Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta, alapból nincsenek illúzióim. Azért is írtam, hogy elvileg! Szép új világ lenne, ha minden úgy működne, ahogy annak kellene!
dia
Budapest
 
 
 


Igen, vettem!!! :D
Csak felháborító,hogy az illetékesek mennyire sz...nak bele dolgokba, aztán ha megtörténik a baj akkor megy a mentegetőzés ezerrel, a bűnbak keresése és az ujjal mutogatás.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Dominika!

Szerintem sokszor ha akarna is tenni valamit az illetékes, akkor sem tud, mert annyira hülye a szabályozás, ami köti. Azokon meg ugye nem léphet úgy keresztül, mintha ott se lenne. Kapásból ott van a családon belüli bántalmazás ügye, amikor pl. apa veri anyát és/vagy a gyerekeket (igen, tudom, hogy fordított eset is gyakran van), és a rendőrségre ugyan elmehetsz feljelentést tenni, ám addig nem lépnek, míg vér nem folyik. Kösz.

Addig meg menj haza, és élj továbbra is amellett, aki bántalmaz.
Kvázi mindenhol ez a helyzet, csak pepitában. És köszönhető mindez a rendelkezéseknek, törvényeknek és jogszabályoknak.

Dia
dia
Budapest
 
 
 

 
 

Hát, igen sajnos Dia igazad van. Mi is kaptunk már fenyegetést 3db nagy darab, nem a napon barnult embertől. Feljelentettük őket és azt mondták amíg nem folyik vér addig sajnos nem tehetnek semmit. Már üldözési mániám volt az utcán. :? 3hét múlva meg is szűnt az eljárás.

Kiváncsi leszek, mikor történik már valami ez ügyben, mert állandóan ígérgetik. De borzalmas lehet egy édesanyának és a gyermekének, rettegésben élnie nap mint nap.

Kép
 
 


Engem 1x kiraboltak úgy, hogy kést szegeztek a torkomhoz.
Aztán apám lefegyverezte embert valahogy, jól megverte (boxoló volt), kihívtuk a zsarukat.
Embert elvitték, fater ellen önbíráskodás miatt eljárást indítottak.
Rablót velem együtt 1 kapun egyszerre engedték ki!!!! :shock:

No nem lett az ügyből semmi, de ahhoz elég volt, hogy meginogjon a bizalmam a tuti Magyar jogrendben.

Egy dolgot biztosan kijelentek nektek: ha valamelyik családtagomat fizikai erőszak éri, én fizikai erőszakkal válaszolok rá.
2-3 éve a kisfiam lábáról lehúzták a cipőt és elvitték.
Én megkerestem a gyereket aki lehúzta és kövezzetek meg érte, de megvertem!!!16 éves gyerek volt.
Közben megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés amikor egy nagyobb és erősebb üti?!
És a közeljövőben is megteszem, mert 20 000 Ft-ot NEM meghaladó kár esetén senki nem csinál semmit.
Tudom, hogy ezáltal nem vagyok attól különb énsem, de egyszerűen elegem van abból, hogy érdemben senki nem tesz vagy nem tehet semmit.

No persze itt nem arra gondolok, hogy 2 kamasz egymás között súrlódik, hanem a bűntényekre konkrétan.

Dius!

Sajnos egy ismerősömnél mindig ez volt. Élettársa verte őt is és az anyját is folyamatosan és sose tudott a rendőrség mit tenni.
Vadász volt, azzal fenyegette őket, hogy agyonlövi őket.
Aztán 1x elölfelejtette a fegyverét és a töltényeket szanaszét hagyta (szigorúan tilos mind a fegyvert külön és a lőszert is külön elzárva kell tárolni).
Engem hívtak szemtanúnak, ezzel tudtam őket segíteni.
De csak az engedélyét függesztették fel és a fegyvereket kellett leadni, sajnos a verést még durvábban folytatta.

Nálatok mi volt a gond? Már ha nem titkos...... :oops:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Nem titkos, dehogy. Párom a foodexpress kajaszállító cégnél dolgozott. Undorító egy cég. Heti 7000 ft keresett.
Meguntam mondtam keressünk másik munkát mert ebből a kajánk nem fedezi igaz még anyunál laktunk. Találtam neki munkát ahol most is dolgozik és szólt a főnökének hogy ő kilép. Ez nem tetszett neki mondta h maradjon, párom mondta heti 7ért nem marad. Azt mondta a főnöke ezt még nagyon meg fogja bánni. Bent volt a páromnak 100ezer ft fizetése a cégnél, mert letiltják az első pár hetet hogyha lelépne a bevétellel akkor legyen miből pótolni. Főnöke nem adta oda+felfogadott 3 nagy db pasit hogy még hajtsanak be rajtunk 117ezer ftot amit a párom ellopott. A párom soha 1ft nem hozott el, és nem is tudott volna mert csütig mindent be kell fizetni és leadni és ő pénteken lépett ki. Ezek a kemény fickók telefonon fenyegettek. Azt mondták h ők egy behajtó cég este találkozzunk egy parkolóban vagy kijönnek házhoz. Bírósághoz fordultunk, mondták nincs ellenünk végrehajtás, csalók, ne fizessünk. Hát köszi. Akkor ijedtünk meg mikor kimentek házhoz ahol páromék laktak csak már eladták azt a lakást. Akkor fordultunk a rendőrséghez aki semmit nem csinált mi meg féltünk, vagyis én nagyon. Először párom apját hívták mert ugyanaz a nevük és párom apja simán megadta párom számát nem számít ha esetleg megkéselik... ráadásul apja annyit mondott: Fiam nekem bevallhatod hogy elloptad. Hát mondom anyád, ilyen egy igazi apa.
A vége az lett felhívtam a főnökét, elmondtam mi van első mondata az volt: Nem én küldtem rátok. És én ezt nem is mondtam neki, saját magát lebuktatta. Mondtam a cigányokkal nem vagyok hajlandó találkozni se fizetni a cégnek kifizetem, ha leállítja őket csak ne kelljen félnem hogy a páromat kilesik és elkapják és talán agyonverik.

