Békési Beáta
„NEM A GÓLYA HOZZA” 
(Gondolatok a szülésfelkészítésrõl)

Ma is él  Kelet-Afrikában egy  törzsi szokás, amely a leendõ szülõk új szerepre való  felkészülését támogatja.
Még csak a gondolat született meg a pár fejében, hogy gyermekük szülessen, amikor a leendõ anya magányosan elvonul, hogy  - mintegy lélektani fészket rakva-  megszülessen a fejében egy dallam. A születendõ gyermekük dallama. Ezt elõször  a párjával osztja meg a nõ, és csak ezután kerül sor a fogamzást célzó fizikai aktusra.
A várandóság ideje alatt gyakran dúdolják ezt a dallamot, megszólítva ezzel a babát és a közösség tagjait is, akiket ez  tudósít arról, hogy valakinek az érkezése várható.
Ez a dallam aztán végigkíséri a megszületett gyermek egész életét és majd halálát is.

 Egy adott törzs rítusai egyébként még a gyermekvállalás elõtt garantálják- beavatási szertartásaik segítségével – a gyerekbõl felnõtté, illetve a lányból anyává válás folyamatát.
A szülés ezekben a társadalmakban az élet természetes részeként  zajlik, ahogy egyéb sorsfordulók is. A szülõgeneráció pedig – a törzs adott szokásrendszeréhez igazodva- odaengedi a fiatalokat az események színhelyére, akik így igazából megtapasztalhatják  pl. a szülés lényegét is.

 A formális szülésfelkészítés a civilizáció terméke, amely az ipari társadalomban érte el intézményesedésének csúcsát.

A szülés körüli idõszak természetes körülmények között megoldatlan- sokszor halálos- szövõdményei indokolttá tették  az 50-es években a szülés kórházba kerülését, és a szakszerû ismeretek túlsúlyba kerülését a szülés vezetése közben. Ekkor nyert polgárjogot az aktív (gyógyszeres) fájdalomcsillapítás is, mint a szenvedés enyhítésének orvosi feladata.  A fizikai biztonságra koncentrálva a szülés a hozzátartozóktól elzárva, orvosi aktusként zajlott le, és ezzel a felkészülés –felkészítés informális csatornáit ( mesék, családi információk, hagyományok) is szükségszerûen felváltották a hivatalos  szülésfelkészítõ „tanfolyamok”. 

Közben a felnõtté nyilvánítás és a szülõi szerepre való , testi, lelki , és szociális alkalmasság kevésbé megbízható, formális rítusokban jelenik meg.  A „rítus négyszögletes formát ölt,  személyi igazolványnak hívják”(X), és  egyáltalán nem garantálja tulajdonosának a felnõtt szerepekre való érettségét.

 A szülésre való felkészítés legismertebb civilizált módszere a PSZICHOPROFILAXIS, amely a szülésre való fizikai és lelki felkészítést vállalja magára. Célja: pozitív irányba befolyásolni a szülõnõk magatartását a szüléssel kapcsolatban.
A pszichoprofilaxis elmélete PAVLOV (fiziológus,1920) nevéhez fûzõdik. Kutyákkal végzett kísérleteiben õ fedezte fel a feltételes reflex kiépítésének lehetõségét, vagyis azt, hogy  egy adott ingerre ne a természetesen elvárható válasz ( fájdalomingerre ne fájdalmas vonítás) jelenjen meg, hanem más (pl. nyálelválasztás). Ilyen feltételes reflex gyakorlatokat végeztek terhes nõkkel is abból a célból, hogy a nõk  fejében „fájásként” élõ, és szenvedésként elvárt méhösszehúzódásokhoz (BEHTYEREV, 1920-as évek) új, kevésbé szenvedéssel teli válaszokat  (pl örömteli várakozás: „minden méhösszehúzódással egyre közelebb jutok a babámhoz”) társítsanak. 

