|
A hiszti
Szülők könyve
Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy az eddig rendesen viselkedő és jólneveltnek hitt csemetéje - amennyiben nem történik az, amit ő szeretne -, egyik pillanatról a másikra a földre vágja magát, üvölteni kezd, vagy épp rongybabaszerűen csüng az anyja kezében. Ez általában valamilyen hivatalban, ismerős boltban vagy a város főterén történik.
Ha ismerős a szituáció, hasznos lehet néhány jó tanács, hogy felkészülten nézhessünk szembe a dackorszakkal. Arra is lehetőséget ad a kötet, hogy a gyerekkel - jobb pillanataiban - együtt mélyedjünk el a témában, és a humoros szövegeket nevetve találjunk rá a mindenkinek legjobb megoldásokra.(Szalay Könyvkiadó)
|
|
Szendi Gábor
Isten az agyban
Előző nagysikerű könyve után, melyben a nőket boncolgatta – a szó átvitt értelmén is túl -, Szendi ebben a kötetben az emberek hitét vette szemügyre a górcső alatt. Bevallottan nem célja vitatkozni Isten létével vagy nemlétével, ő csak a hit, a megvilágosodás élményének az emberben zajló hátterére volt kíváncsi. Hiszen, ahogy a könyv borítóján is olvasható, a csodák olykor magában az emberben rejlenek.
Mi történik az agyunkban, ebben a bonyolult, összetett, érzékeny és csodás szerkezetben, mikor hirtelen megtérést, jelenlétérzést élünk meg? Lehet-e mesterségesen generálni az istenélményt? Milyen hatással van a Föld mágneses tere hitünkre? Miben különbözik a meditációt rendszeresen gyakorlók agya a többi emberétől? Miképpen reagál agyunk egy halálközeli élményre?
Rengeteg olyan kérdésre található racionális talajon nyugvó válasz, mint a fentiek. S bár meglehet, hogy ennél nagyobb kérdésekre a könyvből sem kapunk választ, hívőnek és nem hívőnek egyaránt érdekes, lebilincselő, gondolkodásra ösztönző olvasmányt jelenthet a kötet. (Jaffa Kiadó)
|
|
Kalas Györgyi
Anyakönyv
"Az anyáknak, a leendő anyáknak, a rettegő csajoknak és az ijedt pasiknak az Anyakönyvre van szükségük! Egy csaj elmeséli a többi csajnak, hogyan püffednek majd fel a terhesség alatt, hogyan indul a szülés – „a nap fénypontjaként délután végigcsúszott a combomon a nyákdugó, mint valami gusztustalan meztelen csiga” –, hogyan folytatódik – „mintha minden összehúzódásnál egy asztalt akarnának átpréselni a fenekemen” –, hogyan ér véget, s azután a rákövetkező hónapokban hogyan kap értelmet az életünk a gyerekkel.
Az Anyakönyvben az a legjobb, hogy a szerző, KALAS GYÖRGYI se nem guru, se nem szektás megmondóasszony, hanem érdeklődő, a gyereke minden rezdülésére érzékeny újságíró-blogger. Így ráadásul egy jó tollú anya első kézből származó élményei mellé megkapjuk egy kismamaközösség leszűrt tapasztalatait is. Az Anyakönyvből szerencsére nem az orrszívás technikáját lehet eltanulni, hanem a gyerekre való odafigyelést. Meg hogy mennyire büdös az orrszarvú. Olvasni jobb, mint szülni – kezdje inkább az előbbivel!
A fenti könyv dedikálására 2009.06.06-án, 20 órakor kerül sor, a 80. Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren, természetesen a Jaffa Kiadó standjánál! Várnak mindenkit szeretettel!
Szily László"
(Jaffa Kiadó)
|
|
Redenczki Mária
Türelemfa
avagy nevel, vagy nevelem a családom?
Azoknak, akik okulni szeretnének egy fiatal, lelkes családanya nehézségeiből. Azoknak, akik röhögni szeretnének egy fiatal, lelkes családanya nehézségein.
Hozzávalók:
- Egy szerető, türelmes, melegszívű anyuka.
- Egy dolgos, ötletekből soha ki nem fogyó apuka.
- Egy öcsi, aki partner volt minden csínyben.
- Egy húgi, akinek jó testvér módjára kitapostuk a biztos utat.
- Még egy öcsi, aki még évekig gondoskodik arról, hogy idős szüleit sokáig emlékeztesse arra: gyerek van a háznál!