Kép
 
 


Borzasztó érzés volt, igazságtalanul ennyi pénzt kifizetni, de minden nap sírógörccsel feküdtem le 1 hétig. És 1ft se éri meg hogy a páromnak akár 1 haja szála is meggörbüljön.

Kriszta abszolút nem kövezlek, amiért elláttad a baját annak gyereknek akiből később lehet ilyen "behajtó" lesz és olyanokat fog üldözni akik tisztességben élnek.

De én is azt mondom amit te, tudom hogy az erőszak nem old meg semmit, de a családomat megvédem bármilyen módszerrel is.

Kép
 
 


Sziasztok!
Bocs, hogy nem ehhez szólok hozzá, teljesen egyet értek, lenne is sztorim nekem is sajnos, de más jutott eszembe: mit szóltok ahhoz, mikor vki azért szül, hogy a meglevő gyerekén a születendő gyermekével segítsen? Értehetőbben: őssejt, csontvelő kellene a beteg gyerekének és ezért szül,hogy a testvésrtől legyen.
Szebb napot mindenkinek!

 


Kisvitéz!

Mármint jól értem kísérleti nyulat csinál az újszülöttből????
Huhhh a kérdés nehéz.

Megpróbáltam magam az ő helyébe képzelni.
Tudod a hugom kisfia utolsó stádiumos rákbeteg. A hugin látom, hogy amikor valaki közvetlen közelről érzékeli gyermeke halálközeliségét akkor mi mindenre képes.
Ő megtenné.
Döntését én nem támogatnám, de megérteném.
Hisz az őssejt a köldökvérből kinyerhető, a csontvelő újratermelődik meg nemis biztos, hogy egy újszülöttet kitesznek a csontvelő levételének.

Más kérdés megint az, hogy érzelmileg hogy viszonyul az újszülötthöz?!
Csak donornak tekinti?
Ha meghal a másik gyerek, akkor a babát fogja hibáztatni?
Fúúúú ez nagyon nehéz kérdés én nem tudok most ettől értelmesebbet kreálni.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Hát ez tényleg bonyolult, mondjuk nekem eszembe sem jutnak, sőt ha nem kérdezed kisvitéz akkor nem is gondolnám hogy van ilyen.
Ha a másik baba nem károsodik belőle akkor talán nem elítélendő, de ha neki maradandó károsodásai lennének tőle akkor szerintem igen.
De ha viszont donornak tekinti ahogy Kriszta írja akkor lehet hogy nem fogja érdekelni ha a 2. gyerkőcnek maradandó károsodása lehet, de hát az a gyereket is neki kellene felnevelni...

Kép
 
 


Lehet, hogy nagyon naív vagyok, de szerintetek létezik olyan nő a világon, aki már megismerte az anyaságot, és utána képes lenne a következő gyerekére csak és kizárólag úgy tekinteni, mint donorra?

Én nem tudom elhinni, hogy lenne ilyen. Inkább arra hajlok, hogy ha alapvetően akar egy második gyereket, aki emellett még a testvérén is segíthet a megszületésével, akkor belevág. Vagy hogy bár eleinte donorgyereknek indul, a végén mégiscsak ugyanúgy érez iránta, mint az elsőszülött iránt.

Mondjuk, tény, hogy nagy az isten állatkertje, de egyszerűen nem létezik, hogy egy anya a második gyermeke felé ne érezze ugyanazokat a dolgokat - szeretet, imádat, szerelem, ösztön, miegyéb -, mint a beteg első felé.
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

Én sajnos ismerek ilyet!!!!!!!!!!!!

Van (volt) egy barátnőm. Hosszú kínlódás után született egy kisfia. Közben a házassága tönkrement, elváltak, elvitte a gyereket.
Aztán összejött egy palival, összeházasodtak, született egy kislánya.
Majd mikor a kislány párhónapos lett, lazán összepakolta a fia dolgait, odavitte az alkesz apukának és leadta a gyereket.
1 éve hivatalosan is lemondott róla a volt férje javára.
A kislányát imádja, a fiát kidobja. Agyrém.

De nem kell messzire mennem, a keresztanyám is ezt tette.
A fiát 6 évesen elhagyta, majd szült egy kislányt, de azt is otthagyta 8 évesen és elment egy 3. palihoz.

Szerinted ezek az emberek ne volnának erre képesek???

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Kriszta!

Félreértettél, én arra gondoltam, aki az első gyerekéhez normálisan kötődik. Azaz az elsővel megéli az igazi anyaság érzését. Szerintem az képtelen a másodikra, mint tárgyra, szervdonorra tekinteni.

