pici babânk.Nekünk nincs pénzünk hogy fizessünk bârkinek is.Egy valamink van ami nagyon fontos az oda adàs és a feltételnélküli őnzetlen szeretet.eztés egy kitünő remek csalàdot tudnànk biztosìtani egy tündér kislànynak.Kérek mindenkit aki segìteni tudna nekünk valamijen modon az tegye meg.elérhetőségem monikafarell@citromail.hu vagy telszàmom;06205029380 minden segitségnek nagyon örülnénk.Segìtsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Sziasztok! Béranyaságot, petesejtdonorságot vállalok. 25 éves 2 gyermekes anyuka vagyok! 
Csak komoly érdeklődők irjanak, a részleteket privátban megbeszéljük!! Bátran keressetek!
e-mail címem: erdelyivik75@gmail.com
Mindenkinek válaszolok!!

Szép estét!!!
 
 


@netezos:


SZia, béranyát keresek surgosen. Aktualis még a hirdetesed? Kérlek jelezz: serioznanm@centrum.sk


SZIASZTOK,
szeriozis, megbízható béranyát keresunk surgosen! Kérlek jelentkezzetek,ha valakinek aktuális még a hirdetése! Elore is koszonom, a részleteket privátban !
serioznanm@centrum.sk


Apa szeretnél lenni?
Sajnos manapság egyre gyakoribb, hogy a nők, és a férfiak nem találnak megfelelő partnert, aki társuk lehet a gyerekvállalásban.


Olyan férfit keresek a gyerek/ek számára szeretetet, biztonságot, anyagi és érzelmi hátteret adó, de külön élő apa lenne.


Egészséges, fiatal / 31 éves/ , melegszívű, gondoskodó, videm, kiegyensúlyozott független nő vagyok. Testmagasságom 170 cm, fehérbőrű, festett vörös hajú. A családomban semmiféle átörökíthető genetikai betegség nem fordult elő.


Amennyiben szeretnél így apuka lenni, kérlek írj, az alábbi elérhetőségre, minden levélre válaszolok.
victoria23@citromail.hu

 


SZIASZTOK 

Megbízható béranyát keresunk. 
Kérlek jelentkezzetek,ha valakinek aktuális még a hirdetése!
Elore is köszönöm szépen.


Sziasztok!
Akinek van tapasztalata külföldi béranyaságról légyszi írjon privátban. Információra lenne szükségünk a külföldön (Románia, Ukrajna) végzett petesejt levételről, illetve beültetésről. Sajnos a neten elég kevés infó van fent (vagy csak nem jól keressük). Nagyon megköszönnénk, ha valaki aki már átesett ezen, és van tapasztalalta, hogy hogyan működik, esetleg kinti eléhetőséggel, írna a következő e-mail címre: kecskes.szilvia@freemail.hu.
Előre is köszönjük!
 


Üdvözlök Mindenkit!

Olyan Hölgyel szeretnék kapcsolatba kerülni aki kisbabàt szeretne és önálló egzisztenciával rendelkezik.Részleteket e-mailben ,majd személyesen beszéljük meg.
kissistvan@yahoo.com




önállóeegzi
 


Üdvözlök Mindenkit!

Olyan Hölgyel szeretnék kapcsolatba kerülni aki kisbabàt szeretne és önálló egzisztenciával rendelkezik.Részleteket e-mailben ,majd személyesen beszéljük meg.
kissistvan@yahoo.com




önállóeegzi
 


Sziasztok!

Segítséget szeretnék nyújtani olyan pároknak akiknek nem lehet babájuk, de nagyon szerenének! 24 éves Budapest környéki magyar hölgy vagyok,van egy párom,és egy csodaszép 18hónapos kislányom! Nem iszom,nem dohányzom,nem drogozom,és nem élek zülött életet. Amikor csak időm engedi sportolok.
Csak komoly érdeklődők jelentkezését várom,  akinek tényleg nincs más esélyük egy saját picúrra! Fontos számomra a diszkréció! Erkölcsi okok miatt a petesejt donáció nálam nem járható út, tehát mindenképpen szeretném ha a pár lenne a vérszerinti szülő!