- Végül a szerző, a legidősebb és legkisebb gyerek, aki mindezt elmondja és leírja.
S mivel az ember otthonról hozza az alapokat, így senki ne csodálkozzon a végeredményen.
Ehhez persze szükség volt:
- Egy apukára, aki mindig dolgozik, de a hosszú évek munkája nyomán (ami nekem köszönhető) mindig kapható a "mulatságra".
- Egy elsőszülött fiúra, aki soha nem sietett el semmit, és mindig rácsodálkozott mindenre (akár többször is!).
- Egy lányra, akit nagyon annak vártunk, és akinek nem kívánok semmi rosszat, csak annyit, hogy neki is legyen egy éppilyen leánya.
Egyszóval:
Vidám családi történeteken való ámokfutás sok nevetéssel. (Ad Librum Kiadó)
|
|
Dr. Csermely Gyula
Ha 1 nő gyereket akar
Milyen lehet az, mikor a szülészorvosnak lesz gyereke? Hogyan birkózik meg ilyenkor azzal egy ember, hogy egyszerre mindkét oldalát látja ugyanannak a lemeznek?
Dr. Csermely Gyula egy szülész apa szemszögéből mondja el, hogyan fogant meg, milyen életet élt az anyja méhében és hogyan jött a világra apai/szülészi asszisztenciával kisfia, Móric.
A józanul szakmai, ugyanakkor lágyan lírai, és bizony a nevetettő vonásoktól sem mentes történet egyszerre mutatja meg, hogy mit gondol az orvos, és mit érez a páciens, pofonegyszerűen magyarázza el az orvostudományban járatlan olvasónak a modern medicina hajmeresztően bonyolult eljárásait, és közben lazán mesél a gyereket váró család zűrös életéről. (Kornétás Kiadó)
|
|
A megbabonázott puding
Ír tündérmesék és babonák
Nem gyerekeknek, inkább felnőtteknek ajánlanánk ezt a könyvet az Artemisz Kiadó kínálatából. Az ír mesevilág – akárcsak kishazánké – kimeríthetetlen forrás, tündérekkel, koboldokkal, királylányokkal és beszélő macskákkal. A kötetben található történetek egyike-másika kifejezett rokonságot mutat némelyik magyar népmesével, ami igazán érdekes, tekintve a két terület közötti távolságot.
A mesék szövege nem mentes a humortól és a nyelvi leleményességtől, olyan érzése van az embernek, mintha egy idősebb úriember adomázna kedélyesen egy jó sör mellett.
Kellemes kikapcsolódást jelenthet a kötet a szülőknek a mindennapokból, de ami még jobb: remek ihletforrás lehet ahhoz, hogy a gyereket esténként fejből mondott mesékkel kápráztassuk el ahelyett, hogy a könyvet szorongatva olvasnánk neki altatót. (Artemisz Kiadó)
|
|
Kreatív ötlettár gyerekeknek
Nagy fantáziával, ügyes kezekkel és alkotásvággyal bíró gyermekünknek tökéletes karácsonyi ajándék lehet ez a könyv. Több, mint 150 saját kézzel elkészíthető ötletet mutat be a kötet: farsangi maszkokat, húsvéti dekorációkat, ablakképeket, anyák napi meglepetéseket, nyári és őszi díszítéseket, születésnapi zsúr kiegészítőket, társasjátékokat. És még közel sem merítettünk ki minden lehetőséget!
A könnyebb megvalósítás érdekében minden ötlet a hozzávaló eszközök és anyagok felsorolásával kezdődik, majd részletes elkészítési útmutatóval és igényes fotókkal folytatódik. A könyv végén megtalálhatók a tárgyak sablonjai is, így a végeredmény a lehető legnagyobb mértékben megközelítheti majd azt, amit a gyerek a képeken lát.