D.
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
Én pedig pont azt tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki az elsőt löki el magától! Bár ez is kapcsolódhat az abortus témához, mert lehet, hogy nem kívánt gyerek volt, vagy csak a férfi megtartása miatt, de akkor sem bírom elképzelni, hogy a legkisebb a legkedvesebb. Hallottam egy olyat, hogy ahol 3 gyerek van ott az első a nagyszülők kedvence, a legkisebb szülőké a középső pedig csak van. Azóta figyelem ismerőseim körében ezt és van benne igazság, legalább is abban, hogy nem kiegyensúlyozott felnőttek, míg a másik kettő igen. Egy ismerősöm a nagyobbik lányát sokat vitte a nagymamához mert a kicsi elég gyorsan megfogant utána. Aztán a nagyszülőtől hallottam, hogy a nagylány azt mondja otthon,hogy mamát jobban szereti, mint az anyját és hozzá akar menni, a nagymamát mikor kérdeztem hogy hívják a kisebbet hát godolkozott rajta rendesen... (ötvenes önkormányzatnál dolgozó nő). Ez is nehéz döntés lehet, azért is tettem fel a kérdést, mert érdekel más véleménye is,hogy nehéz helyzetben könnyebb legyen dönteni vagy megérteni más döntését.
Szép napot!

 


Kisvitéz!

Azt sajnos gyakrabban látni, hogy az elsőt löki el magától az anya, és hogy őszinte legyek, el tudom képzelni - legalábbis részben -, hogy erre milyen ürügyet érez valaki.

Sokszor pl. egyszerűen túl korán szül valaki (nem feltétlen túl fiatalon), és úgy érzi, a kicsi megakadályozza az élet élvezésében, az önmegvalósításában, a karrierjében, a pasizásban, bulizásban, a céljai megvalósításában.
Van olyan is, akinek akkora traumát jelent a szülés, hogy emiatt nem tud olyan szemmel nézni a babára.
Aztán akadnak olyan anyák is, akik erős elképzeléssel bírnak arról, nekik milyen gyerekük lesz, vagy ők milyen anyák lesznek, és amikor nem úgy sikerül, ahogy azt tervezték, bepánikolnak és inkább hátat fordítanak a kicsinek, semminthogy felülvizsgálják a dolgot, és megpróbálják másképp a babához vagy a magukhoz való viszonyulást.

Az ilyen anyáknál a második gyerek már általában betervezett, akart baba, aki jóval később érkezik, vagy egy másik, jobb, szeretetttelibb kapcsolatból. Naná, hogy forsza van az elsővel szemben.

Van egy haverom, akit az anyja csecsemőként otthagyott a nagyinál. Ő szépen fel is nevelte, bár a testi intimitást, ölelés, puszi, ilyesmi, sosem adta meg neki. Anyuka később szült még két gyereket, azokat fel is nevelte, a haveromra viszont sosem tartott igényt. Csak most, hogy felnőtt, jól keres, karakán férfi lett belőle, most szeretne vele kapcsolatot kialakítani. Ám a haverom bevallása szerint sajna ez már késő, azt az előző 30 évet nem tudja helyrehozni. Sosem derült ki, hogy miért adta le a nagyinak, miért nem vette magához később, igaz, még azt sem árulta el, ki a haverom apja. A nagymama szerint valamelyik Sztyepánovics lesz a ludas.:)

Vagy pl. én. Nem olyan vagyok, mint amilyennek anyám elképzelt. Nagyon nem. Az öcsém nem sokkal utánam született, betegen (nyitott gerinccel), anyám kedvence lett. Nekem sosem volt igazán kapcsolatom anyámmal, apámmal annál inkább. Ő meg az öcsémmel nem tudott igazán mit kezdeni, neki túlságosan feminim volt. Anyám később meg is mondta, hogy neki ki volt a kedvence. A kapcsolatunk azóta lendült egy nagyot, mióta megszületett a lányom, de igazából arra esély sincs, hogy valaha normális legyen a viszonyunk. Már nem bánt, de sokáig nagyon fájt. Kimondott indok persze itt sincs, de én érzem.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


kisvitéz írta:mit szóltok ahhoz, mikor vki azért szül, hogy a meglevő gyerekén a születendő gyermekével segítsen? Értehetőbben: őssejt, csontvelő kellene a beteg gyerekének és ezért szül,hogy a testvésrtől legyen. Szebb napot mindenkinek!

Sziasztok!
Ha leírhatom a véleményemet a kérdésben, szerintem ez elég undorító ötlet... És valahol az emberi természet ellen való. Hiszen nem azért vállalunk gyereket, hogy szeressük, hogy neveljük, hogy magunkat lássuk benne, hogy egy önmagunknál jobb-teljesebb-tökéletesebb valakivel "dúsítsuk" a világot? Legalábbis én ezért szeretnék babát, ha már végre összejönne... :roll:

Aki ilyet tesz, az valószínűleg annyira elkeseredett, hogy kissé elveszíti a realitásérzékét és eltolódik (eltorzul?) a felelősségérzése. Milyen érzés lehet annak a gyereknek, hogy ja, téged csak azért hoztunk össze, mert a Jucikának kellett egy új vese, hát gyártottunk neki egyet, köszi, Alkatrészke! De egyébként egy púp vagy a hátunkra, mert most akkor újra meg kell vennünk a babakocsit meg a pelusokat meg nem alhatunk megint vagy három évig, és amúgy is a Jucikára kell figyelnünk, te nőjél fel, ahogy tudsz, másodhegedűsként. Vagy, ha netán ő is beteg lesz, akkor... gyártanak még egy testvért...? Hol a vége...?

Jóóó, ez azért messzire vezet, mert akkor mi van azokkal a gyerekekkel, akiket meg csak azért vállaltak, mert "hátha most végre fiú/lány lesz"...? Pl nagymamámnak 7 fiú unokatestvére volt, mert a szülők akartak volna egy lányt is... :?


Mint a teniszező Williams-nővérek szülei, a legkisebbet (vagy az utolsó kettőt?) azért vállalták, hogy megfelelően pici kortól kezdhessék rajtuk a tuti teniszezőnevelő módszerüket... Beleborzongok a gyári gondolkodásmódba.

