Sziasztok!
Kicsit megkésve ugyan, de
NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK NEKTEK!!!
Sziszi!
Még1x hatalmas gratula Bencéhez!!!
Gyönyörű baba! Mekkora haja van
!
Amikor az első képeket láttam a fiúkról, s mutattam Anyumnak, megállapítottuk, hogy Bence tiszta Zsolti. De most, hogy feltetted Anna 1 napos képét, tiszta Anna.
Remélem minden rendben veletek, tejci van bőven.
Anna hogy viseli, hogy mostmár nem Ő a legkisebb? Nem féltékeny? És Zsolti?
Hogy bírod a három gyerkőcöt terelgetni?
Házikó hogy áll? Mikor költözhettek? Vagy már esetleg ott is vagytok?
A szüléstörténetet várjuk, ha lesz egy csöppnyi időd.
Zsóci!
Foghúzás...
szörnyű emlékeim vannak nekem is vele kapcsolatban. Remélem mára már neked is a rossz emléke maradt csak meg, s túl vagy a fogas dolgokon.
Képeket várunk majd, hatalmas lehet már a Királylány!
Kriszti!
Tündériek vagytok!
Hogy siekrült a győri élményfürdőzés? Csak leugrottatok, vagy hosszabb pihi volt?
Claire!
Fényképezőgép story kiborított gondolom. Ilyenkor elsőre valahogy az embernek a képek elvesztése fáj a legjobban. Gépet csak-csak vesz másikat az ember, de a megörökített pillanatok visszahozhatatlanok. De azért ne add fel, hogy teszel fel nekünk képeket majd így vagy úgy...
**********
Mi van mifelénk?
Kezdem úgyérezni magam, mintha sose végeztem volna agykontrollt. A napi néhány rutin gyakorlaton kívül (pl.: parkolóhely, elérem a buszt...) nem vagyok valami aktív sajna (vagy ha próbálkozok is, elalszok
). Úgyhogy esedékes lenne egy ismétlő ismét.
Csak hát mikor?
Hozzám szokatlan módon, még pesszimista is tudok mostanában lenne, pedig eddig sosem volt ez rám jellemző. S ez leginkább a szakdogámat érinti, amit elkezdtem írogatni, de nagyon nem fűlik hozzá a fogam. De nem is írok panaszos sorokat erről, hisz sikerülni fog és kész, túl leszek rajta, s pozitív élményekkel leszek gazdagabb összességében vele kapcsolatban.
Az építkezésünk ugyan jelenleg "pihen", de mindig van vele dolog, intézni való.
Balázsunk tüneméyn huncut nagy legény már, aki bontogatja szárnyait, s próbálgatja akaratát.
Hihetetlen leleményes, s okos fiú, annak ellenére, hogy nem tudom mitől nő, mert továbbra sem hajlandó enni. Talán a kozmosz energiáját szedi össze, mert másra már nem tudok gondolni.
Háromlakiságot élünk, ami valahol jó (segítő nagyik, akiknek ezer köszönettel tartozok), de meg van a hátulütője is (állandó jövés-menés). Itthon, hármasban szinte alig voltunk mostanság.
Bala megszokta, ebbe nőtt bele. Előnye, hogy a nagyikra bármikor otthagyhatom, nem hiányol, de ez valahol fáj is az anyai lelkemnek. Másik előnye a jövés-menéseknek, hogy se én, sem a gyerkőc nem savanyodunk be itthon. Bala bárhol feltalálja magát, s barátkozós, nem egy félős baba.
Hátránya annak, hogy alig vagyunk itthon, hogy amikor végre hazatérünk, akkor három napig csak mosok, s rámolok.
Folyamatosan azt érzem, hogy nem vagyok eleget Balával.
Más anyucin azt látom, hogy mivel egész nap otthon vannak kettecskén, sokkal szorosabb anya-baba viszony alakul ki kettőjük között. Mivel mi állandóan vagyunk valahol, így Bala nem csak hozzám kötődik. Ez persze előny is, de néha fáj emiatt a lelkem. Az előnyét most fogom érezni ugyan, hogy elég gyakran majd le kell passzolnom Őkelmét teljesen a nagyikra, hogy "hatékonyan" tudjak foglalkozni a szakdolimmal. Jan. 20-ig le kell adnom 20 oldalt.
Alvás: Sajna nagyon elszúrtuk valahol ezt a témát Balánál. Eddig olyan büszkék voltunk magunkra. 19 hónapig, beleértve a kezdeteket is, Balát vacsi után letettük, s tudta, hogy akkor most szunya van. Mégha kicsit sírt is néha, nem kellett vígasztalni, befordult, s elaludt. De most...
Volt egy este, hogy nagyon sírt. Mondtuk Apával, hogy majd megnyugszik, s elalszik. Aztán csak nem. Megesett rajta a szívünk, s bementünk hozzá, s úgy aludt el, hogy fogta a Nagyi kezét. Aztán másnap az én kezemet, majd következőnap Apáét. Azóta (lassan három hete) csak így hajlandó elaludni. Mesélve ezt másoknak, szinte mindenki azt mondja, hogy örüljünk, hogy eddig minta babánk volt, ők kezdetektől fogva így alszanak el. Ez egy kicsit megnyugtatott, de három napja ehhez még hozzájárul az is, hogy éberebben alszik, s ahogy észreveszi, hogy eljöttünk mellőle, kegyetlen sírásba kezd éjnek idején, feláll az ágyban, s nem lehet megnyugtatni. Nem elég neki az, hogy visszasimogatom, leülök az ágyamellé, s megvárom míg visszaalszik. Nem. Kényszeresen le sem akarja csukni a szemét, nehogy eltűnjek az ágya mellől. Ahogy megmoccanok, hogy visszatérjek a saját ágyamba, kezdjük előlről. A tegnapi éjszakát az ágya mellett töltöttem (majd megfagyva a földön), úgy hogy öt percenként lecsekkolt a Lelkem, hogy ott vagyok e még. Ma éjjel nem tudom hogy lesz, de ez így nem jó. S nem látom a megoldást, hogy lehetne visszaterelni ezt az állapotot a helyes mederbe. Veletek is volt ilyen?
Hozzá kell tennem, hogy nappal sosem tudott egyedül elaludni, s amióta nagyobbacska, együtt alszunk délutánonként. Így legalább alszik. De nagyon sokáig működött emelett az esti elalvás egyedül, s az éjszaka átalvása felriadások nélkül.
És ami hátborzongató, de mostanában gyakran megesik velünk:
Délutáni csucsák (alvások) elején, amikor még csak éphogy ledőlünk, felnéz a plafonra a Lelkem, s mosolyog, s puszikat küld, meg integet. S amikor megkérdezem tőle, hogy kinek integet, akkor közli, hogy "bá", azaz egy bácsinak. Tegnap a Tv fölé küldött puszikat egy "néi"-nek, azaz egy néninek.
Valahol én mindig is hittem a szellemvilágban, de míg nem történt ez meg, nem igazán izgatott a dolog. Most viszont nekem is volt már álmatlan éjszakám emiatt, s feszülten feküdtem az ágyban, s nem mertem elaludni. Lehet, hogy emiatt nem alszik Bala mostanában? Passz. De mit tudok én tenni ezzel, ha ez van a háttérben? Kicsinek is mosolygott a semmibe, de akkor még mi is megmosolyogtuk a dolgot. Most viszont, hogy nevén nevezi, hogy nénit, s bácsit lát, kiráz a hideg minket. Fantáziálhat egy másfél éves gyerek? Vagy tényleg lát valaki(ke)t?
Mondjuk hozzá kell tennem az én "hiszek a szellemekben" alapelvem azon alapszik, hogy konkrétan emlékszem arra, hogy én is láttam gyerekként valakit, akit más nem látott. Mindig az etetőszékem alá bújt be. Aztán hogy mikor tűnt el, azt nem tudom.
Nektek volt hasonló élményetek?
Átolvasva irományom, elég panaszlevélnek tűnik, pedig Bala egy tündér, zabálnivaló Manó. Huncut kis rossz csont, aki nem akar beszélni. (ismét egy panasz) A saját kis jelképrendszerével mindent elmagyaráz, s mindent megért, de nem beszél. Pedig a korosztálya már "csacsog". Mondjuk ha azt vesszük alapul, hogy én az oviban voltam hajlandó megszólalni, mert ott nemértették meg a jelbeszédem. Viszont akkor egyik napról a másikra beindult a nyelvem, s azóta le sem tudok állni a csacsogással. Úgyhogy most el is dugulok, s megyek, szakdolizok tovább.
Összegezve: Parázok ezerrel nem egy dolgon Balát, s magamat illetően.
Puszi: Timi
Ő a munkahelyi kicsi karácsonyfánk, ami még mindig üzemel!!
Anyukáméknál
