Virgavirág!
Nem lesz újabb vita, dehogy, legalábbis, ha rajtam múlik, nem. Ebből a fenti néhány sorból úgyis kiderült, hogy az égvilágon semmi értelme, hiszen a korábbi eszmecseréből csak annyi maradt meg Fiorevirág emlékezetében, hogy megsértődtem, noha pont az nem volt igaz. Illetve, ha meg is, nem amiatt, amit tényszerűen leírt, hanem amiatt, ahogyan nekünk/nekemtámadt, és nem is ő ráadásul, hanem Laura.
Úgyhogy kedves Fiorevirág és Laura!
(Nem vitakezdemény, csak néhány (?) sor.) Lehet, hogy most sem hiszitek el, de nem sértődtem meg, inkább csak meglepett, amit itt olvastam. Meglepett az, hogy ti, akik annyira felvilágosult, sokat olvasott és gondolkodó nők vagytok, hogy nem tudjátok a dolgokat egy pillanatra sem más szemszögből nézni, beleélni magatokat egy olyan helyzetbe, amilyenbe - szerencsétekre - nem kerültetek. Most nem a pillanatnyilag felvetett problémáról beszélek, hanem inkább a múltkoriról.
Nagyon jó, hogy a legkorszerűbb elveket hirdetitek itt a neten, és másutt élőszóban is, kell is ez nagyon sok kismamának, akik bizonytalanok magukban, és azért nem szoptatnak a vésőkig, mert túl hamar feladják, holott lenne elég anyatejük, amivel táplálják a kisdedüket. Sosem szállnék vitába ezzel az elszánt igyekezettel, mert helyesnek tartom a véleményformálás igényét - erről, ha érdekel, más beszélgetésben hosszan szóltam (egy gyerek nem gyerek). De feltűnt, hogy ez a harcos, semmilyen indokot el nem fogadó álláspont azoktól hangzik el folyton, akik gond nélkül tudják szoptatni a gyereküket akár éveken át is. Óriási dolog, hogy nektek csapon folyik a tejetek, csak annyi a dolgotok, hogy el ne apadjon!
Én ötször (!) fogtam hozzá teljes hittel, később újrakezdő elszántsággal, hogy most aztán tényleg annyi anyatejet adok nekik, amennyit csak bírok. Addig harcolok, amíg nem tudom a táplálást csak anyatejjel megoldani. De ha a fejem tetejére álltam, sem tudtam őket tovább kizárólagosan szoptatni három-négy hónapos koruk után! A legkonkrétabb jelet most, az utolsónál kaptam, akit Iboly személyes meggyőzésére (már most, előre, kifejezetten hangsúlyozom, hogy nem hibáztatom őt, csak a történetet írom le!!!) tejszaporítási célzatból gyakori mellretétellel, tápszert kizárva etettem egy ideig, mire a gyerek LEFOGYOTT! Nem tragédia, nem vagyok ezzel egyedül a világon, amikor a neonatológus Sarlai doktörnővel beszéltem, ő sem úgy reagált, mintha ilyenről még nem hallott volna. Ráadásul már majdnem öt hónapos volt, ezért sokkal fontosabb volt az, hogy gyarapodjon, akár tápszerrel is, mint az, hogy egy esetleges későbbi allergia lehetősége miatt csakis szoptassam tovább, veszélyeztetve ezzel a pillanatnyi fejlődését. Lányok, értsétek meg, hogy van ilyen!
Most megint Ibolyról: amikor mindezt megírtam neki, egy mondattal sem volt olyan elítélő, mint ti, tanácsokat adott, jókat, ő megértette, miről van szó - ERRE utaltam a másik beszélgetésben is. (Pedig neki sokkal több oka lett volna lehurrogni engem, mert a kapcsolatunk sokkal meredekebben indult, mint veletek.)
Ezért aztán, minden sértettség nélkül, fogadjátok el a továbbiakban is, ha látom, hogy egy kismama éppen amiatt készül a máglyára küldetni magát, vagy pont ti akarjátok felnégyelve a vár tornyaira tűzni, hogy kénytelen mást adni a gyereknek, mint anyatejet, fogok egy-két megnyugtató szót írni neki. Meggyőződésem, hogy a lelki egyensúly sokkal többet segít alkalmanként még a tejhozamban is, mint a folytonos letorkollás és kioktatás, még ha a legjobb szándék vezérli is.
Kukacz! Neked egy vigyorit szeretnék küldeni a rám utaló megjegyzésedért, de sajna még mindig nem tudok...
Sofka!
Ne aggódj, igazuk van a lányoknak, időnként a babák sokkal többet kakilnak, máskor meg napokig nem. Biztos te is tapasztaltad már a másik kettővel, csak ugye a feledés homálya...
Mindenkinek a legjobbakat!
Rosszhírű Kíváncsi