Közlekedés várandósan és babakocsival
válogatás a társalgó hozzászólásaiból
2001.október - 2003.július

           
Az elsõ pocakosságomnál, de még a másodiknál sokat hõbörögtem magamban én is, ha meg beszóltam, akkor annak nem lett jó vége. Mostanra rájöttem, hogy nem elvárni kell az emberektõl, hanem segíteni kell nekik abban, hogy segíthessenek. Ez annyit jelent, hogy ha nem adták át a helyet, amikor a harmadik babával voltam pocakos, akkor szóltam, megkértem valakit, hogy tegye meg. És lõn csoda, megtették, mosolyogva. Arra figyelni kell, hogy mindig jól kommunikálva, kedvesen, sosem sértõen, megszégyenítõen kell szólni, mivel a sértés, megszégyenítés, dacot, agressziót vált ki.

Jármûvön

Egyik kedvenc példám: troli az Állatkert felé menet, amikor ott akciós nap van, ergo hatalmas tömeg, természetesen mindenki gyerekkel. Nõ ül a kettes ülésen, belsõn a 6 éves forma gyereke. Rakás felszálló között egy nagymama unokástul. Nem állja meg szó nélkül, felveti, hogy talán ölbe vehetné a nõ a gyereket, különben is, amíg a gyerekre nem vesz jegyet, nem fair, hogy pluszba foglaljon. Nõ juszt se. Nagymama felkapja az unokáját és bele erõlteti a nõ ölébe, hogy márpedig az õ kicsinye csak hadd üljön.
komment: az egész vesztese a gyerek, nem hiszem, hogy nagyon élvezte volna az idegen nõ ölébe való beültetést. 
Másik kedvencem 21-es busz felfele. Hering avagy szardínia üzemmód. A kettes üléseken kisgyerekkel anyukák. Gyerek a belsõn, mama a külsõn. És egyiknek sem jut eszébe, hogy ha ölbe venné a gyereket, akkor még két ember (netán szintén gyerek is ) leülhetne.
Persze a csúcs a buszokon a 60-as korosztály, amikor tolakszik, rohan a helyért. Felrúgva mindenkit.
Vagy. Metró, 10 éves forma gyerek, már nem emlékszem, talán nagyszülõvel, de lehet, hogy szülõvel. Tömeg, állnak. Gyerek elkezd nyafogni, hogy õ ülni akar. Mire egyik addig ülõ idõsebb utas feláll, hagy üljön le szegény gyerek. De mért? Mért kell egy 10 évesnek leülni? Ha most ezt látja, hogy neki jár a hely, nem fogja 2 év múlva átadni!
Ildi

Utolsó hetes terhesen Debrecen egyik legforgalmasabb buszára szálltam fel. Egyetlen ülõhely volt, arra az orrom elõtt ( igaz, nem voltam már valami fürge...) leült egy negyven körüli férfi. Én szóvá sem tettem, de a mellette ülõ nem tudta megállni, megkérdezte tõle, hogy szerinte nem a terhes kismamának kellene-e leülni. Mire õ: nem beteg AZ, csak terhes! Akkor csak annyit mondtam neki, hogy szívembõl kívánom neki, hogy jópár kilo teherrel a hasában álljon egy tömött buszon.
De volt olyan is, hogy én adtam át a helyemet egy várandós anyukának, kicsit távolabb állt tõlem, odaszóltam neki, hogy jöjjön, üljön le. Mire egy hatvan körüli öregebb úr az esernyõje kampós végét a kismama karjába akasztva húzta szegényt hátrafele, hogy majd õ fog leülni. Én nem adtam neki a helyet, mondván, hogy a kismamának tartom, mire kaptam én olyat, hogy nem tettem zsebre az biztos. Voltam a büdös komcsitól kezdve mindenféle.
Éva

Én meg olyat láttam, hogy a kismama ült a 4-es, 6-oson, felszállt egy pasi, közölte vele, hogy legyen szíves átadni a helyet. Kismama: De hát én kismama vagyok! Pasi: Na és? Én meg nagypapa!
Névtelen

Nálam a fiúk és lányok aránya, helyátadás ügybõl, vagy legalább a lehetõségnek a felajánlásából a lányok vezetnek. 10:6-ra. Igaz a lányoktól "levontam" legutóbb két pontot, mert legutóbb egy hölgynemû "emberi" lény félrelökött majd lezuhant az elõttem lévõ üres ülésre a tömöttke buszon.
De az is tetszik, ha a piros 20-as végállomásán én várok üres buszt, majd felszállásnál féltve a pocimat nem vagyok hajlandó lökdösõdni, majd utánam jövõk büszke arccal leülnek. Én meg vagy leszállok új buszra várva, vagy erõsen rákulcsolom az ujjaimat a kapaszkodóra.
Nem is az ülés a lényeg még, csak nagyon ráz na meg rángat a busz.
Vannak aranyos jelenetek is. Pl: 2-es metró. Elég sokan vannak és egy középiskolás ifjú rám mosolyog és átadja a helyét. Majd mikor leszállok szintén egy röpke mosoly, persze én is mosolyban úszom, és szia-szia váltás után vidáman hagyom, hogy a mozgólépcsõ felé igyekvõk elrohanjanak mellettem.
Chris

És valahogy az idõsek akik a legtörtetõbbek, nem néznek semmit, csak robognak a kiskocsijukkal, és söpörnek félre az útból kisgyereket, terhes nõt. A tespedõ férfiakról nem is beszélve, akik pl. a metrón képesek két helyet is elfoglalni, mert szétdobja a lábait, és úgy ül. Amikor az ember meg meri szólítani,hogy ugyan már legyen szíves húzza össze magát, na azt a lesújtó pillantást... Elõfordult, hogy egy ilyen "kigyúrt, sörhasas" ürge szinte belémfolyt a mellettem levõ ülésrõl, nem nagyon izgatta, hogy nekem a pocakomban van egy gyerek, az ölemben ül egy másik, a két térdem között áll a harmadik, és a nagy hátizsákot a másik térdemen egyensúlyozom. Nagyon-nagyon ritkán van ellenpélda, de általában nem a férfiak részérõl, hanem a középkorú nõk azok akik valamelyest szolidárisak.
Norcsi

Tömegközlekedésben tapasztaltam olyat is, hogy egy aznapra kiírt, a kórház felé buszozó kismamának én voltam az egyetlen (3 hónapos terhesen), akinek eszébe jutott átadnia a helyét. De olyan is volt gyakran, hogy nekem átadták. Sokszor nehéz lehet eldönteni a külsõ szemlélõnek azt is, hogy molett testalkatú hölggyel áll-e szemben, vagy kismamával. Gondoljatok bele, milyen sértõ lenne egy dundi nõnek, ha átadnák neki a helyet, hogy kedves kismama foglaljon helyet! Velem fordult elõ olyan, hogy konkrétan megkérdezte egy tömött buszon ülõ hölgy, aki mellett megálltam, hogy babát várok-e, és mikor mondtam, hogy igen, akkor azonnal átadta a helyét.
BMárti

Hétköznap délelõtt 10 óra két gyerekkel állok a buszmegállóban: a kicsi 2,5 éves a nagy 5,5 éves + járógép van a bal lábán.
Jön a busz, piros 96, a Pólus fele megyünk. Feltolom magam elõtt a nagyobbik gyereket, lépek utána én is, gyerek megszólal anya nincs hely hova üljek le? Még meg sem bírtam szólalni amikor egy kedves öreg hölgy akinek szintén nem jutott dinnyeföld megszólalt: "Sehova kisfiam álljál és kapaszkodjál". Szerencse, hogy más látta a fiam lábán a szerkentyût és toleránsabb volt mint a sértett öreg hölgyike, átadta a helyét a fiamnak.
bigacsiga Kata

Pocakkal elég sokat közlekedtem BKV-val, naponta többször is. Korra és nemre tekintet nélkül bátran kijelentem, hogy az emberek - más szó sajnos nem írja le eléggé - finoman fogalmazva is bunkók. Az idõsek az élen. Többször elõfordult, hogy idõsek félre lökve nyomultak fel (természetesen leszállásnál is az elsõk) a jármûre. A félre lökve szó szerint értendõ. Második döbbenet: Fiatal hölgyek (tehát korban bármikor áldott állapotba léphet) pocakomat szemmel láthatóan felmérve, elegáns mozdulattal elfordulva kibáááámul a villamos, troli ablakon (Trolin utazni szerintem a "legveszélyesebb"). Középkorú hölgyek (feltételezem, van gyermek, sõt lehet, hogy unokája is), ha még nem ül, ezerrel rástartol az ülõhelyre, ha ül, "mosolyogva" méreget.
Ezt még lehetne fokozni. De még csak annyit, ha egy nõ nemû személytõl az ember nem kaphatja meg, hogy felkínálja az ülõhelyet (át fogja élni a pocakosságot, vagy már ár is élte), akkor egy férfitõl hogyan lehet ezt "elvárni".
 Phaedra

A magyarországi hapsik (tisztelet a kivételnek, nem akarok senkit megbántani) meg külön fejezet! Miért van az, hogy a párizsiak felsegítik a babakocsis mamákat a buszra? És nem értik ám mit esznek úgy a francia férfiakon... Itt meg a trolivezetõ türelmetlenül berreg, hogy ugyan zuhanjak már ki a kocsival, meg az oviskorú kicsivel végre, mert már eleget állt. Meg az Astoria aluljáróban is egy 25 év körüli, meglöktem véletlenül a babakocsival, amivel alig tudtam felcaplatni a lépcsõre, még elnézést is kértem. Erre rám rivallt a kis takonypóc, hogy húzzak a francba, vagy hasonlót, hálisten már nem emlékszem pontosan.
 Seymour

75 trolibusz kora délelõtt. Megyek a védõnõhöz. A troli tele 10 év körüli iskolásokkal. Természetesen tanári kísérettel. Szinte mindegyik ül. A tanárnõ végigmér, de nem szól a gyerekeknek, hogy valamelyik adja át a helyét. Én még elhiszem magamról, hogy a vastag tollkabátban csak kövérnek nézek ki, de mellettem egy - bocsánat - de már "bálna méretû" kismama állt. Neki sem adták át a helyet. Illetve adatták át a helyet.
Tünde

Egy kicsit én is a pozitív tapasztalatokkal rendelkezõk táborát szeretném erõsíteni. A 24. hétben járok, mióta lekerült a télikabát, azóta kezdik észrevenni a pocakomat az emberek. És elmondhatom, hogy gyakran adják át a helyet a jármûveken, kedvesen, segítõkészen, sõt, néha erélyesen. Viszont abban egyetértek, hogy magasan a nõk vezetnek, nálam két hét alatt 1:5 az eredmény a nõk javára...Persze, még az elején járok, de remélem nem lesznek keserû tapasztalataim.
Dió

Bár én csak 9 hetes kismama vagyok, de azért én is szereztem már tapasztalatokat az emberek hozzáállásáról. Pestrõl jöttem haza vonattal, persze tömve. Hozzá kell tennem, hogy volt néhány hely, de mindenütt táskák terpeszkedtek!!! A 3. kocsi után bemérgesedtem, na meg iszonyú pocsékul éreztem magam. Szóltam az egyik lánynak, hogy ugyan tegye már fel a hátizsákját a tartóra. Még õ volt felháborodva, hogy mi közöm hozzá, hogy hol a táskája. Mondom szeretnék leülni. Erre nagy kegyesen kb 3 perc alatt feltornázta a táskáját a szinte üres polcra. De azokat a pillantásokat, amiket nekem ezért el kellett viselnem, s nem csak tõle!
Külön örömmel vettem elõ a Kismama magazint és dugtam szinte a lány orra alá. Tetszett, amikor meglepõdött rajta. De nem baj, majd lesz õ is kismama valamikor, és majd megtudja milyen érzés. Fõleg ha rosszul van. Csak bánt az emberek durvasága.
Gitta

Ha szükséges igenis szólok, hogy adják át a helyet, mert gyerekkel a kezemben nem fogok egyensúlyozni, egy kézzel kapaszkodni, egy kézzel fogni a tízkilós kissrácot és imádkozni, hogy ne essek el, ne lökjenek fel, és épséggel ússzuk meg a mai utazást. (ez benne van a bérlet árában!)
Idõnként magamban mosolygok az embereken, ahogy rohannak a helyért, magamban vidéki versenyzõknek hívom õket és kíváncsian várom ki ül le hamarabb.
Azt meg végképp imádom, mikor engem+gyereket félrelökve rohannak fel a buszra és persze mi szállunk fel utoljára!
Fel a fejjel, talán lesz jobb is! (ha mi udvariasságra neveljük a gyerekeinket, talán jobb világ jön!)
Gitike

Én tulképpen örülök hogy a kínjaim átmenetiek, a pocak elõbb-utóbb eltûnik, a gyerek is megtanul járni. De egy tolókocsis hogyan közlekedik a metrón pl? Minden kultúrhelyen le lehet jutni a metróba lifttel. Nálunk miért nincsen rá még szándék sem?
Ildike

A legtöbb közlekedési eszközre pl. villamos nem tudok felszállni segítség nélkül a babakocsival. Márpedig nem egyszer fordult az elõ, hogy nekem kellett megkérnem valakit, hogy ugyan nem segítene-e. Pedig szemmel látható volt a dolog, de az emberek közönyössége határtalan. Szerintem a metróba való lejutás is kész életveszély (már ha egyáltalán van mozgólépcsõ), legalábbis olymódon, hogy a babakocsit egyensúlyozom, de mellesleg fogom a nagyobbik lányom kezét, nehogy elsodródjon valamerre. Erre is nagyon jó megoldás lenne a lift
Norcsi

Hihetetlen magasak a járdaszegélyek, a lépcsõk, és életveszélyesen gyors a mozgólépcsõ. Nem tudom, hogy oldjátok meg egynél több kicsi gyerekkel... A babakocsit két kézzel kell ellensúlyoznom a lefelé menõ mozgólépcsõn, fogalmam sincs, mit csinálnék ha mondjuk lenne egy háromévesem is pluszban, mert a kezét nem tudnám fogni, és kézbe sem tudnám venni. Kenguruba nem tudnám tenni a kicsit, mert elmúlt egyéves, jó nehéz és virgonc is, szóval nagyon húzós. És akkor még csak két gyerekrõl tettem említést. Szóval nagy-nagy elismerésem a rendszeresen több gyerekkel közlekedõknek.
Eliza

Másik a "remek" új buszok....nagyon klassz, hogy nincs lépcsõ, az is jó, hogy van kocsi hely, csak azt felejtették el közölni, hogy csak a végállomáson érdemes próbálkozni a felszállással. Ilyen szituációba is kaptam én már hideget-meleget...egyszer az egész 15-ös busz üvöltött a már említett 50-60 körül kikent-kifent nõvel, de õ nem zavartatta magát, és leszállásig ült a lehajtós pótszéken...(persze volt hely még a buszon..)
Geszter

Nem is tudjátok, hogy nálunk milyen esztelenséget vezettek be jó pár éve Debrecenben: csúcsidõn kívül csak az elsõ ajtón lehetett felszállni, és fel kellett mutatni a jegyet v. bérletet. Persze az utasok nagy része max. a középsõ ajtóig jutott, mondván úgyis leszáll. Én hónapokig el sem indultam a két gyerekkel a városba, mert csak 1,5 év van köztük, és egyszerûen a két kicsivel+babakocsival+cuccal nem tudtam a buszra feljutni, vagy a végére menni, ja, és a jegyet is mutogatni. Ritkán voltak emberséges buszvezetõk, akik a babakocsinak kinyitották a hátsó ajtót, de erre nem számíthattunk! Mára fellazult az a szabály, de babakocsival a szûk helyek miatt nehéz a tömegközlekedésen utazni.
Timi

Ünneprontó lehetek? Nekem csak jó tapasztalataim voltak a terhességem során, mindenki kedves volt és elõzékeny. És mosolyogtak rám rengetegen. Szerintem sok múlik a hozzáálláson is. Én nem sokáig bosszankodom amúgy sem, ha vmi rossz ér. Nyilván a bunkóságokon néha igen, de, hogy nem adják át a helyet a buszon... Arra gondolok akkor, hogy én bizony megtettem volna. Számomra a terhesség gyönyörû volt és igyekeztem a pozitív oldalát megfogni és ez sugárzott is rólam. Lehet, hogy ez a titok?
Anikó

Szerintem teljesen más ám az elsõ terhesség minden szempontból, mint a többedik. Amikor a nagy pocak mellett ott az egy, vagy nálunk ugyebár már kettõ másik gyerek, és ennek ellenére bunkóskodnak az emberrel, akkor nagyon halvérûnek kell ahhoz lenni, hogy az embert ne ütögesse meg a guta. Az elsõ terhességhez képest millió és egy gond nyomja az ember vállát a többedik terhességnél (és nem csak a gond nyomja, hanem a 15 kilós kisebbik gyerek, aki persze hogy elalszik a metrón ezért cipelni kell öt is), meg persze ott a legnagyobb is (aki szintén csak öt éves)és neki is útközben kezd el fájni mindene, és persze ö is le szeretne ülni, stb.
Norcsi

Pocakosan nekem is jobb tapasztalataim voltak mint a karon ülõ vagy kocsiban csüccsenõ bébivel!
Kanga

Én úgy tapasztaltam, hogy ahogy az én hozzáállásom változott a dolgokhoz, nem a dolgok, az események változtak meg, (bár némileg azok is) hanem az, hogy ezt én milyen élményként élem meg. Az elsõ pocakosságomnál, de még a másodiknál sokat hõbörögtem magamban én is, ha meg beszóltam, akkor annak nem lett jó vége. Mostanra rájöttem, hogy nem elvárni kell az emberektõl, hanem segíteni kell nekik abban, hogy segíthessenek. Ez annyit jelent, hogy ha nem adták át a helyet, amikor a harmadik babával voltam pocakos, akkor szóltam, megkértem valakit, hogy tegye meg. És lõn csoda, megtették, mosolyogva. Arra figyelni kell, hogy mindig jól kommunikálva, kedvesen, sosem sértõen, megszégyenítõen kell szólni, mivel a sértés, megszégyenítés, dacot, agressziót vált ki.
Én is jártam úgy a vonaton, hogy egy idõs néni, futva elõzött meg a kocsiban, hogy a menetiránnyal megegyezõ utolsó ülésre ülhessen. Megkértem, hogy adja át a helyet, mert várandós vagyok, és hányingerem van menetiránynak háttal . Szó nélkül megtette. Így én is jól jártam, mert nem füstölögtem végig magamban, a néni is tanult talán valamit.
Azt is úgy tapasztaltam, hogy tényleg más dolgok történnek velem, amikor jókedvû, kiegyensúlyozott vagyok, mint amikor nem. A metro lépcsõn tényleg életveszély lemenni kocsival, de emiatt is kár bosszankodni, attól nem lesz könnyebb, csak még a kedvem is rosszabb. A férjem szerint mindig a megoldást kell keresni, mert a füstölgés destruktív, és eleve nehezíti a megoldáshoz való eljutást. A metron én pl. kenguruval, hordozókendõvel vittem a kisebbet. A buszra, villamosra szállást babakocsival úgy oldottam meg, hogy tettem egy feliratot a kocsira, hogy hol kell megfogni annak, aki segít, mert mindig olyan helyen kapaszkodtak bele, ami nem volt biztonságos. Így nem kellett magyarázkodni. És mindig elõre megkértem valakit, hogy segítsen.
Liesel

Az én tapasztalataim:
- Az emberek NEM adják át a helyet a jármûveken. Kivétel: fiatal fiúk.
- Viszont boldogan rám mosolyognak!
- A pont alattam ülõk meghatottan nézik a hatalmas hasamat, és találgatják, vajon hány gyerek lehet benne.
- Ugyanez érvényes a terhességi gondozóra is.
- Ha a kutyám is velem volt a jármûvön (megfelelõen felszájkosarazva, pórázozva, saját bérlettel ellátva), akkor SOHA nem adták át a helyet, még a 7. hónapban sem. Ez csak azért érdekes, mert ikreket vártam, és a 7. hónapban akkora hasam volt, mint másnak a 10-ben...
Az összefüggést kérném megfejteni!
Szerintem olyasmi lehet, hogy ha van energiád kutyát sétáltatni, akkor talán a lábadon is megállsz, itt a száguldó buszon.
Más javaslat?
- Az ikerbabakocsit úgy méretezték, hogy SEHOVA ne férjek be. Beleértve az gyerekorvosi rendelõ bejáratát is.
- Ikerbabakocsival sem engednek elõre semmilyen sorban.
- Viszont boldogan rám mosolyognak.
Még szerencse, hogy ritkán vagyok olyan zabos, hogy ezeken felbosszantsam magam.
Kati

A terhességem végéig összesen 9-en adták át a helyet. Ebbõl a legtöbb fiatal, középiskolás, vagy egyetemista fiú volt.
 Aztán már megvolt a gyerek, úgy két hónaposan babakocsival próbáltam leszállni a villamosról. Már profin ment egyedül, olyannyira, hogy inkább egyedül szerettem leszállni vele, mert sokkal jobban meg lehet úgy fogni. Középkorú nõ, mondja segít leszállni. Mondom, köszönöm, nem kell. Mondja, de õ segít. Mondom, köszönöm szépen, de télleg nem kell, egyedül sokkal jobban megy lefelé. Kinyílik az ajtó, nõ elragadja a kocsi elejét. Én erre csak a kocsi oldalát fogtam meg. Nõ fogja az elejét, kihajtja a lépcsõ fölé, aztán elengedi. No, csak a legfelsõ lépcsõfokról sikerült lezakóznom kocsistól. Nagy hûûûk a villamosról, de senki nem száll le segíteni. Villamosvezetõ becsukja az ajtót és továbbmegy. A kocsit egy lent várakozó kapta el, mielõtt kipattogott volna az úttestre, ahol jönnek-mennek az autók. Nekem meg kifordult a térdem, totál vérzett, elbicegtem a gyógyszertárig, ott a gyógyszerésznõ segített lemosni, bekötni. Azóta csakis egyedül szállok le, a felszállásnál azért jól jön(ne) a segítség, de valahogy olyankor senki nem akar...
Dia

Mindig eszembe jut a buszon, hogy gyerekkoromban, meg kamaszkoromban sohasem ültem le a jármûveken, mert utáltam felugrálni, meg tekergetni a nyakam, hogy kinek kell átadni a helyet. Valójában csak azóta ülök amióta a pici lányommal közlekedünk. És néha most is elõfordul, hogy ha nincs tömeg ami elsodorhatja, állva tesz meg 1-2 megállót. Neki érdekesség én pedig bízom benne, hogy udvarias gyerek lesz, akinek nem az a természetes, hogy "megszerezte az ülõhelyet". Remélem, sikerül.
Malacka

Megerõsíthetem, hogy nálunk, itt Dunaújvárosban aránylag normálisan állnak a dolgokhoz az emberek. A buszon már legalább ötször nem kellett jegyet vennem, a sofõr csak intett: kell majd az a kis pénz magának (sic!)!  Amikor menzán ebédelek, tuti, hogy sokkal több kaját adnak, mint másoknak (nem mintha hiányoznának a kilók... ). A buszon eddig még MINDIG átadták a helyet, sõt, van, hogy a boltban, postán, stb. elõrezavarnak, hogy ne álldogáljak ennyit. Ellenben amikor Budapesten vagyok (ott fogok szülni), sajnos nem ilyen pozitívak az élményeim. A metrón simán elnézi a 16-18 éves korosztály, hogy alig bírok megállni, kapaszkodni. Lehet, hogy ez sokaknak nem fog tetszeni - nem bántásból mondom! - de vidéken még mindig toleránsabbak az emberek, mint Pesten!

Miskolcra utaztam busszal, 12 hetesen.
Már csak a külsõ ülésen volt hely, amit amúgy is utálok, mert a táskát minden felszálló külön - külön nekem üti (éljenek a kék-zöld foltok!)
A belsõ ülésen lévõ 30 év körüli nõ meglátta kb 50-es éveiben járó barátnõjét.... Marika! Gyere üljél le!
És elkezd kifelé kászálódni... én meg felálltam hogy majd õt ki, a barátnõjét meg beengedem.
Erre õ ott maradt a helyén, a barátnõje meg leült az én helyemre, és mire felfogtam mi történt akkora már bele is kezdtek a trécselésbe.....
Egybõl felment a pumpám, és mondtam hogy ne haragudjon, de adja vissza a helyem mert nem fogom terhesen végigállni a másfél órás utat, és a buszon amúgy is rosszul vagyok...
Erre a banya fennhangon felszólított, hogy bizonyítsam be hogy terhes vagyok, mutassam a kiskönyvem! (akkor még nem látszott a pocim)
Én meg mondtam neki: Hölgyem én elõveszem, de az tuti, hogy megetetem magával!
Névtelen

 Gyalogosan-autóval

Kedvenc példám  amikor az autósok elállják az amúgy sem túl széles járdát, esetleg elfér mellette még a babakocsi (ha szerencsém van, ha nem, tolhatom le az autók közé az úttestre, hogy kikerüljem a pofátlanul parkolót) de látom ám, hogy szemben idõs nõ, férfi (mindegy) közeleg.
Ilyenkor persze evidens, hogy én állok félre, nade mért is ne tenném, elvégre csak óriási pocakot hurcolok, egyik kezemmel a nagyobb gyerek kezét fogom, másikkal a babakocsit egyensúlyozom amiben a kicsi ül. Az öregember jó sokára végre áttámolyog a sikátornyi részen, majd mintha mi sem történt volna szó nélkül továbbáll. Ilyenkor szoktam mondani, hogy "szívesen". Persze az esetek többségében észre sem veszi magát, vagy ha igen, akkor még fel is háborodik. 
Norcsi

Az elõszeretettel "ezek a mai fiatalok"-ozó nyugdíjasok viselkednek inkább úgy, mint az állatok. Még mikor egész pici hasam volt, nekem támadt (fizikailag) egy vénember, mert beálltam egy olyan parkolóhelyre, amit õ foglalt az "apjának" (kb. 75-80 éves volt a bácsi...). A járókelõk helyett egy olyan sokat szidott-cikizett kopasz, nagydarab srác fogta le és kergette el az öreget.
Pocok

Egy ismerõsöm férje (akiknél a babakocsi nem fért el a járdán az ott parkoló autóktól) egyszerûen fogta magát és átmászott a kocsin, lévén nagyon begurult a parkolási módon. Ezt meglátta a kocsi tulajdonosa, és lett belõle veszekedés. Ez persze nem megoldás, de talán legközelebb már jobban megnézte az autós hogy hova áll (lévén gondolom mindenki félti az autóját).
Norcsi

Mondjuk babakocsi-kerékmintát csinálni ominózus autóra? Hadd higgye, hogy tényleg átmentél rajta? Vagy ugyanez lábnyommal? Vagy ezek erre nem elég kifinomultak? (tudom, ettõl még nem jutsz át jobban)
Ildi

Nekem ilyenkor minden az jut eszembe, hogy vinnem kellene magammal lemoshatatlan filcet, jó vastag hegyût, és a szélvédõre ráírni, hogy legközelebb úgy parkolj, hogy a járdán még el lehessen férni. Nem kell sok hozzá, esküszöm, megteszem...
Zsóka

Ez mondjuk csak nyáron megy, amikor forró, de szélvédõre zsírkrétával! Az lejön, csak hangyányit strapásan.
Borcsa boszi

Párom is szokott vastag (buszfirkálós) filccel népnevelni. Van hogy kis magyarázó ábrát rajzol, vagy irkál. Semmi csúnyát, csak az írja a szélvédõre, hogy EJNYE. Tükörírással, hogy okoska belül jól lássa. Mondtam neki, hogy jól meg fogják verni. Erre vigyorgott, hogy õ jófej, nem a karosszériára ír. Onnan csak az újrafényezés tüntetné el. Az ablakról lejön hígítóval.
Zsunya

A rosszul parkoló autókhoz azon gondolkoztunk, hogy a kulcsot a babakocsi széléhez erõsítem, és meghúzom az adott autót, de ezt még nem mertük megtenni
Cory

Tudom, hogy nagyon bosszantó, hogy nem férni el a járdán a szabálytalanul parkoló autók miatt, de arra kérlek benneteket, ne firkáljátok ezért filctollal össze az autókat!!!
Egyrészt azért sem mert ugyan olyan bûncselekmény mint a falrafirkálás, másrészt meg higgyétek el nekik akik nem tudnak normálisan parkolni, ugyan olyan bosszantó mint neked, hogy nem férsz el.
bigacsiga Kata

Egy szórólap megoldás lehet. Be az ablaktörlõ alá. Kérdés, hányan olvasnák el...
A gond az, hogy akik így parkolnak, azok a KRESZ ellen is vétenek! És (nem mellékesen!!!) emberéleteket kockáztatnak. Ui. ha nekem a babakocsit (netán az abba kapaszkodó 3+ éves gyerekemet) nem a járdán, hanem a száguldozó autók között, az úttesten kell tolnom, akkor bizony nem érzem magam biztonságban...
Zsóka

Ugye akik filctollal akartok kocsikra írni, nincs autótok, vagy nem jártok naponta vele? Ennek a topicnak a címe azt sugallja, hogy az emberek mennyire nem viselkednek intelligensen. Akinek nem vár, várt gyereket rokona, az sokszor nem is gondol rá, hogy milyen nehéz dolog, elfelejt segíteni. Aki nem jár naponta kocsival, az nem tudja, hogy milyen nehéz parkolni. Egyik sem menti fel az embert az alól, hogy megpróbáljon intelligensen viselkedni! Kulcs, filctoll gondoljátok, hogy intelligens megoldás? Ti sosem követtek el hibát? És ha igen, mit szólnátok hasonló megtorlásra? (például emeletes házban lakó, akinek az alsó szomszédja a gyerekek zaja miatt megrongálná az ajtaját, vagy azért, mert éjszaka felsírt a baba) És tudjátok mennyibe kerül egy új ajtó, szélvédõ? Ti hogy várjátok el, hogy türelmesek legyenek veletek szemben, ha ti nem vagytok türelmesek más problémái iránt? Nem az autósok tehetnek arról, hogy nincs elég parkoló, és ami van, az nem felel meg annak.
Timi

Van autónk. Bent parkolunk vele a Belvárosban, ahol nem épp a legideálisabbak a parkolásra a körülmények. És mégis... A férjem mindig, hangsúlyozom MINDIG úgy parkol a kocsival, hogy a járdán kb. 80-90 cm széles hely maradjon a gyalogosoknak.
Nem épp egy felemelõ érzés a száguldó autóktól 20 cm-re tolni a babakocsit, mert egy figyelmetlen alak tojt a gyalogosokra, és úgy parkolt le, hogy ott még lapjával sem lehet elférni, nem még babakocsival.
Nem az autósok tehetnek arról, hogy nincs parkoló. De a járdára igenis fel lehet úgy állni, hogy hagyj helyet a gyalogosnak. És pluszban még a Kreszt is betartod vele.
Zsóka 

Tényleg nagyon idegesítõ amikor nem lehet elférni a kocsiktól, de a filces-kulcsos megtorlást, szerintem ne alkalmazzátok. Más pénzével nem szabad játszani. Inkább jelentsétek fel, vagy egy cetlire írjátok rá, hogy ne parkoljon így, mert veszélyes babakocsival a forgalomba közlekedni, hiába 4 kerekû. Figyeljetek arra, hogy ezeket a dolgokat a gyerek is látja, és ezt tanulja meg. Ezt fogja õ is alkalmazni, ha nem fog elférni az autó mellett, és ha rajta kapja egy kocsitulajdonos, úgy megveri. Akkor a gyerek se fog tudni mit csinálni, a sofõr pedig el fog menni, mire ti oda értek. Ha segítségre van szükségetek, kérjetek segítséget, mert ha másként nem megy, így kell. Nem kell pipulni, mert valaki magától nem segít. Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, szoktam hallani, hát mutassunk példát a gyerekeknek, és ha szólunk akkor biztos akad valaki aki segít, vagy a helyet is átadja.
Német

Az utcánkban két követségi rezidencia is van és amikor buliznak minden helyet elfoglalnak és a járdán parkolnak. A babakocsival (tolókocsival) esély sincs a járdán közlekedni, lehet szambázni az úttesten. Egyszer pont úgy érkeztünk hogy valami némber fogadta a vendégeket és magyarázta a sofõröknek hogyan álljanak. Nem álltam meg és megkérdeztem hogyan képzelik az egész járdát elfoglalni, mire azt válaszolta hogy szóljak a miniszternek, az õ kocsija. Miért, kérdeztem vissza, a miniszter vezeti az autóját?
Ildike

2003.08.28