Sokoldalúsága miatt nemcsak a gyerekeknek lehet hasznos a kiadvány, de az óvónőknek, pedagógusoknak is jó szolgálatot tehet! (Arena 2000 Kiadó)
|
|
Ötletes Kölyökkonyha
Ha a gyerekeket nemcsak játszani, de segíteni is engedjük, szívesen főznek-sütnek a szülővel együtt. Még akkor is, ha amúgy porszívózni, rendet tenni utálnak. Az Ötletes Kölyökkonyha című könyv számtalan olyan receptet ajánl, amellyel még a legkisebb gyerekek is megbirkóznak, a nagyobbak pedig önállóan is el tudják készíteni. Így nemcsak a közös családi ebédek, vacsorák válhatnak közös tevékenységgé, hanem bevonhatjuk a gyereket saját zsúrjának, születésnapjának előkészületeibe is. Ami hatalmas büszkeséggel tölt el minden csemetét. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel szívesebben fogyasztják el azokat az ételeket, amelyek elkészítésében nekik is részük volt, és amelyek annyira ötletesek, mondhatni „gyerekbarátok”, mint a kötetben szereplő fogások. (Aréna 2000 Kiadó)
|
|
Kurland, Roger
Játszótér
A modern skandináv irodalom izgalmas és sokszínű alkotásaiból válogató sorozatunk újabb kötettel bővül, ezúttal a norvég színtér elmúlt néhány évének talán legígéretesebb írói bemutatkozása kerül az olvasók elé.
A fiatal szerző első és ez idáig egyetlen regényében a gyermeknevelés, illetve az ezzel járó egyéni, családi és intézményi felelősség vállalásának kérdéseit vizsgálja, e fajsúlyos mondanivaló azonban rendkívül szórakoztató stílusban megírt, néha ugyan kissé szomorkás tónusú, de mindvégig magával ragadó humorral átszőtt narratív formában ölt testet. A gondolatébresztő történet keretét egy pszichológusi ambíciókat dédelgető, ízig-vérig mai huszonéves sorsának alakulása, emberi-erkölcsi fejlődése adja.
A főszereplő élete gyökeresen megváltozik először azon a napon, amikor, részben kényszerűségből, munkát vállal egy óvodában, másodszor pedig akkor, amikor rádöbben, hogy ebben a korábban ideálisnak hitt környezetben éppen a gyerekek kapják a legkevesebb törődést, szeretetet. Mindennapi feladataiban hamarosan igen komoly akadályokkal találja magát szemben, nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak az óvodai munkatársak között folyó kicsinyes hatalmi harcok és alattomos munkahelyi intrikák útvesztőjében kell eligazodnia, hanem rendszeresen meg kell küzdenie a gyakran reménytelenül közönyös, felelősségüket inkább másokra áthárítani akaró szülőkkel is. Hősünk számára a felnőtté válás befejező szakasza veszi ezzel kezdetét, olyan keserves- mulatságos tanulási folyamat, amelyhez a gyerekek világának önfeledt derűje olykor erőt kölcsönöz, máskor vigaszt nyújt.
A Játszótér nyomasztó társadalomkritikai diagnózisa ellenére is nagyon szórakoztató olvasmány, írója szeretetre méltó humorral és kitűnő stílusérzékkel közvetíti a mai húszas-harmincas generáció életérzését. Az 1997-ben megjelent regényt mindmáig hatalmas népszerűség övezi norvég nyelvterületen, történetéből televíziós sorozat is készült. (Scolar Kiadó)
|
|
Szendi Gábor
A nő felemelkedése és tündöklése
Miért alakultak ki a nemek? És miért halnak ki a férfiak tízmillió év múlva? Miért fordul a vízen minden újszülött a hátára? Mitől szép egy nő és mitől vonzó egy férfi? Miért nem a férfi a teremtés koronája? Mi mindenért sajnálhatjuk a topmodelleket? Mi az orgazmus célja? Jó-e depresszió ellen a szeretkezés? Meddőség ellen az orális szex? Mi az a depresszió- és meddőségipar?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ könyvében Szendi Gábor, aki az evolúciós pszichológia szemszögéből mutat rá a hétköznapi dolgok mögött rejtőző szokatlan jelenségekre. Hogy hiába élünk férfiközpontú világban, tényleg a Nő mozgat minden szálat. Hogy a homoszexualitás nem a civilizált világ „betegsége”, hanem evolúciós jelentőséggel bíró jelenség.
A könyv olvasmányos, izgalmas stílusban fejti ki a szerző fentiekről alkotott véleményét, számtalan okot adva a továbbgondolásra.
