#baba#anya

Antioxidánsok a meddőség hátterében

A női meddőség hátterében leggyakrabban endometriózis, policisztás ovárium szindróma, petefészek ciszták, mióma, méhüregi elváltozások, kismedencei összenövések és ivarszervi fejlődési rendellenességek húzódnak meg. Most azonban egy újabb érdekes aspektust vetett fel a tudomány - az antioxidánsok hatását.

Az eddig ismert okok mellett az antioxidánsok is okozhatnak meddőséget. Ezt állatkísérletek alapján állapították meg amerikai kutatók. Ez az információ nemcsak azoknak a nőknek lehetnek hasznos, akiknek nem sikerül teherbe esniük, de a jövőben hatékony alternatívát nyújthat a születésszabályozásnál is.

Amennyiben másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett nem esik teherbe egy nő, akkor indokolt a pár meddőségi kivizsgálása. Hamarabb kell kivizsgálásra gondolni, ha a pár bármely tagja idősebb (nőknél 35, férfiaknál 45 év felett), bármelyiküknek már volt korábbi gyermektelen kapcsolata, súlyosabb betegsége, illetve ha a női menstruációs ciklus rendszertelen, szabálytalan.

Az első konzultáció során felveszik az anamnézist, áttekintik a leleteket, és elrendeli k a vizsgálatokat. A férfiak andrológiai vizsgálata mellett a nőknél a legalapvetőbb lépések a nőgyógyászati vizsgálat, a méhnyakrák szűrése, a baktériumtenyésztés vizeletből és hüvelyváladékból, valamint hormon-, vírus és egyéb anyagok vizsgálata vérmintából. A következő lépés az átjárhatósági vizsgálatok elvégzése, amely során feltérképezik a méhüreget és a petevezetőket. Ez történhet ultrahanggal, röntgennel, és ha szükséges, laparoscopias műtéti eljárással. Mindezek után, ha indokolt, úgynevezett genetikai vizsgálatokat is lehet végezni.

Az eredmények tükrében a szakemberek értékelik a leleteket, és amennyiben szükséges, döntenek az asszisztált reprodukciós eljárásokról, az aneszteziológiai, illetve az andrológiai konzíliumról és a stimulációs javaslatokról.

Az antioxidánsok is hibásak?

Antioxidánsokkal ma már akkor is találkozunk, ha nem keressük erre az alkalmat, hiszen ételekhez, italokhoz és arckrémekhez is hozzáadják. Ugyanakkor még nem tudjuk pontosan, hogyan hatnak a szervezetünkre - állítja egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences USA című lapban megjelent cikk szerzője. Nava Dekel professzor szerint elképzelhető, hogy az antioxidánsok mellékhatásként akár meddőséget is okozhatnak.

A leggyakoribb antioxidánsok, mint a C- és E-vitamin, blokkolják a testben termelődő reaktív oxigén szabadgyöknek nevezett molekulákat. Ezek azok a molekulák, amelyek stressz hatására fokozottabban termelődnek és válogatás nélkül pusztítják a sejteket. Ha csupán ezeket a potenciálisan veszélyes anyagokat tekintjük, az antioxidánsok valóban egészségvédő és öregedést lassító hatással bírhatnak.

Ám amikor a kutatók nőstény egereknek adagoltak antioxidánsokat, meglepő eredményre jutottak: az ovulációjuk szintje meredeken lezuhant. Vagyis sokkal kevesebb petesejtet számláltak a petefészkeikben, mint a nem kezelt egereknél.

A jelenség megértéshez a tudósok elkezdték vizsgálni, hogy vajon az ovuláció folyamata nem a "veszélyes" reaktív oxigénhez kapcsolódik-e, amelyet az antioxidánsok kiiktatnak. További, résztelesebb kísérletekkel bizonyították, hogy erről lehet szó.

Ez a kép tovább árnyalható, ha tekintetbe vesszük, hogy az antioxidánsok, amelyek más testrészek esetében megakadályozzák a gyulladásokat, hasonlóképpen akadályozzák az ovulációt is, éppen ezért óvatosan kell bánni velük - írja az Orvostkeresek.hu. Ezek az új információk nemcsak azoknak a nőknek lehetnek hasznosak, akiknek nem sikerül teherbe esniük, de a jövőben hatékony alternatívát nyújthatnak a születésszabályozásnál is.

A kutatások során az egerek után olyan nőket is szeretnének megvizsgálni, akik antioxidánsokat szednek, és meddőséggel küzdenek.

2011. február 24.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2011 02 24. 14:24
Igyekszem minél több fórumon megosztani ezt a fontos információt.
→ válasz erre
2011 03 06. 19:14
hááát, ezt sem gondoltam volna, de azt hiszem, ezt mindenkinek tudnia kellene!
→ válasz erre
2011 03 07. 14:47
Én akkor jelentkeznék az utolsó bekezdésre, ugyanis immár 2 éve - és most a terhességem alatt is - szedek antioxidánsokat (minőségi táplálékkiegészítő formájában) és 1 hónappal a védekezés abbahagyása után teherbe estem. Szerintem ez a cikk egy újabb fogás azért, hogy a gyógyszeripar fellendüljön...
→ válasz erre
2011 05 12. 20:13
Ezek után jöhetnek majd a brit kutatók, hogy az egészséges élethez nem kell sem C-, sem E-, sem semmilyen más vitamin, se mikroelemek...
Nonszensz...
→ válasz erre
2011 05 12. 20:38
dia
Csak a chips a jó, ez van. Meg a kóla.:)
→ válasz erre
2011 10 26. 08:40
Az egyik ismerősöm is olvasott egy cikket, hogy a nagy dózisú C vitamin akadályozhatja a beágyazódást. Ők már 2 éve próbálkoztak, hogy összejöjjön az újabb baba. Egyébként nagyon sok vitamint szedett, multivitamin formájában is, plusz 1000-es C vitamint (összesen naponta 2000 mg C vitamint). A cikk elolvasása után abbahagyta az 1000 mg C vitamin szedését, csak a multivitamin maradt, és rögtön utána teherbe esett.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?