10. Nyári Babanet - Kölöknet találkozó!

Idén már tizedik alkalommal rendezzük meg a Nyári Babanet-Kölöknet találkozót. A Millenárison, a Fogadó épülete mellett, a Barátságos Park körüli részen, a játszótérnél kap helyet a találkozó 2010 július 31-én, 9.00 - 18.00-ig. Lesz fedett babajátszó, pelenkázó minden kellékkel, Ringató zenés foglalkozás, a Kölöknet szakértőinek tanácsadása, Katáng koncert a szabadtéri színpadon, mászókák, homokozók, vizipermet-kapu! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk szombaton!

Mit együnk migrén ellen?

Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze. A kínzó panaszok elsősorban a hölgyek életét nehezítik meg.

Kanyarójárvány Görögországban és Franciaországban

Kanyarójárvány van Európa több országában, ezért szakemberek szerint a 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált gyermekekkel nem javasolt nemzetközi utazást tervezni.
SZAKÉRTŐINK

Izsó Ildikó
Pszichológus

T-Home Receptverseny

Receptversenyünkön minden hónapban az időszak legnagyobb slágerének számító alapanyagot használjuk.

Otthon nyaralunk!

Sok család életébe nem fér bele - anyagilag vagy más okból - a nyaralás. A pihenés és kikapcsolódás viszont mindenkinek jár!

Megreguláznák a szülésért pénzt kérő orvosokat

Véget akarnak vetni annak, hogy a szülészek előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket.

A Te történeted

Szülés Svédországban
 
x
AJÁNLÓ

Aquaworld tábor

Erre vártál egész suli alatt? Itt a nyár, az Aquaworld tábor csak rád vár!

Családi paradicsom Zalakaroson

Ízelítő az édenkert varázslatos világából kicsiknek és nagyoknak

A "mindenható" TV
és a gyermekek kapcsolata

A témával foglalkozó szakemberek mindegyi-
ke egyetért azzal, hogy mára a gyermekkori nevelés és fejlődés
egyik eszközévé vált
a televízió.



Beszélgetések, levelezések közel 2000 témában, ahol a látogatók felvethetnek témákat, amihez bárki hozzászólhat. Naponta 14 000-en látogatják! Néhány ajánlat:
  • Babakelengye Mi mindenre lehet szüksége a babának és a mamának a szülés után?
  • Börzefigyelő Budapesti és vidéki babaruhabörzék időpontjait.
  • Könyvajánló Könyvek a terhességről, a szülésről és a nevelésről, gondozásában. És néhány kiadvány gyerekeknek.
  • Gyermekjátékok Nem mindegy, hogy milyen játékszert adunk a gyerek kezébe.
  • Iránytű Útmutatás a gyermekvállalás kapcsán felmerülő támogatásokról és ellátások rendszeréről.

CSALÁDI PIHENÉS                                       támogatja az
Hotel Residence**** Siófok
Családias, gyermekbarát wellness szálloda fedett medencékkel…
10 490 Ft / fő / éj
Thermál Hotel Victoria*** Hajdúszoboszló
Elegáns termálvizes szálloda
13 998 Ft / fő / 2 éj
Hotel Kapitány**** Sümeg
Sümegen a Vár lábainál, családias szálloda keleti hangulatú fürdőjével 11 900 Ft / fő / éj (minimum 3 éjszakás foglalás)

Belenus Thermalhotel Superior*** Zalakaros
Gyermekbarát szálloda csendes környezetben…
8 900 Ft / fő / éj

Vissza
Babanet | Netkönyvtár | Rendelő | Publikációk | A Te történeted
Nem vagy egyedül | Társalgó | Chat | Hét meséje | Hétről-hétre | Baba-mama Centrum
Impresszum | E-mail