Karina két napja született. Hipotóniás. Nem eszik. Testsúlya drámai módon csökken. A szülõk tehetetlenek. A védõnõ pszichoanalitikushoz fordul segítségért. A anya öt évvel ezelõtti vetélésére emlékezik. szörnyû volt. És akkor itt van most Karina. Akkoriban az anya ugyanabban a kórházban volt in vitro megtermékenyítésen, mint amelyben Karina világra jött. Emlékezik a ruhákra, melyeket elsõ gyermekének vett, majd eladott. Most negyvennégy éves. Karina az elsõ élõ gyermeke. A halott fiát látja benne. Elõre nem vett neki semmit, hogy ne kelljen még egyszer átélnie: minden fölösleges. Az anya emigráns. A gyermeket szeretné a nagyszülõknek megmutatni. Ezen a ponton érezhetõ valami életszerûség.
Errõl beszél Myriam Szejer pszichoanalitikus a gyereknek: "a szüleid annyira félnek attól, hogy nem maradsz életben, akárcsak a testvéred, hogy nem tudják mit kell tenniük. De te más vagy, mint a testvéred. Te úgy döntöttél, világra jössz. Nem tudom, hogy most az élet mellett döntöttél-e. Ha élni akarsz, enned kell, hogy nõni tudj. Választanod kell. Én úgy hiszem, a szüleid készek arra, hogy segítsenek neked." A gyermek nem mutat reakciót. Szejer bõrkontaktus felvételét javasolja a mamának. Arra a meggyõzõdésre jut, hogy teret és idõt kell adni az anyának és gyermekének. A másik lehetõség a gyermekorvos és a mesterséges táplálás. Háromnegyed óra után Karina enni kér. Ötven milliliter tejet szopik anyjától. Gyarapodásnak indul (Szejer 1997)
Hogyan lehetséges ez? Milyen megértés mûködik? Kétnapos-e a lélek? Mikor kezdõdik a kapcsolat?

