Tudom, mindenki császárral, de azért az eleje fíling nekünk is megvolt...
Egy éjszakán, mely minden éjszakánál
titkosabb volt, és fájdalommal telibb,
egy éjszakán én sejtelmes szívemnek
egy kis szív üzent hangos dobbanással,
egy szív, mely együtt dobbant az enyémmel.
Ez éjszakán a fájdalmak királya,
a nagy, hatalmas, félelmes király,
elküldte hozzám vad futárait,
s én forró sejtéssel szívemben,
egy életre gondoltam szüntelen,
amely még együtt lüktetett enyémmel.
A hajnal forró gyötrődéses láz volt,
és egybefolyt álom és az élet,
az öntudat elillanó füstté lett,
és nem tudom, igaz valóság volt-e,
hogy derekam, e dús érett gerezd,
nagy hirtelen csak nőni, nőni kezd,
az ajkamon sok apró sikoly jajdult …
- a derekam már föl, az égig ért, -
oly nagy volt már, mint az egész világ,
s a világ minden fájdalma beléje fért.
Aztán a csönd jött, tudattalan, ájult,
verejtékes, süket és nehéz.
Az élet itt halállal szembenéz,
itt összecsapnak titáni erők:
- Ó élet, élet, csak most adj erőt!
Most légy hatalmas, ige, féltés, vágy!...
Valahol fönn egy jó szellem vigyáz,
valaki lágyan karjára emel,
mintha repülnék fel, csak fel, csak fel...
S míg ájult szívemre rózsahó szitál,
kisdedem első, gyöngyöző sírása
a piros reggelbe belemuzsikál.
Ezt most találtam a neten, és muszáj volt... olyan szép.