Csúfolódó gyerekek

Amikor a lányom egyszer úgy jött haza az oviból, hogy szóba hozta, mivel csúfoltak egy testesebb kislányt, leesett az állam. Sosem gondoltam volna, hogy az én gyerekem képes ilyenre, hogy képes direkt lelki fájdalmat okozni egy másik gyereknek. Természetesen beszéltem vele a dologról, sõt, azóta meg kellett tapasztalnia a másik oldalt is, milyen érzés az, amikor õ a csúfolódás célpontja.

Az óvodában, iskolában bizony elég keményen beszólogatnak egymásnak a gyerekek. Van, akit azért ér bántás, mert kövér, van, akit azért, mert vékony. Ha szemüveges, ha szeplõs, ha vörös a haja, ha ügyetlenül mozog, szinte biztosan pellengérre tûzik a társai. De az iskolában még akkor is, ha jól tanul, aktív, más néven stréber.

Kicsúfoltnak lenni olyan fájdalmas élmény, amire akár egész életünkben emlékezhetünk. Kevesen vannak csak, akik valóban képesek elengedni a fülük mellett a bántó, gúnyos megjegyzéseket. A kicsúfolt gyerekek egy része csendben tûri a terrort és nyel, miközben szenvednek, nemcsak a fájó szavaktól, de attól is, hogy a közösség kiközösíti õket. Hiszen az mindannyiunk elemi vágya, hogy tartozzunk valahová. A pszichológusok szerint viszont csak azt lehet kiközösíteni, aki azonosulni tud ezzel a szereppel, azaz üldözhetõ, igazi áldozat-típus. Ha a gyereket amúgy otthon elfogadó, megértõ és odafigyelõ légkör várja, kap egy védõburkot maga köré, de ha még a szülõ is becsmérli, egész biztos, hogy életre szóló sebekkel nõ majd fel. Például, ha gyermekünket azért csúfolják, mert testesebb az átlagnál, kétféleképpen is segíthetünk neki: vagy úgy, hogy el tudja magát fogadni, vagy azzal, ha kicsit fogy, izmosodik. Így nemcsak a teste változik meg, de érezni fogja a szülei támogatását is.

Ha panaszkodik a gyerek a közösségben õt ért atrocitások miatt, ne vegyük félvállról, ne kezeljük le. Beszélgessünk vele komolyan a dologról, és gyõzzük meg róla, amennyire lehet, hogy õ semmivel sem kevesebb a csúfolódó gyerekeknél, és azok sem többek nála. Kérdezzük meg tõle, vajon valóban annyira számít-e a csúfolódók véleménye.

Olykor a csúfolódásoknak semmilyen békés módszerrel nem lehet véget vetni. Ilyenkor a szakemberek szerint még az is elfogadható a támadásokat elszenvedõ gyermek részérõl, ha némileg agresszívabb megnyilvánulással vet véget a folyamatnak: ez lehet egy jól irányzott pofon vagy egy határozott, indulatosabb, szóbeli kiállás a részérõl. De még mindig jobb, mintha a gyerek folyamatosan marcangolná önmagát, és fokozatosan, de biztosan ásná alá saját önbecsülését.

Ne feledkezzünk meg a pedagógusokról sem: bár a hatalmi beavatkozás általában nem állítja meg a csúfolást, jobb, ha tájékoztatjuk a tanítót, óvónõt a közösségben fennálló helyzetrõl. Némi praktikával õ is segíthet a kínos szituációk megszüntetésében, például ha a csúfolók módszereit ellenük fordítva megízlelteti velük az áldozat kínjait.

 

Szilágyi Diána

 

 

• Ha gyermekünk a csúfolók célpontjává vált, ne rohanjunk egybõl az óvónénihez, tanítóhoz. Ezzel csak azt érjük el, hogy a gyerek már árulónak is számít majd társai szemében.
• Elõzzük meg a csúfolódásokat: otthon beszélgessünk sokat arról, hogy minden ember egyenlõ, és viselkedésünk legyen megfelelõ ehhez a meggyõzõdésünkhöz.
• Ha semmilyen módszer nem válik be, inkább vegyük ki gyermekünket abból a közösségbõl, és keressünk neki egy olyan helyet, ahol elfogadják olyannak, amilyen.