Terhesnapló 4. - Pánikhangulat reloaded

Az egész úgy kezdődött, hogy kezdtem magamat egyre rosszabbul érezni fizikailag, a hüvelyem és a keresztcsontom annyira elkezdett feszülni, hogy alig tudtam járni. Éjjel-nappal hordtam a pocaktartó övet, ami valamennyit segített, de a pihenés-magnézium kombi sem mulasztotta el a fájdalmas és kellemetlen érzést.

Aztán hétvégére már a hasam is görcsölt és szurkált, és miniMimi sem volt hajlandó mozdulni sem. Alig vártam, hogy eljussunk az orvoshoz, hiszen már másfél hónapja nem volt ultrahangunk sem. Egész éjszaka nem tudtam aludni előző este, hajnalban már 20 percenként jártam idegességemben a mosdóba, nem bírtam tovább és már potyogtak a könnyeim is. A legrosszabb verziók futottak át az agyamon, lelki szemeim előtt láttam, hogy délután már a kórházban fekszem és… Inkább nem is fejezem be a mondatot.

És végre ott voltunk az orvosnál, és egy hatalmas kő gurult le a szívemről. MiniMimi szépen fejlődik, az életjelei megfelelőek, és a méretei is jók. Egy újabb orvosnál voltunk, direkt hozzá kértük az időpontot, mert sok jót hallottunk róla és egyáltalán nem csalódtunk. Én nem szeretem azokat az embereket, akik folyton mindenkivel nyájasan beszélnek, és nem lehet a mosolyt levakarni az arcukról. Na, ő nem ilyen.

Kedves, de nem túl kedves, inkább udvariasnak mondanám, a vizsgálattal foglalkozott és közben nem jópofizott, sőt nem is hagyta, hogy zavarják, amíg a babát nézte az ultrahanggal, végig arra koncentrált, amire kellett. Valamint arra, hogy én hogyan érzem magamat, van-e valami problémám. A férjemmel arra jutottunk nagy egyetértésben, hogy hozzá fogok járni, amíg a pici meg nem születik.

Egyébként mielőtt bementünk volna hozzá, az jutott az eszembe - amit Mr. Mimivel meg is osztottam, így legalább kicsit a feszültségünk is oldódott -, hogy én úgy képzelek el egy jó nőgyógyászt, mint aki hasonlít a Mikulásra. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de olyan emberre gondolok, aki őszes, szakállas, kedvesen mosolyog, nagyon nyugodt, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, és pár mondattal megnyugtatja a kismamákat.  Erre bementünk, és a doki szakállas volt és őszes.

És persze ott volt még a lelki válságom-vívódásom is a héten. Ha nagyon őszinte akarok lenni, ez már úgy nyolchetes kora óta kialakulóban van bennem. Eddig egyetlen egyszer hallottuk csak a kicsi szívhangját és akkor is csak úgy „kutyafuttában”, ami tény, hogy nagy élmény volt, de mindenki úgy írta le nekem már előre, hogy ez egy megható pillanat és készítsek zsepit. A zsepit elfelejtettem betenni, de nem is lett volna rá szükségem. Nem kezdtem el könnyezni és nem töltött el melegséggel, inkább csak megnyugodtam a hang hallatán.

Utána nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy bennem van-e a hiba, hogy nem érzékenyültem el, ez vajon azt jelenti, hogy nem vagyok anyának való és nem is szeretem igazán ezt a picit? Persze, ez egyáltalán nem igaz, tudom, és nem kell ebből messzemenő következtetéseket levonni, de elképesztően rosszul esett, mikor mindenkin láttam a meglepődést és azt a lesajnáló nézést, hogy ”te nem érzékenyültél el?!” „Hát milyen anya lesz így belőled?!” Egyszerűen csak annyit vártunk erre a babára, hogy a mai napig nem igazán tudom felfogni, hogy tényleg sikerült és hiába mozgolódik, amíg a kezemben nem tartom, nem hiszem, hogy ez tudatosulni fog bennem úgy igazán.

A másik világrengető nagy baromság, amivel sikerült még nagyobbat belém rúgniuk, hogy az egyik ismerősöm hosszan ecsetelte, hogy annak, hogy egy baba jó helyre érkezik, az az igazi jele, hogy a várandósság alatt nincs semmi probléma és minden móka és kacagás. Ez volt az a pillanat, amikor végképp kikészültem, kifakadtam Mr. Miminek és percekig csak potyogtak a könnyeim a kádban.

Nem attól lesz valaki jó anya, hogy jól érzi magát a terhesség alatt! Aki jól érzi magát végig, az örüljön neki! Egyáltalán nem kell tökéletesnek lenned, a legjobb anyának és feleségnek, elég az is bőven, ha elég jó tudsz lenni és nem attól leszel jó ember, hogy kéretlen tanácsokat és közhelyeket osztogatsz másoknak, ezzel még jobban földbe tiporva az önbecsülésüket!

Az biztos, hogy engem mostantól nem érdekel, hogy ki mit gondol, hogy mitől leszek én jó anya, a lényeg, hogy miniMimi érezze, amikor majd kibújik a biztonságos kis kuckójából.

Ui: a mai nap hátralevő részében a program a ruhaválogatás. Két kupac lesz, az egyik, amiből nem látszik ki a hasam, a másik, amiből igen…

Mimi