Terhesnapló 2. – Minden a termékenységről szól!

Bonyolult vagyok? Ez ilyen Szűz dolog szerintem, hogy mindent többször többféleképpen számolok, figyelem a napokat, és nem mindegy nekem, hogy csak a 14. héten vagy pontosan a 13+6. napon töltök be egy hónapot.

A babaváró hírlevél szerint, amire feliratkoztam, mostanában megjelenik a hasamon a linea nigra – ez így igaz, talán már a múlt héten is kezdett látszani nagyon halványan, most már kicsit határozottabb, de nagyon erős nekem nem lesz, elég fehér bőrű vagyok. A fiúkkal is volt csík mindkét terhességnél, a méhemmel együtt nőtt, de köldök fölé nem sokkal ment.

Mostanában a pocak növekedésén kívül nem sok jelet küld ez a baba, és rég volt már a legutóbbi ultrahang, úgyhogy kezdek megint aggódni. Olyan félelmeim vannak, hogy mi lesz, ha jövő héten az orvosnál nem látunk mozgást vagy szívhangot, vagy nem nőtt a baba... Közben a hírlevél szerint már 10-11 centi, és nekem minden terhességnél olyan hihetetlen volt, hogy egy ekkora baba mozog a testemben, és nem érzem.

Illetve nem igaz, hogy nem érzem. Néha érzem a jelenlétét, vagy hogy is mondjam. Érzem, hogy a méhem egyik vagy másik oldalán van, hogy most éppen nekisimul a hasfalamnak, és néha finom mozgásokat is. Biztos vagyok benne, hogy ő az, de ez még nem az az igazi mozgás, amit bemondanék a védőnőnek magzatmozgásként. A Nagyot 18 hetesen éreztem először, a Kicsit már 15 hetesen –tortakrémet kevertem épp botmixerrel, és a Kicsi a hirtelen hangos zajra ugrott egyet. Lehet, hogy most is kéne sütnöm egy tortát?

A nyári szünetben a Nagy nem sokat lesz itthon: vagy együtt megyünk anyuékhoz, vagy ő megy az apjához. Idén olyan igazi nyaralásunk nem lesz, viszont szerencsések vagyunk: a Balaton mellett nőhettem fel, és a szüleim máig a szülővárosom közelében élnek. Náluk lenni jó: kert, Balaton, strand és kirándulás a környéken. És itthon sem rossz: szerencsére nem a panelban kell ülnünk a meleg betonfalak között. Van árnyékos kert, nyugágyak, most már kicsi és nagy medence is, amit a Nagy tegnap próbált ki először. Fáról szedjük a gyümölcsöt, és ha gondolunk egyet, elég közel vagyunk egy csomó érdekes helyhez, kiránduló- vagy fürdőhelyekhez. Jó dolgunk van.

Úgy volt, hogy megyünk egy nagyszabású baba-mama találkozóra, a Kicsivel egykorú gyerekek fórumával találkoztunk volna, de olyan náthásan ébredtünk, hogy inkább nem kockáztattam meg, hogy megfertőzzünk tizenvalahány babát, kismamát és tesót. Pedig olyan nagy kedvem lett volna!

Orvoshoz legközelebb jövő héten megyek, már nagyon várom, és most végre jön velem a párom is! Sajnos mindegyik időpontom munkaidő közepére, délután két órára szól, úgyhogy nem tud gyakran velem jönni. Nagyon nem bánom, de szeretném már, hogy lássa, és most, hogy már igazán babaformájú, neki is látványos lesz

Mostanában egyébként sokkal inkább szükségem van rá, mint egyébként. Csak arra, hogy ott legyen, velem legyen, érezzem a jelenlétét. Végül engem is kiütött a nátha, lehet, hogy egy kicsit lázas is voltam – soha nem szoktam lázas lenni, egy apró hőemelkedésnél már olyan a közérzetem, mint másnak rendes láznál –, egy szűk órát sikerült szundítanom, de szinte fejfájósabban ébredtem, mint előtte. Egész nap hosszúnadrágban és melegítőfelsőben voltam, így mentem ki a fiúkkal a kertbe is. Azért ott a napon vetkőzni kezdtem, de a hosszúnadrág maradt, miközben ők meztelenül- fürdőnadrágban pancsoltak hol a medencékben.

Viszonylag korán megjött a párom, hazafelé már bevásárolt, aztán pakolt, porszívózott, megfürdette a Kicsit, míg én csak vacsorát adtam és meséltem nekik. Annyira jólesett! Lefekvés előtt még jógáztam is, szoktam, ha eszembe jut, és mindig hihetetlenül jólesik, van direkt kismamajóga-könyvem. A Kicsi éjjel kétszer is felébredt, de mégis sokkal kipihentebben és jobb közérzettel ébredtem, mint előző nap.

Lehet, hogy a rosszullétbe az is belejátszott, hogy előtte kicsit túlhajtottam magam, de néha muszáj. Ja, és éjfélkor, amikor felébredtem a Kicsire, először még próbáltam csendben várni pár percet, hátha visszaalszik magától, és ebben a pár percben végig ott motoszkált finoman a pocakomban az én pici babám.

Most már ebben az enyhe formában ugyan, de mindennap érzem őt, olyan jó! Az, hogy enyhe, lehet amiatt is, hogy elől fekszik a méhlepény, meg hát picike is még, korai volt még hiányolnom a mozgást, de valahogy türelmetlen voltam. Egyébként nem vagyok, a barátnőmmel is beszéltük, hogy milyen érdekes ez.

Az első, első két terhességet az ember még sietteti. Legyenek meg a vizsgálatok, legyünk túl ezen-azon, legyen végre itt a baba. Persze az előző terhességeimet is kiélveztem, de ezt nagyon alaposan ki akarom, talán mert ez az utolsó. És épp ebben a várandósságban, amikor nem siettetek semmit, amikor minden percet ki akarok élvezni, most bezzeg rohan az idő. Kíváncsi vagyok most is a babára, és várom azt az időt, amikor majd idekint lesz velünk, de félek is tőle kicsit –most éppen 14 hetes akarok lenni, ezt akarom megélni, megfigyelni magamon, kiélvezni.

Filozofikus, meditatív hangulatomban tegnap azt is felfedeztem, hogy minden a termékenységről szól körülöttem. Érnek a fákon a gyümölcsök, a természet bőven potyogtatja ölünkbe-szánkba a finomságokat. A hársfa és a levendula csak úgy zsong a méhektől, minden az életről szól. Én pedig itt vagyok mindennek a közepében, és magam vagyok a termékenység eleven szobra. Legalábbis ilyenkor könnyű így éreznem magam. És még hol vagyok az igazán látványos részétől!

Pontosan két kiló mínusznál tartok a védőnőnél mért első hivatalos súlyomhoz képest. Pedig már egész normálisan tudok enni, bár este például nem kívántam mást, csak gyümölcsöt. Nem is baj, nem bánnám, ha megint csak annyival zárnám a terhességet, mint a Kicsivel.

Éva