(Jaffa Kiadó)
|
|
Hassa Talpag Réka
Brunoli
Kézikönyv kisbabáknak kezdő szülőkhöz
A szülővé válás kicsit olyan, mint a szerelem: mindannyian olvastunk róla, láttuk filmen, ismerjük az érzést megéneklő dalokat. Amikor viszont magunk éljük át, rájövünk, hogy a csodát nem lehet könyvekből vagy a filmvászonról megismerni. Hogy mit jelent anyává válni, ebből a könyvből sem derül ki, azt azonban megtudhatjuk, milyen szépészeti trükkökhöz folyamodik a bálnásodásnak induló kismama, és hogyan ragadja magához a baba már a pocakban az irányítást. Olvashatunk a kismama és a tanga viszonyáról, a kispapára váró megpróbáltatásokról, a csokibácsiról, a másik papáról és arról is, mire számíthat a gyerekével tömegközlekedési eszközre merészkedő terhes anyuka. Kiderül, mit lehet órákig nézegetni egy pár hetes csecsemőn, és mire számíthatnak a gyerekkel nyaralni induló szülők. Tippeket kapunk, miként lehet az ágyunk közepén felépített játékkupac és a rajta zajosan ügyködő gyerekünk mellett zavartalanul szenderegni és milyen csel bevetése szükséges egy hajvágáshoz. És a sorok között itt-ott a csoda is megcsillan...
(Aposztróf Kiadó)
|
|
ABBY LEE
Hol jár az eszem?
"Azt mondják, a férfiak minden nyolcadik másodpercben a szexre gondolnak – vajon hol jár az eszük a többi hétben?..."
Az elmúlt évben a szigetországban oly nagy port kavart bestseller története Abby Lee "Girl with a one track mind" című blogjának elindításával kezdődött. Az internetes napló hallatlan karriertörténete – mely magát a szerzőt is meglepte – 2006-ban elérte sikerpályájának csúcsát. Elnyerte a "The Best British Weblog" (a Legjobb Angol Blog) díjat több mint három millió olvasóval a háta mögött, s jelenleg is havi 200 000 látogatóval büszkélkedhet.
Abby Lee egy talpraesett, pimasz és rendkívül nyitott fiatal nő. A középszerű szexuális életet enyhén szólva kevésnek érzi, olyasmi után kutat, amire mindig is vágyott. Lelkesen dönget végig az egyéjszakás ismeretségekkel, alkalmi menetekkel és más tiltott gyümölcsökkel szegélyezett ösvényen, miközben friss fanyar humorral vonja le a konzekvenciákat, és bőkezűen osztogatja – nem éppen elvetendő – jótanácsait nőknek, férfiaknak. Örömöteli útkeresései közben találkozik Blogpasival, és elmereng: vajon fel tudja-e adni az egyik ágyból a másikba ugrándozást, és képes lesz-e végül megállapodni?
Abby Lee harminchárom éves, Londonban él és a filmiparban dolgozik. Valóságos szexkalandjait részletező internetes naplójának több mint 3 millió látogatója volt, és jelenleg is több mint 200 000 olvasót vonz minden hónapban. 2006-ban elnyerte a Legjobb Brit és Ír Blog címet.
A blog a következő címen olvasható: www.girlwithaonetrackmind.blogspot.com
|
|
Gál Éva, Karádi Róbert, Szentesi Csaba, Varró Dániel
VERSES - KÉPES GYEREKJÓGA
A jóga jótékony hatásairól gyakran hallottunk már eddig is, de arról még nem, hogy a jógagyakorlatok nemcsak egészségesek és hasznosak, de szórakoztatóak is lehetnek! És azt sem sejtettük, hogy a jóga nemcsak nagyoknak, hanem kicsiknek is való.
Gál Éva már több mint egy évtizede gyakorolja és tanítja is a jógát. Ebbe a könyvbe azokat a gyakorlatokat gyűjtötte, amelyeket kicsik és nagyok egyaránt könnyen elsajátíthatnak akkor is, ha jógaoktató segítsége nélkül, otthon kezdenek jógázni.
Varró Dani vidám mondókái jókedvet csempésznek a gyakorlatokba, amelyeket Éva útmutatásával meglepően gyorsan megtanulhatunk.
Öltözzünk át kényelmesen, helyezkedjünk el a szőnyegen és kezdhetjük is!
Hamarosan érezni fogjuk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
|
|
Feldmár András
Feldmár mesél.
Egy terapeuta történetei
Feldmár András új könyvében negyven év tapasztalatából merítve meséli el legkülönlegesebb eseteit, történeteit. A Feldmár-műhely titkaiba kapunk betekintést: megismerhetjük rendhagyó módszereit, elgondolásait, a benne zajló folyamatokat egy-egy esettel, pácienssel kapcsolatban. A történetek teljes ívükben mutatják be, hogyan is zajlik, sokszor éveken keresztül, egy terápia Feldmár Andrással – s milyen eredménnyel zárul.