Egy ismerősöm is eszembe jut, aki azért jajongott a méheltávolításakor, 45++ évesen, hogyha esetleg bármi baj érné az egyébként már egyetemista gyerekét, nem szülhet helyette újat... Mintha a gyerekeket darabra mérnék... Fuj.

Persze, ha valaki elveszíti a gyermekét, de később erős, egészséges, boldog babája születik, az csodálatos dolog és a természet rendje, sőt, a lelki felépülésében is rengeteget segít, és így van jól. De ez más megközelítés és más lapra tartozik. Arra bazírozni, hogy hát, majd szülök másikat, na, azt erkölcsileg én alaposan elítélem.

Kép
 


Manguszta!

Mélységesen egyetértek minden soroddal. A gyári gondolkodásmód engem is elrémít - magyar példa, a Polgár testvérek, jó, nem gyerekvállalás, hanem nevelés szempontból. Lehet, hogy baromi hasznos volt a lányoknak a korai trenírozás, de én sajnálnám, ha ilyen gyerekkora lenne a gyerekemnek.

45 évesen meg már ki akar még egy gyereket szülni, ha addig nem volt mersze?

D.
dia
Budapest
 
 
 


Manguszta!

Naná,hogy leírhatod a véleményed, azért van ez a topic. Mindenki véleméynére kíváncsiak vagyunk, hisz mindenki más szemszögből értékeli és látja a dolgokat.

Sajnos én még olyan példát is látok, hogy családon belül másképp szeretnek egy kisfiút és másképp egy kislányt.
Vagy csak az egyiket szeretik, amásikat megtűrik csak. Szomorú.
És azt pláne nem tudom ép ésszel felfogni, hogy nevel 1-2 gyermeket és megöli a 3. gyermekét szülés után.
Annyi hely van, ahol büntetlenül "leadhatja" a gyereket, más összepisilné magát a boldogságtól, ha örökbe fogadatna egy csecsemőt.
Erre berakja a mosógépbe, pöcegödörbe dobja stb....
És ami nagyon fáj, hogy igen szadista módon ölik meg a gyereküket.
Kérdem én, hogy szeretheti a többit???
Ha szereti a gyerekeit,hogy tudja megölni az újszülöttet???

Ohhh nehogy leírjátok a szülés utáni depit, mert az NEM közvetlenül a szülés után keletkezik!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hanem órákkal és napokkal később jön elő a hormonális változások miatt.

A kipakoláshoz ennyit fűznék: nekem sok petefészekcisztám, méhszájpolipom és méhcisztám volt és van is.
Mivel a családomban sok a rákos beteg, így megbeszéltem a párommal, hogy kivetetem a méhemet megelőzésképp.
Anyósom első kérdése: hogy szülök mégegy gyereket, ha Domival valami történik?! :shock:
Totál ledöbbentem.

Dius!

Amúgy tényleg félreolvastam amit írtál,de legalább kiveséztünk mégegy jelenséget. :D

Amúgy visszatérve az "alkatrészes" megoldáshoz, még van egy gondolatom róla.
Szal itt az is szerepet játszhat,hogy valaki azért szül, hogy gyermeke köldökvérével hozzájárulhasson első gyermeke gyógyításához.
Amit megértek, sőt el is fogadok.

Írtam már, hogy a hugom kisfia átesett őssejt beültetésen is.
Azt tudnotok kell, hogy SAJÁT őssejt a vérből bármikor kinyerhető, tehát aki nem vetetett le köldökvért és beteg lesz a gyermeke annál sincs minden veszve.
Az őssejt beültetés nem lehetséges saját őssejttel abban az esetben, ha genetikai eredetű a betegség. ebben az esetben maga az őssejt is hordozza a rossz genetikai információt.
meglepő ugyan, de a szülőktől levett őssejt, nem jó a gyermeknek a gyógyításhoz.
A legjobb a tesóé.
Értitek már????
És ez kinyerhető egy egyszerű vérvétellel.
Ezeket azért írtam le, hogy lásáátok a beteg gyermek anyjának gondolkodásmódját is.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


A szülőktől levett persze, hogy nem jó, hisz csak max. 50%-ban felel meg a gyerek génállományának. A tesónál van esély ennél magasabb egyezésre is.

Saját őssejt bármikor kinyerhető, csak nem biztos, hogy képes még a differenciálódásra, illetve spec. eljárásoknak kell alávetni, ha jól tudom.
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

Hogy milyen eljárásokról van szó, azt nem tudom pontosan, de csak icipicivel "rosszabb" a később levett őssejt, mint a köldökvérből kinyert 1 adag.
Mert igen, a köldökvérből kinyert őssejt CSAK 1 alkalomra elég. Nesze neked tároltasd több százezer forintért. :?
Tiszta marketing.

Na lépek, mert hallom szól a tv. :shock: :shock:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Dominika: Dominika kapcsolta be a tv-t? Hú mikre kell felkészülnöm, amire nem is gondoltam! Igen, csak azt reklámozzák, hogy ha nem veteted le a köldökvért azzal a gyerekednek teszel rosszat és egyszer csak jól megbánod, hogy fukar voltál, de én annyit hallottam, max. valahány kiloig elég, talán ilyen 10 éves korig, ha jól emléxem... és még akkor is rengeteg betegség lehet, amitől nem lehet megóvni, ezt pont ti tudjátok a legjobban. De jó is tapasztalatot cserélni!

 


Kisvitéz!

Én mindig azt szoktam mondani, hogy ami gyerekkel, temetéssel és esküvővel kapcsolatos, az irreálisan és pofátlanul drága.
Ami pedig irreálisan és pofátlanul drága az általában nem szükséges.
Persze döntsön mindenki saját pénztárcája szerint. :D
Ez az őssejt tároltatásáról is a véleményem.