Ferenczi (1913) szerint dõreség lenne azt feltételezni, hogy a lelki élet a születéssel veszi kezdetét. Ha így lenne, nem maradna életben egyetlen csecsemõ sem.
A nyolcvanas évek közepére megszaporodtak azok a vizsgálatok, melyek egyértelmûen bizonyítják a magzatok jelentõs emlékezeti, tanulási teljesítményét. A kilencvenes évek elején a magzatok tanulási folyamatainak belsõ regulációs mechanizmusait is sikerült részben föltérképeznünk. Tudjuk, hogy minimálisan percepciós szinten képesek hipotézisek alkotására (Blum 1993). Intrauterin létük négy és feledik hónapjától álmodnak (REM kimutatható). Lehetséges, hogy emlékeiket részben az álommunka révén stabilizálják.
Rendkívül szoros az anya személyiségem a terhesség alatt õt ért hatások, és a babák születés utáni viselkedése és fejlõdése között: krónikus stresszek, tartós interperszonális konfliktusok, az anya személyiségzavara, a számára szignifikáns személy elvesztése a terhesség alatt a koraszülések, neurológiai károsodások, pszichózisok szignifikánsan magasabb számában mutatkozik meg (Verny 1996). Piontelli óta tudjuk, hogy az a kapcsolat folytatódik anya és gyermeke között a születés után, amelyik annak elõtte volt (Piontelli 1992)
Ez év közepén Jean Paul Tassin, a prenatális emlékezet kutatásával foglalkozó neurobiológus teszi közzé eredményeit: szembeállítja az intrauterin analógiás gondolkodást a késõ extrauterin kognitív gondolkodással. Kimutatja, hogy az információk feldolgozási sebessége az intrauterin életidõben kevesebb, mint 300 millszekundum. A lassúbb, kognitív feldolgozás, amelynél információkat tudatosan fogadunk ne és dolgozunk el, csak sokkal késõbb következik be. Tassin a pszichoanalízis terminológiáját használva azt írja, hogy pre- és perinatális információkat tudattalan, azaz analóg módon vesszük fel. Ezért nem reprodukálhatók szándékosan emlékeink ebbõl az életidõbõl. Ebben az értelemben beszél Tassin infantilis amnéziáról. Az emlékek léteznek testi szinten, de közvetlen módon tudatosan nem dekódolhatóak.
Busnel akusztikus fiziológiával foglalkozik. Két jelentõs fölfedezést tesz: ha az anya belsõ hangján beszél a magzatához, õ szívfrekvencia-változással reagál rá. Még figyelemreméltóbb: csak gondol a magzatára, és a baba, anyja gondolatára is szívfrekvencia-növekedéssel reagál.
Két újabb adalék a kapcsolat szorosságára (Frydman, Szejer 1998). Kapcsolatanalízisbõl tudjuk, hogy az anya több csatornán keresztül programozza be magzatát. Ezek egyike tudattalan.
A kapcsolat természetének megfelelõen mobilizálódik az anya saját intrauterin életének élményvilága, ami eredendõen fizikai reprezentációk formájában létezik. A szimbolizáció és a lelki feldolgozás folyamatán csak töredékesen ment keresztül. Elenyészõ mértékben mentalizálódott. Testérzések útján tevõdik át a magzatra. Más alkalommal a testérzésekrõl kifejtettük, hogy azok a fizikai reprezentációk formái éppúgy, ahogy a mentalizált reprezentációk formái a szimbólumok (Raffai 1995). A reprezentációk kapcsán nem kerülhetõ meg a szelf fogalma. Álláspontunk szerint a szelf eredendõen fizikai egység, amely két egymással kapcsolatba kerülõ élõlény kölcsönhatásainak internalizációjaként jön létre. Ezzel az ontogenezis kontinuitását hangsúlyozzuk a csecsemõkutatók diszkontinuitás-elvével szemben, akik a szelf keletkezését a baba megfigyelhetõségével azonosítják, így azt a világra jövetele utáni idõbõl, illetve a kapcsolatból eredeztetik.
A pszichoanalízisre megtermékenyítõen hathatott volna, ha felismeri, hogy a pszichózisok lényegi folyamatai nem a mentalizált, tehát a szimbolizációk által kontrollált reprezentációk világában, hanem a nem mentalizált, így kontroll alá nem vont fizikai reprezentációk világában zajlanak. A testérzések analízisen keresztül jutunk el hozzájuk, vonjuk azokat kontroll alá, alakítjuk át megszemélyesítés útján mentális reprezentációkká. Freuddal szólva, de némileg átköltve õt: ahol eddig testérzés volt, ott annak helyébe gondolat lép (Raffai 1998). Fónagy már kezdi értékelni a test szerepét a súlyosabb kórképek patogenezisében (Fónagy 1997). Ha a pszichoanalízisben nem mûködnének több forrásból táplálkozó primitív tagadások és hasítások az élet elsõ kilenc hónapjával szemben, több esély lenne a túlélésre.