"Egy terapeutának – és szerintem mindenkinek – a legfontosabb dolog arra rájönni, hogy a másik végtelenül másik. Tehát nemcsak úgy, hogy nem olyan, mint én vagyok, hanem azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat? Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Nagyon megrázó felfedezés, de szerintem igaz.
Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni..."
|
|
Elizabeth Davis
Életkör.
A női lét tizenhárom archetípusa
Életünk folyamatos változás. Különféle életszakaszok váltják egymást, melyek mindegyike tartogat számunkra hullámhegyeket és -völgyeket. Az Életkör tizenhárom archetípusban mutatja be a nő életútjának állomásait, és iránytűként segít abban, hogy felismerjük, megértsük saját életszakaszainkat.
A Szűztől az Amazonig, a Szeretőtől az Anyáig és a Papnőig az archetípusok felfedezése közben megvilágosodik az is, hogy életünk korszakai hogyan hatják át egymást. A körnek nincs kezdete és vége, csak szakaszai. Az Életkör különleges útmutató a női lét és a nők kollektív képességeinek mélyebb megismeréséhez.
Az Életkör kipróbálható! A könyv része egy izgalmas teszt, melynek segítségével az olvasó meghatározhatja, élete mostani szakaszában melyik archetípus áll hozzá a legközelebb, és milyen folyamatoknak lesz részese. Te melyik archetípusba tartozol?
Elizabeth Davis okleveles bába a női gyógyítás specialistájaként, oktatóként és tanácsadóként dolgozik huszonöt éve. Carol Leonard okleveles bába, szülőotthont vezet, és fiatal nőknek szervez foglalkozásokat.
|
|
Bors Mari
Micsoda különbség
Igaz szerelmi történetek: amikor a férfi fiatalabb a nőnél
Bors Mari könyvében őszintén mesél szerelemről, kapcsolatokról. Történetei tabunak számító kérdéseket feszegetnek, hiszen egy olyan világban élünk, ahol még nem elfogadott, hogy a nő fiatalabb férfivel kösse össze életét. A szerző és a könyvben megnyíló barátok vállalják a társadalom legnagyobb része számára talán botrányos életüket.
Korunkban rendkívüli hordereje van egy ilyen vállalkozásnak. Mindazok, akik hasonló cipőben járnak, és nem a hagyományos idősebb férfi - fiatal nő felállásban élik életüket, barátokra találnak a történetek szereplőiben. Bors Mari könyve arra tesz kísérletet, hogy a különbözőségből fakadó szorongás és magány érzése enyhüljön, és olvasói végre átérezzék: nincsenek egyedül ezen a Földön.
|
|
Jones, Katina Z.
A babaápolás mindentudó nagykönyve
"Amikor első gyermekem, Lilly Elesi 1992-ben megszületett, senki sem mondta nekem, milyen csodálatos kalandban lesz részem. Persze rengeteg tanácsot kaptam a szüléssel kapcsolatban más édesanyáktól, sőt teljesen idegenektől is, akik közül sokan azt kérték, hadd érinthessék meg a pocakomat, mert az szerencsét hoz. De a sok, jótanács és rengeteg könyv egyike sem szólt arról, mi is történik valójában: hogy részesévé válok egy óriási körforgásnak, és áramkörnek, melyben a múlt, jelen és a jövő összeér, hogy egy csodálatos kis élet, jöhessen világra.
Ez a könyv száz gontdolatébresztő ötlettel és tanáccsal szolgál erre a csodálatos kalandra. Tele van mókás tényekkel, hasznos információkkal és a szülővé válás egyediségét hangsúlyozó szokatlan ötletekkel. Rengeteg hely van benne saját gondolataink lejegyzésére, ahol rögzíthető minden szó, amivel később az elkerülhetetlen "meséld el, mi volt a születésem napján" jellegű beszélgetésekben sziporkázhatunk."
|
|
Szécsi Noémi
A baba memoárja
A kisbaba élete tele van küzdelmekkel és viszontagságokkal. Elôször is meg kell születni, és a szülôválasztás ehhez képest gyerekjáték. És csak ezután jönnek az igazi megpróbáltatások: kemény munka a napi betevôért, a rettenetes kólika, a helyváltoztatás nehézségei, hogy csak néhányat említsünk. Ám az élet tele van kisebb-nagyobb örömökkel is: boldog napok vidéken a gyerekrablás után, ténykedés a Törpekertészetben, játék és fürdés.
