Száz nyílt örökbeadással örökbeadó anya adatait dolgoztuk fel (4 év alatt)

Lány                         54
Elvált                        14
Férjes                       12
Férjes, de külön él     13
Élettárs                       5
Özvegy                        2

A férjes, de külön élõ kategória azért van kiemelve, mert az örökbeadáshoz mindig a törvényes férjet kell elõkeríteni, hiszen a törvények szerint õ az apa. A számokból látszik, hogy a magányos, magukra maradt nõk kényszerülnek az örökbeadásra.

Budapest           12
Város                40
Falu                   47
Hajléktalan           1

A lakóhely szerinti megoszlás nem mutat különbséget falu és város között.

Kiskorú (18 év alatt)    11
18-25 év között           44
26-35 év között           28
36 év fölött                  17

Az örökbeadó anyák életkori megoszlása is azt mutatja, hogy a 18-25 év közötti korosztályban a legtöbb az örökbeadás, mint ahogy a szülés is. Ezek az anyák azonban családi háttér és lakáslehetõség nélkül kényszerülnek erre a megoldásra. Érdekes jelenség, hogy a 36 éven felüli anyák között, a fele papíron házasságban él, de valójában rendezetlen párkapcsolatban élnek, mert a legtöbb esetben a biológiai apák nem a törvényes férjek.

Kisegítõ iskola                2
Tanuló                            5
8 általánosnál kevesebb   5
8 általános                    49
Szakmunkás                 17
Középiskola                  19
Fõiskola                         3

A számok azt mutatják, hogy az anyák közel kilencven százaléka legalább az általános iskolát elvégezte, sõt 39 százalékuknak szakmája, érettségije, sõt közülük háromnak diplomája (közülük kettõ pedagógus) is van.

Elsõ gyermekét 29

Másodikat         26

Harmadikat       23

Negyediket       14

Ötödiket            6

Hetediket           2

Megdöbbentõen magas az elsõ és a második gyermeküket örökbeadók száma. Sok köztük a fiatal, éretlen ember, felelõtlen rövid kapcsolatok, ártatlan babák.

Döbbenten hallgatjuk az élettörténeteket, a zilált családi történéseket, amiket megosztanak velünk.

Úgy tûnik, a bajok már az anyák családjában kezdõdnek, a fiatal anyák helytelen hozzáállása a saját gyermekükhöz a saját gyermekkori életükre vezethetõ vissza. Aztán a mai fiatal az iskolából is úgy kerül ki, hogy nem hallott a magzati élet fejlõdésérõl, az élet értékérõl, a felelõs párkapcsolatokról, a természetes családtervezési lehetõségekrõl, a felelõtlenség súlyos következményeirõl, a terhesség megszakítás veszélyeirõl.

Azt is tapasztaljuk, hogy a nõk több esetben inkább ragaszkodnak a bizonytalan párkapcsolathoz, mint a gyerekükhöz. Itt viszont a férj jelenti ki, hogy neki gyerek nem kell.

Ezek mögött a számok mögött elkötelezett, komoly és körültekintõ munka van, és meggyõzõdésünk, hogy nem kevés a csecsemõgyilkosságtól megmentett újszülött is köztük.

Az esetek mögött a szakemberekkel, a védõnõkkel, orvosokkal, gyámügyi dolgozókkal való jó együttmûködés is benne van. Köszönet érte nekik!

igen   56
nem   44

igen   47
nem   53

igen   46
nem   54

igen   52
nem   48

igen   33
nem   67

igen   16
nem   84

A válsághelyzetben lévõ titkolt terhesek több mint 50%-a az apa elõl is titkolja a gyermek létezését, a szülõk és rokonok körében is hasonló arányú a titkoltság, de a legnagyobb mértékû a lakókörnyezet elõtt a titokkényszer.

Az az apa, aki tud a gyermeke születésérõl, tud további sorsáról is, van olyan eset, hogy közösen hozzák meg a döntést az örökbeadásról.

Meglepõen magas a nem gondozottak száma. Terhes tanácsadáson 44%-uk nem jelentkezett, olyan nagy volt a titok kényszerük. A mi segítségünkkel szültek kórházban, sok esetben a lakóhelyüktõl távol.

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne ítéljék el õket, mindenáron megfeleljenek az elvárásoknak. Nem akarják, hogy a környezetük megtudja, hogy lány, özvegy, elvált, egyedül élõ létükre gyermeket várnak.

A titkolás mértéke között is van különbség. Az újszülött gyilkosság szempontjából a legveszélyesebb az, aki mindenki elõl titkolja állapotát, õk a legmagányosabbak.

Vannak, akik orvoshoz, védõnõhöz elmennek, de a lakókörnyezetükbõl el szeretnének menni arra az idõre, amíg megszülnek, letenni a terhet, és utána visszatérni, mintha mi se történt volna... Ezek a gyerekek kerülnek a segítségünkkel nyílt örökbefogadással családba.

