Gyerekbiztos otthon

Babanet-Est TV Magazin
2009 01 05

Hason és háton fekvõ csemeténk egyik nap gondol egyet, és felül. Nem sokkal utána már négykézláb mászik, és bár, ahogy mondani szokták, ki sem látszik a földbõl, bizony, mindent megkaparint, amit csak lehet. Az elindulás korszakával együtt pedig egy másik is beköszönt: az esések idõszaka. Sajnos, a legtöbb baleset otthon történik a gyerekekkel is. Állandóan figyelni rájuk képtelenség, bezárni õket kegyetlenség, bukósisakot adni rájuk pedig legalábbis furcsa. Sokkal jobb, ha otthonunkat alakítjuk úgy át, hogy még véletlenül se történhessen velük baj.

Gondoljuk át, melyek azok a tárgyak, amelyek anyagi vagy eszmei értékkel bírnak, és ezeket pakoljuk fel a magasabb polcokra. Hiába négykézlábazik még csak a kicsi, ha kapaszkodva felhúzza magát már állásba, az alsó polcokról is le fog szedni mindent. A szekrények ajtajára, fiókokra tegyünk biztonsági zárat, és nemcsak azért, mert máskülönben naphosszat hajtogathatjuk majd újra a ruhákat, hanem azért is, mert így elkerülhetõ, hogy a gyerek ujja becsípõdjön. Ugyanezen okból érdemes az ajtók alá ékeket tenni, az ablakoknál pedig szintén biztonsági zárat használni. Így abban is biztosak lehetünk, hogy a gyerek nem tudja magát keresztül tornázni rajta. Érdemes az ablakok alól minden olyan bútort, berendezési tárgyat elvenni, amire felmászhat a csemete. Ereszkedjünk négykézlábra, és nézzünk körül ebbõl a perspektívából a lakáson.

Az asztalok, bútorok sarkait gumiból készült sarokvédõvel tehetjük biztonságosabbá. A lépcsõk aljára-tetejére szereljünk biztonsági rácsot. A szõnyegek alá pedig tegyünk csúszásgátlót. Így jóval kisebb az esélye annak, hogy gyermekünk egy esés alkalmával komolyabb sérülést szerez be. A konnektorokba, hosszabbítókba tegyünk biztonsági dugót, mert a gyerekek elõszeretettel piszkálnak minden lyukba. A használaton kívüli gépek zsinórját húzzuk ki, egyes csemeték ugyanis szívesen megrágcsálják õket.
Az egyik legveszélyesebb terep a konyha: számtalan égési, vágási sérülés beszerezhetõ itt, a forrázásokról már nem is beszélve. A tûzhelyre vegyünk biztonsági rácsot, amely a gyerek számára elérhetetlenné teszi a forró edényeket. A késeket tartsuk jól zárható helyen, és ne felejtsük elõl a pulton. Ha a pici ott van a konyhában, míg mi fõzünk, ne ültessük a pultra, és figyeljünk arra is, mit pakol ki a szekrényekbõl.

A fürdõszobában ne maradjon elõl vegyszer vagy gyógyszer, ezeket mindig kulcsra zárható szekrényben tároljuk. A vizes padlón, kádban könnyû elcsúszni, így egy csúszásgátlós szõnyeg vagy kádbetét is jó szolgálatot tehet. A kisollók és borotvák sem gyerek kezébe valók, lehetõleg tartsuk tõlük távol a csemetét.

Külön említést érdemelnek a szoba- és kerti növények, melyeknek egy része sajnos mérgezõ. Márpedig a gyerekek sosem csillapodó kíváncsisággal teszik magukévá az otthon található flórát, illetve az alattuk található virágföldet is. Ha valamelyik növényünkrõl kiderül, hogy mérgezõ, vagy számûzzük a lakásból – átmenetileg vagy örökre-, vagy tegyük egy szekrény tetejére.

Szilágyi Diána

Tippek:  
  • Esés esetén – fõleg, ha a feje sérül - figyeljük a gyereket: ha sírós, netán hirtelen aluszékony lesz, zavartan viselkedik, hányni kezd vagy hányingerre panaszkodik, fáj a feje, esetleg a pupillái nem egyformák, vigyük kórházba.
  • Forrázások és égések esetén mindig szabadítsuk meg a ruhától a sérült bõrfelületet, majd azonnal tartsuk hideg víz alá. Legalább 15-20 percig hûtsük, de ha hólyagos, netán emellett még nedvedzik is, utána vigyük orvoshoz a kicsit. Otthon semmit ne kenjünk a sebre, de míg eljutunk az orvosig, érdemes valamilyen módon továbbra is hûteni.
  • Ha a gyerek bármilyen vegyszert evett-ivott, gyógyszert nyelt le, netán megrágta a szobanövényt, azonnal hívjuk fel a toxikológiát. Mielõtt az orvoshoz mennénk, vegyük magunkhoz a vegyszer vagy gyógyszer dobozát, illetve a növény egy darabkáját is, ezzel megkönnyítjük az orvosok dolgát.
  • Sokszor elõfordul, hogy a kicsi valamivel megvágja magát, ilyenkor tiszta vízzel mossuk ki a sebet. Ha kisebb a vágás, elég, ha fertõtlenítés után otthon kötözzük be, ám ha nagyobb, mély vágást látunk, egy gyors kötözés után vigyük orvoshoz.

 

 


Óvodai beszoktatás
Csúfolódó gyerekek
Lázas a gyerek
Sportos kismamák
Hiszti a boltban
Az ideális talpalávaló
Irigykedõ kétévesek
Ösztönlények
Jön a foga
Hull a pelyhes
Ha fáj a hasa
Ünnepi készülõdés

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?