Szécsi Noémi új könyvében ezúttal sincs hiány humorban és fantáziában, sôt a fiatal írónô új oldaláról is bemutatkozik: ezt a kötetét ô maga illusztrálta.
|
|
Breinholst, Willy
Apák kézikönyve
Annak művészetéről, hogyan enyhítsük az idegfeszültséget, amely a várandós, majd kisgyermekes apára nehezedik.
Távol álljon tőlünk, hogy kisebbítsük az anya szerepét! Nagyon jól tudjuk, hogy anya nélkül egyetlen gyermek sem látta volna meg a napvilágot. Ám amíg a várandós ifjú anyuka könyvek tucatjaiból szerezheti meg mindazokat az ismereteket, amelyekre szüksége lehet, szegény első gyermekes apajelöltet teljesen magára hagyják. Gyámolatlanul kell végigküzdenie magát a terhesség és a szülés gyötrő időszakán, egyedül kell megbirkóznia a gyermek életének első, nem éppen könnyű éveivel.
Ezt a hiányt pótolja a dán író humoros könyve, amely tizenhárom gyermeknevelési leckében ad tanácsot a leendő, a kezdő és a gyakorló apukáknak. A könyvet M. Miltényi Miklós vidám rajzai illusztrálják.
|
|
Szécsi Noémi
Egy kismama naplója
Szécsi Noémi második kötete egy terhesség naplószerűen elmesélt története. Mint minden kismamában, a szerzőben is egymást váltják az ellentétes érzelmek. Kétség, bizakodás, öröm, félelem, rettegés, bizonytalanság, várakozás, készülődés. És persze a terhesség minden nyűgje, az áldott állapot minden örömteli pillanata. Lehet, hogy nem egy hétköznapi kismama napjaiba nyerhetünk bepillantást, de az biztos, hogyha esetleg kissé nehezebben is éli át a szerző a kismamaságot, van benne annyi kurázsi, hogy ezt papírra is vesse. Méghozzá humorosan, amolyan feketén. Ajánljuk azoknak, akik éppen gyermeket várnak, és azoknak is, akik ma már csak nosztalgikusan gondolnak vissza arra a bizonyos 9 hónapra.
|
|
Szily László
Kitolás
Kalauz leendő apáknak
A kispapáknak kevés könyvet írnak arról, mire számítsanak, ha életük párja áldott állapotba kerül. Arról is kevés szó esik, hogy férfiszemmel milyen végigkísérni egy terhességet, végigszenvedni egy szülést. Az első napok, hetek akadályai is mást jelentenek egy apukának, mint egy anyukának. Ez a könyv egy férfiember tollával íródott sorstársainak, humoros, de életszagú módon mutatja be az életünket leginkább megváltoztató bejelentést követő időszakokat.
"Szily László, újságíró, horgász és apa, a magyar horgászirodalom Rejtő Jenője búcsút intett a csökös háglik, porongok és kékfarkúak bukolikus világának, és egy, a halaknál is nehezebben kiismerhető, viszont sokkal hangosabb élőlény felé fordította írói (és privát) figyelmét. Nem lennék most dr. Spock helyében. Szily újságíró: pontos, jó megfigyelő, szenvtelen és objektív, Buster Keaton-i pofával képes leírni például, hogy kezében ecsettel, a frissen mázolt falat mellével leradírozva zuhan az újonnan vásárolt gyerekágyba. A pszichedelikus börleszkjelenetek mellett Szily gyakran rántja elő sajátos, akár szabadalomként is bejegyeztethető poéntechnikáját (az újságírói munka mellékterméke): közszereplőket rángat be vicces helyzetekbe, képtelen hasonlatokba, így kerül Baja Ferenc albumba préselt zsinórnyakkendője, Shaquille O’Neal síremléke és Bródy János arca Szilyék háztartásába, szaros pelenkák és bébiétel-maradékok közé. Alapos munkával igazolja tételét, miszerint a csecsemő "a legvidámabb dolog, amit az álbajusz óta feltaláltak”, és a bizonyítás közben az olvasó jó eséllyel vizesre röhögi magát." Uj Péter újságíró, horgász és apa
|
|
J. Canfiels – M.V. Hansen – M. McCarty
Megható történetek nagymamákról és nagypapákról
Nagyi, nagymami, nagypapi, nagyapó, s a beceneveiknek vége nincs. Ők a mi védelmezőink, menedékeink, akik megértik bánatunk, velünk örülnek boldogságunknak, s a feltétel nélküli szeretet legigazabb arcával náluk találkozunk. Náluk jobban senki se süt, se nem barkácsol. Róluk érdemes elbeszélések sokaságát írni, mert se szeri, se száma az emlékezetes és szívbemarkoló, örök emléket adó történeteknek, amelyek újra és újra felidézik, milyen nélkülözhetetlenek életünkből szeretett nagymamáink és nagyapáink. Ezzel a kötettel tolmácsolhatjuk hálánkat, s könnyeket csalhatunk szemeikbe, ahogy a novellákat olvasva átérzik, milyen csodálatos nagyszülőnek lenni.
