Jogaink

Élettársi jogok

Milyen jogok illetik meg az élettársakat?

 

  • A közös gyermek szülői felügyelete, elhelyezése, tartásdíja tekintetében nincs jelentősége annak, hogy a felek házasságban vagy élettársi kapcsolatban éltek.

A házastársaktól eltérő szabályozás.
Az élettárs esetében nincs apasági vélelem, tehát az anya élettársa automatikusan nem, csak apasági elismerő nyilatkozat vagy az apaság bírósági megállapítása után tekintendő a gyermek apjának. Élettársak közösen nem fogadhatnak gyermeket örökbe, és az egyik élettárs nem fogadhatja örökbe élettársa vérszerinti gyermekét. Míg a házastárs gyermekét a házastárs köteles eltartani (mostohagyermek tartása), az élettársnak ilyen kötelessége nincs.

Az élettársak gyerekének örökbefogadási lehetőségét szorgalmazzák

A kormány nemrégiben benyújtott törvényjavaslata mégsem tenné lehetővé az élettársak számára, hogy örökbe fogadják partnerük gyermekét. Ennek következtében a családok ezreit – köztük azonos nemű párokat és gyermekeiket is – tartják jogbizonytalanságban – írja közleményében a Magyar LMBT Szövetség.

A szövetség nehezményezi: a hatályos családjogi törvény csak abban az esetben teszi lehetővé a partner gyerekének örökbefogadását, ha a pár házasságot köt. Ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatába is ütköző szabályozást a parlament által 2009-ben elfogadott Polgári Törvénykönyv kiküszöbölte volna. A konzervatív többségű Országgyűlés azonban a már elfogadott és kihirdetett Ptk.-t 2010-ben visszavonta.

A hazai és nemzetközi szakmai szervezetek véleménye szerint a gyermek érdekeinek leginkább az olyan szabályozás felel meg, amely a gyermek jogi helyzetét a valóságban létező családi kapcsolatokhoz igazítja – tartalmazza az LMBT közleménye, s hozzáteszi: A valóság márpedig az, hogy egyre több gyermek nevelkedik élettársi kapcsolatban, a házasság már a heteroszexuális pároknál sem magától értetődő.

A szövetség szerint a kormány által javasolt szabályozás egyaránt érinti a különböző és azonos nemű élettársakat, ez utóbbiakat azonban fokozottan, mivel ők Magyarországon házasságot egyelőre nem köthetnek.

Márpedig az elmúlt években folytatott számos empirikus kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az azonos nemű párok semmivel sem rosszabb szülők, mint a különneműek, az ilyen családban felnövő gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvednek. Az UNICEF fent hivatkozott állásfoglalása külön is felhívja a figyelmet rá, hogy “minden gyermeket érintő ügyben elsődlegesen a gyermek szükségleteinek és jogainak kell érvényesülnie, és nem pedig a szülők szexuális irányultságával kapcsolatos társadalmi, morális és egyéb fenntartásoknak.”

A Magyar LMBT Szövetség a Ptk. társadalmi vitára bocsátott tervezetéről részletes véleményt készített, és részt vett a minisztérium által szervezett személyes egyeztetésen is. Ennek ellenére a társadalmi vitáról szóló összefoglalóban a minisztérium meg sem említi az örökbefogadási szabályokra vonatkozó javaslataikat.

A civil szervezet ezért felszólítja a kormányt és a parlamenti pártokat: módosító javaslatok benyújtásával tegyék lehetővé, hogy az élettársak örökbe fogadhassák partnerük gyermekét.  


  • http://nol.hu/belfold/az_elettarsak_gyerekenek_orokbefogadasi_lehetoseget_szorgalmazzak_-1322983

2015. augusztus 09.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?