Terhesnapló10 - Liza: Kisfiúnk lesz! (19. hét)

Igazán vártuk már ezt az ultrahangot. Reménykedtünk benne, hogy végre megtudjuk a kis magzatunk nemét, és ezután nem csak krumplibabának hívjuk majd, hanem Barnabásnak vagy Juliannának.

Tanulva a múltkori alkalomból, benyomtam egy szelet csokit az ultrahang előtt 15 perccel, hogy a kicsi mozgolódjon, ne alukáljon. Az ultrahangos orvos ránk mosolygott és mondta, hogy ő már tudja a nemét, de majd mindjárt megmutatja nekünk. Pár perc múlva megláttuk az ultrahangon azt a kis testrészt, ami egyértelműen arról tanúskodik, hogy kisfiúnk lesz. Fantasztikus érzés volt, de akkor még fel sem fogtam igazán, csak később a kocsiban, ahogy hallgattam páromat, aki lelkesen mesélte a leendő nagypapáknak és nagymamáknak, nagynéniknek és a haverjainknak, hogy képzeljék, nekünk bizony fiúnk lesz.

 

A lánynak is ugyanennyire örültünk volna, de mégis olyan természetes érzés fogott el. Mindig is fiús anyukának gondoltam magam, de eddig csak lány babákkal és kisgyerekekkel volt szerencsém foglalkozni, ezért kicsit meg is rémültem. Bizonyára menni fog majd, de most hirtelen nem tudom, hogy mi vár rám. Egy biztos, nagyon fogjuk szeretni.

Liza, 2017. február 11.

 
 
 
Címkék:  

terhesnapló

X
EZT MÁR OLVASTAD?