DICK-READ (1933) a „természetes szülés” módszerének atyja, aki azt hangsúlyozta,  hogy a szülés alatt érzett fájdalom összefügg a félelemmel és a feszültséggel.
Így õ arra összpontosította a felkészítést, hogy a félelmet megszüntesse. Akkor, és ezzel a céllal lett a felkészítés része a torna, a  relaxáció,- és a légzéstechnikák, mint olyan eszközök tanítása, amelyek birtokában egy nõ hatékonyan képes megbirkózni a szülés alatti diszkomfort érzésekkel.

BRADLEY (40-es évek) megközelítése: a „férj által trenírozott szülés” szerint a szülés természetes folyamat, amelyben az orvosnak az esetleges komplikációk fellépéséig csak megfigyelõ szerepet ad. Õ volt az viszont, aki bevonta az apákat és ezzel az érzelmeket a szülészeti team munkájába.

 LAMAZE (francia szülészorvos, 1952) a gyakorlatban ötvözte az addigi ismereteket.   Szülésfelkészítési metódusa szerint az ismeretek átadása, a torna, a relaxáció, és a pozitív szuggesztiók alkalmazása nélkülözhetetlen elemek.

 A pszichoprofilaxis nagyon fontos tanítása a fájdalom lélektani eredetének felismerése és ennek megfelelõ módszerekkel való kezelése. 

Fõ ismérvei   

·        a szülésre, és azon belül a fájdalom kontrollálására, illetve a kórházi környezettel való együttmûködésre készíti fel a nõket

·        szakszerû ismeretet ad a szülés folyamatáról és körülményérõl

·        fontos célkitûzése az ismeretlentõl való félelem csökkentése 

·        tanulási folyamatként fogja fel a készülõdést, és ehhez egy egységes (szerinte mindenkire igaz) felkészítési metódust ad 

·        hatása fõként a figyelemelterelésben rejlik

·        teljesítményhelyzetté teszi a szülést, amennyiben elhiteti, hogy föl lehet készülni, akár  egy versenyre,( ahol vannak gyõztesek és vesztesek).

 Eltekint

 ·        attól, hogy bemutassa  a szülés igazi természetét, amely nem tûr semmiféle szabályozást, struktúrát (legyen az külsõ, vagy belsõ)

·        a szülõnõ egyedi élményeitõl és szükségleteitõl

·        a differenciált odafigyeléstõl

 Ebben a megközelítésben tehát a szülés a környezetébõl kiemelten, az elõzményektõl és a következményektõl elkülönítve jelenik meg.

A pszichogén eljárások a szülésfelkészítésben és a szülés alatti fájdalomcsillapításban hazánkban is megjelentek a 20-as években.(Frigyesi 1920, Kertész-Scipiadesz 1950,Kovács 1958, Hirschler 1960)
Mai reneszánszát az 1986-os DOTE által szervezett „Felkészítés a szülésre” szakemberek számára címû továbbképzés óta éli. A  szülészeti ellátásban bekövetkezett változások(apás szülés, rooming-in, korai bõrkontaktus az újszülöttel stb) kezdete is ekkorra datálódik. 

A KÓRHÁZI SZÜLÉSFELKÉSZÍTÕ TANFOLYAMOK, amelyek  mára  szinte az egész országban elterjedtek, a fenti elméletbõl és gyakorlatból merítenek, és tartalmilag alkalmazkodnak az elmúlt 14 év szülészeti ellátásban bekövetkezett változásaihoz.
Néhány helyen (a fõvárosban inkább, mint vidéken)a hagyományos ellátás mellett „alternatív” és „családközpontú” szülészetek hirdetik munkájukat, új fizikai és lélektani helyzetet teremtve napjaink szülõgenerációjának.

      A HAGYOMÁNYOS , poroszos rendszerben diktálják a szülést: azt hogy hogyan kell      lélegezni, milyen hangot szabad kiadni, hogyan kell elhelyezkedni, és miként érezni a „fájásokat”, egyértelmû elvárásként jelenik meg. Az elõzõ generáció még így szülte meg a mostanit, a passzív, tekintélytiszteletet követõ magatartás mintáját örökítve.