Két dolog miatt vállalnám ezt az amúgy számomra  megtisztelő dajkaanyaságot! Természetesen (nem szeretnék hamis illuziót kelteni) egy részt az anyagi vonzata miatt amit a saját házunk megvásárlására fordítanánk,másrészt pedig mert együtt érzek azokkal az anyákkal,apákkal,párokkal akiknek minden vágyuk egy saját baba,de a sors nem adja meg nekik!
Kérlek keressetek bizalommal! Emailban szívesen küldök fotót is magamról!
Email címem: m.liliana29@freemail.hu
 
 


 


A helyes e-mail cím kissistvan8@yahoo.com
 


SZIASZTOK,
bérmami jelentkezésést várjuk-surgosen keresunk, egy megbizhato, szeriozis holgyet. Kerlek jelentkezzetek,h a részleteket meg tudjuk beszélni. Elore is koszonom.
serioznanm@centrum.sk


@lili29:


SZia, kerlek jelezz,ha még aktualis a hirdetesed. Surgosen keresunk bérmamit. A részleteket privatban. koszonom
serioznanm@centrum.sk


Sziasztok! :)
Én segíteni szeretnék olyan párnak/pároknak,akiknek nem sikerül a baba.Nekem megadatott ez az öröm, és nagyon szivesen segítenék másoknak is, hogy átéljék.Leinformálható vagyok, mivel segítettem már pároknak.Mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápolok,a kölcsönös bizalom a kapcsolatunk alapja..na meg a diszkréció.Én egy fiatal,egészséges,sportos testalkatú, magyar anyuka vagyok.Felsőfokú végzettséggel rendelkezem.Bővebb információt privátban adok.Akár azonnali kezdéssel indulhatna a "projekt". E-mailben várom a megkeresést: babaprojekt007@freemail.hu címen.Segítsünk egymásnak jeligével.
babaprojekt007
Magyarország
 
 


Sziasztok!
Akinek van tapasztalata külföldi béranyaságról légyszi írjon privátban. Információra lenne szükségünk a külföldön (Románia, Ukrajna) végzett petesejt levételről, illetve beültetésről. Sajnos a neten elég kevés infó van fent (vagy csak nem jól keressük). Nagyon megköszönnénk, ha valaki aki már átesett ezen, és van tapasztalalta, hogy hogyan működik, esetleg kinti eléhetőséggel, írna a következő e-mail címre: kecskes.szilvia@freemail.hu.
Előre is köszönjük!
 


Biztos anyagiakkal rendelkező párként keresünk Téged (az országban bárhol, mert az utazás nem akadály), hogy valóra válthassuk az álmainkat és szülők lehessünk. Minden mást privátban egyeztessük le, rugalmasak vagyunk  sushi2@freemail.hu


Elgondolkodtató az itteni bejedzések számomra.És senkit nem akarok megsérteni. De itt olvasgattam a bejedzések közt. Béranyaságot vállalok 20 évesen . Nyilván való nem ingyen vállalja . De 20 évesen elég éretten gondolkodik hogy ilyenbe belevág? Vajon ha kifizetik az összeget oda adja a babát mikor megszülte?Vagy lelép a pénzel? Milyen körülmények között élhet hogy ennyi idősen ilyenre adja a fejét? Szerintem nem bizalom gerjesztő. Én úgy vélem bárki aki 5-6 millióért beválal ilyet annak 90 százaléka nem megbízható.Ehez csak logika kell. Egy értelmes ember ennyiért nem vállalja be azt hogy testét torzítsa mert sajnos torzítsa kinek kismértékben kinek nagymértékben . Esetleg maradandó problémát okoz. Sajnos ez is benne van a pakliban. Akkor ha normális életvitele van dolgozik .És kiesik neki minimum 9 hónap fizetés. Ha nemdolgozik akkor van pénze akkor minek neki még egy ilyen csekély összeg? Ha nemdolgozik akkor vannak problémái az életvitelében. De mi? A nagy kérdés. Drogozik,alkoholizál,betegség na és a dohányzás? Jószándékból senki nem adná ki a szive alatt hordott gyereket sem csekély 5-6 millióért. Értelmes rendezett körülmények között élő hölgy főleg nem . De mondjuk megelékszünk egy ilyen hölgyel. Milyen genetikát örököl a gyerek? Esetleg betegen születik és később derül ki. Vagy a hölgyemény lelép a pénzel és még felsem jelenthetem.Akkor gyerünk külföldre ? Na hát ott ezeket még nehezebb fényt deríteni könnyeben eltünik . Még nagyobb a valószínűsége a csalásnak . Na meg a genetika.
 


Most legyen a másikfél félelmei. Mi van ha nem kell a gyerek nekik mert elváltak betegség esetleg elhalálozás miatt. Van 5-6millióm plusz egy gyerek feltudom nevelni? Lesz elég pénzük fizetni az orvost az utazást stb. ? Mert ha értelmes ember vagyok nem adom árvaházba. Elnézést ha bárkit megsértettem de elgondolkodtam ezeken . Mindenki megérdemli aki szeretné hogy felnevelhessen egy gyereket érezze a baba illatot és halja hogy anya vagy apa.
 