A kapcsolatanalízis módszerét Hidas és jómagam dolgoztuk ki (Raffai 1996, 1997, 1998). Adódott ez abból, hogy a testérzések analízisén keresztül az intrauterin életidõ fizikai reprezentációit sikerült részben föltérképeznünk. Ezekbõl ismertetnénk egy-két bázisreprezentációt azzal a megjegyzéssel, hogy reményeink szerint a kapcsolatanalízisben segítünk a babának abban, hogy ezekkel megbirkózhasson.
A bázisreprezentáció a beágyazódás körüli harc kölcsönhatásainak internalizációjából épül fel. Az anya élõvilágába beépülni akaró baba, és az immunrendszer parancsára õt elpusztítani akaró anya között dúló háború internalizációjaként a fenyegetettség érzés a babába kerül. Ez az ára az életben maradásának. Az érzéssel együtt internalizálja a fenyegetés és a megsemmisítés immunfolyamatának mentalizációját, az anya önreprodukciós, örökkévalósági fantáziáját: a méhben idegen testnek helye nincs, pusztulnia kell. A méh az önreprodukció helye. Lehetséges, hogy részben ez az immuneredetû fantázia menti meg a babát: a fizikai ütközetbõl az anya erõinek egy részét kivonja, abból építi fel önreprodukciós fantáziáját, amit a baba internalizál. Örökkévalósági vágyunk így eredetileg anyánké. Õ a forrás.
A következõ lépésben a baba az internalizált anyai önreprodukciós fantáziát és fenyegetettség érzést externalizálja. Ha ezt nem tenné, ha ettõl mint idegen testtõl nem akarna megszabadulni, akkor nem lenne élet. A fantázia lényege ugyanis: ha idegen test behatol, akkor azt el kell pusztítani. Ha baba ezt nem externalizálná, akkor a fantázia impulzusa értelmében elpusztulna. Mint idegen test nem maradna életben. Még pontosabban fogalmazva: öngyilkosságot követne el egy internalizált idegen sugallat hatására. Ez az egyik lehetséges oka a korai kilökõdésnek.
Az internalizált destruktív immunanya a babában éppúgy idegen test, mint õ az anyában. A rossz anyareprezentáns megszelidítése és kontroll alá vonása csak sorozatos externalizációkkal, és ezek átdolgozott visszatükrözõdésének internalizációja révén mehet végbe. Az immunháború befejezõdésével az anya szervezete már nem olyan ellenséges, mint korábban. Szelídebbé és befogadóbbá válik. Így amikor a baba a pusztító anyareprezentánst externalizálja, azt a békésebb, befogadóbb anya aktuális állapotának megfelelõen alakítja át és tükrözi vissza. A baba már ezzel a korrigált anyaképpel azonosul, ezt internalizálja. Valószínû, hogy ez szakadatlan, sûrûn ismétlõdõ, hosszan tartó folyamat. Minél több idõ telik el, annál több lehetõsége van a pusztító anyareprezentáns átdolgozására az egyre békésebbé váló anyai környezet segítségével.
Ha az emberi élet nagy rejtélyére keressük a választ, hogyan tud két egymást idegennek érzékelõ és elpusztítani akaró lénybõl egymást befogadó, megtartó, szeretni tudó élõlény lenni, akkor válaszként a fent leírt heroikus korrekciós folyamatot gondolhatjuk el.
A bázisreprezentációval szorosan összefüggõ, arra ráépülõ motívum az anya különleges kapcsolata saját petesejtjéhez. Akkor aktualizálódik, amikor a petesejt kipattan, és elindul a találkahelyére, hogy randevúzzon az idegennel. Az anya önreprodukciós fantáziájának a része, hogy saját méhében, saját sejtjébõl, saját maga szülessen újjá. Egyszóval: örökkévaló legyen. Az evolúció azonban másként rendelkezett. Az önreprodukciós, örökkévalósági vágy pedig napjainkban a klónozási kísérletekben ölt testet.
A petesejt összeáll az idegennel, majd az egyesülés folyamatában más lénnyé alakul. Ezzel lenullázza a biológiai idõt. Zigótaként elölrõl kezdi. Ennek következményeként közte és anyja biológiai ideje között óriási szakadék keletkezik: az egymásba foglalt két lény ellentétes irányú, egymástól távolodó idõutazásba kezd; az anya kifelé halad az idõbõl, a baba befelé az idõbe. Az anya leépülõben van, a baba felépülõben.
A pete, aki eredetileg az anya örökkévalósági reményének a hordozója, az egyesüléssel és átalakulással az anya életét a saját öregedõ testére korlátozza. Az örökkévalósági vágy összeomlásának pillanata ez. A baba bûne, hogy az anya élete végessé vált. Anyja érezteti vele, hogy az õ életét sajátította ki, vagyis a baba élete az anyja pusztulása árán jön létre.
Kettejük kapcsolatában ezzel új fejezet kezdõdik: az anya kísérletet tesz arra, hogy elvesztett petéjét visszanyerje, visszaszármaztassa magába, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot. Feltételezzük, hogy azokban az esetekben, amelyekben a megtermékenyített petesejtet az anya abszorbeálja, vagyis visszaszármaztatja magába, ott ennek a megtorpedózott örökkévalósági vágynak a feszültsége munkál. Mentalizálva: ha én nem tudtam újrateremtõdni, neked se sikerüljön.
A kapcsolatot itt már nem a zigóta idegentest-komponense, tehát az apai génállomány, hanem az anyának a saját petesejthez fûzõdõ speciális viszonya, és a hozzájuk kötõdõ vágyak és remények teljes megsemmisülése határozza meg. A baba elkerülhetetlen módon válik az anya örökkévalósági vágya megsemmisítõjévé.
Az örökkévalóságtól a halandók sorába lépni nem csekély leértékelõdést jelent. A tökéletlenség nem akármilyen érzése ez. Az anya szembesül ezzel. Petesejtjének, hogy életben maradjon, nemhogy fuzionálnia kell egy idegennel, de át is kell alakulnia; megszûnik petesejtként létezni. Ha nem fuzionál, akkor elpusztul. Az anya, petéjének életképtelenségében önmaga halandóságát fedezi fel.
A folyamat lezajlik tíz-tizenkét hét alatt. A trauma feldolgozása azonban egy életen keresztül tart, és valószínûleg befejezetlen marad. Az anya abszorpciós vágya sejtje visszaszármaztatására és visszaalakítására szublimáltabb és kevésbé letális formában abban jut kifejezésre, hogy a gyermekét saját képére formálja, hogy gyermeke az õ életét folytassa tovább.
Az evolúció végül is a fajt tette halhatatlanná az egyén helyett. A klónozásból tudjuk, hogy ez történhetett volna fordítva is. Biológiailag lehetséges az egyén halhatatlansága. Szemben, vagy együtt a faj halhatatlanságával, ez merész kérdés. Ne válaszoljuk most meg. Jelenleg kizárják egymást. A faj halhatatlansága az egyén halhatatlanságának a terhére történik. Az egyéni halhatatlanság elveszítésének traumájából viszont felépült az örökkévalóság sugallatát hordozó kultúra és civilizáció. Az eredendõ egység helyett egy sokszínû másság. de tudjuk, hogy az emberiség történetében mekkora árat kell fizetnünk újra és úra azért, hogy ne csak egy rendszer, egy vallás, egy szín, egy gondolat stb. legyen, mint ahogy azt az immunrendszerünk szeretné.
E kis kitérõ után bonyolítsuk tovább a kapcsolatot. A baba növekedésével egyértelmûvé válnak a különbségek. Az önreprodukció nem sikerült. nem ugyanaz jött létre, hanem egymástól egyre inkább eltérõ élõlények. Két külön test, két különbözõ élõvilággal. Míg azonban az anya élõvilágához a baba hozzáférhet, sõt, abból részesedik is, addig az anya a baba élõvilágához nem férhet hozzá, abból ki van zárva. Kirekesztettség és kiszolgáltatottság-érzése támad. Mindeközben a baba csodákat produkál. növekedik, fejlõdik, differenciálódik. Az anya hasonló csodákra nem képes. Õ változatlan marad. A kontraszt drámai: az önmagát drámai módon megalkotó baba tükrében az anya tehetségtelennek, versenyképtelennek, alacsonyabbrendûnek éli meg önmagát. Destruktív érzései támadhatnak: abortálni akarja a babát, és akkor nincs többé kontraszt, tükörkép, viszonyítási pont. Nincs többé tehetetlenség, tehetetlenség-érzet. Másik destruktív megoldás lehet a baba fejlõdésének megállítása. Mentalizálva: ha már én nem vagyok képes semmi hasonló produkcióra, akkor te se legyél.
Tekintsünk most el a tudattalan celluláris szintû folyamatainak további tárgyalásától. Nézzük a kapcsolatanalízist, ami a méhvel való egybeolvadáson keresztül közvetlen kapcsolatfelvétel a babával. A kapcsolat érzésekben megnyilvánuló kölcsönhatásainak megszemélyesítése útján folyik a mentalizáció. Az eddig tárgyalt celluláris szintû reprezentációs folyamatok feldolgozása mellett kiemelt jelentõsége az anya tükrözõ, visszajelentõ funkciójának. A baba saját akcióira adott anyai visszatükrözés segítségével tanulja meg szabályozni, pontosítani és finomítani mozgását, affektív állapotait. A visszatükrözés segítségével is különíti el önmagát anyjától, éli meg másságát anyjához képest. Az egymásra hangolódás s kölcsönös jelzések egyre finomabb percepcióját, és egyre finomabb empatikus válaszokat eredményez.
Szemléltessük két példán az anyai tükrözõ funkció jelentõségét. egy nemzetközi kutatás keretében Németországban folytatott kapcsolatanalízisekbõl idézünk egy-egy epizódot. Mindkét esetben a második óráról van szó.

Dagmar 23 hetes terhes. A kapcsolatfelvételre a baba ugyancsak megindul az anyja szíve felé. Olyannyira fölnyomul örömében, hogy Dagmarnak légzési nehézségei támadnak. Hangot ad neki. Azt mondom Dagmarnak, jelezze vissza babájának. hogy kellemetlenséget okoz neki, és kérje meg, húzódjon egy kicsit lejjebb. Ahogy ezt Dagmar megteszi, a baba megindul lefelé, majd alighogy leért, ismét fölfelé, és lecövekel középen, anyja köldöke alatt. Dagmart megdöbbenti az esemény. Én megkérdezem miért. A válasz: "Amikor a baba a kérésemre lement, akkor annyira lehúzódott, hogy most meg az alhasam kezdett fájni. Épp hogy csak gondoltam arra, milyen jó lenne, ha egy kicsit feljebb jönne, és a gondolatomra azonnal megindult."

Egy másik, most már magyarországi példával illusztráljuk a destruktív anyareprezentáns szerepét az anya-magzat kapcsolatban.

Mariann 27 éves, három hónapos babával jön kapcsolatanalízisbe. Visszatérõ félelme van a vetéléstõl, ami idõnként pánikállapotig fokozódik nála. További motívum, hogy a babáját eddig még nem érzékelte, szeretne kapcsolatba kerülni vele. Az elsõ interjúban kirajzolódik egy perfekcionalista tudós anya képe, aki Mariannt korai önállóságra próbálta szoktatni. Ha a tudattalan aspektusára helyezzük a hangsúlyt, úgy is mondhatnánk, minél hamarabb meg akart szabadulni lányától. Az elsõ babaórán Mariannak az az érzése támad, hogy sürgetné babáját, minél elõbb szülessen meg. Világossá vált, hogy Mariannból anyja beszél, amikor a vetéléstõl való félelem munkál benne. Megkezdõdik hosszú harca anyjával. Vetéléstõl való félelme lassanként csökken. Elsõ találkozását a babájával drámai eseményként éli meg. Nagyon nehezen megy a kapcsolatfelvétel a méhével. Kiderül, hogy tizennégy éves kora óta rossz viszonyban van vele. Akkoriban nõgyógyászati vizsgálaton volt, ahol a nõorvos azt mondta, kicsi és göcsörtös méhe van. Mariann ettõl kezdve nem szerette a méhét. A babaórán méhe megfeszül, ellenáll az egybeolvadási kísérletnek. Mariann úgy érzi, a méhe haragszik rá, mert õ azonosult a nõgyógyász véleményével. A haragját úgy fejezi ki, hogy tényleg görcsössé válik, és így nagy fájdalmat okoz neki. Miután egész órán át méhével való kapcsolatán dolgoztunk, a következõ alkalommal a méhe készségesen befogadja õt, és Mariann terhessége óta elõször érezte meg a méh falához simuló babáját. miután a méhét teljes egészében birtokba vette, pontosan tudta lokalizálni a baba elhelyzkedését. A találkozás katartikus volt. Korábban elképzelni sem tudta, hogy ez lehetséges. Ettõl kezdve kapcsolata a babájával folyamatos. Óvatosnak érzi õt. Többnyire a méh alsó részében tartózkodik, és csak hosszú órák eredményeképpen merészkedik feljebb, és mutatja meg jobban önmagát anyjának.
Mariannak egy idõ után az az érzése támad, hogy a baba rejtõzködik. Visszatérõen érzékeli, hogy a baba felveszi az õ beszédritmusát, így szinte teljesen egybeolvad vele, alig válik érzékelhetõvé. mintha valami veszély fenyegetné, amellyel szemben érzékelhetetlenné akarna válni. Ismételten elõtérbe kerül a fenyegetõ anya, aki idõ elõtt meg akar szabadulni tõle. Mariann kétségbe esik, hogy az anyja a babája és õ közé állt, õt magát nem engedi a babájához, akit pedig vetéléssel fenyeget. A következõ órán be is számol arról, hogy nem érzi olyan élesen a babáját, mint eddig.
Anyjával a küzdelem folyamatos. Amikor fölébe kerekedik, a baba feljebb merészkedik, közelebb anyja szívéhez. Döntõ fordulat akkor következik be, amikor Mariann anyja tiltása ellenére megvásárolja a gyerekkocsit és az elsõ babaholmikat. Ez volt a gyõzelem a benne élõ anyja fölött. A baba azóta föladta egybeolvadási, láthatatlanná és érzékelhetetlenné válási kísérletét. Mariann azóta érzi, hogy babája anyjává vált. Eddig ezt el sem tudta képzelni.

Befejezésül egy drámai fordulatot vett kapcsolatanalízis több óráját ismertetjük, ami egyebek mellett arra is jó példa, hogy a kismama saját intrauterin és szülési élményei milyen módon befolyásolják kapcsolatát babájával.

Nóra terhességének nyolcadik hetében van. Olvasta könyvemet, amely inspirálta õt a kapcsolatanalízisre. Elsõ gyermekét hordja a szíve alatt. Korábban volt egy abortusza.

6. óra

Elsõ alkalom, a hosszú nyári szünet után.
N.: A hosszú szünet nem tett jót a kapcsolatunknak. A baba visszahúzódott a méhem bal oldalába. Ott keresi a biztonságot. Lágynak, puhának, képlékenynek érzem a méhemet, mint még soha.

ÉN.: Akkor a babának is jó lehet most.

Megjegyzés: az ülés egyik érdekessége, hogy az anya saját perinatális élményei aktiválódnak, és színesítik kapcsolatát a babájával. Ahányszor az anya sajátélményt aktiválódik a kapcsolatban, a baba mindannyiszor mozdulatlanná válik, majd újra mozogni kezd. Mintha érzékelné az eseményeket, melyek gyökeresen eltérnek kettejük aktuális kapcsolatának természetétõl. Sallenbach intrauterin tanulási kísérletei is megerõsítik azt, hogy interferenciák bekövetkeztekor a babák mozdulatlanná válnak, ez idõ alatt értékelik ki az eseményeket és dolgozzák ki belsõ válaszaikat.

7. óra

N.: Tojásalakúnak érzem a méhem. Alul öblösebbnek, felül szûkebbnek. Most egészen puha, képlékeny, Meg is mozdult a kicsi. Mintha nem akarna beszélgetni velem. Az utóbbi napokban kissé elhanyagoltam. Nem játszottunk annyit, mint elõzõleg.

ÉN.: Úgy érzi, megsértõdött?

N.: Igen, volt egy rövid ideig tartó érzésem, hogy hátat fordított nekem. Most nagyon megélénkült. Érzi, hogy most csak rá figyelek. Most olyan érzésem van, mintha jobb oldalról gyömöszöltek, toltak, taszítottak volna. Aztán úgy belesüllyedtem az ágyba. Most is úgy érzem, mintha valami körbevenne.

ÉN.: Mintha most a méhben lenne.

N.: Igen, nekem is ez jutott eszembe. De míg a tolás-taszítás nagyon rossz volt, addig a belesüppedés nagyon jó.
Most elég vad, erõteljes hullámzást éreztem, aztán belenyilallt a méhembe egy kicsit. A hullámzás olyan volt, mintha én lettem volna a méhen belül. Most megmozdítottam a kicsit. Szerettem volna, ha megfordul, és meg is fordult. Nagyon jó érzés, hogy tudja, mit szeretnék. Egészen fönn mozog. Közel a szívemhez. A múlt héten csinálta elõször. Azóta nem. Ez a nagyon szoros, bizalmas kapcsolat jele. Mintha bukfencezni próbált volna. szerintem nem sikerült. Most már nagy hozzá, hogy ilyen akrobata produkciót csináljon. Most mintha a kis kezével játszott volna a vízzel. Ezek szerint mégis sikerült megfordulnia, mert most arccal fölfelé érzem.
Most behúzódott megint bal oldalra a fiatalember. Egészen bekucorodott. Mintha bõvítgetné magának. Kíváncsi lennék, miért. Leginkább már csak azért szokott visszamenni, ha megijed valamitõl. Nagyon-nagyon ott van. És kézzel-lábbal igyekszik egyre balrább. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy nem amiatt ment oda, hogy félne, hanem éppen ellenkezõleg, ez egy új játék. Mintha velem játszana. Most bokszoló mozdulatokat tesz a kezével. A haját is éreztem. Na, ilyet sem csinált régen. Elnyúlt keresztben. Mintha meg akarná mutatni, mekkora.

10. óra

N.: Zûrzavaros érzéseim vannak. Ismét érzem ezt a saját születéskor fellépõ zsibbadtságot. A nagyon-nagy káoszt. Érzem a zsibbadt, szorító test oldalát, reng a fejem. Mintha nem tudnám eldönteni, ki fog születni és ki szül.
Úgy érzem, mintha valaki húzna balra. Nyomják a fejemet balra. Kezd jobb lenni. A zûrzavar letisztult. Már csak a testi oldalát érzem. Nagyon erõsen megfogták a fejem. Lehet, hogy közben próbáltak balra fordítani. Nagyon kellemetlen, erõs húzóhatás volt. A kicsi nagyon elcsendesedett közben. Mindig elhallgat, ha a saját dolgaimmal nyûglõdöm.
most egy picit fölhúzta a térdét, megrúgott valamit, kellemetlen volt nekem. Egy pillanat alatt másképp helyezkedett, úgy hogy már nem kellemetlen. Kicsit féltem, mert nekem nagyon rossz születési élményeim vannak. Neki vajon milyenek lesznek? A méhen belüli élmény nagyon jó volt, de a születési nagyon rossz.
Annyira mosolygós nyugodt kis emberke. Inkább még õ próbál belém bátorságot önteni. Õ nyugtat engem. Egyszer már elõfordult itt is. Aggodalom van bennem. Lesz-e ilyen szoros kapcsolat a születés után. Fantasztikus érzés, hogy fogadni és viszonozni tudja a szeretetet. Õ is törõdik velem, nem csak én vele.