     Az ALTERNATÍV szülészeti rutin alapvetõen új, bár ma még nem teljesen egyértelmû helyzetet teremt.

A MAPSZIG (Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nõgyógyászati Társaság) ­által meghirdetett pszichoszomatikus szemlélet jegyében egyes szülõszobákban megjelent a komfortot szolgáló eszközök (fit-ball, dobogó, bordásfal, szülõszék…stb), és személyek (partner, barátnõ, szülõ), mellett egy újfajta gyakorlat is, amely nagyobb mozgáslehetõséget ad a szülõnõnek, és családjának. A szemlélet pedig hol változatlanul a régi, hol lassabban, hol gyorsabban  követi a tárgyi változásokat.

 Igazi problémát az okoz – és erre számtalan példa van- ha a szemlélet és a gyakorlat nem fedi egymást- vagyis, ha a szülészet és azon belül a szakemberek nem vállalják igazi szemléletüket és gyakorlatukat. Ilyenkor csak a szülõszobában derül ki, hogy mi rejtõzik egy-egy  szlogen mögött.
Ugyanígy nehézséget okozhat a szülõnõ nem megfelelõ hely,- és önismeretébõl fakadó, többnyire a divatnak, vagy mások rábeszélésének engedõ választása. Az „alternatív”, vagy „természetes szülés” ugyanis gyakran egyfajta etalonként jelenik meg, amelynek választása  és „teljesítése” az  egyedül elvárható magatartás. 

Pedig az alternativitás – egyfajta szabadság jelenléte- új és nehéz feladat lehet, és  nemcsak a szakembereknek.  A mai szülõ generáció arra van szocializálva, hogy megfeleljen a külsõ elvárásoknak, hogy kövesse az utasításokat. Az „alternatív szülészet”-ben azonban megjelenik a lehetõsége és a helyzet által megkívánt igénye annak, hogy saját erõikre, érzéseikre támaszkodva kövessék a szülés belülrõl diktált útmutatásait. Mindezt a személyes érettség különbözõ fokán és egy generáció tapasztalata nélkül, a kórházi rutin adta keretek között .
Mindezt csak nehezíthetik azok a fent említett helyzetek, amelyek a nem egyértelmû és ellentmondásoktól sem mentes szülészeti változásokból (ugyanazon a helyen a szemlélet és a gyakorlat különbözõsége, az alternatív „rutin” megjelenése,  valamint a szülõnõk nem megfelelõ informálása egy-egy szülészet valódi mûködésérõl) fakadnak.

 ÍGY, ha „csak” a körülményekre való felkészítést vállalja, a szülésfelkészítõ akkor sincs könnyû helyzetben manapság.
Mindenesetre a „hivatalos” szülésfelkészítésnek többnyire ez a tartalma, ami korrekt módon végrehajtva valódi helyismeretet ad, és  igazi  támpontot jelenthet a szülés elõtt állóknak.

 Mirõl szólhat még a szülésfelkészítés?

 Azt  nem nehéz belátni, hogy mindenki más, minden szülés más, és mindenkinek a készülõdése, ráhangolódása is más-más utat követhet. És azt sem, hogy a fájdalmon kívül számtalan egyéb „dolog” is jelen van a szülõszobában:

Például:
      A szülõnõ/pár a maga élettörténetével, amelyben a kapcsolatuknak, a gyermekvállalásnak       inkább örömteli, vagy inkább gondokkal teli érzelmi felhangja van
      Az az elõzõ generációk által ránk hagyott „lélektani hagyomány”, amely a szüléssel kapcsolatos attitûdöt alapvetõen  meghatározza
       A várandóság által hozott lélektani feladatok ( mint pl. a magzat elfogadása, lányból anyává válás, gyermekszerepbõl felnõtté válás, szerelmespárból szülõpárrá válás a nemi szerepek megtartásával ) megoldottsága, vagy megoldatlansága a pár mindkét tagjában.
       A szülés – szakszerû ismereteken túlmutató - természete, amely arra próbál nagy erõvel rávenni minden szülõnõt, hogy elvárásait, tudatosságát levetkõzve fenntartás nélküli önátadással kövesse az „utasításait”. 