Mások, terhességüket a család elõl nem tudják titkolni, de mégsem mennek el védõnõhöz, orvoshoz. Õk nem bíznak a titoktartásban, - pedig ebben lehetne bízni - és attól is félnek, hogy a szemükre vetik: "miért nem vetették el idõben?"

Fiú     55
Lány  45

1 gyermek, aki egy 14 éves anyától született, a kórházban, fejlõdési rendellenesség miatt meghalt.

Az esetek többségében az újszülött az élete elsõ napján már az örökbefogadó szülei simogatását érzi, a korai kötõdés minden elõnyével. A gyermeknek az a legfontosabb, hogy minél hamarabb biztonságban, állandóságban, szeretetben éljen. Ezt leghamarabb a nyílt örökbeadással lehet elérni. Ahogy azt a táblázat is mutatja, 100 újszülöttbõl 81 a születését követõen két héten belül családba kerül, hivatalos gyámhivatali jegyzõkönyv után, kihelyezõ határozattal.

Munkánk a válsághelyzetbe jutott várandós anyák megsegítésébõl áll, a nyílt örökbeadás csak egy lehetséges megoldás, ha az anya és az apa úgy dönt.

Nem törekszünk feltétlenül az örökbeadásra. Szerencsére sok "megtartott gyermek" is van, akik mégis édesanyjukkal maradnak. (113 megtartott gyermek).

A felmérés illetve a dolgozat írásakor 120 várandós anyát, 375 gyermekes anyát segítettünk anya-gyerek otthonba elhelyezni, és 647 esetben babakelengyét adtunk az anyáknak.

A GÓLYAHÍR EGYESÜLET munkatársai önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül, "szabadidejükben" végzik gyermekmentõ tevékenységüket. A csecsemõgyilkosságok és a család nélkül felnövõ gyermekek magas száma miatt érzett megrendüléstõl és az ebbõl eredõ jobbító szándékból indíttatva.

Az un. "GÓLYAHÍRNÖKÖK" minden megyében egy-egy mobiltelefonon várják a bajba jutott, tanácstalan, válsághelyzetben lévõ várandós anyák hívásait.

Telefonszámainkon 06 órától 23 óráig élõ hang várja a segítséget kérõk hívását, hiszen ha nincs is bekapcsolva valamelyik megyei munkatárs telefonja, a hozzá érkezõ hívás átirányítódik az un. központi ügyeletre, egy un. zöld számra: 06 80 20 38 68

Állami feladatot látunk el, jelenleg karitatív alapon és nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is! Eddigi munkánkkal bizonyítottuk, hogy szükség van ránk, hiányt pótolunk és ehet tisztességesen, törvényesen, pénz nélkül, már a legkorábbi életkorban is nyíltan örökbe adni a vérszerinti családjukban nem vállalt gyermekeket.

Ma az állami intézmények csak a titkos örökbeadást vállalják, amikor is az anya nem tudhatja, hogy mikor, hol, kinek és hova adják örökbe a gyermekét.

Munkánk tapasztalata az, hogy vannak olyan szülõanyák, akik igénylik azt, hogy tudják kihez kerül a gyermekük. A feldolgozott 100 nyílt örökbeadás tapasztalatában azt látjuk, hogy eddig nem jelentett különösebb problémát ez a nyíltság. Gyakorlatunk azt mutatja, hogy ez így jól mûködik és erre szükség van.

Mi a késõbbiekben is segítjük mindkét felet, ha a szülõ anya információt szeretne, hozzánk bizalommal fordulhat és az örökbefogadó családokkal is tartjuk a kapcsolatot. Megalakultak a nyíltan örökbefogadó családok klubjai, (szeretnénk megyénként) ahol rendszeresen találkozhatnak egymással a családok.

A törvény értelmében a vérszerinti szülõk a gyámhivatalban nyilatkozatot tesznek, hogy lemondanak a gyermekükrõl az ott jelenlévõ örökbefogadó házaspár javára, akik pedig nyilatkoznak arról, hogy a gyermeket a sajátjukként fogják felnevelni.

Abban az esetben, ha az anya még nem férjezett, akkor csak õ jelenik meg és ír alá, de ha férjezett és külön él, akkor a férj is kell az eljáráshoz, még ha nem is õ a gyermek biológiai apja.

Ezek azok a nem várt nehézségek, amelyeket csak "civil" mentalitással lehet megoldani. Az adódó nehézségeket sokszor azonnal kell megoldani, nem járhat le a munkaidõ, nem lehet halogatni és tologatni az ügyintézést, mert az a gyermek érdekét sérti.

Találékonynak kell lenni, célratörõnek, határozottnak, diplomatikusnak ... és strapabírónak.