Én elgondolkodtam ezen mennyiért lennék béranya. Mivel van már négy fiam így már nem kell az ötödik . De a testem megviselése és ikerhajlamon plusz munka kiesés . Arra az elhatározott döntésre hozzott hogy hú?? mi??? vállalnám . Ez az összeg ami megnyuktat. Hogy van pézügyi háttér az orvosokra és egyebekre. Meg a kiesett munkaidő és az esetleges plusz gyerek ha nem viszik el tőlem jövőjének biztosítása. Ennyiért bizony kihordanám. Így 34 évesen . És miért? Mert sajátrészre nem szeretnék gyereket. És ez az összeg elég nagy ahoz hogy visszautasítsam.
 


Még érdekelne az hogy hogyan oldják meg az orvost szülést örökbefogadást itt magyarországon mert itt illegális . Kérlek írjátok meg nekem mert érdekes. Meg esetleg írjon az is akinek kell ennyiért a béranyaságom. email címem jonababa81@freemail.hu
 


Béranyaságot vállalok megfelelő támogatásért. Már nem szeretnék saját gyereket mert van. 30 felett vagyok káros szenvedélyesektől mentes. De csak biztosan gyermeket akaróknak vállalom . Akik legkisebb csekélyét is azt mutatnák hogy visszalép menet közben nem vállalom . Ezért jól fontolja meg. Én rendezett streszmentes igényes és MAGYAR nő vagyok. Megfelelő anyagi háttérel rendelkezzen orvosra és a babára. A támogatás mértékét előre jelezd emailban.Plusz bemutatkozás.
legyanya@freemail.hu
 


Sziasztok!

Egyedülállóként gyermeket vállalnék. Örökbe fogadnék, vagy olyan hölgy jelentkezését várom aki vállalná a béranyaságot elsősorban inszeminációval, de más megoldás is számításba jöhet.
Csak nem házas, leinformálható, és megbízható levelét várom.
Részleteket privátban, levélben beszéljük meg.
bzoltan77@citromail.hu

 


Sziaasztok, Keresünk egy megbízható, káros szenvedélyektől mentes hölgyet, aki szívesen vállalná béranyaként a leendő gyermekeink világra hozatalát:-) Szívesen vesszük azt is, ha valakinek van bármilyen használható tapasztalata a témában:-) E-mail címünk:babaprojekt77@gmail.com.
 


Sziasztok!

30 éves férfi vagyok és mert én is gyereket szeretnék igy titeket kérdezlek mennyi összeg szükséges egy gyermek válaláshoz? Itt most a 5-6 million kivülire gondolok.
Válaszotokat elöre is köszönöm.
 


@dinko:


Szia! Olvastuk a hírdetésedet a béranyasággal kapcsolatban. Szívesen felvennénk veled a kapcsolatot amennyiben még aktuális annak tartalma. Elérhetőségünk: 06/30/9292622
Várjuk hívásodat. Üdvözlettel.

levapiri
Keszthely
 
 


@legyanya:


Szia!
Olvastuk hírdetésedet a béranyasággal kapcsolatban. Megfelelő anyagiakkal rendelkező pár vagyunk. Szeretnénk felvenni veled a személyes kapcsolatot és akkor minden részletet meg tudunk beszélni.
Elérhetőségünk: 06/30/9292622. Üdvözlettel.
levapiri
Keszthely
 
 


Sziasztok,

Béranyát keresek,

Jelentkezzek a
harmati.robert@hotmail.com

Vagy whatappon 00491724704582
hrobee
Hamurg
 
 


Béranyaságot vállalok . Megbízható káros szenvedélyektől mentes nő vagyok. 34 éves és már van saját gyerekem. De több mint 5-6 millióért. Ajánlatokat a babazni.akarok@freemail.hu-ra kérem. Minden kérdésre válaszok. De röviden mutatkozz be. Nálam első a diszkréció.


Béranyaságot vállalok . Káros szenvedélyektől mentes egészséges nő vagyok. 13 M . email cim adri82@citromail.hu
 


Anya szeretnél lenni?
Sajnos manapság egyre gyakoribb, hogy a nők nem találnak megfelelő partnert, aki társuk lehet a gyerekvállalásban.
Sokan ennek ellenére belevágnának akár az egyedülálló anyaságba is.
Ezekben az esetekben lehet szükség egy spermadonor igénybevételére.
Én nemcsak spermadonor szeretnék lenni, hanem a gyerek számára szeretet, biztonságot, anyagi és érzelni hátteret adó, de külön élő apa szeretnék lenni.

Egészséges, fiatal / 35 éves/ , melegszívű, gondoskodó, férfi vagyok.
Amennyiben azok közé tartozol, akiken donorsperma igénybevétele segíthet, kérlek vedd fel a kapcsolatot velem a következő emailcímen tension81@citromail.hu.

Nemcsak spermadonor szeretnél lenni, hanem a születendő gyereknek anyagi és érzelmi hátteret biztosítanék. 