Azt is X ideig tárolják azon a pénzen. Aztán????
Ha elfogyott a zsé?????
Ennek ellenére azt mondom, hogy aki megteheti, fagyasztasson nyugodtan, aki meg nem engedheti meg magának, azt ne furdalja érte a lelkiismeret.

Úúúúúútálom ezeket a rossz marketinfogásokat, mert mind azt sugallja, hogy rossz anya vagy, mert nem szoptatsz, mert bevált a cumi és használod, mert nem vetettél le köldökvért, mert császárral szültél, mert magánorvosnál szültél, mert van sapka a fejeden,mert nincs sapka a fejeden.

Anyu temetésénél is undorító volt hallani a papot,hogy plusz lóvéért jött volna temetni, első kérdése az volt,hogy egyházadó volt-e rendesen fizetve?
Nem az,hogy részvétem!!!!
Ezek után polgári temetés lett.

És undorító volt az is,hogy a temetést meg sem rendelhettük addig, amíg az utolsó forint ki nem volt fizetve rá!!!!!

Nos erről ennyit,mert szétoffoltam az eredeti témát. :oops:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Dominika!

Nem offoltad szét, hisz van közös szál az általad említett dolgok és az abortusz között is. Pl. az ítélkezés miatt. Meg a pénz miatt is.

Amúgy hasonlóakat én is tapasztaltam. Mi a pénz miatt nem házasodtunk össze, szerintem pofátlanul sokba kerül egy esküvő, márpedig ha férjhez megyek, ha nem is a Bazilikát és a Duna Palotát szeretném kibérelni, egy bulira azért teljék a családdal és a barátokkal.

Temetés terén ugyanezt tapasztaltam. És ezek után sokszor a pap annyira unottan mondja a mondókáját, hogy esküszöm, az ember nem is a gyásztól érzi magát annyira szörnyen.

Na, mindegy.

Amúgy van egy védőnő ismerősöm - csak hogy visszatérjek az eredeti témához, aki mesélte, hogy ugye vannak olyan esetek, mikor az abortusz ingyenes. Ilyen eset az, mikor erőszak áldozataként kerülsz oda. De általános, hogy az erőszak áldozata inkább vállalja, hogy kifizeti a műtét árát - ami nem kevés -, mert az ingyenességhez újra meg kell járnia a poklot: prezentálni kell minden látleletet, nyilatkoznia kell és vallomást kell tennie ismét. Jó, mi? Egy sima látlelettel nem lehetne elintézni? Egy orvos által aláírt igazolással? Miért kell újra és újra meghurcolni szegényt, és miért kell 50-szer átélnie azt a rettenetet?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Húúú Dia ezt most nem mondod komolyan!!!!! :shock: :shock:

Döbbenet.
Egyébként a múltkor meg az RTL teletext oldalán olvastam,hogy a kormány mennyit különített el az abortusz-ra.
És a közeljövőben sem kívánja megoldani a rászorulók fogamzásgátlásának támogatását, mert az abortusra elkülönített összeg ettől jóval kevesebb.
Hát azt hittem, dobok egy hátast!
Micsoda gondolkodás!

Pedig azért van olyan gyógyszer, ami 3 havi adag és 2700 Ft,ez ugye 900 Ft 1 hónapra levetítve.
De ha az állam ezt nagytételben rendelné, akkor olcsóbb is lehetne.
Rászorultsági alapon, aki kérné, annak adhatná térítésmentesen.
Szerintem olcsóbb, mint az abortusz, nemde.

Bevallom őszintén, azt sem tudom, hogy most mennyibe kerül egy abortálás.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Jelenleg, ha nem vagy rászoruló, vagy nem vagy jogosult az ingyenes műtétre, majdnem 30 ezer forintot kell befizetni csekken az EP-nek.

Ami nem kevés. Mondjuk, nem tudom, hogy az állam mennyit fizet a műtétért a kórháznak, de nem hiszem, hogy olyan nagyon sokat.

Az biztos, hogy felelősségteljesebb gondolkodásra vallana, ha a rászorulók fogamzásgátlását szponzorálnák, bár bizonyos esetekben, pl. erőszak, ugye, ennek nincs értelme... mármint van, de ki láthatja azt előre.
dia
Budapest
 
 
 


Persze Dia, itt nemis az erőszaknál történő ingynességet vitatom.

Csupán most számolok, hogy 1 abortusz mondjuk az államnak (kerüljön a felébe) 15 000 Ft, akkor kb 10 embernek 3 havi védelmet nyújthatja, ha mondjuk féláron kapná a gyógyszert.
10!!!!!!!!!!!embernek 3 hónapra.

Persze lehet,hogy sokan be se vennék vagy eladnák piáért.
Ez is megeshet.
Talán a spirál?
Az meg mivel méhen belüli, drágább.
De ha ő tartana rá igényt, akkor ez is megoldás vlna. Persze erőszakkal senkit nem lehet kényszeríteni a fogamzásgátlásra.

Na nincs okosabb ötletem.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


dominika1 írta:Pedig azért van olyan gyógyszer, ami 3 havi adag és 2700 Ft,ez ugye 900 Ft 1 hónapra levetítve.
De ha az állam ezt nagytételben rendelné, akkor olcsóbb is lehetne.
.


khmm,
egy dolog, hogy adják a gyogyszert, de ezt megfeleloen kell alkalmazni is.
Olyankor is irnak fel pl hormonalis fogamzasgatlot, ha valaki nem esik teherbe. szedi 3 honapig, aztan megbolondulnak a hormonok, es konyebben jon ossze a baba, az elso par honapban.
Ha valaki nem szedi rendszeresen a hormonalis fogamzasgatlot, akkor igencsak becsuszhat a baba, szoval nem lenne 100% ban megoldas. Ergo abortuszokra valo bekerulest indikal.
Igaz, ha csak reszben csokkenne az ingyenes gyszer miatt az abortuszok szama, mar az is eredmeny. Talan Angliaban van ilyen.