A legtöbb esetben egyszerre kell megoldani több feladatot: a várandóság miatt egyre sürgetõbbé váló felnõtté válást, a szülõvé válást, és azon belül a szülést, amely még napjainkban is úgy jelenik meg, mint ami hosszú idõre minõsíti a szülõi szerepre – fõleg az anyaságra- való alkalmasságot.

     A szülés akkor mûködik jól, ha nagy a személyes  mozgásszabadság., lehetõség van a pszichés megküzdésre, a testhelyzet szabad megválasztására, hangok kiadására., mások bevonására.
A szülési élmény az alkati adottságokon és a konkrét helyzet tárgyi és személyi feltételein túl, a személyiség érettségétõl is függ. Ennek hatása az élet minden területén jelen van, de a szülés közben különösen élesen és fájdalmasan merülhet fel. Minden nõ úgy szül, ahogy az életét éli, tehát különbözõképpen.
Ezért más lehet az a mód is, ahogyan kinek-kinek a készülõdését, anyaságra/apaságra való ráhangolódását támogatni lehet.

 Ez számtalan kérdést felvet, anélkül, hogy el ne ismerné a klasszikus szülésfelkészítõ metódusok egyfajta létjogosultságát.

 Hogyan lehet felkészíteni a nõket/párokat az átadható ismereteken túl, hogy a szülés munka is, és élmény is , és ez túlmutat a szülés fizikai aktusán, és az anyaság premierjét is jelenti?

 Hogyan lehet szélcsendben tanulni a vihart?

 Hogyan lehetséges egységes rutinnal készíteni/készülni arra, ami legbelül mindenkinél másképpen zajlik?

 Hogyan lehet arra felkészíteni, ahogyan majd csak õk fogják átélni a szülést?

  És mi a szakember feladata?

     Ismeretközlés? Igen. Nagyon fontos az igazi, pontos információnyújtás a kórház hagyományos, vagy alternatív gyakorlatáról éppúgy, mint a szülés természetes folyamatáról, vagy a kórházi szülés természetérõl.

     Ha azonban a készülõdés idõszakát úgy fogjuk fel, hogy ezzel minden érintett( a pár férfitagja is!) egy újfajta közegbe  (lélektani, szociális és nem utolsósorban biológiai) kerül, amellyel való ismerkedés , és az ahhoz való alkalmazkodás több szintû (tudatos és tudattalan) feladatot jelent, akkor a „szülésfelkészítõ” feladata is bõvülhet.

  Ahogyan nincs kér egyforma terhesség, úgy nincs egyedül üdvözítõ felkészítési rutin se.
A várandós pár készülõdik (fizikailag, érzelmileg, praktikusan– tudatosan, és/vagy ösztönösen), a szakember pedig anélkül, hogy megadná a  készülõdés elvárható és követendõ módját, számtalan lehetõséget nyitva tartva állhat rendelkezésére a hozzáfordulónak. Így  biztosíthat hátteret ahhoz, ami benne történik és nyújthat olyan segítséget amire neki van szüksége, hogy saját megoldásait megtalálva zárkózhasson fel az eseményekhez.

 Az igazán ideális az lenne, ha mindenki a saját kompetenciájának megfelelõen választhatna és találhatná meg az õt támogató, és számára biztonságot  nyújtó – hagyományos, vagy alternatív- közeget, már a felkészülés idõszakában is.

