cikkei

Kamaszok a játszótéren

Két óvodáskorú gyermek édesanyja vagyok és a jó idő beköszöntével a lehető legtöbb időt töltjük a szabad levegőn, parkokban, játszótereken. Sajnos, egyre többször tapasztalom, hogy a kisgyerekeknek szánt játszótereket... »   6 hozzászólás

Már születés előtt alakul az ízlés

Ízlésünk kifejlődése már az anyaméhben kezdődik: ízlelőbimbóink a nyolcadik héten jelennek meg. Aztán születésünk után folyamatosan tanuljuk, hogy milyen ízeket szeretünk a legjobban. »   1 hozzászólás

A szülésről és az első gyermekévről feketén – fehérenEgy nap a felkészülés jegyében

Egy nap a felkészülés jegyében, ahol rendhagyó módon nemcsak hallgatni kell, sőt! A nap folyamán neves orvosok, szülészek, konduktorok és pszichológusok rövid bemutató előadásai után, interaktív beszélgetésekre kerül sor a... »

Az anyatejjel előre jelezhető a mellrák

Ha az orvosok a jövőben mintát vennének a szoptató anyák tejéből, és megvizsgálnák a benne található sejteket, azzal előre jelezhető lenne, hogy mely nőknél alakulhat ki melldaganat. »   2 hozzászólás
Ismeretlen tünetek és egy kötetnyi álom

Ismeretlen tünetek és egy kötetnyi álom

K. és Á. gyereket várnak, hirtelen felindulásból, de annál több izgalommal. K. pszichológus, Á. költő és kritikus. Rohamosan közeledik Keve születésének időpontja, ami felkavarja K. lelkét - legalábbis erre lehet... »   3 hozzászólás

Az agy mérete függ a szoptatás idejétől

Minél hosszabb ideig tart az emlősöknél a terhesség, és az anya minél tovább szoptatja utódját, az agy mérete annál nagyobb. A kutatók szerint ez az összefüggés lehet a magyarázat arra, hogy az embergyerekek miért szorulnak... »
Honnan volt ennyi könnyem?

Honnan volt ennyi könnyem?

Már egy éve „gyúrtunk” Apával, szerettünk volna egyetlen lányunknak egy testvért. Tudtuk, hogy nem szabad annyira akarni, mert ugye ha nem gondolsz rá annyit, akkor fog összejönni. Köszi. Elég nehéz nem gondolni rá, mikor... »   7 hozzászólás
Elindult a Gyógyszerkereső

Elindult a Gyógyszerkereső

Új szolgáltatás indul a Babaneten az MDD Kft.-vel együttműködésben: a Gyógyszerkereső. Az alkalmazás nemcsak hasznos, de sokoldalú és praktikus is, ami megkönnyítheti a választást és a döntést akár a terhesség-szoptatás, akár a... »   14 hozzászólás

Áprilisi Baba-nap

Ismét Baba-nap a Millenárison! Itt minden a legkisebbekről szól - és persze, szüleikről: foglalkozások, színházi előadások és Ringató egy helyen. »
Variációk gabonára

Variációk gabonára

Már mindannyian tudjuk, hogy a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésűt kellene ennünk, de mit tegyünk, ha olyan jól esik egy szelet ropogós félfehér? Ennél is nagyobb kérdés az, hogy gyermekünknek a kifli-csücsök után milyen... »   4 hozzászólás
Kevesebb amerikai nőt veszélyeztet a méhen kívüli terhesség

Kevesebb amerikai nőt veszélyeztet a méhen kívüli terhesség

Jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben a méhen kívüli terhesség okozta halálozás az amerikai nők körében, ám a fekete nők között ennek kockázata hétszerese a fehér nőkhöz képest. »   2 hozzászólás
Gének a toxémia hátterében

Gének a toxémia hátterében

Három olyan hibás gént azonosítottak a kutatók, amelyek preeklampsziát, más néven terhességi toxémiát okozhatnak a nőknél. A felfedezés nyomán akár a tünetegyüttes kialakulása is megelőzhetővé válhat. »

A várandósságot nem érdem szerint osztogatják

Megfogadtam, ha valaha eljutunk odáig, hogy kisbabánk lesz, elmesélem másoknak is a mi történetünket. Sok-sok évnyi családtagok betegsége és otthonápolása után kezdhettem el élni valójában a saját életem.Megismertem a férjemet,... »   5 hozzászólás
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Geréb Ágnest

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Geréb Ágnest

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt első fokon a Fővárosi Bíróság - adta hírül az MTI. Geréb Ágnes az ítélet szerint bűnös foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés... »   13 hozzászólás

Veszélyes a várandósság alatti vashiány

A Rochester Egyetem Orvosi Központjának munkatársai a közelmúltban kismamák részvételével végeztek el tanulmányokat, amelyek során kiderült, hogy a vashiány súlyos következményekkel járhat a magzat fejlődésnek szempontjából. A... »   3 hozzászólás
X
EZT MÁR OLVASTAD?