SzületésnaplóIsmeretlen tünetek és egy kötetnyi álom

Március

K. naplója:

A szülés közeledtével ismét teret kaptak az álmok, azaz az emlékezés. A combomban a bőr alatt megláttam egy kitüremkedő csontot, ami még nem is volt olyan ijesztő, gondoltam a gyerek lecsúszott, de a hasamból is lógtak szerveim egy hosszú vénán, mire barátnőmmel rohanni kezdtünk a kórházba, hóesésben, jégtáblákon. Nem értük el a buszt, végül az egyik a megállón kívül megállt. Reggel arra gondoltam, ha már nem átlátszó a hasam, legalább kijön, amit látni akarok.

Voltam ultrahangon, mikor is a doki arcán látható döbbenet, majd oldódás és felkiáltás: „Húú, mekkora a fütyije, lemérjük?” Mire odateszi a kis kurzort, már mérné is, persze viccből, az egészből nem lett semmi, de ismét humorizált, ami ezúttal valóban vicces volt. Tényleg úgy állt neki, mint a cövek. Vagy csak lebegett a vízben. Ez a fütyi dolog amúgy is sarkalatos pont a fiúknál, a méret para ezek szerint már magzat korban elkezdődik.

De való igaz, hogy egy újszülött esetében kíváncsian fürkésszük a kukit, mekkora a zacsi, és jééé, de pici a fütyi, stb. Ezt egy fiú baba sem úszhatja meg. Ugyanakkor, ha jól belegondolok, ezt általában a nők teszik. Akkor most honnan jön a fütyi para? És akkor még nem beszéltem a szép freudi „Hamm, bekaplak!” fütyi puszilgatásról. Gondolom, ez minden férfi álma csecsemőkorában.

Melegben értem haza két szatyor zöldséggel, a kabátom lazán kigombolva, mire a felső szomszéd detektálta, gyerek lesz, szeme vérben kezdett forogni, újabb áldozat, alig várta, beinvitált, hiába nyüsszögtem, hogy mennem kéne, jönnek a vendégek, csak öt perc, amiről tudjuk, hogy ilyen szünet az előadások között sem létezik.

De én balfasz felmentem, persze vitte a szatyrokat, a gyerekét látványosan távol tartotta, hiszen tuti kiszúrom, iskolaidőben miért van otthon. És elkezdődött a beszámoló a szüléséről. Hosszan, véresen. Néhányszor igyekeztem megszakítani, értelmezni, hogy gyorsítsak, de őt nem ilyen fából faragták. Az „elfojt a magzatvíz” rész tíz perces volt. Inkább kértem egy pohár vizet.

Ismét néhány álom töri meg a csendet, melyeket egyetlen éjszaka termeltem.

1. Észrevettem a földön egy halott bagolyfiókát. Felnéztem és láttam, hogy a faágon még további négy ücsörög. Egy kisfiú elbambulva rángatta az ágat, így esett le az az egy, amelyik meghalt. Szóltam, mire ő inkább anyjába kapaszkodott, és a többit ezzel megmentettem.
2. Egy étteremben rám nyitott valaki a mozgássérülteknek kijelölt wc-ben, majd látta, hogy foglalt, és annyira meglepődött, hogy nyitva hagyta az ajtót. Mindenki látta, ahogy pisilek. Anyu távolabb ült, csak nézett, de nem csukta be az ajtót.
3. Dunában úsztam, nagy hullámok között.
4. Láttuk a gyerekünket a méhen belül, egy műanyag búra mögött játszott. Nyalogatta a méhlepényt. Mondtam Á.-nak, nézze meg, ujjongtam, hogy teljesen olyan, mint ő. Sötét haja volt.
5. Egy erdőben menekültünk oroszlánok, farkasok, medvék elől. A földön talált fémrácsot húztam a sátorra, mert gondoltam, az megvéd a harapásoktól. Á.-nak még el kellett valahova mennie az este; egy Ágoston nevű fiúval találkozott. Hiába kértem, menjen reggel, mert akkor nincsenek vadállatok. Már nem jött vissza. Reggel anyu mellett ébredtem. Ez az álom eléggé megviselt. Reggel meséltem Á.-nak, ő meg azonnal rávágta, hogy hát a szülésnél ő ott van, de az az én bulim, velem történik valami, ami lezajlik, mese nincs. Persze tudom, mit ért ez alatt, meg azt is, hogy ez kettőnk bulija blabla, de igazán belegondolva, ez majdnem egy szóló.

