Terhesnapló 4. - MiniMimi még mindig „nemtelen”

A 20. hét volt az első, amióta várandós vagyok, amikor jobban éreztem magam. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne émelyegtem volna egyáltalán vagy a róka-móka elkerült volna teljesen, sőt még a gyomrom is égett néha-néha, de mégis sokkal jobb volt a közérzetem.

A pocaktartót hordom rendületlenül, sokkal kevesebbet húzódik és görcsölget a hasam, a négy napos hétvége alatt még egy 2 km-es séta is nagyon jól tudott esni egy minimális pocakfáradtsággal a végén. Annyira pezsdítően hatott a szervezetemre, hogy még miniMimi is határozottan éberebb lett utána, végig rugdalta az egész hasfalamat jobbról-balra, majd visszafelé is.

A múlt heti 2. genetikai ultrahang után arról el is felejtettem írni, hogy sajna miniMimi még mindig szégyenlősnek bizonyult, pedig nagyon reménykedtem benne, hogy végre megmutatja magát és felfedi, hogy van-e kuki, vagy nincsen. Múlt héten a sok idegesség közepette valahogy el is siklottam felette, futólag azért megnézte a doki, hátha látni lehet, de azért bevallom őszintém fontosabb volt, hogy minden rendben van-e vele.

A mai napon be kellett mennem a kórházba, ugyanis ahhoz, hogy szülésznőt fogadhassak, aki majd a baba kibújásánál segít nekem, meg kellett jelennem egy plusz ellenőrző vizsgálaton a kórházban. Ráadásként pedig még a szülésznővel is megismerkedtünk személyesen. Neten nagyon jókat olvastam róla, nem most kezdte a szakmát, tehát nagy tapasztalata is van és nagyon kedves, segítőkész. Eddig háromszor beszéltem vele telefonon, nagyon rugalmas volt és végtelenül kedves, csilingelő hangon, vidáman beszélt. Mondhatni olyan Mikulás felesége típus és most végre személyesen is találkoztunk. Egyáltalán nem csalódtam, sőt az eddig „baba kibújási parám” 50%-ra csökkent.

Azért döntöttem egyébként végül úgy, hogy orvost nem fogadok, csak szülésznőt, mert ő tényleg végig ott lesz mellettem és egyedül nem merek nekivágni az ismeretlennek - habár Mr. Mimi elvileg bent lesz velem, de nem hiszem, hogy a rémült arckifejezése nagy segítség lenne - így szükségem van valakire, akit már ismerek, és akire ténylegesen számíthatok. Úgy érzem, jól választottam és nem fogok benne csalódni! (Így legyen!)

A vizsgálaton minden rendben volt, sajna ultrahangot nem csináltak, mivel múlt héten már volt egy, viszont átestem az első méhszáj-vizsgálaton. Egyébként ez volt az egyik nagy félelem, de jelentem túléltem és egyáltalán nem volt vészes, de legalább most már biztosan tudom, hogy zárva vagyok teljesen.

A ruha-szanálás befejeződött, végül három kupac lett a kettő helyett. Lett egy „nem ér le a pocak aljáig”, egy „neccesen még kb. 1 hónapig jó” és a „nagyon remélem, hogy a várandósság végéig tudom majd hordani kupac”. Persze, a harmadik lett a legkisebb..

Ezért a már sokat emlegetett aukciós oldalakon kezdtem el szörfölgetni és sikerült belefutnom egy velem megegyező paraméterekkel rendelkező hölgyeménybe, akivel lehet alkudozni és alig használt, még címkével rendelkező kismama tunikái és pólói vannak. Így potom pénzért jutottam hozzá néhány még a stílusomhoz is passzoló ruhadarabhoz.

Kismamanacit viszont nem merek rendelni, mert egy póló vagy pulcsi azért nem baj, ha kicsit nagyobb, de a nadrágok esetében nem mindegy, hogy milyen a fazonja, milyen magas a dereka stb., használtan meg pláne nem merek, így is elég gyorsan elkoptatom általában a nadrágjaimat. A végső megoldás az lett, hogy 2 darab nadrágomat - amik már megvoltak, de mindkettőnek nagyon magas volt a dereka és ezért nem igazán szerettem őket hordani -, elvittem a varrónőmhöz és megérdeklődtem, hogy mennyibe kerülne az nekem, ha a pocakrészt elől átalakítaná pocakbandázsosra úgy, hogy a 9. hónap végéig tudjam majd őket hordani. A válasz pedig: 450 Ft/naci. Egy nadrágbővítő használtan kerül annyiba, mint a két naci átalakítása összesen.

Amióta várandós vagyok, sokkal nőcisebben öltözöm és - nem mellesleg - érzem magam, mint előtte. Ennek Mr. Mimivel együtt mindketten örülünk, olyan mintha most érezném magamat először igazán nőnek, pedig ilyen téren soha nem éreztem, hogy problémáim lennének. Nem azt mondom, hogy magas sarkúban jártam dolgozni - nem mintha tudnák benne járni -, de azért mindig próbáltam arra törekedni, hogy csinos és nőies legyek még olyankor is, amikor a sportosabb ruhák mellett döntöttem.

Mimi

Mimi , 2012. október 26.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2012 10 27. 12:17
:) erre a nőcies dologra én is emlékszem, nem hiába szerintem a nő életének legfőbb célja, s beteljesülése a gyermek. S azóta is egyre erősebb főleg így két lány mellett... bár a fiúk valószínű ugyan így kihoznák ezt.
→ válasz erre
2012 10 30. 15:23
Beu én is valahogy úgy érzem, mintha ezzel teljesedne ki az életünk, életem és sokat hozzátesz az ember személyiségéhez. Szerintem fiúkkal is ugyanúgy erősödik ez az érzés, az unokaöcsém úgy tud már most 5 évesen udvarolni és dícsérni, ha pl kifestem a körmöm vagy csinosabban öltözöm, már most szeme van hozzá. :)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?