Anyák Napját ünnepeljük

Számomra természetes, hogy a közösségekben ünnepséggel, kis műsorral köszöntik a gyerekek az édesanyjukat. Így volt gyerekkoromban is, és így van, mióta az én csemetém is megkezdte az óvodát. Szeretem ezeket a kis ünnepségeket, és nemcsak azért, mert dagadok a büszkeségtől, hogy a gyerek milyen szép és ügyes, hanem azért is, mert sok mindent le lehet szűrni belőle. Milyen az élet az oviban, a kapcsolatok erőssége és minősége a csoportban, az óvó nénik és tanítónők kapcsolata a gyerekekkel.

Az oviban mindig odafigyeltek rá, hogy a gyerekek korának megfelelő műsort állítsanak össze. Kiscsoportban még inkább körjátékokkal, dalocskákkal kedveskedtek a gyerekek, középső és nagycsoportban már versek is szerepeltek a repertoárban. Felosztva, néhány sorocskát mondott minden gyerek – ha kellett, az óvó nénik vagy a társak segítségével -, és ez szerencsére még azoknak sem okozott gondot, akik kicsit visszahúzódóbbak, csendesebbek voltak egyébként.

De olvastam olyan óvodáról is, ahol nem közös fellépéssel ünneplik az Anyák Napját, hanem a mamákat egyenként behívják, leültetik, és a gyerek csak neki, csak négyszemközt mond pár szót, nyújtja át a saját maga által készített apróságot. Máshol a csoportban minden gyerek készít valami kis ajándékot, majd az Anyák Napját megelőző péntek délután az apának vagy valamelyik hozzátartozónak kell a gyerekért mennie, hogy aztán otthon, családi körben lephesse meg a kicsi az anyját.

És vannak olyan óvodák, ahol egyáltalán nincs Anyák napi műsor. Az ilyen helyeken az érdeklődőknek vagy azt mondják, hogy azért döntöttek így, mert az óvoda zárt intézmény, vagy azt, hogy nincs szükség arra, hogy ilyen stressznek tegyék ki a gyerekeket. Hiszen előfordulhat, hogy belesül a szövegbe, és akkor nemcsak a fellépés miatti lámpalázat kell leküzdenie, de az esetleges szégyenérzetet is.

Pedig azt gondolom, hogy a gyerekeknek igenis fontos lehet az Anyák napi ünnepség. Ugyanolyan izgatottan, lelkesen készülnek rá, mint ahogy a Karácsonyt is várják. Ám a különbség az – és lássuk be, ez bizony nem kis különbség -, hogy ebben az esetben ők, a kicsik adnak a felnőttnek.

Kicsit felcserélődhetnek a szerepek: most a gyerek titkolózik, most ő készít a saját kezével – szívével és lelkével – ajándékot. Ily módon már egész kis korában is megélhet egy misztikumot, valami olyat, amit egyébként még ekkortájt ő maga el sem hinne. Mert ha egy ekkora gyerektől megkérdezzük, mi jobb: adni vagy kapni, őszintén és gondolkodás nélkül rávágja: kapni! Itt, ebben a helyzetben pedig rájöhet, hogy bizony adni, a másik örömét, meghatottságát látni talán még annál is jobb.

Ami pedig a szereplést illeti: még a legvisszafogottabb gyerek is képes ilyenkor legyűrni saját magát, és minden félelme ellenére kiállni, hogy elmondja az anyukájának azt a pár sort, amit hetek óta szorgalmasan gyakorolt. Ha pedig jó az óvoda-iskola, jók a pedagógusok, képesek olyan helyzetet teremteni, amiben ezek a gyerekek is nagyobb biztonságban érezhetik magukat, amiben nem kell teljesítménynek tekinteni a dolgot, és nem kell félni attól, mi lesz, ha valami gond adódik.

Lehetőség ez a gyerekeknek arra, hogy megismerjék annak örömét, milyen jó is készülődni – lélekben is -, adni – nemcsak tárgyat -, sőt, az eseményeket irányítani és elvarázsolni egy, a szemükben olyan hatalmas lényt, mint az Anya. Mert bizony az anyák ilyenkor tökéletesen a gyerek hatása alá kerülnek, erre bizonyíték az is, hogy szinte lehetetlen párás szemek nélkül megúszni, amikor a gyerek szerepel, majd odafut, és minden szeretetével együtt átadja azt az egy szál virágot és apróságot, amivel a mamájára gondolt.

Személy szerint szép emlékként gondolok minden eddigi Anyák Napjára, a finom kis részletekre, az azt megelőző titkolózásokra, a nagy napon történő összemosolygásokra. Őrizgetem a nekem készített, eleinte még kicsit kacska, majd egyre határozottabb vonalú ajándékokat, amelyeket majd biztos vénasszony koromban is nagy becsben fogok tartani. Mert Ő csinálta, mert nekem szánta. A legszebb eddigi ajándékom Tőle mégis az a pár mondat lesz, amit a legutóbbi iskolai Anyák Napján mondott, mikor a gyerekek a saját szavaikkal írták le, miért is szeretik az édesanyjukat.