Egyik este egy „terhes társsal” álmodtam - ide linkelem a férje naplóját, ami igencsak szórakoztató. Elmentünk a várba ruhát venni magunknak, mindenféle terhescuccot. Mondja nekem, hogy mesélne valami furát, de ne nevessek, szóval valami "füstöset". És elkezdi ecsetelni, hogy ők zenész család, meg zenerajongók, és már tanítják a gyereket furulyázni. Mivel tudtam, a gyerek még bent, kérdezem, hogyan. Kicsit zavarba jön, és mesél, hogy a furulyát feldugja, és mivel a baba feje már lent van, eléri és fújja, mint a megveszekedett. Legutóbb pedig annyira fújta, hogy felgyulladt a furulya és az füstölt.

Mikor meséltem neki, nagyon örült, mert ő nem emlékszik az álmaira. Lassan egy tanulmánykötetre való is összegyűlik, nagyon élvezem. Reggelente azonban mindig megfordul a fejemben, vajon mit nem beszélek ki, amitől ez termelődik az éjjel.

A hónap soron következő álma igencsak rémisztő volt. A köldökömön egy disznófülre emlékeztető lebernyeg lifegett, ami eltakarta a kifelé forduló köldököt - itt kell megjegyeznem, még nem fordult ki a köldököm, és bevallom, nem is szeretném. Fel kellett ezt a bőrt hajtani és alatta alkoholos vattával törölgetni a mélyedést. Nem mertem megcsinálni, egy barátnét kértem meg rá. Pedig nem gondoltam, hogy a kisbabám köldökét valaki mással töröltetném ki, de ezek szerint még nem vagyok komfortos a témával kapcsolatban.

Á. egyik barátja azt mondta, szerinte úgy lenne igazságos, ha az egyik gyereket én hordanám ki, a másikat Á. Aztán mindig cserélnénk, mikor ki a soros. Hát nem tudom. De álmomban mégis megtörtént, na persze azért nem volt teljes értékű. Megbeszéltük Á-val, hogy egy kutyát is szeretnénk, egy vizslát, amit ő fog kihordani, mert így biztonságosabb. Együtt voltunk terhesek. Egy nap azt mondja nekem: „Te babám, tudod, hogy a fél oldalamat fel fogják nyitni?” Mire én: „Tudom. De azt altatásban teszik. Azért ezek lényegesen jobb kondíciók.” Többet nem is beszéltünk róla.

Eddig ismeretlen tünetek jelentek meg. A legkellemetlenebb a székrekedés. Persze azóta begyűjtöttem az infót, hogy sok nőnek van, legtöbbször a vastabletta okozza. De én világ életemben kétperces wc-s voltam, most meg trónolok, mert közben az aranyértől is félek, így nem erőlködöm. Már mindent bevetek, és ezek nagyrészt be is válnak: zabkorpa joghurtban; lenmag langyos vízzel, éhgyomorra; baracklé. A legjobb a kombó. Az aszalt szilvát ínségesebb időkre tartogatom.

De ami a legsúlyosabb, az a horkolás. Egy reggel Á. nagyon mosolyog, kérdem, mi van, mire ő: „Ne ijedj meg, de horkoltál!” Valamit sejtett. Én, aki eddig büszkén hirdettem, sose horkoltam, most csinálom. De hogy, vagy miért és hogy? „Hát a hátadon.” Kértem, görgessen vissza oldalra, szóljon, csináljon bármit, mert ezt nem akarom. Szörnyű volt szembesülni azzal, hogy nem elég a sok nyögés éjjel, még horkolok is. És aztán derengeni kezdett, hogy egy férfival élek együtt, aki egy átmulatott éjszaka után ugyanezt teszi. Valószínűleg egész életében. A végén még kipárnázom magam, hogy ne tudjak az oldalamra fordulni.

Keve az esti éneklésnél már rettenetesen fókuszál az apjára, azonnal mozogni kezd és dugdossa oda a testrészeit a kezéhez. Annyira örültem neki, mert sokszor pont a kéztől nyugszik meg, ami persze jó, de Á. érezni akarja, én meg szuggerálom ilyenkor magamban, hogy gyerünk már, mozogj, kisfiam, apádnak. Legszívesebben titokban csokit fecskendeznék intravénásan.