Elkötelezettségünk indítéka, hogy ne kórházban, vagy csecsemõotthonban várakozzon a rendezetlen életû és helyzetû anya gyermeke, hanem minél hamarabb szeretõ karok vigyék haza, hivatalos, törvényes eljárás után.

Mi fontosnak tartjuk, hogy az anya gyakorolhassa azt a jogát, hogy gyermekének õ keressen családot, mert akkor tudja, hol, kinél nevelõdik fel a gyermeke, akit õ nem tudott valamilyen oknál fogva vállalni. Ez számára is megnyugtató.

Az anyáknak persze nem könnyû lemondani a gyermekükrõl, de hisszük, hogy nekik is jó a nyílt eljárásban való részvétel. A körülményeiket õk ismerik, õk tudják, hogy miért kell így dönteniük, és õk hozzák meg a döntést. Mi mellettük vagyunk, töprengéseiket van kivel megosztani. Semmivel sem rosszabb az az anya, aki ilyen módon mégis gondoskodik a megszületettrõl és nem surran ki a kórházból felelõtlenül, magát is áltatva azzal, hogy majd valamikor magához veszi.

A krízishelyzetbe jutott anyák történetei ezerfélék, mindegyikben közös azonban, hogy a család magukra hagyja õket a problémáikkal, és rájuk bízza a megoldást, hogyan keverednek ki elõle. Sajnos ma általános jelenség a családok szétesett állapota, a párkapcsolatok ziláltsága is.

A gyámhivatali nyilatkozattételkor, amikor a résztvevõk mindnyájan ott ülnek, a kérdések közti csendben, semmihez sem hasonlítható légkör van.

Mindig voltak és mindig lesznek nõk, akik gyermeküket nem kívánt teherként hordják, de nem szabad hagyni, hogy kétségbeesett magára maradt helyzetükben egy csecsemõgyilkosságba csússzanak bele, fel kell ajánlani nekik segítségünket.

A szülõanyját mindenkinek joga van megismerni, ezért jobb a nyílt eljárás. Nem feszülnek titkok, nem suttog a szomszédság, az örökbefogadás egy tudott és lezárt aktus.

A megszületett gyermekek életében folytonosság van, élettörténete nem szakad meg, a múltjuk megmarad, hiszen szüleik is ismerik és így tudnak róla beszélgetni.

Érdekes jelenség, hogy az az anya, aki már eldöntötte, örökbe adja az újszülöttjét, az szinte sosem nézi meg a megszületett kisbabát, (ezt elõre meg is kell beszélni a szülõszobai személyzettel) és nem is szoptatnak.

Az örökbefogadó házaspárok bizalommal és derûvel vállalják és fogadják meg, hogy egy másik ember gyermekét a sajátjukként fogják szeretni és felnevelni.

A krízisterhes anyát végig kísérjük a szülésig. Ha kórházban van és kéri, akkor rendszeresen látogatjuk, hogy ne legyen egyedül.

Mindig fenntartjuk az anya jogát arra, hogy csak szülés után döntsön véglegesen: örökbe adja a babát vagy sem. Ez még abban az esetben is így van, ha már az örökbefogadó házaspárt is ismerik.

Az örökbefogadásra jelentkezõkkel személyesen beszélgetünk és elmondjuk, hogy milyen papírokat kell a hivatalos örökbefogadáshoz beszerezni.

Mindig teljesen elõkészített ügyek kerülnek a gyámhivatalok elé, amit a legtöbb esetben értékelnek is a hivatalok munkatársai.

A történetek ezerfélék és a megoldások sem mindig egyszerûek, sõt egyre furcsább esetekben kell közremûködnünk.

Éppen az egy civil szervezet jellemezõje, hogy a munkatársak rugalmasan tudnak alkalmazkodni az éppen aktuális helyzethez és tennivalókhoz.

Megrendítõ emberi kapcsolatokkal és krízishelyzetekkel találkozunk a munkánk során.

A jó munkához jó együttmûködés is szükséges. Jó érzés, ha a hivatalokban hozzánk hasonló elhivatottan dolgozó gyámügyesekkel találkozunk, ha a kórházakban a szülészorvosok, kórházi védõnõk kollegiálisan, megértõen tudnak hozzáállni és segíteni, hiszen mi is ezt tesszük és mindig a gyermekek érdekében.

Mindnyájunk felelõssége, hogy a segítség lehetõségérõl eljut-e a korrekt információ a krízishelyzetben vergõdõ anyákhoz.

Szerencsére egyre többen átérzik ezt a felelõsséget és megadják a mi telefonszámainkat. Mert a mi munkánk fizetsége a jó hír. Jó hír rólunk és a munkánkról.

Erre azért van szükségünk, hogy a bajbajutott nõk megtalálhassanak bennünket.

