L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája

Óz, a csodák csodája

Jól ismert mese következik egy ezüst cipellõs lányról, akit kutyájával, Totóval együtt felkap egy vihar és olyan helyre repíti, ahonnan csak Óz, a titokzatos varázsló segítségével kerülhet haza. Persze, a történet nem ennyire egyszerû, Dorkának kalandjai során kijut jóból és rosszból is: megismerkedik a Madárijesztõvel, a gyáva Oroszlánnal és a Bádogemberrel, és meg kell küzdenie a gonosz boszorkánnyal is.

Smaragdvárosban pedig az is kiderül, hogy Óz sem pontosan az, akinek addig hitték.

A történet népszerû, és számtalanszor felkerült már a boltok polcaira, most mégis itt a helye, hiszen a General Press Kiadó Szegedi Katalint kérte fel a könyv illusztrálására.

A végeredmény pedig pontosan olyan lett, amilyet Szegedi Katalintól már megszokhattunk: finom vonalakkal, mûvészi igényességgel kivitelezett illusztrációk, melyek éteriességükkel pontosan megragadják a mese lényegét. Mély színeikben, részletgazdagságukban visszatükrözik a történet hangulatát, de úgy, hogy az egy cseppet sem lesz ijesztõ a gyerek számára.

A repkedõ ruhájú, kedves arcú Dorka kalandjait az illusztrátor különleges montázstechnikával tette igazán emlékezetessé: a rétek növényei között fel-feltûnik egy-egy valódi növény leképzése, a ruhák csipkéi valódi csipkébõl kerültek a képre, és még Óz köpenye sem rajzolt, hanem igaziból hímzett anyag.

Tökéletes ajándék lehet csemeténknek ez az igényesen kivitelezett irodalmi klasszikus, akár Gyereknapra, akár más alkalomra. (General Press Kiadó)

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?