Írj egy rövid bemutatkozást és egy elérhetőséget. Minden esetben válaszolni fogok. 
apuka81
Győr
 
 


Sziasztok. Szívesen vállalok béranyaságot, olyan pároknál akinek sajnos nem lehet saját babája. 34 éves anyuka vagyok. Van már tapasztalatom, mint béranya. Keressetek bizalommal.
 
 


Sziasztok,  Ha tudtok, vagy ismertek olyan családot, ahol a születendő pici felnevelése gondot okoz, szívesen öröbefogadnám, nem számít a neme vagy a származása!
Nyudortan keressetek, biztos anyagiakat és jó körülményeket tudnék biztosítani neki :D
 
 


.
 


Szia babykaa!Érdekelne a hirdetésed.Megtudhatunk többet az elképzelésedről.kissistvan8@yahoo.com az elérhetőségünk.
 


Sziasztok .
Béranyaságot vállalok olyan párnak akinek nemlehet gyermeke. Megtudunk eggyezni írj bátran és röviden mutakozz be ha komolyan gondolod. Van már saját gyermekeim és egészségesek. Káros szenvedélyektől mentes vagyok és egészséges. Komplikáció mentes szüléseim voltak és nem okoz gondot a béranyaság sem. Olyan gyermeket szerető pár jelentkezését várom aki komolyan vágyik gyermekre nem gondolja meg magát félúton. Email címem anyukak82@freemail.hu .
 


@husz??r melinda:

Kedves Melinda!

Én magam béranya vagy dajkaanya szeretnék lenni. Igaz régi (2010-es) a hirdetésed, de szeretném megtudni, hogy foglalkozol-e még ilyen közvetítéssel.

Előre is köszönöm a segítségedet/ válaszodat: ide írj vagy: miobox()t-email.hu

Üdvözlettel:
bergera

 
 


Szia babykaa

Egy kisbabára vágyó pár vagyunk és szeretnénk érdeklödni hogy megy ez az egész fojamat. Hogyan (hol) lesz a kismama megtermékenyitve és valamint szülés után hogyan és hol tugyuk a nevünkre íratni, és természetesen ezek mennyibe kerülnek?
Válaszodat előre is köszönyük.
dragszterdrag@freemail.hu
 


@babykaa:
Szia babykaa

Egy kisbabára vágyó pár vagyunk és szeretnénk érdeklödni hogy megy ez az egész fojamat. Hogyan (hol) lesz a kismama megtermékenyitve és valamint szülés után hogyan és hol tugyuk a nevünkre íratni, és természetesen ezek mennyibe kerülnek?
Válaszodat előre is köszönyük.
dragszterdrag@freemail.hu
 


39 éves egyedülálló nő vagyok. Párkapcsolataimat tekintve peches voltam a férfiakkal, amikor pedig tudtam volna szülni, egyészségügyi okok miatt nem lehetett. Most már abban a korban járok hogy nincs időm kivárni a férfit akivel eltudom képzelni a családalapítást.  Hosszas gondolkozás és az orvosommal való többszöri konzultálás után úgy döntöttem, egyedül vágok neki a babavárás örömeinek, inszeminációt fogok vállalni spermadonortól. Ennek a előkészülete zajlik, nem lesz egyszerű menet, talán ősszel tudjuk nekidurálni az elsőnek magunkat, ha minden eredményem stimmel majd. Természetesen a normális úton történő teherbeesés egy férfitől lenne az ideális, de jelenleg az esélyem erre nulla. A biológiai óra ketyeg. De amennyiben van itt olyan férfi, aki szívesen segítene és adományozna spermát, ezt a lehetőséget is megfontolnám. Ha van itt egyedülálló férfi, aki már nagyon szeretne családot, ez a megoldás is érdekel. Ide most elsősorban azért jöttem, mert olyan nőkkel szeretnék beszélgetni, akik hasonló helyzetben vannak, és vállalnak vagy így terveznek babát vállalni. Jó lenne valakivel beszélgetni, aki hasonló cipőben jár. Szöszi

Szívből szülők


@inszeminacio77 (#p4990369):
Szia inszeminacio

Én szivesen adományozok neked ingyen spermát, és ha bármi másra is szükséged lenne csak szolj lehet megtudjuk oldani.
 


Szia inszeminácio!Hasonló a "problémàm" csak férfiként.Szerintem egy beszélgetést megprobàlhatnànk.Soha nem lehet tudni.Irj egy emailt kissistvan8@yahoo.com ra
 


Sziasztok!
Petesejt adományozásban tudok segíteni. Akit érdekel hívjon. 06204722108
dinko
Fejér megye
 
 


Sziasztok! En szeretnek ber anya lenni,atom itt sol megoszlo velemeny van. En 26 eves,teljesen egeszseges,dohany, drog es alkohol mentes vagyok. Szivesen lennek valaki boldogsaganak a kulcsa. petlen090@gmail.com
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: