mikor végre kifújnád magad, hirtelen arra leszel figyelmes, hogy sajogni kezd a hasad-derekad környéke. Csak nem kezdõdött meg?! Nem, nem, az nem lehet, te most hulla fáradt vagy, és pihenned kell. Ilyen fáradtan nem is tudnál szülni, gondolod, és úgy döntesz, hogy megpróbálkozol az alvással. Ez a sajgás meg majd elmúlik, kialszod magadból. 
Mire aztán végre álomba szenderednél egyszer csak azt veszed észre, hogy valami meleg folyadék önti el a combod. Bepisiltél? Hû, az ciki lenne, de hát nem is emlékszel rá, hogy egyáltalán pisilned kellett volna. Te Jó ég, a magzatvíz! - kapcsolsz aztán, és hirtelen pánikban pattansz föl az ágyadból egy megfelelõ folyadékfelvevõ képességû rongydarab után kutatva. Hát mégiscsak megkezdõdött! Pont most! 

aztán elkezdesz kapkodni. A biztonság kedvéért remegõ kézzel újból fellapozod a szülésrõl szóló szakkönyvet, és riadtan olvasod, hogy a magzatvíz elfolyása esetén azonnal, méghozzá vízszintes testhelyzetben be kell menni a kórházba. Hû, az anyját neki, és a fele cuccod még össze sincs csomagolva! Pillanatok alatt bevágod a táskába a fogkeféd meg a fésût,
de a csatod sehogyse találod. A francba vele, inkább induljunk már a kórházba - gondolod, és kirángatod párod a zuhany alól.
 No de mit vegyél föl? A magzatvíz még mindig folyik, bár már a harmadik nagyméretû törölközõt csavarod sebtében a lábaid közé. Talán megpróbálkozhatnál a törölközõ fölé egy extra méretû bugyogó felhúzásával. Persze a régi szexis tangáid között most egy ilyet sem lelsz. Marad a kismama harisnya, ha szétreped, hát kit érdekel, úgyse lesz már rá szükséged a közeljövõben. Mire elkészülsz úgy érzed magad, mint egy vattába tekert víziló, ahogy próbálsz levitorlázni a kocsitokhoz, kedvesed nyugtatgatását hallgatva. Az úton eszedbe jut, hogy mérned kéne a fájások közötti idõt, de az órád persze otthon felejtetted. Sebaj, majd a kórházban - gondolod - , és próbálsz nyugalmat erõltetni magadra, miközben kiderül, hogy a kiszemelt útvonal valami miatt most épp le van zárva. 

ahol a nõvérke kedvesen leültet várakozni. De hát a magzatvíz elfolyt, és azt olvastam, hogy ilyenkor vízszintesben...- ne is folytasd: amíg az ügyeletes orvos meg nem érkezik, úgysem törõdnek ilyesmivel. Fõleg, hogy dugig van vajúdó kismamákkal a váró. Vajon miért van az, hogy mindenkinek egyszerre kell szülnie? Lehet, hogy itt fogok megszülni a folyosón? - kavarognak fejedben a gondolatok, miközben fájásaid rendszerezõdnek.
 A legrosszabb az, hogy a szülészetre a párod egyelõre be sem engedik, így egyedül kell megbirkóznod az eseményekkel. Bár ezek a fájások igazán kibírhatók, ha így lesz végig, meg se fog kottyanni a szülés - nyugtatod magad.

nyugtalanságod pedig nõttön-nõ, mikor végre megjelenik egy bába, és betuszkol a vizsgálóba. Elõször biztosan nem érted, miért vesz elõ egy kanna folyadékot, meg egy tölcsérrel ellátott
gumicsövet, míg rád nem szól, hogy ebben a pózban nem tudja beadni neked a kötelezõ beöntést. 
"De hát nekem már órák óta megy a hasam, és a terhességi aranyerem."- kezdenéd, ám még mielõtt a mondat végére érnél azon kapod magad, hogy eszeveszetten próbálod elõbb elérni a WC-t, mint ahogy az imént beléd pumpált tengernyi folyadék megtalálná az utat visszafelé. Óriási megkönnyebbüléssel rogysz aztán az ülõkére, szabad folyást engedve végre a "dolgoknak", fittyet hányva az ülõkével szembeni, máskor oly fontosnak tartott higiéniai elvárásaidnak. Egy hálás pillanatig talán még a szülésrõl is elfeledkezel. 
Sajnos ez az "áldott" állapot nem tart sokáig: amint kikecmeregsz a toalettbõl a bába máris elkap egy laza gátborotválásra. Félelmeid ellenére ez nem is olyan vészes, a kopasztás csak a legszükségesebb területre szorítkozik. Kevésbé kellemes élmény azonban a méhszáj nyitottságának ellenõrzése: számodra úgy tûnik, mintha ennek elvégzését minden 5 percben minden második arra járó szülésznõ és szülésorvos saját feltétlen kötelességének érezné. 
Már nagyon vágynál párod közelségére-támogatására, de nem biztos, hogy találnak neki tiszta mûtõsruhát, így aztán az apás vajúdás édes illúzió marad csak számodra.
Telnek a percek, az órák, fájdalmaid egyre hevesebbé válnak, és komoly megdöbbenéssel tapasztalod, hogy kezd inadba szállni a bátorságod. Bárcsak tudnád, meddig kell még küzdened, hogy megláthasd a picit.
Minden erõdet latba vetve próbálod leküzdeni a torkodban gyûlõ pánikot, és már nem is gondolsz arra, hogy kipróbáld a nagyszerû bordásfalat, sarokkádat, labdát és kötelet, a gondtalan szülés megannyi elengedhetetlen kellékét. Talán benned van a hiba? - latolgatod, miközben telepakolt krumpliszsákként heversz a szülõágyon, ellenállhatatlan vágyat érezve arra, hogy most azonnal eltûnj a világ színérõl. 
Hangosan nyöszörögsz a fájások közben (a kiabáláshoz már régen nincs erõd), míg a fájásszünetben 30 másodperces önfeledt álomba zuhansz. Egy újabb méhszáj vizsgálat után (amit már szinte észre sem veszel), aztán legnagyobb meglepetésedre az orvosod közli, hogy eljött a szülés ideje, és nyomhatsz. Fáradt vigyorral próbálod megdorgálni a mókás kedvû dokit, hogy ne vicceljen már, hisz semmi különös változást nem érzel. Hát, jó, gondolod, neked aztán már minden mindegy, akkor nyomjunk. 
És nyomsz, és nyomsz.. és semmi. Na, tessék, te megmondtad!
Szülõorvosod javaslatára átkecmeregsz egy szülõsámlira, hátha a gravitáció majd segít. Párod hátulról átkarol, míg te foltosra szorítod ölelõ kezét. Tiszta tornaóra: a doki vezényel: nyomni-pihenni, nyomni-pihenni. Valami mély ködön keresztül hallod, hogy orvosod közli: gátmetszést kell végezni. Tegye csak, ez az, ami most téged a legkevésbé izgat. Ha kell, akár fejre is állsz, csak már túllennél rajta! 
Észre se veszed, hogy kedvesed milyen kemény harcot folytat a rosszullét ellen, miközben a gátmetszés hangjait hallgatja, ami a te tudatodig szerencsére már nem ér el. Orvosod kis tükörrel mutatja neked, hogy jelenik meg végre egy pici fej, és ámulva nyomsz tovább. És aztán hopp, kibújik.

Fehér magzatmáztól maszatos, véres, és. te Jóég - hogy félreáll az orra, és milyen fura a fejformája! Biztos, hogy ez a te gyereked? Kimeredõ szemekkel bámulsz a kis ufóra, miközben a szülésznõ a nyákot szívja le a baba torkából, orrából. Már az se tûnik fel, hogy elmúlt a fájdalom. Tompa kábulatban hagyod, hogy visszafektessenek az ágyra, és hasadra fektessék a pirinyó lényt. 
Csak akkor térsz magadhoz egy kicsit, amikor a szülészstáb tapintatosan visszavonul, hogy magára hagyja az újdonsült családot. Kedvesedre pillantasz, aki meghatódva  pislog, szeme könnyben úszik, majd a babára, aki érdeklõdve, csendesen szemléli ezt a furcsa, új világot, amibe hirtelen belecsöppent. Na, nem, ezt nem lehet bírni, sóhajtasz, és már nem is próbálod visszanyelni a könnyeidet. Megszületett, és itt van veled az életed egyik legszebb csodája: a pici gyermeked!

Folyt. köv.
Luptákné Kovács Krisztina