A barátnőm is megszült időközben, ráadásul a szomszédban, szóval lesz kivel tologatni a kocsit. És dajkáltam a kéthetes babáját, ami egészen egyedülálló. Még sosem fogtam ilyen pici gyereket. Neki már van egy kisfia, aki egy tünemény, és mikor ott vagyok, simogatni szokta a hasam. Na meg kéri, vegyem fel, de azt nem kockáztatom. Tudom, rutinos anyák cipelik terhesen az elsőszülöttet. De én még nem vagyok rutinos.

Szerintem Keve a 33. héten megfordult, bár őszintén, ez nem az én fejemből pattant ki. Estefelé nagyon mocorgott, majd egy erőteljesebb rúgástól könnybe lábadt a szemem. Ezt követte egy hascsikarásszerű egészen fentről induló érzés, ami görcsbe húzta a testem, végül négykézláb a fotelra dőlve, szótlanul kivártam, mire véget ér. Nagyon nagy fájdalom volt és nem akart múlni. Á. döbbenten állt, annyit tudtam nyögni, hogy „Mit csináljak? Mit csináljak?” Valami ilyesmi lehet a fájás is, gondoltam.

Ezt egy vécémenet követte, ami miatt eszembe sem jutott a forgás, de Á. szerint az volt. És most már azt hisszük, a lábai állnak felfelé. Csak aztán nehogy olyan legyen ez is, mint a „fiú vagy lány” kérdés, ott sem volt jó a megérzésünk. Igyekszem nem beleélni magam, hiszen még mindig van ideje.

Á. a minap az esti éneklést fütyülésre váltotta. Keve úgy táncolt, mint még soha. Megállás nélkül rázta, és amikor Á. abbahagyta, ő is megpihent. Hihetetlen volt, el is sírtam magam.

Tegnap elkísértem a barátnőmet orvoshoz, két gyerekkel nem egyszerű. Én kint a frissen születettel, ő bent az alig nagyobbal, aki még nincs másfél éves. Aki sírt, mert oltást kapott, kettőt is, meg a többi gyerek is sírt. Mintha átlátnának a szitán. A mosolyokon.

Persze, életkori sajátosság is a félelem ebben a korban, se idegen, se fehér köpeny. Csak semmi szokatlan. De lehet, ha minden gyerek kacagna, akkor senki nem tudna sírni. Szóval, szuri letudva, utána jól megérdemelt játszótér, ahol a remek uniós mászókák úgy vannak kialakítva a legkisebbeknek, hogy az egyik oldala lukas, ahol a gyerek könnyedén kiröppenhet. Hát majdnem meg is tette, csak anyuka grabancát időben elkapta.

Közben rákötve a kisebbik, én meg magatehetetlen bénaként nem tudtam pattogni, így nem értem el a kezét. Aztán csak megtalálta a csúszdát, ahol én hívtam, de elkapni már elfeledtem, homokban landolás. Gondoltam, inkább hinta, anyja mondja, azt nem szereti. De engem igen, gondoltam - be is jött, rohant, jól megtolta a hintát, azzal a lendülettel hanyatt, még jó hogy gumira, de akkor is. Lassan inkább hazafelé kéne, gondoltam. Anya is így gondolta.

Én toltam a nagyobbat a kis műanyag cangán, ő a kicsit kendőzte. Látom, bólogat, tartom a fejét, mondom, el fog aludni, aztán már ijedtség, nemcsak elalszik, lefordul a betonra. Sarokig rohamban egyensúlyozás fejjel, majd gyerekcsere, mégse én cipeljem a 11 kilósat. A jövő héten lesz még egy ilyen menet, alig várom. Legalább gyakorolok. Legalább megúsztuk.

Ez a hónap kifejezetten izgalmas volt, Á.-nak szakmai szempontból is. Én meg végigasszisztálhatom a karrierjének ívelését - színdarab bemutató, felolvasások, workshop -, ami még mindig nem jár pénzzel – mert ez a szakma már csak ilyen -, de legalább boldogok vagyunk.

És indul a lakás átrendezése, az apró helyek maximális kihasználása. Mindezt persze úgy, hogy közben a férfinak is jusson valami igazán izgalmas. Á. új könyvespolcot kapott, ugyanis a falra szerelhető polcok felrakás után az éjszaka kellős közepén földet értek. A balesetben senki nem sérült meg.