Egeszsegnevelo dolgokkal foglalkozom, es eppen ma 12 eves gyerekek szexualis felvilagositasara kertek fel.
Megkerdeztem, mien temak erdekelnek oket, mert mien szinten van ismeretuk es mit akarnak hallani.
"hat a szexrol"
" ha el akarom vesziteni, akkor fel kell keszulnom,nem? "
van aki ennyi idosen meg nem menstrual, de hivtak mar 3. osztalyos 9 evesekhez is, mert gumi ovszerrel jatszottak, es tisztaba kellett tenni, alapokat.
Igy konnyen a nemkivant terhesseg fele halad az eletuk.

Van egy storym is befejezesul.
2 eves kisfiu mamaja vagyok, egyedul nevelem. Apat 8 eve ismertem, de egyszer csak egymasba szerettunk. Viharosan, nagy szerelem. Szervezetem megbolondult es ossze vissza vereztem, nodokim tanacsara 3 honapos gyogyszerszunetet kellett tartani.
Vedekezes is volt ez ido alatt, de nem a leghatekonyabb modon. Megbeszeltuk, hogy most en nem vagyok vedett es szamolni kell a kovetkezmenyekkel, apa valasza :nemgond, belefer.
3 honap utan osszejott a baba.
Megmondtam, fuhoz fahoz ment apa panaszkodni, aztan kisutotte O nem akar babat. megertettem a donteset, de azert belul fajt. Egyszerre csalodni mindenben, a szerelemben, es tudtam a gyereknek csak az a jo, ha normalis kiegyensulyozott csaladba kerul. En havi 80 e ft-s kozalkalmazotti fizubol nem tudok biztositani mindent, es igy apara nem lehet szamitani. Szal apa abortuszra kert es en , nagy vivodasok kozepette belementem. Elmentem a vizsgalatokra, meg a bizottsagokhoz, elbucsuztattak a meg nem szulettet magzatomtol is.Mindig csak egyedul mentem ien helyekre. AZtan eljott a nagy nap...
korhazba bemegyek, vizsgalat, tudtam, hogy ez nem jo, de ha megvan sem lesz konyebb nyomorban nevelni.
Megvizsgaltak, aztan megmutattak a babam szivhangjat, addig sem voltam jo allapotban, de akkor sikitva osszezuhantam. Kaptam egy idegosszeroppanast, es folyt a nyalam, remegtem es bogtem, meg nem lehetett hozzam szolni. abortusz elmaradt, engem az idegosztalyra vittek.
Nem vagyok a gyenge jellem, de valahogy a kisfiam erosebb volt nalam, es mindennel.
Ettol a perctol kezdve megmaradt, amit annyira nem is bantam, de feltem mindntol, a jovotol, a bizonytalansagtol.
Apaval sem beszeltem.
par het mulva megtudta, mastol...
letorkollt, hogy mit kepzelek en, es beleturtam az eletebe, es most vele mi lesz. Hiabasnak ereztem magam, mert igazsag is volt benne, de erzetem van ennel fontosabb is az eletemben.
Kiengedtek, es igyekeztem akkor megteremteni mindet a bavarashoz. Rengeteg segitseget kaptam ismerosoktol, ruhat, agyat, babakocsit, hordozot. Akarmilyen nehez, de megoldas mindig van, es onnet jon, ahol az ember nem szamit ra.
megfogadtam, hogy ezek utan senki nem banthatja a babat, es megteszek minden tolem telhetot, hogy megcsak a kis leklet se erje bantodas.
Az egyedul maradtam terhesen topikban talatam segitseget, es ott irtam is magamrol. Es olyan dolgokat olvastam, jogi es erzelmi temaban, amire igyekeztem felkeszulni. Jelenleg az en iranyitasom alatt allnak a dolgok, es nem bantam meg, hogy megszuletett a lurkom. Imadom, es a kornyezetemben mindenki imadja.Kis lelki akkumlator.Hibaztam, mert Nem egy atlagos kolyok, nem szeretgetos tipus, azt hiszem meglatszik rajta a trauma amit magzat koraban atelt, es hogy nem tudtam ot teljesen boldogsagban varni. szerettem, de ennel jobban kellet volna. Nem konnyu 80 e ft-s fizetesbol gyereket nevelni,de valahogy mindig alakul.

apa azt mondta, nem tudja mi lesz, majd meglatja ha megszuletik a baba. erre nem szamithattam, mert mi van ha tortenik velem valami a szulesnel, es akkor is felelosseggel tartozom iranta. Igy egy jogi eljarassal biztositottam a jovojet, hogy gondoskodo es szerto kozegben legyen, ha en mar nem leszek ra kepes.

amikor megszuletett, elso gondolatom az volt, hogy jaj milyen szep....aztan az, hogy szegenykem, neki akartam letepni a fejet es szetmarcangolni a testet, es brutalisan megolni...Azota is eszembe jut sokszor, es szegyenlem, hogy egyaltalan ez megfordult a fejemben. Mikor evforduloja van, eszembe jut. Ma mar ha ranezek nem jut eszembe miken mentunk keresztul.

