Jogaink

Hogyan tudok szülési szabadságra menni és milyen segélyek járnak? – 2. rész

A korábban GYES-ként folyósított segélyt, napjainkban a gyermekgondozást segítő ellátás váltja fel (2016. január 1-től). Igénylésének részleteit foglaltuk össze a következőkben.

Egy kis történelem…

A GYES története egészen 1967-re nyúlik vissza, akkoriban a gyermek 2,5 éves koráig járt és havi 500- 600 Ft volt az összege. Azért került bevezetésre, hogy valamelyest segítsék az alacsony termékenységi ráta javulását, illetve enyhítsék –a mai világban oly furcsán hangzó- túlfoglalkoztatás mértékét. Ez a juttatás már akkor is olyan csekélynek számított, hogy az intézkedés csak átmenetileg volt hatásos, és csak a legalacsonyabban iskolázott és nagyon szegény nők körében.

Három évtizeddel később, az ezredfordulón a támogatás összege 18 310 Ft-ra emelkedett, 2014. óta pedig 28 500 Ft-on stagnál. Az viszont segítséget jelenthet, hogy 2001-től az egy háztartásban élő, aktív korú nagyszülők is igénybe vehetik (a poronty 12 hónapos kora után), a szülők írásbeli lemondó nyilatkozata alapján, így ha meg tudják oldani, a szülők dolgozhatnak mellette. Ez alól kivételt képez, ha már van a háztartásban egy másik olyan gyermek, aki után már folyósítják az ellátást.

A jelenlegi feltételek

Napjainkban a gyermekgondozást segítő ellátást az 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról szabályozza, mely alapján:

  • havi rendszerességgel jár;
  • bruttó összege megegyezik a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj-járulékkal (fokozott ápolást igénylő alany esetében a nyugdíj 150 %-a, kiemelt ápolás esetében pedig 180 %-a);
  • mértéke arányosan növekszik az ellátásra jogosult korú gyermekek számával (például 2 gyermek esetén 200 %, 3 gyermek esetén 300 %), de egyidejűleg legfeljebb kettő gyermek lehet jogosult (e tekintetben az az egyazon várandósságból született ikrek egynek tekintendők);
  • különböző feltételekkel, de igényelheti szülő, nagyszülő, örökbefogadó szülő;
  • bármelyik szülő igénybe veheti az ellátást, ám, ha több gyerek után jogosultak, mindegyik ellátást azonos szülőnek kell folyósítani;
  • a gyermek 3. évének betöltéséig, ikergyermek esetében a tankötelessé válás évének végéig jár (legfeljebb a 10. életév betöltéséig, ha a tankötelesség eltérő az ikergyermekeknél, akkor a legkésőbb tankötelessé váló időpontja értendő), a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek, 10. életévének betöltéséig;
  • a kérelmet a fővárosi és megyei kormányhivatal ügyfélszolgálatánál, kormányablaknál, vagy a kérelmező munkahelyén működő társadalombiztosítási kifizetőhelyen lehet benyújtani;
  • az ellátás mellett, a szülő a gyerkőc 6 hónapos kora után időbeli korlátok nélküli kereső tevékenységet folytathat, sőt, a munkáltatók jelentős adókedvezményre jogosultak ilyen személy foglalkoztatásakor, ezért feltétlen vidd magaddal az igazolást az ellátás folyósításáról, ha ismét munkába állsz (előnyösebb alkupozícióba kerülhetsz a bértárgyalás során smiley).

Sajnos a gyermekgondozást segítő összeg nagyon minimális, még magának a babának az ellátását sem fedezi, reméljük, a jogalkotók is belátják ezt, és pozitív változások történnek az elkövetkezendő években.

Plézer Panna, 2016. november 05.

 
 
 
Címkék:  

jogaink

X
EZT MÁR OLVASTAD?