 Az érdeklõdõ manapság már találkozhat az szülésre/szülõségre való felkészülést differenciált  módon támogató komplex programokkal is( Aktív Szülés Program, Szülõsuli, Saját Úton Alapítvány).
Az ebben résztvevõ szakemberek részérõl ez a szakmai felkészültség melletti nyitottságon és rugalmasságon kívül olyan információs (elõadás, konzultáció szakemberekkel),  pszichoterápiás  (hipnózis, relaxáció, mozgásterápia, önismereti módszerek, vagy más), mozgásos (torna, thai-chi, stb), vagy egyéni konzultációs lehetõség biztosítását feltételezi, amelyek segíthetik a belsõ elvárások megfogalmazását, az érzések tisztázását és a saját belsõ lehetõségekhez való közeljutást, ha kell a félelmek , és mindazon pszichés elakadások oldását, amelyek akadályozhatják a „megnyílást” az új jövevény és az új szerep elõtt. Sok olyan kérdés, érzelem, vágy, vagy félelem merülhet fel ily módon, amely befolyásolhatja azt, hogy milyen módon éljük meg anyává válást, és a vele járó fizikai és lelki jelenségeket.
A módszerek alkalmazását színesíti, hogy a párnak csak egyik tagja, vagy a leendõ szülõpár együtt veszi igénybe (sõt elõfordulhat más családtag megjelenése is).

 „Hogyan tudom majd használni a relaxációt, vagy a gátizomtornát, és eszembe fog-e jutni a megfelelõ légzéstechnika majd szülés közben?”- érdeklõdnek gyakran a kismamák.

 Mire valók az egyes módszerek?

   Általános elvárás a módszerekkel kapcsolatban, hogy konkrét segítséget nyújtsanak a szülés körüli idõszakban: hogy  „megfelelõen”  tudjanak lazítani, „helyesen” lélegezni, „jól – lehetõleg csendben -  viselkedni”, és közben tudni azt, hogy mi történik.
Ezek a kívánságok – amelyek megvalósulása esetén a kórházi struktúra elvárásának is eleget tesz a szülõnõ-  egyfajta viselkedéskontroll tanulással többé-kevésbé kielégíthetõk. Elõre begyakorolhatók, és a szülés egyes szakaszaihoz köthetõk  bizonyos testhelyzetek, légzéstípusok, izomlazítások, és tudás.
 Ennek a „begyakorlott” viselkedésnek az ereje a figyelemelterelésen kívül elsõsorban az a biztonságot adó érzés, hogy alkalmazója a szülés teljesen ismeretlen, és  váratlan érzései közé nem eszköztelenül, hanem kontrollfunkciókkal felkészülten érkezik.
Nem kívánatos „mellékterméke” az ilyen helyzeteknek a szülõnõk által „kontrollvesztésnek”, vagy „rossz teljesítménynek”  megélt tapasztalat, amikor nem tudják maradéktalanul alkalmazni a tanultakat. Ez persze bekövetkezhet, de nem azért mert „nem készült” a résztvevõ, hanem mert a szülés ereje, és „tudása” felülírhatja az elõzetes elképzeléseket. 

   Az újabbkeletû elvárások azoktól származnak, akik készek találkozni az igazi érzéseikkel, és arra vágynak, hogy a szülésük minden mozzanatát és érzését követni tudják. Igény esetén része lehet a felkészülésnek a direkt módszerek nyújtotta tanulási folyamat is ( hogy legyen egy fogódzó akkor, ha a szülés szenvedélyes, viharos érzései között „hánykolódni” kezdene az „utazó”, és a mozdulatokat és a légzést nem a szülés „diktálja”), a hangsúly azonban itt áttevõdhet az indirektebb módszerek alkalmazására, amelyek az önátadást, az érzésekkel való együttmozgást, a testi üzenetek elfogadását és hitelét, az ösztönösséget, a rugalmasságot, a „megnyílást”, a kreatív megoldásokat támogatja.
A módszerek közül alkalmazhatók ezzel a céllal a pszichoprofilaxis elemei is, de ezenkívül felvonultatható az egyéb módszerek széles skálája is (pl. meditációs mozgás, táncterápia, kapcsolatmélyítõ dramatikus csoport, éneklés, egyéni pszichoterápia …stb) amely adott esetben ezt támogatja.
Az ilyen irányú készülõdés  kevesebb „konkrétumot” ígér,  nem helyezi egyik szülésmódot sem elõtérbe a másiknál, és nem állít fel egy mércét sem, amit teljesíteni kell. 
Abban azonban tud segíteni, hogy a résztvevõk választása belsõ lehetõségeiket, és a számukra biztonságot adó utat kövesse , legyen az a hagyományos, vagy az alternatív módja a szülésnek , hogy hatékonyan ráhangolódhassanak az elõttük álló feladatra (szülés és szülõség), és hogy a körülményektõl függetlenül saját belsõ biztonságuk, saját  megoldásaik rendelkezésre álljanak.

 Melyik a jó módszer?

 Mindenkinek az, ami azt nyújtja, amire szüksége van , ami megoldásaiban kongruens a szülõnõvel/párral és amelynek választása belülrõl fakad.
Jó akkor, ha alkalmazása nem kötelezõ, hanem fakultatív, és nem mint egyedül üdvözítõ lehetõség  jelenik meg.
Jó, ha a szülés valamennyi érintettjére – köztük a „várandós apákra” is- gondol.
Jó, ha  hiteles objektív és szubjektív (belsõ)  információkhoz  segít hozzájutni

 Igazán ideális az, ha a párok a különbözõ szintû belsõ munkát és részvételt kínáló programok egyes óráiból teljesen tetszõleges összetételben és óraszámban állíthatják össze a leginkább testreszabott felkészülési programjukat.
Ha egy  egységes szemléleti keretben, szakemberek interdiszciplináris jelenléte mellett komplex, de egyénre/párra szabott differenciált odafigyelést valósít meg a résztvevõk aktivitásának serkentésével.

 Civilizált körülmények nyújtotta lehetõségeink között ez egy olyan lehetõség lehet, amely hatékonyan képes támogatni egy szülésre és a gyermeke fogadására készülõdõ anya/szülõpár ráhangolódását a bennük zajló/velük történõ folyamatra.

 AZ ÖSSZHATÁS és az eredményesség a szülészeti mutatókban és az élményekben mérhetõ.
A résztvevõk jobban informáltakká válnak a szülésrõl, a körülményekrõl és önmagukról, így hatékonyabban és kompetensebben tudnak választani a különbözõ lehetõségek között, követve belsõ szükségleteiket. Így jobban megtalálhatják belsõ biztonságukat, mégha körülményeik nem ideálisak is. Ettõl a  szülési élmény jobb minõségûvé válik, és  a szülészeti mutatók  (kevesebb szövõdmény jelenléte és gyógyszer alkalmazása) javulása figyelhetõ meg.

FELHASZNÁLT  IRODALOM:

 Békési Beáta: Az Aktív Szülés Program rövid ismertetése Kézirat, 1998.

Varga Katalin- Békési Bea- Suhai Hodász Gábor: „Szülés-születés”  Olvasó   1998/99 tavaszi félév elõadásainak anyaga    Kézirat gyanánt, belsõ használatra

X: idézet  Varga Katalin : A szülésre való felkészülés iránya: fájdalom, kontroll, együttmûködés-vagy valami más? c. elõadás anyagából        in: Szülés- születés Olvasó 1998/99 tavaszi félév elõadásainak anyaga    Kézirat gyanánt, belsõ használatra   

 Penny Armstrong, C.N.M és Sheryl Feldman: A születés mûvészete,  ALTERNATAL , Budapest 1995.

 Felkészítés a szülésre továbbképzõ tanfolyam, Debrecen OSZNI, 1986.

 Papp Zoltán szerk.: Szülészet-nõgyógyáaszati protokoll Golden-Book Kiadó , Budapest 1999.

 Pet Thomas: Every birth is different Headline, London 1997

 Janet Balaskas: New Active Birth Thorsons, London 1991.

 Frederick Leboyer: Si l’ enfantement m’était conté, Seuil,  Párizs 1996

 Suhai-Hodász Gábor: Nemcsak gyermek születik…a szülés körüli élmények összehasonlító vizsgálata –  Szakdolgozat - ELTE BTK Pszichológia Szak 2000.

 J. Ludwig elõadása a Pre,- és Perinatális Pszichológiai Társaság Kongresszusán Budapest, 1996. 

Az írás a Születéskalauz 2001 kötetben jelent meg.

2002.01.16