Most mar tudom, abortuszrol donteni csakis a no joga, a ferfinak ebbe nincs beleszolasa. ezt mondja a jog. Nem kenyszerithetnek egy not akarata ellen magzata elvesztesere.
Ha Apa nem vedekezett , viselje a kovetkezmenyet......ha az anyuka is igy akarja.
Es abortusz procedurakra igenis be kell cipelni apukat, igenis szegyenkezzen O is, mert bemehet es csinalhatjak kozosen ezt a macerat.

Apaval jo a viszonyunk, nem akartam ellensegeskedest. Nem eroltettem ra semmit, hagytam elje az eletet. A babavaras alatt nem erdeklodott igazan hogy haladunk, egyszer megneztuk egyutt a babas kazettat, es egyszer elmentunk egyutt 4D-s UH-ra. O azt hiszem a terhesseg kb 6 honapjaig meg valamit az exnojevel is kavart. Engem nem tekintett nonek, amikor mar nagyobb volt a pocakom, mar meg sem olelt, mert "nem lehet hozzam ferni "
Mikor megszuletett a babamacikam, telefonon ertesitettem.
Felhaborodott, hogy miert nem szoltam, mert elotte este O megfogadta, ha jon a baba O ott akar lenni a szuletesenel. Epp jokor, ugyanis rahuztam 8 napot :)

Mikor meglatta, nemsokmindent kommentalt, sorszagu volt, es anyukaja jott vele.
Egyszer jott be utana meg a korhazba, es akkor mar hianyoztunk neki, o vigasztalt, mikor inkubatorba fekudt a babam.

2 hetesen latogattam meg ot a fiammal, megfogta, athivta a cimborajat.
Nem igazan tudott mit kezdeni a dologgal, de a pelenkazas es a hogyan kell tartani dolgok erdekeltek.
Rendszeresen talakozunk,beszelunk a babarol....Fokozatosan elkezdte megszeretni. Kb masfel ev kellett, mig elfogadta ezt a helyzetet.
Jelenleg imadja, jokat kacagnak, ha nagyon kell segitseg akkor igyekszik segiteni, vigyaz ra ha kell. Es nagyon jo apakent viselkedik.Kulon elunk, de szerzett nagyobb lakast, mert szeretne kozosen elni velunk.Megtervezgette a babaszobat, ami most mar valamennyire kesz. Most mar nemcsak kicsi, de nagy agyikoja is van. Egyutt szerelik a dolgokat, vezetik az autot, kergetik a kutyat, vagy nyakig sarosan jonnek meg. Mostanaban ha valami uj dolgot csinal a gyerkoc, mindig szomoru, hogy ezt nem elheti at velunk, es menjunk minel hamarabb.
A fiam nem apanak szolitja, csak becenéven.
Szeretne kistesot is neki, szoval egeszen mas a helyzetunk.
Karacsonyt megkonnyezve toltotte, mert nem lehettunk egyutt.

Orulok, hogy van a kisfiam, es orulok, hogy vegen helyere kerulnek a dolgok.
 
 


Babamac!

Minden tiszteletem a Tiéd, hogy ebben a nehéz helyzetben vállaltad a kisbabádat, holott tudtad, hogy milyen nehéz lesz Neked/Nektek egyedül.
Kevesen mernek ilyen nehéz döntést meghozni.

De akik az ellenkező lépést választják, azokat sincs jogunk elítélni, csakmert nincs akkora erejük és bátorságuk, mint Neked. Vagy lehetőségük.

Való igaz, hogy férfi nem kötelezhet nőt abortuszra!!!
Félve kérdezem, hogy a gumióvszer használata eszébe sem jutott?
Annyira könnyű egy nőt vádolni, hogy mért nem szedtél gyógyszert, mért nem figyeltél, stb....
Holott a védekezéshez is 2 ember kell....véleményem szerint.

Az én párom sem szereti az óvszert, de múltkor végignézte a TV2-n a vasárnapi műsort, ahol a nem megfelelő fogamzásgátló szerek használatáról beszélgettek és akkor tudatosult benne,hogy én mekkora rizikót vállalok 34 évesen az alacsony vérnyomásommal és a gyógyszerszedéssel.
Sajnos a sok nőgyógyászati cisztám és polipom miatt a méhen belüli eszközök szóba sem jöhetnek.
Nagy meglepetésemre szóba hozta,hogy a termékeny időszakban (most számolással és megszakítással védekezünk) hajlandó gmióvszert használni.
Nekem ez nagyon jólesett!!!

Visszatérve a párodhoz egy kicsit.
A férfiak nem ösztönösen szülők, mint a nők. Nekik fel kell nőniük a feladathoz.:-)
Az én páromnak a mai napig nemnagyon sikerül. :D
Azért tiszta szívből örülök,hogy rendeződnek a dolgok.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
 