Megjegyzés: általános tapasztalat a kapcsolatanalízisben, hogy a babák kezdetben jobban értik az anyjukat, mint fordítva. Pontosabban érzékelik és tükrözik vissza az anyjukat, mint fordítva. Pontosabban érzékelik és tükrözik vissza anyjuk érzelmi állapotát. Ezzel segítenek nekik, hogy a visszatükrözés tévén pontosabban felismerjék saját érzelmi állapotukat és reakcióikat, és ezen keresztül a babájukét is. Van egy hipotézisünk arra a kérdésre, hogy a babák miért értik kezdetben jobban az anyjukat, Az anya szelfje reprezentációkkal túlzsúfolt, melye jobban torzítják a percepciót. A babáé lényegesen kevesebb reprezentációval rendelkezik, ami kevésbé torzítja az érzékelést. Érdekes, hogy ezt a gondolatot késõbb egy kismama a kapcsolatanalízisben ugyanígy megfogalmazta, csak más terminológiát használt.

11. óra

N.: Mindenütt érzem, hogy valami körülvesz és présel. Alagút érzésem volt. Hú, de nagyon rossz volt!

ÉN.: Nehéz születése van magának.

N.: Mintha nagyon-nagyon sok minden történne egyszerre. Teljes a zûrzavar. Talán ez a nagy zûrzavar és a gyors lefutás azért volt, mert nem akkor születtem meg, amikor akartam. Nem voltam felkészülve rá. Nem az én ütememben történt. Annyira puha és súlytalan most a baba.

ÉN.: Érdekes, azután érzi könnyûnek a babát, hogy súlyos tehertõl szabadult meg.

N.: Amikor saját dolgok jönnek, sohasem jelentkezik. Ilyenkor laposnak érzem a hasam, üresnek a méhem. Aztán amikor vége, akkor jelez. Most nagyon légies, nagyon finom. Még sohasem éreztem. Forog velem az egész szoba. Elõször föl-le, aztán oldalirányú mozgások. Most az jutott eszembe, hogy az autó. Lehet, hogy az autó rázott. Olyan zötyögésszerû volt most a vége felé. Talán akkor, amikor hazahoztak a kórházból. Kölcsönautóval. most már biztos, hogy autó.

ÉN.: Miért? Tovább zötykölõdik?

N.: Igen, megint újra kezdõdött. És gyerekkorom óta rosszul érzem magam autóban.

Megjegyzés.: Nóra perinatális története - aki azóta vidáman autózik - egyre jobban rekonstruálható. De most nem ez a legfontosabb. A sajátélmény feldolgozása után a babát légiesnek, finomnak érzi. Ismétlõdõ momentum a kapcsolatanalízisekben, hogy a sajátélmény feldolgozása a babákat tehermentesíti. Ugyanakkor a baba a anya élményeit azok élessége és intenzitása miatt jobban el tudja különíteni a sajátjaitól. Egyébként az anya sajátélménye látensen hat, nem artikulálódik, tehát a babának kevesebb esélye van arra, hogy azokat ne a sajátjaként élje meg. Következtetésünk az, hogy a korai folyamatokat nem hogy látenciában nem szabad hagyni, hanem éppen ellenkezõleg, aktualizálni kell. egy részüket az anya átdolgozza, mentalizálja. Ezzel õ maga is érik, differenciálódik. Babája születésére saját születési élménye nem terhelõdik rá. A babának ugyanakkor ez tanulási tapasztalat. Jobban érzékelhetõvé válik számára a különbség a saját és az anyai élmények között. A testhatárok differenciálódása szempontjából ez kardinális kérdés, a pszichózisok vulnerabilitási pontja itt van (Raffai 1995).

12. óra

Rövid részlet az óra közepébõl

N.: Fáj a méhem bal oldala. Furcsa sajgást érzek.

ÉN.: Mi okozhatja?

N.: Lehet, hogy nem is a születésem volt, hanem az abortusz. Közben is szúrt, ahogy beszéltem. De most folyamatosan sajog. szegény kicsikém, pedig igyekszik elhúzódni onnan fölfelé.

ÉN.: Jól értem, az fáj a méhének, hogy elvették tõle a babáját?

N.: Azt hiszem, igen. Az eddigiek alapján is ez volt valószínûsíthetõ, hogy oda ágyazódott be. Azóta is oda bújik a baba. Úgy éreztem, mintha megsértõdött volna. Mintha úgy venné, hogy én a testvérét látom benne.

16. óra

Még mindig van egy pici félelem bennem a szüléstõl. A méhemben nem vagyok elég biztos. Hogy úgy fog együttmûködni velem, ahogy kell.

ÉN.: Mitõl tart? A méhe hogy fog viselkedni?

N.: Talán meg akarja tartani a babát, vagy ilyesmi. Vagy az is lehet, attól félek, hogy sérült az abortusz miatt. Nem teljes értékû, és nem tud teljes munkát végezni.

ÉN.: Van sérülés érzése?

N.: Nem igazán. Talán abból fakad, hogy tudom, a petefészkem nem funkcionál jól.

ÉN.: Akkor ezt az érzést tolja át a méhére.

N.: Meg a baba nagyon a bal oldalon van. A jobb oldalon van valami, ami talán nem olyan jó.
Most, amíg errõl beszéltünk, eddig soha nem volt érzéseim támadtak. Sötét volt, de nem teljes sötétség. Láttam körvonalakat és fulladtam. Ez nem születési élmény.

ÉN.: Olvadjon egybe teljesen a méhével. Nézzük meg alaposabban, mi is ez.

N.: A jobb oldalon van egy kicsi élettelen, nem túl nagy rész. Inkább az alsó részére esik. Azt hiszem, sérülés. Azt hiszem, ott volt a baba, az elõzõ babám. Eddig azt hittem, a baloldalon volt.

ÉN.: Lehet, hogy a jobb alsó része gyászolja a babát, és attól élettelen.

N.: Mintha oldódna az érzés, és halványulna a folt. Kisebb lenne. Megint jött egy görcsösebb összehúzódás. Megint vannak fájdalmaim.

ÉN.: Mintha most indulna be az igazi gyászmunka.

N.: Most jött valami nagyon furcsa. Eddig nem éreztem, ami megmagyarázná, miért éreztem a bal oldalon a gyászérzést. Villámcsapásszerûen az jött, hogy ikrek voltak. (Nóra zaklatottá válik, zokogásba tör ki, ami perceken keresztül tart.) Nagyon bénító volt ez a bizonyosság. egy pillanatig éreztem csak. Nagyon fájdalmas. De már egy pillanatnyi kétely sincs bennem. Eddig soha nem fordult meg a fejemben. Most, hogy elmúlt az érzés, az agyammal még mindig nem tudom felfogni. De az érzésemben biztosan tudom. Most valami sokkal jobb.
Sokkal könnyebb. Még sajog a jobb oldal, de a merevség engedett. A baba árvonult a jobb oldalra.

ÉN.: Birtokba veszi azt, ami eddig nem lehetett az övé.

N.: (ismét sír) Volt egy rövid ideig tartó érzésem, hogy épnek érzem a méhemet. Aztán a babám befordult, ahogy születéskor lenni szokott. Születési pozíciót vett fel.

ÉN.: Jó jel.

N.: Az jutott eszembe, szegénykének, milyen rossz lehetett az elején. Nem volt helye sehol. Mindenütt kísértetekkel kellett birkóznia. Talán ez okozta a rosszulléteimet az elején. Nem csak pici émelygések, hanem elég komolyak. Most már értem, nem volt véletlen, hogy olyan erõszakosan próbált magának helyet találni, csinálni. - Az elején fordult elõ, hogy rúgott, bunyózott. A bal oldal régebben fölszabadult. Jobb lett neki. Sokkal nyugodtabb lett. Irányomban is sokkal megértõbb.

Megjegyzés: Nóra december 3-án otthon szülte meg fiúgyermekét. Péter világrajövetele után érdeklõdve körülnézett. Mint minden más kapcsolatanalízisben született babának, neki is feltûnõ tulajdonsága a másik személy hosszas tesztelése, majd a döntés meghozatala kapcsolatefelvételt illetõen. A babák kommunikatívabbak, kiegyensúlyozottak. Viselkedésük nem függ a kontaktusszemély pillanatnyi állapotától. Belsõ irányítottságot és stabilitást mutatnak.
Péter születése után a nõgyógyász megvizsgálta a lepényt. A jobb alsó részében egy nyolchetesnél kisebb baba mumifikálódott holttestét fedezte föl. Egypetéjû ikrek voltak. Az anya-magzat kapcsolatanalízis feltárta és feldolgozta az élményt, amelyet Nóra lelke jótékony módon elõzõ terhességére tolt át. Az esetnek számos más összefüggése és mélysége van, melyet most kibontatlanul hagyunk.

A kapcsolatanalízis a vitális prevenció eszköze, de egyben tágítja azt a szûk evolúciós keresztmetszetet, amely következtében olyan védtelenül és kiszolgáltatottan jövünk a világra. Ha másért nem, hát a jövõ gyermekeiért nem árt egy kis ezredvégi tudományos forradalom.

IRODALOM