Az újabb újszülött gyilkosságok arra figyelmeztetnek, van még tennivalónk bõven.

Mindannyiunk felelõssége, hogy a titkukat kétségbeesetten megõrizni akaró és gyermeküket igazán teherként viselõ anyákhoz eljusson az információ, kétségbeesett helyzetükben segítséget tud nyújtani a GÓLYAHÍR EGYESÜLET.

Az egyik az örökbeadó anyákra vonatkozik. Mi lesz velük? Ki segít feldolgozni a veszteségüket? Az elõadó elmondta, hogy az õ ajtajuk továbbra is nyitva álla szülés után is az anyák elõtt, de õk nem kérnek segítséget. Talán õk is azt teszik, ami nagyon gyakori módja a veszteség kezelésének: minél mélyebbre ásni, elfelejteni, meg nem történtté tenni. Korábban a szülés körüli idõben a kisbabájukat elvesztett nõknek azt tanácsolták, hogy minél hamarabb essenek újra teherbe, és próbálják elfelejteni halott babájukat. Ma már sok helyen az anya kezébe adják a halott babát, emlékül fényképet készítenek róla, és eltemethetõ a halva született gyermek is. Vagyis az anya elbúcsúzik és meggyászolja gyermekét. Az örökbeadó anya szülésekor pedig nyilván mindenki ellenérdekelt - érthetõ emberi okokból -, hogy ez a búcsúzás megtörténjen. Budavári Zita, a hasonló feladatokat ellátó Bölcsõ Alapítvány létrehozója mesélt egy esetet, ahol a sokgyermekes, de anyagi okból születendõ gyermekét örökbe adni készülõ anya mikor meglátta, hogy gyermekei közül elsõként ez a baba hogy hasonlít az apjára, visszavonta az örökbeadási szándékát.

Másik kérdésem az örökbefogadó szülõkre vonatkozott volna.
A (nem családon belüli) nyílt örökbefogadás elterjedését nálunk az az igény segítette, hogy az újszülött lehetõleg azonnal vagy nagyon fiatal korban végleges családjához kerülhessen. Titkos örökbefogadással gyakorlatilag nincs lehetõség nagyon pici babák örökbefogadására.
A találkozón sokszor visszatérõ gondolat volt, hogy az örökbefogadó szülõk hálát éreznek a szülõanyával szemben. Ez a hála azonban csak addig létezhet, amíg a szülõanya semmilyen módon nem jelenik meg az örökbefogadó család életében. Ha hirtelen feltûnne és segítséget kérne ezt valószínûleg zsarolásnak és fenyegetésnek tekintené az örökbefogadó szülõ. A gyermekrõl való lemondásnak abszolútnak kell lennie, a gyermeken osztozni nem lehet. Az örökbefogadás engem emlékeztet a szervátültetésre. Aki az új szervet kapja, nem okozója a balesetnek, az örökbefogadó nem felelõs a másik anya nehéz sorsáért - de mindketten haszonélvezõk. Ez akkor is így van, ha - legalábbis szerintem - ahhoz kétség sem fér, hogy az esetek elsöprõ többségében a gyermek sokkal jobb esélyt kap az életre az örökbefogadással. (Valahol azt olvastam, hogy az új szívesek egy része komoly személyiség változáson megy keresztül.) Egy francia szakember azt mondta, hogy az az anya, aki nem szereti a gyermekét , soha nem fog lemondani a róla. Ez, mint általában a nagyon kategorikus kijelentések , valószínûleg így nem igaz. De ha valóban azért mond le az anya a gyerekérõl, mert szereti, mert ez az egyetlen mód arra, hogy gondoskodjék róla? Állíthatjuk-e, hogy egy társadalom nem mûködhet úgy, hogy egy gyermekét szeretõ anya csak nagyon kivételes esetben kerülhet olyan helyzetbe, hogy gyermekérõl lemondani kényszerüljön?

Nem gondolom, hogy az örökbefogadónak valami bûntudat félét kellene éreznie a szülõanyával szemben, de nagyon is érthetõ lenne, ha azt érezne. Nehéz-e feldolgozni, és ha igen, ki segít ebben az örökbefogadó szülõknek, hogy az örökbefogadó anya nem egy arcnélküli asszony, hanem hús-vér ember, arccal, sorssal, akivel esetleg egész szoros kapcsolatba kerültek és akinek élete együttérzést váltott ki belõlük? És akit, miután átvették tõle a gyermeket - legnagyobb kincsüket - örökre ki kell zárniuk az életükbõl?

Ezek a kérdések kizárólag azért fogalmazódtak meg bennem, mert a nyílt örökbefogadást pszichés vonatkozásait tekintve mindkét fél számára nagyon bonyolultnak és nehezen feldolgozhatónak érzem.

I.G.