Sziasztok!
Régen voltam itt, csak épp megdöbbentő (számomra) dolgot olvastam a Hír tv hírcsíkján: 2010-től a gyedet 1, a gyest 2 évig akarja adni a kormány. Gondolom a gyermek 1 és 2 éves korát kell ez alatt érteni :( Akkor miért is fogy a lakosság?
Az abortuszról olvastam én is az origón cikket, hogy évek óta sokkal több pénzt különítenek el, mint amit felhasználnak. aztán az megy a nagy közös kalapba, mint megtakarítás. Na ezt aztán szépen felosztják jutalomnak, prémiumnak egymás között gondolom, mert egyébként inkább alul terveznék és mentőt, inkubátort stb.-t vásárolnának belőle és év közben csoportosítanának át. Abortus: valszeg ezzel is úgy vannak, mint az egész egészségüggyel: akinek fontos és van pénze kifizeti, megoldja ld. magán fogászat, nőgyógyászat, szemészet, akinek nincs hát majd dob fel egy hirdetést, hogy emberek adakozzatok, mert pl. amit most olvastam a nők lapjában, hogy az orvos rábeszélte a szülő nőt, hogy fájásgyengítőt kapjon, mert már ő is fáradt, mármint a szülő nő is és az orvos is és majd reggel folytatják. Mint a mesekönyvet, mi? Szegény kisfiú fulldoklott, császár metszéssel kiemelték, de ahogy olvasom az aneszteziológust sem találták, úgyhogy most súlyosan korlátozott a mozgása, járókerettel tud lépkedni, de a fejére rögzített pálcával használja a számítógépet is. Miért??? Mert alulfizetetttek és kevés az orvos, rengeteg a túlóra és rákényszerítik őket a magán rendelésre, és a kisfiú kezelését is ki tudja meddig bírják anyagilag a szülők, de majd összedobják az emberek a pénzt, mint ahogy mentőautóra és életmentő berendezésekre szokták.
Másik hír: február végével felbonthatja az egészségbiztosító a szerződést azokkal a kórházakkal, ahol túl sok a várakozási idő vagy elavult a műszerpark. És erről ki tehet????
Jobb lenne lassan, ha napi ételadagot osztanának és a fizetést alapból a területi kórháznak utalnák. lassan már itt tartunk.
Bocs, hogy elkanyarodtam, de én egyre mélyebben vagyok, egyre kilátástalanabb a helyzet, lakáshitel (jó kisegítenek, ha két évig a hitel egy részét az állam fizeti és két év múlva még az államnak is tartozom, az illeték részletfizetését is kamatra adták, max. 1 évre, havi 22 ezret fizettünk még a hitel mellett, ki leszünk segítve nagyon-nagyon!), most megyek vissza nőgyogyihoz, hát én is egyre jobban félek a gyógyszer hibaarányától, mert egyre jobban érelelődik bennem is a gondolat, hogy egy ilyen kis emberke, egy csodababa életét nem lehet, nem szabad megszüntetni, de nem látom még ennek az egy gyereknek sem biztosítva, hogy mindig lesz fedél a feje fölött és lesz mit ennie, hát nem tudom mi lesz ebből.
Babamac: csodállak a tettedért és nagyon-nagyon sok erőt, boldogságot kívánok és nagyon szurkolok, hogy apával végleg rendeződjenek a dolgok és nagy boldogságban neveljétek fel a kisfiadat és a tervezett kistesót (tesókat) is.
Segítség: ti mivel védekeztek? Nagyon gondolkodóba ejtett a spirál ötlete, de hallottam ott is 50 ezres árat, ill. ha iker terhesség létre jöhet akkor az mennyire lehet biztonságos? Az én jelenlegi orvosom abortusz ellenes, és mint olvastam a topikban valszeg spirál feltevését sem vállalja. Azért jövő héten rákérdezek aztán majd lesz vhogy.
Szép napot, sok-sok örömöt a gyerkőcökben, influenza vírus kerüljön el mindenkit, Domonika unokaöccse és nővére minden nap eszembe jut, hogy milyen szerencsés is vagyok (legalábbis egyenlőre, mert ugye ki tudja mit hoz a jövő), de mindenkinek sok erőt és hitet egy szebb jövőben, üdv. J

 


Sziasztok!Üdvözlök mindenkit!!
Teljesen új tag vagyok, ma regisztráltam!
Olyan okból, hogy múlt hét hétfőn sajnos 7 hetes kisbabámat el kellett venni tőlem, mert nem fejlődött. Ez a második terhességem volt. Szerencsére az első terhességem probléma mentes volt és van egy gyönyörű okos kislányom, aki 6 éves!
Nagyon vártuk és örültünk a másodiknak!
Nehezen megy a történtek feldolgozása! :(
 


Balmarcsi!

Rettenetesen sajnálom! Gondolom, hogy jelenleg borzasztóan nehéz lehet neked, és remélem, hogy talán nem is olyan sokára már nem fog fájni annyira.

Tudom, hogy elcsépelt, de próbálj meg arra gondolni - bocs, hogy leírom, talán nem kéne -, hogy működött a természetes kiválasztódás. Hogy nyilván nyomós oka volt annak, miért nem fejlődött rendesen a baba. És hogy ez lett a vége, azzal a természet csak Őt és Titeket akart megóvni egy rakás fájdalomtól és szenvedéstől.

A nagylány már iskolás, vagy csak szeptemberben megy?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Kedves Dia!
Igazad van teljes mértékben! Csak nagyon akartuk és nagyon vártuk!
Nem adjuk fel! :) Próbálkozunk tovább, amint lehet!

Regina február 21-én volt 6 éves, szeptemberben kezdjük az iskolát és már nagyon várja!

Üdv.:Marcsi
 


Marcsi!

Gondolom... Ne is adjátok fel! De azért, mielőtt újra babát várnál, próbáld meg lezárni, helyre tenni magadban ezt a rossz véget ért terhességet. Esetleg látogass meg pár alkalommal egy szakembert, aki talán tud néhány olyan, meglepő mondatot mondani, ami segít ebben. Csak azért, hogy a következő babus megkapja a teljes figyelmet, és még véletlenül se reszkesd végig az első heteket...

Az én lányom már másodikos, szerencsére még tart a lelkesedése, imádja a sulit. Bár az ovira azért nosztalgiával gondol.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Nekem szakemberként kineziológus segített. Egyébként meg társult fefolyásként egy gombás visszatérő fertőzésis az ügyhöz amit időközönként gynophilussal meg candid plussal helyre hoztam de visszatért és képzeljétek el hogy a kineziológusos két alkalom után nem jött vissza többet.

A legjobbakat Mindenkinek!

Andi
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron