Csecsemőakadémia
avagy hogyan figyelhető meg kisbabák megismerő képességeinek kibontakozása
(2010. március)

Az élet első éveiben olyan látványos változásoknak lehetünk tanúi, melyek csodálatot ébresztenek bennünk: napról napra valami újat látunk kisgyermekeinktől. Ez nemcsak azért nyűgöz le bennünket, mert rendkívül gyors és hatékony változások zajlanak a szemeink előtt, hanem azért is, mert az emberi élet jelenségeinek és képességeinek elképesztő sokszínűségébe is betekinthetünk a korai fejlődés során.

Elegendő, ha két képet magunk elé képzelünk: egy apró újszülöttet, aki magatehetetlenül fekszik és rövid ébrenlét után elszenderedik, illetve egy kisóvodást, aki egyik percben bájosan elmagyarázza, hogyan készül lényegében a meggyes süti, majd felpattan egy biciklire és elviharzik. E képek hűen érzékeltetik azt, mennyi színtéren zajlik a fejlődés, mely a sokrétű emberi készségek kibontakozásához vezet.

A fejlődéspszichológusok szemszögéből az alapvető megismerő képességeknek, azaz a figyelemnek, tanulásnak, emlékezetnek és gondolkodásnak az eredete és kibontakozása önmagában nagyon fontos és érdekes kérdés, hiszen így nyerhetünk betekintést abba, mi várható el egy normálisan fejlődő kisgyermektől.

Más szempontból pedig, a normális fejlődési vonaltól való eltérés korai felismerése alapozható meg, így lehetőség kínálkozik az intervencióra, mely révén a fejlődési probléma kompenzálható, kezelhető, kivételes esetben visszafordítható vagy teljesen megelőzhető. Itt most szeretnénk bemutatni azt, hogy a fejlődés kutatói hogyan, milyen eszközökkel próbálják megérteni, „mi történik a pici babák fejében”.

Hogyan vizsgálható pici babák megismerése egyáltalán?

A fejlődéslélektan az elmúlt évtizedekben felismerte, hogy a kicsik figyelme - egy tárgy vagy kép megfigyelésével töltött idő, anélkül hogy egyéb viselkedéses választ várnánk - már gyakorlatilag újszülött kortól mérhető. Az eljárás lényege az a feltételezés, hogy pici gyermekek is képesek figyelni a körülöttük lévő világ elemeire, és minél inkább érdekes és/vagy új információt képvisel egy-egy tárgy vagy környezeti elem a számukra, annál több időt töltenek a nézegetésével.

Az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében és az ELTE Pszichológiai Intézetének Babalaborjában is felhasználjuk azt az elképzelést, hogy a kicsik azt nézik, ami érdekli őket, és amikor már nincs számukra érdekes, új információ a tárgyon vagy képen, amit mutatunk nekik, akkor nagyban lecsökken az az idő, amit a megfigyelésével töltenek. Azon az időn keresztül, amit a rövidfilmek és képek nézegetésével töltenek, tulajdonképpen kikövetkeztethető, mi segíti őket a választásban, még ha az nem is, pontosan mi jár a fejükben.

Az elvárás-megszegés alkalmával például bemutatunk egy képet a gyerekeknek, amelyet addig nézhetnek, amíg el nem unják. Ezt követően, rövid idő elteltével az eredeti ingerhez hasonló, ám apró változtatásokat tartalmazó teszteseményeket mutatunk be egymás után a kicsiknek. Azt feltételezzük, hogy az eseményekben fellelhető hasonlóságot a kicsik a már birtokukban lévő következtetési sémák mentén értékelik, és ha értelmezni tudják a látható különbséget, azaz értik, mi a változás oka, akkor az nem jelent számukra számottevően új információt. Míg ha nem tudják értelmezni, akkor hosszabban nézik, mert újdonságot jelent a számukra.

Így a nézési idő alapján bejósolható, mi volt számukra valóban figyelemfelkeltő információ. Így például kimutatható, hogy kisbabák egy önmozgó tárgytól azt várják el, hogy ésszerűen érje el a célját: ha egy akadályon átugró labda bemutatását követően azt látják 9 hónaposok, hogy a labda ugorva éri el a célját, pedig már nincs ott akadály, meglepődnek.

Ez a módszer lehetővé teszi, hogy nagyon sok érdekes tudás jelenlétét kimutassuk pici babáknál, ugyanakkor közvetett módon, csak a figyelmükön keresztül. Természetesen még érdekesebb, ha a cselekvéseiken, aktív választásaikon keresztül értjük meg mi is hogyan gondolkodnak.

Az utánzás a korai tanulás kiemelt eszköze

Saját kutatásaink a korai fejlődés egyik legfontosabb kérdésköréhez járultak hozzá, mégpedig ahhoz, hogy igazoljuk: a nem beszélő gyerekek az utánzás eszközével cselekvéses formában is képesek felidézni, amit korábban tanultak. Ezen túl is elfogadott nézet, hogy az utánzás képessége maga a tanulás hatékony eszköze, amely már születéstől rendelkezésre áll.

Az újszülöttek utánoznak egyszerű arckifejezéseket - nyelvnyújtás, ajakkerekítés -, miután már nem látják azokat. Ma még nem tudjuk biztosan, hogy ez a veleszületett utánzási készség milyen kapcsolatban van a később tapasztalható, késleltetett utánzás képességével. A késleltetett utánzás 6 és 9 hónapos kor körül jelenik meg, ekkortól kisgyermekek képesek eszközcselekvések elsajátítására és felidézésére az utánzás eszközével.

Az utánzásról az elmúlt évtizedig tartotta magát az a nézet, miszerint a lényege, hogy a szemlélő vakon, anélkül, hogy megértené a látott viselkedés pontos szerveződését, követi a modellt. Úgy tűnt, hogy e vak mechanizmus előnye az, hogy a fajtárstól gyorsan átvehető a már bevált eszközcselekvés, anélkül, hogy a megértésére vesztegetné a tanuló az időt.

Kutatásaink azonban rámutattak, hogy már 12-14 hónapos gyerekek is szelektíven utánoznak, azaz csak akkor követik a modellt, ha valamiért úgy értelmezik, hogy a látott cselekvés hatékonyabb, mint az a megoldás, ami a gyerek számára is kézenfekvő. Ha egy év körüli gyerekek ugyanis azt látják, hogy a felnőtt nem tud kivenni egy rejtett tárgyat kézzel egy nagyobb dobozból, és utána figyelik meg azt, hogy a felnőtt egy eszközt használ a tárgy megszerzésére, hajlamosabbak az eszközhasználatot lemásolni és az egyszerűbb kézakciót elhagyni, mint amikor csak az eszközhasználatot magát látják. Az utánzás ebből a szempontból még hatékonyabb társas tanulási forma: a kisgyermek azt sajátítja el, amiről képes kikövetkeztetni, hogy hasznos új információ.