|
|
Jacqueline Wilson
Micsoda Anya!
A tetőtől-talpig fantasztikus rajzokkal borított Marigold a legszuperebb, leggyönyörűbb anya a világon. Dolphin legalábbis így gondolja, csak szeretné, ha az ő szépséges anyukája nem járna éjszakai partikra, és nem viselkedne annyira furcsán. Nővére, Star is szereti Marigoldot, de az ő vágya az, hogy édesanyja olyan legyen, mint a többi anyuka.
|
|
Viragh Christina
Anya-könyv
A regény egy anya elvesztésének földolgozási kísérletéről, a gyászmunka kínzó és gazdagító tapasztalatáról szól. Az emlékezést, az anya és lánya között zajló belső dialógust végletekig feszített pontossággal, filmszerűen ábrázolja. Egy csonka, csak nőkből álló család életmozzanatainak hátterében, sajátos fénytörésben mutatkozik meg történelmünk. Christina Viragh 1953-ban született Budapesten, Rómában él, író. A magyar irodalom klasszikusainak elismert német fordítója. Magyar nyelven először jelenik meg regénye.
|
|
Varga Domokos
Kölyökkóstolgató
”Érett ésszel mondom, őszülő fejjel, bármilyen bajos sokszor a kicsi gyerekekkel, utólag az ember majdnem mindig úgy gondol vissza a velük átvergődött évekre: soha annyi örömben, nevetésben, boldogságban nem volt része. Nem mintha elfelejtené a rosszat. Én se felejtem el, mikor egyik-másik negyvenfokos lázban égett. De azt se: hogyan bújt akkor is az ölembe, s nyomta hozzám a tüzes arcát.” (Varga Domokos)
És hogy hogyan gondolkozik még egy hétgyermekes édesapa a gyereknevelésről, hogyan képes a legkisebb csemete a sokat látott és tapasztalt apukát tökéletesen az ujja köré csavarni, mind megtudható ebből a kedves, szerető humorral megírt könyvből.
|
|
Rangáné Lovas Ágnes – Őszi Zoltán
Hoppá, baba született!
A könyvben egy kisbaba életének legelső évét kísérhetjük figyelemmel. Ám nem egy száraz fejlődési naplót tart a kezében az olvasó: egy elkényeztetett tacskó szemével láthatjuk, hogyan növekszik, és hogyan ügyesedik a baba fokról fokra. A szerző sok humorral, emberismerettel és némi kutyaismerettel rendelkező háromgyermekes édesanya. Könyve segítségével a szülők, nagyszülők vissza tudnak emlékezni gyermekeik életének rég elfeledett állomásaira, a leendő édesanyák, édesapák pedig jó pár hasznos ismeretet szerezhetnek a kisbabákról.
A kötetet kiváló karikatúrák teszik még élvezetesebbé. Noha a könyv elsősorban felnőtteknek íródott, az iskolás gyerekek számára legalább olyan szórakoztató az olvasása, kedves, családi olvasmány. Mindenkinek ajánljuk, aki szereti a vidámságot, a kisbabákat és/vagy a kiskutyákat.
|
|
BENJY SHMOCK
HOGYAN NEVELJÜK GYERMEKEINKET FÉLRE
"Azoknak íródott ez a könyv, akik úgy gondolják, az ilyesmi könyvből tanulható. A "nevelés" eléggé különös szó, értelmét csupán egyetlen betű választja el valami egészen mástól, mondjuk a nevetéstől. Pedig milyen távol esik a kettő egymástól! Nem hiszem, hogy van jól nevelt gyermek, s van rosszul nevelt. Én még csak félrenevelt gyerekekkel találkoztam - legalábbis a szülők vágyaihoz és reményeihez képest. Kézikönyvemből nem a nevelés, hanem a félrenevelés fortélyait tudhatják meg az érdeklődők."
|
|
PAUL HAUCK
CSAK A BAJ VAN VELÜK?
(HOGYAN NEVELJÜNK KIEGYENSÚLYOZOTT GYEREKEKET)
Mindannyian úgy szeretnénk felnevelni gyerekeinket, hogy boldog, magabiztos emberekké váljanak, és a lehető legtöbbre vigyék az életben. De bizony, ezt csemetéink néha nehezen hagyják... A legtöbb szülőnek szüksége van időnként valamilyen útmutatásra. Dr . Paul Hauck jól érthető írása arról tanúskodik, hogy nagyon is jól ismeri azokat a problémákat, amelyekkel a szülők nap, mint nap szembekerülnek. A racionális emotív (a logikára és érzelmekre egyaránt építő) terápia elméletéből kiindulva Hauck számos példával bizonyítja, hogy módszere valóban beválik. Hiszen egyszerű, logikus.
|
|
JANE ASHER
101 DOLOG, AMIT JÓ LETT VOLNA TUDNI A GYEREKEKRŐL
Több tucat olyan könyvet olvashatunk a gyermeknevelésről, amelyeket szakemberek írtak. Ezt a könyvet azonban az teszi különlegessé, amely az előzőekben nincs meg: a személyes tapasztalat. Asher olyan emberek vidám és szórakoztató gyakorlati tanácsait gyűjtötte csokorba, akik már túljutottak azon a nem éppen hétköznapinak nevezhető élményen, amit egy gyermek születése és felnevelése jelent. Nevetés és csalódottság, siker és kudarc, de ami a legfontosabb: a szeretet - ezeket az érzéseket valamennyien átéljük csemetéink mellett. Ez a kötet az olyan igazán fontos könyvek közé tartozik, amelyek tanácsaikkal nevetve segítik át a szülőket a gyermeknevelés megpróbáltatásain.
|
|
Janikovszky Éva
Örülj, hogy lány!
"Van, amit az ember előre megérez. Különösen akkor, ha babát
vár. Nem voltam kíváncsi, hogy mi, lesz, mert tudtam, hogy
nekem csak fiam lehet. De amikor meghallottam, hogy én most
már igazán anyuka vagyok, és kislányom van, eszembe se jutott,
hogy fiút vártam, csak annak örültem, hogy végre megszületett
és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet
a mi gyerekünk, senki más. Hogyan is lett volna fiú, mikor
kislány!"
|
|
Janikovszky Éva
Örülj, hogy fiú!
"Van, amit az ember előre megérez. Különösen akkor, ha babát
vár. Nem is akartam előre megtudni, hogy mi lesz, mert nekem
csak lányom lehet. És az az érdekes, hogy amikor meghallottam,
hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kisfiam van, eszembe
se jutott, hogy lányt akartam, csak annak örültem, hogy végre
megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy
csak ő lehet a mi gyerekünk. Hogyan is lett volna lány, mikor
fiú!"
|
|
Purves, Libby
Hogyan ne legyünk tökéletes család?
|
|
Purves, Libby
Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?
|
|
Hopkins, Cathy - Burley, Kay
Hurrá, Terhes Vagyok!
Tudni akarod, milyen hónapokon át kialvatlannak lenni? Ebből a könyvből nemcsak az anyaság idealizált oldalát ismerheted meg. Itt jól elhatárolódik a mítosz a valóságtól. És ha kell, segítséget is nyújt. Mindezt pedig mulatságos, humoros, de elgondolkoztató formában. Ha élvezetes olvasnivalóra vágysz, feltétlenül olvasd el.
|
|
Dr. Patik László
Apás szülés
Ezen a könyvön még szinte meg sem száradt a nyomdafesték. Dr. Patik László azon tapasztalatait írja le, melyeket két gyermeke születésénél, és nevelése közben szerzett. Persze nem orvosként, csak és kizárólag hősies apaként. A könyv stílusa humoros, könnyed, ajánljuk minden olyan apukának, akinek már volt része gyermekáldásban, és azoknak is, akik még nem, de gondolkoznak rajta. És persze ajánljuk a kismamáknak, anyukáknak, nagyszülőknek is, hiszen remek olvasmány.
|
|