| |
Õszinte
meggyõzõdésem az, hogy nem az otthonszülést kell támogatnom, hanem
az intézetekben (kórház, szülõotthon) a megfelelõ emberi és
anyagi háttér biztosítását, legalábbis a jelenlegi helyzetben.
Gyakran hivatkoznak az otthonszüléssel kapcsolatban Hollandiára, de
mindig elfelejtik, hogy Hollandia harmadakkora ország, mint mi, sokkal
gazdagabb és az ország bármely pontján húsz perc alatt elérhetõ a
megfelelõ orvosi ellátás (Állami és magánkórházak vannak. Ott
rengeteg negyven-ötven ágyas magánkórház van, ami nem nagy, de szükség
esetén igénybevehetõ benne a két-három mûtõ egyike. Nálunk többszáz
ágyas komplexumok alakultak ki, -ez történelmi örökségnek is
mondható -, de térben emiatt jóval ritkábbak. Hogy magam példáját
mondjam, harminc perc alatt értünk be Veresegyházról Izsák születésekor,
vasárnap este fél nyolckor, pedig Péter nyomta ám a gázt veszettül.
Elfelejtik, hogy nincs mindenkinek kocsija, megfelelõ lakása, stb. Mit
csinálok én a háromszobás házamban a négy gyerekemmel, amíg szülném
a következõt? Zavarjam ki õket az udvarra? És azután? Kapok talán
ingyen valakit, aki legalább egy félnapig ellátná õket?
Az otthonszülés a felsõ középosztály és az elõször szülõk
problémája. Mindig elfelejtik, hogy a szülés nem "Haverok,
buli, Fanta", hanem labour = munka. Így önmagában is
kellemetlen, sõt traumatikus élmény. Bele kell jönni. Õszintén szólva
a harmadiknál már tudtam nevetni is, a negyedikre meg nem is emlékszem:
bele lehet jönni.
Maga a petícióhoz fûzött háttéranyag a következõt tartalmazza:
"a betegek alárendelt helyzetben vannak; kiszolgáltatottak az
adott körülményeknek és a tekintélyelvû orvosi mentalitáson
alapuló gyakorlatnak; az orvosok gyakran a csalhatatlanság illúzióját
keltik; a betegek olykor lélektelen, személytelen, gépies ellátásban
részesülnek; a hálapénz rendszer; az, hogy a várandósokat betegként
kezelik; az, hogy a szülést vészhelyzetként kezelik a
szakemberek". Ezeken kell tehát változtatni!
Fontosabbnak érzem, hogy a meglevõ emberi és anyagi erõforrásokat
arra a tudatformálásra használjuk, amellyel pl. az orvosok nem hajtanák
végre a szükségtelen beavatkozásokat, az orvosok és a szülésznõk
nagy!!! empátiával beszélnének a szülõnõvel, lenne rá idejük,
nem a nagyvizit és az UH között rohannának oda fél percre, hogy
ugyan mennyit tágult a kismama, nem tartják szükségtelenül a kismamákat
hetekig, olykor hónapokig a kórházban csak azért, mert a kórháznak
szüksége van a pénzre, amit az így ápolt betegekre kapnak! Aztán
pl. nem rúgnák ki szakmai féltékenységbõl azt az orvost, aki az
osztályon egyedül képes emberi hangon beszélni a betegekkel. És nem
tartanák a markukat, mert rendesen meg tudnak élni a fizetésükbõl.
Gondolkoztál már azon, hogy miért csinálnak szükségtelen beavatkozásokat?
Ha nem csinál semmit, mit ír a papírra és miért kérne pénzt? A
beavatkozással igazolja létének szükségszerûségét és értelmét.
Mindig elfelejtik, hogy a betegek alárendelt helyzete a betegeken is múlik.
(Figyelmedbe ajánlom az Index Fórumon a Szülõi munkaközösség
rovatban, a "Segítség! már megint jön a védõnõ !"
topicba írottakat.)
Nem kell alárendelõdni. Felnõtt ember felnõttként forduljon az
orvoshoz is, ne engedje át a döntést a saját teste felett, amíg
erre képes. Ez persze feltételezi, hogy ismerem a várható beavatkozásokat,
pl. a gátmetszést, tudok vele kapcsolatban pro és kontra érveket és
tudom figyelni a saját testemet, hogy mit jelez. És képes vagyok
ellentmondani, ugyanakkor a higgadt érvelésre józanul dönteni. Igen,
ezt akkor tudom megtenni, ha fordítottam idõt és energiát elõre a tájékozódásra
(olvasás, kérdezõsködés), mérlegelésre, kockázatelemzésre.
Egyébként a szüléssel kapcsolatban számomra még traumatikusabbak
azok a zuhanyzók és WC-k, amiket a szülés utáni napokban használni
kellett az osztályokon. Törött csempék, dugulás, zuhanycsõ rózsa
nélkül, vérfolt az ülõkén több mint huszonnégy órán át. És
mikor szólok a nõvérnek, azt mondja, majd hétfõn jön a takarítónõ
és megcsinálja. És a kórházi menü, ami ehetetlen és kevés, pedig
éppen a tejelválasztásnak kellene beindulnia, de azt mintha nem fogyókúrás
diétával lehetne megoldani, ugyebár.
Hát ezek miatt akarnak sokan otthon szülni. Pedig
én személyesen csak azt a K-t ismerem G. városból, akinek a kisfia még
kétévesen se tudott ülni az elhúzódó otthoni vajúdásból kifolyólag.
És ez engem azóta is visszatart.
Azért jó lenne, ha valahol leírnánk végre, hogy a "hagyjuk a
szülést a maga útján elõrehaladni" dolgot évezredek óta próbálgatja
az emberiség. Teljesen természetes körülmények között 10% az
anyai halálozás és ugyanennyi a perinatális halálozás egyébként
egészséges magzatoknál, ha jól emlékszem az adatokra. Ebben pedig
nincs benne az életre szóló szülési sérülések aránya, ami még
valami 20% .Ezt akarjuk?
Pár éve láttam egy amerikai filmet, valami humoros kismama-kispapa
sztori volt. A szülõszoba kórházban volt, de olyan kellemes, mint
egy nappali: nagy ágy, néhány fotel, asztalka, körben polcok, könyvek,
tv, stb. Lehet, hogy a kórházakból leginkább egy belsõépítész-lakberendezõ
hiányzik? Ha a környezet meg a személyzet barátságos lenne, ugyan
mi oka lenne bárkinek is a veszélyt választani? Esetleg az idõsebb
gyerekeket sem kellene kirekeszteni teljesen... szóval tudnám még
ragozni a dolgot és tele vagyok ötletekkel.
Ezért
nem írom alá most a petíciót.
Varga Anikó
2001.09.09
|
